Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XI.

Hazafelé

Amikor odaértek, az ikrek zavartan ácsorogtak a tűz mellett, és lehajtott fejjel a megpörkölődött talajt tanulmányozták. Csak futólag mertek rásandítani a két tanárra, hogy felmérjék hangulatukat, és hogy felkészülhessenek a büntetésre. Tudták, hogy ezt nem ússzák meg szárazon, és azon sem lepődtek volna meg, ha Piton azonnal bibircsókos pattanóféreggé változtatta volna őket. De ennél rosszabb dolog történt. A bájitaltan tanár nem szólt egy szót sem, csak jéghideg tekintettel végigmérte őket.
Damona megnyugodott, hogy az ikreknek semmi bajuk nem esett, és leroskadt a tűz mellé, hogy felmelegedjen. Fázott, és a fájdalom, meg a vérveszteség újra kezdte elhomályosítani a tudatát. Óvatos mozdulattal felhajtotta lábán a ruhát, hogy megvizsgálja sebesülését. Egy tűzgolyó találta el a lábszárát, és csúnyán belehasított. Gyógyító főzetek és balzsamok híján nem sokat tehetett, épp csak annyit, hogy hazáig kibírja valahogy. Előkotorta varázspálcáját és reszkető kézzel körözni kezdett a sebesülés felett.
- Sanariorum - suttogta, mire a fájdalom enyhülni kezdett, és a vérzés elállt. Vékony rétegben hűsítő védőburok keletkezett a seb felett, mintha nedves borogatást tett volna rá. Megkönnyebbülten felsóhajtott és felkelt, hogy közelebbről is megvizsgálja az ikreket. Meglepte a néma csend és a mozdulatlanság.
Piton mereven állt, rezzenéstelen arccal az ikreket bámulta. Amikor az ikrek már elviselhetetlennek érezték a csontig hatoló gyilkos tekintetet, halkan, de jól érthetően megszólalt. Rideg és kemény hangja szinte fájdalmas volt az ikrek fülének.
- Fred és George Weasley. Ez volt az utolsó húzásuk roxforti pályafutásuk során. Amint hazaértünk, összecsomagolnak, és azonnal elhagyják az iskolát.
Az ikrek nem válaszoltak.
- Megértették, amit mondtam?
- Igen, professzor. - felelték halkan. Ezután Piton Damonához fordult.
- Nem időzhetünk itt tovább. El kell jutnunk a Thalassornis-vízszökkenéshez, aztán a Teknős-sziklához. Onnan hoppanálunk a Roxforthoz. - rendelkezett, majd valamivel lágyabb hangon megkérdezte - Minden rendben?
- Igen - bólintott Damona. - Sokkal jobban vagyok. Magára azonban ráférne néhány bűbáj.
- Erre most nincs idő - rázta a fejét. - Menjünk, mielőtt újabb meglepetés zúdul a nyakunkba.
- Senki nem jár erre - jelentette ki határozottan Damona. - A veszély elmúlt.
Végigmérte Pitont, aki fürkésző tekintettel nézett rá.
- Tudom, mit beszélek. A vízszökkenés pedig arra van - a tisztás túloldalára mutatott, az ellenkező irányba, mint ahonnan jöttek. - Körülbelül egy órányi járásra. Most pedig kezelésbe veszem, mert nem szeretném, ha még délben is itt sántikálnánk. - közölte ellentmondást nem tűrően, és a férfihez lépett.
- Meghat a figyelmessége - húzta el a száját Piton, - de saját magam is el tudom intézni. - Szakadt talárja zsebébe nyúlt, és elővette volna varázspálcáját, pontosabban, ami megmaradt belőle, de rá kellett jönnie, hogy pálcájának csonkja, alig 10 lépésnyi távolságban, használhatatlan állapotban hever a porban. Eddig észre sem vette, hogy ennyire tönkrement. Akkor történt, amikor a fekete szerzetesek már majdnem legyűrték, és elhárított egy jól irányzott villámcsapást. Dühödten felmordult, és gyilkos pillantást vetett az ikrekre.
George-ék szorongva állapították meg, hogy ez is a számlájukhoz lesz írva, ami már valószínűleg így is egy vaskos kötetre rúg. Sűrűn váltottak pillantásokat, egymástól remélve támogatást.
- Nagyon sajnálom - mondta Damona, és elővette a saját pálcáját. - Szívesen kölcsönadnám… - jelentette ki, és Pitonnak úgy tűnt, egy pillanatra halovány mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Csinálja, de gyorsan. - mordult rá a nőre. Damona a férfi mögé lépett és finom mozdulattal lehúzta az inget a válláról, hogy megvizsgálja a sebet a hátán. Kezét a vállára tette, és óvatosan végighúzta a seb mellett. Piton szívverése felgyorsult, ahogy minden figyelmét a hűvös érintésre összpontosította.
A seb meglehetősen mély volt, de szerencsére csontot nem ért a villám. Damona elállította a vérzést, és a sajátjához hasonlóan védőréteggel borította be, majd visszahúzta az inget a férfi vállára.
Megkérte, hogy mutassa a lábát, és letérdelt Piton elé. Felhasította nadrágját, a combján lévő sebet is ellátta. A nő nem tudta, hogy a férfi a hideg széltől, vagy az érintésétől lett-e a libabőrös. Hallotta felgyorsult lélegzését és magában elismerte, hogy a férfi közelsége erős hatással van rá. Szíve a torkában dobogott, holott a mozdulatokat már több százszor végezte korábban.
- Készen van - köszörülte meg a torkát kis idő múlva, - Hogy érzi magát?
- Jobb - felelte kurtán Piton, és igyekezett nem tudomást venni a zavaros érzésről, és forróságról, ami a nő gondoskodására és az érintésére elöntötte, és racionálisan gondolkodni.
- Akkor indulhatunk. - mondta Damona és az ikrekhez ment.
- Önökkel minden rendben? Nem sérültek meg?
- Jól vagyunk, Miss Flor.
- Rendben. Akkor mehetünk. Kövessenek.
Otthagyták a tisztást és beléptek a fák közé. A szél enyhült, és a fák nyikorgása alábbhagyott. Damona - bár tökéletesen látott - fényt gyújtott varázspálcája végén, hogy megkönnyítse az utat a többiek számára. Piton és az ikrek szorosan a nyomában haladtak. Némán mentek, gondolataikba merülten, beszélgetni senkinek nem volt kedve. Damona az ösztöneire figyelt és hagyta, hogy vezesse a távoli víz illata, igyekezett a legrövidebb, de legkönnyebb utat választani. Az ikrek túlságosan meg voltak szeppenve, hogy járassák a szájukat, és tettük jövőbeli következménye járt a fejükben. Kicsit lelassítottak, hogy tisztes távolba kerüljenek Piton haragjától, aki közvetlenül a tanárnő mögött csörtetett.
- Még hány meglepetés tartogat a számunkra? - kérdezte fagyosan Damonától, amikor mellé ért.
- Mire céloz?
- Miért nem tudtam arról, hogy animágus?
- Én, animágus?! - kérdezett vissza értetlenséget színlelve a nő.
- Ne nézzen ostobának. Úgy megy vaksötétben, mint egy macska, kilométerekről kiszimatolja a veszélyt, és most is érzi a víz illatát. Ki más lett volna az a puma, ha nem maga?
- Honnan tudhattam volna, hogy nem tudja? - kérdezte kis szünet után Damona ártatlanul.
- Piton dühösen felhorkant. - Nincs benne a nyilvántartásban. Miért titkolja?
- Szükség törvényt bont.
- Miféle szükség? - faggatózott Piton.
- Nem tartozik magára.
- Á, értem. - morogta a férfi hűvösen és elhallgatott.
- Magának is megvannak a kis titkai - fakadt ki Damona ingerülten.
- Semmi olyan titkom nincs, amihez bármi köze lenne, vagy ami veszélyeztette volna a vállalkozásunkat.
- Ha mindent olyan jól tud előre, maga szerint mit terveztek az ikrekkel?
Piton a nőre nézett a türelmetlenség és felsőbbrendűség csak rá jellemző kifejezésével.
- Valószínűleg a gyerekek lelkét akarták megszerezni. - mondta.
Damona bővebb magyarázatra számított, de a férfi otthagyta. Bosszúsan fújt egyet, de nem kérdezősködött többet.
Még bő egy órán keresztül haladtak meglehetősen gyors tempóban. Egyszer sem álltak meg pihenni, annak ellenére, hogy egyre fáradtabb lettek, és a fájdalom kezdett visszatérni tagjaikba. Mindketten ismerték ezt az érzést, ami csak arra vár, hogy megálljon az ember, máris kétszeres erővel támad. Lépteik monoton ritmusa eltompította agyukat, és minden akaraterejükre szükség volt, hogy ne engedjenek a kínzó vágynak, hogy leüljenek.
Aztán Damona rátalált az ösvényre, ami a folyótól vezetett a falu felé, és hamarosan kiértek a fák közül a partra. A keleti égbolt már világosodott, és a távolból kakas hangját sodorta feléjük a szél.
A vízszökkenés halványan derengett a félhomályban és az alvó erdő csendjében messze hangzott dallamos csobogása. A szél elcsendesedett, és a víztükör felett tejfehér ködpára úszott. A csípős levegőben meglátszott leheletük, a füvet harmat borította. Kiértek a partra, és letelepedtek egy sziklán, ami a vízszökkenés tövében a folyó fölé nyúlt. Az ikrek a szikla szélére, szorosan egymás mellé ültek, és némán a tájat bámulták. Damona kiszakított talárjából egy darabot, és az anyagot a vízbe mártotta. Felhúzta a ruháját, és végigcsorgatta a vizet sebesülésén. Különös dolog történt: a vízcseppek nem csorogtak le a lábán, hanem beivódtak a bőrébe, és ezzel egy időben teljesen megszűnt a fájdalom, és kellemes melegség öntötte el a lábát. A seb gyógyulni kezdett. Piton elvonult arra a sziklára, ahol délután olvasott, és gyorsan kúrálni kezdte magát, hogy megelőzze a nő zavarba ejtő gondoskodását.
Damona kis idő múlva érezni kezdte, hogy a varázsfolyó a lelkére is jótékony hatással van. A csata feszültsége és izgalma elpárolgott, és derűs, nyugodt hangulatba került. Mintha hatalmas teher gördült volna le lelkéről, és most pehelykönnyűnek érezte magát. Örült az életnek. Élvezte a friss levegőt, és megcsodálta a kibontakozó hajnal szépségét. Az égbolt fokozatosan világosodott, és keleten vörösbe öltözve jelezte a közeledő napfelkeltét. Az erdő feléledt szürkeségéből és egymás után bontakoztak ki őszi színekben pompázó fák. A pára felszállt, és a vízcseppek ragyogva verték vissza a hajnal fényét.
Damona felkelt, és az ikrekhez ment.
- Szeretnék beszélni magukkal.
- Igen, Miss Flor. - A fiúk felálltak, és szótlanul vártak.
- Üljünk le, úgy kényelmesebb. - javasolta a nő, de az ikrek nem mozdultak. - Ugyan már, csak nem fogunk álldogálva beszélgetni?
Az ikrek engedelmeskedtek, és letelepedtek a tanárnővel szemben.
- Tudni szeretném, mi volt ez az egész. Mit kerestek Shien-Hallionban?
Az ikrek egymásra néztek, és George bólintott. Most, hogy repülnek a Roxfortból, felesleges tovább titkolózniuk.
- Volt egy régi ötletünk, a Weasley Varázsvicc Vállalat. Úgy terveztük, hogy amint végzünk, nyitunk egy boltot, ahol fergeteges tréfákhoz való kellékeket fogunk árusítani. Az összes viccet mi találjuk ki, és ezért a mi feladtunk megszerezni a hozzávalókat is. Az egyik tréfánkhoz a Szibéirai Ezüstcsőr tollára lett volna szükség, és kiderítettük, hogy csak ebben a kis faluban lehet hozzájutni Mr. Brezsnyevnél. - elmondták Damonának, hogy elbújtak a buszban, és amíg a többiek a vízszökkenést csodálták, elugrottak a faluba. Nem kapták meg, amit kerestek, de találkoztak egy szerzetessel.
- Elég furcsa kinézetű alak volt, és kicsit félelmetes is, de nagyon meggyőzően beszélt. - vette át a szót Fred. - Azt mondta, hogy a falutól nem messze van a kolostoruk, ahol mindenféle bájital és varázslat-alapanyagot tartanak, többek között Ezüstcsőr-tollat. Sőt még Harmatvirág-szirmot is. Nem is álmodtunk arról, hogy mindezt egy helyen beszerezhetjük. Úgy gondoltuk, még belefér az időbe, hogy megnézzük a kolostort… igazából nem tudtunk ellenállni a nagy "zsákmány" lehetőségének. - tette hozzá őszintén.
- Követtük a szerzetest az erdőbe. Amikor már több mint egy félórája mentünk, aggódni kezdtünk, hogy átvert minket, de nem mertünk szólni. Győzködtük magunkat, hogy rögtön ott vagyunk. Aztán a szerzetes egyszer csak megállt, és azt mondta, hogy mindjárt csatlakozik hozzánk néhány társa, akikkel együtt megyünk tovább. Nem tetszett, ahogy beszélt és azt mondtam, hogy mi inkább visszafordulunk, máris messzebb jöttünk, mint kellett volna.
- Nem mentek innen sehova! - mondta ijesztően. A következő pillanatban pedig fekete taláros szerzetesek bukkantak elő a semmiből és körbevettek minket. Rémülten próbáltunk menekülni, de lefogtak minket. Hiába kapálóztunk, semmi esélyünk sem volt. A vezetőnk George-hoz hajolt és meglengette a varázspálcáját. Fekete füst gomolygott elő belőle és George elájult. Ordítani kezdtem, de olyan keményen fogtak, hogy moccanni sem bírtam. Az utolsó, amire emlékszem, hogy a szerzetes ördögi vigyorral felém hajolt és elborított a fekete köd. Úgy éreztem, belezuhanok egy feneketlen kútba.

A tisztáson tértünk magunkhoz, pont azelőtt, hogy a tanárnő és Piton professzor előbukkant a sötétből.
- Köszönöm, hogy elmondták. - nézett rájuk Damona. - Micsoda ötlet! Weasley Varázsvicc Vállalat - mormolta csak úgy magának. Már nyitotta a száját, hogy hozzátegyen még valamit, de aztán meggondolta magát.
- Annyira sajnáljuk Miss Flor, - fakadt ki George - nem akartuk bajba keverni magukat!
- Ha tudtuk volna, hogy ez lesz belőle… Piton professzor soha nem bocsátja meg nekünk… Na és mit fog szólni anya…
Damona látva az ikrek kétségbeesett arckifejezését, előrehajolt:
- Beszélünk még. - mondta, és otthagyta az aggódó gyerekeket. Elhatározta, hogy megpróbálja megakadályozni a kicsapatásukat az őrjöngő Pitonnal szemben.
Sérüléséhez képest meglehetősen könnyedén átszökkent a másik sziklára, ahol Piton lehunyt szemmel pihent, a sziklafalnak támaszkodva. Visszagombolta az ingét, és némileg rendbe hozta tépett ruházatát. A nő érkezésére felnézett és megjegyezte,
- Ha befejezte a csevegést azzal a két sátánfajzattal, akár indulhatunk is. Remélem, őpumasága megbocsát, ha ezúttal én megyek elöl.
Damona gúnyosan elmosolyodott.
- Természetesen, hisz nem is tudom, merre van.
Odakiáltott az ikreknek, és a bájitaltan-tanár vezetésével elindultak a Teknős-sziklához. Új erőre kaptak, és gyors tempóban haladtak a folyó mentén dél felé. A nap felkelt, és sugarai bearanyozták a tájat. Negyed óra gyaloglás után megérkeztek a sziklához. A folyó partján állt egymagában, és nem meglepő módon teknős alakja volt. Körbeállták, megérintették a tetejét, és hoppanáltak.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 12. fejezet