Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XVI.

A Tiltott Rengetegben

Damona és Sirius, miután elhagyták Dumbledore szobáját, egy kis ideig még együtt mentek a folyosón, majd a második elágazásnál megálltak, elköszöntek egymástól, hogy Damona elintézze a feladatait.
- Ma este találkozunk - fordult a férfi felé mosolyogva - Már alig várom…, annyi mindent el szeretnék mondani neked!
- Bőven lesz még időnk beszélgetni. Sok szerencsét az órádhoz! - felelte Sirius, és lesietett a lépcsőn. Hagridhoz ment, hogy igyanak a régi idők emlékére, és tréfálkozva ugrassák egymást, mint mikor még diák volt, hiszen, már akkor a vadőr az iskola jellegzetes figurája volt. Kíváncsi volt az új kutyájára is, és remélte, hogy ezúttal nem egy tehén méretű, teveszagú, csipás ebbel fog találkozni, akinek állandóan két fehér cipőfűző lóg kétoldalt a szájából.
Damona a Sötét Varázslatok tanterembe ment, hogy felkészüljön. Éppen csak arra volt ideje, hogy előhozza a szertárból a szükséges kellékeket, máris megérkeztek a másodéves diákok.
Jókedvűen és várakozásteljesen foglalták el helyüket. Szerették a tanárnőt és az óráit is, sosem éreztek szorongást a gyomruk tájékán, mint Pitonnál, és ha félelmet keltettek bennük az órán megismert különös lények és szellemek, bíztak Miss Florban, hogy képes uralni a helyzetet. A mai napon egy viszonylag könnyű anyagrészhez érkeztek.
Damona rövid bevezetőben ismertette a tudnivalókat:
- Az órán a Nisnákról és a Nornákról lesz szó. Az előbbiekről többek között az Ezeregyéjszaka meséiben is olvashatunk. Ezek a lények különleges félemberek; fél-szörnyetegek és irtózatos erejük van. Elpusztításuk és fogva tartásuk is meghaladná képességeiteket. Hadramaut és Jemen pusztáin élnek, tagoltan beszélnek, némelyiküknek a mellén van az arca, farkuk a juhokéhoz hasonló. Kínában denevérszárnyú fajtája is honos, feltehetőleg az ember és pokolbéli lények keveredéséből származnak. Nem összekeverendők a skandináv Nornákkal, akikről például a Machbet első jelenetében is szó van. A Nornák nem veszélyesek, bár rosszindulatú teremtmények, megidézésük és fogva tartásuk igen egyszerű, egy varázsigére és egy golyóra van szükség. A golyókat a padok előtt találjátok. Tegyétek magatok elé, és álljatok föl. Ha szólok, mondjátok utánam: Norna Salutandum! A lények nem túl értelmesek, véznák, seszínűek, fél arcuk, fél testük, és egy-egy végtagjuk van, ezért rendkívül ügyesen szökdelnek. Mivel azonban csak egy lábuk van, minden energiájukat és figyelmüket lefoglalja, hogy egyensúlyozzanak a golyókon. Próbáljátok meg beszédbe elegyedni velük, és megtudni róluk pár dolgot. Eltüntetni a Norna Mutandum varázsigével lehet őket. Kezdhetitek! Norna Salutandum - jelzett a kezével.
Általában jobban szerette azokat az óráit, melyeknek tétjük volt, és sok tanulsággal szolgáltak a gyerekek számára, de most kivételesen örült, hogy a mai nap nincs szükség minden erejére és figyelmére. Az értekezleten elhangzottak és Sirius megjelenése foglalkoztatták most leginkább. Miközben a diákok a cseverésztek, és jól szórakoztak az idétlenkedő lényekkel, csupán annyi feladata volt, hogy felügyelje a tevékenységüket, amit már rutinosan végzett.
Boldog volt, hogy Sirius épségben megérkezett, és alig várta az estét, hogy megint együtt járják az erdőt, mint régen. Eszébe jutott az első találkozás. A fekete kutya, amint szétcsap a vérengző keselyűk között. És mennyi mindent köszönhet neki még!
Azóta elválaszthatatlan barátok lettek. Sirius gyakran látogatta meg az unalmas szünidők alatt, persze a legnagyobb titokban, mert a bátyja egyáltalán nem örült volna a társaságának. Többé nem érezte magányosnak magát. Nemcsak sokat tanult a férfitól, de rengeteget játszottak, és nevettek együtt. A közös ellenség még szorosabbra fűzte a kettejük között kialakult barátságot. Sirius segített megismerni az animágus lét furcsaságait, és ellensúlyozta bátyja ridegségét. Sokkal közelebb érezte magához őt, mint egyetlen hozzátartozóját. Amikor Sirius az Azkabanba került, Damona úgy érezte, elvesztette az egyetlen embert, akivel szerették egymást, és megbolondul a tudattól, hogy nem tehet érte semmit. Azt kívánta, bárcsak lenne pár évvel idősebb… lenne végre nagykorú, akkor megmozgathatna minden követ, megtenne mindent, hogy kihozhassa őt a pokolból. Összeszorult a szíve, és tehetetlen düh fogta el, ha belegondolt, miken kellett keresztülmennie. Bízott benne, hogy erős szervezete ellenáll a megpróbáltatásoknak, és ki fogja bírni, amibe a legtöbben belerokkannak, vagy belehalnak. Kimondhatatlanul örült, és megkönnyebbült, amikor hírét vette, hogy megszökött.
Még a börtön előtt találkoztak utoljára. És most végre itt van, és megint erős és elszánt.
Alig várta, hogy elteljen a nap. Ha Pitont nem is felejtette el, az általa felkavart érzések az új események miatt kissé elhalványodtak, és most Sirius lett a legfontosabb.

Lassan, sokkal lassabban, mint máskor, de végre besötétedett. Szinte futva ment végig a folyosókon, le az előcsarnokba, és ki a Roxfort előtt elterülő mezőre. Egyenesen az erdő felé indult, és Hagrid háza mögött az első fák között a fekete alak már várt rá, az egyik törzsnek támaszkodva.
- Itt vagyok! Indulhatunk!
Sirius rámosolygott, és alakjukat elnyelte a Tiltott Rengeteg feketesége.
- Nézzünk körül… aztán majd ráérünk beszélni. Délkeletre innen gyanús jeleket észleltem az elmúlt napokban - mondta Sirius. Damona bólintott.
Az éjfekete kutya, és az ezüstszürke puma halálos csendben osont a fák között. Sirius kifinomult szaglását, és Damona éles fülét semmilyen gyanús jel nem kerülhette el. Együtt nagyon hatékonyak voltak, és annyira megszokták egymás jelzéseit, hogy egyetlen pillantásból és mozdulatból is megértették egymást. Sirius elvezette a lányt az említett erdőrészbe. Gyorsan és észrevétlenül haladtak, kikerülve az akadályokat. Alaposan átvizsgálták a talajt nyomok után kutatva, és Damona még a fákra és felmászott. Lassan, de egyre erőteljesebben valami furcsa, meghatározhatatlan erő jelenlétét érezték ösztöneikben, de erre semmi más, kézzelfogható jel nem utalt. Hirtelen halk zizegés ütötte meg Damona fülét, és megbökte orrával Sirius oldalát. Puha léptekkel a hang irányába futott és lehajtott fejjel az aljnövényzetben kezdett kutatni. Hamarosan meg is találta a hang forrását: egy skorpió igyekezett valamerre az avar között, de mire elkaphatta volna, eltűnt egy hasadékban a sziklás talajon. Mancsával megpróbálta szélesíteni a rést, és arrébb lökni a kisebb köveket, de Sirius fújt egyet, jelezve, hogy ne tegye. Megrázta a fejét, és tovább indult. Damona igazat adott neki. Veszélyes lenne kockáztatni egy skorpiómarást.
Tettek egy kört az erdőben. Látták a kentaurokat, és egy sűrű bozótosban egy alvó egyszarvú mellett is elosontak. Minden csendes és nyugodt volt, de a nyomasztó érzés továbbra is rájuk nehezedett. Beszélniük kellett.
- El kellett volna kapnom azt a skorpiót - morgott Damona, miután visszaváltozott. - Legalább Bimba professzor hozzákezdhetne végre a munkájához.
- Még nem késő, te is tudod. Készülődnek, de mi résen vagyunk. Ő nem fog többé hatalomra jutni!
Egy tisztásra értek, és megint megcsapta fülüket a zizegő hang. Most ügyesebbek voltak. Sirius egy gyors mozdulattal felkapta a farkánál fogva a magatehetetlenül kapálózó skorpiót. Damona letépett egy terjedelmes lapulevelet, és gyorsan rácsavarta az állatra. Egy indával szorosan körbetekerték a testét, így már könnyedén hazavihették az ártalmatlanná tett ízeltlábút.
Az őrjárat végeztével a Roxfort felé vették útjukat. Damona beszámolt barátjának arról, hogy mi történt a tanév alatt, és a tanulmányi kiránduláson, és hogyan mentette meg Pitonnal az ikreket. Az égen lassan eltűntek a csillagok, keleten pirkadni kezdett.
Sirius elmesélte, merre járt, mi történt vele utolsó találkozásuk óta. A skót felföldön bujkált, elhagyatott barlangokban húzta meg magát, és vadhúson élt. Amikor megérezte, hogy Voldemort újra erőre kapott, visszatért a Roxfort környékére, hogy segítsen. Dumbledore kérésére "körbeszaglászott" a környező falvakban. Az Azkabanról nem beszélt, és inkább Damonára volt kíváncsi, hogy hogy érzi magát, tetszik-e neki az iskola, megkedvelte-e kollegáit.
- Igen, kellemes társaság, szeretek velük együtt dolgozni. Dumbledore professzor pedig a legtiszteletreméltóbb varázsló, akit valaha is ismertem. Tudod, Sirius, itt végre úgy érzem, otthonra találtam, végre van egy hely, ahová tartozom.
- Na, és mit szólt az öreg Piton, hogy eloroztad kedvenc tantárgyát? - kérdezte vigyorogva a férfi. - Mit nem adtam volna, ha láthatom az arcát, amikor megtudta…
- Te ismered Pitont? - kérdezett vissza Damona, és remélte, hogy nem hallatszik hangján a mohó érdeklődés.
- Még régről. Egy évfolyamba jártunk. Kibírhatatlan egy alak, bár ezt nyilván te is észrevetted… - Láthattad, milyen kitörő örömmel fogadott! - tette hozzá fanyar mosollyal. - Nem hinném, hogy könnyeket hullatna, ha visszakerülnék az Azkabanba.
- El sem tudom képzelni, milyen lehetett Piton diákkorában. Azt hiszem nem volt túl népszerű az iskolában!
- Zárkózott és magányos volt már akkor is, és nem is nagyon törődtek vele a többiek. Inkább elhúzódtak tőle, még a saját házának tagjai is, mert kegyetlen megjegyzéseivel sokszor vette célba társai legérzékenyebb pontját.
Igen, ez a Piton ismerős volt Damona számára is…
- Erős mágiája és aranyvérűsége miatt viszont nem fogtak össze ellene, hagyták, hadd járja a saját útját. Mi viszont - váltott hirtelen más hangnemre Sirius - cseppet sem rezeltünk be tőle! Lupin is kiváló sötét mágusnak számított már diákkorunkban is. Emlékszem egyik nap… akkor még kötelező volt a párbajóra, és Piton került össze Lupinnal. Hát én még életemben nem láttam olyan izgalmas párbajt, mint akkor. Persze Lupinnak drukkoltam, és reméltem, hogy sikerül végre letörölnie Piton arcáról azt az önelégült, arrogáns mosolyt. Háromszor csaptak össze, úgy hogy a varázslatok semlegesítették egymást. Először két Capitulatus egymással szemben. Olyan gyorsak voltak, hogy még fel sem fogtam mi történt, már elhangzott a következő varázsige. Piton varanggyá akarta változtatni ellenfelét, Lupin pedig a csontjaira ment rá. De újra egyenlő erősnek bizonyult a két varázslat, és nem történt semmi. Hihetetlen gyorsan eszméltek, és már újból kiáltottak. Lupin a másik szemére célzott, Piton pedig a szívére. Villámot lőttek ki mind a ketten, és amikor egymáshoz csapódtak a mérhetetlen energiák, kitörtek az ablakok. Ekkor lépett közbe Dumbledore. Felszólította őket, hogy a Bourbon párbajkódex szerint kerítsenek sort az utolsó összecsapásra. Biztos ismered a szabályait, a küzdő felek hátat fordítanak egymásnak, tízig számolnak miközben távolodnak, majd tíznél fordulásból lőnek egymásra. A barátom nem bízott Pitonban, ezért kissé görnyedten távolodott. Ez volt a szerencséje, mert a villám így csak a vállát zúzta szét. Piton természetesen nem várta meg a számolás végét, hanem még háttal állva egy villámot lőtt Lupin felé. Tökéletes pontossággal talált volna a szívébe, ha Lupin egyenesen áll. El kellett ismernem, hogy páratlan elgondolást és megoldást választott, csak teljesen erkölcstelen volt. Lupin nehezen gyógyult meg, és még Dumbledore büntetése sem nyugtatott meg minket. Attól kezdve gyötörtük Pitont, és az idegeire mentünk. A hobbinkká vált, hogy keresztbe tehessünk neki. Nem csináltunk semmi komolyat, csak apró kis bosszantásokat, és tréfákat, amiken néha az egész iskola szórakozott. Ilyen volt az, amikor egyszer kopaszon jött ki a fürdőből, egy egyszerű szertől, amit a vízbe kevertünk, vagy a pletykák, hogy viszonya van Lucius Malfoyjal, egyébként ezt vissza is hallottuk. Na meg amikor egy hétig készült a fekete mágia előadására Dumbledore óráján, mi meg tönkrevágtuk neki. Könnyű volt, mert csak egérkarmokat tettünk a patkánykarmok helyére… meg kell mondjam elég hülyén nézett ki egérfülekkel és kiálló fogakkal. - Sirius elmosolyodott, ahogy visszagondolt a történtekre. - Persze Piton sem maradt adósunk soha, de ezt inkább most nem mondanám el…

Damona kíváncsian hallgatta, mert remélte, hogy ha jobban megismeri a múltját, megérti a viselkedését. Bár igazat adott Siriusnak bizonyos kérdésekben, érezte, hogy elfogult Pitonnal szemben. Ha másról lett volna szó, könyörtelennek és aljasnak tartotta volna a párbaj során mutatott viselkedését, de magában mentegetni kezdte férfit. Lehet, hogy magányos volt, féltette a tekintélyét, valamiért érzékenyen érintette… "Vagy egyszerűen csak kisebbrendűségi komplexusban szenvedő, száraz, zárkózott, sekélyes érzelmi intelligenciával rendelkező férfi, akibe valamiért beleszerettél." Aztán eszébe jutott valami.
- Sirius, igaz, hogy Piton halálfaló? - kérdezte hirtelen, és szorongva várta a választ.
- Csak volt. De szembefordult Voldemorttal - hogy miért, azt ne kérdezd. De erre büszke is lehet. - hitetlenkedve megcsóválta a fejét. - Érdekes nem? Valamiért a jó oldalon áll, pedig az ember ki sem nézné belőle… De komolyra fordítva a szót, soha nem volt olyan kispályás, hogy talpnyaló, egyéniség nélküli senki legyen egy életen át!
Damona szíve felgyorsult örömében, és elfordult, hogy Sirius ne lássa feltörő mosolyát. Hirtelen megint könnyűnek érezte magát, és érezte, hogy elhárult az egyetlen akadály, ami lehetetlenné tette volna, hogy szívből szeresse a férfit. Megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Igaz, Dumbledore biztos nem alkalmazná, ha fennállna a veszély, hogy a másik oldalnak kémkedik
- Miért érdekel ez téged annyira?
- Nem szeretném, ha egy halálfaló tevékenykedne itt az iskolában! - vágta rá hirtelen a lány.
Pillantása találkozott Sirius kutató tekintetével. Zavartan elmosolyodott, és félrenézett, de már késő volt, mert a férfi észrevette a különös fényt a szemében.
- Damona!
- Hagyjuk Pitont! Jártál már a vízszökkenésnél? - kérdezte gyorsan témát váltva. Bosszantotta, hogy a férfi annyira ismeri, hogy megsejtett valamit az érzéseiből.
- Természetesen ismerem a helyet. Szóval mi van Pitonnal? - kérdezte Sirius felvont szemöldökkel. Hirtelen gyanakvás ébredt benne, de gyorsan elhessegette a képtelen ötletet.
Damona nem válaszolt, és kis ideig némán baktattak egymás mellett. Azon tűnődött, mit mondjon el a férfinak. Úgy érezte, jobb, ha megtartja a titkát, másrészt viszont vágyott rá, hogy valakivel beszéljen Pitonról. Sirius elég jól ismeri - legalábbis jobban, mint ő - és talán magyarázatot tudna adni a reggeli viselkedésére…
- Nos? Mi van Pitonnal? - ismételte meg a kérdést.
- Semmi - megköszörülte a torkát. - Csak beleszerettem.
- Micsoda?! - horkant fel Black, és elképedve nézett a nőre. Azt hitte, nem jól hall.
Damona elpirult, és egy pillanatig még ő is őrültségnek vélte, amit érez.
Sirius sosem gondolta volna, hogy létezik nő a Földön, aki vonzónak találhatja a zsíros hajú bájitaltan-tanárt, de az, hogy pont a fogadott húga szeressen bele, szinte fejbe kólintotta.
Már a nyelvén volt a dühös szóáradat, hogy kioktassa - "Nem vagytok egymáshoz valók!" - és figyelmeztesse, milyen jövő vár rá Piton mellett - "Elsorvadsz mellette, ebben biztos lehetsz."
De végül csak sóhajtott, belátva, hogy a nő érzéseit nem változtathatja meg:
- Gratulálok, drágám - jegyezte meg kissé gúnyosan - Megtaláltad az egyetlen érzelmi analfabétát a környéken!
Damona felnevetett.
- Hidd el, nem akartalak felbosszantani.
- Megmondom őszintén, nem örülök hogy pont ő… Sőt! - tette hozzá kissé megvető hangsúllyal. - Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy fogok megbarátkozni a gondolattal - megrázta loboncos haját. - Na, és észrevette már? De mit is beszélek! Hisz Pitonról van szó…
Damona kis szünet után szólalt csak meg.
- Hát… tegnap éjjel volt egy viharos találkozásunk… Jó, jó tudom, hülye voltam - mentegetőzött gyorsan, - de ő még hülyébb…
Sirius nagyot nézett, és füttyentett egyet.
- Csak nem? Ki sem nézném belőle… tud még meglepetést okozni az öreg… bár ha rád nézek, akkor már nem is olyan meglepő…
Hirtelen kéjes elégedettséggel nevetett fel.
- Mi az?
- Képzelem, mennyire örült, amikor a nyakamba ugrottál ma reggel! - nagyon mulattatta, ahogy elképzelte a bájitaltan-tanár bosszúságát. Hosszasan játszadozott a gondolattal, mi minden mehetett végbe Piton lelkében. Nagyon élvezte.
- Ugyan! Nem hiszem, hogy érdekli. Reggel letagadta, hogy bármi is történt volna köztünk - mondta Damona kissé indulatosan. Sirius ránézett, és némi tanakodás után azt mondta:
- Ezen nem vagyok meglepve.
- Miért?
- Nézd, én nem ismerem a gondolatait, de mi kanok amúgy is, nehezen valljuk be az érzéseinket, hát még ő! Az, hogy az egészet letagadta, szerintem arra utal, hogy fontosabb vagy neki, mint szeretné. Bármennyire meglep, de úgy néz ki, mégiscsak képes érzésekre…
Szavai hallatán Damonában ismét feléledt a remény, várakozó lelkesedés fogta el. Ismét élettel telinek és energikusnak érezte magát. Ez hamar ki is ült az arcára, ami nem kerülte el Sirius figyelemét. Sajnálkozva állapította meg, hogy a jelek szerint Damona valóban beleesett Pitonba.
- És most azt hiszi, hogy téged szeretlek… - jegyezte meg a nő elmélázva, és felkacagott. Felvillanyozta a gondolat, hogy Piton féltékeny rá.
- Ha akarod, eljátszom a szeretőd szerepét - ajánlotta félig komolyan Sirius. - Nem mondanék le arról az élvezetről, hogy bosszantsam a drága Pitonod! - szélesen vigyorgott, mire Damona játékosan arrébb lökte.
- Elég! Gyere, menjünk reggelizni!

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 17. fejezet