Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XII.

A levél

A következő pillanatban már egy dombtetőn álltak, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környékre, a dombok között megbúvó kis falura és a Roxfortra. Az iskola tekintélyes épülete nagyjából félórányi járásra volt, és reggeli napfényben fürdött. Piton habozás nélkül elindult, hátra sem tekintve társaira.
Az ikrek és Damona szótlanul követték. A bejárati csarnokban nagy jövés-menés fogadta őket, a diákok csoportokban, élénken beszélgetve vonultak az ebédlőbe, hogy elfogyasszák a reggelit. Érkezésük máskor nem keltett volna nagy feltűnést, de szakadt, véres öltözékük rögtön szemet szúrt a gyerekeknek, akik izgatottan sugdolózni kezdtek.
- Menjenek az asztalukhoz, és lássanak hozzá a reggelihez - mondta Damona az ajtóban az ikreknek, majd Piton után szólt, aki már elindult az ebédlő felé. - Várjon, kérem, beszélnem kell önnel.
- Nekem pedig Dumbledore professzorral - felelte a férfi, anélkül, hogy megállt volna. Damona utána sietett, otthagyva a bejáratnál ácsorgó ikreket.
Az ebédlőben a gyerekek többsége már elfoglalta helyét az asztaloknál, csak néhány szék ácsorgott üresen. A tanári kar is teljes volt, középen Dumbledore professzorral, aki rögtön észrevette belépő kollégáit és intett nekik. Piton határozott léptekkel végigvonult az asztalok között és fellépett az emelvényre a professzorhoz. Damona kis lemaradással követte. A diákok felkapták fejüket, várakozásteljesen néztek a tanárok felé. Fred és George beoldalogtak az ajtón, és a lehető legkisebb feltűnést keltve elfoglalták a helyüket. Az asztalok azonban hiába roskadoztak a különféle tápláló és ízletes ételektől, egy falatot sem tudtak lenyelni az izgatottságtól.
Dumbledore megkönnyebbülten elmosolyodott a kis csapat szerencsés visszatérte láttán.
- Kedves Perselus, Miss Flor, örülök, hogy baj nélkül megérkeztek. Látom, az ikrekkel is minden rendben - Most reggelizzenek, a mondanivalójuk addig várhat.
- Most kell beszélnünk! - követelte Piton. - Az ügy nem tűr halasztást!
Dumbledore végigmérte az indulattól izzó tekintető férfit, és beleegyezően bólintott. - Nos, úgy látom, nincs más választásom... - mondta enyhe gúnnyal a hangjában. - Hallgatom.
Piton már szóra nyitotta a száját, amikor éktelen nagy visongás, csattogás és huhogás ütötte meg a fülét. A következő pillanatban a boltíves tető nyitott ablakain keresztül megérkezett a reggeli postát hozó bagolysereg.
Míg máskor mindenki a szokott tempójában, a kisebbek fürgén csapkodva, a nagyobbak pedig higgadtabb szárnycsapásokkal érkeztek, hogy megkeresték gazdájukat, most szemmel láthatóan pánikhangulat uralkodott el közöttük. Vad szárnycsapásokkal zúdultak be az ablakon, szinte összetörték magukat a nagy sietségben. Hisztérikusan kiabálva repkedtek a meglepett diákok feje felett, és a riadalomban jó néhányan nem a címzettnél ejtették el a csomagokat. Néhányan összeütköztek és visítva zuhantak pár métert, hogy az utolsó pillanatban szétváljanak és elkerüljék az ebédlőasztalt. Nyilvánvaló volt, hogy valamitől szörnyen megrémültek. A riadalmat vészt jósló és végtelennek tűnő csend követte. Minden szem az ablakra tapadt. A napfény betűzött a kitárt szárnyak között és a felkavart levegőben vad táncot jártak a szikrázó porszemek.
Nem kellett sokat várniuk. Hirtelen elsötétedett, és a porszemek eltűntek. Egy árnyék volt az ablak előtt. Lélegzet visszafojtva várták a pánik okát. Még sosem fordult elő a Roxfort történetében, hogy a hírhozók ennyire megrémültek volna.
Egyszer csak lassú szárnysuhogás hangja csapta meg fülüket, és egy hatalmas fehérfejű rétisas suhant be az ablakon. Olyan hatalmas volt, hogy csak zárt szárnyakkal fért be a nyíláson. Egy pillanattal később kitárta szárnyait és méltóságteljesen elúszott az ámuló társaság feje felett. Bámulatos fesztávolsága több mint két méter volt. Hófehér fejét mozgatva körülnézett, és aranysárga szemével hunyorgott, mintha csak leereszkedően mosolygott volna. Egyetlen szárnycsapás nélkül elvitorlázott a tátott szájú gyereksereg feje felett, maga előtt kergetve az aprónak tűnő baglyokat. A terem végében szárnyát éppen csak megbillentve elkanyarodott, és egy teljes kör után Damona kinyújtott karján landolt. Akkora volt, hogy a nő alig bírta megtartani.
- A postám - mondta Damona a megdöbbent csendben, és leoldotta a borítékot a sas lábáról.
A madárral a helyére ment, és ráültette az asztalra. Minden mozdulatát ámuló szempárok követték. Megkínálta egy egész csirkével, és amíg a sas jóízűen falatozott, felbontotta a levelet.

 

Legkedvesebb Macs!

Megérkeztem. Sajnos rossz híreim vannak. Mindenütt szervezkednek. Voldemort hatalmas szövetségest szerzett, furcsa szerzeteseket, akik terveznek valamit a Roxforttal.
Egyébként meg az egész környék hemzseg a skorpióktól! Mielőbb beszélnünk kell. Legyél nagyon óvatos. Üdvözlöm Harryt.

 

Damona összehajtotta a levelet és gondterhelten összeráncolta a homlokát. Ez nem kerülte el Dumbledore figyelmét. - Menjünk az irodámba - mondta a nőnek, és intett Perselusnak is, hogy kövesse őket. Elhagyták az ebédlőt. A sas pedig befejezve az étkezést a szokásos bagoly - előőrssel Damona szobájába indult az ablakon át.
Amint felértek Dumbledore szobájába, Damona elétette a levelet, és amíg az igazgató olvasta, Piton összehúzott szemmel végigfutotta annak válla felett.
- Ez sajnos rossz hír, bár számítottunk rá. Azért hívtam ide önöket, hogy megbeszéljük, mi a teendő. És arra is kíváncsi vagyok, hogy mi az ördöggel futottak össze, hogy így néznek ki - kezdte az öreg varázsló.
- Szerzetesek rabolták el az ikreket, és csak egy igen kemény csatában sikerült megmentenünk őket. A szertartásból ítélve talán a lelküket akarták - mondta Piton.
- Én is így gondolom - helyeselt Damona. - Nem hatott rájuk semmilyen átok. Talán azért akarták a lelküket, mert nekik már nincs.
- Hallottam egy ilyen szektáról, de olyan titokban működnek, hogy szinte semmit sem tudunk róluk - bólintott Dumbledore.
- Azt viszont már igen, hogy ellenünk fordultak - fűzte hozzá Damona.
- Örülök, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszták ezt a találkozást - mondta az igazgató, majd kis szünet után folytatta: Szemmel kell tartanunk őket. Azonnal jelezzék nekem, ha megtudnak valamit, és legyenek nagyon körültekintőek. Ami a skorpiókat illeti én is összefutottam már velük - Piton előbb Damonára, majd az igazgatóra nézett, de Dumbledore nem részletezte tovább az ügyet.
- Nos, ha nincs más, akkor befejeztem. Még beszélünk.
- Professzor úr, az ikrek - szólt Piton.
- Á, igen - sóhajtott azt öreg varázsló.
- Azonnal tanácsolja el őket a Roxfortból - követelte a bájitaltan tanár. - Ellógtak az órájukról, megszöktek az iskolából, és engedély nélkül ellátogattak Shien-Hallionba valami homályos üzlet miatt. Eddig is sok volt már a rovásukon, de a mostani minden határon túl ment. Ráadásul halálos veszélybe kerültünk miattuk.
- Nem engedem, hogy kirúgassa őket! - lépett támadásba Damona.
- Igazán? Márpedig távozni fognak innen, még ma! - fordult felé Piton villámló szemekkel.
- Nem ők tehetnek arról, hogy elrabolták őket. Csak a szökésük érdemel büntetést.
- Ha nem szöktek volna el, nem kerülnek bajba. Majdnem ottvesztünk, már elfelejtette?!
- Én döntöttem úgy, hogy közbelépünk - védte a gyerekeket Damona.
- Azért kellett közbelépnie, mert elszöktek - jelentette ki fagyosan Piton.
- Minden gyerek követ el csínytevéseket. A Weasley ikrek értelmes és sokoldalú gyerekek, itt az iskolában megfelelő mederbe terelhetjük a fölös energiáikat, és lehetőséget adhatunk, hogy kibontakoztathassák a kreativitásukat. A kirúgatásukkal csak elkallódnának.
- Miss Flor! Ha ezt is elnézzük nekik, azzal a saját tekintélyünket kockáztatjuk a diákok előtt. Határt kell szabni. Példát kell statuálni.
- Nem! Példát kell mutatnunk. A tekintély a bölcsességből és a mértékletességből következik, nem pedig a büntetés nagyságából. Az csak félelmet kelt, ami nem lehet célunk.
- A félelem hasznos eszköz egy vezető kezében. Tudnunk kell élni vele.
- Elég! - lépett közbe Dumbledore. - Az ikrek itt maradnak. A szökésért majd méltó büntetést kapnak. Az eltanácsolással veszélynek tennénk ki őket. Jelen körülmények között itt az iskolában vannak a legnagyobb biztonságban - Piton szóra nyitotta a száját, de az igazgató letorkollta.
- A témát lezártnak tekintem, Perselus - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. A bájitaltan tanár merev arccal bólintott és kiviharzott az irodából.
- Köszönöm, professzor - mondta Damona.
Dumbledore huncutul rámosolygott, és intett, hogy távozhat.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 13. fejezet