Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

VIII.

Shien-Hallion

Miután a társaság elhagyta a buszt, az ikrek vártak még néhány percet és csak azután bújtak elő az ülések alól. Ernie éppen evéshez készülődött, és jókedvűen dudorászott. Nagyon úgy festett, hogy egész délután kényelmes karosszékében fog sziesztázni. Sajnálták, hogy fel kell fedniük magukat, de nem várhattak tovább. Előre mentek és megálltak a sofőr előtt. Az ijedtében majdnem félrenyelt.
- Ti meg hogy kerültök ide? Miért nem mentetek a többiekkel? - kérdezte, miután nagy nehezen megbirkózott a falattal. - Van egy kis dolgunk a faluban - kezdte Fred - Épp csak elugrunk, és már jövünk is vissza.
- Ernie… lenne egy nagy kérésünk. Szeretnénk, ha nem szólna a tanároknak, hogy eljöttünk. Mire visszaérnek, addigra már rég a buszban leszünk. - kérlelte George és felöltötte legjámborabb arckifejezését.
- Ááá, szóval a fiatalurak egy titkos kitérőt terveznek - Alaposan végigmérte az ikreket. - Nos, nem bánom, de igyekezzenek! Jóval napnyugta előtt legyenek itt, különben… - nem fejezte be, hanem intett és kinyitotta az ajtót. Az ikrek fürgén leszálltak és fél percen belül eltűntek a fák lombjai között. Ernie mosolyogva megcsóválta a fejét és jóízűen folytatta az étkezést.

- Biztos, hogy erre kell menni? - kérdezte George. - Már egy fél órája jövünk, és semmi nyoma a falunak. - Hatalmas fák között haladtak, a sűrű lombkorona alig engedte át a fényt. Az ösvény alig látszott és nagyon kellett figyelniük, hogy le ne térjenek róla.
- Nyugi, jó irányba megyünk - felelte Fred és összehajtogatta a térképvázlatot, miután gondosan áttanulmányozta, már vagy huszadszor. - Még tíz perc és ott vagyunk.
- Negyed órája is ezt mondtad! - meggyorsították lépteiket és felkapaszkodtak az emelkedőn. Frednek ezúttal igaza volt, az erdő hirtelen ritkulni kezdett és hamarosan egy fennsík tárult szemük elé. A füves terület közepén a nagy hegyláncok védelmében ott volt a kis falu, Shien-Hallion. Az ikrek megkönnyebbülten felsóhajtottak, és Fred önelégülten rávigyorgott testvérére. Hamarosan már a házak között jártak, és egy eldugott kis utcácskát kerestek, ahol reményeik szerint megtalálják, amiért jöttek. Többszöri kérdezősködés után megtalálták a házat, kicsi rozoga épület volt, az ajtó felett táblácska hirdette: "Cambiare necesse est". Azonban hiába kopogtak, senki nem nyitott ajtót. Nem akarták elhinni, hogy hiába jöttek, és a kopogás dörömböléssé erősödött. A nagy zajra előkerült a szomszéd, és kérdésükre, hogy hol lehet az árus, nem felelt, de azt javasolta, menjenek el a kocsmába, ahol egészen biztos, hogy útbaigazítást kapnak majd.
A kocsmáros rendkívül jó kedélyű, segítőkész és borzasztóan bőbeszédű ember volt, s mint ilyen, remekül szórakozott a saját történetein. Így aztán az ikreknek végig kellett hallgatniuk hosszadalmas anekdotáját a Kövér Kirlgoni Kovácsról, aki beleesett a kútba és a szárazra itta magát, míg végre megkérdezhették, hogy nem tud-e valamit a kis boltocska tulajdonosáról. A kocsmáros azonnal elkomorodott és lehalkította a hangját:
- Sajnos fiúk, elkéstetek. Az öreg nemrég halt meg. Éppen holnap lesz egy hete. A boltja bizonytalan ideig zárva tart, amíg nem akad utódja. Rokonai nem voltak, így lehet, hogy nem is nyit ki többé - Sajnálkozva tárta szét karját.
Fred és George csalódottan ültek le egy asztalhoz a pult közelében, és rendeltek egy-egy korsó vajsört, hogy megtárgyalják, mi tévők legyenek. Ki kell találniuk valamit, hogy megszerezzék a Szibériai Ezüstcsőr tollát. Túl sokat kockáztattak ahhoz, hogy üres kézzel menjenek haza. George éppen azt javasolta, hogy mindenképp meg kellene próbálni bejutni a boltba, amikor váratlanul egy fekete csuklyás idegen ült le az asztalukhoz. Fakó, ráncos arca és szürke, jeges tekintete volt.
- Én talán segíthetek önöknek - mondta érdes hangján, mely cseppet sem hangzott bizalomgerjesztőn.
- Hogyan? - kapott az alkalmon Fred.
- Nem messze innen van egy ősi kolostor, ahol mindent megtalálnak, ami az öregnél kapható volt. Ő is onnan szerezte a készletét. Én szívesen odavezetem magukat!
Az ikrek szeme felcsillant, és gyorsan kiürítették korsóikat, hogy induljanak, de a kocsmáros figyelmeztetően odaszólt nekik:
- Én nem ajánlom, hogy odamenjetek! A rom nagyon sötét hely.
- Törődj a magad dolgával, kocsmáros! - mordult fel fenyegetően az idegen - Az urak nem dőlnek be a gyermeteg rémmeséknek. Érdekli önöket az üzlet? - fordult az ikrek felé.
- Igen - felelték gondolkodás nélkül.
Kiléptek az ajtón és követték az idegent az erdőbe, aki hosszú léptekkel, határozottan ment előre és egyszer sem pillantott hátra. Hamarosan olyan távol jártak, hogy egyedül már vissza sem találtak volna.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 9. fejezet