Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

X.

A fogadás

Másnap Harry barátaival reggelizett a nagyteremben. Az asztalon ott hevertek a Colin által készített képek tiszteletpéldányai. A fiú egész éjjel nem aludt, hogy előhívhassa mindet. Mindegyiken Harry szerepelt a gratulálok gyűrűjében. A fiú nagyon szánta tulajdon képmásait, akik azokban a kellemetlen pillanatokban ragadtak. A képekről úgy tűnt, mintha Harry valami filmsztár lenne: az összes népszerű vagy annak vélt ember ott feszített mellette.
Az egyik képen a Hollóhát vállas csapatkapitányával, Robert MacVainnel volt látható, amint ő kétségbeesett arccal próbál menekülni Colin elől, Robert viszont széles vállával és széles mosolyával csak úgy ragyog mellette. Aztán a következő képen Bianca Sewell szorította magához, aki csak ritkán tűnt fel az iskola falai között, mivel az Aranytalár Varázsdivat hivatalos arca volt és állandóan fotózásokon és bemutatókon vett rész. A kép elég komikus volt, mivel Harry épp Bianca legformásabb és legjellemzőbb testrészéig, a melléig ért. Harry mindegyik képen borzalmasan szenvedő képet vágott, és ezekből legalább háromtucatnyi volt.
A kviddics iránti lelkesedés azóta némiképp lecsengett, és átadta helyét a Harry iránti lelkesedésnek és utálatnak. A három másik ház gúnyolódását most könnyen elviselte, lévén legalább a saját csapata mellette állt. A többiek azzal próbálták felhergelni, hogy ő a kis kiválasztott, és csak ezért választották meg, mert híres. Sőt, olyan pletykák is lábra kéltek, hogy Harry megfenyegette a csapat többi tagját, hogyha nem szavazzák meg, akkor sárkánytrágyává változtatja őket.
Harry tudta, ez csak rosszabb lesz, ha Dumbledore végre kitűzi az első meccs időpontját. A fiú energiáit most már nem csak a tanulás és az edzések, de a taktika és az edzésmódszer kidolgozásai is lekötötte, nem is beszélve arról, hogy kerülőutakon kellett közlekednie a kastélyban, hogy elkerülje a vihogó lányokat, akik akár követni is képesek voltak őt. Már meg is szerezték valakitől az órarendjét, nem is beszélve róla, hogy a mardekárosok rászoktak, hogy apró pergamenfecnikkel dobálták, ha elhaladt mellettük.
Mindemellett fennmaradó szabadidejét az Anabell Malfoy utáni kémkedéssel töltötte, mely leginkább kimerült abban, hogy mindig figyelte, merre tűnik el az előcsarnokból a lány, s megfigyelése szerint a Mardekár klubhelyiségéhez vezető út helyett egyre gyakrabban választotta a hosszú márványlépcsőt, de hogy utána hova ment azt Harry nem tudta. Sehova sem mehetett ugyanis a másod-harmadéves griffendéles lányokból verbuválódott rajongói klubja nélkül. Tervbe vette ugyan, hogy egyszer követi, de mindezidáig egyszer sem sikerült elszabadulnia barátai gyűrűjéből, nemhogy a vihorászó csordától.
- Nem adják ki az adatokat?! - csattant fel Hermione és az asztalra csapott, mire a körülötte ülők mind felé fordultak.
- Milyen adatokat? - kérdezte Harry meghökkenve, megelőzve Ront, aki épp egy nagy kanál gabonapehellyel küzdött, s úgy tűnt, semmilyen érdeklődést nem mutat a külvilág iránt.
- Áh semmi... - sóhajtott a lány, és a folytatással várt addig, míg mások vállat vontak és visszatértek a reggelijükhöz. - Csak ki akartam kérni valakinek az adatait az itteni levéltárból, de azt írták, hogy titkosítva vannak...
Harry összeráncolta a szemöldökét, miközben elnézte, ahogy a lány apró darabokra tépi a válaszlevelet:
- Ki után nyomozol? - kérdezte, ő azonban csak megrázta a fejét és Harry egy pillanatig tartott tőle, hogy megint elrohan, de csak belegyűrte a táskájába a maradványokat a borítékkal együtt.
- Nem érdekes. Még nem tudok semmi biztosat.
Harry figyelmét nem kerülte el hogy a lány nyelt egyet, majd egy pillanatra oldalra fordította a fejét, aztán hirtelen újra a tányérjára.
- Bosch! - csendült McGalagony hangja néhány széknyire Harryéktől. - Remélhetem, hogy még ebben az évben fekete talár lesz magán?
A fiú behúzott nyakkal, nagyon ártatlan ábrázattal pislogott fel a tanárnőre, aki a háta mögött ált.
- Elnézést tanárnő, de még a szabónál van.
- Azóta dolgozik rajta, mióta tudja, hogy a Roxfortba jön? - McGalagony felvonta szigorú szemöldökét a nyilvánvaló hazugság hallatán.
- Öh - nyögte a fiú. - El kellett küldeni Párizsba, mert a nagybátyám ragaszkodott hozzá, hogy francia...
- Hát rendben. Majd megkérdezem tőle magától. Szeretnék beszélni vele, és reménykedem benne, hogy lesz oly szíves és ír neki néhány szót a nevemben - zárta rövidre a beszélgetést a professzor és továbbhaladt az asztal mellett. Cezean válaszként ismét vágott egy grimaszt.
- Hát persze tanárnő - kiáltotta még azért utána, majd orra alatt morgott valami gorombát.
Harry újból barátaira irányította figyelmét. Hermione azóta se mondta el neki, mi volt abban a bizonyos könyvben amit Cezean megtaposott. A lány azonban azóta is kitartóan kerülte őt, s most is feltűnően vigyázott rá, hogy még csak fejét se fordítsa felé. Ekkor azonban egy túlságosan ismerős hang zökkentette ki Harryt gondolataiból.
- Pszt, Potter.
Draco Malfoy állt fölötte, s mikor Harry kissé meglepetten ránézett, csak intett fejével, hogy menjen utána. Harry az értetlen Hermionéra nézett, hogy mit csináljon. Végül faképnél hagyva reggelijét felállt, s így a lány is azonnal felpattant.
- Egyedül - tette még hozzá Malfoy és kivonult a nagyteremből.
Harry intett Hermionénak, hogy maradjon, és vállára kapva táskáját leplezetlen kíváncsisággal követte Malfoyt, s közben áldotta Cezean Bosch-t, hogy elvonta rajongói figyelmét a csillogó-villogó talárjával, mely most a nagyterem elbűvölt mennyezetén felbukkanó nap fényét ezer meg ezerfelé szórta. A fiú egy alagsori helyiségbe vezette őt, mely leginkább egy raktárhoz hasonlított: odabent sötét volt és penész- és korhadásszag. A helyiségben tucatnyi különböző asztal és kitört lábú szék, valamint jó pár lepattogott festékű tábla volt felhalmozva, örök pihenésre kárhoztatva a vastag porréteg alatt.
- Mit akarsz? - kérdezte Harry szűkszavúan, miután megállt a terem közepén.
- Milyen goromba vagy, Potter - mondta Malfoy, és felmászott az egyik asztal tetejére, nem törődve vele, hogy talárja aljával letörölte róla a port. - Tanulhatnál egy kis jó modort. A hasznodra válna.
- Remélem, nem azért hívtál ide, hogy tanácsokat osztogass és végignézzem a majomkodásod.
Malfoy eközben elkezdett pakolászni valamit az asztal tetején állva és előhúzott egy nem túl nagy, barna vászonzacskót néhány egymásba fordított szék alól.
- Mi ez? - tört ki a kérdés Harryből.
- Ez, Potter - felelte a fiú és színpadiasan maga elé emelte a csomagot -, a macskatarka - mondta, azzal leugrott az asztalról. - Most megtudjuk, hogy nyuszi vagy-e vagy oroszlán - Malfoy elvigyorodott, mint aki máris biztos benne, hogy a szobor nem fog életre kelni, azzal odadobta Harrynek a zacskót. A fiú gúnyosan horkantott.
- Ezt mind? - húzta fel szemöldökét Harry. - Életnagyságú bolhát tudok belőle faragni.
- Ilyet sikerült - vont vállat Malfoy. - Én bementem érte, az én részemet végrehajtottam. Van egy hónapod hogy kifaragd...
Harry bólogatott. Igazából nem hitte volna, hogy a fiú meg fogja szerezni a macskatarkát. Mikor elsős korukban a Tiltott Rengetegben jártak... Biztos volt benne, hogy Malfoy soha többet az erdő közelébe sem fog menni. Úgy gondolta, a fogadás majd feledésbe fog merülni. Most azonban tudatosult benne, hogy ő életében egyszer próbált szobrászkodni. Még a mugli iskolában kellett volna egyszer szappanból valami szobrot faragniuk, de már akkor sem bizonyult nagy tehetségesnek.
- Egyébként, mi a tét? Úgy érdekes, ha sokat lehet bukni rajta - Malfoy ravaszkodó mosolyra húzta ajkát.
- Most, hogy valahonnan megszerezted ezt az izét, már komolyabban gondolod ezt a fogadás dolgot, mi? - gúnyolódott Harry.
- Csak nem berezeltél, Potter? Félsz hogy nem sikerül, mi?
- Mit akarsz? - mordult rá. Malfoy elvigyorodott.
- A vesztes kilép a kviddicscsapatból.
A fiú próbálta ezt úgy mondani, mintha apróságról lenne szó, a mondat súlyát azonban nem tudta elvenni.
Kilépni... senki nem értené, Harry mért hagyja ott őket... ráadásul ő a csapatkapitány! Nem teheti... Bár... mért vesztene? Malfoy gúnyosan vigyorgó arca aztán megadta a végső lökést.
- Rendben - mondta néhány pillanatnyi tétovázás után, s kezet nyújtott. Malfoy arcán önelégült mosoly terült el.

*

A kviddicsláz alábbhagyott, Cezean Bosch-t és haját ellenben mitikus történetek övezték már Roxfortbeli érkezésének másnapján, őt magát pedig vihorászó lánycsoportok kísérték minden útjára. Hermionét - úgy tűnt -, roppant mód bosszantja ez az egész felhajtás.
- Az a köpeny... - nyögte álmodozva Ginny.
- Csak feltűnősködik - válaszolt Hermione.
- És a haja... Állítólag természetes.
- Festett lila.
- Na de a szeme... a szemét nem festheti.
- Szóval szerinted is sminkel?
Hermione szemét forgatva fújt egyet, Ginny pedig sértődötten odébbállt.
Harry épp a macskatarkát kapargatta. Már kezdett az egyik végének egész fej alakja lenni.
- Eldöntötted már, mi lesz belőle? - kérdezte aggodalmaskodva Hermione a darab fára pillantva.
- Talán egy főnix. De leginkább, ami sikerült...
- Csak nehogy valami torzszülöttet szabadíts ránk.
- Azért ennyire nem kell bízni bennem... - Harry mérgesen oldalra kapta tekintetét. Tisztában volt a korlátaival, nem hiányzott neki, hogy nap, mint nap emlékeztessék is rá.
- Bocs... Csak aggódom Ronért. Olyan furcsa mostanában.
Harry elmélyedten tovább kaparászta a fát és úgy tett, mintha nem is hallotta volna a lány mondatát. Őt is aggasztotta barátja viselkedése. A kviddicsválogatás épp az ellenkező hatást érte el nála, mint azt Harry remélni merte. A fiú ugyanis teljesen begubózott, s Harry hiába magyarázta neki, hogy Trelawney miatt nem látta a bemutatóját, látszott rajta, hogy még mindig haragszik.
- Harry, nem kéne egy kép valami főnixről? Úgy könnyebb lenne, nem?
- Esetleg megkérhetném Dumbledore-t, hogy Fawkes álljon nekem modellt, nem? Aztán elmesélhetném, honnan van a macskatarka.
- Ne velem gorombáskodj - Hermione becsapta a könyvét, de mielőtt felállhatott volna, Harry megfogta a karját.
- Bocs. Csak ideges vagyok Ron miatt meg Malfoy miatt is.
Hermione fújt egyet, de úgy látszott megnyugodott. Visszaült és ismét fellapozta a könyvét, aztán újra becsukta.
- Hol lehet? Hajnalban eltűnt és még azóta sem jött vissza - a lány idegesen tördelni kezdte az ujjait, Harry pedig hosszan figyelte. Korábban soha nem csinált ilyet, még a vizsgák idején sem.
- Mit olvasol? - próbálta elterelni a figyelmét a fiú, de Hermione csak még izgatottabb lett ettől a kérdéstől. - Aranyvérű családok története? Minek ez neked? - a fiú összeráncolta homlokát.
- Öh - a lány láthatóan zavarba jött. - Semmi-semmi, csak... Izé, Binns ajánlotta, hogy akit érdekel a... szóval hogy hasznos lehet.
Hermione kihúzta magát, aztán előrángatott egy másik könyvet a mellette álló torony aljáról. Harry vállat vont és tovább kaparászta a lyukat, amit a főnix szemének akart korábban.
- Mi történt Potter? Rájöttél, hogy a varázslásból nem fogsz megélni, és barkácsolásnak adtad a fejed?
Cezean Bosch tűnt fel valahol Harry háta mögött.
- Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, hogy alkalmas legyen transzvesztita topmodellnek - morogta Harry.
- Jaj, milyen gúnyos valaki - Cezean fájdalmas arcot vágott és megkerülve a fiú székét megállt előttük. - Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem Grangert, mit búj megint olyan elmélyülten... - Mosolygott, bár ez a mosoly valahogy inkább vicsornak hatott.
- Törődj a magad dolgával, cicafiú, és inkább frissítsd fel a sminkedet... ott a jobb szemed alatt mintha elkenődött volna - azzal Hermione meg is mutatta a saját arcán, hogy pontosan hol gondolja.
- Jobb ötletem van - azzal a fiú egészen közel hajolt Hermionéhoz. - Inkább megtanítalak téged, hogy kell normálisan kihúzni a szemedet - egy lesajnáló pillantás után távolabb lépett, felkapva a lány öléből az aranyvérű családokról szóló könyvet. - Lám-lám, megint kíváncsiskodsz... A pasas aki ezt írta nagyon elfogult volt... csak hogy tudd. A saját családjáról csak néhány sort írt, persze csupa jót - a fiú úgy tett, mintha lapozgatna a könyvben, aztán kitépte azt a néhány oldalt, ahol Hermione könyvjelzője volt. - Egy csomó ocsmányságot letagadott magukról vagy épp mások számlájára írta.
Cezean fél kézzel becsapta a kötetet és Hermione lába elé dobta.
- Ne olvass ilyen butaságokat, cica, még összezavarnak - azzal összehúzva magán ezüstszín talárját elviharzott.
Mielőtt Hermione felkaphatta és táskájába rejthette volna a könyvet, Harrynek volt egy másodperce, hogy elolvassa a cikornyás, rézzel futtatott feliratot a könyv gerincén: Aberforth Dumbledore.

*

Az idő multával egyre világosabban látszott, hogy Harryt nem szobrásznak teremtette az ég. A szobor kezdett valami formát ölteni, hasonlított is egy madárhoz, de hogy egyértelműen főnix lett volna... azt nem állíthatta senki.
Malfoy nap mint nap belevigyorgott Harry képébe, hogy kitartóan várja hogy elkészüljön a szobor, és persze minden alkalommal biztosította róla, hogy nem felejtette el a fogadást.
A hirdetőtáblára kikerültek a kviddicsmeccsek időpontjai, az idényt a Mardekár-Griffendél találkozó nyitotta, néhány nappal a főnixszobor kipróbálása előtt. Így tehát a két fiú egymás ellen még mindenképp játszhatott, mindegy ki nyeri a fogadást.
Harry megpróbált olyan fanatikus csapatkapitány lenni, mint Wood volt annak idején. A meccs előtti utolsó héten hajnalban ébresztette csapatának tagjait, és minden este is edzéssel telt. Így még kevesebb ideje maradt arra, hogy bajaival törődjön, hiszen fennmaradó szabadidejének minden percét kitöltötték a házi feladatok és a felkészülés a következő órára. Mindemellett pedig edzésmódszerekről is kutatott a könyvtárban Hermione segédletével. A könyvtárban töltött órák mindig csendben teltek, s a hajnali és késő esti edzések alkalmával is magyarázatot nyújtott a szótlanságra a fáradtság, így Ron konok hallgatása sem volt olyan zavaró.
Az utolsó néhány napban tomboló viharban kényszerültek gyakorolni. Utolsó este Harrynek le kellett fújnia az egészet, mivel a pálya szélén megjelenő McGalagony visszaparancsolta a kastélyba az egész társaságot. Addigra azonban már elvesztettek egy gurkót és egy cikeszt, valamint Alicia sapkáját, mindet az orkán erősségű szél ragadta magával.
- Befelé, befelé... még az sem biztos, hogy megtartjuk a meccset! - McGalagony széles karmozdulatokkal terelte őket befelé az épületbe.
- Mi? Az nem lehet! - csattant fel Harry.
- Ne vitatkozzon Potter! - McGalagony megigazította a kendőt, amivel befedte a fejét. - Igyekezzen! Nem akarok én is bőrig ázni...
A kapuban Frics várta őket, már előre szitkozódott, hogy mennyit takaríthat majd ő a lucskos, sáros griffendélesek után, de McGalagony leintette.
- Nyugalom, fiúk-lányok. Ha egy kicsit elül a szél, megtartjuk a mérkőzést... De Madam Hooch szerint veszélyes ilyen időben seprűre ülni.
A hét fős csapat izgatott beszélgetések, viták közepette vonult fel a toronyba. Csak Ron maradt le, messze a többiek mögött kullogott. Harry megtorpant.
- Nem jössz, Harry? - fordult hátra Fred, Harry intett a fejével:
- Majd megyek - azzal visszafordult Ron felé és bevárta a fiút. - Hideg volt ma kint - mondta és megtörölte homlokát, melyen esővíz és verejték csurgott.
- Az - bólintott Ron.
- Hé, mi bajod? - Harry bevágott a fiú elé és megfogva a vállát megállította. - Mondtam már, sajnálom hogy nem voltam ott a válogatáson!
- Hát persze, mert Trelawneyval enyelegtél.
- Azt sem mondtad el, hogy megpróbálod!
- Úgy lettél kapitány, hogy ott se voltál!
- Szóval szerinted is csak azért lettem csapatkapitány, mert Harry Potter vagyok? - kiabálta Harry és meglökte barátját, mielőtt azonban Ron rávethette volna magát, sorban felgyúlt az összes fáklya a folyosó két oldalán, és megvilágította őket.
- Mi a fenét művelnek maguk? Potter! Weasley.
Piton professzor hatalmas denevérként úszott feléjük, végig a folyosón.
- Mire véljem ezt uraim? Hajszálrepedések? - Piton rövid, száraz nevetést hallatott. - Weasley, engedje el Potter úr talárját. Mindketten büntetőmunkát kapnak. Most pedig, amennyiben játszani akarnak a holnapi találkozón... a klubhelyiségbe.
Ron felhorkant, majd jó éjszakát kívánt Pitonnak és elrohant. Harry hasonlóképp tett és utána ment, de gondosan vigyázott rá, hogy Ron elég messze maradjon tőle. Hermione felugrott a kandalló előtt álló karosszékéből, mikor beléptek a portrélyukon. Ron egy szóra sem méltatta és felrohant a fiúk hálótermébe.
- Harry... mi történt? Összevesztetek? - kérdezte holtra vált arccal a lány.
- Büntetőmunkát kaptam Pitontól - morogta Harry. - Csak... fáradt vagyok... Fáradt, ennyi... - hazudta, de fejében ezer meg ezer gondolat kergette egymást.
- Harry - a lány riadtan pislogott rá.
- Szeretnék lefeküdni - mondta, Hermione pedig bólintott, bár látszott rajta, hogy rengeteg kérdést tudna feltenni neki.
- Menj csak - mondta.
Harry néhány pillanatig még nem mozdult, aztán ő is felszaladt a lépcsőn, de nem állt meg a saját szobájuknál. Nem akart addig bemenni, míg volt esély rá, hogy Ron ébren van. Úgyhogy tovább ment a lépcsőn. Egyszer hallotta Neville-től, hogy csodás a kilátás odafent. Most abban reménykedet, hogy ebben az ítéletidőben senki nem merészkedik fel a toronyba.
A lépcsősor egy csapóajtóban végződött, az pedig egy kör alakú erkélyre nyílt, mely fölött madáretetőre hasonlító tető ágaskodott, mely a nagy szélben jól láthatóan megingott néha, s emellett recsegett is. Arra mindenesetre jó volt, hogy az eső ne tudjon becsapni alá.
Harry odasétált a korláthoz és rátámaszkodott. Tiszta időben valóban csodás kilátás nyílhatott innen. Elnézte a Tiltott Rengeteget... Olyan volt, mint egy örvénylő, fekete óceán, úgy fújta a szél a fákat, mintha hullámzana az erdő.
- Nagyon oda vagy valamiért.
Harry megpördült a tengelye körül, de még mindig nem látott semmit. Aztán a sötétben megcsillant egy ezüstszín szempár, s a fiú leugrott a magas kőkorlátról a torony túloldalán, cipője hangosan koppant a kőlapokon.
- Nem vagy valami figyelmes... végig itt voltam.
Cezean Bosch szép lassan közelebb sétált hozzá. A hideg és a vihar ellenére most nem volt rajta ezüstszínű talárja. Egyszerű, fekete nadrágot és garbót viselt, annak is feltűrte az ujját. Harryt csak egy dolog zavarta: az a két szinte világítóan világos szem.
- Hova lett a "szép" talárod? - kérdezte fáradt hangon.
- Ha elbújni akarok, nem veszek fel ilyen feltűnő ruhát.
- Ki elől bujkálsz te? - Harry összeráncolta a homlokát.
- Hát... Senki olyan elől, aki miatt idáig kéne jönnöm - Cezean vállat vont, Harry pedig csak még értetlenebb arcot vágott. - Jaj - tört ki türelmetlenül -, Draco Malfoy épp meg akar ölni, mert szerinte nem is tudom mit csináltam a húgával! - csattant fel a fiú és dühödten hátracsapta a frufruját.
- Oh - nyögte Harry meglepetésében, és a hideg ellenére hirtelen forróság öntötte el.
- Minek mondom én ezt neked, te jó ég... - Cezean fájdalmas arccal a homlokát kezdte dörzsölgetni, s félig elfordult. - Na, most már mondd el mi bajod, ha már ilyen jól összejöttünk itt.
Harry egy ideig az ajkát harapdálva bámult a Tiltott Rengeteg felé.
- Összevesztem Ronnal - nyögte ki végül és próbált nem belegondolni, hogy a számára elképzelhető legkevésbé szimpatikus egyénnel osztja meg viselt gondjait.
- A szeplős, vörös gyerek? - kérdezett vissza Cezean láthatóan tettetett együttérzéssel, de Harry nem bánta. Őt legalább olyan kevéssé érdekelte a Bosch-fiú problémája, mint fordítva. De vajon tényleg nem volt kíváncsi, miért is haragszik rá Malfoy?
- Az - bólintott. - Pedig holnap meccs van...
- Kviddics? Hát... igen, kellemetlen - a fiú bólogatott és arcán látszott, hogy a világon unalmasabb dolgot nem tud elképzelni a kviddicsnél, de Harry ezt sem bánta, csak tudja meg hogy...
- Mit csináltál Anabellel? - bukott ki belőle a kérdés, de amint kimondta, rögtön vissza is szívta volna, ha megteheti.
Cezean kissé ravaszkodó pillantással nézett rá, Harry pedig érezte, ahogy elvörösödik a füle. Mindig ez történt, ha hazudni próbált, és most azt próbálta az arcával elhitetni a fiúval, hogy csak úgy mellékesen kérdezte, és nem is érdekli ez a téma.
- Semmit - válaszolta egy könnyed vállrándítással a fiú és közben Harry arcát fürkészte. - Semmit, amit bánt volna.
A fiú halványan elmosolyodott, és Harrynek az az érzése támadt, hogy direkt kiélvezi a hatást, amit kiváltott mondatával, amelyet pedig a fiú nagy erőkifejtéssel próbált eltitkolni. Igen, próbálta eltitkolni maga elől is, de akkor is dühös volt a fiúra.
- Nyugi, Potter... Dracóca vigyáz a kishúgára - azzal rákacsintott Harryre. - Most lelépek... éhes vagyok.
Harry elgondolkozva nézett utána... kereste az összefüggést a két dolog között és kereste a beszélgetésük értelmét. Egyiket sem találta.

 

Folyt.köv.

Vissza