Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

II.

Furcsa szokások

Damona szobája a kastély Griffendél tornyában a három egész háromnegyededik emeleten, egy keskeny folyosó végén bújt meg, ahová egy meglehetősen makrancos ajtón keresztül lehetett eljutni, "aki" folyton változtatta az alakját és csak akkor engedte be az embert, ha az kitalálta hogy a lehetséges 23 varázsigéből éppen melyikhez van hangulata. A szoba kicsi volt, de otthonos, hatalmas ablaka a tiltott rengetegre, és a tóra nézett. A nap már alacsonyan járt és a tiltott rengeteg fái hosszú árnyékot vetettek a gondosan nyírt gyepre. A szél feltámadt és felborzolta a tó felszínét, a fák levelei álmosítóan susogtak. Damona a nyitott ablaknál állt és hosszasan nézelődött, egészen addig, míg az ő szemének is áthatolhatatlanná vált a sötétség. Minden mozgás felkeltette a figyelmét, de különösen az állatok érdekelték. Néha egy-egy hírvivő madár repült át az égen, olyankor éberen figyelte minden szárnycsapásukat és reptük irányát. Hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtett védőbűbájt bocsátani a szobájára, ami nagy felelőtlenség, tekintve, hogy fél napra magára hagyta, és ezen a helyen nem tudhatja, mi minden történhet.
- Investigo - suhintotta meg varázspálcáját, és elégedetten nyugtázta, hogy sehol nem látott idegen kéznyomokra utaló fluoreszkáló fényt. Ezután feltette a védővarázslatokat is, amik távol fogják tartani a kíváncsiskodókat a szobájától. Elhatározta, hogy holnap első dolga lesz ellenőrizni a mágiaszertár felszerelését, bár biztos volt benne, hogy minden megérkezett, amit megrendelt, sőt.
De mindent a maga idejében. Ma este fontosabb dolga van.
Húsra van szüksége, ha talpon akar maradni egész éjszaka. Muszáj ellenőriznie a környéket, hisz holnap érkeznek a diákok, és személyesen akar meggyőződni róla, hogy minden a legnagyobb rendben van, és semmilyen veszély nem fenyeget, egyelőre. Levetette talárját, fogta a varázspálcát és elhagyta a szobát. Az előcsarnok sötét és néma volt, borongós hangulatot árasztott. Az a furcsa érzése támadt, hogy egyedül van az egész kastélyban. Ahogy átvágott a tágas előcsarnokon, csak saját lépteinek visszhangját hallotta. Hátul, a nagy főlépcső mögött kis oldalfolyosó nyílt. Befordult, hátha arra találja a konyhát és sietve végigment rajta. Jobb kéz felől ajtók és varázskapuk sorakoztak, nem tudta mit rejtenek, de tároló helyiségeknek vélte őket. Látta, hogy a folyosó kétfelé ágazik, lelassította hát lépteit, mert elbizonytalanodott, merre kell továbbmennie. Végül a jobb oldali mellett döntött, mert a távolból hangokat hallott. A falakon fáklyák égtek, lobogó fényükben minden kísértetiesnek tűnt, saját árnyéka feketén táncolva kísérte útját. Egy kétszárnyú ajtóhoz ért és éppen ki akarta nyitni, amikor az hirtelen kivágódott, és egy fekete taláros alak rontott elő. Nagy lendületével egyenesen Damonának ütközött, akinek már nem volt ideje félreugrani. Elvesztette az egyensúlyát és hátra tántorodott, de a következő pillanatban már magához tért meglepetéséből, és ösztönös mozdulattal maga elé emelte varázspálcáját. Az idegen felé fordult, és támadó testtartást vett fel. A sötét alak Piton volt, aki döbbenten perdült meg, hogy lássa, ki állt az útjába, ráadásul ilyen késői órán. Pár lépésre állt tőle és figyelmesen tanulmányozta minden mozdulatát. Kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte, majd gúnyos mosoly futott át az arcán.
- Miss Flor - mondta, az utolsó szótagot groteszkül elnyújtva. - Kissé zaklatottnak tűnik.
- Nekem legalább vannak reflexeim - vágott vissza Damona és leengedte varázspálcáját.
Piton csúfondárosan elhúzta a száját, és mielőtt a nő bármi mást mondhatott volna, sarkon fordult és elviharzott. Damona feldúltan nézett utána és dühöngött magán, hogy nem jutott találóbb válasz az eszébe. "Milyen nevetségesen nézhettem ki, így talár nélkül a pálcámmal fenyegetőzve az éjszaka közepén… még a múltam sem jogosít fel ilyen heves reakcióra. Legalább jól odamondtam volna neki! Képzelem milyen jókat mulat most rajtam". Az incidensen rágódva folytatta útját, bosszantotta, hogy csak utólag jutnak eszébe a csattanós válaszok. Kis ideig nem is figyelte merre megy, de aztán rájött, hogy nem érdemes annyit foglalkoznia az üggyel, sokkal fontosabb, hogy megtalálja a konyhát, és élelmet szerezzen. Azzal nem jut sokra, ha vaktában keresgél, ezért segítségül hívta a tájoló varázst "Orientiorum", mire egy apró fénypont jelent meg előtte és a levegőben úszva a helyes irányba vezette.
A konyhában nagy sürgés-forgás volt, a házimanók serényen dolgoztak, hogy minden elkészüljön a másnapi díszvacsorára. A rengeteg tennivaló ellenére körülvették a belépő Damonát és hajlongva, udvariaskodva köszöntötték.
- Mit parancsol a kisasszonyunk? - kérdezte fontoskodva Dobby. - Fenséges finomságokkal szolgálhatunk… mit szólna például a tárkonyos-kakukkfüves dodóraguleveshez, vagy ajánlhatom az én személyes specialitásomat a tejszínben áztatott édesgyökérrel tűzdelt, mandulavirág-olajban pácolt pisztrángomat, vagy esetleg megkínálhatjuk finom nyúlpörkölttel? Vagy… óóó, igen! - kiáltott fel ragyogó szemmel, de mielőtt újabb szóáradatot zúdított volna vendégére, Damona félbeszakította:
- Nagyon köszönöm, a nyúlhús tökéletes lesz. Nyersen kérem.
A konyhára csend ereszkedett, majd izgatott sutyorgás kezdődött, amint a manók megbeszélték egymás között a furcsa kívánságot. De nem kérdezősködtek semmit, hanem máris hozták egy jókora edényben a húst. De mielőtt odaadták volna, Dobby nem állta meg, hogy ne kíváncsiskodjon. Amióta felszabadult, még nagyobb lett a szája.
- Mihez kell? - kérdezte óriásira növesztve egyébként is tekintélyes méretű szemeit.
- Varázslathoz. - felelte Damona mosolyogva, és megborzolta a manó fejét.
- JAAA!!! - derült fel a manó arca, és lesütötte a szemét. - Még senki nem borzolta Dobby fejét - motyogta - a régi gazdám csak rugdosott.
- Megkérdezhetem ki volt az?
- Azt kérdezi, megkérdezheti-e? - ismételte hitetlenkedve egy egykedvűen ácsorgó kandelábernek. - Persze, hogy megkérdezheti! Dobby meg is mondja! Mr. Malfoy volt. Pfúj, rossz gazda volt! De már nem az! - vigyorgott boldogan.
- Értem. Köszönöm a segítséget.
- Óóó, miénk a megtiszteltetés, kisasszonyka! Szívesen látjuk máskor is!
Az ajtóhoz kísérték, majd elbúcsúztak tőle.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 3. fejezet