Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

X.

A csuhások

Damona határozottan ment előre, és kecses alakja hamarosan eltűnt az éjszakában. A bokrok ágai szétváltak előtte, majd egy pillanat múlva némán visszahajoltak, mintha senki nem járt volna arra. Piton a nyomában volt, amennyire csak tudott, de őt akadályozta a bozótos. Dühösen fortyogott, mert az ágak az arcába csapódtak, beleakadtak a talárjába, és nem tudott olyan gyorsan haladni, amennyire szeretett volna. Egyik kezével utat tört magának, a másikkal pedig magasba emelte fénylő varázspálcáját, hogy lássa az utat, és követni tudja a nőt. A szél suhogásán és saját léptein kívül semmit sem hallott, és Damona útjára csak a bokrok mozgásából tudott következtetni.
A bozótosnak szerencsére hamarosan vége szakadt, és az erdő ritkulni kezdett. Egy domb oldalán jártak, a szél felerősödött és viharossá vált. A fák nyögve-nyikorogva hajladoztak, ágak ropogtak és hulltak a földre. Villámlott. Az éles fény megvilágította az erdőt, és Piton végre meglátta Damonát a távolban, ruháját cibálta a szél, és belekapdosott dús hajába. Futásnak eredt a nő irányába. A talaj sziklássá vált, és csak jó reflexeinek köszönhette, hogy nem esett el. Nem értette, hogyan tud Damona olyan biztonsággal mozogni ebben a sötétben.
A terep egyre meredekebbé vált, és már a kezére is szükség volt, hogy megkapaszkodjon az éles sziklaperemekben. A villámlás sűrűsödött, és tompa mennydörgés csatlakozott hozzá. Zsebre vágta varázspálcáját, hogy gyorsabban haladhasson. Damona előnye csökkent, és látta, ahogy könnyedén szökkent szikláról sziklára. A lába olyan puhán érintette a talajt, mintha súlytalan lett volna. Piton egyre ingerültebbé vált a vég nélküli hajszától és szerette volna elkapni a nőt, hogy megállítsa. Nem sok reményt fűzött az ikrek megtalálásához. Továbbra is úgy vélte, hogy a romnál vannak, de kezdte kínosan érezni magát, látva, hogy Damona ennyire határozottan és szemernyi tétovázás nélkül tart valahová. "Meg kellett volna akadályoznom, hogy a saját feje után menjen. Ha végre felérek a dombtetőre, teszek róla, hogy megálljon" - gondolta.
Damonán fokozódó izgatottság lett úrrá, ahogy sietett az ismeretlen cél felé. Az ösztöneiben érezte, hogy merre kell mennie, és szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy minden idegszála közelgő veszélyt jelzett. Minden érzékszervével figyelt, és varázspálcáját maga elé tartva suhant a sziklákon. Mágnesként vonzotta egy pont az emelkedőn túl, és tudta, hogy ott lesznek az ikrek... és még valami... valami sötét és gonosz dolog. Érezte az ereiben áramló adrenalint, és izmai megfeszültek, felkészülve a támadásra. Az emelkedő tetején lelassított és egy kiugró szikla mögé bújva kilesett.
Egy fennsík tárult szemei elé, amely hatszög alakú és teljesen kopár volt. Alapját egyetlen hatalmas sziklatömb képezte, ami olyan szabályos volt, mintha nem természeti képződmény lett volna. Vastag, egyenetlen rétegben szürke hamu borította. A közepén hatalmas máglya égett kísérteties, lila fénnyel, és a fennsík szélén álló göcsörtös fák óriási gnómoknak tűntek villódzó fényében. A tomboló szél ereje sem volt elég, hogy eloltsa a lángokat. A tűz körül 12 fekete alak állt, fejüket csuklya borította, csuhájuk vad táncot járt a visító szélben. Hatalmas árnyékuk fekete fantomként táncolt a lilán fénylő erdő háttere előtt. Elég volt csak rájuk pillantani, Damona máris tudta, hogy sötét mágiát végeznek. A szél fűszeres, nehéz illatot, és egyhangú, vészt jósló kántálás foszlányait sodorta felé. Néhány szerzetes kivált a többiek közül és a homályból két alakot rángattak elő. George és Fred Weasley volt az. Durván a tűz mellé dobták őket, és köréjük gyűltek, mint az áldozatukat szétmarcangolni készülő keselyűk. Az ikrek félig eszméletlennek tűntek, és nem mozdultak. 12 varázspálca szegeződött rájuk, és 12 kéz nyúlt feléjük, mintha csak a szívüket akarnák kitépni.
Damona nem várhatott tovább. Piton közvetlenül mögötte kapaszkodott, de már nem volt ideje figyelmeztetni. Azonnal cselekednie kellett, ha meg akarta menteni az ikreket. Megmarkolta varázspálcáját és felkiáltott: - Immobilio!
A bénító átok azonban hatástalan maradt, és a szerzetesek ahelyett, hogy mozdulatlanná dermedtek volna, lassan az ikrek felé hajoltak. Más varázslatra volt szükség. El kell terelnie a figyelmüket, mielőtt még nem késő. Felemelte a varázspálcáját és vakító villámmal csapott a szerzetesek közé. Sikerült meglepetést okoznia, és a fekete alakok villámgyorsan megpördülve fordultak abba az irányba, amerről a támadást sejtették. Bár a varázslat igen erős volt, egyikük sem sérült meg. Damona arra számított, hogy elindulnak felé, de újra visszafordultak áldozataikhoz. Hatékonyabb varázslatra volt szükség, hogy végleg elterelje a szerzetesek figyelmét áldozataikról. Lázasan gondolkodott, hogy mit tegyen, amikor hirtelen átvillant az agyán, hogy el kell oltania a tüzet, a mágia fő eszközét. Megsuhintotta varázspálcáját, mire hatalmas, csodaszép vízgömb jelent meg a magasban, pontosan a tűz fölött. Egy pillanatig ott lebegett mozdulatlanul, felszíne visszaverte a tűz lobogó fényét, majd ezernyi vízcseppre szétesve alázuhant a lángok közé. Sisteregő, hatalmas füstfelhő tört a magasba, és a tűz nagy része kialudt. A szerzetesek ordítva ugrottak hátra, és vadul forgolódva keresték a támadás forrását. A füstfelhőbe belekapott a szél, és a forró pernye kavarogva örvénylett a tisztás felett.
Damona egy könnyed ugrással a szikla előtt termett, és sebes pálcasuhintásokkal szórta ellenfeleire az átkokat. A szerzetesek azonnal észrevették, és nem késlekedtek a válasszal. Megszámlálhatatlan sötét átkot zúdítottak a nőre, és Damonának minden éberségére szüksége volt, hogy kikerülje a tűzgolyókat, villámokat, és a szikrázó hamuesőt. Hirtelen páni félelem hasított belé, és ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy meneküljön, majd ólomsúlyúnak érezte tagjait, és hihetetlen fáradságába került elugrania egy süvítő tűzgolyó elől. Nemcsak az ügyességére, hanem minden lelki erejére is szüksége volt, hogy ellenálljon a pszichés hatásoknak. Szemmel szinte követhetetlen sebességgel csapkodott varázspálcájával, hogy elhárítsa az átkokat, és amikor éppen nem védekezett, kivételesen erős varázslatokat szórt ellenfeleire. A szerzetesek megszállott démonokként harcoltak, és megmagyarázhatatlan módon minden átok hatástalanul pattant le róluk, mintha csak láthatatlan burok védte volna őket. Damonának az volt az érzése, hogy nem emberekkel, hanem csupán testekkel harcolt, akikből régen elszállt a lélek. A fekete alakok lassan közeledtek felé, és kitartóan szórták pusztító átkaikat. Néhány tűzgolyó olyan közel száguldott el mellette, hogy ruhája majdnem lángra kapott, testét már most karcolások és sebek borították. Egyre kevésbé tudott elugrani a támadások elől. Érezte, hogy nincs sok esélye velük szemben, és csak idő kérdése, mikor gyűrik le véglegesen. Hirtelen fülsüketítő robaj hallatszott a háta mögül, és két hatalmas pergő tűzbuzogány csapott a szerzetesek közé. Megkönnyebbülten látta, hogy az egyik ellenfelét telibe találta, aki azonnal elterült. Éppen időben érkezett a segítség. Piton hamar belátta, hogy tévedett a női ösztönökkel kapcsolatban és azonnal beavatkozott a harcba. Látta, hogy Damona elszántan küzd, de már fogytán az ereje. Két határozott ugrással a nő és támadói közé került, hogy időt adjon neki, és elháríthassa a pusztító átkok nagy részét. A szerzetesek látva, hogy egyik társuk elesett és új ellenféllel kerültek szembe, még nagyobb dühvel ontották felé átkaikat. Piton akrobatikus ügyességgel hajolt félre csapásaik elől, vadul forgott, és hadonászott varázspálcájával. A harc forgatagában rögtön szem elől vesztette Damonát, és minden figyelmét lekötötte saját életének mentése. A fekete alakok közeledtek felé, és egyre szorosabb gyűrűbe zárták. Egy újabb villámcsapással sikerült még egyet eltalálnia, aki rángatózni kezdett, majd rongybabaként csuklott össze. A válasz nem késett sokáig, tűzlándzsák érkeztek minden irányból és éles fájdalom hasított a lábába. Érezte a feléje áradó gyilkos indulatokat, és szemét elhomályosította a sistergő hamueső. De még mindig harcolt, és kis ideig sikerült feltartóztatnia ellenfeleit egy sorozat tűzparittyával. Látta, hogy egy különösen nagy tűzgömb közeledik felé, és kitért előle, de ugyanabban a másodpercben a háta mögül becsapott egy villám, és végigszántott a vállán. Az elviselhetetlen fájdalom elvakította és térdre esett. Tudta, hogy már nincs esélye. Ebben a pillanatban a semmiből egy sötétszürke folt úszott el mellette, és az egyik támadója sikoltva elterült a földön. Egy hatalmas kékesszürke puma döntötte le, és most rettentő dühvel mélyesztette belé karmait. A szerzetesek megdöbbenve ugrottak félre, és rászegezték varázspálcájukat, de az átkok már csak szétmarcangolt társukat találták el. Még körülnézni sem volt idejük, máris újabb támadás érte őket. A puma egyetlen hatalmas lendülettel az egyikük mellének ugrott, és hegyes szemfogaival átharapta a torkát. A szerzetes hangtalanul összecsuklott. Az állat már ott sem volt. Olyan sebességgel mozgott, hogy nem lehetett szemmel követni, akár egy őrült berzeker. Hihetetlen eleganciával és ruganyossággal harcolt. Akit kiszemelt, nem kerülhette el végzetét. Mellső lábaival egyszerre két szerzetesre sújtott és pengeéles karmaival feltépte mellkasukat. Majd hátsó lábával dobbantott véres testükön, és a harmadik arcába ugrott, szinte letépve a szerzetes fejét. Szeme ádáz zöld fényben égett, és torkából rémisztő üvöltés tört elő. Pitonnal már egyik szerzetes sem törődött, rémülten forgolódtak és csapkodtak varázspálcájukkal, támadójukat keresve. A szürke bestia megjelent, lecsapott és már el is tűnt. Szinte minden átkuk célt tévesztett, de az a néhány, ami talált, különösen fájdalmas volt. Piton lassan felkelt a földről és kihasználva a fejetlenséget, két jól irányzott célzással pokolba küldött még két szerzetest. A tűzbuzogányok pontosan a mellkasukat ütötték át. Egyetlen hang nélkül estek össze. A megmaradt két csuhás látva, hogy másik ellenfelük magához tért, újult erővel vetették rá magukat. Piton felemelte a varázspálcáját, hogy parittyaözönt zúdítson rájuk, de erre már nem volt szükség. A nagymacska ismét megjelent, és a férfit átugorva hatalmas lendülettel ledöntötte a két szerzetest. Egy erős harapás a nyakcsigolyákra és egy határozott csapás fejre, máris mindkettőnek vége lett.
Győztek.
Pitonon végtelen fáradtság vett erőt és most, hogy akaraterejére már nem volt szükség, egy pillanatra elvesztette az eszméletét és összecsuklott. A puma puha lépteivel odaosont hozzá és szemügyre vette. Egészen közel hajolt arcához, úgy bámult rá smaragdzöld szemeivel. Majd pofáját Piton kezéhez dörgölte, megfordult, és egyetlen ugrással eltűnt az erdőben. A férfit hamar magához térítette a vállában és combjában vadul lüktető fájdalom. Felült és óvatosan megtapogatta a tagjait. Leszaggatta magáról cafatokban lógó talárját, és megoldotta ingének felső gombjait. A mozgástól hányingere támadt és szédülés fogta el. Hátradőlt és könyökére támaszkodott. Csapzott haja arcába hullt, nyitott száján szaggatottan vette a levegőt. Lehunyta a szemét, és megpróbálta leküzdeni az egyre erősödő zúgást a fejében. Hirtelen villámként hasított belé a kérdés: Mi történt Damonával?
Vigyázva sérült vállára óvatosan feltérdelt, majd lassan felállt, hogy szétnézzen. Körülötte véres, összemarcangolt, megégett tetemek hevertek, és a parázsló tűz földöntúli fénybe borította a tisztást. Füst gomolygott, a levegőben égett hússzag terjengett, a fekete földet tűzgolyók szaggatta sebhelyek borították. A puma nyomtalanul eltűnt, ahogy jött. Az ikrek sértetlenül aludtak a pislákoló tűz mellett. Pár méterre tőle ott feküdt a nő is. Elindult felé. Minden egyes lépésre szúró fájdalom hasított lábába. Összeszorította a fogait és tovább sántikált. Damona furcsán kicsavart pózban a hátán feküdt, bal karja a teste alá szorult, a másik pedig ernyedten nyúlt el oldala mellett. Dús haja csapzottan terült szét a földön, és a fekete tincsek elfedték az arcát. Talárja több helyen elszakadt és megpörkölődött, bal válla fehéren villant elő ruhája alól. Piton letérdelt mellé és megérintette a karját. Nem reagált. Fölébe hajolt, és óvatos mozdulattal félresimította a tincseket az arcából. A szeme csukva volt, az arcát korom és rászáradt vér borította. Bőre hűvös és selymes tapintású volt. Kezét nyakára csúsztatta, és megnyugodott, amikor megérezte a szívverését. Sután ütögetni kezdte az arcát, hogy magához térítse, de nem járt eredménnyel. Kezei tanácstalanul megálltak a levegőben, nem tudta mitévő legyen. Hirtelen elhatározással megragadta a nő vállát, és félig ülő helyzetbe emelve rázni kezdte.
- Miss Flor... Miss Flor! - szólongatta egyre hangosabban. Damona feje hátracsuklott és továbbra is eszméletlen volt.
- Gyerünk, térjen magához! - ismételgette keményen, és átkarolta a hátát. Megemelte a fejét és határozott mozdulattal pofon vágta. - Keljen fel! - Damona megmozdult. Lassan felemelte fejét és egy nagy sóhajtás után kinyitotta a szemét.
- Na, végre - mormolta megkönnyebbülten Piton.
A nő kábán és értetlenül nézett a férfire, majd egy pillanat múlva fáradt mosoly terült szét az arcán.
- Fel tud kelni? - kérdezte zavartan Piton, és félrenézett.
- Azt hiszem.
Megtámaszkodott a kezén, és felült, majd maga alá húzta a lábát, hogy felkeljen. Hirtelen felkiáltott, mert éles fájdalom hasított a combjába. Eltorzult arccal kapott a sebhez, és érezte, hogy a ruháját átáztatta a vér.
- Jól van? - hajolt hozzá Piton és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.
Damona bólintott és belekapaszkodott. Lassan és óvatosan sikerült talpra állnia. Megpróbált pár lépést tenni, de annyira gyenge volt, hogy megtántorodott.
- Majd én viszem. - jelentette ki Piton, és nem törődve Damona ellenkezésével a karjaiba kapta. A nő átkarolta, fejét a férfi vállára hajtotta. Lehunyta a szemét és beszívta Piton testének illatát. Érezte az erejét, és fáradtsága ellenére melegség áradt szét testében. Perselus elindult a parázsló tűz felé, hogy megnézze, mi van az ikrekkel, és hogy a verítékben úszó Damonát melegebb helyre vigye. Máskor könnyedén cipelte volna, de a küzdelem és sebesülései annyira kimerítették, hogy ólomsúlyúnak érezte. Még pár méter és odaér... Hirtelen zúgni kezdett a füle. Érezte, hogy kiszáll karjaiból az erő, és a föld ellenállhatatlanul vonzza maga felé. Fokozatosan elsötétült előtte a világ, de Damonát még mindig nem engedte el. Összecsuklott és magával rántotta a nőt. Próbált úgy esni, hogy Damonának ne essen baja, és összegabalyodva érkeztek a földre. Az arcuk csak centiméterekre volt egymástól.
Mindketten zavarba jöttek egymás közelségétől, - bár Pitonnál ez csak abban nyilvánult meg, hogy kerülte a nő pillantását.
- Nagyon sajnálom... - mentegetőzött, és már mozdult is, hogy felkeljen.
Damona félrehúzódott, és határozott hangon rászólt, hogy leplezze felindultságát:
- Maradjon! Előbb rendbe hozom a sebeit! - Elővette a varázspálcáját, hogy gyógyító bűbájt bocsásson rá.
- Jól vagyok! - vágta rá gyorsan Piton és fájdalmával nem törődve felkelt. - Szedjük össze a kölyköket és induljunk visszafelé. Jöjjön. - Damona felé nyújtotta kezét, és felsegítette.

Az ikrek közül elsőként George tért magához. Felült és értetlenül nézett körül, fogalma sem volt, hol van, és hogy került ide. Kifejezetten barátságtalannak, sőt félelmetesnek találta a helyet. Amikor meglátta testvérét kissé megnyugodott, és odakúszott hozzá, hogy megnézze, rendben van-e. Fred még bóbiskolt, és rázni kezdte, hogy felébressze.
- Mi van? - horkantotta álmatagon testvére.
- Kelj már fel! - szólt rá George.
Fred nyögve feltápászkodott, majd elkerekedett szemmel nézett körül az elhagyatott és baljóslatú tisztáson.
- Hol a fenében vagyunk? - kérdezte megütközve.
- Én nem csak ezt szeretném tudni - felelte morogva George.
- És hogy kerültünk ide?
- Honnan a fenéből tudjam? Én is aludtam, akárcsak te.
Szemügyre vették a parázsló tüzet, majd felfedezték a tisztáson szanaszét heverő fekete alakokat is.
- Mindig is tudtam, hogy ha iszom veszélyes leszek... na de ennyire... - sóhajtott George faarccal.
- Nagyon vicces... - húzta el a száját Fred.
- Hú öregem, ezeket jól kicsinálta valami... - folytatta döbbenten, amikor jobban megnézte a fekvő testeket, - Azt hiszem legjobb lesz, ha pucolunk innen.
- Várj, valaki jön! - súgta George és a homályba mutatott, ahonnan két sántikáló alak bontakozott ki.
- Úristen... - nyögte testvére. - Piton professzor az... és... Miss Flor.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 11. fejezet