Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

V.

A Teszlek Süveg döntésképtelen

A nagyterembe lépve az ilyenkor szokásos díszítés tárult a szemük elé. A fejük felett, a mennyezeten a kinti ég mása tündökölt ezer meg ezer csillag fényében. A teremben több száz gyertya világított, az árnyak vidáman táncoltak az öt hosszú asztal, a Griffendél, Mardekár, Hugrabug, Hollóhát, valamint a tanárok asztala körül, mely a többire merőlegesen állt az iskola címerével díszített zászló alatt egy alacsony emelvényen. Minden ház asztala felett saját lobogója lengedezett, a falak közt pedig a roxfortos diákok vidám zsibaja zengett.
Harryt megnyugtatta ez az egybeolvadt hangzavar.
- Hello Harry! - kiáltott oda neki szobatársa, Dean Thomas. - Hogy telt a nyár? - kérdezte a fiú közelebb érve.
- Jól, neked? - nyögte Harry a sablon választ a kérdésre.
Harry barátai és szobatársai társaságában foglalt helyet a Griffendél asztalánál. A fiú egy kicsit megnyugodott. Ez a vidám ricsaj... szinte védve érezte magát tőle. Kezdett bizakodva nézni a jövőbe, arra a néhány hónapra, melyet az iskola falai közt tölt majd.
A szomszédos szobából a falon át néhány kísértet úszott be, kékes fénybe vonva a terem azon részét. A Griffendél kísértete, Sir Nicholas de Mimsy Porpington, vagy ahogy a diákok hívták félig levágott nyaka miatt, Félig Fejnélküli Nick is köztük volt.
- Szép esténk van - csevegett a szellem és magára hagyva a mellette lebegő Pufók Frátert, búcsút intett társainak, majd helyet foglalt Hermione balján. - Remélem idén is jó lesz a griffendéles utánpótlás, nem örülnék neki, ha elvesztenénk a pontversenyt.
- Mi sem - mondta Ron, és fölényes vigyorral a mardekárosok asztala felé tekintett. - Legyőzzük őket... idén is! - tette még hozzá, s harciasan a levegőbe bokszolt, majd feljajdult, mert megrándult a csuklója...
- Engem a kviddicskupa jobban aggaszt - jegyezte meg Harry. Kezdett megjönni a kedve a csevelyhez, s nem kerülte el a figyelmét, hogy Hermione rámosolygott hangját hallva - nyilván a lánynak is feltűnt szótlansága. - Tavaly nem volt kviddics és nekünk hiányos a csapatunk! Ráadásul Fred, George, Katie, Angelina és Alicia is végzősök.
- Tehát jövőre már csak te maradsz az eredeti csapatból, Harry - vonta le a következtetést Hermione. - Talán az elsősök közt lesznek olyanok, akikkel jövőre már kiállhattok.
- Igen, de őrzőre már idén is szükségünk van, és én senkit nem ismerek, aki betölthetné Wood helyét. Ráadásul... Képzetlen is, bármilyen tehetséges is lenne az illető...
Ron és Nick sóhajtottak, majd lemondóan bólogattak...
- Tehát idén ne is álmodjak róla, hogy a kviddicskupát ünnepeljük - mondta Ron kissé kiábrándultan.
- Azért még ne add fel! - mondta Hermione és egy bíztató mosolyt küldött a fiú felé.
- Oh, Harry! Majd elfelejtettem - fordult hozzá Nick. - Dumbledore látni kíván. Azt kérte, a vacsora után azonnal menj fel az irodájába. A jelszó - Nick egészen közel, mi több, túl közel hajolt Harryhez, olyannyira, hogy Harry füle egy pillanat alatt lefagyott, hogy csak ő hallhassa, amit mond. - A jelszó emeletes eperleveles csemege.
Beszélgetésüknek azonban itt vége szakadt. Ekkor ugyanis az egyik oldalajtón át belépett a nagyterembe egy magas, fekete hajú, szigorú arcú boszorkány, McGalagony professzor, a Roxfort igazgatóhelyettese és átváltoztatástan tanára.
A professzor kezében egy háromlábú széket és egy elnyűtt fejfedőt tartott, amivel Harry már találkozott korábban is. Az említett tárgy az iskolai Teszlek Süveg volt, az a kalap, amely beosztotta az elsőéveseket a Roxfort négy házába. McGalagony mögött az elsőévesek lépdeltek megszeppenten, ugyanakkor kíváncsian csillogó szemekkel.
A teremben hirtelen néma csend lett, mindenki izgatottan várakozott a Beosztási Ceremónia kezdetére. Harry azonban nem tudott odafigyelni. Sebhelyébe elviselhetetlen fájdalom nyilallt, s neki a szeme is káprázni kezdett tőle.
- Harry! - suttogta Hermione hangtalanul. - Harry, rosszul vagy?
- Semmi baj... - motyogta a fiú, s felegyenesedett, leeresztve kezeit. - Tényleg - tette még hozzá Hermione hitetlenkedő arcára pillantva.
Közben persze nagyon is úgy vélte, baj van. Ennyire még sohasem fájt a sebhelye, kizárólag Voldemort közvetlen közelében. Most azonban nem lehetett ott a feketemágus. Kizárt! - gondolta.
Miután a Teszlek Süveg eldalolta új versét, melyben felsorolta az egyes házak diákjainak főbb tulajdonságait, s hogy különbözőségükkel kell teljes egészet alkotniuk, McGalagony professzor egyenként kihívott mindenkit.
- Abbey, Antony!
A tanárnő nyomában elsőként belépő fekete hajú fiú magabiztosan leült a székre és fejébe húzta a Süveget.
- MARDEKÁR! - kiáltotta a Süveg.
A Mardekár asztalnál tapsvihar fogadta a szinte futva érkező fiút.
- Barclay, Betty!
Egy szőke copfos kislány ült le a székre.
- HOLLÓHÁT!
Most a hollóhátasok tapsoltak, s Betty Barclay mosolyogva ült le új társai közé.
- Brown, Lawrence!
- A öcsém! - sikoltotta Levender Brown, és keresztbe tett ujjal szurkolt a fiúnak, miközben folyamatosan azt susogta:
- Griffendél, Griffendél, Friffednél, Friffednél, Riffeddél...
- GRIFFENDÉL! - harsogta a Süveg.
A griffendélesek éljenezve köszöntötték az ifjabb Brownt házukban. Leander felugrott, magához ölelte és összecsókolta öccsét, aki fintorogva fejtette le magáról nővére kezeit.
McGalagony folytatta:
- O'Brian, Cecile!
- HUGRABUG!
- Duke, William!
- MARDEKÁR!
- Gibbsy, Eleanor!
- HOLLÓHÁT!
- Smith, Louis!
- HUGRABUG!
A beosztási Ceremónia folytatódott. Patty Mercel is a hugrabugosok közé ülhetett le, Scott Scille a Griffendélbe került, Marc Worten személyével pedig a Hollóhát gazdagodott, míg Betty Zabini a Mardekár asztalához vonulhatott.
És utánuk még jöttek sokan mások. Úgy tűnt, mintha ebben az évben rekordot döntött volna az elsősök száma. Rengetegen voltak...! Mikor végre az utolsó kislányt is beosztották, aki már majdnem összeesett az izgalomtól, a még mindig homlokát fájlaló Harryben felmerült egy kérdés...
- "Na és Anabell?" - gondolta, s McGalagony szinte azonnal megválaszolta fel sem tett kérdését.
- Örömmel jelenthetem, hogy iskolánk az elsősökön kívül egy új diákkal is gazdagodott, aki korábban magántanulóként végezte tanulmányait. A nyáron az első három év anyagából levizsgázott, most tehát negyedévesként kezd nálunk, egy év korengedménnyel. Sok sikert kívánunk munkájához, azonban... ő sem maradhat ház nélkül. Szólítom Anabell Malfoyt.
Harrynek elkerekedett a szeme. Korengedménnyel negyedikes... Anabell tehát nem tizenegy, hanem tizenhárom éves volt... Még ha babaarcából ezt meg nem mondta volna senki, akkor is.
Anabell a Mardekár asztala mellett tűnt fel. Sietve a háromlábú székhez ment a diákok érdeklődő pillantásaitól kísértetve. Harry arra várt, hogy a Süveg alig ér hozzá a lány hajához, máris elkurjantja magát: MARDEKÁR! Ez azonban nem történt meg... Anabell hosszú percekig ücsörgött a háromlábú széken. A lány aggódva pillantgatott körbe. Már nagyon rég a fején volt a Süveg, s még mindig nem volt "ítélet".
A diákok kíváncsian pislogtak felé, csakúgy, mint Harry.
- Miért nem osztja be? - nézett barátaira Hermione.
Harry csak a fejét csóválta, s egy pillanatra se vette le szemét a lány arcáról, mely egyre inkább kétségbeesett kifejezést öltött. Dumbledore kissé előredőlt székén, s Harry szeme sarkából azt is látta, hogy Malfoy szintén megemelkedik kissé, hogy jobban lásson.
A Süveg hangosan felsóhajtott.
- Nem tudok dönteni - mondta végül, s a diákok közt, mintha csak valami hatalmas méhraj lettek volna, hatalmas zúgás támadt. Ilyen emberemlékezet óta nem fordult elő az iskola történetében.
McGalagony hátranézett az igazgatóra, ő pedig bólintott.
- Miss Malfoy, kérem, a vacsora után keresse fel Dumbledore professzort - nézett a holtra vált, rémült lányra McGalagony. Anabell riadtan bólogatott, letette a Süveget a háromlábú székre, majd visszament bátyja mellé, Harry pedig követte tekintetével, s a többi diákhoz hasonlóan nem is próbálta leplezni, hogy őt nézi.
Anabell arca továbbra is aggodalmat, értetlenséget, zavartságot és félelmet tükrözött. Gondolataiba mélyedve meredt az asztal egy pontjára, továbbra is magasra húzva szemöldökét és összeráncolva homlokát. Draco hozzáért arcához, s a lány felé kapta fejét, de úgy összerezzent, mint valami riadt kismadár. Bátyja mondott neki valamit, végigsimított arcán, majd az összes többi diákhoz hasonlóan mindketten Dumbledore-ra néztek, s Harry is követte példájukat.
A professzor időközben felállt. Éjkék, fényes anyagú, ezüsttel hímzett talárján, ősz szakállán és félhold alakú szemüvegén csillogva táncolt a gyertyák vibráló fénye. Égszínkék szeme örömtől csillogott, ahogy végigtekintett diákjain, s felemelte kezét jelezve, hogy szólni kíván.
- Eljött egy újabb év kezdete - szólalt meg, miután elült a zsivaj -, de nem akarom az éhes társaságot egy öregember szavaival untatni. Sajnos be kell látnom, hogy a sok finomsággal, amivel a manók vártak titeket, én nem vehetem fel a versenyt. Nem is húzom tovább az időt, csak még engedjétek meg, hogy annyit mondjak előtte nektek: jó étvágyat!
Az asztalokon varázsütésre jelentek meg a legkülönbözőbb ételek. A vacsora olyan volt, mint minden évben. Az este vidám beszélgetéssel telt, s erre a néhány órára ismét olyan volt minden, mint évekkel azelőtt. Míg még nem volt oka senkinek aggodalomra. Harry engedte magát belemerülni a boldog feledésbe, bár tudta, hogy hamarosan úgyis fel kell majd ébrednie ebből az álomból. De olyan csodálatos volt, s ki akarta használni, míg megtehette ezt... tudomást sem venni az egészről.
Mikor már a desszert maradványai is eltűntek az asztalokról, Dumbledore újra szólásra emelkedett.
- Az idei tanévben néhány apróbb változást fogtok észlelni. Remélem, ez nem fogja megzavarni majd munkátokat. Először is szeretném közölni az elsős diákokkal, néhány felsőbb évessel is - itt jelentőségteljesen a Weasley ikrekre nézett, akik igyekezték felvenni legártatlanabb arcukat -, hogy a Tiltott rengetegbe tilos kirándulásokat tenni. Fontos tudnotok, hogy az idei tanévben az iskola területén néhány auror fog szolgálatot teljesíteni. Igyekeznek majd észrevétlenek maradni, hogy ne zavarják a tanítást. Valamint sajnálattal kell közölnöm, hogy idén a felsőbb évesek sem mehetnek le a közeli Roxmorts faluba.
Az iskola diákjai egy emberként felmordultak.
- Miért? - fakadt ki egy hugrabugos lány, s a teremben több helyről lehetett hallani visszhangozni kérdését.
- Mert nem tudjuk megoldani a védelmeteket. Az előző évi eseményeket figyelembe véve remélem, megértitek ezt az óvintézkedést.
Újra csend lett a teremben, de ez már nem csupán a Dumbledore iránti tisztelet jele volt. A hugrabugosok közül sokan lehajtották fejüket, de szinte mindenki elkomorodott a többi asztalnál is.
Harrynek is eszébe jutottak a történtek. Cedric Diggory halála mély nyomott hagyott a diákokban. A fiúnak az volt az egyetlen bűne, hogy keresztezte Voldemort útját, ahogy annak idején Harry is, de a fiú nem volt olyan szerencsés, mint ő. Cedric a Trimágus Tusa utolsó próbájának éjjelén gyilkosság áldozata lett.
- Szörnyű esemény, de megtörtént, már nem lehet rajta változtatni - folytatta Dumbledore, szomorú-ünnepélyes hangon. Majd hosszú csend után újra megszólalt. - De a legfontosabb s egyben az egyetlen is, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk megakadályozni, hogy ilyen újra megeshessen. S ebben kérem a segítségeteket. Legyetek nagyon óvatosak, s vigyázzatok... Ne csak magatokra, egymásra is.
Szavait hosszú csend követte.
- Van egy jóval vidámabb bejelenteni valóm - szólalt meg újból sokkal derűsebb hangon, s bár szemei szomorúak maradtak, azért egy mosolyt küldött a tanári asztalnál ülő Bill felé, akit Harry és barátai ez idáig észre sem vettek. Ronnak tátva maradt a szája a csodálkozástól - Az idei Sötét Varázslatok Kivédése tanárotok Bill Weasley lesz.
- Hát ezért jött haza! Még nekem sem mondták el! - mérgelődött Ron. - Még hogy hiányzik neki az alma mater... Pf... Inkább a katedra!
Bill kapott valami tapsféleséget üdvözletképp, s barátságosan intett diákjai felé.
- Mr Weasley korábban átoktörőként dolgozott a Gringottsnál... Reméljük, sikerül megtörnie az átkot, ami állítólagosan az álláson ül - Dumbledore kacsintott. - Bár sajnálattal jelenthetem, hogy hosszas kérlelésemre is csupán egy évre vállalta oktatásotokat.
- A fülbevalót azért nem vette ki a füléből - Hermione mosolyogva megcsóválta a fejét. - Pedig Mrs Weasley biztos megpróbálta rábeszélni...
- Most pedig, prefektusok! - szólalt meg újra Dumbledore. - Kergessétek a házatok tanulóit ágyba! Mindenkinek jó éjszakát és kellemes pihenést kívánok, az új tanévre pedig sok sikert!
Hermione felállt és fülig elpirult.
- Hermione, csak nem te is... - kezdte Ron arcán gyanakvó arckifejezéssel.
- Prefektus vagy? - fejezte be helyette Harry, bár ő egyáltalán nem csodálkozott a dolgon.
- Hát... igen... - mondta a lány kissé szégyenlősen, miközben arca a színváltó tintát is megszégyenítő gyorsasággal váltott pirosba.
- A tankönyvlista mellett írták... - magyarázta a lány a lépcsőn felfelé menet, miközben az elsőéveseket terelgette. - Nem mondtam el, mert gondoltam...
- Ugyan, végül is tudtuk! Ki más lehetett volna prefektus, ha nem te! - mondta Harry, s közben Hermione mellett lépdelt.
Mikor a Kövér Dámához értek Harry meglátta a portré fölött lebegő Félig Fejnélküli Nicket, aki vidáman magyarázott valamit a gólyáknak, és akkor eszébe jutott, hogy valamit elfelejtett.
- Mindjárt megyek én is... Még meg kell keresnem Dumbledore-t! - mondta barátainak, majd sietve sarkon fordult, és árral szemben a griffendéles diákok tömegébe vetette magát.

*

Harry földbegyökerezett lábakkal állt Dumbledore irodájának ajtaja előtt. A kőszörny a lépcső aljánál gond nélkül beengedte a jelszóval, amit ugyan csak harmadszori próbálkozásra sikerült csak hibátlanul kimondania. Eléggé kimerült volt. A vízköpő végül a falba csapkodta fejét annyira nevetett, de azért beengedte.
Harry mikor felért a lépcső tetejére, azonnal kopogni akart, azonban mielőtt ezt megtette volna, a professzor hangja ütötte meg fülét.
- Miss Malfoy... Nem tudom, tisztában van-e vele, de ilyen még nem fordult elő az iskola történetében. A Süvegnek soha nem okozott eddig gondot, hogy beosszon egy diákot.
- Talán öregszik - hallatszott a kissé pimasz válasz. Harry roppant furcsának találta, hogy Anabell egyébként vékony hangja még az ajtón át is ilyen tisztán hallatszik.
- Meglehet - válaszolta a professzor, szándékosan figyelmen kívül hagyva a szemtelenkedést. - Mégis érdekelne, hogyan történhetett ez. Remélem, megosztja velem, amit a Süveg magának mondott.
- Nem emlékszem rá.
Harry összeráncolta szemöldökét, s gyanította, hogy Dumbledore hasonlóképp tett, Anabell válasza ugyanis túl gyorsan, túl hirtelen jött.
- Értem - sóhajtott a professzor. - Nos, arra viszont feltétlen szükséges lesz visszaemlékeznie, hogy mely házak között nem tudott választani... Ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy eldönthessük, végül is hol kezdheti meg tanulmányait. Nos kisasszony?
- A Mardekárba akarok kerülni - válaszolt a lány.
- De melyik volt a másik ház? - kérdezte Dumbledore továbbra is nyugodt, mi több, türelmes hangon.
- A Mardekárba akarok kerülni - ismételte makacsul Anabell külön nyomatékot adva minden szónak.
- Értem, kisasszony. De mint igazgatónak, kötelességem tájékozódni az ügyben. Úgyhogy kérem, mondja meg. Melyik volt a másik ház?
Néhány pillanatnyi csend következett, majd Anabell kissé rekedt hangon szólalt meg:
- Griffendél.
Dumbledore hümmögött, s minden bizonnyal bólintott is hozzá.
- Nem tudtam, hogy Lucius Malfoynak lánya is van - jegyezte meg végül elgondolkozva.
- Már pedig van, professzor. Itt vagyok, láthatja.
- Értem - szólt csendesen, majd kissé titokzatosan még hozzátette: - Remélem, tudja, kisasszony, hogy tárt karokkal fogadok mindenkit, akinek valami mondandója van számomra.
Harry szinte látta maga előtt a professzor kék szemeit, ahogy félhold alakú szemüvege fölött a lányra tekint.
- Természetesen - vágta rá Anabell gondolkodás nélkül, de leginkább úgy, mintha valami betanult szöveget mondana vissza.
- Most távozhat. Sok sikert a tanulmányaihoz...
- Jó éjt, professzor - válaszolt a lány, s sietős léptekkel az ajtóhoz ment.
Harry hátrébb ugrott, de mikor Anabell kinyitotta azt, s kilépett rajta, egyenesen szemben találta magát vele. A lány szemei összeszűkültek, s hátranézett, vajon Dumbledore megláthatta-e a fiút. Mikor meggyőződött róla, hogy a professzor belemélyedt néhány pergamen tanulmányozásába, csendesen behúzta maga után az ajtót.
- Hallgatóztál - jelentette ki nagyon halkan, de tisztán érthetően, miközben egyenesen Harry szemeibe nézett.
- Hallottam hangokat, de igazán nem figyeltem - válaszolt a fiú, s maga is meglepődött rajta, hogy milyen könnyen hazudik.
- Figyeltél minden szóra... - szólt a lány továbbra is fenntartva a szemkontaktust, s mikor Harry levegőt vett, hogy válaszoljon, még gyorsan hozzátette. - Vigyázz magadra, Potter... - suttogta.
Harryt kissé meghökkentette a dolog, de azért hamar kitalálta, mit válaszoljon:
- Ugyanolyan vagy, mint a bátyád... Ismerlek már titeket... Neked is csak a szád jár. Nincs bennetek semmi, amitől tartanom kellene, nem tehetsz ellenem semmit - sziszegte Harry, bár egyáltalán nem volt biztos abban, amit mondott... Furcsamód, ez az átható pillantás, ahogy a lány ránézett... kissé megrémítette. Olyan volt, mintha nem is a szemét nézné... hanem mögélátna.
- Vajon tényleg ezt gondold?
Anabell elmosolyodott és olyan közel lépett a fiúhoz, hogy az már érezhette illatát, majd a lány kissé elfordította arcát, így az ajtón át a félhomályba kiszökő fény megcsillanhatott vizslató szemein.
- Törődj a saját dolgoddal, Potter - susogta, s faképnél hagyta Harryt, aztán néhány lépcsőfokkal lejjebb megfordult - Jobban teszed - tette még hozzá, majd egy hatásos mozdulattal hátradobva haját tényleg távozott.
A fiú megrázta magát, majd kopogott és belépett Dumbledore irodájába.
Harry sejtette, miért hívatja a professzor, s nem is tévedett. Feltétlen közölni akarta Harryvel, milyen fontos, hogy betartsa a védelmében hozott szabályokat, hogy ne kószáljon éjjelente és így tovább. Dumbledore ritkán ismételte önmagát, ezt a beszélgetést azonban Harry már réges-rég ismerte.
Néhány perccel később álmosan és fáradtan lépett ki a professzor irodájának ajtaján, s ásítozva tette meg az utat a klubhelyiségig...


Folyt.köv.

Vissza