Gaudium Vitalitatis

(Alohomora & Anubyss)

XXIV.

Elszigeteltség

Mindenki arra várt, hogy dönt Dumbledore. Az igazgató azonban nem szólt semmit, csak elindult a Roxfort felé. A társaság némán követte. A halálfalók váratlan megjelenése meglepetést és gyanakvást váltott ki belőlük, és magukban töprengve próbálták kitalálni felbukkanásuk valódi okát.
A kastélyba érve McGalagony sietett eléjük izgatottan. A diákság még mindig az ebédlőben várt, és a tanároknak nem kis fáradtságukba került megnyugtatniuk őket, és megakadályozni, hogy a félősebb gyerekek pánikot keltsenek. A csatazaj elültével riadalmuk elmúlt, de akkor meg kíváncsi kérdésekkel ostromolták őket.
Dumbledore az ebédlőbe ment, és megállt a diákok asztalai előtt. Meg sem kellett szólalnia, csupán jelenléte elég volt ahhoz, hogy a diákok úgy érezzék, bármi is történt, ismét biztonságban vannak. Olyan erő és nyugalom áradt belőle, hogy akkor sem féltek volna, ha tűzokádó sárkányok, vagy tűzgolyók repkedtek volna a fejük felett. Elcsendesedtek és várakozásteljesen fordultak az öreg varázsló felé.
- Szeretném megköszönni, hogy ilyen fegyelmezetten és nyugodtan viselkedtetek! Büszke vagyok rátok. - Végignézett a gyerekeken. - A hangokból könnyen kitalálhattátok, hogy csata zajlott a Tiltott Rengetegben. A tanáraitok és én elhárítottuk a Roxfortot fenyegető veszélyt. Biztonságban vagytok, és nem kell aggódnotok. Azonban - itt szünetet tartott, hogy mindenki érezze, fontos dolog következik - a világban megjelent a gonosz. Nem Voldemort! Hatalma már most nagyobb, mint egykor a halálfalóké volt. Szerencsére nem vagyunk egyedül. A világ legjobb és legnagyobb varázslói gyűlnek össze, hogy szembeszálljanak ezzel az erővel. Óriási seregek állnak a rendelkezésére, ezért továbbra is számítanunk kell arra, hogy a Roxfortot újabb támadás éri. Holnaptól kezdve megváltozik az órarendetek. Párbajt és önvédelmi technikákat tanítunk délutánonként. A pontos beosztást a házvezető tanároktól fogjátok megkapni. Ne felejtsétek el, hogy a kastélyban teljes biztonságban vagytok. Továbbra is fegyelmezettséget és óvatosságot várok el mindenkitől. Bármit észleltek, vagy bármilyen kérdésetek van, forduljatok tanáraitokhoz bizalommal. Én itt leszek az iskolában és megerősítem a Roxfortot körülvevő fizikai és mágikus védelmi vonalat.
Újra szünetet tartott. Várt, hogy szavait megértsék.
- Most mindenki menjen a körletébe. Holnap délután elkezdődnek a párbajórák.
A gyerekekben aggodalmat keltett a gonosz felbukkanása, de többségük csak úgy gondolt rá, mint távoli veszélyre, ami őket nem érheti el. Bíztak az igazgatóban, és elhitték, hogy az iskolában biztonságban vannak. Az idősebbek azonban azt állították, hogy ilyen óvintézkedéseket nagyon ritkán, sőt még soha nem vezettek be. Biztos, hogy nagy baj van odakinn, mert idegenek nem szoktak a kastélyba költözni, és "segíteni". Eddig még nem volt erre példa. Néhány kislány sírva fakadt, de hamar megvigasztalták őket társaik. A párbajórák bevezetése izgalommal töltötte el őket, és megnyugtatta őket a tudat, hogy nem kell készületlenül szembenézniük a veszéllyel. Lassan elhagyták az ebédlőt.

Dumbledore egyedül maradt a tanárokkal, akik nyilvánvaló ellenszenvvel figyelték Malfoyt és Skenyrdet. A két halálfaló zord arckifejezéssel állt az ajtóban, elkülönülve a többiektől. Az igazgató odament hozzájuk.
- Jöjjenek velem az irodámba!
Amikor felértek, helyet foglalt az asztala mögött, és rámutatott két székre, hogy üljenek le.
- Tehát kölcsönös együtt működést ajánl - fordult Skenyrd felé.
- Úgy van. Tizenöt tapasztalt varázsló erejére számíthat.
- Különös, hogy nem Voldemorthoz fordulnak segítségért - jegyezte meg az igazgató gúnyosan, hogy végre egyenesen beszéljenek.
- Gondolja, hogy örömet okoz nekünk, hogy itt kell lennünk? - csattant fel Malfoy. - Ide jöttünk volna utoljára! Sőt, már megyünk is… - már indult volna, de Skenyrd közbevágott.
- Voldemort eltűnt - fordult Malfoy felé. - Azonnal követnénk, és mellé állnánk, ha tudnánk, hol van.
- Így azonban saját életük és gyermekeik élete fontosabb - szögezte le Dumbledore. - Voldemort nem segít. Ezek után miért legyek olyan előzékeny, hogy elfogadjam ajánlatukat? Mivel tudja garantálni, hogy együttműködnek velünk, és nem csak a Roxfort védelmére van szükségük? Játsszunk nyílt lapokkal. Semmi szükségem nincs arra, hogy egy ilyen helyzetben belső ellenségektől tartsak. Miért bíznék magukban?
- Nézze Dumbledore. Maga is jól tudja, hogy ez a hatalom mindannyiunk életére tör… - Skenyrd megállt és elgondolkodott. - Sosem hittem volna, hogy egyszer azonos oldalon fogunk állni, de ez most bekövetkezett. Maga az iskoláját védi, mi viszont bosszút állunk a Mesterért.
- Miért, mi történt?
- Talán nem tud mindent? A kis kém mégsem volt elég ügyes? - vágta oda a halálfalók vezére.
- Maguknak köszönhetjük ezt a káoszt. Ha akarja, hogy segítsek, mondjon el mindent, amit tud. Csak így van értelme az együttműködésnek.
A két halálfaló összenézett. Malfoy határozottan nemet intett, de Skenyrdet ez nem érdekelte. Már úgyis eldőlt minden. Kis ideig csendben mérlegelte az igazgató szavait. Nagyot fújt és belekezdett.
- Voldemort szövetkezni akart a Skorpiókirálynővel. Tudni kell az Úrnőről, hogy szinte senki nem képes ellenállni mágiájának. A Mester így akart híveket toborozni, hogy újra elegen lehessünk. Úgy gondolta, hogy varázsereje elég lesz ahhoz, hogy irányítsa. Tévedett. A királynő még mindig előző urához hűséges, és szembefordult Mesterünkkel. Ez a Nagyúr - nem tudjuk kicsoda - talán dühből, talán bosszúból, talán csak mert itt volt az ideje, előjött rejtekhelyéről, ellenünk és a világ ellen fordult. A Mesterről hónapok óta nem hallottunk. A Nagyúr óriási seregeket toboroz, amelyek elegendőek az egész világ elpusztítására. Mi nem tudjuk megállítani. Már magunkat sem tudjuk megvédeni.
- Ha itt maradnak, tisztában kell lenniük azzal, hogy itt enyém a felelősség, és ezért is az én kezemben összpontosul minden hatalom. A kérdés az, hogy hajlandóak-e alávetni magukat a döntéseimnek vagy sem.
Az aszott arcú halálfalóban forrt a düh, mert tudta, hogy nincs más választása, fejet kell hajtania, ha itt akar maradni. Sejtette, hogy Dumbledore ilyen választás elé állítja majd, de sosem tudott elképzelni gyűlöletesebbet annál, hogy pont neki engedelmeskedjen.
Malfoy felháborítónak tartotta Dumbledore követeléseit. Magában már rég bogaras, vén bolondnak tartotta, és remélte, hogy Skenyrd nem fog megalkudni. Ő azonnal felpattant volna, de most tudta, hogy nem ő dönt. Feszülten figyelte a két férfit, amint némán méregették egymást.
Dumbledore-nak nem volt sok vesztenivalója. Bár jól jött volna tizenöt erős és tapasztalt varázsló segítsége. Skenyrd viszont tudta, csak akkor van esélyük, ha itt maradnak. A Roxforton kívül gyengék és védtelenek, felmorzsolódnának egy csatában.
- Rendben - mondta végül - Menedéket kérünk, ennek fejében segítünk a védekezésben és elfogadjuk a döntéseit. De külön harcolunk. És hogy hogyan oldjuk meg a feladatainkat, abba nincs beleszólása. - Nehezére esett mindezt kimondani, de az érdekük úgy kívánta, hogy leküzdje személyes ellenszenvét.
- Akkor megegyeztünk. A kastélyon kívül, az egyik melléképületben kapnak szállást, a diákoktól távol. Figyelni fogom magukat. Részt vehetnek minden tanácskozáson, meghallgatjuk véleményüket. Nem kezdhetnek semmilyen magánakciót. Minden új értesülésüket meg kell osztaniuk velem. A teljes családjukat hajlandó vagyok elszállásolni a Roxfortban. Így legalább értük is harcolnak. Ha nem tartják be a szabályokat, távozniuk kell. - Felállt, hogy jelezze, részéről vége a beszélgetésnek.
- Elfogadjuk a feltételeit - felelte Skenyrd, és elhagyták az irodát.
Alighogy leértek a csigalépcsőn, Malfoy nekitámadt a vezetőjének.
- Hogy képzeled, hogy az én nevemben fejet hajtasz ennek a vén bolondnak?!
- Dumbledore ezzel Voldemortot segíti - mondta sokat sejtetően Skenyrd.
Malfoy rábámult egy pillanatig, majd bólintott.
Elindultak, hogy szóljanak a többieknek.

A felnőttek számára csak későn ért véget a nap. Dumbledore este összehívta kollegáit és a Roxfort vendégeit - a barátait - a tanáriba, hogy két fontos dolgot közöljön velük.
- Köszönöm, hogy eljöttek. Szeretném elmondani, hogy megegyeztem a halálfalókkal - szünetet tartott. Néhányan felmordultak, de senki nem kérdőjelezte meg a döntését. - Itt maradnak a Roxfort területén, egy kiszolgáló épületben. Ahogy sejtettük, Voldemort eltűnt, és támadás érte őket az új hatalom részéről. Közös az ellenségünk, ezért együttműködünk. Ez mindenkinek a legjobb! Tegyék félre minden ellenszenvüket, és a régi sérelmek miatt érzett gyűlöletet! - végignézett társain, és amikor nem látta jelét az ellenkezésnek, folytatta.
- A másik dolog, amiért egybegyűltünk, egy csoportos varázslat, amit szeretnék megtanítani maguknak. Ez az első alkalom, hogy egyetlen varázslat érdekében adjuk össze erőnket. Korábban csak fizikai védelmet kerestünk a csoportban. Amit most mutatok, az lehet a létező leghatékonyabb csoportos varázslat, bár még nem próbálta ki senki… Még friss az elmélet… Több varázsló együttműködésével nagyon eredményes lehet. A résztvevők körbe állnak, és megfogják egymás kezét. Így érintkezésbe kerül az aurájuk, és a közös célra összpontosított akarat megsokszorozza erejüket. Dr. Newton kutatásai alapján tudjuk, hogy lélek és a test egysége rendelkezik egy meghatározott, egyedi frekvenciájú rezgéssel. Amikor az auránk kapcsolatba kerül egymással, a rezgések szinkronizálódnak, és az esetleges szabálytalanságok eltűnnek, ami egy magasabb tudatállapotot eredményez. Ebben az állapotban sokkal hatékonyabb minden varázslat, hiszen az akaratunk, az erőnk összeadódik, sőt megsokszorozódik. Csak azon múlik, hogy a résztvevők koncentrációja elég erős legyen ahhoz, hogy megvalósíthassák szándékukat. Önvédelemre és pusztításra is lehet használni, ha mindenki ugyanarra az ellenségre fókuszál. Eredetileg gyógyításra és energiával való feltöltődésre találtam ki, és eddig még sosem alkalmaztam. Nagy hatásfoka miatt is különösen kockázatos. Mivel a veszély közelít, és hatalmas erejű, részben ismeretlen sereggel állunk szemben, minden varázslatra szükségünk van. A csata előtt azonban szeretném, ha biztonságos körülmények között gyakorolnánk. Önként jelentkezőket kérek, akik vállalják a kockázatot, hogy a varázslat esetleg nem sikerül. Nem ismerem a következményeket. Ez a kísérlettel jár!
Szinte mindenki felállt. Csak Flitwick professzor maradt a helyén, aki már túl öregnek érezte magát ahhoz, hogy új varázslatokat tanuljon meg. Körbe álltak, és összefogódzkodtak. Mulatságosan festettek, mintha körtáncra készültek volna, de mégsem volt kedve senkinek sem nevetni. A kör akkor zárult be, amikor Dumbledore pálcát tartó kezét McGalagony fogta meg. Damona maga sem tudta, hogy került Piton mellé, de egyszer csak érezte, hogy a férfi meleg és erős keze megszorítja az övét. Még mindig haragudott rá, de közelsége máris megszédítette. Felgyorsult a szíve, és nem mert ránézni. Elfogta a nyugtalanság, hogy képes lesz-e koncentrálni.
- A célunk az lesz, hogy egy védő erőteret hozzunk létre magunk körül - irányított Dumbledore. - Varázspálcát csak én fogok használni, de mindannyiunk ereje benne lesz. A kör közepe felé irányítom, és ha megfelelően összepontosítunk, létrejön az erőtér. Ha támadnánk, természetesen kifelé fordulva alkotnánk kört. Az a célunk hogy minél tovább fenntartsuk a varázslatot. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint koncentrálni. Igyekezzenek minden mást száműzni az agyukból!
Felemelte a varázspálcát, majd vakító kék fénysugarat lőtt ki a kör középpontja felé. A sugár a magasba tört, vízsugárként szétágazott, és egy vibráló, áttetsző kék búra emelkedett fel körülöttük. Különös érzés fogta el a társaságot. Mintha az összekapcsolódással csökkent volna énjük elszigeteltsége, és egy nagyobb egész részeivé váltak volna. Nem tudták volna szavakkal kifejezni, de mintha egy magasabb és tisztább tudatállapotba jutottak volna. Azonban érezték, hogy az erőtér fenntartására valóban minden erejükre és összpontosításukra szükségük lesz. Tudták, hogy nem lankadhat a figyelmük, mert elég lehet egyetlen hiba, egyetlen kósza gondolat, a gömb szétpattan, mint a buborék.
Damona koncentrált, ahogy csak tőle telt. Ő is átélte azt az egységet és érezte az erőt, amit a többiek, de volt még valami. Nem tudta nem észrevenni azt az otthonos és lelket melengető érzést, ami Piton érintésére elfogta. Mintha hazaért volna. Elhessegette magától a futó gondolatot, és ismét a feladatra koncentrált.
Piton mellette állt és lehunyt szemmel összpontosított. Érzékei felerősödtek, és szinte égette bőrét a nő közelsége. Az érintésére olyan elsöprő vágy árasztotta el, hogy alig bírt felülkerekedni rajta. Kinyitotta szemét, és a többiekre nézett, hogy úrrá legyen magán. Muszáj volt felülkerekednie érzésein, ahogy mindig is tette. Megzabolázta gondolatait, és az erőtérre koncentrált. A feladat a fontos, semmi más. Majd később gondolkodik, most nem. Ahogy megacélozta akaratát, öntudatlanul is megszorította a nő kezét.
Damona eddig hősiesen kitartott, de a mozdulatra úgy érezte, mintha áram szaladt volna át a testén. Kétségbeesetten vette észre, hogy lankad a figyelme és Pitonra gondol. Még mindig fogja a kezét. Mennyi ideje várt már arra, hogy megérinthesse, és most itt áll közvetlenül mellette! Elborították érzései, és egy pillanatra átvették felette a hatalmat. Megfeledkezett az erőtérről. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy kizökkenjen a csoportból.
A következő másodpercben eltűnt a kék búra, és mintha felrobbant volna valami a kör közepén, hatalmas erő taszította szét a társaság tagjait. Elterültek a földön. Kábán és értetlenül tápászkodtak fel, hirtelen fel sem fogva, mi történt.
A varázslat tehát nem sikerült. Így nagy felelőtlenség lenne használni a csatában.
Damona vagy négy métert repült hátra, és nagyot nyögve ért földet. Piton agyán átfutott, hogy segítenie kellene, de mire elindult volna, Sirius megelőzte. A férfi odasietett, hogy felsegítse. Amikor már csak két lépésre volt tőle, döbbenten vette észre, hogy képtelen tovább menni. Mintha egy láthatatlan falba ütközött volna. Madame Hooch is segíteni akart, de ő sem tudott a nőhöz érni.
A csalódottságukba aggodalom is keveredett.
- Mi ez? Mi történt? - kérdezte Sirius idegesen.
Damona lassan felállt, és nem értette, miért néznek rá olyan különösen. Tett egy lépést Sirius felé, mire a férfi önkéntelenül hátrált egyet.
- Damona… mi ez az egész? Úgy taszítasz, mintha egy mágnes azonos pólusai lennénk!
A nő zavartan nézett körül, majd találomra elindult. Senkit nem tudott megérinteni. Mintha egy láthatatlan burok vette volna körül, ahová senki nem tudott belépni.
"Ez egy rossz álom, amiből mindjárt felébredek." - gondolta idegesen. De hiába szerette volna elhitetni magával, hogy álmodik. "Biztos ez az utóhatása a varázslatnak. Mindjárt elmúlik" - nyugtatta magát.
De nem múlt el. És számára rémisztő módon csak nála alakult ki a furcsa jelenség, a többiek sértetlenek maradtak. Dumbledore odasietett hozzá, de ő sem tudta áttörni a határvonalat. Miután alaposan megnézte, elmondta véleményét.
- Az történhetett, hogy Miss Flor egy pillanatra kizökkent az összpontosításból. A célját vesztett energia szétvetett minket. Sajnos nem tudom mi a pontos oka ennek a taszításnak. Talán összezavarodott a testének az energiarezgése, és nincs szinkronban a miénkkel.
- Ez azt jelenti, hogy nem tudja, mikor fog elmúlni? - kérdezte Damona, és nyugalmat próbált erőltetni a hangjára, de ez nem nagyon sikerült.
- Sajnos nem tudom. De azt gyanítom, hogy a lelkét kell megnyugtatni, hogy elmúljon a hatás.
- Madame Pomfrey talán tud segíteni... - vetette fel idegesen Sirius.
- Akkor jobb, ha azonnal felkeresem - vágta rá Damona. Teljesen készületlenül érte, ami történt, és egyedül akart maradni. Tudta, hogy úrrá tud lenni az érzésein, de ehhez senkire sem volt szüksége. Úgysem tudnak segíteni.
Máris elindult. Piton eddig némán figyelte, és most maga sem tudta miért, de hirtelen az útját állta. Muszáj volt megtudnia, hogy mi a helyzet kettőjükkel. Érezte a tolóerőt, de nem lépett félre. Damona megtorpant és képtelen volt tovább menni. A láthatatlan fal még mindig ott volt. Fájdalmasan ránézett, majd kikerülte, és elment.
"Piton… hisz hozzá sem tudok érni!" - villant át az agyán. "Nem szabad erre gondolnom, mert megőrülök!" Már az is borzasztó volt, hogy senki nem érhet hozzá, de a tudat, hogy ezentúl Piton sem, kétségbe ejtette. Bár még csak nem is sejtette, hogy a férfit zavarta-e egyáltalán a számára szörnyű változás.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 25. fejezet