Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

VII.

Tanulmányi kirándulás

Néhány nappal később, amikor a diákok befejezték a reggelit, Dumbledore magához hívta az ötödéves mardekárosokat és griffendéleseket.
- Jó hírem van a számotokra - jelentette be mosolyogva. - Elérkezett a Tanulmányi kirándulás napja. A házimanók készítettek útravalót, mindenki vegyen el egy csomagot az ebédlőasztalról. Egy óra múlva találkozunk a bejárat előtt.
A diákok izgatott beszélgetésbe kezdtek, hogy milyen lesz a várva-várt út, és gyorsan szállásaikra siettek, hogy felkészüljenek a túrára. Dumbledore a tanáriba vonult, ahol már várt rá Damona.
- Jó reggelt, Miss Flor! - köszöntötte, és helyet foglalt egy karosszékben. Érdeklődött, hogy hogy érzi magát Damona, és jól aludt-e, majd rátért mondanivalójára. - Az ötödéveseket minden évben elvisszük egy kirándulásra. Kétfelé bontjuk a társaságot, és először a griffendéles és mardekáros osztályok utaznak Quadalmore-ba, ahol a híres csata zajlott, és a Shien-Hallion falu melletti völgybe, ahol megnézzük a varázsvízesést. Elég idősek már ahhoz, hogy átéljék a küzdelem borzalmát és megtapasztalják az ellenség erejét. A természeti látványosságnál - biztos maga is ismeri - letelepszünk, a gyerekek játszhatnak, bóklászhatnak egy kicsit, majd estére visszatérünk a kastélyba. Szeretném, ha velünk tartana. Sajnos professzor McGalagony ma nem ér rá, és nem is tartozik a kedvenc foglalatosságai közé ez a kirándulás, ezért én önre gondoltam, Miss Flor.
- Nagyon szívesen - jelentette ki Damona. - a vízesést már régóta szerettem volna megnézni.
- Perselus is velünk jön, mert jól ismeri a környéket. - mondta csak úgy mellékesen Dumbledore, és éles tekintetét nem kerülte el, hogy a bájitaltan-tanár nevének említésére a nő szeme felcsillant. - Tavaly már kimenőt kapott, ezért idén semmiképpen nem tudom nélkülözni. - fűzte hozzá hamiskás mosollyal.
Damona magában teljes mértékben egyetértett vele, és elköszönt, hogy felkészüljön az útra.

Egy órával később, amikor kilépett a bejárati csarnok ajtaján, gyerekzsivaj és nevetés fogadta. Szinte mindenki indulásra készen állt. Gyönyörű délelőtt volt, a ragyogó napsütés és enyhe szellő csodás kirándulóidőt ígért. Piton a lépcső tetején állt, és Malfoyt kérdezte, hiányzik-e valaki, aki megrázta a fejét, majd utálkozó grimaszt vágott Damona felé. Piton hátrafordult, és meglepődve nézett a nőre.
- Jó reggelt! - szólt a tanárnő és végignézett a gyerekseregen. - McGalagony professzor sajnos ma nem ér rá, ezért én tartok veletek.
Piton kurtán biccentett, és lement a lépcsőn tanítványai közé. Amikor teljes volt a létszám, kettéosztották a társaságot házak szerint, és elindultak a nagy réten át a Roxfort bejáratához. Dumbledore ment elöl, Piton és Damona pedig a két osztályt vezette. A nagy kovácsoltvas kapu mellett már várt rájuk a Kóbor Grimbusz, ami Harryből meglehetősen vegyes érzelmeket csalt elő. Egyik társa sem utazott még a varázsjárművel, és most várakozásteljesen tolongtak az ajtó előtt.
- Lassan a testtel! - intette le őket Dumbledore - mindenki számára van hely. A házak maradjanak együtt, és az egyik menjen előre.
Malfoy előreküldte két debil testőrét, hogy törjenek utat a tömegben, és nagy hanggal ment utánuk. Mardekáros társai követték, a griffendélesek pedig megvető pillantásokkal előreengedték őket. Sorban felszálltak a buszra, - melyben a díványokat most kényelmes karosszékekre cserélték, - és mindenki elfoglalta a helyét. A mardekárosok természetesen hátra ültek, hogy minél messzebb legyenek a tanároktól. Dumbledore és Damona a vezető mögé, Piton pedig a másik oldalra ült, egymagában. Amikor Harry elhaladt a sofőr, Ernie Prang mellett, az szélesen elvigyorodott:
- Ááá, Mr. Longbottom, örülök, hogy újra látom!
Ron és Hermione kérdőn néztek Harryre, aki egy vállrándítással tovább ment.
Ernie mindenkit üdvözölt és kellemes utat kívánt, majd elindultak. A diákok egy ideig az alattuk elsuhanó tájat figyelték, majd élénk társalgásba kezdtek. Dumbledore is kedélyesen csevegett Damonával, aki jókedvű és közlékeny hangulatban volt. Vidám, kihívó nevetése meglehetősen ingerelte Pitont, aki mogorván bámult ki az ablakon.
Harry éppen azt mesélte barátainak, hogyan került korábban a Grimbuszra, amikor különös mozgást éreztek az üléseik alatt. Kisvártatva egy vörös hajtincs bukkant fel Harry lába mellett, majd még egy, Ron közelében. A következő pillanatban két jól ismert arc vigyorgott rájuk a karosszékek alól: Fred és George Weasley. Fred a szája elé tette a kezét, jelezve, hogy maradjanak csendben.
- Ti meg hogy kerültök ide? - súgta megütközve Ron.
- Ellógtunk Trelawney professzor órájáról.
- Megőrültetek?! Egy csomó pontot le fognak vonni miattatok! - fakadt ki Hermione.
- Ezt az alkalmat nem hagyhattuk ki! - mosolyogtak egymásra az ikrek - Szükségünk van valamire Shien-Hallionból az új trükkünkhöz.
- De ez most mindegy! - legyintett George - Csináltunk egy kis meglepit a mardekárosoknak. Tripla-hopla a neve. Irtó nagy buli lesz, majd meglátjátok! - kajánul elvigyorodtak, és csak Hermione aggodalmaskodott tovább, Harryék máris úgy érezték, remek kirándulás lesz.
- Figyeljetek, nemsokára jön az első meglepi! Elrejtettünk valamit hátul Malfoyéknak! - mondta Fred, és nem tudta befejezni, mert a busz végében heves mozgolódás támadt.
Malfoy a leghátsó sorban egy kis zsákot szorongatott a kezében, és dühösen próbálta megakadályozni, hogy elvegyék tőle. A nagy huzavonában a zsák szája kioldódott - mintegy véletlenül - és tartalma, egy rakás arany galleon a földre, és az ülésekre ömlött. A mardekárosok rávetették magukat, és könyökkel-ököllel próbálták egymás elől elmarni a pénzt. Malfoy ész nélkül vagdalkozott, két társa is keményen belelendült, a lányok egymás haját tépték, és visongtak, a fiúk pedig jól irányzott rúgásokkal és ütésekkel próbálták kiiktatni egymást. Sérülés nélkül nem úszta meg senki. Piton a zsivajra fenyegető tekintettel hátrafordult, felemelkedett, és vészt jóslóan felmordult, mire nagy nehezen abbahagyták a verekedést, és visszaültek a helyükre. Mindenkinek sikerült legalább egy érmét szereznie, és a váratlan szerencsén örvendezve már azt tárgyalták, mit vesznek rajta majd.
- Ez volt az egyes hopla - jelentette be Fred - öröm nézni, ahogy szétverik egymást.
- Hirtelen rátok szakadt a bank, és ajándékozó kedvetek lett? - kérdezte Harry.
- Várj csak, mindjárt meglátod - kuncogtak az ikrek - Öt, négy, három, kettő, egy! - számoltak visszafelé, és közben fülig ért a szájuk.
A számolás végére az aranypénzek halk pukkanással eltűntek, és ugyanakkor világító zöld felirat jelent meg a mardekárosok homlokán: VESZTES VAGYOK, ÜSS!!! - hirdette.
- Kettes hopla - közölte George egyszerűen.
- A mardekárosok megdöbbenve vették észre, hogy vagyonuk és álmuk semmivé foszlott, és hangot is adtak csalódottságuknak. Egyik meglepetésből a másikba estek, amikor felfedezték egymáson a zöld feliratot. Néhányan vigyorogva eleget is tettek a felszólításnak, és váratlanul érte őket, amikor nemcsak adták, hanem kapták is az ütéseket. Megint nagy felfordulás támadt, a griffendélesek pedig remekül szórakoztak, és a hasukat fogták a nevetéstől. A zöld felirat lassan elhalványodott, és az indulatok is lecsillapodtak valamelyest, míg Malfoy fel nem kiáltott:
- Ezek meg mit röhögnek? A fenébe, ők csinálták!
Az indulatok megint a tetőfokra hágtak, és a mardekárosok előrántották varázspálcáikat, hogy megbosszulják sérelmüket.
- Hármas hopla - kiáltott fel ünnepélyesen George a griffendéleseknek.
Varázsigék repkedtek a levegőben, de ahelyett, hogy célpontjaikat érték volna, visszaütöttek kibocsátóikra, és a mardekárosok a legkülönfélébb formákat kezdték felölteni a csigától a szőrős jetiig, és mekegés, csuklás, nyüszítés töltötte be a buszt.
A griffendélesek az üléseken fetrengtek a röhögéstől, és levegőért kapkodtak.
- Az aranypénzek felrobbanása megváltoztatta a mágikus erőterüket egy fél órára, ezért nem ismeri fel őket a saját varázspálcájuk. Minden visszaüt rájuk, amit kimondanak. - magyarázta George fuldokolva.
- Nem is tudtuk, hogy ilyen fantáziadúsak! Jobban sült el, mint ahogy vártuk. - tette hozzá Fred.
Ezt már a tanárok sem hagyhatták szó nélkül, Piton felpattant a helyéről, és hátul termett, sűrű pálcasuhintásokkal próbálta helyrehozni a helyzetet, és ismét normálissá változtatni diákjait. Miután mindenki visszanyerte emberi formáját, zordan végigmérte a Griffendélt, és csak annyit mondott:
- Ez száz pontjukba került.
A griffendélt érzékenyen érintette a büntetés, de úgy érezték, a fergeteges tréfa megért ennyit. Még jó ideig kuncogtak, és biztosak voltak benne, hogy az eset hetekre elegendő beszédtémát szolgáltat majd. A mardekárosok dühödt és bosszúszomjas arccal ültek hátul, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással.
Az út hátralévő része már eseménytelenül telt.
Közeledtek a csata helyéhez, és lassan mindenkin különös, nyomasztó hangulat lett úrrá, egyre jobban elcsendesedtek. Már a griffendéleseknek se volt kedvük kacarászni, és komoly arccal bámultak ki az ablakokon. Volt valami a levegőben, ami megmagyarázhatatlan szorongást keltett bennük. Egy félelmetes erő jelenléte, ami súlyként nehezedett a lelkükre.
Fél óra múlva megérkeztek Quadalmorba.
A busz egy dombtetőn landolt, ahonnan az egész környékre kilátás nyílt. A táj is nyomasztó volt, ameddig a szem ellátott, sárgásbarna fű borított mindent, ami furcsa, kórószerű volt, mintha elszáradt volna. A puszta egyhangúságát egyetlen fa, vagy bokor sem törte meg.
A tanárok egy csoportba terelték a gyerekeket és letelepedtek a domb nyugati lejtőjén. (Fred és Geroge a buszban maradtak.)
Dumbledore megállt előttük a dombtetőn, és mesélni kezdett:
- Jópár évvel ezelőtt, amikor ti még csöpp pólyások voltatok, egy kegyetlen és véres máguscsata zajlott ezen a helyen. Voldemort hatalma megerősödőben volt, és ellenfelei összegyűltek, hogy egy végső csatában megkíséreljenek leszámolni vele és híveivel. Ez volt a mágustörténelem legnagyobb csatája, összesen tízezer varázsló és boszorkány vett részt benne, akik a világ minden tájáról sereglettek ide. Hatalmas erők mozdultak meg a jó és a rossz szolgálatában, olyan emberfeletti mágiák, amiknek nem kellett volna elszabadulniuk. Hatásuk még ma is tart, ti is érezhetitek és láthatjátok, ha szétnéztek.
- Mint az atombomba - jegyezte meg halkan Hermione Harrynek.
- Minden tudásunkra, és akaraterőnkre szükségünk volt a győzelemhez. Szavakkal elmondhatatlan, ami történt, ezért inkább felidézem a csata egy rövid részletét, ahogy én láttam.
Egy perc elegendő lesz, hogy lássátok és átérezhessétek az elszánt küzdelmet. - Dumbledore hangja suttogássá vált, mégis tisztán hallották minden szavát.
Hirtelen megelevenedett a táj és egy véres ütközet jelenetei villantak fel a szemük előtt. Mindenhol emberek harcoltak, ameddig a szem ellátott. Káosz, felfordulás uralkodott mindenütt. A nagy kavarodásban alig lehetett megkülönböztetni az ellenfeleket. Dörrenések, robbanások hangja töltötte be a levegőt, évszázados fák fordultak ki a földből, erdők égtek hamuvá egy pillanat alatt. Az emberek csoportokat alkotva egyesítették erejüket, hogy nagyobb csapást mérjenek az ellenfélre, és közben egymást is védjék. A gyengébbek összekapaszkodva, egyszerre haltak meg. Életük egy villanással véget ért, hamarabb, mint ahogy sikoltásuk elhalt. Fülsüketítő zaj volt, füst, por és vér lepett el mindent. A mezőt sebesültek és halottak borították. A fizikai fájdalom mellett a lelki gyötrelmekkel is meg kellett birkózniuk a küzdő feleknek. Félelem és rettegés uralta a levegőt, a gyűlölet szinte tapintható volt. Eszüket vesztett varázslók és boszorkányok bóklásztak céltalanul, mások iszonyatos kínok között vergődtek. Annyi borzalom történt, hogy képtelenség volt mindet felfogni.

A gyerekek tágra nyílt szemmel és lélegzet visszafojtva bámulták a pergő képeket. Piton mögöttük állt és elfordította a fejét. Pontosan tudta, hogyan történt, hisz fiatal varázslóként részt vett a csatában. Soha nem tudta kiverni a fejéből azt a napot.
Damona feszülten figyelte az eseményeket, amikor hirtelen észrevett egy távoli csoportot. Előre hajolt, mint aki nem hisz a szemének, és a jelenés végéig nem vette le róluk a tekintetét.

A látomás eltűnt. Megint egyhangú, kihalt mező tárult a szemük elé. A diákok döbbenten meredtek maguk elé, és csak Dumbledore második felszólítására keltek fel, hogy visszaszálljanak a buszba. Szótlanul foglalták el helyüket és ismét útnak indultak. Ahogy távolodtak a mágikus helytől, hangulatuk lassan javulni kezdett. Fokozatosan felszabadultak a félelmetes és nyomasztó légkör hatása alól. Örültek, hogy a kirándulás második része sokkal kellemesebb lesz.

A Shien-Hallion falu melletti völgy maga volt a csoda. Szöges ellentétben állt a csatamezővel. A csipkés tetejű hegyláncok között kis, valótlannak tűnő folyócska kanyargott, melynek partjait zöld rétek szegélyezték. A bársonyos fű hullámzott a szélben, és gyönyörű őszi virágok illata töltötte be a levegőt. A hegyekre erdők kúsztak, vastag törzsű, öreg fák kínáltak pihenőhelyet a kirándulóknak. Ahogy emelkedett a táj, a folyó felgyorsult és sebesen futott a sziklákon.
Különös, muzsikaszerű csobogása az emberi fül számára több volt, mint megnyugtató. Dumbledore nem véletlenül hozta ide a társaságot.
De nem ez volt a hely legérdekesebb jellemzője. A felületes szemlélődő számára fel sem tűnt, hogy a folyó, a világon egyedülálló módon, hegynek felfelé szaladt! Béke áradt belőle. Varázsereje segített feldolgozni a szörnyű élményeket, enyhítette a fájdalmat és felüdítette a lelket. A hegyláncok találkozásánál az égbe szökkent, szikrázó, zöldeskék vízfüggönyként tört a magasba és folytatta útját a sziklákon. Hihetetlen, leírhatatlan látványt nyújtott.

Letelepedtek a vízszökkenés közelében, és elfogyasztották a bőséges elemózsiát. A manók most sem fukarkodtak. A délutánt tetszésük szerint tölthették a diákok, és a buszból előkerültek a varázslabdák, mágikus bumeráng és más hasonló sporteszközök. Voltak, akik a kvaffokkal és gurkókkal játszottak, néhányan fára másztak, vagy varázskártyákkal játszottak. A barátnők a fák között sétáltak, titkokról sutyorogtak, és vihorásztak. Dumbledore egy fa alatt beszélgetett Damonával, és hiába próbálták bevonni Pitont a társalgásba, nemet mondott, és egy könyvvel a kezében egy sziklára vonult.
Derűs hangulatban telt a délután.
Harry, Ron és Hermione eleinte jókedvűen tárgyalták a reggeli eseményeket, majd azzal múlatták az időt, hogy a változó színű folyó mellett a mágikus bumeránggal próbáltak almát szedni a túlsó partról. Késő délután, nem sokkal indulás előtt észrevétlenül visszamentek a buszba, hogy ellenőrizzék, visszaértek-e az ikrek. A jóízűen szunyókáló vezetőn kívül nem találtak senkit. Aggódni kezdtek, és idegesen nézegettek az erdő felé, ahonnan az ikreket remélték érkezni.
A társaság megcsodálta a lenyugvó nap vízszökkenésen megtörő fényét, majd Dumbledore felszólítására összepakoltak, hogy elinduljanak hazafelé.
Az ikrek még mindig nem voltak sehol, és Harryék már nem halogathatták tovább, hogy beszéljenek Dumbledore-ral.
- Professzor úr, mondanunk kell valamit. - kezdte idegesen Harry. Segítségkérőn nézett Ronra, de az éppen egy lenyűgöző sárfoltot tanulmányozott a cipőjén. Felsóhajtott és zavartan folytatta: - Fred és George is velünk jöttek, de beugrottak a közeli faluba, hogy vegyenek pár dolgot. Már jó régen elmentek… azt ígérték, hogy egy órán belül itt lesznek, de még mindig nem értek vissza.
Dumbledore megcsóválta a fejét, és csak annyit mondott, hogy minden rendben lesz.
Visszaküldte őket a többiekhez, és rövid tanakodás után félrehívta két kollégáját.
- Akadt egy kis kellemetlenségünk. Fred és George… - kezdte higgadtan az igazgató,
- Weasley! - vágott közbe Piton, mint aki előre tudta, hogy bonyodalom lesz.
- Úgy van. - bólintott Dumbledore. - Titokban velünk jöttek, és feltehetőleg meglátogatták a falut. Mivel nem értek vissza, lehet, hogy bajba kerültek, vagy elszámították magukat. Arra kérem önöket, hogy keressék meg őket, és hozzák vissza a Roxfortba. A két osztályt bízzák rám.
- Minek kellünk ehhez ketten? - ellenkezett Piton.
- A jelen körülmények között nem kockáztathatunk. Lehet, hogy nagy bajba kerültek. Dolgozzanak együtt! - felelte Dumbledore és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Otthagyta a két tanárt és a gyerekekhez indult.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 8. fejezet