Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XX.

A gyengélkedőn

Damona kinyitotta a szemét, és Pitonra nézett. Meglepte a férfi tekintetéből áradó harag. Látta, hogy minden önuralmára szüksége van, hogy ne tomboljon. Nem erre a reakcióra számított. Hűvös és távolságtartó viselkedést várt, de ez a visszafojtott düh újdonság volt, és hirtelen nem tudta mire vélni. Túl fáradt volt ahhoz, hogy heves szócsatába bocsátkozzon, ezért csak annyit mondott.
- Kérem, szóljon Dumbledore professzornak, hogy a gyengélkedőre mentem!
Piton meredten bámult rá, és indulatát csak szapora lélegzetvétele árulta el. Majd heves mozdulattal sarkon fordult, és otthagyta a nőt. Fekete talárja lobogott mögötte, ahogy eltűnt a lépcsőfordulón.
Damona nézte, ahogy elvonult, és még percekkel később is mozdulatlanul állt az ajtóban, távolba meredő tekintettel. Összezavarta Piton reakciója, de képtelen volt végiggondolni, mi okozhatta hirtelen kitörését. Most, hogy hazaért, elöntötte a fáradtság, és legszívesebben ott helyben lefeküdt volna az előcsarnokban. Nagyot sóhajtott, és elindult a gyengélkedőbe. Minden mozdulatára fellángolt az oldala, így csak lassan tudott lépkedni.

Madame Pomfrey bosszúsan csóválta a fejét, amikor meglátta Damona sebesülését, de nem szólt semmit. Sok különféle bajjal találkozott már a Roxfort falai között, és igen ritkán lepődött meg bármin is. Nagy tapasztalattal rendelkezett és nyugodt természetével, anyai gondoskodásával megkönnyítette a betegek lábadozását. Most is rögtön tudta, hogy tűzgolyó okozta a sebet, és gyorsan munkához látott. Felküldött egy házimanót Damona szobájába a köntöséért. A nőt ágyba fektette, és miután óvatosan eltávolította a ruhát a sebről, hűsítő balzsamokat tett rá. Sokkal erősebb hatásuk volt, mint amivel Damona látta el magát ideiglenesen, és a fájdalom hamarosan enyhült.
- Itt kell töltenie az éjszakát Miss Flor. Kérem, maradjon az ágyban, hogy a gyógyír kifejthesse a hatását. A védőréteg elég sérülékeny ezért nagyon fontos, hogy ne mozogjon. Ha szüksége van valamire, szóljon. Itt leszek a szomszéd szobában.
- Köszönöm. Nagyon hálás vagyok - suttogta Damona, és kimerülten hátradőlt a felpúpozott tollpárnára. Puha volt, és ahogy belesüppedt, végtelen nyugalom és biztonságérzet árasztotta el.
Kezdett megint elálmosodni, és lehunyta a szemét.
A következő pillanatban kivágódott az ajtó, és Sirius rontott be rajta. Szinte magánkívül volt az aggodalomtól, és egyenesen az ágyhoz csörtetett. Damona riadtan nézett fel a váratlan látogatóra.
- Van fogalmad róla, hogy min mentem keresztül ez alatt a két nap alatt?! Esküszöm, tíz évet öregedtem! - fakadt ki a férfi, és tényleg úgy festett, mint aki jó ideje le sem hunyta a szemét.
- Bocsáss meg Sirius. Tudom, szólnom kellett volna, de azt hittem, hamar visszaérek.
- Mégis hogy képzelted, hogy csak úgy elmész innen?! Damona, neked teljesen elment az eszed?! Már azt hittem sosem jössz vissza!
- Igazad van. Kérlek, ne haragudj. De az információ, amit szereztem, megért ennyi kockázatot.
- Neked lehet, hogy megérte! - dühöngött. - Én már a legrosszabbtól tartottam. Éppen indulni akartam a keresésedre! Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha valami nagyobb baj történik veled! De neked sem! - tette hozzá kissé megenyhülve.
Damona elmosolyodott, és a kezét nyújtotta barátja felé.
- Tudok vigyázni magamra Sirius. Látod, most is itt vagyok.
A férfi leült az ágya szélére, és aggódva tanulmányozta a nő arcát.
- Megsebesültél?
- Semmi komoly.
Madame Pomfrey bejött egy kancsó frissítő nektárral, és felvont szemöldökkel nézett a váratlan látogatóra.
- Mr. Black, ha nem feltétlenül szükséges, ne fárassza a…
- De, feltétlenül szükséges! - vágott a szavába Sirius. - Majd meghaltam az izgalomtól!
- Rendben van, de ne maradjon sokáig - sóhajtott a javasasszony, és magukra hagyta őket.
- Halljam, mi történt? - fordult a férfi a sebesült felé.
- Ezt most nagyon hosszú lenne elmesélni, Sirius… - tért ki a válasz elől Damona.
- Mutasd a sebedet!
- Mondtam már, hogy nem vészes. Kicsit megégett az oldalam… hamar rendbe jövök.
Sirius hitetlenkedve csóválta a fejét, és szemrehányó pillantást vetett a nőre.
- Nagyon jólesik, hogy ennyire aggódsz értem… kérlek, ne nézz így rám! Megígérem, hogy mostantól semmit nem teszek anélkül, hogy megbeszélném veled…
- Szavadon foglak! Ezentúl semmi hősködés. És nem úszod meg, hogy be ne számolj mindenről. Ez lesz a büntetésed.
Damona bólintott. Sirius megkönnyebbültem sóhajtott egyet, mintha most adta volna ki az elmúlt napok feszültségét.
Kopogtattak, és az igazgató lépett be az ajtón.
Nyugodt léptekkel közeledett, és megállt az ágy lábánál.
- Miss Flor, örülök, hogy végre itt van. Remélem, nem történt komoly baja, és hamarosan rendbe jön - tekintete jóságosan fénylett félhold alakú szemüvege mögött.
- Köszönöm, professzor úr. Bocsásson meg, hogy késlekedtem, nem akartam gondot okozni.
- Most az a legfontosabb, hogy felépüljön. Szükségünk van magára, Damona - mondta, és nem érződött neheztelés a hangjában. - Megbocsát egy pillanatra, Sirius? - kérdezte, és miután a Black félreállt, az ágy mellé lépett. Lehajolt, és megfogta a nő kezét. Damona ámulva pillantott fel rá, mert olyan élményben volt része, mint még soha életében. Úgy érezte, az öreg varázsló kezéből csodálatos éltető energia áramlik testébe, és elűzi a fáradtságot. Melegség öntötte el, és hihetetlen könnyűnek érezte magát. Felfrissült, mintha hosszú órákat aludt volna egyfolytában.
- Elég erősnek érzi magát egy megbeszéléshez? - kérdezte Dumbledore, miután elengedte a kezét. - Vártuk az értekezlettel a visszaérkezéséig, de már semmiképp sem halogathatjuk tovább.
- Igen. Sokkal jobban vagyok - mosolygott hálásan.
- Ha nincs kifogása ellene, idehívtam a kollegákat, hogy beszéljünk.
Damona bólintott.
Dumbledore pálcájának egy mozdulatával az ágy köré rendezte a terem székeit. Váltott pár szót Madame Pomfreyval, majd behívta a tanárokat.
McGalagony, Trelawney, Piton, Madame Hooch, Flitwick és Bimba professzor érkeztek, és csendben helyet foglaltak. Damona balján Sirius ült, és másik oldalára Minerva került. Nézte, ahogy a többiek is találtak egy-egy széket, és ambivalens érzésekkel állapította meg, hogy Piton az ágy lábánál, majdnem vele szemben telepedett le. Gondolkodni szeretett volna róla, morfondírozni különös viselkedésén, de erre sajnos nem volt idő. Lopva figyelte hát a férfit, arckifejezésében és mozdulataiban kereste előbbi kitörésének nyomait. Zordan ült helyén, és még mindig sugárzott belőle a feszültség. Nem mozdult, mégis fenyegetőnek, és dühösnek tűnt. Szerette volna elcsípni a pillantását, de egyszer sem nézett rá. Mintha nem is látta volna az ágyat, és Damona úgy érezte, szándékosan figyel mindig másfelé.
Az igazgató megnyitotta az ülést.
- Köszöntök mindenkit. Remélem, elnézik nekem a szokatlan helyszínt, de a körülmények szorítanak minket. Szeretném, ha mindenki elmondaná, mire jutott a munkájában, aztán meghallgatjuk Miss Flort - végignézett kollégáin, majd így folytatta - Nem késlekedhetünk, mert tegnap éjjel két gyerek elhagyta az iskola épületét, és a tiltott rengetegben kóboroltak…
- Potter, meg a Weasley kölyök… - vélte Piton fagyosan. Semmi kedve nem volt ehhez a beszélgetéshez, nem akart a nő közelében lenni, és legszívesebben visszavonult volna szobája magányába. Bár most már mindegy volt, mert úgysem tudta volna kiverni a fejéből a köntösében fekvő Damona látványát.
- Nem tudom, kik voltak. A baj az, hogy nem tértek vissza - felelte Dumbledore.
- Az nem lehet. Ma nem hiányzott egyetlen diákunk sem - jegyezte meg McGalagony. - A prefektusok személyesen győződtek meg róla, hogy mindenki a körletében van.
- Biztos benne Minerva?
- Igen, Albus. Teljes a létszám.
- Ezek szerint visszatértek, de én mégsem érzékeltem a jelenlétüket - töprengett az igazgató. - Sirius, mire jutott a nyomok alapján?
- Követtem a két gyerek nyomait, ahogy kérte. Egyenesen kimentek az erdőhöz. Amikor már elég mélyen benn jártak a tiltott rengetegben, újabb lábnyomok csatlakoztak hozzájuk. Felnőttek nyomai. Különös, rothadásszerű szaguk volt, és kintről juthattak be. Rögtön eszembe jutott, hogy azok a szerzetesek lehetnek, akik Voldemorttal szövetkeztek. Máshol már láttam őket, de eddig még nem találkoztam velük a Roxfort területén belül. Az hogy ide is eljutottak, komoly aggodalomra ad okot.
- Igen! Biztos, hogy olyanok voltak, mint akik elrabolták a Weasley ikreket - vetette közbe Damona. - Már akkor gyanítottuk, hogy zombi szerzetesek lehettek, akik a fiúk lelkét akarták megszerezni. Most talán sikerrel jártak… ezért nem érezte Dumbledore professzor, hogy visszajöttek. - Szavai aggódó suttogást váltottak ki a jelenlévőkből.
Piton egy pillanatra merőn ránézett, és alig bírta visszafogni magát. Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy odamenjen hozzá, és vadul megrázza. Fájdalmat akart okozni, meg akarta bántani, ki akarta adni dühét, ami szinte elviselhetetlenül kínozta. "Fogalma sincs, hogy aggódtunk érte…! Igen… én is aggódtam, bármennyire is gyűlölöm ezt bevallani! Gyűlölöm ezt az érzést, és gyűlölöm érte őt is!" - Dühösen felciccent.
- Perselus? - hallotta hirtelen a nevét. Az igazgató érdeklődve nézett rá.
- Mi az? - zökkent vissza a valóságba, és érezte, hogy egy pillanatra elvesztette önuralmát.
- Nem ért egyet valamivel? - Dumbledore várta a helytelenítő gesztus magyarázatát. Társai is kérdőn figyeltek rá.
- Csak az ifjú hölgy szokásos meggondolatlanságát, és heves viselkedését helytelenítettem. Napirendre tértem már afölött, hogy Miss Flor nem volt képes megvárni az akcióval, és felelőtlenül csatába bocsátkozott egy ismeretlen hatalom képviselőivel. Most viszont a legutóbbi kis magánszámával bebizonyította, hogy még nagyobb veszélybe tudja sodorni magát és az egész iskolát. Már szinte meg sem kéne lepődnöm, hogy a következtetései éppoly meggondolatlanok, mint cselekedetei. Igen, én is arra jutottam, hogy lehetséges… hangsúlyozom lehetséges, hogy a szerzetesek a gyerekek lelkét akarták, de sem az nem biztos, hogy ez a konklúzió helyes, sem az, hogy ezek ugyanolyan szerzetesek. Előfordulhat. - Piton hátradőlt, és összekulcsolta kezét. Damona meglepődve nézett rá, és nem értette, mi ez a kirohanás ellene. Érezte, hogy jobb lenne hallgatnia, de nem bírta visszafogni magát, mert őt is elöntötte az indulat.
- Amíg Piton professzor a bájitalai fölött tanakodik, és nem mer egyértelmű döntéseket hozni, addig én legalább teszek is valamit, hogy tisztábban láthassunk.
- Kétségbe vonja a határozottságomat!? Ha én nem vagyok, magából már csak egy rothadó szőrgombolyag lenne!
- Lekötelez a hősiessége - húzta el a száját Damona.
- Visszatérve a szerzetesekhez, igen, ez egy valószínű magyarázat - lépett közbe Dumbledore, aki megunta a civakodást, és maga is hasonló következtetésre jutott. - Sikerült kideríteni valamit róluk, Flitwick professzor? - fordult az apró tanerőhöz.
- Sajnos nem. Rengeteg könyvet átlapoztam, de semmilyen említést nem találtam. Azt hiszem túl nagy feladat ez a számomra, tekintve, hogy már nem vagyok elég kitartó kutató. De amint rábukkanok valamire, szólni fogok.
Piton dühösen mordult egyet. Most már minden idegesítette. Úgy érezte, mindenki amatőr, és így nem lehet dolgozni. Biztos volt benne, hogy az új értesüléseket két perc alatt is el lehetne mondani, akkor meg minek rabolják itt egymás idejét? Az eszébe sem jutott, hogy ő rabolja a többiekét.
- Nos, ha tényleg történt valami a gyerekekkel, azonnal ki kell deríteni, kik voltak! - jelentette ki McGalagony, és idegesen tördelte a kezét. - Már megint a Roxfort a célpont! Amint végeztünk, személyesen járok utána… és amíg rá nem jövünk a varázslók, vagy szerzetesek tevékenységére, addig egyetlen tanuló sem hagyhatja el az iskola épületét! - kérdőn az igazgatóra nézett, aki jóváhagyásául bólintott egyet.
- Én viszont azt nem értem, miért mentek ki éjszaka az iskola épületéből. Ráadásul pont a tiltott rengetegbe, ami elég félelmetes lehet a számukra… - kérdezte Sirius.
- Ez sosem volt akadály egyes diákok számára - jegyezte meg Piton gúnyosan, és a férfire nézett. Majd Dumbledore-hoz fordult, és folytatta. - Talán a Skorpiók Úrnője csalta ki őket - társai meglepetten pillantottak rá. Kimérten magyarázni kezdte. - Igen, a Skorpiók Úrnője. A szerzetesekről én sem olvastam, de róla megtudtam egy-két dolgot. Elég régi a történet. Ré, az egyiptomi főisten leküldte őt az alvilágba, mert különös játékot űzött a halandókkal. Ha jól sejtem, képes volt bármiféle női alakban megjelenni, és bármire rávenni a gyengébb akaratú embereket. Mint tapasztaltuk, a skorpiók elárasztották a környéket, és most lehet, hogy az úrnőjük is megjelent.
Dumbledore erre csak hümmögött, Damona viszont meglepetten kapta fel a fejét az úrnő említésére.
Bimba professzor nagy zajjal lapozgatni kezdett jegyzetei között.
- Én is átnéztem a szakirodalmat, de sajnos semmi olyasmit nem találtam, ami ezekről a különleges skorpiókról szólt volna. Miss Flor és Sirius viszont szerencsére elcsíptek egy példányt. Betettem egy terráriumba, és tanulmányozni kezdtem. Először feljegyeztem a külső jellegzetességeit, majd megfigyeltem a viselkedését. Utánanéztem a szakkönyvekben, és kiderült, hogy egy ritka afrikai faj, aminek a mérge nem túl veszélyes. Nem tudom, hogy kerülhettek ide. A könyv semmilyen szokatlan viselkedésről nem tesz említést, én azonban megfigyeltem, hogy rendkívül agresszíven próbált kiszabadulni, és folyamatosan nekirontott az üvegnek. A legfurcsább tapasztalatom az volt, hogy időnként különös kényszer uralkodott el rajta, és olyankor a fal egyik pontjának ugrott, és mindenáron ki akart törni. Ha megfordítottam a terráriumot, rögtön átrohant a másik oldalra, és az eredeti irányban próbálkozott tovább. Ha igaz, amit Piton professzor mondott, akkor nyilván az Úrnő hívásának próbált engedelmeskedni.
- Köszönöm. Úgy tűnik, Miss Flornak hozzáfűzni valója van.
- Malfoyt és a fiát egy barlangig követtem, amiről kiderült, hogy a halálfalók búvóhelye. Sikerült megtudnom, hogy rettegnek egy úrnőtől, aki régebben Voldemorttal szövetkezett, de most szembefordult vele. A Skorpiók Úrnője lehet az. Nagy hatalma lehet, ha a halálfalók ennyire félnek tőle. De a legnagyobb veszélyt nem is ő jelenti. Hallottam, ahogy egyik halálfaló azt mondta: "A királynő visszatért régi urához. És ha Ő rászabadul a világra, akkor sehol nem lesz többé biztonságos."
- Remélem nem ült le velük teázni a két nap alatt, amíg távol volt? - kérdezte Piton enyhe gúnnyal. - Mert ha rájöttek, ki maga, és hogy hol keressék, van még egy dolog, amivel foglalkoznunk kell.
- A halálfalók miatt eddig sem aggódtunk! - robbant ki Sirius, aki megunta Piton kötekedését. - Gyengék és ostobák a vezetőjük nélkül!
- Engem is jobban foglalkoztat, hogy újból színre léphet ez az ismeretlen, nagyhatalmú varázsló - előzte meg az újabb szóváltást Dumbledore.
- Úgy tűnik ez már meg is történt! - mondta izgatottan Madam Hooch, aki már alig várta, hogy beszélhessen. - Jártam a kontinensen, mindenhol skorpiókról és szerzetesekről beszélnek. Még a muglik is meg vannak rémülve, és valami biológiai fegyverről, meg invázióról beszélnek. Az MKM (a Mugli Kapcsolatok Minisztériuma) éppen azt kutatja, hogy ez mit jelenthet. A Durmstangban, és a Bauxbatonban is találkoztak szerzetesekkel, és ott is furcsán kezdett el viselkedni néhány diák. Szóval nagy riadalom van mindenütt, és a feszültséget érezni lehet a levegőben. Valami készül, de nem tudjuk mi, és így védekezni sincs mód.
Trelawney professzor szórakozottan csörgette nyakláncait és sipító hangján kántálni kezdett.
- Ha a varázsgömbjeim nem hazudnak - márpedig ez nyilvánvaló - akkor rettenetes veszély leselkedik a világra. Füstködöt láttam, kavarodást, kutyák rohannak, skorpiók árasztják el a földet… Gonosz erők szervezkednek az ember ellen, fekete leheletük jéggé dermeszti a lelket… óriási hatalmak kelnek ki sírjukból.
- Köszönöm, Sybill - emelkedett fel székéből Dumbledore. - Ha nincs több hozzáfűzni való, akkor térjünk át a teendőkre. Meg kell tudni, ki volt az a két gyerek, aki bajba került. Ki lehet az az esetleg már halott mágus, aki fenyegeti a világot? Fel kell mérni erőinket, és mielőbb szövetségeseket kell találnunk! A Roxfort területét mostantól senki nem hagyhatja el! Köszönöm mindenkinek, mára befejeztük. Jó éjszakát!

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 21. fejezet