Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XXI.

A kutatás

Másnap, alighogy felébredtek a diákok, Dumbledore hangját hallották.
- Figyelem! Az iskola valamennyi tanulója, a prefektusok, és a kollegák azonnal vonuljanak az ebédlőbe! Ismétlem, mindenki menjen az ebédlőbe - zengte az igazgató az irodájából, és szavai az iskola minden zugába, még a legtávolabbi hálótermekbe is eljutottak.
A prefektusok sürgetve összeterelték a házak tanulóit, és lesiettek az ebédlőbe. A gyerekek az asztalok köré ültek, és izgatottan nyújtogatták a fejüket, hogy kiderítsék, mi lehet az oka a hirtelen gyülekezőnek. Nagy zsivajjal tárgyalták meg elképzeléseiket. A prefektusok sem tudták miről van szó, és ők is várakozón fordultak a bejárat felé. A tanárok és igazgató már az emelvényen álltak. Piton mogorván, karba tett kézzel dőlt az asztalnak, és összehúzott szemekkel mérte végig a diákságot. Sosem szerette, ha megzavarták az óráját. Trelawney éppen borzalommal átitatott sejtelmes hangon közölte vele, hogy "Elkezdődött!" de a férfi egyetlen pillantására elhallgatott, és hálásabb közönség után nézett. Végre megjelent az igazgató McGalagony társaságában, és az emelvényre sietett. Utolsóként Damona és Madame Pomfrey érkeztek. A tanárnő már fel tudott kelni, és mindenképp ott akart lenni a tanulók ellenőrzésénél. Megállt az ajtóban és Dumbledore-t figyelte.
- Figyelmet kérek! Létszámellenőrzést tartunk. Mindenki üljön le! Kérem a prefektusokat, hogy számolják meg a házak tanulóit, és azonnal szóljanak, ha valaki hiányzik.
Az igazgató jelenlétében a diákok elcsendesedtek, és csak egymás között suttogva találgatták, hogy miről lehet szó. Három prefektus az emelvényhez ment, és jelentették, hogy hiányzik két mardekáros, két hugrabugros és egy griffendéles diák. Név szerint: Crak és Monstro, Armstrong, Headweak és a kis Lyll Mallory.
- Mindenki itt marad, a prefektusok felügyelete alatt, amíg engedélyt nem adok a távozásra! - intézkedett Dumbledore, majd maga köré hívta kollégáit. - Át kell vizsgálnunk az egész iskolát.
Éjszaka nem hagyhatták el a kastélyt, mert magam zártam le a kijáratokat. Itt vannak valahol, és meg kell találjuk őket, mielőtt nagyobb baj nem lesz.
Felosztották egymás közt az emeleteket, és haladéktalanul a gyerekek keresésére indultak.
Szisztematikusan átvizsgálták az osztálytermeket, a házak klubhelyiségeit és hálószobáit, a fürdőket és mellékhelyiségeket. Egyetlen zug sem marad ellenőrzés nélkül. Damona kicsit még gyengének érezte magát, de ő is kivette a részét a keresésből.
Piton a pincébe vonult, és sorra végigjárta a raktárakat, termeket, kisebb fülkéket. Már reggel sem volt jókedvű, de ez a bosszantó kutatás kifejezetten az idegeire ment. Az is dühítette, hogy két diák a saját házából tűnt el. Az a két idióta! Azt latolgatta, hogy milyen büntetést szabjon ki rájuk, amikor meghallott valamit. Mintha valaki kiáltott, vagy jajgatott volna. Megtorpant és fülelt, de újra néma csend honolt a folyosón. Már nem is volt olyan biztos benne, hogy bármit is hallott, és nem csak a képzelete játszott vele. Töprengett, hogy a két mellékfolyosó közül melyiket válassza először, amikor mormolás szűrődött felé a jobb oldali folyosóról. Tétovázás nélkül elindult a hang irányába. Az egymást után sorjázó ajtók közül a második résnyire nyitva volt. Óvatosan belesett. A szellőzőnyíláson beáramló halvány fényben ott állt a négy diák, és varázspálcájukat előreszegezve körbefogták az ötödik gyereket. Úgy tűnt, valami hasonló szertartásra készültek, mint amit az erdőben látott.
- Ne… neee! - nyöszörgött a bekerített lány a félelemtől és varázslattól bénultan.
Piton megmarkolta a varázspálcáját és észrevétlenül belépett.
"Immobilio!" - akarta mondani, de eszébe jutott, hogy a szerzetesekre nem hatott semmilyen átok.
A váratlan meglepetés eszközét választotta. Bevágta maga mögött az ajtót, és egyetlen intésével bezárta. A nagy csattanásra a lány felsikoltott, és magához térve bénultságából, megpróbált kitörni a körből. A négy gyerek Piton felé fordult. A férfi nem látta kifejezéstelen arcukat, de kimért, szögletes mozdulatukból rájött, hogy már nem gyerekek többé. Mielőtt bármit is tehettek volna, közéjük ugrott. Megragadta a lány karját, és kirántotta társai közül. A négy fiú azonnal őt vette célba, de Piton gyorsaságának és harcedzettségének köszönhetően megelőzte támadásukat, és varázspálcájából kígyózó vastag kötéllel szorosan körbetekerve a földre rántotta, majd mozgásképtelenné tette őket.
- Immobilio! - kiáltotta, hogy lássa a hatást. Jól sejtette, semmi nem történt. A négy gyerek átkozódott, és elszántan küzdött, hogy megszabaduljanak a kötéltől, de az minden mozdulatukra szorosabban fonódott testük köré.
- Jöjjön velem, Miss Mallory - szólt oda a lánynak, aki mögötte reszketett. - Igyekezzen! - parancsolt rá, amikor az nem mozdult. Kiléptek a folyosóra, és Piton nem törődve foglyai szitkozódásával ismét rájuk zárta az ajtót.

- Lenn vannak a pincében az egyik használaton kívüli szobába - mondta Dumbledore-nak, miután az igazgató az óráikra küldte a diákokat.
- Mi történt? - kérdezte türelmetlenül McGalagony.
- Ahogy sejtettük, olyanokká váltak, mint a szerzetesek. Nem hat rájuk semmilyen átok. Lyll Mallory lett volna a következő áldozat. Épp időben értem oda, hogy megakadályozzam.
A Griffendél vezető tanára döbbenten csóválta fejét.
- Kérem, folytassák az órákat, a szokott rend szerint - mondta Dumbledore.
Megbeszélték, hogy nem tárják a nyilvánosság elé a történteket, hogy az aggódó szülők ne nehezítsék meg a dolgukat. A gyerekeknek azt mondták, hogy négy társuk megbetegedett, és amíg maradéktalanul rendbe nem jönnek, nem találkozhatnak velük. Dumbledore maga beszélgetett el az ijedt kislánnyal, és kitörölte a pincében történteket emlékezetéből. Azután lement a foglyokhoz, és rövid vizsgálódás után mozdulatlanná dermesztette őket.

Sirius nem jelent meg az iskolában, de mindenről tudomást szerzett Hagrid révén. Úgy vélte, hogy eleget tesz Dumbledore kérésének, és szövetségeseket hív. Levelet írt régi cimborájának, Lupinnak.

Rég-nemlátott Rémség!

Gondolom, repesni fog a szíved, ha megtudod, hogy újra nagy szükség van Rád itt az iskolánkban! Mellesleg, ha jössz, hozd már magaddal a barátnődet is, nagyon kíváncsi lennék rá. Már mióta csak ígéred, hogy bemutatod!
Képzeld, ki az utódod a katedrán! A kicsi Damona! Csodaszép és erős boszorkány lett. Örülök nagyon.
Komolyra fordítva a szót, bajban vagyunk. Segíts!

Sirius

Damona sasát bízta meg a kézbesítéssel, hogy gyorsan és biztosan célba érjen a levél.

Látszólag helyreállt a rend az iskolában, de valami mégis megváltozott.
A gyerekek ebből szinte semmit nem érzékeltek, csak annyit, hogy fokozott ellenőrzés alatt állnak. A tanárok viszont tudták, hogy a nyugalomnak vége, és fenyegető bizonytalanság érzése járta át a Roxfortot.
Délután Damona lement a könyvtárba, hogy kutatómunkát végezzen. Több dolog is foglalkoztatta. A szerzetesek, és különös szertartásuk, a lélekrablás. De még inkább csodával határos megmenekülése a halálfalók közül. Éjjel is ezen töprengett, hogy miért nem tudott Voldemort személyes varázsigéjéről, pedig régen elég tájékozott volt, már ami a halálfalók tevékenységét illeti. Ha eszébe jutott, hogy most akár kihűlten is fekhetne a barlang egyik elhagyatott zugában, elsöprő életöröm árasztotta el, és hálás volt a sorsnak, hogy életben maradt. A harmadik, aminek utána akart járni, az a nagyhatalmú úr, akinek a kedvéért a Skorpiókirálynő ott hagyta Voldemortot. Remélte, hogy talál egy-két könyvet, ami segítséget nyújthat.
A könyvtár ezúttal igen nyüzsgő arcát mutatta. Mivel a gyerekek még nappal sem hagyhatták el az iskola épületét és ráadásul közeledett a vizsgaidőszak, jobb híján ráfanyalodtak a tanulásra. Az asztalok körül sok-sok buzgó gyerekfej hajolt a könyvek fölé, mások pihenésképpen társasjátékokkal játszottak, vagy érdekes könyveket nézegettek.
Damona intett Madame Cvikkernek, és találomra elindult a sorok között. Ahelyett, hogy céltudatos keresésbe kezdett volna, rábízta magát hatodik érzékére, hogy rátaláljon a megfelelő könyvekre. Járkált a sorok között, és figyelte érzéseit. Az egyik sor szimpatikusnak tűnt, és böngészni kezdte a címeket. Levett két kötetet, majd tovább indult a tanárok számára fenntartott polcok felé. Az egyiptomi részleg előtt állt meg. Megint leemelt két könyvet, és a hóna alá csapva a tanárok asztalához ment. Nem kis meglepetésére az asztalnál már ott ült Piton egy könyvbe temetkezve. Mellette még két -három vastag, porlepte kötet. Nem számított rá, de a jelenlététől máris felgyorsult a szíve. Megfordult a fejében, hogy egy másik asztalhoz ül, de rögtön el is vetette a gondolatot, mert máshol nem volt szabad hely, és a diákokat feszélyezte volna egy tanár társasága… "Mit izgatom magam miatta… neki is dolga van, nekem is. Ilyen egyszerű." Odacipelte a könyveket, és leült vele szemben. Piton felnézett, de szinte rögtön vissza is tért a könyvéhez.
"Mit akar ez itt" - gondolta a férfi bosszúsan - "Sehol nincs nyugtom tőle?!"
"Mi bajod van?" - szólalt meg a racionális énje - "tegnap még veszettül vágytál rá, hogy belébotolj. Tessék, most itt van!" "Nem érdekel." - felelte önmagának, és tovább olvasott.
Ő is a szerzetesek miatt volt itt. Meg a skorpióasszony is tovább foglalkoztatta, és szeretett volna minél többet megtudni az egyiptomiak zavaros és kanonizálhatatlan hitvilágáról és az alvilágról. Már az izgalmassá tette a kutatást, hogy ez volt az első nagy birodalom, ahol a mágia hivatalosan is elfogadott államirányítási eszköz volt. Remélte, hogy ezúttal hamarabb jut eredményre, mint legutóbb.
Damona kézbe vette a könyveket, és csak most nézte meg, miről szólnak. Pontosan ugyanazokat a köteteket találta meg, mint amiket Piton korábbi kutatása során. Csak a férfinek ehhez egy egész délutánra volt szükség.
Kinyitotta az első könyvet, és lapozgatni kezdte. A skorpiókat tárgyalta, de semmi újat nem tudott meg belőle. Felállt, hogy visszavigye a helyére. Piton felnézett, és követte a tekintetével. Megpróbált félrefordulni, de csak nagy nehezen tudta levenni a szemét a nő alakjáról. Újból és újból elöntötte az érthetetlen vágyakozás. Az érzés fiatal, de mégis erős volt, és valahogy ellenállhatatlanul húzta a másik felé. Mire Damona visszaült az asztalhoz, csak egy közömbös férfit látott, akit a legkevésbé sem foglalkoztat a jelenléte. Olvasni próbált ő is, de bosszankodva állapította meg, hogy a férfivel szemben ülve nemigen tud úgy figyelni a szövegre, mint szeretné. Sőt, egyáltalán nem halad. Bármennyire is próbált koncentrálni, gondolatai folyton Piton felé kanyarodtak. "Mit jelentett a tegnapi viselkedése? - töprengett már századszor - És miért volt olyan dühös és ellenséges?" Bámulta a könyv lapjait, és hiába olvasta a mondatokat, nem jutott el hozzá a jelentésük. Gondolatai messze jártak, és ismét végigpergette lelki szemei előtt Piton viselkedését attól a perctől, hogy visszaért a Roxfortba, egészen a megbeszélés végéig. Kételyek között hányódott. "Mit töröm magam, biztos utál, és megvet! Jobb, ha elfogadom." De titokban azt remélte, hogy éppen az ellenkezője igaz. "Lehet, hogy azért volt ilyen dühös, mert aggódott? Haragudott magára, mert miattam idegeskedett… Sirius is teljesen kiakadt" - A gondolatra, hogy Piton szerelmes lenne belé, majd kiugrott a szíve a helyéből és csak bámulta a könyvet, várva, hogy elmúljon lázas izgalma. Ez igen nehezen ment, tekintve, hogy a férfi ott ült vele szemben. Ráadásul eszébe jutott szenvedélyes éjszakájuk is, és Piton heves ölelése, meg elragadtatott arckifejezése.
- Érdekesen olvas, Miss Flor - hallotta hirtelen a jól ismert bársonyos hangot.
- Tessék? - hebegte zavartan, és kissé elpirult. Úgy érezte, mintha rajtakapták volna valamin.
- Már fél órája nem lapozott - közölte a férfi, anélkül, hogy felnézett volna.
Damona még nagyobb zavarba jött. Szeretett volna visszavágni, de az agya megbénult, és a nyelve sem engedelmeskedett. Készületlenül érte a támadás, és amikor Piton váratlanul a szemébe nézett, mélyreható pillantásától még a lélegzete is elakadt. Érezte, hogy nemcsak az arca gyulladt lángra, hanem egész testében elvörösödött.
"A francba! - gondolta kétségbeesetten - most olyan vörös lehetek, mint egy stoptábla… azt hittem, már kinőttem az ilyesmiből."
Piton meglepődött. Gúnyos visszavágást, vagy legalább egy megsemmisítő pillantást várt a nőtől, és el nem tudta képzelni, mitől jött ekkora zavarba. Kiesett szokásos "szerepéből", és ez felkeltette kíváncsiságát.
"Milyen jól áll neki, ha elpirul… nagyon csinos" - gondolta, és nem vette le róla a szemét. Más talán félrenézett volna, hogy megkönnyítse a nő helyzetét, de Pitonnak ez eszébe sem jutott. Nyeregben érezte magát vele szemben, és természetesen élvezte, hogy ártatlan megjegyzése ennyire célba talált. Most, sokadszorra, igazán szerette volna tudni, mi jár a lány fejében.
- Azt hittem, olvasni jött, és nem ábrándozni.
Damona legszívesebben láthatatlanná vált volna. Szerette volna, ha hirtelen földrengés támad, vagy belécsap egy villám, esetleg egy sárkány ragadja el, mert ennél rosszabb már nem lehetett. Kényszert érzett, hogy felugorjon és eltűnjön a polcok mögött, vagy legalább a könyve mögé rejtőzzön. Bármit megtett volna, hogy a férfi ne lássa az arcát. De Piton csak nézte, rezzenéstelenül. A máskor oly magabiztos és határozott nő most kiszolgáltatottnak, és meztelennek érezte magát jelenlétében. Amikor látta, hogy nincs menekvés előle, felvette a kesztyűt.
- Mióta érdekli, hogy mi jár a fejemben?
- Nem érdekel - közölte a férfi lekezelően.
- Hogy vette észre, hogy nem lapozok, ha belemerült a saját könyvébe?
- Szemmel tartom a diákokat. Csak nem képzeli, hogy magával foglalkozom?! - felszegte fejét, és megfogta a könyvét. - Még ha érdekelne, de így…! - fűzte hozzá mintegy mellékesen, és tüntetőleg ismét a könyve fölé hajolt.
Damona zavara ettől a megjegyzéstől gyorsan oldódott, de még nem nyugodott meg. Lapozgatni kezdte az egyik könyvet.
- Mondja Perselus, miért fontos a gaudium vitalitatis? - kérdezte váratlanul.
Piton kimérten letette a könyvet és felvonta a szemöldökét.
- Hogyan?
- Azt kérdeztem, miért fontos az éltető öröm. Maga húzta alá a Saturnus kalendáriumban.
- Maga meg rögtön beleolvasott.
- Igen, természetesen megnéztem. Csak egy kalendárium. Ha nem rohan el olyan hirtelen a vacsoráról, nem felejtette volna ott - vágta rá hevesen, majd felsóhajtott. - Perselus… felesleges kötözködni, ha együtt is dolgozhatunk.
Piton mérlegelte a javaslatot. Hátradőlt székében, és összekulcsolta a kezét.
- Még mindig nem értem, miért foglalkoztatja ez a két szó.
- Valamiért nem megy ki a fejemből. Azt hittem, maga tud valamit.
- Nem sokat. Egyszer régen hallottam Voldemorttól. Talán volt valami terve, és ehhez kellett ez a varázsige.
- Csak ennyi? Nem tudom, de mióta láttam, egyszerűen nem megy ki a fejemből. Valami azt súgja, hogy köze van ahhoz a nagyhatalmú úrhoz, akihez átállt a Skorpiókirálynő.
- A megérzéseivel nem megyünk sokra, Miss Flor. Tényekre van szükségünk. - Piton le akarta zárni a témát, de hirtelen meggondolta magát. Olyan titokzatos és különleges ez a nő, miért is ne beszélgetne vele egy kicsit? Tudta, hogy ilyet még nem nagyon tett életében, és fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá.
- És még mit súgnak a híres ösztönei? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint aki cseppet sem hiszi el, hogy van valóságalapjuk. Érezte, hogy esetlen kérdése nem vezet a kívánt eredményre. De Damona tudomást sem vett a kérdés gúnyos voltáról, ami megnyugtatta a férfit.
"Lám, egy nő, aki nem ugrik minden megjegyzésre" - lepődött meg újra.
- Valami készül. Minden erőnkre szükség lesz hogy…
- Ne kezdje! Elég egy Trelawney az iskolában - még folytatta volna, de most visszafogta magát.
Damona elnevette magát, és Pitonnak meglepően jólesett, hogy értékelte a humorát, vagy legalább annak vette kijelentését.
- Gondolkodtam az éjjel… - magyarázta a nő, - és arra a következtetésre jutottam, hogy lehetséges, hogy a szerzetesek, és a Skorpiók Úrnője is ugyanannak az ismeretlen mágusnak dolgoznak. A szerzetesek lélekrablással, a Skorpiók úrnője pedig alakváltása segítségével veszi rá az embert, hogy a szolgálatába álljanak.
- Hm. Talán nem is mágus - vélte Piton.
- Akkor mi?
- Nem tudom, de az, hogy a halálfalók ennyire rettegnek tőle, egy igen veszélyes hatalomra utal. Talán egy egész birodalom. Egy varázslótól nem ijednek meg.
- Szegény Voldemort - jelentette ki Damona csúfondárosan. - vagy behódol, vagy a mi oldalunkra áll…
- Ne becsülje le az erejét! - figyelmeztette a férfi. "Csak a naiv boszorkányok merészelnek ilyen hangnemben beszélni róla." - gondolta bosszúsan. Piton bár szembefordult Voldemorttal, elismerte kivételes képességeit. Nála jobban csak Dumbledore-t tisztelte.
- Jobban tisztában vagyok az erejével, mint gondolná! - csattant fel Damona kissé indulatosan, ami nem kerülte el Piton figyelmét.
- Talán személyes tapasztalatai vannak? - kérdezte, és alig észrevehetően előrehajolva, tekintetét a nő szemébe fúrta. Maga sem értette miért, de az a - még számára is - képtelen feltételezés jutott eszébe, hogy Damona a szeretője volt.
- Ez végképp nem tartozik magára. Pont magára.
Piton igazolva látta gyanúját, és újra belemart a féltékenység. "Ez a nő mindenkit elcsábít?!" Gúnyos és megvető grimaszt vágott.
- Egy ifjú, csinos hölgynek vajon mi dolga lehet Voldemorttal?
Damona fülét nem kerülte a pozitív jelző, és elcsípte a férfi szemében felcsillanó érdeklődést is. Most végre úgy érezte, hogy az ő kezébe került át a gyeplő.
- Miért foglalkoztatja ennyire a magánéletem?
Piton úgy érezte, sarokba szorították, és dühösen vágott vissza.
- Látom, megcsillantotta női logikáját. Ne higgye, hogy álmatlan éjszakákon át a magánéletéről töprengek, Miss Flor. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kapcsolatban áll Vele.
Damona ezúttal nagyvonalúan elengedte a füle mellett a bájitaltan-tanár megjegyzését. Javasolni akarta, hogy térjenek vissza a munkához, amikor szárnysuhogás csapta meg a fülét. Az iskola egyik baglya volt. A hatalmas üvegablak egyik nyitva hagyott szegletén át érkezett, és lassú szárnycsapásokkal egyenesen felé tartott. Amikor a feje fölé ért, lepottyantotta csomagját, egy összetekert levelet. Damona átfutotta a sorokat és rossz előérzete támadt.
- Ha megbocsát Perselus, most mennem kell - közölte, miután elolvasta az üzenetet. - Sirius sürgősen látni akar! - tette hozzá magyarázatképp, és otthagyta a férfit.
Piton kimérten bólintott, és nem válaszolt.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 22. fejezet