Halványuló Jegyek

(Gilda)

III.

Milton úr rettentően össze volt zavarodva. Csak foltokban emlékezett a történtekre... Az előbb ment el tőle egy nagyon furcsa pár. Szokatlan külsejük miatt először nem is akarta őket beengedni. De az a rózsaszín hajú lány olyan kedvesen kérte, hogy hadd menjenek be egy pillanatra, hogy végül maga sem tudta, miért, de beeresztette a párt. A nagyanyjától örökölt tárgyak érdekelték őket leginkább. A férfi mintha azt mondta volna, valami iskolának gyűjtenek egy kiállításhoz. Ő persze először tiltakozott, még csak az hiányzik, hogy rablók akarják kikémlelni a vagyonát! Most, hogy elmentek, már maga sem értette, hogyan, de a lánynak ajándékozott egy mécsest és két díszes ezüsttálcát. Olyan bájos volt, ahogy lelkesedett... elvégre nászutasok, megérdemelnek egy kis ajándékot! Hát istenem, éppen a nagyanyja kedvenc tárgyai voltak, mit lehet tenni? Bár talán mégsem kellett volna elajándékoznia őket... a felesége megnyúzza, ha ezt megtudja... nem lehetne esetleg visszaszerezni a holmit? Azt mondták, a Holdréten táboroztak le, sátorban... hogy hívták, Lapin, vagy valami ilyesmi...

Már éppen indult volna, amikor újabb furcsa alak lépett be a szobába. Fekete köpeny volt rajta, fején csúcsos kalapszerűség. Milton úr el sem tudta képzelni, hogyan jutott át a bezárt ajtón. Töprengésre nem sok ideje volt, mert az ismeretlen fenyegetően közelebb lépett hozzá. Egy rövid botot fogott rá, és Milton úr azon kapta magát, hogy mindent elmesél neki az előbbi látogatóiról, a mécsesről és a két tálcáról, meg a Holdréten álló sátorról.

*

Piton sötét arckifejezéssel ült a hatalmas előcsarnokban. Dumbledore mindannyiukat ide kérette, mondván, hogy Lupinék jelzését ezentúl itt kell folyamatosan várniuk. Az igazgató biztos volt benne, hogy miután Tonksék megszerezték a mécsest, a Halálfalók nagyon rövid időn belül rajtuk fognak ütni. A terv az volt, hogy miután a falu köré helyezett jelzővarázslatok érzékelik, hogy valaki a falu területén hoppanál, egyikük azonnal riasztja őket. Remélhetőleg az illetőnek lesz arra ideje, hogy személyesen jöjjön, nem pedig patrónust küld, hogy a megszerzett mécsest biztonságba helyezhessék a Roxfortban. A varázslók próbáltak társalogni egymással, néhányan tréfákat eresztettek meg, de alapjában véve mindannyian feszültek voltak. Darius felindultan ült az egyik sarokban, és Piton látta, hogy a barátnője folyamatosan nyugtatgatja. Sirius elmerülten beszélgetett Dumbledore-ral, sűrűn pillantgatva az ujjaival türelmetlenül doboló bájitaltan tanár felé. Piton egyre idegesebb lett. Csak forduljon ide Black még egyszer azzal a kutyaképével, majd körülnéz a fejében! Sőt, talán egy kis Imperiussal még bocsánatot is kérne! Megrázta a fejét. Biztos a feszültségtől jutnak ilyenek az eszébe... Még hogy mindenki, főleg Dumbledore szeme láttára használjon fekete mágiát meg főbenjáró átkokat? Az hiányozna csak.

Ekkor Trelawney professzor lépett hozzá. Piton szinte meglepve nézett rá. A nő soha nem szokta megszólítani, sőt, rendszerint inkább kitért az útjából. A tanárnő arcára nézve azonban már sejtette, mi következik.
- Piton professzor, belenéztem ma reggel a kristálygömbömbe. Úgy érzem, tudnia kell, mit láttam!
- Szerintem pedig nem szükséges - felelte udvariatlanul Piton.
- Magára szörnyű vég vár hamarosan - mondta Trelawney ügyet sem vetve a közbeszólásra. - A Sötét Nagyúr borzalmas átokkal sújtja magát, és fájdalmas kínok között fog meghalni!
- Kész szerencse, hogy most már tudom! - állt fel Piton, és otthagyta a meglepetten pislogó jóslástan tanárnőt.
Elege volt ebből az egészből. Itt ülnek egy rakáson, erőltetetten próbálnak egymással cseverészni, nevetséges! Lába már a lépcsőn volt, amikor kivágódott a kapu, és berontott Tonks.
- Gyorsan, jöjjenek! Behatoltak a faluba! Remus egyedül van! Siessenek! - kiabálta rémülten.
- Nymphadora, nyugodjon meg és mondja el, mi történt! - sietett elé Dumbledore. Tonks valamivel összefüggőbben hadart tovább.
- Ahogy mondta, a falu köré jelzővarázslatot vontunk. Letáboroztunk a mezőn, megszereztük a mécsest a tulajdonostól, részlegesen töröltük a memóriáját, de alig értünk vissza a sátorhoz, amikor észleltük, hogy legalább harmincan hoppanáltak a jelzővarázslatok mentén. Nem gondoltuk, hogy ennyire kevés időnk van! Most biztos a tulajdonoshoz mentek, de bármikor rátámadhatnak Remusra! Jöjjenek!
- És a mécses? - lépett oda Piton.
- Igen, elhoztam! - mondta Tonks, és kapkodva keresgélni kezdett mugli kabátja zsebeiben, majd megkönnyebbült sóhajjal előhalászta a mécsest, és Piton kezébe nyomta.
- Vigyázzon rá! És most menjünk már! - Szinte toporzékolt a türelmetlenségtől.
- Rendben - felelte Dumbledore. - Akkor indulás! Perselus, ne csináljon semmi meggondolatlanságot! Magát nem láthatják meg!
Azzal odalépett a rózsaszín hajú lányhoz, és egy zacskó gumicukrot nyújtott felé. Kis csoportokban a többiek is egy-egy zsupszkulcsot ragadtak meg, és egy másodperc alatt eltűntek. Darius egy pillantást vetett Pitonra, majd a bájitaltan tanár legnagyobb megkönnyebbülésére úgy döntött, nem az ő társaságában szeretné a következő órát eltölteni. Amint végre egyedül maradt, Piton a szobájába sietett. A mécsest mélyen a ládájába zárta. Előszedte a láthatatlanná tévő köpenyt, magára kanyarította és követte társait.

*

Mikor Piton a Holdréten találta magát, egy pillanatra megdermedt. Már elkezdődött! Zöld villanások cikáztak a levegőben. Mindenfelől ordítás, sikoltás hallatszott. Az egész mező egyetlen nagy kavarodás volt. "Avada Kedavra!" - ordította valaki közvetlenül mellette, mire pár méterrel távolabb egy idősebb varázslót látott némán összecsuklani. Piton bevetette magát a csatába. Láthatatlanná tévő köpenye védelme alatt könnyebben megközelítette ellenfeleit és könyörtelenül lecsapott. Semmiből jövő átkaival a leginkább szorongatott társait próbálta ellenfelüktől megszabadítani. Mordon és Diggle hihetetlenül fiatalos mozgással pusztította az ellenséget, és McGalagonynak sem volt szüksége segítségre. A tanárnő hidegvérrel küldött egymás után öt Halálfalót a túlvilágra. Sirius Black akrobatikus ügyességgel mozgott a cikázó átkok között, látszott rajta, rettentően élvezi, hogy végre tehet valamit. Egy suhintással elintézte a Lupint szorongató Halálfalót, és rögtön újabb ellenségre szórta az átkokat. Hestia Jones az utolsó pillanatban lökte le átkával Tonksról az őt rohamozó Halálfalót, aki nyakát törve zuhant a társai közé. Emmeline Vance vércsesikoltással pusztította az ellenséget, hangja legalább annyira rémisztő volt, mint az átka.

Pitonnak azonban még így is nehéz dolga volt: egyszerre koncentrált a heves mozgástól folyton lecsúszni készülő köpenyére, és az átkok küldésére legmegfelelőbb pillanat kiválasztására. Ha rájönnek, hogy valaki láthatatlanul pusztítja őket, vége. Egy egyszerű varázslattal azonnal láthatóvá tehetik. Patakokban folyt rajta az izzadtság, de küzdött tovább.

A fiatal Halálfalók meglepően erősek voltak. Vezérük, Keren Dangor pedig kétségtelenül nagy hatalommal rendelkezett. Lassan azonban fogyatkozni kezdtek. Piton azon vette észre magát, hogy egy vörös hajbozontot keres a küzdők között. Hirtelen észrevette. Rania Dangor dermedten állt a káosz közepén.
Megpróbált úrrá lenni bénultságán, de csak zsibbadt ködön át érzékelte az eseményeket. Kész csoda volt, hogy eddig nem találta el egyetlen átok sem. Piton azonnal látta, hogy a nő a csata kezdete óta nem harcol. Így nem sok esélye van életben maradni! Egy jól irányzott átokkal újabb ellenséget küldött a másvilágra. Rania ekkor magához tért. Kábító átkok? - Piton nem hitt a szemének. Miért vacakol a nő kábító átkokkal, amikor itt öldöklés folyik? Ráadásul élvezi a találatokat, ez látszik rajta! Ekkor észrevette, hogy Nedda Nefert egyszerre hárman támadják. Sebesen közbelépett, és a láthatatlan halál őket is elérte.

Rania hevesen küzdött. Körülötte egyre inkább megfogyatkoztak csapatának erői, az ellenség győzelme szinte biztosnak tűnt. Ráadásul a csatatér különböző pontjain ismeretlen eredetű átkok pusztították az övéit. "Láthatatlanná tévő köpeny!" - gondolta. Rania ekkor döbbent rá, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy álmában látta. Ugyanebben a pillanatban apja elkiáltotta magát: "Visszavonulunk!", de messziről azt is jól látta, ahogy egy hosszú, ősz szakállú varázsló célba veszi az apját. Ez Dumbledore! A gyűlölet hirtelen fellángolt benne. Most már tudja, hogy nem tehet semmit, a többiek mindjárt eltűnnek. Kudarcot vallottak. De talán Dumbledore-t mégis elintézheti, csak egy kicsit gyorsabbnak kellene lennie...

Piton levegő után kapkodva látta, hogy Rania Dumbledore-ra szegezi a pálcáját, eddig nem látott, gyűlölködő arckifejezéssel. Meg akarja ölni! Lecsúszó köpenyével nem törődve tétovázás nélkül közéjük ugrott. A szakállas varázslóra küldött kábító átkát az érkező magas, sötét taláros varázsló könnyedén hárította, és ugyanabban a pillanatban vakító villanást küldött feléje. Az idő hirtelen lelassult. Sűrű ködön keresztül érzékelte, hogy nem halt meg, de mintha hosszú percek alatt csuklott volna össze, miközben egyre közelebbről érezte a sötét taláros varázsló tekintetét.

*

- Tűnjünk el innen, még visszajönnek! - lépett oda lihegve Sirius az igazgatóhoz. Dumbledore azonban némán meredt a földön fekvő Vector professzorra. Szeme csupa könny volt, ahogy felnézett.
- Mekkora a veszteségünk? - kérdezte rekedten.
- Elvesztettük Elphiast és Emmeline-t. Na és őt. Nagyon sajnálom. - mondta Sirius és elhallgatott.
- Sebesültek? - kérdezte Dumbledore.
- Mindegyikünkön vannak sebek, de Remusé, McGalagony professzoré és Neddáé különösen súlyos. Sürgősen vissza kell őket vinnünk a Roxfortba.
Ekkor Mordon lépett hozzájuk.
- Amondó vagyok, hogy pucoljunk innen. Nem tetszik ez nekem. Nyilván erősítést hoznak! Rájuk fér, az biztos! - nevetett fel sötéten.
- Hány halottjuk van? - kérdezte az igazgató.
- Tizennyolcat számoltunk össze - felelte Mordon. - Már eltűntettük őket.
- Na és ne felejtse el megemlíteni, hogy Piton, az irgalmas szamaritánus is elkábított egyet! - mondta Sirius, és hitetlenkedve rázta a fejét. - Mintha nem lenne elég bajunk!
- Elkábított? - kapta fel a fejét Dumbledore. Körülnézett és azonnal észrevette a bájitaltan tanárt. Összefont karral állt, és kőmerev arccal nézte az előtte serénykedő Bimba professzort és Hestia Jonest. A két nő egy földön fekvő alakot vizsgált olyan arccal, mintha arra várnának, hogy az mindjárt felpattan és nekik ugrik. Dumbledore közelebb lépett, és alig akart hinni a szemének. Hiszen ez Rania Dangor! Tehát ezt a csatát látta Piton a nő fejében...
- Perselus, látom, nem volt ínyére az iskola társalgója. Ha hazaértünk, szeretnék önnel beszélni. Most induljunk. Nem hiszem, hogy visszajönnének, de a sebesülteket sürgősen el kell látni. Mozogni nem tudnak, ezért egy sebesültet ketten kell közrefognunk, és ismét zsupszkulcs segítségével kell eltűnnünk. Emmeline-éket is hozzák... és a Halálfaló lányt is.
- Minek? - kérdezte az eddig szótlanul álló Piton. - Egy Halálfalót akar a Roxfortba vinni?!
- Gondolkoztál volna előbb, Piton, amikor nem intézted el! - vicsorgott Sirius. - Csak nem esett meg rajta a kis szíved?
- Perselus az én kedvemért hagyta életben - szólt közbe az igazgató. - Nagyon fontos, hogy beszéljek vele.
- Azt ugye tudja, hogy magát akarta megölni, amikor közbeléptem? - kérdezte szkeptikusan Piton. Ő is rájött már, hogy a csata utolsó pillanatait látta a nő fejében, mikor Voldemort előtt állt. Tudnia kellett tehát, hogy hogy fog végződni a kísérlete, mégis megpróbálta.
- Igen? Kár - Dumbledore mindössze ennyit fűzött hozzá. - Most menjünk.

Bimba professzor és Hestia sietve felálltak, és a sebesültekről motyogva otthagyták a földön fekvő Raniát. Sirius gonosz vigyort eresztett meg Piton felé.
- Most aztán örülhetsz, hogy nőt cipelhetsz a két kezeddel! Élvezd ki a ritka alkalmat! - vágta oda, és gyors léptekkel a Lupint felemelő Mordonhoz sietett.
Piton szitkozódva guggolt le Raniához. Most aztán lesz egy valódi Halálfaló is a Roxfortban, hát ez csodás! Naná, hogy a jóságos Dumbledore nem hagyja ott ájultan a mező közepén, és naná, hogy ő a szerencsés, aki cipelheti! Magában tovább szitkozódva a karjába kapta a nőt, és felállt. Örülhet, hogy legalább nem kétszáz kilós a nő, gondolta zordan. Rania feje ernyedten billent Piton vállára, akinek éles szaglásába ismerős illat csapott. Egy röpke pillanatra átfutott az agyán, vajon melyik bájitalra hasonlít ez az illat? Talán a gyémántcseppekre? Bosszúsan fújt egyet. A fáradtságtól lehet, hogy ilyesmire vesztegeti az idejét. Társai lassan mind eltűntek, és néhány pillanat múlva ő is az iskolában állt.

*

- Szóval elszalasztottátok a mécsest?! Tönkre mered tenni a terveimet?! Te?!
- Uram, nem tehetünk róla! Az a két varázsló segítséget hívott!
- Idióták! Miért nem alkalmaztatok hoppanálás gátló bűbájt az egész faluban?!
- Uram, honnan tudhattuk volna, hogy varázslók vették meg azt a mécsest? Nem is sejtettük, kicsodák, amíg a semmiből fel nem bukkantak a társaik! A tulajdonos csak annyit mondott, hogy egy iskolának vásárolnak...
- És a védővarázslatok sem tűntek fel, ostoba?! Megmondtam nektek, mennyire fontos megszereznem azt az átkozott mécsest!
- Uram, bocsáss meg! Nem értem, hogy kerülhetett oda az a kettő! Kérlek, ne, kérlek!
- Valami hihetőbbel gyere, különben nemcsak az arcodat teszem tönkre!
- Ááááááááááá....
- Felismerted őket?
- Igen! Amikor... a férfit megközelítettem... először csak egyedül... azt mondta, ő Remus Lupin a Roxfortból... Az iskolának vásárolnak olyan tárgyakat, amikhez az alapítóknak köze van...
- Még meg is dícsérnélek, hogy ki akartad deríteni, ki halászta el előlem pont akkor a mécsest. De hogy te ezt elhitted, az súlyos hiba!
- Uram... mi... mi okom lett volna kételkedni?
- Ostoba! Hagyod magad átverni?! Egyébként még az is lehet, hogy igazat mondott. De ha rájövök, hogy innen szivárgott ki valami, és szándékosan ejtettek titeket csapdába, akkor valaki nagyon megjárja!
- Uram, a tűzbe tenném a kezem az embereimért!
- Csak nem azt akarod mondani, hogy az én környezetemben van áruló?!
- Ááááááááááááááá...
- Hagyd abba a nyavalygást, és felelj!
- Nem... ugyan, dehogy... hiszen csak te meg én tudtuk, hogy hol támadunk...
- Tehát bevallod, hogy a te bandád árult el?
- Nem, nem! Biztos vagyok benne, hogy nem! Én... azt gondolom, hogy ez a Lupin tényleg csak véletlenül járt ott, és mi balszerencsénkre egyenesen a karjaiba futottunk!
- Persze, és pont Dumbledore siet a segítségére? Te tényleg ilyen gyengeelméjű vagy? Az ilyenekre semmi szükségem!
- Kérlek, adj még egy lehetőséget! Visszaszerzem a mécsest, ha addig élek is!
- Hallgass! Életben maradhatsz! Piton majd kideríti, hogy hogy került oda valójában az a Lupin! Te viszont többé ne merj hibázni! Crucio!

*

Rania sikoltva ébredt fel. Minden tagjában érezte az imént hallott átkok erejét. De hiszen nem is ő kapta... hanem... az apja! Apját megkínozzák! Segítenie kell... Fel akart ugrani, de erős karok nyomták vissza az ágyba.
- Maradjon fekve, még nem kelhet fel! - mondta egy női hang.
Rania nem tudta, hol van. Kétségbeesetten kapálódzott és keményen hadakozott a hang tulajdonosával. Miért nem kelhet fel?
- Apám! Ne! Hagyja abba, még megöli! - sikoltotta újra. Tudatába foszlányokban törtek be a körülötte lévő hangok.
- Rémálma van - mondta az előbbi női hang.
- Vagy a valóságot látja. Jó esély van rá, a történtek után... - hallott egy kissé reszelős, öreg hangot.
- Tényleg azt gondolja, hogy jó ötlet itt tartani? - kérdezte egy ismeretlen férfihang.
- Feltétlenül - válaszolt az öreg. - Nem tudhatjuk, mire képes, és ezen kívül beszélni is szeretnék vele.
- Én azt hiszem, kockázatos, ha itt marad. Még megpróbál valakit megölni - mondta az előbb hallott férfihang.
- Egyetértek - mondta egy furcsán ismerős, bársonyos hang. - Az a véleményem, hogy minél előbb meg kell tőle szabadulnunk, Dumbledore professzor.
Dumbledore? Rania szeme felpattant. Az öreg varázsló érdeklődve fordult felé.
- Örülök, hogy felébredt - mondta, és az arcát fürkészte. Raniában egyszerre minden felrémlett, ami a csatatéren történt. És ami évekkel ezelőtt... A párnája alá kapott.
- A pálcáját elvettük, kisasszony. Ha itt lesz az ideje, visszakapja. Egyelőre csak kárt tenne vele magában - mondta Dumbledore.
Rania gyűlölettel meredt az igazgatóra. Szóval fogoly... ennek az embernek a foglya! Tehát elhatározta, hogy az egész családját kiirtja?
- Eszemben sincs itt maradni - kiáltotta. Szinte fojtogatta az apjáért érzett aggodalom.
- Azt hiszem, nincs választása, Miss Dangor. Hoppanálással kár próbálkoznia, mert nem fog sikerülni. Egyelőre az ágyból sem fog tudni kiszállni, csak ha valaki magán tartja a szemét. Az apjáért pillanatnyilag semmit nem tehet.
- Mit akar csinálni velem? Megölet? Esetleg megkínoz? - sziszegte Rania, pedig Dumbledore utolsó mondata még jobban kibillentette egyensúlyából. Eszerint beszélt álmában...
- Miért tenném? - csodálkozott Dumbledore. - Azt hittem, nyilvánvaló, mit akarok. Szeretnék önnel elbeszélgetni.
- Arra ne számítson, hogy elárulom a társaimat! - Rania szeme vadul villogott.
Az eddig szótlanul álló két férfi közelebb lépett. Raniának feltűnt, hogy egyikük húzza a lábát. A másik pedig... a fekete szemekbe nézve eszébe jutott minden. Piton tehát tényleg elkábította... de miért? Biztos nem sajnálatból, különben nem nézne rá olyan utálattal.
- Pedig ez lenne a legokosabb. - Rania megborzongott a bársonyos hang hallatán. - Sok bajt megelőzhetne vele.
- Maga aztán tudja, igaz? - válaszolta dühösen a nő, igyekezve kivonni magát az oly ismerős tekintet hatása alól. - Nem magától fogok tanácsot kérni hűség kérdésében!
- Az én hűségemhez nem fér kétség - válaszolta hidegen Piton. - A maga hűsége azonban már első alkalommal csődöt mondott, ha jól emlékszem.
Ez övön aluli volt. Raniának arcába szaladt a vér a méregtől.
- Tudják a maga kedves és jóságos barátai, hogy mások fejében kotorászik? Hogy a fekete mágia avatott ismerője?! Akarja, hogy felvilágosítsam a tisztelt igazgató urat a viselt dolgairól?
- Perselus a bizalmamat élvezi - mondta Dumbledore. - Most azonban próbáljon aludni. Ma még a gyengélkedőn kell maradnia, a kábító átkoknak néha erős utóhatásai vannak. Perselus, Poppy majd segít beadni Remusnak a főzetet. Gyere, Dedalus, nézzük meg, hogy áll Bimba professzor az üveggyökerekkel. Még visszajövök.
Piton figyelmét nem kerülte el a pillantás, amit a nő a távozó Dumbledore-ra vetett. Biztos volt benne, hogy ha tehetné, ott helyben megátkozná. A maga részéről meg volt győződve róla, hogy ez a mély gyűlölet csakis egyet jelenthet: a nő a Sötét Nagyúr elkötelezett híve. Nem teszi jól Dumbledore, hogy a közelében hagyja. A nő ekkor Pitonra nézett. Sok minden keveredett a tekintetében. Már meg is van a gyenge pontja gondolta Piton. Még legilimencia nélkül is nyilvánvaló minden egyes gondolata. Hogy lehet ennyire vigyázatlan? Nem sokat vesztenek a Halálfalók, ha többet nem kapják vissza. Piton kezdte magát kényelmetlenül érezni a rászegeződő pillantástól. Mit néz így rá? Mintha várna valamire... Talán mondania kéne valamit?
- Miért csinálta? - kérdezte végre Rania bizonytalanul.
- Mit? - kérdezte barátságtalanul Piton. Nagyon jól tudta, mire gondol a nő.
- Miért nem ölt meg? Megtehette volna. Láttam, maga volt, aki láthatatlanná tévő köpeny alól szórta az átkokat. Megjegyzem, ez aztán a bátor harcmodor!
- Nem magától fogok tanácsot kérni bátorság kérdésében! - ismételte gúnyos mosollyal Piton a nő előbbi szavait.
- Ezt meg hogy értsem?! - kérdezte felháborodva Rania.
- Talán bátor dolognak számít lesből rátámadni egy sátorozó párra? Vagy akár egy egész mugli óvodára? - kérdezte Piton megvetően. Csak nem képzeli ez a nőszemély, hogy őt kioktathatja?
- Mit tud maga rólam? Fogalma sincs semmiről! - Raniának még a hajszálai is szikráztak a méregtől. - Nincs joga ilyen hangon beszélni velem - magának aztán végképp nincs!
Piton mély levegőt vett. Na, ilyen vitába aztán nem fog belemenni. Még hogy ő magyarázkodjon? Egyáltalán, mi ütött belé, hogy itt pazarolja az idejét? Egy árva szó nélkül hátat fordított a nőnek.
- Madam Pomfrey, adjuk be Lupinnak végre a főzetet, fontosabb dolgom is van annál, mint hogy itt toporogjak.
Rania a dühtől még mindig remegve figyelte, ahogy a férfi odalép a mellette lévő ágyhoz, és az ápolónő segítségével az eszméletlen betegbe próbálja diktálni a kezében tartott kupa tartalmát. A halálsápadt férfinak nyilvánvalóan súlyos sérülései lehettek, mert szinte az egész testét kötések borították. Rania szótlanul nézte, ahogy Piton hiábavalóan próbálja a sebesült szájába erőltetni az italt, ám az nem bírja lenyelni. A bájitaltan tanár szitkozódott. Jól tudta, mi lesz, ha nem adja be Lupinnak a főzetet... Ekkor nyílt az ajtó, és belépett Dumbledore. Egy pillantást vetett a szeme sarkából figyelő Raniára, majd Lupinhoz sietett.
- Boldogulnak, Perselus? - kérdezte aggodalmasan.
- Nem. El kell különítenünk, különben... - mondta összeszorított szájjal Piton.
- Muszáj rávenni, hogy lenyelje! Ebben az állapotban az átalakulás... - Dumbledore nem fejezte be a mondatot.
Átalakulás? Miért kell egy ájult beteget elkülöníteni? Még így is veszélyes lehet? Rania nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg.
- Megmondaná valaki, hogy miről beszélnek? - kérdezte támadóan. - Ez az ember veszélyes lehet ránk?
- Semmi köze hozzá - vetette oda Piton.
- Már elnézést, de az én ágyam mellett fekszik, talán jogom van tudni, ha bármikor kitörhet rajta az őrület!
- Nos, rendben. - Piton olyan hirtelen fordult felé, hogy Rania összerezzent. - Bár nem hiszem, hogy magának itt jogai lennének, de ha mindenáron tudni akarja, nem az őrület fog rajta kitörni. Inkább azon aggódjon, nehogy a torkát harapja át. - Piton szándékosan akarta megrémíteni a nőt.
- Micsoda?! - Rania elsápadt. - De hát ő azt mondta, a Roxfortban tanít! Úgy érti...
- Úgy értem, hogy az itt fekvő úr egy vérfarkas. Egyébként pedig valóban itt tanított. Most már tudja - mondta Piton a lehető legközönyösebb hangon.
- Maguk megbolondultak?! - kapkodott levegő után a nő. - Egy VÉRFARKAST tartanak az iskolában?
- Remus Lupin kitűnő kolléga és nagyszerű varázsló. A betegsége soha nem akadályozta abban, hogy a tanítást a lehető legfelelősségteljesebben végezze - mondta keményen Dumbledore.
- De... egy VÉRFARKAS? - Rania arcán leplezetlen iszonyat látszott. - És mellém fektetik?! Miért nem zárják be valahova?! És egyáltalán, hogy taníthat egy ilyen... csökevényes félember?!
Piton elfehéredett. Dumbledore békítően a karjára tette a kezét, de lesöpörte magáról Rania ágyánál termett, és egészen közel hajolt hozzá.
- Csökevényes félember?! Gratulálok! A kisasszony bebizonyította, hogy hűséges Halálfaló! - ezzel sarkon fordult és kiviharzott a szobából.
Madam Pomfrey tátott szájjal bámult utána. Ebbe meg mi ütött? De hiszen halálosan gyűlölik egymást Lupinnal!
Dumbledore szomorúan nézte a bevágódó ajtóra meredő Raniát. A nőnek fogalma sincs, mekkora kárt okozott a megjegyzésével, önmagának legalább akkorát, mint Pitonnak, aki ezek után aligha fog segíteni, hogy megpróbálják őt visszafordítani. Pedig a bájitaltan tanár mindenki másnál többet tehetett volna...

Ebben a pillanatban egy szőke fiatalember rontott be az ajtón.
- Nedda megsebesült? Hogy van? - majd leesett állal, döbbenten meredt az ágyban ülő Raniára, akinek minden vér kifutott az arcából.
- Darius?! - Forogni kezdett vele a szoba. Ez már túl sok volt... Többé nem tudott küzdeni az ájulás ellen. Hátrahanyatlott, és körülötte elsötétedett minden.

 

Folyt. köv.

Vissza