Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

I.

Az új tanárnő

Vasárnap délután volt, a nyári szünidő utolsó napja. A kastély ragyogó fényben fürdött, falai forróságot árasztottak. A nap hétágra sütött, mintha csak tudta volna, hogy hamarosan át kell adnia helyét az ősznek. Minden csendes volt, és semmi nem utalt arra, hogy rövidesen zsibongó gyerekseregek érkeznek vissza a vakációról, és ismét élettel töltik meg a Roxfort termeit, nevetnek, esznek, isznak, és alszanak és ezeket mindig rosszkor.
Damona Flor a tó körül sétálgatott, és élvezte a semmittevést. Magas, karcsú nő volt, mély bordó bársonytalárt viselt, mely kiemelte sudár alakját. Arca komoly és elgondolkodó volt, első pillantásra talán túlságosan is komoly és távolságtartó, de amikor elmosolyodott, vonásai ellágyultak, közvetlenné és nagyon kedvessé vált, ragyogás áradt egész lényéből. Nagy, zöld szeméből intelligencia és határozottság sugárzott, finom metszésű orra és ívelt ajkai szépséget kölcsönöztek arcának. Fekete, hullámos, dús haj koronázta fejét, melyet általában kibontva hordott.
Tegnap érkezett, így minden nagyon új volt számára. Már megcsodálta a kastélyt, titokzatos folyosóit, a kiszámíthatatlan lépcsőket, a tekintélyt parancsoló boltíves termeket. Az egészről egy Escher rajz jutott eszébe. Mivel a benti hűvös levegőtől borzongani kezdett, elhatározta, hogy jár egyet. Meglehetősen vegyes érzelmek kavarogtak benne. Holnaptól tanítani fog, és nem kis feladat előtt áll: a Sötét varázslatok kivédésének módjait kell megismertetnie a diákokkal. Tudta, hogy képes lesz rá, nem kételkedett önmagában, de a várakozás izgalmába némi aggodalom is vegyült, hogy maradéktalanul meg fog-e felelni Dumbledore elvárásainak. Ha bebizonyosodik, hogy az igazgatónak igaza van, nem lesz könnyű dolga. Az ösztönei is azt súgták, hogy nemcsak tanárként lesz rá szükség, hanem meg kell felelnie egy olyan kihívásnak is, ami jóval embert próbálóbb, mint a tanítás, és amihez minden tudására, tapasztalatára és erejére szüksége lesz majd.
Mégis boldog volt, hogy megkapta az állást, úgy érezte, végre igazán felelősségteljes és hasznos munkát végezhet, és nem utolsó sorban felkészítheti a diákokat arra, hogy megvédjék magukat a gonosztól, és képesek legyenek szembeszállni vele, ha elkerülhetetlen. Elkészült a tantervvel, és kíváncsi volt, vajon milyen diákokat kap majd.

A többi tanárral már futólag találkozott, amikor pár héttel ezelőtt megbeszélésre jött Dumbledore professzorhoz. A tanáriban mutatták be, ő mindenkire rámosolygott, kezet fogott velük, és elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy közöttük lehet itt, a Roxfortban. Mindenki ott volt, kivéve egy bizonyos Perselus Pitont. Dumbledore elnézést kért a nevében,
- Még nem érkezett meg. Kissé kiszámíthatatlan. - mondta.
- Később bizonyára találkozunk majd - felelte Damona.
- Nem hinném, hogy el lesz ragadtatva a találkozástól, kedvesem - jegyezte meg McGalagony.
- Hogyhogy? - vonta fel csodálkozva a szemöldökét Damona.
- Jöjjön velem, Miss Flor, váltanunk kell pár szót - lépett közbe Dumbledore, mielőtt McGalagony bővebb magyarázattal szolgálhatott volna.
Felmentek a professzor lakosztályába. Számtalan folyosón és lépcsőn haladtak végig, Damona mindent alaposan megnézett, és tájékozódási pontokat keresett, hogy a jövőben könnyen odatalálhasson.
- Le vagyok nyűgözve a kastélytól, professzor. A Durmstrang is méltóságteljes épület volt, de eltörpült e mellett. Remélem, nem fogok eltévedni az első napokban. - tette hozzá tréfálkozva.
- Ne aggódjon, hamar kiismeri magát majd, a kis elsőévesek is egy-két nap alatt megtanulják az utat.
Amikor odaértek a falhoz, Dumbledore kimondta a varázsigét, feltárult a rejtett folyosó és a lépcső felvitte őket az ajtóhoz. Beléptek a szobába, a főnixmadár csengő trillával üdvözölte gazdáját. Damona körülnézett, megdicsérte a berendezést és megjegyezte, hogy nagyon kellemes és otthonos hangulatot áraszt a szoba. Dumbledore hellyel kínálta, ő maga az íróasztal mögé ült, Damona pedig egy kényelmes, vörös bársonnyal bevont karosszékbe telepedett az asztal mellett.
- Nos, azért hívtam, hogy mondjak pár szót Piton professzorról, amit nem árt tudnia, mielőtt találkozik vele. Ő a bájitaltan tanárunk, kiváló elme és tapasztalt varázsló... jó tanár, és bár megvannak a sajátos módszerei... azokba én nem szólok bele. Nagyon szeretné megkapni a Sötét varázslatok kivédése tárgyat, évek óta számít rá... - meg is van hozzá a tapasztalata és képessége - én azonban jobbnak látom, ha Ön tanítja. Attól tartok, hogy Voldemort újra szervezkedik, és Piton professzorra más feladatok várhatnak. Önnek és az iskolának is jobb, hogy Ön köztünk van. Most jut eszembe, sajnos még nem volt alkalmam közölni Perselusszal, hogy maga lesz az új tanár.
- Értem - bólintott Damona. - Szóval azt akarja mondani, hogy Piton professzor csalódott lesz, ha megtudja, hogy nem ő kapta az állást.
- Pontosan. Számíthat rá, hogy cseppet ellenséges lesz magával. Tudja ő nagyon zárkózott természet és nem kifejezetten társasági ember. Ennek ellenére tisztelem és kedvelem őt... ne riassza el a viselkedése.
- Nem fog. Köszönöm, hogy elmondta mindezt, professzor úr, megkönnyíti a helyzetemet. Nos, nem akarom tovább feltartani... - felállt és indulni készült.
Hirtelen kopogtak az ajtón.
- Tessék - szólt Dumbledore.
Az ajtó kinyílt és Perselus Piton lépett be rajta. Olyan volt, mint mindig: fekete talárt viselt, vállig érő fekete haja az arcába lógott, mely komoly és kifürkészhetetlen volt. Becsukta maga után az ajtót és megfordult, hogy Dumbledore-hoz lépjen, de amint megpillantotta az ismeretlen nőt, megtorpant.
Damona az íróasztal mellett állt és kíváncsian nézte. "Csak nem ő az, akiről most beszéltünk?" - gondolta.
Összetalálkozott a tekintetük, és úgy érezte, a férfiéhez hasonló sötét szemekkel és mélyrehatóbb pillantással még sosem találkozott. Piton hirtelen elfordult és Dumbledore-hoz lépett, aki köszöntötte:
- Örülök hogy megérkezett, Perselus, már vártuk. Én… - nem tudta befejezni a mondatot, mert Piton a szavába vágott:
- Professzor, beszélnem kell önnel... négyszemközt. - mondta sürgetően. - Külseje alapján Damona rideg és éles hangra számított, de kellemesen csalódott: meglepően szép, mély és bársonyos hangon beszélt.
- Természetesen, de előbb hadd mutassam be az új Sötét varázslatok kivédése tanárunkat: Damona Flort.
- Kisasszony, Perselus Piton, iskolánk bájitaltan tanára.
- Örülök, hogy megismerhetem, professzor - mondta Damona és mosolyogva kezet nyújtott Pitonnak. Piton ismét ránézett, szeméből elutasítás és nyilvánvaló ellenszenv sugárzott.
- Úgyszintén - jelentette ki kurtán és megszorította Damona kezét. Kényszeredetten viszonozta a mosolyt, de éppen csak elhúzta a száját, arca továbbra is komoly maradt. Amikor kezük egymáshoz ért, különös dolog történt. Damonát a férfi érintésétől váratlan és bizsergető vágyakozás árasztotta el. Piton hirtelen elengedte a kezét, és hátralépett. Felszegte a fejét, és hűvös pillantást vetett a nőre.
- Ha megbocsát, beszélnem kell a professzorral - mondta és elfordult tőle.
- Igen... akkor én most megyek, bőven van még elintéznivalóm. - elköszönt és kilépett az ajtón.
Hát így történt az első találkozásuk. Damona elmosolyodott az emlék hatására. Kénytelen volt beismerni magának, hogy hatással volt rá a férfi, tetszett neki magas termete, fekete haja, de igazán a tekintete és bársonyos hangja vonzotta. És az a gunyoros félmosoly... "Nem kedvel, ez nyilvánvaló. De talán egyszer másképp lesz…"

Ami Pitont illeti, aznap nagyon rossz estéje volt. Fel-alá járkált a szobájában, és képtelen volt abbahagyni a gondolkodást. "Damona Flor. Ki a fene ez a nő!!! Megjelenik a semmiből, és elorozza az állásomat! Az ÉN állásomat! Átkozottul szeretném tudni, hogy miért jobb bárki más, mit én! Erre egyedül én vagyok alkalmas!" Dühödten járkált, fekete talárja úgy lobogott, hogy lesöpörte az asztalon álló tárgyakat. Káromkodott egyet, és kényszerítette magát, hogy leüljön és lehiggadjon. Megpróbálta olvasással lekötni a figyelmét, de csak bámulta a betűket és máshol járt az agya. "Hogy mosolygott... milyen öntudatos... letörlöm én még azt a mosolyt az arcáról... mit képzel, csak ide jön, és azt hiszi, mindenki elájul tőle? Egy ilyen tárgyhoz komoly, felelősségteljes varázslóra van szükség, nem egy fiatal, tapasztalatlan boszorkányra..." Felpattant, és megint járkálni kezdett "Nagyon csinos… tényleg az, de ez nem lágyítja meg a szívem. Nem tudja, kivel van dolga! A legjobb lesz, ha távol tartom magam tőle. Már így is többet foglalkozom vele, mint amennyit érdemel."
Azt hitte, lezárta magában az ügyet, de a tüske, hogy megint nem ő kapta az állást, még jó sokáig szúrta a lelkét. És a boszorkányt sem tudta kiverni a fejéből, bármennyire szerette volna.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 2. fejezet