Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XIII.

Viharos találkozás

Damona visszatért a szobájába, ahol már várt rá Darius, a sas. Küldött egy válaszlevelet, hogy a következő egy-két napban még nem tudnak találkozni, mert fontos elintéznivalói vannak. Megvakarta a madár fejét, mire az büszkén megrázta magát és méltóságteljesen útnak indult az üzenettel. Délután felkereste Madam Pomfreyt, akitől gyógyító balzsamokat kapott, és estére teljesen rendbe jött. A következő napokban semmi említésre méltó nem történt. Pitonnal a vita óta nem találkozott, az étkezéseknél is elkerülték egymást, és kénytelen volt beismerni, hogy hiányzik neki a férfi. Várta, hogy összefusson vele, és tekintetével őt kereste. Hiányzott a gúnyos mosolya, csúfondáros arckifejezése, villogó tekintete, és bársonyos-kötekedő hangja. "Lehet, hogy nincs is itt a Roxfortban... talán elment új varázspálcáért Ollivanderhez" - gondolta.
Két nappal később, újabb "magányos" vacsora után rögtön visszavonult a szobájába. Amint becsukta maga mögött az ajtót, máris előkapta a varázspálcáját. Meglengette maga előtt, és halkan kimondott egy varázsigét: locate perselus. A szoba sötétjében halvány zöldes fényben megjelent a Roxfort térbeli térképe, és egy apró piros pont. A pont elárulta, hol tartózkodik éppen Piton. A szobájában volt. Damona felsóhajtott, és egy türelmetlen pálcasuhintással eltüntette a levegőben úszó térképet. Leült karosszékébe, és nekiállt kijavítani a másodéves griffendélesek dolgozatait. Időről időre ellenőrizte Pitont, de a férfi nem hagyta el a szobáját. Minden alkalommal bosszankodva csóválta meg a fejét, és a következő dolgozat fölé hajolt. A huszadik fogalmazásnál kezdett elkalandozni a figyelme, és minduntalan az osztálykiránduláson látott csatajelenet jutott az eszébe. Az a kis csoport, amely olyan elszántan küzdött, és közülük a legelszántabban egy fekete hajú, fekete taláros fiatal férfi. Bár a távolban harcolt, mégis felismerte. Perselus Piton volt. Meredten nézte, és egyértelművé vált számára, hogy a sötét erők oldalán áll, Voldemort mellett. Halálfaló volt. A látomás eltűnt, de azóta sem tudott megfeledkezni róla. "Piton halálfaló… Piton halálfaló…" - járt egyre az eszében. Valamikor régen őt is kényszerítették, hogy álljon közéjük, de nem érték el céljukat. Ha erővel nem ment, megpróbálták fortéllyal, és a legváltozatosabb kísértéseket vetették be, de minden bűbáj hatástalan maradt. Ellenségeinek tekintette őket, és ha valakiről rájött, hogy közéjük tartozik, egy percig sem habozott, hogy leszámoljon vele. De Piton az más. Piton már nem közömbös a számára. "Beleszerettem egy halálfalóba!" - gondolta "Miért pont egy halálfalóba kellett beleszeretnem!" - gyötrődve felállt és járkálni kezdett a szobában. "És ha már nem az… ? Sok idő telt el, azóta megváltozhatott, és szembefordulhatott Voldemorttal. Dumbledore sosem alkalmazná, ha közéjük tartozna… De mi van, ha tökéletesen álcázza magát, és még mindig a sötét oldalon áll? Azért van itt, hogy kémkedjen" - fejében egymást kergették a gondolatok, és mindent zavarosnak érzett.
Beletúrt hajába, és visszaült a dolgozatokhoz. Nem volt kedve javítani, de a gyötrődésnek sem volt sok értelme. Akkor már végez valami hasznosat. Sokáig dolgozott az imbolygó gyertyafénynél, és már éjfél is elmúlt, amikor végigolvasta az utolsó irományt. Felkelt, ivott egy kis vizet, és úgy döntött, hogy lefekszik aludni. Már levetette a talárját, amikor hirtelen elhatározta, hogy tesz még egy utolsó próbát. Meg volt róla győződve, hogy Piton ezen az estén sem megy már sehova, és megint hiába készült fel lélekben, de muszáj volt ellenőriznie. Amikor megjelent a térkép, nagy meglepetésére a kis piros pont most máshol villogott, a Roxfort könyvtárában. "Hm… Jó messze van… Most kell megtennem, mert ki tudja, mikor lesz rá megint alkalmam. Az előző három napban ki sem mozdult. Azt hittem, már sosem jön el ez a pillanat!" - gondolta, és magára kanyarintotta a talárját. Puha léptekkel elhagyta szobáját, és villámgyorsan leosont a lépcsőn a bejárati csarnokba. Fürgén továbbment a férfi szobájához vezető folyosóra, és az egyik kőszobor mögé behúzódva ellenőrizte Piton tartózkodási helyét. Változatlanul a toronyban volt.
Visszadugta pálcáját a talárja zsebébe és továbbment a zord tekintetű kőszobrok között. Csupán egyetlen fáklya világított a folyosó kezdetén, és gyenge fénye hamar elenyészett. Macskaszeme hamar hozzászokott a sötétséghez, és sietve továbbment, anélkül, hogy fényt gyújtott volna varázspálcája végén. A folyosó hamarosan elkanyarodott.
Damona megtorpant, és tanakodva körülnézett. Már meg kellett volna találnia Piton szobáját, csakhogy eddig még egyetlen ajtó mellett sem ment el, végig egyhangú kőfal szegélyezte útját. Újból ellenőrizte Piton tartózkodási helyét és sarkon fordult visszafelé. Lépésről lépésre tanulmányozni kezdte a falat, és több ponton megérintette.
Középtájon, két szobor között megállt. Bár a fal ugyanolyan volt, mint eddig, ösztönei azt súgták, hogy jó helyen jár. Végig próbálta az összes jelszót, amiről tudta, hogy használják a kastélyban, és minden ajtónyitó bűbájt, de nem járt sikerrel. A fal továbbra is komoran útját állta.
Lázasan gondolkodott, és megpróbálta kitalálni, hogy Piton helyében milyen varázslattal zárta volna le a szobáját. A sötét mágia eszközeihez folyamodott, és öt perc kemény próbálkozás után elégedetten látta, hogy a fal életre kelt. A rideg kövek hullámzani kezdtek, és az összeillesztésüknél halványkék fények futottak végig. Egyszer csak a kövek mozogni kezdtek, besüllyedtek a falba, összeolvadtak, és megjelent egy ajtó.
"Alohomora!" - intett pálcájával Damona, mire a zár halk kattanással elfordult. Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, és mielőtt belépett, villámgyorsan hatástalanította a szobát őrző bűbájokat, hogy megakadályozza, hogy felfedjék a látogatását Pitonnak.
Ezután végre elkezdhette a kutatást. Nyugalmat erőltetett magára és körülnézett a szobában. Nagyon puritán volt, és csak a legszükségesebb bútorokat tartalmazta. Az ajtóval szemben egy egyszerű, fából készült ágy állt, jobbra egy terebélyes, fiókos íróasztal, székkel, tőle balra pedig egy könyvespolc. A bal oldalon volt a kandalló, előtte bőrfotel terpeszkedett. Az egyetlen fényűző darab egy üveges szekrény volt, amit mesteri fafaragás díszített. A szekrény polcain bájitalokat és különféle hozzávalókat tartalmazó üvegcsék sorakoztak példás rendben. A szekrény felett két kis ablak nyílt, amin halványan beszűrődött a telihold fénye. A kőpadlót puha szőnyegek borították, amik otthonosságot kölcsönöztek a szobának. Damona pillanatnyi tanakodás után az íróasztalhoz ment, és sorban kihúzta a fiókokat. Dolgozatok, pennák, a Reggeli Próféta néhány száma… semmi érdekeset nem talált, ezért a könyvespolcot kezdte tanulmányozni. Piton gazdag könyvgyűjteménnyel rendelkezett. A bájitalkészítés teljes szakirodalma a birtokában volt, azon kívül néhány lexikon, a Varázslás Nagy Enciklopédiája, de semmiféle tiltott könyvet nem talált. Hirtelen elhatározással lábujjhegyre állt, és a legfelső polcon kezdett matatni. A szárított gyógynövényeket tartalmazó mappa alatt egy keménykötésű könyv rejtőzött. Levette, és kibetűzte a címet a homályban.
"Ez az! - gondolta idegesen - Ez az a könyv, ami nem hiányozhat egy halálfaló könyvtárából sem. A leggyakrabban forgatott fekete mágia könyv, melyet Voldemort nyomtattatott híveinek." Visszatette a helyére, és a bájitalokat rejtő szekrényhez lépett. Tekintete végigsiklott a gondosan felcímkézett üvegeken, és megakadt egy apró kis üvegcsén, mely a felirat szerint cápafű olajat tartalmazott. Kihúzta a dugót és beleszagolt. "Ez nem lehet igaz!" - gondolta elkeseredetten - "A titkos szérum, amit a halálfalók szoktak alkalmazni a kémkedés során. Tökéletes védelmet biztosít a vallató bájitallal szemben."
Visszatette az üveget a polcra és becsukta a szekrényt. "Nem kétséges, hogy Piton közéjük tartozik."
Fájdalom hasított a lelkébe és érezte, hogy nagyon nehéz feladat előtt áll, ha el akarja felejteni. Márpedig ezt kell tennie. Mindent elkövet, hogy kiirtsa a szerelmet a szívéből, mert a férfi az ellensége. Azt, hogy a minisztérium kezére adja-e, még nem tudta eldönteni. Választ kapott kérdésére, tehát nem volt értelme tovább időzni. Ellenőrizte, hogy mindent úgy hagyott-e, mint amikor belépett, újból feltette a védővarázslatokat, majd elhagyta a szobát. Egyetlen dologról azonban megfeledkezett: Pitonról. A férfi már akkor befejezte a munkáját a könyvtárban, amikor Damona az íróasztalt kutatta. Elgondolkodó arckifejezéssel visszatette a könyvet a polcra, és elindult a szobájába. Damona alig tett néhány lépést a folyosón, amikor Piton szinte a semmiből felbukkant és egyenesen felé tartott. Szokásos gyors tempójában közeledett, talárja szárnyai vad táncot jártak lába körül. Damona érezte, hogy ereiben meghűl a vér, és szíve vadul verni kezd, de közömbösséget színlelve nyugodtan tovább lépkedett. A férfi közeledett felé, és gyanakvóan méregette. Damona olyan arckifejezést vágott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy éjjel épp azon a folyosón mászkál, és Pitont fejbólintással köszöntve elhaladt mellette. A férfi tekintete róla a szobáját rejtő falszakaszra tévedt, és még látta, hogy a kövek visszarendeződve beleolvadtak a fal síkjába. Hirtelen mindent megértett. Megtorpant, a nő után fordult és jéghideg hangon megszólalt:
- Miss Flor!
Damona nem nézett hátra, de tudta, hogy a férfi rájött, hogy hol járt. "Bárcsak itt lenne nálam a nagyanyám kendője, akkor most a föld alá süllyedhetnék! Hogy lehettem ilyen meggondolatlan!" - gondolta kétségbeesetten és megmarkolta a varázspálcáját, hogy felejtés bűbájt bocsásson Pitonra. Szembefordult vele, de már nem tudta felemelni a kezét, mert a férfi megragadta a karját, és heves mozdulattal a falhoz préselte. Damonát készületlenül érte a hirtelen támadás. Meglepetésében elejtette a varázspálcáját, és felnyögött a hátába nyilalló fájdalomtól. Piton szorosan előtte állt, és keményen lefogta, csuklóját a válla mellé szorítva, úgy hogy szinte mozdulni sem tudott.
- Hogy merészelte! - sziszegte dühösen, egészen közel hajolva a nő arcához. Jéghideg tekintetével szinte átfúrta a nőt, de Damona nem sütötte le a szemét, hanem állta a pillantását és rezzenéstelenül bámult rá. Piton stílusa felingerelte, és egy pillanatra vad gyűlöletet érzett iránta. Úgy érezte, muszáj megbosszulnia a fájdalmat, amit a férfi okozott neki, még ha tudatlanul is.
- Igazán könnyű volt… - felelte pimasz hanghordozással - Egy nagyobbacska óvodás is könnyedén feltörhette volna a védőbűbájait!
- Vigyázzon, mit beszél! Nincs abban a helyzetben, hogy gúnyolódjon! - figyelmeztette Piton vészt jóslóan. Szinte suttogott, mégis sokkal fenyegetőbb volt, mintha üvöltött volna. Meredten bámult Damonára, mint a kígyó, aki hipnotizálja áldozatát.
- Megijedt ugye? Fél, hogy megtudtam a kis titkát, hogy ki is maga valójában!
- Milyen titkomat?! Mi az, hogy félek?! - felháborodva szűrte a szavakat fogai közt. - Én senkitől nem félek…, főleg magától nem!!! Viszont önnek SEMMI KÖZE hozzám, és a dolgaimhoz!!! Maga az, akinek titka van! - hadarta. Összeszűkült szemekkel meredt a nőre, és íves szája remegett az indulattól. - Ó, és mit szándékozik tenni? Netán megbűvöl és kitörli az agyamból? Vagy eltűntet? - kérdezte Damona gúnyolódva, bár legbelül nem volt ilyen magabiztos. - Nem hiszem, hogy sikerülne - tette hozzá mégis, kihívóan felemelte fejét, és hátracsapta arcából a haját. - Én viszont teszek róla, hogy Voldemort mocskos szolgája eltakarodjon innen örökre! - mondta gyűlölködő arckifejezéssel, lassan, külön hangsúlyozva minden egyes szót.
Pitont mérhetetlenül felingerelte a nő. Vadul megszorította a csuklóját, másik kezével indulatosan belemarkolt a hajába és hátrarántotta a fejét. Olyan közel hajolt hozzá, hogy fekete haja az arcát súrolta.
- Semmit sem tud rólam! - sziszegte összeszorított fogakkal, és tekintetével szinte ledöfte a nőt.
Damona szabad kezével megmarkolta a férfi vállát, és megpróbálta ellökni a faltól, de az ellenkezőjét érte el, Piton hozzátapadt a testével és ezzel lefogta lábait. Fenyegetően fölé magasodott, fekete talárja körbeölelte foglyát. Szinte tapintható volt a közöttük izzó feszültség.
Damona méltatlankodva fújta ki a levegőt és tekintetét a férfi szemébe fúrta.
- Azt hiszi, megfélemlíthet?! Nincs hatalma felettem, Piton! Nem fog tovább itt... - nem tudta befejezni a mondatot, mert a férfi betapasztotta a száját… a szájával.

 

Nos, ha valaki arra is kíváncsi, hogy mi történt ezután, és ennek érdekében még egy valóban korhatáros jelenet elolvasásától sem riad vissza, az kattintson ide! :-)

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 14. fejezet