Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

V.

Skorpiók

Piton professzor kihasználta az alkalmat, hogy délután senkivel sincs órája, ezért elvonult Bimba professzor üvegházába, hogy elültessen egy-két dolgot (főleg cápafüvet) amire az év közben szüksége lesz, és ellenőrizze, hogyan fejlődnek a bájitalaihoz szükséges növények. Több órán keresztül dolgozott, és közben gondolataiba mélyedt. Csak alkonyatkor hagyta abba, amikor már nehezen látott a szürkületben. Elpakolt maga után, levetette szűk ujjú munkatalárját, és magára dobta a másikat, majd visszaindult a kastélyba. Pár lépést tett csak, amikor a földön mozgást vett észre: a lába előtt elszaladt valami, ami nagyobb volt, mint egy rovar, és eltűnt a fű között. Nem látta pontosan mi volt az, de ösztönösen érezte, hogy valami furcsaság, aminek utána kell járni. Azonnal utána indult, bár nem sok esélyét látta, hogy újra észreveszi. Kis keresés után azonban felfedezte az árnyat, és fényt gyújtott varázspálcája végén, hogy jobban szemügyre vehesse. Egy skorpió volt. Határozottan gyanúsnak találta az esetet, elvégre nem szokványos, hogy a Roxfort kertjében egy skorpióval fusson össze. Az állat tétovázás nélkül haladt egy irányba: a tiltott rengeteg felé. Ez még gyanúsabbá tette. Piton lassan követni kezdte, hogy kiderítse, hová tart. Jól emlékezett arra, amikor a pókok menekültek a kastélyból. A skorpió sem sejtet semmi jót, egészen biztosan valami sötét dologgal van összefüggésben. Tudta, hogy a skorpiókat nemcsak a legerősebb mugli fegyverek, de az általános romboló varázslatok sem tudják elpusztítani. Egyre gyorsabb ütemben haladt, mintha valami fokozódó erővel vonzotta volna a rengeteg felé. Hamarosan elérték az első fákat, és az alászálló este elnyelte Piton fekete taláros alakját. Feszülten figyelte az állatot és szorosan a nyomában járt. Sűrű bozótosokon, tisztásokon haladtak keresztül, ingoványos talaj váltakozott sziklás gyeppel, de a skorpió egy percig sem tétovázott, rendületlenül ment előre, fürgén kikerülve az akadályokat, mintha tudná, merre tart. Pitonnak nem kis fáradságába került a követése. Nemcsak arra kellett ügyelnie, hogy ne tévessze szem elől, hanem a saját testi épségére is figyelnie kellett. Az ingoványból rosszindulatú Octopus indák nyúltak felé, hogy a mélybe húzzák, a fák között megbúvó sziklák némelyike visító hangot adott ki, ha ráléptek, és semmit sem szeretett volna kevésbé, minthogy felverje az egész erdőt. Ősrégi, vastag törzsű fák közé értek, melyek akkor is susogtak, amikor teljes szélcsend volt. A skorpió hirtelen eltűnt az egyik fa gyökerei között, és Piton bosszankodva kereste hová lett, amikor ismerős hangot hallott a háta mögül:
- Kedves Perselus, örülök, hogy eljött.
Bosszús fintort vágott, és megpördült.
- Miss Flor. Nem hinném, hogy találkozót beszéltünk volna meg.
Damona elmosolyodott és közelebb jött. Testéből mintha halvány fény sugárzott volna és olyan könnyedén mozgott, mintha nem is érintette volna a talajt. Sötétkék selyemruhája lágyan suhogott, nyakában hegyikristályból faragott skorpió függött, mely visszatükrözte Piton varázspálcájának fényét. Megállt a férfi előtt és ráemelte nagy fekete szemét.
- Én hívtam ide, mert beszélnem kell magával.
- Ezt megtehette volna az iskola falain belül is - jelentette ki Piton, és hátrébb lépett, mert megint megérezte a nőből áradó bűvös erőt. Nem akart sokáig azokba a szemekbe nézni…
- Ez igen kétséges lett volna... Maga kiváló varázsló Perselus, és nagyon tapasztalt… és olyan jól ismeri a sötét oldalt… sokra vihette volna… - halkan és bársonyos-sejtelmes hangon beszélt, és nem vette le a szemét a férfiról.
- Most eljött az idő, Perselus! Gyere, csatlakozz hozzám, ketten csodálatos dolgokat vihetünk véghez, és mindent elérhetünk, gyere, segíts nekem! - szavaiból különös erő áradt, és Piton úgy érezte, hogy ha tovább hallgatja, felolvad ellenállása, és vakon engedelmeskedni fog neki. Vágyakozás ébredt benne, hogy így tegyen, de elhessegette érzést és megacélozta akaratát.
- Nem. Nem értem mit mond - Gyomra görcsbe rándult, és gyengeség fogta el. Megfordult, és elindult visszafelé, de Damona már előtte állt újra, és feltartóztatta.
- Várj, még nem fejeztem be! - közelebb húzódott, úgy duruzsolta - Ha velem tartasz, nagy varázsló leszel. Nézz magadra Perselus! Itt a képességeid kihasználatlanok… te sokkal többre vagy érdemes, mint idétlen kölykök tanítása… tarts velem, és nem bánod meg! Emlékezz a régi szép időkre, amikor Urunkkal tartottál… most újra itt a lehetőség… új kor jön el, melyben nagy feladatok várnak Rád! Légy észnél és gyere velem! - karjait a férfi nyaka köré fonta és mélyen a szemébe nézett. - Gyere Perselus, szükségem van rád! Tudom, hogy Te is ezt akarod!
Piton megfogta a nő karját, és határozott mozdulattal lefejtette a nyakáról, majd erőteljesen eltolta magától Damonát.
- Soha nem állok újra a Sötét Nagyúr szolgálatába, és nem értem, hogy kérhet tőlem ilyet. Most azonnal meg kellene ölnöm magát… - "de nem vagyok képes megtenni" - fűzte hozzá gondolatban.
- Ne futamodj meg, Perselus! Ne hazudj magadnak! Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem tartasz velem!
Hideg veríték verte ki a bájitaltan tanár homlokát, és haja rátapadt arcára. Hosszú szünet után volt csak képes felemelni tekintetét és lassan válaszolt, nehézkesen ejtve minden szótagot:
- Mondtam, soha többé nem állok a Sötét Nagyúr szolgálatába.
Nem tudta volna megmondani, mennyi ideig néztek farkasszemet egymással, aztán Damona hirtelen eltűnt, így vetve véget a néma küzdelemnek. Piton érezte, hogy a végtelenségig kimerült, és leroskadt egy fa tövébe. Kábultan meredt maga elé órákig, majd felkelt, és elindult vissza a kastélyba. Már hajnalodott. Minden egyes lépéssel tisztábbá vált a tudata. Egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy bűvölet áldozatává vált.
"De hogy rendelkezhet Damona ekkora varázserővel? És miért lenne áruló? Vagy lehet, hogy nem is ő volt? De akkor ki, és miért pont Damona alakjában?" - morfondírozott magában, és arra a következtetésre jutott, hogy rendkívül nagy erejű varázslóval áll szemben, és alighanem találkozni fognak még.

Amint beért a szobájába, ledobta talárját, és úgy, ahogy volt, lefeküdt a kanapéra, hogy pihenjen keveset. Sok ideje nem volt, mert "kedvenc" Griffendéles osztályával volt órája délelőtt, és bár már előre húzta a száját, mégsem akart teljesen zilált külsővel megjelenni előttük. Suhintott varázspálcájával, mire saját tükörképe jelent meg előtte, és igazolta sejtését, tényleg elgyötörten nézett ki. Feje alá tette karját, és hosszan bámulta a mennyezetet, várta, hogy álom jöjjön a szemére, közben járt az agya, és újraélte az elmúlt óra eseményeit. Álom és ébrenlét határán lebegett, Damona ismét megkísértette, ő pedig érezte, hogy nem sokáig tud már ellenállni. Bármerre fordult, mindig előtte állt, egyre csak duruzsolt fülébe, és hozzásimult. El akarta taszítani, de keze átsiklott testén. A nő felkacagott, belemarkolt hajába, és közel húzta magához az arcát. Perselus, az enyém vagy és nem menekülhetsz előlem! - búgta bársonyos hangján. Szinte égetett a tekintete, szája gúnyos és csábító mosolyra húzódott. - Piton felriadt, kábán nézett körül a szobájában, nem tudva, hol van. Aztán felismerte a tárgyakat, a környezetét, és nagyot sóhajtva hátradőlt. Kezével végigszántott csapzott haján, és felkelt, hogy rendbe hozza magát.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 6. fejezet