Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

XII.

Csalódások

Eljött a nap, mikor Harrynek be kellett mutatnia a szobrát. A kviddicsmeccs másnapját már a klubhelyiségben tölthette, egész nap a madarat farigcsálta, másnapra kész kellett vele lennie. Hermione szorgosan szedte a pirulákat a kék üvegcséből, s közben a szakirodalmat bújta. Gondosan utánanézett, milyen veszélyekkel járhatott a dolog. Mikor kiderítette, hogy Harrynek semmi esetre sem származhat baja belőle, megnyugodott. Úgy döntött, a póznás eset miatt Malfoy megérdemli, ha a főnixmadár halálra csipkedi. Ez volt ugyanis a szobor feladata: legyőzni az ellenséget.
Harry délután újból elkérte Colin fényképeit, és megtalálta másik két képen is a fekete hajú lányt, amin ki lehetett venni némileg az arcát, mind a kettőn ötödéves mardekárosok közelében volt. Erre az időre félretette a macskatarkaszobrot, mivel már a sebhelye is belefájdult az "alkotásba".
- Csodás... Majd holnap megkérdezed Malfoytól, hogy véletlen nem ismeri-e... - morogta Hermione. - Te mondtad, hogy a mardekárosok nem fognak nekünk segíteni. Ők meg aztán pláne nem!
- Olyan furcsa ez a lány... Nem lehet, hogy a testvére valakinek, akit ismerünk? - Harry elgondolkozva nézett barátjára. - Nekem ismerős valahonnan... hasonlít valakire, de...
- Nem tudod, kire - bólintott a lány. - Legalább ezerszer mondtad már, de nekem még mindig nem rémlik. Hm... valakinek a testvére. Kinek van fekete haja... A Patil-ikreknek!
Harry felnevetett.
- Hermione, emberfeletti varázserőt tulajdonítasz ennek a kiscsajnak!
- Nem olyan buták, mint amilyennek mutatják magukat! Csak azt hiszik, hogy egy nőnek játszania kell a buta libát, hogy a fiúk felfigyeljenek rá.
- Fiatalabb nálunk, nem?
- Jóval... Legalább három évvel - bólogatott a lány. - Nézd meg, ezen a képen látszik a legjobban - azzal Harry elé tolta az egyik képet, ami egy kicsit elmosódott volt. - Az arcát nem lehet rajta kivenni, pedig ezen végre szemből állna. Az ott Crak mellette... Szerintem a derekáig sem ér.
- Mondjuk Crak elég nagy barom, ezt tegyük hozzá - bólogatott Harry. - Egyáltalán mit keresett ez ott?
- Lehet hogy Malfoy újabb rajongója? Jó-jó, tudom, de például Pansy...
- Hermione! Most ne... nem rég ebédeltünk - Harry kinyújtotta a nyelvét, mire a lány nevetett. - Na jó, vessük el az ötletet.
- Nem furcsa... - kezdte Harry, miközben akaratlanul is Anabell Malfoyt kereste a képeken: szerette volna jobban megnézni magának a lányt, élőben ugyanis nem mert néhány másodpercnél tovább figyelni. Be kellett azonban látnia, hogy Malfoy két gorillája valószínűleg végig közrefogta a lányt, úgy tűnt mindennél jobban vigyáz rá a fiú. Crak és Monstro pedig minden egyes képen eltakarták Harry pillantása elől -, nem furcsa, hogy alig van éles kép róla? Pedig jó páron rajta van, Colin eléggé egy irányba fényképezett. Mindenkinek tökéletesen látszik az arca mindegyiken. Csak ő homályos.
- Hm - mondta Hermione, aztán megrázta a fejét. - Ez lehetetlen. Ez már összeesküvés elmélet.
- Mi jutott eszedbe?
Hermione elpirult.
- Ha ezt elmondom, utána végképp nem fogsz komolyan venni... Na jó, jó... mondom. Szóval... ne nézz hülyének! Bizonyos mágusokat olyan erős varázserő övez, hogy egyszerű mugli géppel lehetetlen őket lefényképezni, speciális eszközök kellenek hozzá. Dumbledore-ról például ezt szokták írni. Ne! - szólt, mert Harry már nyitotta a száját. - Ne szólj semmit, tudom... Képtelenség, hogy egy tizenkét éves kislánynak ekkora varázsereje legyen... de gondolj bele, ha megbűvölte a seprűdet...
- Ha megbűvölte - szakította félbe Harry. - Hermione, ez a történet egyre valószínűtlenebb.
Hermione nézett rá néhány másodpercig azokkal a nagy, barna szemeivel, aztán bekapott egy újabb pirulát.
- Történnek itt furcsa dolgok mostanában, hidd el nekem!
- Például? - Harry remélte, hogy a lány végre beavatja őt is nyomozásába, de csalódnia kellett.
- Majd ha biztos leszek benne, elmondom.
- Hermione! - Ron lépett oda az asztalukhoz. - Ide tudnád nekem adni a bájital-hozzávalók arányáról azt a táblázatodat?
Hermione felnézett a fiúra.
- Persze! - mondta és rámosolygott. - Itt van valahol...
Ebben a pillanatban zokogó, vörös valami húzott el az asztaluk mellett, beleütközött Ronba, aztán tovább szaladt, fel egyenesen a lányok hálószobáihoz.
- Ginny! - ugrottak fel egyszerre mind a hárman.
- Ti nem jöhettek fel - mondta Hermione és utána szaladt.
- Nézzenek oda, hogy kiborult a kiscsaj.
- Menj a fenébe, Bosch... - vetette oda Ron.
- Potter, te elmeséled nekem, mi zaklathatta fel úgy a kicsi lelkét? Már a múltkor is olyan jól elbeszélgettünk, tudod, fenn a toronyban. Mikor a barátodról meséltél nekem - itt Ron felé bökött a fejével.
A fiú elszörnyedve nézett Harryre.
- Te rólam fecsegtél ennek a bájgúnárnak? Mikor a toronyban romantikáztatok? Telihold is volt, meg gyertyafényes vacsora? Hát jó, nekem aztán tök mindegy mit csinálsz, de légy szíves a húgom dolgából maradj ki! Semmi közöd hozzá! Nem kell hogy ezzel rabold a drága idődet!
- Ginny a barátom! Te nem vagy képes csak a saját magadnak kreált kínjaiddal foglalkozni!
- Ez nem igaz!
- Neked minden fontosabb, mint mi! A hülye kviddics különösen! Hol voltál, mikor leestem a seprűről? Tőled akár meg is halhattam volna!
Ron egy pillanatra elhallgatott, Harry pedig diadalittas dühében hátracsapta szemébe lógó tincseit.
- Tisztára olyan vagy, mint az a Bosch, csak a szép ezüstköpeny hiányzik... Összejöttetek? Szép pár vagytok, csak majd ne felejts el meghívni az esküvőre! Akarok egy jót röhögni a menyasszonyi ruhádon!
Harry nem gondolkozott. A keze anélkül mozdult, hogy az agyáig egyáltalán eljutott volna a sértés, és orrba vágta Ront, akit váratlanul ért az ütés, így hátratántorodott és átesett az asztalon. Harry azonban fel sem fogta mi történt, mire Ron visszatámadt. Tudomást sem vettek sem a helyiségben tartózkodó lányok sikoltásáról, sem a sok "Hagyjátok abba" kiáltásról, sem arról, hogy Cezean nevetgélve távozott a helyszínről. Aztán mikor Ron rávetette magát az asztal túloldaláról, már azt sem vehették észre, hogy McGalagony belépett a klubhelyiségbe, hogy kifüggessze a következő hétre vonatkozó hirdetményeket, ahogy azt minden vasárnap délután tette.
- Potter! Weasley! Válasszák szét őket!
Fred és George már akkor ott álltak mellettük, mikor a tanárnő megérkezett, s épp ezen fáradoztak. Harry hagyta magát elrángatni Ronról, és zihálva meredt maga elé.
- Mi ütött magukba, fiúk? Erre még nem volt precedens! Összeverekedni a klubhelyiségben... még ha a házak közti ellentét miatt... Na de... Maguk barátok!
Harry dühödten fújt egyet, Ron pedig tiltakozásképp kibámult az ablakon.
- Hát jó. Büntetőmunkát kapnak. Együtt fogják elvégezni, csak hogy legyen idejük összeszokni! Péntek este várom magukat az irodámban! - McGalagony kitűzött egy pergament a hirdetőtáblára, majd feldúltan távozott.
- Öcsém, ti nem vagytok normálisak - rázta a fejét Fred és elengedte Harry hátraszorított karjait.
- Min kaptatok össze, hm? - George is értetlen arcot vágott, de Ron konok hallgatásba mélyedt, aztán otthagyta őket.
- Mi történt, Harry? - nézett rá az ikerpár, ő pedig csak a fejét tudta rázni.
- Nyugi - mondta még Fred, aztán otthagyták Harryt.
A fiú visszaült korábbi helyére és felszedegette a földről Hermione könyveit, amiket Ron sodort le magával. Körülbelül negyed óra várakozás után aztán a lány is megjelent, lógó orral.
- Szent ég! Neked vérzik a szemöldököd! - kapta fel a fejét. - Mi történt veled, Harry? Ugye nem Ronnal...
- De... De inkább azt mondd, Ginnynek mi baja? - kérdezte Harry, miközben hagyta, hogy Hermione lekezelje a sebét. - Bántotta valaki?
Hermione sóhajtott és fejcsóválva helyet foglalt mellette.
- Ha azt mondom, LCB a monogramja, akkor kitalálod, hogy ki volt? - nézett rá sötéten a lány.
- Cezean Bosch? - Hermione csak bólintott. - Mit csinált vele az a szemét?! - Harry felugrott. Eszébe jutott, hogy legutóbb a fiút még Draco Malfoy akarta megölni a húga miatt. A lány azonban visszahúzta őt a székre.
- Semmit. Pont ez a baja.
- Mi? Akkor nem értem...
Hermione türelmetlenül sóhajtott és az égre emelte a tekintetét.
- Nem tudom mi ütött a lányokba, de valami miatt mind ellenállhatatlanul vonzó jelenségnek tartják Cezean Bosch-t. És hát... elég csúnyán elküldte Ginnyt. De majd ő is rájön, hogy csak szívességet tett neki... túl fogja élni. - mondta bólogatva, mintha magának bizonygatná, majd óvatosan megkérdezte: - De... min vesztetek össze Ronnal?
Harry vállat vont.
- Azt mondta, nem törődök a barátaimmal... Pedig, kérdem én, hol volt ő mikor leestem a seprűről? Sehol!
Hermione felsikkantott, a szája elé kapta a kezét és kissé ijedten nézett rá.
- Nem mondtam?
- Mit?
- Ő kapott el, mikor leestél... Ő repült utánad. Ekkor engedte be az első gólt, mert ő inkább érted repült, mint a kvaffért.
Harry tarkóját forróság öntötte el. Ezekben a percekben szívesebben lett volna még Hisztis Myrtle helyében is, mint a sajátjában.

*

A főnixszobor végül is elkészült. Harry nem is bánta, hogy egész éjjel dolgoznia kellett rajta, így legalább volt indoka, hogy tovább halogassa a bocsánatkérést, amivel Ronnak tartozott. A találkozót hétfő délután öt órára beszélték meg Malfoyjal. Hermione is elkísérte a fiút. Malfoy elsőre felnevetett, ahogy meglátta a szobrot, ami Harry szerint egész formás lett, legalábbis ahhoz képest, hogy az ő keze munkája. Két buta kísérője pedig vele együtt kacarászott.
- Érdekes. Akár azt is mondhatnánk rá, hogy modern művészet...
- Gúnyolódj csak, majd ha életre kel, szebb lesz - mondta Hermione, Malfoy csak vigyorgott.
- Most már értem, mért hoztad magaddal a lapátfogút... egyedül nem tudnád megvédeni magad.
- Inkább próbáljuk ki. Már alig várom, hogy kilépj a kviddicscsapatból - azzal elővette pálcáját és kimondta a Hermionétól tanult parancsszót: Vitalis!
Néhány másodpercnyi feszült csend következett, a madár szárnyai halványan felizzottak, de végül nem történt semmi. Harry a homlokát ráncolta, s újból megpróbálta, ezúttal pálcája hegyével rákoppintva a madár fejére.
- Vitalis!
Harry szinte érezte, ahogy lesápad.
- Vitalis! Vitalis! Vitalis! - kiáltotta a fiú sokadszorra, s közben a szobrot csapkodta.
- Harry... - szólt Hermione fájdalmas arccal. - Felesleges. Hagyd abba...
Malfoy felkacagott.
- Nézzenek oda! Harry Potter, a Gyáva!
Harry segélykérően nézett Hermionéra, a lány pedig sóhajtott.
- Lehet, hogy nem is macskatarka - mondta a fiú.
- Ugyan, Potter, legalább viseld elegánsan a vereséged! Macskatarka, te is tudod... Puha is, a béna csíkok is rajta vannak. Granger, mit mond a két lábon járó lexikon?
- Gyere, Harry... menjünk vissza... kivételesen igaza van.
- Szép napot, ex-kapitány! - kiáltott utána a fiú és harsányan kacagott.
- Nem lépek ki, biztos, hogy csaltál! - Harry megtorpant is visszafordult.
- Akkor mindenki tudni fogja, hogy a nagy Harry Potter nem csak gyáva, de még szószegő is - sziszegte a fiú.
- Gyere, Harry - kérlelte aggódva Hermione, ő pedig hagyta, hogy elrángassa onnan.
Ezzel Harry elvesztette a fogadást, így felkészülhetett rá, hogy ezen túl Malfoy állandó gúnyolódásának is ki lesz téve. De azért meg akarta tartani a szobrot. Úgy tervezte, az ágya mellett fog állni a szárnyait bontogató főnix. Megnyugtatónak találta a jelenlétét, még ha biztos is volt benne, hogy Malfoy elvarázsolta a fát, hiszen mikor lett volna rá szüksége, ha nem Malfoy ellen?
Harrynek nem volt kedve beszélgetni a klubhelyiségbe vezető út alatt, és Hermione sem erőltette a dolgot. A pehelykönnyű fából faragott szobor most ólomsúlyként nyomta a vállát. Ha Malfoy igazat mondott, és tényleg a saját gyávaságát bizonyította?
Ekkor megtorpant, mintha falnak ütközött volna. Ron állt vele szemben, s bár nem ment tovább, de konok hallgatásba és mozdulatlanságba dermedt, s még véletlen sem nézett Harry felé.
- Öh... Jut eszembe, még meg sem kérdeztem öh... a klubhelyiségben találkozunk! - hadarta Hermione, azzal intett egyet a fiuknak, és elsietett.
Harry arca lángolni kezdett, és egyszerre ő is képtelen lett Ronra nézni.
- Hermione most mondta, hogy... szóval hogy te kaptál el... és hát... szóval kösz...
A fiú már válaszra nyitotta a száját, de ez felbátorította a Harryt, úgyhogy gyorsan elhadarta még:
- És hát bocs, hogy szóval hát... a múltkoriért, de... hülye voltam... és hát, na... szóval bocs.
Ron elvigyorodott.
- Bocs a szád miatt. Meg hogy le...
- Nem számít. Én sem értem, miért fecsegtem Bosch-nak...
- Te nem zúgtál bele, ugye? - arcán cinkos vigyor bujkált, s Harry azonnal sokkal könnyebbnek érezte a szobrot.
Rögtön vidámabb hangulatba került. Ronnal az oldalán mégiscsak könnyebb volt elviselni mindent. Legyen az büntetőmunka, vagy Malfoy ízetlen tréfálkozása. Mindemellett remélte azt is, hogy Hermione is kiegyensúlyozottabb lesz, most hogy nem kell barátai ellenségeskedése miatt aggodalmaskodnia.
- Milyen képet vágott Malfoy a repdeső főnixed láttán? - kérdezte Ron vigyorogva, mikor befelé másztak a portrélyukon.
- Röhögött...
- Igen? Azt hittem...
- Rajtam röhögött. Nem kelt életre.
Ron kissé elsápadt.
- De hát... ki az igazán bátor, ha nem te?
- Mindegy... talán... Malfoy csinált valamit a fával, vagy nem tudom... Mindegy, nem számít - motyogta, azzal felsietett a hálókörletekhez, hátán érezve barátja dühös-együttérző pillantásait, s még hallotta a kérdést, melyre képtelen volt akkor és ott válaszolni:
- És tényleg lemondasz a kviddicskapitányságról?!

 

Folyt.köv.

Vissza