Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

VI.

Féltékenység

Harry nyugtalanul aludt. Rémálmot nem látott, de olyan szörnyű összevisszaság uralkodott fejében, hogy nem tudott pihenni. Reggel kialvatlanul ébredt, úgy érezte magát, mintha le sem hunyta volna a szemét.
Másnap reggel a nagyteremben üldögélt Hermionéval és Ronnal. Kedvetlenül kavargatta az előtte levő tálkában a gabonapelyhet, ami már annyira szétázott, hogy teljesen ehetetlennek bizonyult.
Hermione ugyanazt a vaskos könyvet olvasta, amit már néhány napja megszokhattak a kezében. Harry elismerően nyugtázta, hogy a lány már az utolsó lapoknál járt. Ron Harryhez hasonlóan roppant kedvtelennek tűnt.
- Csupa unalom... megint - nyöszörögte. Félretolta reggelijét, és a gyümölcskosárból kikapott zöldalmát elkezdte egyik kezéből a másikba gurítani.
Hermione rosszalló pillantásokat vetett rá a könyve felett.
- Szeretném, ha ez az év tényleg "unalmas" lenne... Úgy értem - magyarázta -, ha idén semmi rossz nem történne... Igazán pihentető lenne...
Harry elfordította a tekintetét, s valószínűleg Hermione is felfigyelt rá, hogy a fiút fájdalmasan érinti a téma, mert ő is (aznap reggel már sokadszorra) a bejárat felé fordult, remélve, hogy McGalagony felbukkan végre az órarendekkel. Nem is kellett csalódnia, a professzor ugyanis néhány másodperc múlva megjelent, egy nagy köteg pergamenlapot tartva kezében. Ahogy végigment a Griffendél asztala mellett sorra osztotta a diákoknak az órarendeket.
- Jó reggelt, tanárnő - köszönt Hermione, mielőtt megkapta volna a sajátját.
- Jó reggel, Miss Granger... - válaszolt mechanikusan a professzor, s a lány elé is ledobott egy lapocskát.
- Professzor! - hallotta Harry Colin Creevey hangját, majd néhány pillanattal később megjelent az apró, egérfrizurás fiú is a boszorkány mellett. - McGalagony professzor, azt hiszem, én rossz órarendet kaptam... Ez nem lehet a negyedéveseké... Ginny Weasleynek gyógynövénytan ma az első órája, nekem pedig bájitaltan, és az öcsémnek is az...
McGalagony kezébe vette a pergamenlapot, s futó pillantást vetett rá.
- Igaza van, Creevey... Elnézést, akkora itt a kavarodás... Véletlen a harmadévesekét kapta meg, de kicseréljük. - Azzal átnyújtott egy másik lapot a fiúnak, aki egy mosolygós "Köszönöm, professzor!" után vissza is szaladt évfolyamtársaihoz.
- Az első óránk Legendás lények gondozása - jelentette Hermione. - Jaj, ne! Nem lehet igaz... Idén is a Mardekárral!
- Ez a tegnapi extra adag Malfoyból meg a drága kis idegbajos hugicájából nekem is sokk volt tegnap... - morogta Ron. - Viszont utána Sötét Varázslatok Kivédése - tette hozzá kissé felélénkülve a fiú, s közben beleharapott az almába, amit korában többször is leejtett, Hermione pedig egy haragos pillantással közölte vele, hogy nem tűri el, hogy visszarakja a kosárba a többi mellé. - A bátyámmal - egészítette még ki, és büszkén kihúzta magát, mintha arról számolt volna épp be, hogy megkapta a Merlin-díj arany fokozatát.
- És a Mardekárral! - toldotta meg Harry sötéten. - És Malfoyjal is - morogta még, de közben titkon örült neki. Vajon mekkora az esély rá, hogy Anabell felbukkanjon bátyja környékén? Nem azért, mert... - magyarázta magának. - Egyszerűen csak valami nem stimmel vele. - Apropó - fordult barátaihoz, s tekintetét a tanárok asztalára emelte, ahol rengeteg üres széket látott, köztük az igazgatóét és a vadőrét is. - Hagridot láttátok már?
Hermione a fejét rázva épp válaszolni készült, mikor megszólalt a csengő, úgyhogy inkább csak annyit mondott:
- Jó ég! Majd most találkozunk Hagriddal... De jobb ha sietünk. - Azzal az órájára pillantott, miközben felemelte a földről táskáját, és tapasztalt mozdulattal elsüllyesztette benne a könyvét.
Nem csak ők voltak késésben, még nagyon sokan tartózkodtak a Nagyteremben, hiszen csak néhány perce kapták meg órarendjeiket, s természetesen mindenki egyszerre akart kitódulni az ajtón. Harryt és barátait persze hamar körbezárta a tömeg, s neki még a sebhelye is belefájdult a tolongásba.
A feltorlódott diákok tengerében Harry teljesen véletlen szúrta ki Malfoyt, oldalán húgával, amint a faltörő kosként előrehaladó Crakot és Monstrót követték, s csakhamar eltűntek a fiú szeme elől. Pedig annyira szerette volna, ha még egy futó pillantást vethetett volna a lány különös szemére... talán rájöhetett volna, miért is olyan rendkívüli ez a pillantás.
Beletelt még néhány percbe, míg átverekedték magukat a tömegen. Addigra a tompa fájdalom Harry sebhelyében is csupán rossz érzéssé halványodott, mikor azonban kiléptek a tölgyfaajtón, s beszívták a kissé csípős, reggeli levegőt, újult erővel hasított bele a fiú homlokába.
Harry azonnal kiszúrta a kis csoportot félúton az iskola és a gyógynövényházak közt. Először azt hitte, hogy az alsóbb éves lányok szokásos év eleji összeborulásáról van szó, de ahogy közelebb értek, látta hogy erről szó sincs... A sok barna haj közül már messziről kirikított egy lángvörös és egy majdnem fehér hajkorona.
Harry megtorpant. Szeme sarkából látta, hogy barátai értetlen pillantásokat vetnek rá, majd tekintetét követve ők is felfigyeltek a lányokra. Aztán két pálca villant, s mindhárman futásnak eredtek.
Nem ők voltak azonban az egyetlenek, akik észrevették a párost. Malfoy két szokott kísérőjével épp ugyanabban a pillanatban ért oda, mint Harryék.
- Mi a fenét művelsz? - kérdezte húgától ingerülten, miközben kivette a kezéből a pálcáját, és maga felé fordította. - Tudod, hogy...
- Nem tűröm, ha sértegetnek! - vágott közbe harciasan a lány, s közben pálcája utána kapkodott, Malfoy azonban olyan magasra tartotta, hogy már ne érhesse el.
A háttérben bajt sejtve a bámészkodók sietve eloldalogtak. Anabellel ellentétben Ginny sokkal könnyebben hagyta magát megnyugtatni, a griffendéles oldalon Ron okozta a nagyobb problémát.
- Nem tűröm, hogy bárki is kezet emeljen a húgomra... Ha a leggyengébb rontással is eltalált volna, én...
- Te? - kiabálta Anabell és megvető fintort küldött a fiú felé, kitépve magát bátyja kezeiből. - Mit csinálsz?
- Természetesen nem átkozna meg egy kislányt - válaszolt nyugodt hangon Hermione, és jelentőségteljesen Ronra nézett.
- Anabell helyett itt vagyok én - jelentette ki Draco, s húga elé lépett, mielőtt az kitörhetett volna, hogy "Nem vagyok kislány!".
- Azt hiszem rosszul értettem, Malfoy... - lépett Harry közelebb. - Mintha azt mondtad volna, itt vagy te... És nem azt, hogy itt vannak a "testőreid".
Crak és Monstro felmordultak, de Draco leintette őket.
- Nagyon nagy a szád, Potter, de... - kezdte a fiú, miközben ő is tett egy lépést Harry felé, a mondatot azonban nem tudta befejezni, ugyanis kettejük közt megjelent Bimba professzor, s távolabb tolta őket egymástól.
- Mi folyik itt, fiúk? - kérdezte a tanárnő, miközben Harry és Malfoy között jártatta pillantását.
- Csak beszélgetünk - tűnt fel Anabell bátyja balján, arcán angyali mosollyal.
Bimba továbbra is kezeivel támasztva a két fiú mellkasát a lányra nézett, és finoman összehúzta szemöldökét.
- Malfoy kisasszony... - mondta végül jóval enyhébb hangon, mint ahogy a fiúkhoz szólt. - Nem szeretnék maga előtt érni be az órámra - Harry nem mert hinni a szemének... Bimba még rá is mosolygott, hogy aztán Ginnyhez forduljon, s ismét kemény, haragos hangon szólaljon: - Ugyanez vonatkozik Miss Weasleyre is. Sipirc!
Ginny bizonytalanul a professzorra pillantott, Anabell pedig folytatta a bájmosolygást, majd bólintott. Végül mind a ketten sietve távoztak a gyógynövényházak felé. Harry kissé elgondolkozva nézett utánuk, de Bimba csakhamar felriasztotta gondolataiból.
- Potter, Malfoy... Büntetőfeladatot kapnak. Mindketten. Most pedig induljanak az órájukra!
Hermione karon fogva próbálta elvezetgetni onnan Harryt, nehogy Bimba szeme láttára essen Malfoynak, de a fiú lerázta magáról kezét, majd kissé füstölögve követte barátait a vadőrlak felé, ahol már az összes többi griffendéles és mardekáros várakozott.
- Hol van Hagrid? - kérdezte Hermione, mikor odaértek.
- A házban senki sincs... - jelentette Neville, aki épp abban a pillanatban lépett át a kert alacsony kapuján. - Agyar sincs itt...
Hermione épp arra hívta fel barátai figyelmét, hogy az előkertben ugyancsak elszaporodtak a gyomok, pedig Hagrid sosem kegyelmezett nekik, mikor hangos krákogást hallottak a kastély felől. Szinte parancsszóra fordult az egész csoport a férfi felé, aki alig néhány lépésre állt tőlük.
Homokszín kalap fedte fejét, s egész viseletében is ez a szín dominált. Kéregszerű arcbőrén két apró, kerek nyílás jelezte szemét, pengevékony száját szigorúan összeszorította. Egyenes orra váratlanul korán ért véget, kezeit pedig úgy dörzsölte egymáshoz, mintha egy túlméretezett szöcske lenne.
- A nevem Mr Liquid Grasshopper - mutatkozott be, s megjelenéséhez hasonlóan hangja is felettébb kellemetlen volt. Mintha homokszemcsék dörzsölődtek volna össze hangszálai közt, beszéde száraz, recsegős volt. Harry hátán oda-vissza futkosott a hideg tőle. - Dumbledore nyilván elfelejtette értesíteni magukat a személyi cseréről. Most... kövessenek.
A hangsúlyban volt valami egészen különös... A férfi kissé szögletes mosolya arra emlékeztette Harryt, mintha egy hatalmas pók hívogatná őket, hogy gabalyodjanak a hálójába.
Grasshopper nyomában a diákok visszavonultak az iskolába. A férfi beterelte őket az egyik második emeleti tanterembe, majd bevágta az ajtót, s a riadt csendben a katedrához vonult. Kalapját ledobta az asztalra, s annak széléről felemelt egy hosszú pálcát, s tenyerét csapkodva vele fordult a padok felé.
- Mint mondtam - szólalt meg, miközben a diákok egy szót se szólva, sietve leültek a helyükre -, a nevem Mr Grasshopper.
A varázsló a tábla felé intett, amire egy láthatatlan kéz épp akkor írta fel a nevét, fejét azonban nem fordította arra.
- Gondolom, kitalálták, hogy az elkövetkezendő évben én fogom tanítani maguknak a legendás lények gondozása tárgyat a behemót távollétében.
- Hol van Hagrid? - tört ki Harryből a kérdés, de szinte azonnal megbánta, hogy felhívta magára a sáskaszerű professzor figyelmét. Valahogy még mindig leginkább egy vérszomjas tücsökre emlékeztette...
- Hol van Hagrid, uram - sziszegte Grasshopper.
- Uram... - ismételte a fiú.
- Maga nyilván Harry Potter, a szerencse fia... - susogta a férfi gúnyosan megnyomva az utolsó néhány szót, mit sem törődve Harry kérdésével. Kéregarcán semmi változást nem lehetett észlelni, apró szemei viszont, ha lehet, még jobban összeszűkültek.
A fiú nagyot nyelt.
- Igen, uram - válaszolt.
Grasshopper néhány pillanatig fekete szemeivel méregette őt és a sebhelyt a homlokán, majd váratlanul rávágott az első pad tetejére... hatalmasat csattant. A teremben szinte mindenki összerezzent, Hermione széke pedig csikorogva csúszott hátra legalább harminc centit.
- Mi a neve? - kérdezte, s lelépve a katedráról a pálcával a fiú álla alá nyúlt, s maga felé fordította arcát, egész közel hajolva hozzá.
- D-Draco Malfoy - nyögte, majd összeszűkülni látva Grasshopper szemét még gyorsan hozzátette: - uram.
- Malfoy? - Harry sajnos nem látta, csak elképzelte azt az ijedtséget, ami a fiú arcán tükröződhetett, ahogy a varázsló szemei csupán újabb ránccá zsugorodtak arcán. - A száját az én órámon csak jajveszékelésre fogja használni... jobb, ha megjegyzi - Grasshopper kissé elmosolyodott, ami leginkább abból volt érzékelhető, hogy a vékony kis rés, mely száját jelképezte, oldalra húzódott. A férfi vetett még egy utolsó, megvető pillantást a fiúra, majd visszament a katedrára. - Potter és Malfoy büntetőfeladatot kapnak - tette még hozzá, s szája még messzebb került eredeti helyétől.
Harry nagyot nyelt. Fél óra telt el a tanévből, vagy talán annyi se, és ő máris két büntetőfeladattal volt gazdagabb. Ellenkezni azonban nem mert, bár kinyitotta a száját, úgy gondolta ugyanis, ettől az embertől bármi kitelik. Malfoy ugyanígy gondolhatta, mert ő sem szólt egyetlen szót sem, pedig ez merőben szokatlan volt tőle.
- Átlapoztam a könyvüket... - folytatta Grasshopper. - Ez az új kiadás ugyanaz, mint a harminc évvel ezelőtti - a varázsló megemelt egy fényes zöld borítású könyvet és egy másikat, amelyből gyűrött lapok lógtak ki mindenhonnan, s leginkább lapokból állt össze. - A különbség csupán annyi, hogy az újban élethűbbek a rajzok, és sokkal több kép van a...
Ron felnyögött.
- Talán valami gond van, vöröske? - nézett rá Grasshopper, s az asztalra vágta mind a két könyvet. A fiú elvörösödött a szeplői alatt, s mindkét csattanáskor összerezzent. - Nem hallom a választ! - kiáltott rá a professzor.
- Nem... uram - motyogta.
- Nem hallom!
- Nem, uram.
- Mi maga? Balerina? Beszéljen érthetően!
- Nem, uram! - kiabálta Ron.
- Mi a neve?
- Ron Weasley, uram.
- Ron? Miféle név ez?
- Ronald, uram...
- Ronald... Nos, Ronald kisasszony... Csatlakozhat Malfoyhoz és Potterhez. Büntetőfeladat. Esetleg van még valakinek problémája? - Grasshopper körbenézett a diákokon, s mikor látta, hogy senki sem mer megszólalni, újból elvigyorodott. - Jól van... - susogta elégedetten, s kivillantotta sárga fogait.

*

Egy borzalmas órával később a diákok szinte futva távoztak a teremből. Az óra további része a chilei madárpókról szólt, a professzor azonban nem elégedett meg a tankönyv fényképeivel, melyek nagyon is élethűen mozogtak. Tapsra a legelső pad szélén megjelent egy példány, egy igazi, hús-vér madárpók, Mr Grasshopper egyik személyes kedvence, hogy lassú léptekkel, komótosan végigsétáljon az összes diák előtt. Olyan volt az egész, mintha valami groteszk, gusztustalan divatbemutatót néznének.
A Sötét Varázslatok Kivédése óra valódi felüdülés volt Grasshopper órájához képest. Bill pontosan érkezett, beengedte az tanulókat a terembe, ő maga pedig a katedrához lépett. Lerakta az asztalra könyveit, rendezkedett egy kicsit, majd a diákjai felé fordult, s mikor csend lett, megszólalt:
- Köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén. Bill Weasley vagyok, az új tanárotok. Úgy tudom, sokat tanultatok a sötét lényekről, és értesüléseim szerint tavaly megismerkedtetek néhány illegális átokkal is. Ha jól tudom, köztük a Főbenjáró átkokkal is. Ebben az évben, szintén valami hasonlóval foglalkozunk majd. Rendben - mondta, s halványan elmosolyodott. - Akkor talán kezdjük egy kis ismétléssel. Ki tudná felsorolni a Főbenjáró átkokat?
Hermione keze egy szemvillanásnyi idő alatt a magasba rendült.
- Herm... öhm... Granger kisasszony?
- Az Imperius-átkot, a Cruciatus-átkot és az Adava Kedavra átkot összefoglaló néven Főbenjáró átkoknak nevezzük - darálta a lány a könyv szövegét.
- Öt pont a Griffendélnek! - mosolygott Bill. - Mi is az az Imperius átok? Ne mindig csak Hermione... Rendben, legyen mondjuk - Bill előhúzott egy pergamentekercset, nyilván a névsort, és kiválasztott egy nevet: - Draco Malfoy!
- Én? - a fiú hitetlenkedve nézett rá, majd mikor Bill bólintott, folytatta: - Az a teljes kiszolgáltatottság átka.
- Öt pont a Mardekárnak! Hogy lehet ellene védekezni? Mondjuk... Neville Longbottom!
- Nagyon erős akarattal - felelt bizonytalanul Neville, s sápadt arcán két rózsaszín folt jelent meg.
- A válasz öt pontot ér - Bill rákacsintott, és folytatta a kérdezgetést.
Grasshopper órája után 'Weasley professzor' órája a Mennyországnak tűnt a maga tökéletes pókmentességében. Szinte senkinek nem volt egyetlen rossz szava sem, persze volt, aki kifogásolta Bill copfjának vagy fülbevalójának szükségességét.
Ebédnél részletesebben is kielemezték órarendjeiket, mivel a reggelinél erre nem maradt idejük.
- Délután átváltoztatástan, remek - olvasta Hermione.
- Aztán bájitaltan az imádott Mardekárral és a hőn szeretett Piton professzorral! - jelentette szemét forgatva Harry. - A következő néhány hónapban szombatonként büntetésben leszek, úgy látom... Ne nagyon tervezzetek velem semmit...
- Nem kéne hagynod, hogy felhúzzon Malfoy! - Hermione Harryre emelte tekintetét.
- Ugyan, ez Malfoynak se éri meg! Nem fog ezzel szórakozni... - morogta Harry. - Ő is büntetésben van...
- Grasshopperrel élvezet lesz... Tuti kipucoltatja velünk a kalitkáit...
- Gondolod, több van neki? - Ron aggodalmas pillantást vetett Harryre, aki azonban csak felhúzta szemöldökét.
- Nekem holnap számmisztika az első, gondolom nektek jóslástan - csevegett tovább Hermione, mit sem törődve a fiúk aggályaival.
- Téves feltételezés... - vágott közbe Harry, mielőtt Hermione nekiállhatott volna a Számmisztika népszerűsítésének. - Az első óra lyukas... Jóslástan nekünk a második.
- Ah, nekem az rúnaismeret...
- Legalább alhatunk még egy órát... - Ron nyújtózkodott egyet. - Aztán Trelawney termében folytathatjuk!
Hermione már nyitotta a száját, hogy kioktassa Ront, hogy a szunyókálásnál sokkal hasznosabb dolgot is csinálhatna kedd reggel, úgyhogy Harry úgy döntött, inkább megelőzi:
- Kétszer annyi Sötét Varázslatok Kivédése óránk van, mint tavaly! - mondta, s számolgatni kezdte az órákat.
- Úgy tűnik, nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni rá...
- Inkább felnyithatnák Caramel szemét... Mi hiába tanulunk többet, ha ő nem veszi tudomásul, hogy...
Harry elfordította tekintetét. Hermione sürgősen visszatért könyve utolsó oldalához, Ron pedig pár szem krumplival kezdett szórakozni. A fiú pillantása a Mardekár asztala felé tévedt, s látta amint a két Malfoy komoly - Anabell esetében inkább kétségbeesett -, arcot vágva kivonul a teremből.
Harry felugrott és felkapta a táskáját.
- Öhm... Majd átváltoztatástanon találkozunk - mondta barátainak és a testvérpár után sietett.
Az előcsarnokban látta őket felmenni a márványlépcsőn. Követte őket. Az első emeleten bementek rögtön az első üres terembe, ami már távol esett a diákok nyüzsgésétől.
Harry körülnézett, hogy látja-e valaki, s mikor meggyőződött róla, hogy senki sincs a folyosón, a zárt ajtóhoz osont és a kulcslyukra tapasztotta fülét, a másikat pedig befogta, hogy jobban halljon.
Anabell hangja egyben volt kétségbeesett és lemondó.
- Draco, ezt képtelenség végigcsinálni. Kikészülök, ha még egyszer el kell mondanom, hogy a húgod vagyok, és még egyszer rám csodálkoznak, hogy "jé, nem is tudtam, hogy..."
- Anabell, ne hisztizz...
- De hisztizek... Szerinted is olyan a hajam, mintha ősz lenne?
Harry meghökkent, s a pillanatnyi szünetből ítélve Draco is.
- Szőke... nem ősz. Egyébként... az enyém teljesen ugyanolyan, mint a tied...
- Tudom.
- Ezt most honnan vetted? Jaj ne... Komolyan egy Weasleyre hallgatnál ízlés dolgában?
Harry keze ökölbe rándult, de legalább már tudta, min kapott össze Anabell és Ginny.
- "Lányok" - gondolta magában.
- Hé, én emiatt vagyok büntetésben? Mert neked leszólták a frizurád? - a fiú színpadiasan sóhajtott. - Lányok... - motyogta odabent Malfoy, s Harrynek felfordult a gyomra, de már nem tudta, hogy a sebhelyében érzett tompa fájdalom, vagy épp véleményük egyezése miatt. - Drága jó atyád nem örülne, ha látná, mit össze nem nyafogsz...
- Én nem nyafogok! Csak kivagyok ettől az egésztől! Ja, egyébként Bimba büntetést adott...
- Gratulálok, én hozzá már a másodikat is megkaptam ettől a Grasshoppertől...
- Grasshopper?
- Az... Dumbledore elfelejtette velünk közölni, hogy új legendás lények gondozása tanár lesz...
- De hát én a félóriásnál vizsgáztam!
- Helyette viszont ez az idióta van most... Rémlik valahonnan a neve, apa mintha említette volna már...
Megszólalt a csengő, Harry pedig összerezzent... mi több, nekiesett az ajtónak, az pedig túlságosan is hangosan reccsent meg.
- Valaki van ott... - hallotta Harry Anabell hangját, a következő pillanatban pedig már a folyosón szaladt.
Szerencséjére a terem elég közel volt a márványlépcsőhöz, így a helyiségből kilépő testvérpár már csak azt láthatta, hogy a diákok tengerében ott van ő is... Azt azonban elhatározta, hogy ezentúl mindig magával hordja majd a láthatatlanná tévő köpenyét.

*

Aznap este a klubhelyiségben üldögéltek. Harrynek egész nap nem volt rá alkalma, hogy elmondja barátainak, milyen beszélgetésnek volt fültanúja ebédidőben. Nem akarta, hogy kihallgassák őket, most azonban, hogy a diákok már elkezdtek a hálótermek felé szállingózni, elérkezettnek látta a pillanatot.
Nagy levegőt vett és félbeszakította barátai vitáját a McGalagony által adott rengeteg házi feladat jogosságáról. Beszámolt hát a beszélgetés részleteiről, azonban ahogy a történet végére ért elbizonytalanodott... nem is mondtak semmit, ami okot adhatott volna rá, hogy így elbújtak!
- És mindezt négyszemközt, egy teremben beszélték? - nézett rá értetlenül Hermione. - Kissé paranoiásak... Te meg talán túlságosan komolyan veszed... Harry...
Harry nagyot nyelt és összeráncolta szemöldökét. Kissé elszégyellte magát, amiért ilyen nagy jelentőséget tulajdonított a dolognak.
- "De akkor is..." - gondolta. - "Volt valami furcsa benne..."
- Ha más nem - mondta végül -, az aggodalomra ad okot, hogy Draco már hallotta otthon Grasshopper nevét.
- Apa is ismeri... - sóhajtott Ron. - Te magad faggattad ki róla még a Fotlozott Üstben...
- Te meg hallgatóztál - csóválta a fejét Harry. - Egyébként Mr Weasley sem szimpatizált vele... Azt mondta, nem bízik benne...
- Azt gondolod - nézett rá elgondolkozva Hermione pennája végét rágcsálva -, hogy Grasshopper Halálfaló?
- Nem tudom... Talán. Végül is... lehet. Nem? - vont vállat a fiú, de kissé bizonytalan volt.
- Előfordulhat, hogy az. De... Nem hiszem, hogy... Szóval szerintem Dumbledore ellenőrizte...
- Ő sem tévedhetetlen! - ellenkezett Harry egyre jobban bízva elméletében. - Láthattad, tavaly Kupor könnyű szerrel átverte, pedig Mordon Dumbledore barátja!
- Lehet, de... Akkor sem hiszem, hogy...
- Hermione... Szerinted Dumbledore elfelejtette nekünk mondani az este, hogy új tanárunk lesz? Szerintem egyszerűen még nem tudta, ki lesz az!
A lány sóhajtott.
- Szerintem - mondta Ron, aki eddig kimaradt a vitából, s most a kezében lévő csokibékával mutogatott. - Jobb, ha rajta tartjuk a szemünket ezen a Grasshopperen... Nem szimpatikus... ez a pókimádat, pfuj.
- Csak a gyanú van ellene - szögezte le Hermione. - Az egyetlen bűne, hogy nem tanárnak való! De nem tett semmi rosszat...
- Amiről tudnánk - jegyezte meg Harry, s sötét pillantást vetett a barátaira.
- Harry - nézett rá Ron, mintha csak most jutott volna eszébe valami, de arcán látszott, hogy már régóta fontolgatja a kérdést. - Van már jelölted Wood helyére a kviddicscsapatban?
Harryt meghökkentette a kérdés. Ennyire nem veszik komolyan? Ez a hirtelen témaváltás... Végtelenül esetlennek érezte magát, mikor megszólalt:
- Nem, még nincs... De miért? Csak nem...?
- Hát - nyögte a fiú, s közben olyan vörösre pirult, hogy szinte elveszett a határvonal az arca és a haja között. - Úgy gondoltam, talán megpróbálom én is...
Harry elvigyorodott.
- Örülnék, ha bekerülnél a csapatba...
- Jó hogy ezt mondod, mert... A csapatkapitány szava ugye....
Harrynek feltűnt, hogy Hermione villámgyorsan eltűnt egy vaskos könyv mögött, s csak a homloka látszott ki.
- Ron, én nem vagyok kapitány.
- De az leszel!
- Nem, én nem szeretnék kapitány lenni...
- Ugyan. Legalább valld be...
Ron szeme szokatlanul villant meg, s Harry erre válaszképp csak annyit tudott nyögni:
- De én...
- Úgyis tudom...
- De én nem...
Harry látta, hogy barátja nem hisz neki, így hát feladta. Pedig ő tényleg nem akart. Imádott kviddicsezni. Nem tudott mondani olyat, amit jobban élvezett volna, mint a repülést. De hogy ő ugráltassa az edzésen a csapattársait... Erre nem vágyott.
- Én inkább lefekszem - hadarta gyorsan, s bár cseppet sem volt álmos, felkapta félkész átváltoztatástan háziját és eltűnt a fiúk hálószobáihoz vezető lépcsőn. Mielőtt még hallótávolságon kívül ért volna, hallotta, hogy Hermione korholni kezdi a fiút...
Nem törődött vele. Neville már az ágyában feküdt, s egyenletes szuszogásából ítélve már mélyen aludt. Harry sötétben öltözött át, hogy ne zavarja, majd sietve lefeküdt ágyába és a fejére húzta a takarót.
Ron bő félórával később érkezett. Valószínűleg biztosra akart menni, hogy Harry már nem lesz ébren, mikor felmegy. Neki azonban nem jött álom a szemére. Ron hozzá hasonlóan sötétben öltözködött, s közben alig hallhatóan valami ilyesmit motyogott magának:
- Még hogy én... Hermione nagyon is rosszul gondolja... "Lehet, hogy tévedek"... Hát biztos, hogy tévedsz! Ron Weasley számára még a szó is ismeretlen... Féltékenység.
Harryt fojtogatni kezdte a paplan alatti meleg. Mikor csend nehezedett a szobára, döbbenten barátjára nézett, derékig kitakarva magát. Ron háttal feküdt neki.
Mondani akart valamit... de nem talált szavakat. Bután érezve magát visszafeküdt hát, s óráknak tűnő percek mozdulatlansága után álomba merült.


Folyt.köv.

Vissza