Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

IX.

A keresés

Damona élete során többször került már váratlan helyzetbe, így ezt a mostanit is teljes nyugalommal vette tudomásul. Kis ideig a távolodó Dumbledore-t nézte, majd Pitonhoz fordult:
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha egyenesen a faluba megyünk. Ott majd érdeklődünk utánuk… valaki csak látta őket.
Piton a szokásosnál is mogorvább hangulatban volt (ha ez egyáltalán lehetséges) a kirándulás kedvezőtlen fordulata miatt. Semmire sem vágyott kevésbé, mint hogy a két tréfás kedvű ikret hajkurássza. Még ha egyedül lenne… de itt van ez a nő, és nem teheti meg vele, hogy tudomást sem vesz róla.
- Rendben - mondta beleegyezőn a távolba nézve. - Ismerek egy rövid utat, jöjjön utánam. - és tétovázás nélkül elindult. Hamarosan maguk mögött hagyták a folyót és beléptek a fák közé. Az erdő egyre sűrűbb lett, és az amúgy is gyengülő alkonyi fény tovább csökkent a hatalmas lombsátor alatt. A homályban a fák törzse óriási göcsörtös, torz alakoknak tűnt, és a csendet csak lépteik zaja törte meg. Piton gyors tempóban haladt a szinte láthatatlan ösvényen, mint aki jól ismert úton jár, és néhányszor pillanatnyi gondolkodás nélkül irányt változtatott. Időnként futólag - szinte észrevehetetlenül - hátrapillantott Damonára, hogy lássa, rendben van-e, de szótlanul igyekeztek céljuk felé.
Az ösvény hamarosan egy mezőbe torkollt és a távolban felcsillantak Shien-Hallion fényei. Az égen lilás bordó felhőket hajtott a szél és a levegőben kaszált fű és lótrágya szaga terjengett.
A mezőn egymás mellett mentek tovább, és rövidesen a házak közé értek. Az utcák, néhány hazafelé igyekvőn kívül, néptelenek voltak. Az emberek éppen vacsorájukat költötték, vagy lefekvéshez készülődtek házaikban. Az első szembejövőtől érdeklődtek az ikrek után, aki - mint az errefelé megszokott volt - a kocsmába irányította őket.
A kocsmában sűrű pipafüst és hangzavar volt, a kocsmáros kedélyesen rikkantva invitálta új vendégeit a pulthoz.
- Jöjjenek csak, jöjjenek! Hadd ajánljam legkiválóbb fahéjas vajsörünket, melyhez foghatót sehol nem találnak ezen a vidéken! - és máris belekezdett egy újabb - ezúttal az esti időponthoz illő pikáns - anekdotába, aznap már ki tudja hányadszor.
- Még nem is meséltem a történetet a mindaresi szerelmi háromszögről, ahol a harmadik egy troll volt. Egy troll! - zengte kacagva és nagyokat fújtatva.
Damona fáradt mosolyt vetett Pitonra a kocsmáros beszélőkéjére utalva, de az nem viszonozta, pillantásában türelmetlenség és ingerültség vibrált. Mereven állt a pult szélén, és furcsán kirítt a kocsma kacarászó vendégei közül.
- Majd én beszélek - sóhajtotta Damona és a kocsmároshoz fordult. - Elnézést hogy a szavába vágok, de halaszthatatlan ügyben kérem a segítségét. - mondta olyan hangsúllyal, hogy a megtermett férfi abbahagyta a történetet.
- Bökje ki gyorsan! Most jönne a csattanó!
Míg az iszogatók harsogva követelték a folytatást, Damona gyorsan érdeklődött az ikrek felől.
- Két vörös hajú, egyforma kölyök? - ismételte a kocsmáros. - Persze, hogy láttam őket, jártak itt, és Mr. Brezsnyevet keresték, aki múlt héten halt meg. Vén varázsló volt, valahonnan Ukrajnából jött ide még évtizedekkel ezelőtt, és nyitott egy kis boltot, ahol…
- Igen, igen értem. És innen hová mentek?
- Egy idegen - aki mellesleg faragatlan fatuskó volt, még borravalót sem adott - elhívta őket a kolostorhoz…
- Milyen kolostorhoz? - kapta fel a fejét Piton.
- A romhoz. Hangyás szerzetesek élnek ott fenn a dombtetőn - magyarázta a kocsmáros. - Én intettem a kölköket, de nem hallgattak rám.
- Mikor mentek el? - kérdezte Damona.
- Nagyjából két órája. Az idegen egyébként hasonlított a sötét szerzetesekre, akikkel még évekkel ezelőtt találkoztam Brentelben. Higgye el, életemben nem láttam még furább alakokat. Az egyiknek…
- Szívesen meghallgatnám, de most sietünk - vágott közbe ismét Damona - Köszönjük a segítséget - Lefegyverző mosolyt villantott a kocsmáros felé, és elköszönt. Piton is mormogott valami köszönésfélét. és kiléptek az ajtón. Még hallották, amint a többiek nagy hanggal követelték a megkezdett történet befejezését.

- Majd én megyek elöl, kövessen! - szólt Piton ellentmondást nem tűrően, és meg sem várva a nő reakcióját, elindult.
- Hallott már valamit erről a romról? - kérdezte Damona. A bájitaltan-tanár nem válaszolt, csak masírozott előre. Damona felgyorsított, és amikor mellé ért, tovább faggatózott.
- Láttam, hogy elsötétült a tekintete a rom említésére. Ne is tagadja! Nyilván a sötét erőkkel áll kapcsolatban.
- Természetesen. De most nincs időnk a beszélgetésre Miss Flor. Találjuk meg minél előbb azt a két kölköt - Öles léptekkel haladt előre, és Damonának kapkodnia kellett a lábait, hogy lépést tartson vele.
- Azért válaszolhatna a kérdésemre, hogy tudjam, mire számítsak.
- Bármi megtörténhet, ezért jobban teszi, ha hallgat, és résen van - mordult rá Piton.
- Köszönöm a részletes tájékoztatást - gúnyolódott Damona.
Lassan elhagyták a falut. Komor fellegek borították az eget, és a réten hűvös szél fújt. Az erdő sötéten magasodott előttük. Beértek a fák közé, ahol elült a szél, csak kísérteties sivítását hallották, ahogy kitartóan csavarta a fák ágait. Fekete, áthatolhatatlan sötétség vette körül őket, és Piton halvány fényt gyújtott varázspálcája végén, hogy szemmel tartsa az utat. Közvetlen a föld felett világított, hogy láthatatlanok maradjanak, amennyire csak lehet. Ahogy távolodtak a falutól, Damonán meghatározhatatlan nyugtalanság lett úrrá. Éles szemét a sötétbe fúrta és füleit a legapróbb nesz sem kerülte el. Ösztönei azt súgták, hogy veszély közeledik. Időnként furcsa roppanások, nyikorgások és más különös hangok hasítottak az éjszaka csendjébe és a fák suhogása rosszindulatú suttogássá vált. Piton kitartóan haladt a rom felé, nem törődve az útját álló kidőlt fatörzsekkel, és éles sziklákkal. Kis ideig kopogó lépteket hallottak maguk mögött, és teljes sötétségben, varázspálcájukat markolva várták az esetleges támadást. A hang fokozatosan elhalkult, ők pedig folytatták útjukat.
- Szerintem mindjárt ott vagyunk - súgta hátra Piton a nőnek. Az erdő ritkulni kezdett, amit csak abból érzékeltek, hogy felerősödött a szél és belekapott talárjukba, látni nemigen láttak semmit. A talaj alig észrevehetően emelkedett. Damona egyszer csak megtorpant, és megragadta Piton karját.
- Várjon, nem arra vannak! - suttogta
A férfi meglepődve fordult hátra Damona érintésére:
- Tessék?!
- Rossz irányba megyünk. Az ikrek nincsenek a romnál. Balra kell fordulnunk.
Piton türelmetlenül fújt egyet és lerázta a nő kezét magáról.
- Most nincs időnk a női megérzéseire hagyatkozni. Szerintem egyértelműen a romhoz mentek - Megfordult, hogy továbbmenjen.
- Tudom, hogy nincsenek ott. Ez nem női megérzés.
- Igazán, akkor micsoda? - kérdezte ingerülten.
Damona nem válaszolt.
- Na látja. Akkor mehetünk?
- Ha akar, mehet, de nélkülem. Én az ikrekért jöttem és meg is találom őket - Meg sem várva a férfi válaszát letért az ösvényről, és elindult a sötétben. Nem gyújtott fényt, mégis teljes biztonsággal és puhán mozgott, egyetlen ág sem roppant a lábai alatt. Piton döbbenten meredt a nő után, de nem kerülte el a figyelmét, milyen kecsesen és hangtalanul jár a fák között. Leküzdötte dühét és utána indult.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 10. fejezet