Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XVII.

A látogató

Dumbledore azzal a baljós előérzettel ébredt, hogy idegen jár, a Roxfort területén. Mióta feltette a különösen erős védőbűbájokat, mintha a tudatát és érzékeit is kitágította volna, és nem kellett körüljárnia a birtokot, hogy tudja, rendben van-e minden. Valaki megtörte egy ponton a varázslatokat, és most közeledik. Egyedül jön, ezért nem jelenthet komoly veszélyt az iskolára. Néhány varázscsapdát átmenetileg kiiktatott, hogy megkönnyítse a bejutását. Majd lesietett az előcsarnokba, hogy fogadja.
A tekintélyes méretű ajtó felé tartott, amikor az feltárult, és a vakító reggeli fényben egy alak állt. Dumbledore hunyorogva nézte, ahogy a férfi felszegett fejjel, kimérten közeledett felé. Úgy tűnt, tudomást sem vesz arról, hogy combján arasznyi nyílt seb tátong, és elegáns, legújabb divat szerint szabott talárja cafatokban lóg. Kezében sétapálcához hasonló botot tartott, de nem járásának segítése céljából, hanem inkább az arisztokratikus magabiztosság és hatalom jeleként. Az igazgató szinte azonnal felismerte, és beletörődően sóhajtott egyet. Nem tudta mire vélni hívatlan látogatását. Egyébként is sok dolga van, és más sem hiányzott, mint Mr. Malfoy akadékoskodása.
- Lucius… - köszöntötte kis fejbólintással. - Nem vártunk látogatókat. Ez a magyarázata a barátságtalan fogadtatásnak.
Malfoy megállt előtte, és gyűlölettel teli, hideg kék tekintetét Dumbledore szemébe fúrta. Állát határozottan előre szegte, és keskeny ajkai alig mozogtak, ahogy válaszolt:
- A fiamért jöttem. Elviszem, mégpedig azonnal.
- Sajnálom, de a fia itt marad a tanév végéig.
- Igazán? - kérdezte felvillanó szemmel - Ha nem tévedek, az apja még én vagyok, és bármikor elvihetem.
- Természetesen ön az apja, Lucius, de a jelenlegi helyzetben egyetlen tanuló sem hagyhatja el az iskolát, még a szülők kérésére sem.
- Éppen a jelenlegi helyzet az oka, hogy haladéktalanul elvigyem innen. - Tovább akart menni, de Dumbledore az útját állta.
- Megmondtam, hogy itt marad.
- Meg akar akadályozni? - kérdezte vészt jóslóan, és egy pillanatra gúnyos fintor futott át maszkszerű arcán.
- Nézze, Lucius! Ha minden szülő kérésének engednék, akik ilyen meg olyan okokkal el akarják vinni a gyermeküket, hamarosan szétzilálódna a közösség, és bezárhatnánk az iskolát. A Roxfort egy védett hely, ahol minden tanuló maximális biztonságban van. Itt felügyelet alatt vannak, és amíg nem hagyják el az iskolát, semmilyen veszély nem fenyegeti őket. Ezért kezeskedem, és vállalom a felelősséget. Ha magával viszi a fiát, sokkal nagyobb kockázatnak teszi ki. Gondolom ezt ön sem szeretné! Nincs komoly okunk feltételezni, hogy itt bármi baj történhetne velük.
- Így döntöttem, és magammal viszem.
- Ezek szerint Ön tud valamit, amiről mi nem?
Még mielőtt Lucius válaszolt volna, csengő női hang szólalt meg mögötte.
- Micsoda meglepetés, Mr. Malfoy! Igazán hálásak vagyunk, hogy eljött, hogy tájékoztasson minket. - Damona magabiztos hangjában gúny bujkált.
Lucius hátrafordult, és fensőbbségesen végigmérte a nőt, olyan arckifejezéssel, mint aki sértőnek találja, hogy beleavatkozott az ügyeibe.
- Ismerjük egymást? - kérdezte, de kíváncsiság helyett elutasítás érződött hangján.
- Damona Flor vagyok.
- Iskolánk sötét varázslatok tanára - tette hozzá Dumbledore, és huncutul a nőre mosolygott.
Malfoy ismét ránézett, azzal a jéghideg, vallató tekintettel, amire a legtöbb ember zavart félrenézéssel reagált. Damona azonban rezzenéstelenül állta a pillantását, és magában megállapította, hogy ugyanaz a lekicsinylő és megvető kifejezés ült ki a férfi arcára, mint amikor a fia megtudta, hogy mit fog tanítani az iskolában.
- Érdekes. Egy nő ilyen feladatkörrel? Igaz is, mintha említette volna a fiam. Egy okkal több, hogy ne maradjon tovább itt.
- Figyelemre méltó, hogy mennyire a szívén viseli a fia sorsát. Milyen kár, hogy három hónap kellett ahhoz, hogy ráébredjen a tanári kar változásaira - mondta Damona, és gondolatban még hozzáfűzte: "Ha az ágyban is ilyen gyorsak a reakciói, állati mozgalmas nemi élete lehet!" - Alig bírta elfojtani kaján mosolyát, és szeme vidáman csillogott.
Malfoy szája utálkozóan és megvetően vonaglott meg, ám arca rezzenéstelen maradt. Egy pillanatig még hidegen nézte, majd mintha megfeledkezett volna a nőről, Dumbledore-hoz fordult.
- Nem hinném, hogy egy ilyen rugalmatlan, és konzervatív iskola, ahol ennyire figyelmen kívül hagyják a szülők kívánságait, jó benyomást tesz az iskolaszékre. Azt hiszem hamarosan itt az ideje egy igazgatócserének.
Dumbledore már szóra nyitotta a száját, hogy felvegye a kesztyűt, de Damona megelőzte.
- Ön is tudja, hogy szabályaink szerint csak nyomós indokkal viheti el a fiát az iskolából.
Malfoy úgy nézett rá, mint aki elképesztő arcátlanságnak tartja, hogy a nő még mindig ott van, sőt, továbbra is beleavatkozik a beszélgetésbe.
- Nos, rendben - felelte leplezett ingerültséggel. - A családunk költözködik, és szükségem van a fiam segítségére.
"Nincs elég házimanód?" - jutott Damona eszébe Dobby története, és megint ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy felnevessen.
Nyilvánvaló volt, hogy ez csak átlátszó kifogás. Dumbledore érezte, hogy Damona forgat valamit a fejében, ezért hagyta, hogy ő beszéljen.
- Ez esetben keresse meg a fiát az ebédlőben, és indulhatnak. Dracot mihamarabb szeretnénk viszontlátni! - túljátszott udvariassággal bólintott Malfoy felé, és elindult az ebédlő felé.
- Viszontlátásra, Lucius - köszönt el Dumbledore is, és követte a nőt.
Malfoy egy pillanatig még ott állt, kissé megdöbbenve a váratlan fordulattól. Magában már heves szócsatára készült, és rosszul érintette, hogy "ellenfél" hiányában nem ordibálhatott. Azonban hamar elhitette magával, hogy intelligenciájával és tekintélyével ismét sikerült győzelmet aratnia. Sietve az ebédlőbe ment a többiek után, hogy megkeresse a fiát.

Dumbledore elfoglalta a helyét az asztalnál, és Damona leült mellé, hogy megmagyarázza döntését.
- Köszönöm, Professzor úr, hogy nem avatkozott közbe. Az az érzésem, hogy Mr. Malfoy tud valamit az iskolát is fenyegető veszéllyel kapcsolatban, azért jelent meg itt ilyen hirtelen. Biztos, hogy komoly oka volt rá. Tudtam, hogy önszántából semmit nem fog elárulni, ezért arra gondoltam, beleegyezem, hogy magával vigye a fiát, és majd észrevétlenül követem őket. Hátha kideríthetek valamit. Amint megtudtam valamit, visszajövök. Persze csak az ön engedélyével, professzor úr.
Dumbledore fürkészően tanulmányozta a nő arcát, és magában mérlegelte a kérését. Veszélyesnek ítélte a vállalkozását, de tudta, hogy ez egy kiváló lehetőség további hírek gyűjtésére. Hosszú hallgatás után beleegyezően bólintott.
- Elengedem, de egy feltétellel: csak információt gyűjthet, és bármit is tud meg, kérem, ne avatkozzon közbe semmibe. Legkésőbb estig térjen vissza. És legyen nagyon óvatos. Ne feledje, hogy Malfoy halálfaló. Ráadásul meglehetősen heves és kiszámíthatatlan.
- Köszönöm professzor. Óvatos leszek. Amint elmentek, én is indulok.
- Vigyázzon magára, Damona.
- Igen. Köszönöm. Nem kell aggódnia.

Malfoy amint megtalálta a fiát, közölte, hogy érte jött, és mindenféle magyarázkodás nélkül utasította, hogy azonnal pakoljon össze. Draco szerette volna tudni, mi ez a sietség, de apja fenyegető arckifejezése torkára forrasztotta a kérdéseit. Némán bólintott, és a Mardekár szálláshelyére indult. Pár perc múlva indulásra készen állt, és csatlakozott apjához. Anélkül, hogy bárkitől is elköszöntek volna, kiléptek az előcsarnok ajtaján. Sietős léptekkel vágtak át a mezőn a Roxfort faragott vaskapuja felé. Egyikük sem vette észre a szürke pumát, aki néma árnyékként osont utánuk.
Amint kiértek a Roxfort területéről, megálltak. Malfoy mondott valamit a fiának, majd megsuhintotta a varázspálcáját. Damona már csak a porfelhőt látta mögöttük. Hamar rájött, miféle varázslatot használtak, és kicsit csodálkozott, hogy pont ehhez a sok energiát felemésztő közlekedési módhoz folyamodtak. A "Velocitatis" varázslat szélsebes haladást biztosít, de két lábon meglehetősen fárasztó. Csak nagyon sürgős esetben szokták használni, mivel nagy gyakorlat kell hozzá. Neki könnyebb dolga volt, mert négy puha mancsával sokkal biztonságosabban tudott mozogni.
Ennek ellenére nem kis fáradtságába került követnie őket. Gyorsan haladtak, és nemcsak arra kellett figyelnie, merre mennek, de arra is, hogy ő mindvégig észrevétlen maradjon. Jobban szerette volna, ha sűrű erdőben haladnak, mert könnyen elrejtőzhetett volna. Itt viszont, egy idő után nyílt mezőre értek, és csak nagy lemaradással osonhatott utánuk, egyik bokortól, és ároktól a másikig. Sejtette, hogy nem hazafelé tartanak, és sokkal többről van szó, mint egy egyszerű költözködés.

Este Dumbledore - ahogy pár nappal korábban megbeszélték - értekezletre hívta össze kollégáit. Mindenki elfoglalta a helyét, de egyetlen szék üres maradt. A tanárok nem nyugtalankodtak, mert azt hitték, hogy Miss Flor csak késik. Utolsónak Dumbledore érkezett, és megnyitotta az megbeszélést.
- Köszöntök mindenkit. Ma este szeretném, ha mindenki beszámolna arról, meddig jutott a kutatásában.
- Nem várjuk meg Damonát? - kérdezte Sirius.
- Miss Flor nincs itt a Roxfortban. Egy fontos küldetést teljesít.
- Micsoda?! - döbbent meg a férfi - Hogy érti azt, hogy nincs itt? És erről én miért nem tudtam?! A jelenlegi helyzetben nem mászkálhat csak úgy egyedül…
- A te feladatod volt a kísérgetés, Black - jegyezte meg Piton epésen.
Sirius megsemmisítő pillantást vetett a bájitaltan tanárra, de valamiért most nem válaszolt.
- Hová ment? - fordult kérdőn Dumbledorhoz. - Azonnal utána megyek. - felpattant, és az ajtó felé indult.
- Nyugodjon meg, Sirius, és üljön vissza a helyére. Nem tud segíteni.
Dumbledore beszámolt Lucius Malfoy gyanús megjelenéséről, távozásáról a fiával, és arról, hogy Damona utánuk ment, hogy híreket szerezzen.
Piton figyelmesen hallgatta a professzort, és Siriust figyelte, aki szemmel láthatóan nagyon aggódott a nőért. Megvetéssel és undorral nézte, hogy nem tudja leplezni érzelmeit. "Felfordul a gyomrom tőle. Milyen szánalmas, ahogy majd megőrül az aggodalomtól." Nagyon idegesítette a férfi, és rájött, hogy azért, mert némiképp osztozik az érzéseiben. Valami sóvárgó várakozást vett észre magán, ami zavarba ejtette. Megérkezése óta először fordult elő, hogy Damona elhagyta a Roxfort területét, és most furcsa hiányérzettel töltötte el a tudat, hogy nincs itt.
- Hogy engedhette el?! - vágott Dumbledore szavába Sirius, aki még mindig fel volt háborodva a kockázatos vállalkozáson. - Ez teljesen Damonára vall. Ekkora felelőtlenséget!
- Damona tapasztalt mágus, és tud magára vigyázni. Gondolom, ezzel egyetért. A feladatot pedig csak egy ember tudja elvégezni, mert ketten nem maradhatnak észrevétlenek. Ne aggódjon, Sirius. Megígérte, hogy nem avatkozik közbe, bármit is tapasztal.
- Ez cseppet sem nyugtat meg - felelte a férfi, de azért visszaült a helyére.
A tanárok nagy többsége szótlanul figyelte a szóváltást, de eddig nem avatkoztak be. Trelawney azonban nem bírta tovább, és bársonyosnak nem mondható fejhangján megszólalt:
- A bolygók állása szerint a mai éjszakán nagyon kockázatos mindenféle titkos akció lebonyolítása. A Szaturnusz az ötödik házba lépett, ami azt jelenti, hogy…
- Na még ez is! Ne fokozza!
"Ha ugyanolyan óvatos, mint amikor nálam kémkedett, akkor nagy veszélyben van" - gondolta Piton, és elhessegette magától azt a könyörtelenül felvillanó képet, hogy mi történt, miután rajtakapta Damonát.
- Rátérünk a találkozó céljára, vagy még ugatjuk a holdat egy ideig? - kérdezte türelmetlenül, és Siriusra nézett.
- Régen rossz, ha te nem aggódsz! - vágott vissza Black dühösen, majd gyorsan hozzátette - Egy társunk van veszélyben. Nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy elveszítsük Damonát.
- Rendben van. Úgy látom, hogy ma néhányan alkalmatlanok vagyunk bármiféle döntéshozatalra. A megbeszélést halasszuk el reggelig, addigra talán Miss Flor is visszaérkezik. Köszönöm, és jó éjszakát mindenkinek - állt fel Dumbledore.
A jelenlévők elköszöntek, és elhagyták a termet.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 18. fejezet