Draco Dormiens

(Cassandra Claire)

VII.

Draco Malfoy barátnője

Hermione Lucius dolgozószobájában ült, szemben a férfival. A helyiség más körülmények között nagyon is tetszett volna neki, hiszen a falakat a padlótól a plafonig könyvek foglalták el, az ólomüveg-berakásos ablakok pedig zöld és kobaltkék színben csillogtak, rajtuk varázsló és harcos Malfoyok egész sorával. A kandallóban lobogott a tűz, Lucius pedig odahúzott két karosszéket; egyet magának, egyet pedig Hermionénak.
Harrynek azonban nem volt hova leülnie, így tétován a lány mellé állt.
- Tehát Amanda... - szólalt meg kezébe támasztott állal a férfi. Mosolyával kivillantotta hegyes fogait, és Hermione önkéntelenül is arra gondolt, mennyivel szívesebben látná Luciust dühösnek. - Hogyan ismerkedett meg a fiammal? - kérdezte. - Kíváncsi lennék, hogy egy olyan csinos fiatal hölgy, mint kegyed mit láthat Dracóban.
Micsoda kétszínű alak! - gondolta magában a lány mérgesen, ám az indulatot elfojtva udvariasan válaszolt:
- Draco nagyon sok lánynak tetszik. Ő rendkívül népszerű...
- Kegyed is mardekáros? - kérdezte Lucius.
- Nem - vágta rá a lány sietve, hiszen még a gondolatától is irtózott annak, hogy ő mardekáros legyen, de ezen felül tartott attól is, hogy ha Draco háztársának adja ki magát, Lucius számára gyanús lesz, hogy a fia miért nem említette őt hat év alatt egyetlen egyszer sem. - Hollóhátas vagyok - felelte.
- Akkor bizonyára nagyon okos - jegyezte meg a férfi.
Hermione nem tudta, erre mit kéne mondania, így inkább hallgatott. Helyette azonban Harry szólalt meg:
- Ő az egyik legjobb tanuló a csoportunkban, apa.
Lucius pillantása Harryre siklott, majd úgy tért vissza Hermionéra, mintha a fiú ott sem lenne.
- Örülök, hogy itt van, Amanda - mondta. - Tökéletes alkalmat választott a látogatásra, ugyanis nagy dolgok vannak készülőben a Malfoy kúrián. Ma estére is várjuk néhány barátunkat. Terveztem egy kis fogadást - folytatta, majd a pillantása ismét Harryre tévedt. - Remélem, kegyed is csatlakozik hozzánk úgy, mint Draco barátnője.
Az utolsó szót Lucius úgy ejtette ki, mintha már legalább harminc éve nem vette volna a szájára.
- Hát... nem is tudom... nincs is mit felvennem - dadogta a lány döbbent zavarában.
A férfi tekintete végigsiklott Hermionén a viseltes farmerétől a pólóján át egészen a hajáig, melynek végei kezdtek kuszán szétállni (mivel egy ideje megfeledkezett a hajkiegyenesítő főzetről), végül pedig a kopott cipőire tévedt.
- Kegyed apró és kecses - mondta olyan pillantással, ami már egyáltalán nem tetszett a lánynak. Harry közben a vállára tette a kezét és megszorította. - Csak úgy, mint a feleségem - folytatta a férfi. - Biztos vagyok benne, hogy kölcsön tud adni valamit. Draco!
- Igen? - nézett rá Harry, és az arcán épp olyan kis piros foltok jelentek meg, amilyenek Dracónak szoktak, ha mérges.
- Keresd meg édesanyádat - utasította Lucius. - Kérd meg, hogy adjon kölcsön egy ruhát ma estére a barátnődnek. Azt hiszem, jól állna neki valami... Amandás.
Lucius elmosolyodott. Nyilván roppant szórakoztatónak találta önmagát. Harry azonban nem díjazta a humorát. Riadt hirtelenséggel kapta a tekintetét Hermionéra, a lány pedig bíztatóan mosolyogva nézett vissza rá.
Menj csak, én megleszek - formálták ajkai némán a szavakat.
- Rendben - morogta Harry, azután elindult az ajtó felé, ám az utolsó pillanatban megfordult és Hermionéhoz hajolt. - Mindjárt jövök, drágám - súgta elég hangosan ahhoz, hogy Lucius is értse.
- Hát persze - bólintott Hermione zavartan.
Találkozott a pillantásuk, és Harry szeme tele volt aggodalommal, dühvel, de volt benne még valami más is. És ekkor minden figyelmeztetés nélkül lehajolt és szájon csókolta a lányt.
A csók gyors volt, de elmélyült, ám még azelőtt véget ért, hogy Hermione felfoghatta volna, mi is történik. Becsukta a szemét és közelebb hajolt Harryhez, de a fiú már el is húzódott mellőle. Egy röpke pillanatra találkozott tekintetük, és Hermione megesküdött volna rá, hogy valójában Harry zöld szemei, nem pedig Draco szürke szemei néznek vissza rá... Abban a percben egészen olyan volt, mint Harry.
De ekkor a fiú fölegyenesedett és Luciusra nézett.
- Mindjárt visszajövök - ismételte meg, majd megfordult és elhagyta a szobát.
Ahogy az ajtó becsukódott, Hermione szíve nagyot dobbant. Mindig úgy érezte, szembe tudna nézni akármivel, amíg Harry vele van. Sőt, mióta Draco is úgy nézett ki, mint Harry, vele kapcsolatban is ugyanezt érezte. Most azonban már a puszta gondolattól is rosszul lett, hogy kettesben kell lennie Lucius Malfoyjal.
- Tehát Amanda - szólalt meg a férfi sápadt, keskeny arcán széles mosollyal. - Még mindig nem mesélte el, hogyan ismerkedett meg Dracóval.
- Egy kviddicsmeccsen - vágta rá Hermione. - Ő a mardekáros csapat fogója, bár ezt ön is tudja... Egyszer, amikor a Griffendél ellen játszottak és nyertek, felmentem hozzá a meccs után, hogy gratuláljak neki, amiért legyőzte Harry Pottert. Ekkor hívott először randira...
Harry nevének említésére Lucius szeme megvillant.
- Kegyed ismeri a Potter fiút?
- Mindenki ismeri Harry Pottert - felelte a lány őszinte nyíltsággal.
- Netán barátkozik is vele? - firtatta tovább a férfi.
Hermione mély levegőt vett.
- Nem - válaszolta. Fájdalmas volt kimondani, hogy ő nem Harry barátja, még akkor is, ha valójában hazugság volt. - Szörnyen viselkedik Dracóval, ezért nem kedvelem - tette hozzá sóhajtva, majd így folytatta: - Ráadásul ő az ellenségünk, nemde?
Lucius mosolya még szélesebbre húzódott.
- Jól sejtettem, hogy kegyednek helyén van az esze - mondta. - Ezek szerint a mi oldalunkon áll?
- Természetesen. Draco beavatott a részletekbe, és minden olyan logikus. Ha... ha majd a terv működésbe lép, azok, akik hűségesek voltak, jutalomban részesülnek.
- Ez így van. És kegyed is a hűségesek közé tartozik, Amanda?
- Hűséges vagyok Dracóhoz - vágta rá Hermione határozottan.
- Valóban? - kérdezte a férfi elgondolkodva. - Jöjjön csak ide egy pillanatra, kedvesem! Mutatni szeretnék valamit.
Felállt és a könyvespolcok felé indult, Hermione pedig követte. Egy vaskos, zöld könyvet vett a kezébe, melynek borítóján az Epiciklikus Mágia Rejtelmei cím díszelgett. Kinyitotta, és pörgetni kezdte a lapokat az ujjai között.
- Látta már valaha ezt a könyvet? - kérdezte a lánytól.
- Nem - felelte Hermione, és valami azt súgta neki, hogy ha valaha is kereste volna ezt a könyvet a Roxfort könyvtárában, minden bizonnyal csak a zárolt részlegben talált volna rá.
- Nézze csak - mutatott Lucius egy képre, miközben a könyvet az asztalra helyezte. A kép egy díszes talárt viselő varázslót ábrázolt, aki a bal kezében varázspálcát tartott. A jobb kezét, illetve az egész karját egy gazdagon cizellált fémkesztyű borította, melynek ollószerű végződése meglehetősen ijesztőnek tűnt. Hermione nagyot nyelt.
- Ez itt... ez valamiféle fegyver? - mutatott a képre.
- Igen - felelte Lucius, miközben gyönyörködve szemlélte. - Ez a Lacertus átok. Egy igen bonyolult varázslat, melyben egy élő ember karjához egy fémkart illesztenek fekete mágia segítségével.
- Milyen célból? - kérdezte a lány.
- Amikor a kar rácsatlakozik egy emberre, erős és szelektív mágikus fegyver válik belőle. Már a puszta érintése elpusztít minden varázstalan személyt.
- Muglikat öl - szögezte le Hemione.
- És sárvérűeket - tette hozzá Lucius. - Méghozzá rendkívül hatékonyan...
Hermione a férfira nézett. Lucius elégedettnek látszott, mintha csak néhány szép képet mutatott volna a nemrég ültetett begóniáiról, nem pedig valamiféle kegyetlen fegyvert.
- És Harry Potteren fogja alkalmazni - jegyezte meg Hermione rezignáltan.
- Nem én személyesen - javította ki Lucius, majd váratlanul összecsapta a könyvet, - hanem Voldemort. Én pedig természetesen segédkezni fogok benne.
Lucius megint olyan furcsán nézett rá. Nagyon nem tetszett neki ez a nézés. És amikor a férfi közelebb lépett hozzá, Hermione hátrálni kezdett a fal felé.
- Mihelyt végrehajtottuk a Lacertus átkot, a Mester alkalmazni fogja rajta az Imperius átkot is. Gondoljon csak bele milyen lesz, amikor a nagy Harry Potter úton-útfélen muglikat és sárvérűeket kezd mészárolni, s mindezt a fekete mágia segítségével. Sokan futnak majd Voldemorthoz védelemért könyörögve, amit ő meg is fog nekik adni. De természetesen nem ingyen...
Lucius már teljesen a könyvespolchoz szorította Hermionét, két kezét mellétámasztva pedig gyakorlatilag a falhoz szegezte. A lány kétségek között vergődött: Heves késztetést érzett, hogy ellökje magától a férfit, ugyanakkor csábította a gondolat, hogy még több információt szerezzen a tervről.
- Miért pont Harry? - kérdezte, de sietve helyesbített: - Miért Harry Potter? Nem lenne egyszerűbb, ha Voldemort megölné őt, a fegyvert pedig valaki máson alkalmazná, akinél nem lenne szükség Imperius átokra?
- A Lacertus átok is halálos - felelte Lucius. - Elszívja a viselője összes energiáját, és szép lassan megöli. Úgyhogy Harry mindenképp meg fog halni, így viszont a halálával a Mestert fogja szolgálni. Csodálatos ez az irónia, nemde? És most maradjon végre nyugton! Ha nem látná, épp próbálom megcsókolni.
Hermione elképedve meredt a férfira.
- De hát maga Draco apja! - nyögte ki.
- Éppen ezért teljes biztonsággal meg tudom állapítani, hogy kegyed túl jó neki - jegyezte meg a férfi csevegő hangon.
- De hát nem is ismer! - lökte el magától Hermione Lucius kezeit.
- Ezen - mondta a férfi - könnyen segíthetünk.
Azzal megint Hermione felé nyúlt, és egy erélyes mozdulattal magához szorította a lányt. Hermione megpróbálta a könyökével arrébb lökni, de Lucius ügyesen kitért előle. Meglepően gyorsan mozgott ahhoz képest, hogy milyen magas volt.
Ám ekkor valami elsuhant Hermione feje mellett, méghozzá úgy, hogy a haját is felborzolta.
BAMM!
- Auu! - kiáltotta Lucius, majd a kezét vérző halántékára szorítva imbolygó léptekkel hátrálni kezdett. Egy nehéz réz-gyertyatartó szelte át a levegőt, és találta el a férfi fejét igen nagy erővel.
- Ki dobta ezt? - forgolódott eszelősen. - Hol vagy?
Újabb tárgy repült felé, ezúttal egy gyík formájú porcelán levélnehezék. Lucius lebukott, így a nehezék a falnak ütközve apró darabokra tört.
Hermione azon kapta magát, hogy szélesen vigyorog a jeleneten: Draco - mondta ki magában a fiú nevét.
- Kísértet van a házban, Mr Malfoy? - fordult a férfihoz érdeklődve, de a hangját üvegek hangos csörömpölése nyomta el, miután a láthatatlan garázda a sarokban lévő italos tálcát is lelökte.
Lucius száját számos goromba kifejezés hagyta el. Ezek után már nem volt nehéz kitalálni, hogy hol tanult meg Draco káromkodni.
Az Epiciklikus Mágia Rejtelmei című könyv hirtelen a levegőbe emelkedett, és egyenesen Lucius feje felé vette az irányt. A férfi megragadta Hermionét és maga elé rántotta, így a könyv a lány vállát találta el, majd a földön landolt.
- Auu! - kiáltott fel Hermione, és szemrehányóan meredt Luciusra. A férfi sápadt volt és verejtékezett, közben pedig az egyik kezét a mellkasához szorította. A lány egy pillanatra azt hitte, hogy a férfinak szívrohama van, de aztán észrevette, hogy valamit védelmezően szorongat ökölbe szorított kezében.
Csend telepedett a dolgozószobára. Úgy tűnt, Draco kellően kitombolta magát.
Amikor Lucius leeresztette a kezét, Hermione egy csillogó valamit pillantott meg a mellkasán. Éppen szólni akart, amikor feltűnt neki, hogy a férfi a háta mögött lévő ajtóra mered. Követte a tekintetét, és ekkor meglátta Harryt és Narcissát a küszöbön. Harry tekintetéből nyugtalanság sugárzott, az asszony viszont kifejezéstelen arccal nézett körül a szobában.
- Itt van a ruha, amit kértél, Lucius - mondta egy meghatározhatatlan formájú textíliát tartva a kezében.
- Köszönöm - felelte Lucius bámulatos nyugalommal ahhoz képest, hogy a halántéka még mindig vérzett, és nemrég láthatatlan erők támadtak rá. Amikor ismét a fejéhez emelte a kezét, Hermione újból megpillantotta azt a csillogó valamit a mellkasán.
Egy kerek, üvegből készült függő volt vékony aranyláncon. Az anyaga egészen áttetsző volt, és a lány azt is látta, hogy a közepében van valami. Valami, ami határozottan úgy nézett ki, mint egy... fog.
Különös - gondolta. - De végtére Lucius maga is különös, nemde?
Hermione tekintete Harryre tévedt, aki a szoba másik végében állt. Vigyél ki innen - kérlelte őt a szemével.
Harry mellé lépett, és megfogta kezét.
- Amanda biztosan szeretne lepihenni még a fogadás előtt - szólalt meg. - Felkísérhetem a...? - kérdezte volna, ám hirtelen elakadt a szava, és arcára kiült a bizonytalanság. Azt akarta, mondani, hogy a "szobámba", de úgy vélte, Lucius és Narcissa határozottan olyan szülőknek tűnnek, akik nem szeretik, ha egy lány a fiuk a szobájában tölti az éjszakát.
- A szobájába? - fejezte be helyette Lucius. - Nem. Anyád majd elkíséri. Rád még szükségem van, Draco.
Harry segélykérő pillantást vetett Hermionéra, ám a lány biztatóan megszorította kezét és Narcissa felé indult. A nő sarkon fordult, és Hermionéval a nyomában elhagyta a dolgozószobát. Egy szót sem szólt, míg egy kis hálószoba vékony tölgyfaajtajához nem értek. A helyiséget a már megszokott kőfalak uralták, ám az ágyat kedves, kék virágokkal tarkított takaró borította.
- Ez lesz a szobád - közölte ekkor Narcissa, majd Hermione kezébe adta a hideg és selymes tapintású anyaghalmazt. - És itt van a ruhád.
- Öhm... Köszönöm - felelte a lány.
Narcissa végignézett rajta, majd így szólt:
- Várj - azzal kisietett a szobából. Néhány perc múlva egy pár mesés ezüstszínű cipővel és egy dobozkával tért vissza.
- Ezekre szükséged lehet - mondta. - A fogadás négy órakor kezdődik.
Ismét elhagyta a szobát, de ezúttal az ajtót is becsukta maga mögött. Hermione kíváncsian nyitotta ki a dobozt, és legnagyobb meglepetésére szépítőszereket talált benne. Különös - gondolta. A legtöbb boszorkány általában ajakpirosító bűbájt és más hasonló praktikákat használt. A cipőt és a dobozt az ágyra tette, azután elkezdte lehúzni a pólóját, de ekkor valami az eszébe ötlött. Lassan leeresztette a karját.
- Draco? - kérdezte. - Itt vagy?
Válasz nem érkezett, de a lány úgy találta, hogy a levegőben valamiféle baljós csend honol, és még a forrását is érezni vélte valahol a ruhásszekrény közeléből.
- Tudom, hogy itt vagy! - erősködött. - Át kell öltöznöm, Draco!
- Csak rajta - szólalt meg a fiú kissé fojtott hangon. - Engem nem zavar.
- Malfoy! - emelte fel a hangját a lány fenyegetően.
- Jó, rendben - adta fel Draco, majd hirtelen megjelent a ruhásszekrény mellett, kezében a köpennyel, arcán széles vigyorral. - Pedig már majdnem...
- Nem volt semmi majdnem! - szögezte le Hermione. - Most pedig fordulj meg arccal a fal felé.
A fiú morogva bár, de megtette. Hermione fél szemét Dracón tartva kibújt farmernadrágjából és a pólójából, majd felvette a ruhát, melynek nehéz és kétségkívül méregdrága anyaga hűvösen simult a bőrére. Megkötötte a pántját, azután lehajolt és becsatolta a cipőjét is, majd amint végzett, felegyenesedett és hátravetette a haját.
- Kész vagyok - mondta.
Draco megfordult és teljesen ledöbbent.
- Hermione - szólalt meg akadozva. - Gyönyörű vagy...
- Tényleg? - kérdezte a lány meglepetten.
- Nézd meg magad - mutatott Draco az ágy melletti fésülködőasztalra.
Hermione belepirult, ahogy meglátta magát a tükörben. Sosem bírta felfogni, hogy néhány lány, mint például Lavender és Parvati hogy képesek annyi pénzt költeni ruhákra, de most már kezdte érteni. A pénz nem számít, ha egy ruha ilyen széppé tud valakit varázsolni. A gyönyörű és nehéz anyag víztükörként verte vissza a fényt, és a lilának ez a mély árnyalata tökéletesen illett az ő barnás színeihez. (De semmiképp nem állt volna jól például Mandy Brocklehurstnek, aki szalmaszőke volt.) A ruha finoman simult az alakjára, és olyannyira jól állt neki, hogy Hermione azon kezdett el tűnődni, nincs-e vajon megbűvölve. Nem mintha nagyon zavarta volna... Megpördült a tükör előtt, és nézte, miként libben utána a szoknyarész.
- Hűha! - ámuldozott.
Hermione a tükörből látta, hogy Draco az ágyon ül és őt figyeli. Visszaült az öltözőasztalhoz, majd Narcissa dobozkájából elővett egy kefét és fésülni kezdte haját, de a tükörből továbbra is szemmel tudta tartani a fiút, aki az ágy egyik tartóoszlopának támaszkodva ült.
- Hajtónak kellene lenned, nem pedig fogónak - jegyezte meg a lány. - Igazán jól dobsz.
Draco felnevetett.
- Alig tudom elhinni, hogy fejbe vágtam az apámat egy gyertyatartóval - mondta.
- Én mindenesetre nagyon örültem, hogy ott voltál - felelte a lány.
- Tényleg? - kapta fel a fejét Draco. Próbált közömbösen viselkedni, de beszéd közben a bal kezében tartott pálcájával ütemesen dobolt a lábszárán. - Láttam, hogy Harry megcsókolt - folytatta. - Azt hittem, jobban örültél volna, ha...
- Csak meg akarta mutatni az apádnak... tudod, hogy Mandy hozzá tartozik - mondta Hermione csendesen.
- Hát ez nem igazán jött be neki - felelte a fiú, miközben egyre hevesebben csapkodta a lábát a pálcával.
- Draco...- fordult felé Hermione kinyújtott karral, ám a fiú elhárította.
- Semmi baj. Tudom, hogy az apám egy vadállat.
Hernione iszonyúan sajnálta őt, de nem jutott eszébe semmi értelmes, amit mondhatott volna.
Egy ideig hallgattak. Végül Draco szólalt meg.
- Mit gondolsz... ha visszamegyünk az iskolába... ugyanúgy barátok leszünk, mint most?
- Ha elmúlik a varázslat, nem is akarod majd, hogy a barátod legyek - felelte a lány
Draco a jelek szerint nem osztotta a véleményét.
- De lehet, hogy mégis - mondta. - Te nem vagy varázslat alatt. Neked mi a véleményed?
- Draco, idén már nem sokat fogunk iskolába járni. Június van.
A fiú elmélyülten kezdte tanulmányozni a cipőfűzőjét.
- Akkor esetleg meglátogathatnálak a nyáron - bökte ki.
Hermione kezéből kiesett a fésű.
- Tessék? - kérdezte döbbenten.
- Persze, csak ha ráérsz - tette hozzá sietve.
- Tessék? - ismételte meg a kérdést Hermione.
Draco most már határozottan ingerültnek látszott. Valami megvillant a szemében, valami a régi Dracoból... Mr Kiváltságos, ahogy Parvati mondaná.
- Szóval nem akarod, hogy menjek? - kérdezte.
Hermione agyában hirtelen furcsa kép derengett fel: Dracót látta, amint ott ül az ebédlőasztaluknál Matilda nénikéje és a süket Stuart bácsikája közt (akik természetesen mindketten könyvelők), Wimbledonról próbálnak megmagyarázni neki valamit, és ő a hosszú fekete talárjában és a süvegében csak ül ott és egyetlen szót sem ért az egészből, majd miután megelégeli a dolgot, mindenkit varanggyá változtat.
Amint a vad képzelgés tovatűnt, Hermione így szólt:
- Draco! Te utálni fogod őket! Hiszen mindannyian muglik!
- Nem feltétlenül - válaszolta a fiú kimérten. - Tudod, tanultam jó modort.
Hermionéban az előbbihez hasonló eleven kép villant fel, ezúttal az évi szokásos brightoni nyaralásukról a tengernél. Szinte látta maga előtt Dracót fürdőnadrágban... (De vajon van neki fürdőnadrágja? Sőt, van egyáltalán térde? Hiszen még sosem látta...) A fiú gőgösen visszautasította a jégkrémet, amivel az anyukája kínálgatta. "Gyerünk, ízleni fog!" - nógatta az asszony, mire Draco előhúzta a pálcáját, és békává változtatta őt.
Kezdesz megőrülni, Hermione - mondta magában, majd ültében megfordult, és egyenesen Dracóra nézett.
- Figyelj - kezdte. - Ha visszamegyünk az iskolába, és még akkor is úgy gondolod, hogy szeretnél velem találkozni a nyáron, lehet róla szó.
- Tényleg? - csillant fel a fiú szeme.
- Azt hiszem, igen - bólintott Hermione, és közben szinte látta maga előtt, hogy szeptemberre az egész családja legyekre fog vadászni egy közeli kis tóban.
- Harry is megy hozzátok a nyáron? - kérdezte Draco közömbösen.
- Igen - válaszolta Hermione, - de ő eléggé hozzá van szokva a muglikhoz, és a szüleim is nagyon szeretik - mondta, ám Draco arckifejezését látva hangnemet váltott. - Leszállnál végre rólam és Harryről? - csattant fel. - Ő a legjobb barátom, és ha valami bajod van ezzel...
- Hát nem éppen baráti puszi volt az ott a dolgozószobában - vágott vissza a fiú.
- Már mondtam! Csak azt akarta, hogy az apád tisztában legyen a helyzettel.
- Persze, mondogasd csak magadnak - vágta rá Draco. - De fogadni mernék, hogy élvezted. Nem igaz?
- Oh, fogd már be, Malfoy!
- Élvezted?
Hermione az asztalra vágta a kezében lévő hajkefét.
- Igen! Élveztem!
- Akkor jó lenne, ha döntenél végre - dühöngött a fiú. - Varázslók vagyunk, nem mormonok!
- Ezt megjegyzem arra az esetre, ha bármelyikőtökhöz is hozzá akarnék menni - vágta rá a lány.
Egy percig villámló tekintettel méregették egymást.
- Tudod, hogy értettem - szólalt meg végül komoran Draco.
- Lehet, hogy nem - nézett rá Hermione mérgesen. - Talán nem ártana, ha kifejtenéd.
Draco csak mereven bámult rá, a lány pedig vissza. Hermione mindig azt hitte, hogy Harry az egyetlen, aki ennyire fel tudja bosszantani, de a jelek szerint tévedett.
- Nem vagyok a barátnőd - mondta csípősen. - És nem vagyok Harry barátnője sem. Sőt, hadd jegyezzem meg, EGYIKŐTÖK SEM adta jelét annak, hogy szeretne járni velem. Úgyhogy, ha netán... Neville Longbottommal találkozgatnék, ahhoz sem lenne semmi közötök!
Dracóból ekkor hangos nevetés tört ki.
- Tényleg Neville Longbottommal akarsz járni? Csak mert a Hermione Longbottom szörnyű egy név.
Hermione érezte, hogy a szája akarata ellenére is mosolyra húzódik. Draco közben felállt és a széke mögé lépett. A tükörben felbukkanó két arc egészen közel volt egymáshoz. Draco sötét haja kuszán és kócosan állt, a jelek szerint neki sem sikerül jobban kordában tartania a hajtincseit, mint Harrynek. Milyen jól nézünk ki együtt - gondolta Hermione, és hirtelen kínzó bűntudat fogta el. Térj észhez! - mondta magának, majd kotorászni kezdett Narcissa dobozkájában.
Valaki kopogott, majd kinyílt az ajtó, és Harry lépett a szobába. Szinte rá sem lehetett ismerni, olyan fáradtnak látszott. A szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek, és még Dracónál is sápadtabb volt. De amikor Hermionéra tévedt a tekintete, elmosolyodott.
- Szia! - intett neki.
- Harry - szólalt meg Hermione. - Jól érzed magad?
- Most már igen - válaszolta. - És te?
- Én jól vagyok - mondta a lány, azután felállt.
Mozdulatának nem várt következményei voltak. Harry bizonytalanul hátralépett, mintha valami súlyos tárggyal vágták volna fejbe.
- Hermione... - nyögte majdnem ugyanúgy, mint Draco nem sokkal korábban. - Te... nagyon...
- Igen? - nézett rá Hermione.
De Harry, úgy tűnt, mást nem képes mondani. Csak állt és bámulta a lányt.
- Erről ennyit - jegyezte meg Draco. - Akkor talán folytathatnánk a beszélgetést?
Hát jó - gondolta Hermione. - Bármi is történjék, megtartom ezt a ruhát. Lucius Malfoynak a halott ujjaim jeges szorításából kell kifejtenie, ha vissza akarja kapni.
- Persze - felelte hangosan.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Draco.
- A Roxfort történeténél - mondta a lány vigyorogva.
Erre Harry is felkapta a fejét. Döbbenten nézett Dracóra.
- Te olvastad a Roxfort történetét?
- Mi ebben olyan nagy szám? - csodálkozott Draco.
- Hát ha magadtól nem tudod, én nem fogom elmondani - válaszolta Harry nem éppen kedvesen.
Draco hűvösen mérte végig.
- Nem mehetsz a fogadásra ilyen szerelésben - közölte - Úgy nézel ki, mintha ebben aludtál volna.
Harry odafordult és sötét pillantást vetett a fiúra.
- Sajnálom, hogy nem felelek meg a kényes ízlésednek, Malfoy - vágott vissza. - De egy kissé fáradt vagyok. Az elmúlt egy órában a szerencsétlen apádnak segítettem kitakarítani a hülye irodáját, amit történetesen te forgattál fel.
- Igazán sajnálom, amit tettem - jegyezte meg Draco hamis bűntudattal a hangjában. - Azt hiszem, jobb lett volna, ha leülök és hagyom, hogy az apám LETÉPJE HERMIONE RUHÁIT, ÉS AZ ÍRÓASZTALON TEGYE MAGÁÉVÁ! - A végén már üvöltött, Harry pedig ijedten összerezzent és Hermionéhoz fordult.
- Ez igaz?- kérdezte feszülten.
A lány az ajkába harapott, majd bólintott.
- Megölöm - közölte Harry kifejezéstelen arccal. - Miután kiszabadítottuk Siriust, visszajövök és megölöm. És ha nem sikerül az Adava Kedavra, akkor lecsapom a fejét az egyik rohadt vívókardjával!
Hermione a döbbenettől szóhoz sem jutott. Még soha nem látta Harryt ilyennek. Soha. És ez megrémisztette.
- Nem gondolod, Potter - szólalt meg Draco, - hogy egy kissé pofátlanság az apám megölését tervezgetned, miközben épp itt állok az orrod előtt?
- Miért? - kérdezett vissza Harry. - Talán meg akarsz akadályozni? Nem ajánlom, hogy megpróbáld.
Draco, aki ez idáig hason feküdt az ágyon, most lassan felkelt.
- Én viszont azt ajánlom, hogy hanyagold a témát - szólt közbe dühösen villogó szemekkel. - Hermionénak nem esett baja. Jól van.
- Dehogy van jól! - csattant fel Harry. - Egész nap Malfoyok próbáltak meg bejutni a bugyijába, mégis hogy lenne jól?
- Dögölj meg, Potter! - pattant fel Draco pálcával a kezében. Harry is előrántotta a sajátját. Hermione felpattant és közéjük állt. Ez az egész helyzet mélységesen felbosszantotta.
- JÓL VAGYOK! - ordította. - TÖKÉLETESEN JÓL ÉRZEM MAGAM! VELETEK, KETTŐTÖKKEL NINCS VALAMI RENDBEN!
- Nekem nincs semmi bajom - felelte Draco, és arcán hátborzongató mosoly jelent meg. Hermione hitetlenkedve bámult rá; Harry arcán ugyanis még soha életében nem látott ilyen kifejezést. Legalább olyan bizarr volt a számára, mintha rajtakapta volna Lucius Malfoyt, amint éppen salsát táncol a hallban. - Neki van baja - bökött Draco Harryre.
- Oh, az ég szerelmére! - fakadt ki a lány, majd előhúzta a pálcáját a zsebéből, és így kiáltott: - Capitulatus!
A másik két pálca egyenesen a tenyerében landolt, Hermione pedig gondosan zsebre vágta őket. A fiúk döbbenten meredtek rá.
- Nos - kezdte a lány, - ha meg akarjátok ölni egymást, kénytelenek lesztek a régi, jól bevált módszerekhez folyamodni. De nem ajánlom, hogy a ruhámra lépjetek, vagy bármilyen kárt tegyetek benne, mert ha megteszitek, akkor ebben a szobában valaki tényleg fekete mágiát fog használni. És az a valaki én leszek.
- Ahogy óhajtod - vigyorodott el Draco, ezúttal már sokkal barátságosabban.
Harry azonban nem mosolygott. Hermione gyomra görcsbe rándult, ahogy ránézett. A fiú nagyon sápadt volt, még annál is sápadtabb, mint amilyen Draco szokott lenni. Ezüstszőke haja nedves tincsekben tapadt a homlokára, és akadozva lélegzett.
- Harry, jól vagy? - kérdezte tőle aggódva.
A fiú megrázta fejét, majd hirtelen a padlóra roskadt. Hermione odaszaladt hozzá. Harry megragadta a lány csuklóját és erősen megszorította. Néhány pillanatig egyikük sem mozdult, azután Harry felállt. Még mindig halottsápadt volt, de úgy tűnt, nincs semmi komoly baja.
- Át kell öltöznöm a fogadásra - mondta. - Mindjárt itt vagyok - tette hozzá, majd kilépett a szobából.
- Ez megbolondult - jelentette ki Draco szárazon, amint az ajtó bezárult.
- Dehogyis - állt fel Hermione. - Csak rengeteg olyan dolgot érez, amit még soha ezelőtt, és nem tudja, mit kezdjen velük. Harry nincs hozzászokva a gyűlölethez. Nem szokta gyűlölni az embereket. Még téged sem - tette hozzá egy halvány mosoly kíséretében.
- Ugyan már! - húzta el a száját a fiú. - Engem biztosan utál - Hermione megrázta a fejét. - Hát ezek szerint már én sem vagyok a régi - jegyezte meg Draco, és mivel a lány nem mosolygott, komoly hangon hozzáfűzte: - Ő nem egy szent, Hermione.
- Nem - válaszolta a lány, - csak a legjobb és legbátrabb ember, akit valaha ismertem.
Draco erre nem mondott semmit, csak csöndben leült az ágyra. Hermione pár másodperccel később csatlakozott hozzá, és a fejét a fiú vállára hajtotta. Draco felemelte a kezét, és gyengéden simogatni kezdte a lány haját.
- Hermione...- szólalt meg.
- Ssss - szakította félbe a lány. - Nem bátorítani akartalak azzal, hogy most idejöttem, Draco. Csak egyszerűen így akartam. Ugye, érted?
- Igen - válaszolta a fiú. - Értem.

*

A fogadás pont olyan rémes volt, mint ahogy azt Hermione várta. Néhány egymásba nyíló tágas és hideg bálteremben tartották, és minden tömve volt fekete taláros halálfalókkal. Ő volt az egyetlen nő a teremben, leszámítva egy hatalmas termetű, fekete szaténba öltözött boszorkányt, akinek a nevetése leginkább egy betonkeverő csikorgó hangjára emlékeztetett.
- Az ott Eleftheria Parpis - súgta Harry Hermione fülébe. - Rajtakaptam őt és Luciust a dolgozószobában, amint éppen... khm...
- Pfuj - szörnyülködött Hermione.
Harry mosolygott. Úgy tűnt most már sokkal jobban érzi magát. Egy kicsit még sápadt volt, de ettől eltekintve jól nézett ki. Draco egyik dísztalárját viselte. Időről-időre halálfalók állították meg és üdvözölték. Hermione látta, hogy óriási erőfeszítésébe kerül úgy tenni, mintha mindenkiről tudná, hogy kicsoda, de a viselkedése mégis hűvös nyugalmat sugárzott. Egészen olyan volt, mint Draco. Furcsa - gondolta a lány. - Eddig túlzottan gyűlölte Dracót ahhoz, hogy észrevegye, milyen jóképű, bármennyit is áradozott róla Parvati és Lavender. De most neki is feltűnt. Sőt ha a klasszikus értelemben vett férfiszépséget vette alapul, be kellett látnia, hogy Draco már most sokkal jobban néz ki, mint ahogy Harry valaha is fog. Persze ha ránézett, nem érezte azt a borzongást, amit Harrynél, de el kellett ismernie, hogy nagyon is jóképű.
- Szerintem Lucius enyhén szólva szex-mániás - suttogta Hermione.
- Minden bizonnyal - felelte Harry. - Ha képes volt még veled is próbálkozni... - tette hozzá, és nevetve felkiáltott, amikor a lány játékosan megütötte a karját.
- Van itt valami ennivaló? - nézett körül Hermione reménykedve.
- Nem t'om - vonta meg a vállát Harry. - Szerintem Lucius csak azért hívta össze a társaságot, hogy megossza velük a legújabb ördögi tervének mocskos részleteit. Nem hinném, hogy itt akarja tartani őket vacsorára is.
- Mit gondolsz, leléphetünk már? - kérdezte a lány a tömeget fürkészve.
Draco valahol a fal mellett állt a láthatatlanná tévő köpeny rejtekében. Amikor elmondta nekik Lucius tervét, úgy döntöttek, hogy a lehető leghamarabb ki kell szabadítaniuk Siriust. Remélték, hogy a fogadás zűrzavarában leosonhatnak a dolgozószobába, onnan pedig lejuthatnak a pincébe. Eddig azonban még nem nyílt alkalmuk észrevétlenül távozni.
- Megpróbálhatjuk - nézett körül Harry. - Ha elkapnak, majd azt mondjuk, hogy csak egy kis magányra vágytunk.
- Éljenek a hormonok! - mosolyodott el Hermione. - Mit szólnál, ha a falikárpit mögött csinálnánk?
- Nocsak... - szólalt meg egy hang a hátuk mögül. Lucius volt az. Hermione megpördült és fülig vörösödött. A férfi mellett ott állt Eleftheria Parpis is, és anyáskodva nézett le a lányra.
- Ugyan, kedvesem, nem kell szégyellned magad - mondta. - Draco nagyon jóképű fiú. És egyre jobban hasonlít az apjára - mérte végig ezúttal Luciust olyan pillantással, hogy Hermionénak felfordult a gyomra.
- Mandy csak viccelt - szólalt meg Harry.
- Ebben biztos vagyok - jegyezte meg Lucius, de közben csak a szája mosolygott, a szeme nem. A lánynak úgy tűnt, a férfi még mindig sértve érzi magát, amiért visszautasította a közeledését.
- Eleftheria, ez itt Amanda Brocklehurst, a fiam barátnője.
Hermione udvariasan mosolygott a nőre.
- Jó hírek, Draco - folytatta Lucius. - A Fagyos Karácsony Fogadó tulaja látta Harry Pottert a Malfoy Parkban. Épp most küldött üzenetet.
- Remek - mondta Harry erőtlenül. - Volt vele valaki?
- Egy ember biztosan - felelte a férfi csevegő hangon. - Valami lány.
- Tehát hamarosan itt lesz - gondolkodott Harry hangosan.
- És amikor megérkezik, mi várni fogjuk - tette hozzá Lucius.
Harry és Hermione dermedt szótlanságba burkolóztak. Egyikük sem tudott mit mondani. Végül a lány törte meg a csendet.
- Harrynek rengeteg barátnője van, bármelyik lehet közülük.
- Igen, ebben biztos vagyok - mérte végig őket Lucius. - Mulassatok jól gyerekek - tette hozzá, majd eltűnt a forgatagban Eleftheriával a nyomában.
- Lehet, hogy ez most úgy fog hangzani, mint egy képregény-szöveg - szólalt meg Harry, - de nagyon úgy tűnik, hogy kifutunk az időből. Most azonnal indulnunk kell.
Miután Hermione beleegyezően bólintott, elindultak ahhoz az asztalhoz, ahol Dracót hagyták. A fiú szó nélkül csatlakozott hozzájuk, csak a talárja suhogása jelezte, hogy velük van. Halk utasításait követve a dolgozószoba felé vették az irányt.
- Még hogy rengeteg barátnő - csóválta meg a fejét Harry, amint befordultak a sarkon. - Nekem nincs rengeteg barátnőm. Nem vagyok holmi szoknyapecér.
- Tudom - mondta Hermione, miközben próbálta visszafojtani a nevetését.
- Sőt, jelen pillanatban - folytatta Harry - a barátnőim száma egyenlő a nullával.
- Mert minden idődet Chóra vesztegeted - jegyezte meg Hermione csípősen, - akit viszont te egyáltalán nem érdekelsz.
- Ebben én nem lennék olyan biztos - szólalt meg Draco testetlen hangja.
Harry gyanakvóan méregette a helyet, ahol a fiúnak állnia kellett.
- Ezt meg hogy érted?
- Mondjuk úgy, hogy az érzelmei irántad drasztikus változáson mentek keresztül.
- Mit mondtál neki, Malfoy? - csattant fel Harry.
- Mondtam? - kérdezte Draco. Hermione szinte hallotta, ahogy vigyorog. - Inkább csináltam. Amint megismerkedett a jó öreg Malfoy vonzerővel, máris randiért könyörgött.
- Ja igen... a híres Malfoy vonzerő - húzta el a száját Harry. - Ez győzte meg az apádat arról, hogy meleg vagy? Vagy csak a hajad miatt gondolta?
Draco figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.
- Mindenesetre megmondtam neki, hogy nem akarsz tőle semmit - kanyarodott vissza az előző témához.
- És mégis miért csináltál ekkora baromságot?! - fakadt ki Harry.
- Mert - kezdte Draco, - mert ez az igazság. De úgy látom - folytatta, mielőtt még Harry közbeszólhatott volna, - megérkeztünk.
A dolgozószoba kandallójában égett a tűz, de a helyiség szerencsére teljesen üres volt. A csapóajtó felett lógó új kép egy alacsony, barátságtalan arcú, parókás férfit ábrázolt, aki a felirat szerint az Octavius Malfoy nevet viselte.
Harry lehajolt, hogy félrehúzza a kis szőnyeget.
- Ugye, magad sem gondolod ezt komolyan, Draco? - szólalt meg egy hang a hátuk mögül.
Villámgyorsan megfordultak. Az ajtóban Lucius Malfoy állt egy csapat halálfalóval körülvéve. Eleftheria a férfi mellett állt, és a nézése most már cseppet sem volt anyáskodó. Nagy, fekete szemei úgy éktelenkedtek széles, fehér arcán, mint két sötét barlang.
- Te - fordult Hermionéhoz a nő. - Mit is mondtál, hogy hívnak?
- Amanda - válaszolta Hermione akadozva. - Amanda Brocklehurst.
- Ismerem a Broclkehurst házaspárt - lépett előrébb Eleftheria. - És a lányukat is. Te nem Amanda vagy - jelentette ki, majd a halálfalókhoz fordult.
- Fogjátok le! - parancsolta.
Ezután minden nagyon gyorsan történt. Hermione rémülten hátrálni kezdett, miközben néhány halálfaló elindult felé, Harry pedig elengedte a szőnyeg sarkát, majd a lány és a halálfalók közé ugrott.
- Állj félre, Draco! - szólt rá Lucius keményen.
- Nem - tiltakozott Harry. - Hagyjátok békén!
- Ez egy kém - szólt közbe Eleftheria ridegen. - Az ellenséggel cimborál. Felismerte a Fagyos Karácsony tulaja a fogadáson. Ez a lány nem látogatóba jött. Ő volt az, aki Harry Pottert kísérte.
- Persze te nem tehetsz róla - szólt közbe Lucius Harryhez fordulva, - amiért ilyen szerencsétlenül választottad meg a barátnődet. A szép nők nálad különb férfiakat is bolonddá tettek már. Most pedig állj félre. Nem akarlak bántani, de ha kell, megteszem.
- Hazudsz! - emelte fel a hangját Harry. - Te nagyon is élvezed, ha bánthatsz.
Lucius elmosolyodott.
- Meglehet - válaszolta, majd intett a fejével a Harry előtt álló két halálfalónak.
A fiú hiába nyúlt a pálcájáért, egyedül volt, míg a támadói ketten. Egyiküket még sikerült elkábítania, de a másik ahelyett, hogy elővette volna a pálcáját, megragadta és a földre taszította. Harry megpróbált felkelni, de a halálfaló visszalökte, és acélbetétes bakancsával fejbe rúgta. Harry elájult.
- Óvatosan - szólt rá a halálfalóra Lucius bársonyos hangon. - Épp az egy szem örökösömet bántalmazod.
A férfi a földön fekvő Harryre pillantott.
- Életben van - jelentette ki. - De egy darabig nem fog felkelni.
- Akkor hagyjátok ott - bólintott Lucius. - Hozzátok ide a lányt.
A két halálfaló megragadta Hermionét a karjánál fogva, de a lány meg sem érezte. Nem bírta levenni a szemét a vértócsában heverő Harryről még akkor sem, amikor a halálfalók Lucius elé vonszolták.
- Hello, Amanda - mondta a férfi. - Mit gondol, érdemes megkérdeznem a valódi nevét? Nem, azt hiszem, fölösleges... Hiszen magácska minket csöppet sem érdekel. Az viszont annál inkább, hogy hol van Harry Potter.
Hermione becsukta szemét, de még így is maga előtt látta Harryt.
- Megölte! - vágta rá, majd mondandóját olyan szitkokkal toldotta meg, amelyekről még csak nem is sejtette, hogy a fejében vannak. Nem kétséges, hogy Dracótól tanulta őket.
- Draco rendbe fog jönni - jegyezte meg a férfi türelmetlenül. - És ne csináljon úgy, mintha érdekelné, hiszen tudjuk, hogy Harry Potterrel jött ide. Ő hol van most?
Hermione kinyitotta szemét és belenézett Lucius szürke szemeibe. A férfi pillantása fagyos volt, akár a tél. Azután megrázta a fejét.
- Rendben - mondta Lucius közömbösen, majd elővette a pálcáját, és a hegyét Hermione mellkasára szegezte, pontosan a szíve fölé. Azután közelebb hajolt a lányhoz; olyan közel, hogy akár meg is csókolhatta volna.
- Crucio - suttogta.
Ez volt a legkínzóbb fájdalom, amit Hermione valaha is érzett, vagy akár csak elképzelt. Olyan volt, mintha egyszerre égetnék, szúrnák, vágnák és szaggatnák. Úgy érezte, összezúzzák, tönkreteszik, és a teste már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Hallotta magát fájdalmában felkiáltani, mégis úgy tűnt, mintha megsüketült és megvakult volna. A világ elfehéredett, ő pedig csak sikoltott és sikoltott. És haldoklott.
Lucius leeresztette a pálcát, így a fájdalom megszűnt, és amint a halálfalók elengedték a karját, Hermione térdre rogyott és arcát a kezébe temette.
- Fáj, igaz? - kérdezte Lucius.
- Ne játssza a hülyét - felelte a lány, és a hangja még a saját fülei számára is egészen furcsán csengett. - Persze, hogy fáj.
Lucius tett felé egy lépést, majd az egyik csizmás lábát a lány vállára tette és nagyot lökött rajta. Hermione meg sem próbált ellenállni. Csak feküdt a hátán és Draco apjára meredt. Meg fogok halni - villant belé a gondolat. - Meg fogok halni, és már soha nem mondhatom el neki, hogy...
- Nem kell, hogy meghaljon - szólalt meg a férfi, mintha csak a gondolataiban olvasott volna. - Csak árulja el, hol van Harry Potter.
Hermione nem válaszolt.
Lucius sóhajtott egyet, majd felemelte a pálcáját.
- Cru...
- Elég! - kiáltotta egy hang, amely a lány számára úgy tűnt, mintha mérföldekről szólt volna. - Hagyd békén!
Hermione rögtön tudta, ki az, és a kétségbeesés éles szúrásként járta át a testét. Ne! - könyörgött magában. - Draco, ne!
De már nem volt mit tenni. Draco kibújt a láthatatlanná tévő köpenyből, és ott állt mindenki számára láthatóan, védtelenül. A halálfalók döbbenten meredtek rá, Lucius Malfoy arcára azonban győzedelmes kifejezés ült ki.
- Hagyd békén! - ismételte Draco remegő hangon. Riadtnak látszott; arca falfehér volt, fekete haja az izzadságtól a homlokára tapadt. De végtelenül elszántnak tűnt. - Én vagyok az, Harry Potter - mondta. - Itt vagyok.

(Fordította: Morgan Le Fay)

(Folyt. köv... :-)

Vissza 8. fejezet