Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XXII.

Csak egy csokor, csak egy csata

Dumbledore és Sirius a Roxfort kétszárnyú ajtaja előtt fogadták az érkezőket. Úgy látszik, a levélre nem késett a válasz. Sőt. A bejárat felé három alak közeledett, Rémszem Mordon, Remus Lupin és egy ismeretlen nő.
- Szevasz Rémség! - kiáltotta Sirius, már távolról, és jókedvűen átölelte, majd nagy lendülettel hátba vágta Lupint, amikor az végre odaért.
A mindig szakadt ruhájú, másnaposnak, egzaltáltnak, de mégis elegánsnak tűnő Lupin elmosolyodott barátja láttán. Rémszem Mordon egy pillanatra azt hitte, neki szól a köszönés, és már majdnem morogni kezdett a bizalmaskodás hallatán, de hamar megnyugodott, amikor Dumbledore bemutatta neki Siriust. Sokat hallott róla, és - bár még mindig körözték - az igazgató hatásának, és sokmindent-látó szemének köszönhetően megbizonyosodott feddhetetlen jelleméről.
- Hogyhogy máris itt vagytok? - kérdezte Sirius.
- Már napokkal ezelőtt elindultunk Erdélyből. A leveled útközben talált meg minket. Mordon is velünk volt, és ő sürgetett, hogy siessünk, mert érzi, valami készül itt - felelte Lupin. - De hadd mutassam be a menyasszonyomat, Syronne Rhiannont. - Mosolyogva a nőre nézett. - Kelet-Európa legrosszabb hírű iskolájában találkoztunk, a Scoala Lui Draculescu Boszorkány- és Varázslóképző Intézetben, ahol az iskola vezetőségének tagja. Különleges nő. Hamar rájöttök majd, miért.
- Örülök, hogy megismerhetem Dumbledore professzor. Mr. Black… - köszönt a nő.
Közepes termetű, vékony, és törékeny, szinte kislányos alkatú volt, nőiességét csinos arca, és fekete, egyenes, derékig érő haja adta. Bőre szinte áttetsző volt, mint az alabástrom. Keskeny vonalú szája, és pisze orra különös benyomást keltett. Hosszúkás, finom vonalú arcán szinte sugárzott két hatalmas, fekete szeme.
Dumbledore kezet nyújtott, Sirius pedig szertartásosan, de cinkos mosollyal kezet csókolt a nőnek.
- A házimanók már előkészítették a szobájukat. Rendezkedjenek be, és délután találkozzunk Hagridnál - mondta az igazgató.
- Mindent el kell mondanod! - lelkesedett Sirius, és Lupin felé fordult - Hogy hogyan ismerkedtetek meg, és mióta tart! És még nem is láttad Damonát! Meg fogsz lepődni! Alig várom, hogy találkozzatok! Amint szólt Dumbledore, hogy jöttök, rögtön küldtem neki egy baglyot, hogy siessen le az előcsarnokba.
Rémszem néma csendben ácsorgott mellettük, de üvegszeme vadul forgott üregében, és mindent alaposan szemügyre vett. Bár már ismerte a nőt, még mindig zavarta benne valami.
Miss Rhiannon hunyorgott a napsütésben, és beljebb lépett a kastély árnyékába.
- Minél hamarabb akarok találkozni Damonával! - felelte Lupin - Olyan rég láttam már… hoztam neki virágot! Syronne is kíváncsi rá.
A nő helyeslően bólintott és kíváncsian szemlélte a hatalmas előcsarnokot.
- Valamik áttörték a védővarázslatokat - szólt váratlanul Dumbledore, és az érkező házimanókhoz fordult. - Azonnal szóljanak Piton professzornak, hogy jöjjön a tiltott rengeteghez. Önök jöjjenek velem, a hölgy kivételével. - Meg sem várva válaszukat, elindult az erdő felé. A házimanók elvették az érkezők csomagjait. Lupin kérésére egyikük a fekete orchideákból álló csokrot az ebédlőbe vitte, és Miss Flor helyére tette.

Damona lelkiismeretesen visszarámolta a polcokra a könyveket, és amikor elköszönt a Madame Cvikkertől, látta, hogy Piton már nincs az asztalánál. Észre sem vette, hogy mikor ment el. Ő is lesietett, hogy megtudja, miért hívta Sirius haladéktalanul a bejárathoz. Máskor nem aggódott volna, mert a temperamentumos férfi mindig is szerette a váratlan ötleteket és meglepetéseket, de most rossz előérzete volt. Az előcsarnokban senkit nem talált, és a bejárati ajtó is csukva volt. Benézett az ebédlőbe, de a délutáni órán az is üresen tátongott. Már majdnem becsukta az ajtót, amikor a szeme sarkából észrevett valamit. Valami volt az asztalán. "Mi lehet az?" - gondolta kíváncsian.
Odasietett, és csodálkozva vette kézbe a virágcsokrot.
"Ki küldhette…?" - tűnődött, és szinte el is felejtkezett Sirius üzenetéről. "Piton!" - villant az eszébe a férfi azonnal, de tudta, hogy csak szeretné, ha így lenne… Nagyon szeretné, de ennek vajmi kevés esélye van. "Akkor ki lehetett?" Végigvette ismerőseit, de senkit nem talált, akitől virágot remélhetett. "Talán az iskola tanulói közül valaki… valamelyik diák… belém szeretett, és meg akart lepni titokban…" Ezt az ötletet is elvetette, mert senkin nem látta a rajongás jeleit. "Dumbledore? Ő nem lehetett… Sirius meg minek adna virágot, hisz nincs is születésnapom és egyáltalán nem szokása… Hagrid sem…, remélem. Flitwick pláne… Csak egyvalaki maradt. Piton! Fekete orchidea… csak az ő ötlete lehet…
Hiába próbálta csitítani magát, hogy ez teljes képtelenség, szétáradt benne a boldogság. Nem tudott racionálisan gondolkodni, és az a feltételezés, hogy a férfi titokban virággal lepte meg, teljesen felvillanyozta. Persze tévedhet, de ezt most igazán nem akarta végiggondolni. Felkapta a csokrot, és visszasietett az előcsarnokba.

A három férfi Dumbledore után rohant. Syronne ahelyett, hogy visszavonult volna az iskolába, velük tartott. Sok máguscsatában vett már részt, és nem akart tétlenül várakozni szerelme és a többiek visszatérésére. Amikor Hagrid kunyhójához értek, az igazgató megtorpant és bekopogott. Amikor Hagrid is csatlakozott hozzájuk, a kis csapathoz fordult.
- Még nem tudom, milyen veszéllyel kell szembenéznünk, de már nagyon közel jár. Fontos, hogy együtt maradjunk, és figyeljünk egymásra. Ő Miss Rhiannon - mutatta be a nőt Hagridnak, és a nőhöz fordulva hozzátette - Megkértem, hogy ne jöjjön. Nem kételkedem a képességeiben, de jobban szeretném, ha ezúttal kimaradna a harcból.
- Nem szívesen mondok ellent Önnek, de ha tényleg nagy a veszély, minden ember számít. Nem fogok gondot okozni.
- Bízzon benne, Professzor - állt a nő mellé Lupin, - sok közös csatánk volt már, és több erő rejlik benne, mint azt az első pillantásra gondolná. Ha jönni akar, úgysem tudja tartóztatni.
Dumbledore vesébe látóan a nőre nézett, és nem volt több kifogása.
Ebben a pillanatban érkezett meg Piton, és amikor végignézett a társaságon, arca legkevésbé sem tükrözte a viszontlátás felszabadult örömét.
- Évfolyam-találkozót tartunk? - kérdezte gúnyosan Lupin felé fordulva - Ha tudom, hoztam volna egy doboz vérmeggyet.
- Perselus, most nincs időnk - vágott közbe Dumbledore, hogy elejét vegye a kirobbanó szócsatának. - Áttörték a védővarázslatokat. Ez itt Syronne Rhiannon. Együtt kell működnünk, hogy elhárítsuk a veszélyt az emberek feje felől. Jöjjenek utánam. - céltudatosan elindult az erdőbe.
Mindannyiuknak az előttük álló kihívás járt a fejében, és megpróbáltak felkészülni. Nem kellett sokáig menniük. A távolból egyre erősödő csörtetés hallatszott. Az elöl haladó Dumbledore pillantotta meg elsőként az ellenséget. Ha arra számítottak, hogy szerzetesek bukkannak fel, tévedniük kellett. A fák közül csontvázak, és bomló állapotban lévő tetemek léptek elő, és törtettek feléjük feltartóztathatatlanul. Nem törődtek az útjukba kerülő ágakkal, fatörzsekkel, szétdúltak mindent. A kis csapat felsorakozott szemben velük, és támadásra készen álltak. Dumbledore számára nem volt ismeretlen az ellenfél.
- Ne használjanak lélekmágiát! Ezek csak akarattal rendelkező csontok. Nincs más céljuk, csak pusztítani, tehát ha megsemmisítjük a testeket, megszűnik az akarat. Több százan is lehetnek! - azonnal támadásba lendült, és intésével felrobbantotta a támadók első vonalát.
A robbanástól a mögöttük lépkedők is lángra gyulladtak, de nem álltak meg. Azonban mire a közelükbe értek, hamuvá égtek. Hagrid a magával hozott hatalmas bunkósbottal és állati üvöltéssel vetette magát a küzdelembe. Amerre járt, lekaszálta a feleakkora ellenséget. Csontok törtek, és testek dőltek ki a tömegből. Piton megvetette a lábát, és gondosan célzott vakító villámaival egymás után robbantotta szét a felé közeledőket. Időről időre lángcsóvákat is dobott az összesűrűsödő holtak tömegébe. Sirius és Syronne mintha összebeszéltek volna, kiváltak a csapatból és megkerülték a hatalmas sereget, hogy oldalba és hátba támadják őket. A csontvázak nem gondolkodtak, csak továbbra is meneteltek előre. Erejük létszámukban és a pusztításban rejlett. Sirius átváltozott, és ledöntve áldozatait sorra átharapta gerincüket vagy lábszárukba marva mozgásképtelenné tette őket. A nő váratlanul a levegőbe emelkedett, és óriási gyorsasággal és sebességgel végzetes ütéseket mért a támadókra. Furcsa harcmodora egy pillanatra még társait is elbizonytalanította. Azt viszont el kellett ismerni, hogy igen hatékony volt. Mordon sántasága miatt nem akart közelharcba bocsátkozni. Méteres tűzgolyókat hajigált a testek felé, és nagyobb pusztítást végzett, mint egy kisebb tűzhányó. Lupin volt az, aki ösztönösen a bajtársait védte. Pálcáját kardként maga elé tartva mindig arra mutatott, és oda mért csapást, ahol a legnagyobb szükség volt rá, és elhárította a közvetlen veszélyt a többiek felől. Dumbledore ezalatt mennydörgő "Diffindo!" kiáltásokkal egyenként kettétörte a védők vonalán túljutó holtakat, és segített Lupinnak védeni magukat. Ezt az elfoglaltságát csak akkor szakította meg, amikor egy-egy tűzgolyót dobott a támadók közé. Mint egy hadvezér, állt a forgatagban, és irányította a csata menetét. Úgy tűnt, szinte óriássá vált, és a hatalmas pusztítás, melyet véghez vitt, gyerekjáték volt számára.
Percek alatt hatalmas csata bontakozott ki. Robbanásokkal, tűzzel és hangzavarral telt meg az erdő. Az élők nem hátráltak, és halott támadóik sorra "véreztek el" a közelükbe érve. Soraik gyorsan fogyatkoztak, és a talajt elborították a kicsavarodott, megcsonkított, összeégett testek. A levegő dögletes bűzzel telt meg.
De hiába küzdöttek hősiesen, az ellenség nem akart elfogyni. Újabb és újabb hullámban özönlöttek elő az erdő mélyéről, és több száz társuk csonka tetemein áttörve támadtak a varázslókra.

Damona kinézett a bejárati ajtón, de a mezőn senkit sem látott. Rossz előérzet fogta el, amit tovább táplált, hogy éles fülét nyugtalanító hangok ütötték meg. Arra gondolt, megnézi, mi történik, amikor egy hatalmas robbanás zaja hasított a levegőbe az erdő felől. A háta mögött riadt gyerekhangok töltötték meg az előcsarnokot, és két bátrabb mardekáros diák ki is rohant az iskolából, hogy lássa, mi történt. Damona elvetette a gondolatot, hogy személyesen segítsen az erdőben. Sirius biztos ezért hívta… de már nem ér oda időben. Itt viszont fontosabb dolga van. Remélte, hogy Dumbledore tud arról, ami kinn folyik, és kézben tartja a helyzetet. Visszaparancsolta a gyerekeket a kastélyba, és maga is bement, hogy rendet tegyen. Az előcsarnokban káosz uralkodott. A robbanás hangjára az egész iskola összecsődült, és a gyerekek rémült kíváncsisággal találgattak. A tanárok csak nehézségek árán tudták lecsillapítani, és az ebédlőbe terelni őket. Damona nyugtalanul kereste Pitont a szemével. Nem találta. Arra a következtetésre jutott, hogy az igazgatóval, és talán Siriussal együtt az erdőben van. A gondolat aggodalommal töltötte el. Idegesen hallgatta a robbanásokat, és amint látta, hogy az iskolában már nincs szükség rá, eldöntötte, hogy nem várja meg visszatérésüket, hanem a segítségükre siet. Nem volt biztos a döntése helyességében, de nagyon aggódott. Elindult. Észre sem vette, hogy a virágcsokor még mindig nála van, és olyan erősen szorította, hogy belefehéredtek az ujjai.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 23. fejezet