Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XV.

Könyvek

A tanárok amint végeztek napi kötelezettségeikkel, máris hozzáláttak a rendkívüli feladatok teljesítéséhez, ahogy azt megbeszélték.
Bimba professzor sikeresen levezényelt két órát a harmadéves griffendélesekkel és mardekárosokkal, amin a mandalarózsákról volt szó, és elismerően állapította meg, hogy ezúttal csak két tanulót kellett a gyengélkedőre küldenie, hogy Madam Pomfrey visszahozza őket a mély meditációs állapotból. Délután végre bezárkózhatott saját kis üvegházába. Kedvenc növényei mellett egy apró iroda helyezkedett el: íróasztallal, és a szakirodalommal teli könyvespolccal. Miután kikereste azokat a könyveket, melyekről úgy vélte, hogy hasznos információval szolgálhatnak a skorpiómérgekkel kapcsolatban, odacipelte a hatalmas kupacot az asztalhoz és nagy zajjal ráejtette. Letelepedett karosszékébe, és hozzálátott, hogy egyenként átnézze őket. A fontos részeket megjelölte varázspálcájával, és egyetlen legyintésére a szöveg átmásolódott az előkészített üres papírlapokra. Órákon keresztül olvasott és mire végzett, több mint ötvenoldalnyi irodalom gyűlt össze. Kissé bosszúsan állapította meg, hogy nem került közelebb a kérdés megfejtéséhez. A skorpióknak több száz faja létezik, és szinte mindegyiknek más a méreganyaga. A legtöbb teljesen ártalmatlan az emberre, de néhányból pár csepp is halált okoz. Hetekig tartó munka lenne a veszélyes mérgek ellenanyagainak előállítása, és előfordulhat az is, hogy hiába dolgozna. Ki tudja, lehet hogy ezek a különleges skorpiók egy új, ismeretlen fajhoz tartoznak? Sosem hallott és most sem olvasott olyasmiről, hogy csoportosulnának, vagy az emberi települések felé tartanának. Mindenképp szüksége lesz egy példányra, hogy folytatni tudja a munkáját.

Trelawney a megbeszélés után azonnal visszavonult elsötétített és füstölőktől nehéz levegőjű szobájába, és gyorsan felrajzolta a csillagok állását, hogy megtudja, az este alkalmas-e a jövő és a jelen részletes elemzésére. Elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a bolygók házakbeli elhelyezkedése kedvező lehetőségeket biztosít súlyos helyzetek tisztázására. Megtartotta óráit, de alig tudott odafigyelni a diákok nevetséges találgatásaira a varázsgömbben megjelenő képekre és a teafű-rajzolatokra. Érezte magában az erőt, és megnyitotta érzékeit a sugallatok befogadására. Amint az utolsó tanuló kitette a lábát szentélyéből, máris a teáscsészéjéhez fordult, de az néma maradt.
Belátta, hogy erősebb eszközökre van szükség, és hozzálátott az előkészületekhez. Új füstölőket gyújtott, melyek émelyítő illatától egy közönséges halandó már rosszul lett volna, de ő úgy érezte, segítik a koncentrálást. Minden lámpát eloltott, és négy gyertyát helyezett el a szoba négy sarkában. A tanulók asztalait a falhoz tolta, és a sajátját a szoba közepére állította a letakart varázsgömbbel. Amikor mindent rendben talált, hozzálátott a szertartáshoz. Meggyújtotta az ötödik gyertyát, és körbejárta a helyiséget egy szent mondókát duruzsolva. Az asztalához ment, leült, és a gyertyát a gömb mögé helyezte. Kezével körkörös mozdulatokat végzett az üveg körül, anélkül hogy hozzáért volna, és tekintetét a gömbbe fúrta. Érezte, hogy átjárja az erő, és tudatában kavargó gondolatok özöne jelent meg. A gömbben képek örvénylettek, és letaglózva bámulta őket. Beszélni kezdett, és egy toll leírta szavait.
- Füstköd… kavargás… sötétség. Félelem, sikolyok… denevérek csapdosnak, rókák vagy kutyák rohannak, véres nyáluk a földre csorog… skorpiók árasztják el a földet… Ó jaj… gonosz erők mesterkednek a Roxfort ellen, fekete leheletük jéggé dermeszti a lelket… óriási hatalmak kelnek ki sírjukból. Istenem ez rettenetes! Elég!

Madam Hooch baglyot küldött a Durmstangba és a Beauxbatons-ba egy-egy levéllel, amelyben figyelmeztette az igazgatókat Dumbledore professzor nevében a készülődő veszélyre, és kérte őket, hogy azonnal küldjenek expressz-választ, ha bármilyen gyanús jelet észlelnek, vagy hasznos információval tudnak szolgálni. A leveleket a Roxfort pecsétjével és védővarázslataival zárta le. Ezután felpattant seprűjére, és egyenesen a minisztériumba repült, hogy tájékozódjon, és beszéljen az illetékesekkel.

Dumbledore sem tétlenkedett. A létező legerősebb védővarázslatokkal vette körül a Roxfort területét, melyek fenntartásához hatalmas energiákra volt szükség. Azt senki nem tudta, hogyan rendelkezhet ekkora, és ilyen kiapadhatatlan erővel, de fáradozásai a legkisebb nyomot sem hagyták rajta.

Flitwick professzor megvalósíthatatlannak találta feladatát. Szinte semmilyen említést sem talált a könyvekben a különös szerzetesekről, és jó néhányszor elnyomta az álom az olvasás során.

Piton meglehetősen ingerülten hagyta el Dumbledore szobáját. Damona állandó jelenléte is feszülté tette, és Sirius megjelenése is igénybe vette az idegeit. Nem tehetett róla, de amint meglátta az utálatos ábrázatát, rögtön megrohanták régi megaláztatásának emlékei, és még annyi idő elteltével is bosszúvágy ébredt lelkében. Most is, mint már annyiszor elnyomta, és igyekezett másra gondolni. De akkor meg az előző éjszaka képei zaklatták, a nő selymes bőre, illata és szenvedélyessége. Erőszakkal elhessegette ezeket az emlékeket, de újból és újból kísértették, és kissé fáradtan állapította meg, hogy gondolatainak fele annyira sem tud parancsolni, mint viselkedésének. Tömény undorral nézte, ahogy Damona Siriussal vidáman csevegve kivonult a megbeszélésről, majd szélsebes, de halk léptekkel lesietett a bájital-tanterembe, ahol már vártak rá diákjai. Cseppet sem fogta vissza magát a pontlevonás terén, és nem érdekelte, hogy a kis elsősök annyira megrémültek tőle, hogy a csoport fele elrontotta a főzetet, és néhányan sírva is fakadtak.
- Ne bőgjenek! - szűrte a fogai között dühösen - sós víz nem kell a keverékhez!
Ettől még jobban megszeppentek, és kapkodva törölték le könnyeiket, de a sírást nem tudták abbahagyni. Az óra végén villámgyorsan összepakoltak, és egyetlen pisszenés nélkül, szinte futva hagyták el a termet.
Piton a könyvtárba ment, a titkos részlegbe, melyet csak a tanárok látogathattak. Végigjárta a sorokat és Bimbához hasonlóan, ő is legalább egy tucat könyvet emelt le a polcokról, többek között: Horst Varázskönyvtárát, G. T. Fechner: Pluralista Univerzum-át, Sir J. Mandeville: Utazások c. könyvét, Apollodórosz: Mitológiáját, mert ezek a kötetek mind különleges állatokról szóltak. Ezeken kívül egyszerű állatetimológiai könyveket is levett. Nem fárasztotta magát a cipekedéssel, hanem varázspálcája intésével egy félreeső asztalhoz terelte őket, mely a bejárattól legtávolabb eső sarokban állt. Leült a székbe, és amikor a könyveket az asztalra tette, szinte eltűnt a kupac mögött.
Máskor kedvetlenné tette volna, hogy ennyi anyagot kell átböngésznie, de most türelmetlen kíváncsiság hajtotta, hogy kiderítse a skorpiók, és különösen a jelenés rejtélyét. Az első öt könyvet hiába nézte át, nem talált bennük semmit, ami érdekelte volna. Viszont megint eszébe jutott, hogy Damona milyen kitörő örömmel fogadta Siriust. "Majdnem a nyakába ugrott… - gondolta ingerülten - Mit érdekel engem, azt csinál, amit akar, nekem semmi közöm hozzá" - Szerette volna elhitetni magával, hogy ez igaz, de a lelke továbbra is háborgott. "Hogy tudott így viselkedni azzal a korccsal, azok után, amit az éjjel műveltünk?!" De ugyanakkor megszólalt benne egy őszinte hang, ami nem hagyta, hogy ne figyeljen rá. "Mit vársz, azután, ahogy te viselkedtél vele reggel?" Azon tűnődött, hogy lehetett ennyire szenvedélyes Damona, amikor szemmel láthatóan Blacket szereti. Megpróbált úrrá lenni zavaros gondolatain, és a következő könyv után nyúlt.
Újabb unalmas fejezetek következtek és semmi olyan, ami a keresett témakörhöz tartozna.
Megint felrémlett benne az a kép, amikor Damona magáról megfeledkezve Sirius nyakába ugrott, és be kellett ismerje, hogy rettentően dühítette, sőt, fájdalmasan hasított a lelkébe. "Ha nem ismerném magam, azt hinném, féltékeny vagyok - gondolta, - csak egyszerűen ki nem állhatom az ilyen csapodár nőket. Ez is afféle... egyik ágyból a másikba táncol..." - dühébe megvetés is vegyült, és erőszakkal a könyvre fordította a figyelmét.
Határozott véleménye volt a világról, és a legkevésbé sem érdekelte, hogy milyen benyomást tesz embertársaira, vagy megbánt-e valakit. De amilyen kíméletlen volt másokkal, önmagával sem volt elnézőbb. Megpróbált úrrá lenni zavaros érzésein és gondolatain. Sikerült meglepetést okoznia magának előző esti viselkedésével, és kissé szégyellte magát hevessége és türelmetlensége miatt. "Elvesztettem a fejem, és még csak nem is töröltem az emlékeit".
"Kellemes éjszakája volt, Perselus?" - csengett a fülében a nő dallamos hangja.
"Igen, nagyon." El kellett ismernie, hogy már régen nem volt része ilyen élvezetben. Persze ezt másnak soha nem ismerte volna el, de maga előtt nem volt mit titkolnia. Ha visszagondolt Damona szenvedélyes ölelésére és gyönyörű testére, most is kínzó vágyakozás fogta el. Tekintete kis ideig a távolba révedt, de aztán megrázta fejét, mintha ki akarná verni a fejéből a felrémlő csábító képeket, és heves mozdulattal a következő könyv után nyúlt. Megint nem talált semmi érdekeset. És ez így ment, míg a könyvkupac végére nem ért. Egyre türelmetlenebb lett, és úgy érezte, feleslegesen tölti az idejét, így hogy semmilyen használható információhoz sem jut.
Félig előrecsúszva, elcsigázottan hátradőlt székében, és kezére támasztotta homlokát. Kezdett megint elkalandozni a figyelme, és gondolatai ismét megállíthatatlanul Damonára terelődtek. Megmarkolta a szék karfáját, felemelte fejét, és pillantása a szomszéd asztalra tévedt. Egy könyv hevert rajta. Felállt és érte ment, de inkább csak a mozgás kedvéért, mert nem hitte, hogy pont egy ott felejtett könyvben talál valami utalást arra vonatkozóan, amit keres. Egy ógörög nyelvű könyv volt, és mint abban az időben minden nem jóslással foglalkozó mágiakönyvnek, ennek is az volt a címe, hogy Periergazomai, azaz: Olyannal foglalkozom, ami nem illet meg, vagy ami felesleges. Természetesen ez nem a mágia haszontalanságára utalt, hanem a muglik megtévesztésére szolgált. A könyv egyébként a színek mágiájáról szólt. A színekről rögtön Damona világító smaragdzöld szeme jutott eszébe, majd találkozása a jelenéssel a tiltott rengetegben, akinek viszont fekete szeme volt, erre határozottan emlékezett. "Talán a színek jelenthetnek valamit" - gondolta, és visszaült a karosszékbe. A könyv sok alapinformációt tartalmazott, amik semmiféle újdonsággal sem szolgáltak a számára, és türelmetlenül pörgette az oldalakat. Az egyik fejezet felsorolta az egyes színekhez tartozó állatokat. Piton meg sem lepődött, hogy a fekete színnél a skorpiókat is megemlítette, sok más állat mellett. (Például: vámpírdenevér, mérges pókok, madárpókok, hydra, olajfalók, sakálok, bakcsó, mérges kígyók egy része, Annam fekete tigrise, akheron, banshee, baziliszkusz, Cerberus, morlockok, halottfaló, a Leviatán sarja, Lilith, squonk). A könyv hosszasan tárgyalta a fekete szín mágikus és pszichológiai hatását, alkalmazását, színterápiában való felhasználását, a színek keverését, és a fekete szín hatalmát a többi felett. Külön fejezet szólt a fekete holdakról, a fekete kövekről, származási helyükről, és különböző tudományokban való felhasználásukról. A könyv kitért a fekete fény és a fény hiány közötti különbségek részletezésére is. Átfogó képet nyújtott a "fekete" témaköréről, kivéve egyetlen vonatkozását: a fekete szín és a pokol kapcsolatát. Piton úgy vélte, nem ártana belemélyednie az alvilágról szóló irodalomba. Két utalást talált a könyvben más, egyiptomi művekre, melyeknek feljegyezte a címét. Az egyik az Összegyűjtött piramisszövegek címre hallgatott, a másik pedig a Halottak könyve volt. Ismét felállt, hogy végigböngéssze a könyvespolcokat. Kinn már besötétedett, és kissé bosszúsan állapította meg, hogy közel három órája kutat anélkül, hogy valami lényegeset talált volna. Ha így halad, az egész éjszakát a könyvtárban töltheti. Szerencsére a Roxfort páratlan könyvkészlettel rendelkezett, ami a Londonban lévő Hexagon könyvtár után a második leggazdagabb volt a mágusvilágban. Mind a két említett művet megtalálta, és az első, már olvasott kupac mellé tette őket. Az elsőt hiába böngészte végig, de a másodikban végre olyan mondatokra lelt, hogy az agyára lassan rátelepedő fásultság egy pillanat alatt szertefoszlott, és újult figyelemmel olvasta a sorokat. A könyv említést tett egy alvilági lényről, aki hatalommal rendelkezik a skorpiók felett. "Végre! Végre valami használható nyom!" - gondolta és izgalom járta át. Sajnos a könyv nem részletezte, milyen lényről van szó, csak annyit tudott meg, hogy az egyiptomi hiedelmek szerint létezik, és természetfeletti hatalma van. Csalódottan állapította meg, hogy ebből a könyvből sajnos nem fog többet megtudni, és úgy érezte magát, mint a vadász, aki fontos nyomra bukkant, de mire követhette volna, már el is veszítette. Ennek ellenére figyelmesen végiglapozta az oldalakat, de nem talált további részleteket. Megint otthagyta asztalát, és újra az egyiptomi részleghez ment. A két terjedelmes könyvszekrényben a padlótól egészen a legfelső polcokig - melyeket már csak állványról lehetett elérni - könyvek sorakoztak. Egy részüket több ezer éve írták papiruszra, és látszott rajtuk, hogy jó néhányszor átestek már a restauráló varázslaton. Végignézte a címeket, és azokat a köteteket, amikről úgy vélte, hogy akár a legkisebb mértékben, de elárulhatnak valamit arról a különös lényről, levette a polcról. Kezébe került egy papiruszokból álló rendkívül vastag könyv: Az erők, amelyek Ptah istentől nyernek alakot. Rettentő nehéz volt, de mégis törékenynek tűnt. Időszámításunk előtt 2800 körül íródott, az óbirodalom kezdetén, amikor újra visszatért a napisten tisztelete. Évtizedek óta nem vehette kézbe senki, mert vastag porréteg ült a felső szélén. Egy nagyon régi védőátok óvta az illetéktelen szemektől.
"Ajánlom, hogy te legyél, amit keresek" - gondolta bosszúsan, miután nem kevés fáradság és morgás után, csak egy szótár segítségével sikerült feloldania. Amikor kinyitotta, dohszag csapta meg orrát, és recsegtek a lapjai. Egyiptomi hieroglifákkal íródott, amit - bármilyen művelt is volt, csak igen nehézkesen tudott olvasni. Megsuhintotta varázspálcáját, és a lapok egyszerre életre keltek. A hieroglifák megmozdultak, vonalaik szétnyíltak és arab betűkké álltak össze. Így már sokkal gyorsabban haladhatott. Egyik oldalt a másik után nézte végig, míg egyszer csak megakadt a szeme két szón: Skorpiók Úrnője. A mondat így hangzott: "amikor Ré, a leghatalmasabb, az időknek kezdetén leküldé a pokolba a Skorpiók Úrnőjét, mert látta, hogy a halandók lelkével játszik. Mert óvakodniuk kellett a legfontosabb és szívüknek legkedvesebb asszonyoktól is".
Piton megkönnyebbülten fújt egy nagyot, és fáradtan beleszántott a hajába ujjaival.
"Már megint egy többértelmű mondat! Lerohadt volna a kezetek, ha világosan fogalmaztok? Kinek kellett aggódni? És miért? Milyen asszonyokról van szó?" - töprengve dörzsölgette homlokát és szemöldökét, hogy serkentse gondolatait. Felidézte magában az éjszakai találkozását a jelenéssel, és hirtelen összeállt a kép. Hisz ő Damonát látta, aki nem lehetett az igazi, mert fekete volt a szeme. "Óvakodniuk kellett a legfontosabb és szívüknek legkedvesebb asszonyoktól is". A halandóknak jelent meg a Skorpiók Úrnője abban a nőnek az alakjában, aki az illetőnek a legfontosabb volt. "Most megint feljött az alvilágból, és itt kísért… Damona alakjában?! Honnan veszi, hogy számomra ő a legfontosabb?! Hát még a legkedvesebb?! Annyi ember van, aki fontosabb nála! Például… például… Áhh, nem érdekel!"
Dühösen összecsapta a könyvet, és felállt. A házimanókra hagyta a többi kötet elpakolását, ő maga pedig a könyvvel a hóna alatt visszavonult a szobájába.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 16. fejezet