Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

XI.

A köd

Harry másnap reggel vegyes érzelmekkel ébredt és egy görccsel a gyomrában. Idegességét természetesen a Mardekár elleni találkozó okozta. Enyhe lámpaláz kínozta, nem tudta, helyt tud-e állni az új csapat és az általa bevezetett edzésmódszer. Aztán ahogy Ron szuszogását hallgatta felrémlettek előtte az előző éjszaka képei is. Ha Piton nem jött volna, ők biztosan összeverekednek. Dühös volt Ronra, de leginkább azért, mert nem értette barátját. Aztán az is eszébe jutott, hogy az éjszaka kellős közepén Cezean Bosch-sal csevegett a torony legtetején és elmesélte neki a legnagyobb problémáit. És végül Anabell is eszébe jutott és mikor elképzelte Cezeannal együtt, dühében inkább kiugrott az ágyból és ruháit magára kapkodva kirohant a hálóteremből.
Mikor leért a klubhelyiségébe, legnagyobb meglepetésére ott találta Hermionét. A lány egy hatalmas könyvön aludt az egyik asztal mellett. A kezében hatalmas nagyítót tartott, a másik kezét pedig egy jegyzetfüzeten nyugtatta, melybe furcsamód egyetlen sort sem írt. Ahogy Harry fölé hajolt, hogy felébressze, Hermione rögtön felriadt.
- Nem! Nem! Én nem! Félreérted! - kiáltotta. - Harry?
A lány néhány pillanatig riadtan pislogott a fiúra és levegő után kapkodott, és a hatalmas, bőrkötéses, rézkapcsos könyvet szorította magához.
- Nyugalom, csak én vagyok... Rosszat álmodtál - mondta Harry és leguggolt mellé. - Le sem feküdtél?
Hermione először úgy nézett rá, mintha űrlényt látna, aztán megrázta a fejét és Harry nyakába borult.
- Jaj, ne haragudj Harry, csak... megijesztettél és... igen, rosszat álmodtam - még bólogatott is hozzá, aztán visszaült és az órájára nézett. - Szent ég már reggel van?
- Menj fel, még aludhatsz egy pár órát - javasolta Harry.
Hermione bizonytalanul a könyvre nézett, aztán a jegyzetfüzetére, majd hirtelen lecsapta a könyvet az asztalra és felcsapta valahol.
- Nem lehet igaz! - kiáltotta és idegesen tovább lapozott. - Ne haragudj Harry, rohannom kell! - azzal ölbe kapta az összes cuccát, amit nagy hirtelen elért, és kiszaladt a klubhelyiségből. Harry pedig a tarkóját vakargatva nézett utána. Egyre inkább szerette volna tudni, mit keres Hermione olyan kétségbeesetten.
Visszament a hálóterembe és magához vette a seprűjét, aztán lesétált a nagyterembe, ahol legalább fél órán át egyedül ücsörgött. Ron jött le utána elsőnek. Némán leült nem messze tőle, de egy szót sem szólt hozzá, Harry pedig nem is nagyon sajnálta. Aztán szép lassan megtelt a nagyterem az izgatottan pusmogó diákokkal, akik a közelgő meccs miatt nagyon jó hangulatban voltak és kisebb-nagyobb csoportokba verődve latolgatták az esélyeket. Aztán a csapat többi tagja is megérkezett. Hermionét azonban hiába várta.
Mikor McGalagony besétált a terembe az egész kviddicscsapat egy emberként ugrott fel, a tanárnő pedig már messziről integetett nekik.
- Üljenek vissza, szükségük lesz az erejükre, megtartjuk a mérkőzést - mondta halvány mosollyal, s elsétált mellettük a tanári asztal irányába.
Már kilenc óra volt és Harry még mindig ugyanazt a pirítóst bűvölte. Nem a kviddics miatt volt ideges, leginkább nem azért. Hermione sokkal jobban aggasztotta. Félt tőle, hogy valami olyanba kezdett, ami meghaladja a képességeit.
A következő félóra viszonylag gyorsan eltelt. Harry felállt, s ez úgy tűnt, jelzés értékű volt a csapat többi tagja számára, mert egy szó nélkül követték őt ki a Nagyteremből, az előcsarnokon át a parkba.
Az esti vihar elült. A szél is átadta helyét a sűrű, szinte tapintható fehérségnek, ennek az áthatolhatatlan ködnek. A látótávolság nem lehetett több néhány lépésnél. Harry a homlokát ráncolva próbálta kivenni a Rengeteg körvonalait, de képtelen volt rá. Hogyan fogja így elkapni a cikeszt, ha egy egész erdőt nem talál meg?
Lekapta szemüvegét orráról. Az már most teljesen be volt párásodva. Így hát megtörölte a lencséket, majd a Hermionétól tanult varázslattal vízhatlanná változtatta őket. Időközben odaértek a stadionhoz és bevonultak az öltözőbe. Harry felvette az élénkpiros kviddicstalárját, és még egyszer utoljára megtörölgette a Tűzvillám nyelét. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy az öltözőben minden szem rászegeződik.
Hát persze, hogy is nem jutott ez eszébe! Wood mindig hosszas buzdító szónoklatot tartott a meccsek előtt, őt azonban váratlanul érte a feladat. Sosem volt erőssége az ilyesmi.
- Hát - nyögte, s csak megzavarta, hogy egyre erősödött az odakintről beszűrődő zaj, s épp ebben a pillanatban hangos nevetés csattant a lelátókon. - Mi megtettünk mindent, és a mardekárosoknak ugyanolyan gondot okoz a köd, mint nekünk - mondta, de érezte, hogy ezen kijelentésével nem sikerült feltüzelnie barátait. - Rengeteget edzettünk, én bízok bennetek! Ideje, hogy megmutassuk nekik!
Felkapta seprűjét és kirohant az öltözőből. Csapattársai pillanatnyi tétovázás után, némi lelkesedéssel arcukon végül követték őt a pályára, s ahogy kiléptek az ajtón a nézők pirosba öltözött fele hangos éljenzéssel és csatakiáltásokkal fogadta őket. Nem hiába, az év első találkozóját hatalmas lelkesedés és érdeklődés övezte. Harry igyekezett nem figyelni a fújolásra és a fütyülésre, amit a zöld tábor hallatott.
Aztán a szerepek felcserélődtek, mert a túlsó oldali póznák mellett feltűnt a zöldbe öltözött mardekáros csapat is, élükön Malfoyjal: ezek szerint csapatkapitánynak választották.
- Rossz taktika - morogta Harry, de mivel Madam Hooch ránézett, inkább elmosolyodott, mire a griffendéles tábor felől sikítozás és vihogás hallatszott. A mardekárosok is odaértek a pálya közepére.
- Fogjanak kezet! - utasította a két csapatkapitányt a tanárnő.
- Ez az utolsó meccs, amin játszol, Potter - súgta oda Malfoy. - Élvezd ki a vereség minden pillanatát!
- Figyelem, felkészülni - azzal Madam Hooch belefújt sípjába és a tizenöt seprű a magasba emelkedett.
- És a seprűk felszálltak - hallotta Harry Lee Jordan kommentárját. -A Griffendél színeiben játszik Spinnet, Bell, Jonson, Weasley, Weasley, Weasley, és Potter, a csapatkapitány. Kissé egyoldalú összeállítás. A Mardekárnál Carry, Leigh, Carrew, Storm, Bennett, Ellison-McMavric és Malfoy. A Mardekárnál a kvaff, Weasley véd, a Griffendélnél a piros labda, Spinnet, Bell, Jonson, Spinnet elrepül alattuk, megkapja a labdát, repül felé egy gurkó, de Fred Weasley elüti! Úristen! Hogy került oda, nem is láttam! Eééééés Spinnet dob! ÉS GÓÓÓÓÓL! A Griffendél szerezte az első gólt! Ez az Alicia, csak így tovább - kiabálta Lee, s Harry hallani vélte a csattanást, ahogy McGalagony professzor fejbe csapta a fiút. - Akkor is! Tíz-nulla a Griffendél javára! Csak így tovább!
Harry megemelte a seprűjét. Malfoy magasan a póznák fölött repkedett, s abban igaza volt, hogy a pálya közepéről volt a legnagyobb esélye, hogy bárhol is meglássa a cikeszt. Harry követte hát.
- Vigyázz Potter, nehogy elszédülj a magasságtól! - Malfoy lassú, vontatott nevetést hallatott, aztán elhúzott a túloldali karikák felé.
- És újabb gólt dob a Griffendél! - harsogta Lee Jordan. - Negyven pont a Griffendélnek, és a Mardekár még mindig nem dobott gólt! És Weasley véd! Ez az fiú! Nem is kétség, hogy seprűre született!
A mardekárosok kezdtek egyre sportszerűtlenebbül játszani, ahogy nőtt a különbség. Bennett egyik gurkója például telibe trafálta Ront.
- Büntető! Az őrzőt nem támadhatjátok, csak ha a kvaff a területén belül van! - harsogta a tanárnő és leállította a mérkőzést a sérült játékos miatt.
A Griffendélesek odarepültek hozzá. Miután Alicia vezényletével egy fél zsebkendőt nyomtak Ron orrába, hogy ne zavarja a vér a játékban, folytatták. Harry volt az egyetlen, aki nem repült oda hozzájuk, inkább szemmel tartotta Malfoyt, nehogy elkapja a szünetben a cikeszt, s aztán úgy mutassa fel, mintha játékidő alatt fogta volna. Újabb sípszó hallatszott, s ismét felrepült a kvaff.
- És Katie Bell bedobja! Kilencven-nulla! Hah, a griffendéleseket nem lehet csalással félreállítani! Ez jár nektek, csaló...
- De Jordan! - hallatszott, McGalagony hangjában azonban nem sok felháborodás érződött.
- Elnézést tanárnő... És a Mardekárnál a kvaff, Weasley véd... Uh! Ez nem lehetett kellemes!
Újabb sípszó hallatszott, Madam Hooch újabb büntetőt ítélt meg a Griffendélnek, mivel a tagbaszakadt Joseph Ellison-McMavric a sikertelen támadás után egyenesen nekirepült Ronnak.
- És bedobta a meccs tizedik gólját is! Éljen Angelina!
S ez így folytatódott: Katie-t hátba csapta az ütőjével Carrew, az egyik terelő, majd arra hivatkozott, hogy gurkónak nézte a lányt, és Harrynek is ki kellett térnie egy alattomos támadás elől, melyet Bennett intézett ellene.
- Bell bedobja, és száznégyven-nulla, vezet a Griffendél!
- Hé Malfoy! - kiáltott oda Harry a mellette elrepülő fiúnak. - Az új taktikád nem jött be túlzottan... Még tíz pont és ha elkapod a cikeszt, akkor se nyertek!
Malfoy válaszképp "véletlenül" nekirepül Harrynek, de ezt Madam Hooch a ködtől nem láthatta.
- És megvan a százötven pont! A Mardekárnak ideje egy becsületgólt dobnia... Ron, engedj be a kedvükért egyet! - Lee nevetett.
Harry épp a griffendéles póznák fölött lebegett, mikor arra lett figyelmes, hogy valami megcsillant nem messze tőle, a karikák alatt. Mivel Malfoy néhány méterrel le volt maradva tőle, ezért kilőtte magát lefelé. Nem kellett csalódnia, a mardekáros fogó azonnal követte, de az előny leküzdhetetlen volt. Legalábbis a Tűzvillámot ismerve annak kellett volna lennie...
A seprű azonban erőteljesen lassulni kezdett, egész addig, míg Malfoy be nem érte őt, s orrhossznyi előnyt nem szerzett. Akkor aztán ismét felgyorsult normális sebességére. A két fiú fej-fej mellett haladt, Malfoy többször nekiütközött, próbálta oldalra lökni őt. Harry ismét megelőzte, s már csak egy méter választotta el a cikesztől, de akkor... akkor ellenfele közreműködésével szembe jött a karikát tartó pózna. Malfoy ujjai rázáródtak az aranylabdára.
- LEESIK! - hallotta még Lee Jordan ordítását, s aztán elsötétült előtte a világ.
Megszűnt minden zaj, és minden szín és alak. Harry látta magát, ahogy végigmegy egy fényes folyosón, aminek sötét a vége, aztán látta a szüleit, és saját magát, mint kisgyermek, aztán egy zöld villanást, és még egyet, és egy harmadikat, aztán házakat, felülről, mintha repülne, egy hatalmas ajtót, nagybátyja és nagynénje arcát, egy szőke, duci kisfiút, Dudley Dursley, aztán egy nagy kígyót egy nyitott terrárium előtt, egy gardróbot belülről, aztán Hagridot, a Roxfort Expresst, Ront, Hermionét, aztán Dumbledore-t, a Roxfortot, a tanárokat, a diákokat, a nagytermet, a kviddicspályát, a karikákat, a seprűt, a cikeszt, s aztán újra magát, amint végigmegy a folyosón...
- Vegye be ezeket, Granger kisasszony - hallotta Madam Pomfrey hangját.
Oldalra fordította a fejét. Hermione épp egy kék üvegfiolát csúsztatott a táskájába, ami fehér pirulákat tartalmazott.
- Nyugodjon meg végre. Ez csak egy büntetés. Most nem tanácsos egy ideig Irma közelébe mennie, de... Higgye el, meg fog nyugodni ő is - a javasasszony rámosolygott, aztán észrevette, hogy Harry kinyitotta a szemét. - Áh, Potter úr... felébredt végre.
Hermione is odakapta a fejét és rögtön odaszaladt Harryhez.
- Kövesse az ujjamat Potter - mondta az asszony, s Harry engedelmeskedett. - A karját össze kellett forrasztanunk, de amúgy úgy látom kutya baja. Fáj valahol? - Harry megrázta a fejét. - Csoda hogy túlélte. Magát nagyon szeretik odafent, fiam. Harminc méteres zuhanás! Ez egy walesi sárkánynak is sok lett volna! Ráadásul ez a történet...! Hah! - Madam Pomfrey nevetett. - Ne maradjon soká, Granger. Potternek pihennie kell... csak mondja el neki, mi történt! - azzal az asszony kiment a szobából.
Hermione várt, amíg a külső ajtó is becsukódik, aztán sóhajtott.
- Milyen büntetésről beszélt? - kérdezte mielőtt a lány bármit is elkezdhetett volna. Most az érdekelte a legkevésbé, hogy mi történt, miután leesett. A meccset így is tíz ponttal nyerték, hogy Malfoy kapta el a cikeszt.
- Hát... Madam Cvikker megbüntetett, amiért megrongáltam egy könyvtári könyvet - mondta a lány, mintha vallomást tenne.
- Tessék? Te? Egy könyvtári könyvet? - képtelenségnek hangzott.
- Igen... Ráadásul egy tiltott szekciós könyvet... Amelyik reggel nálam volt... tudod, eltűnt belőle néhány lap... biztos kiestek. Ha kiszakadt volna, vissza tudom rakni bele, de... elvesztek. Úgyhogy büntetést kapok. Jaj, Harry, emlékszel, mi történt?
- Reggel? Persze... elrohantál, aztán...
- Nem, nem! A pályán! - Hermione aggódó arcát látva Harry kicsit elbizonytalanodott.
- Malfoy nekilökött egy póznának.
- És aztán?
- Aztán? - Harry értetlenül nézett rá. - Leestem.
- Előtte nem tapasztaltál semmi furcsát? - Hermione olyan aggódó arcot vágott, hogy Harryt egészen felzaklatta.
- Mire gondolsz?
- Tudomisén... a seprűddel nem volt semmi gond?
Harry némán nézett a lányra egy pillanatig, és próbálta kitalálni, mire megy ki a faggatózás.
- De... Lelassult. Malfoy ezért tudott utolérni.
- Hm - a lány odahúzott egy széket az ágy mellé és leült rá. - Furcsa. Úgy sajnálom, ami történt... jaj, te még nem is tudod.
Harry felült az ágyban.
- Mit nem tudok?
Hermione nagyot sóhajtott és együtt érzően pislogott rá. Mielőtt folytatta volna, nyelt egyet.
- Elvesztettétek a meccset. A Mardekár győzött.
- MICSODA?!
- Sajnálom Harry... miután leestél Ron egyetlen lövést sem védett ki, pedig addig egyet sem vétett el... aztán mikor összeszedtek ötven pontot, Malfoy elkapta a cikeszt és... ők nyertek... Jaj, Harry úgy aggódott érted mindenki!
- De hát... elkapta! Láttam, mikor elkapta!
- Nem Harry... Csak tíz perccel később mutatta fel.
Harry megsemmisülten meredt maga elé. Mérhetetlenül dühös volt magára, amiért nem vigyázott.
- De akkor csaltak! Megmondjuk Madam Hooch-nak és...
- Ugyan, Hermione. Ez hozzátartozik a kviddicshez...
- De Harry! Ez nem szabályos...
- Mi? Hogy nekem jött? Jobban kellett volna figyelnem... mindenki tudja, hogy nekirepültem a póznának? - a lány óvatosan bólintott. - Csodás... nem akarom még jobban kiröhögtetni magamat! Malfoy így is híresztelni fogja és...
- Jó-jó, a te dolgod - mondta a lány. - Zuhanás közben még eszméletednél voltál?
- Nem - ismerte be a fiú kissé lecsillapodva, és visszafeküdt a párnájára.
- Pedig azt mondják, elég furcsa volt.
- Hogyhogy mondják? Te nem voltál ott?
Hermione kissé elpirult.
- Nem... sajnálom. A könyv lapjait próbáltam előkeríteni, aztán meg próbáltam megmagyarázni Madam Cvikkernek. Szóval a Patil-ikrek azt mondták - ők közel álltak ahhoz a helyhez, ahol földet értél -, hogy lelassultál esés közben, pedig ez lehetetlen... és csak ezért tudtak téged elkapni! Madam Pomfrey szerint máskülönben nem maradtál volna életben. Ha azzal a sebességgel a földhöz csapódtál volna...
- Azt mondod, valaki lelassította a zuhanásom? Talán valamelyik tanár, nem? - vélte Harry: ez lett volna logikus.
- És gondolod, hogy valamelyik tanár lelassítja a seprűdet is? - Hermione fürkészően nézett rá. - Nem Harry, Piton soha nem tenne ilyet - válaszolt Harry gondolatára, amit még ki sem mondhatott. - Én arra gyanakszom, hogy az egyik diák volt. És van is egy jelöltem... Megkértem Colint, hogy azonnal hívja elő a képeit. A baleseted előtti pillanatokban épp a közönséget fényképezte... Nézd... Nézd ezt a fekete hajú lányt itt - Hermione elé rakott egy fényképet és elővette a reggeli nagyítót is. - Mardekáros egyenruha van rajta, a hajában zöld szalag. Addig rendben, hogy akadályozott, talán mikor lefelé estél, rájöhetett, hogy ebből nagy baj lesz, és azért lassított le.
Harry maga elé húzta a képet és belenézett a nagyítóba, de az olyan erős volt, hogy rögtön belefájdult a feje.
- Sosem láttam még ezt a lányt - mondta Harry a homlokát dörzsölgetve. - Bár ismerősnek tűnik... mondjuk nem sok látszik belőle.
- Én még sosem láttam - mondta a lány és aggódva nézett Harryre. - De nem is ez a baj. Megbűvölt egy seprűt! Gondolj bele Harry, milyen erős varázsok és védőbűbájok védik a Tűzvillámodat! Közönséges varázsló nem képes befolyásolni... Fáj a sebhelyed?
- Csak egy kicsit megfájdult a fejem, nincs jelentősége.
Harry a fényképet nézegette, és azon gondolkozott, amit a lány az imént mondott. Tényleg elképzelhetetlennek tűnik egy versenyseprű elvarázslása, különösen egy tizenéves lánytól.
- Ezek szerint nem ő volt - vonta le a következtetést.
- És akkor mit varázsolt? Valamit csinált, és pont feléd nézett. Tudod, néhány bűbájhoz szemkontaktus kell... Na jó... Most hagylak, de azért gondold át - szólt a lány és felállt a székről. - Ezt itt hagyom neked - mutatott a fényképekre.
- Ne. Vidd inkább magaddal, nem tudnék aludni. Így se fogok sokat. Valahonnan ismerős nekem ez a lány, de nem rémlik, hogy honnan.
- Biztos a folyosóról, de majd megkeressük. Szerintem az első mardekáros megmondja nekünk.
- Amilyen segítőkészek... - morogta a fiú.
Hermione elmosolyodott.
- Jó éjt, Harry - mondta, s kifelé indult a teremből. - Oh... Elfelejtettem mondani... Itt voltak a többiek is, csak... Nyolckor kiküldte őket Madam Pomfrey, most meg már elég későre jár ugye... pihend ki magad.
Azzal küldött még egy mosolyt Harry felé és kilibbent az ajtón.

 

Folyt.köv.

Vissza