Harry Potter és a Tükrök Labirintusa

(Katie Giorgessa)

VII.

"Figyellek"

Harry a hálóteremben nem törődött az értetlen Deannel és Seamusszal, csak felkapott egy pergamenlapot, és már futott is vissza a klubhelyiségbe, hogy elmondhassa a felirat szövegét barátainak, a szíve a torkában dobogott az izgatottságtól.
- Az előzőre mit válaszolt Sirius? -vonta kérdőre Hermione.
- Hát…
- Nem írtad meg neki?! -háborgott Hermione, s mindezt olyan hangsúllyal mondta, mintha Harry azt jelentette volna be, hogy leborotválta Csámpást.
- Nem akartam, hogy aggódjon -magyarázkodott. - Feleslegesen -tette hozzá úgy, mintha valaki gumicukorral dobálná, s arról nem tájékoztatta volna keresztapját.
- De lehet, hogy ő meg tudná magyarázni! Vagy ha nem is, akkor is tudnia kell! Meg kell írnod neki ezt is, és az előzőt is! Minél hamarabb! Ugye emlékszel még rá, pontosan hogy volt?
- Persze, hogy emlékszem. Rendben -egyezett bele Harry. -Amint megkapom Sirius válaszát, megírom neki! -hirtelen már nem is érezte olyan sürgősnek a levélírást, de ekkor valami koppant az ablakon.
- Hedvig!
Harry kinyitotta az ablakot, és kezébe vette a pihegő, megtépázott madarat.
- Szegény! -mondta Hermione. -Ilyen erős szél fúj kint?
- Ez nem a szél volt -mondta sötéten Harry, és megmutatta a madár szárnyát a lánynak, melyen csúnya horzsolások éktelenkedtek.
A madár valószínűleg védelmezni próbálta a rábízott levelet. A lábára kötött boríték elázott, szakadt volt, és a pecsétet valaki feltörte. Biztosak voltak benne, hogy valaki elfogta Hedviget, és elolvasta a levelet.
- Lehet, hogy csak a vihar volt! Nekirepült egy fának, vagy beleakadt valamibe a szárnya, a boríték elázott, és elszakadt! -próbált magyarázatot találni az esetre Ron, mint mindig, most sem akart szándékosságra gyanakodni.
- És a fa el is olvasta a levelet? -kérdezte Harry sötéten, miközben kivette a borítékból a nedves pergamenlapot, amit csak egyszerűen belegyűrtek a félig elszakadt, s elázott borítékba.
- Olvasd el! Remélem Sirius most sem írta le, hol rejtőzködik! -mondta Hermione. - Meg úgy egyáltalán semmi fontosat nem írt.
Harry felbontotta a levelet, és nagy csodálkozására nem Sirius hosszúkás betűit látta, hanem Hagrid macskakaparását.

Kedves Hary!

Remélem jol vagy. Dumbledorenak kell segitenem. Október 12-én este már a Roxfortban lesszek. Igazán okos ez a madár hogy eljöt hozám, igy tudok neked irni egy pár sort, bár lehet hogy csak pihenni szeretet volna azért is látogatot meg ahogy látom már van nálla egy levél amit mesziről hozhatott.
Vigyáz magadra!

Hagrid

- Semmi különös -mondta Harry.
Hermione kikapta kezéből a nedves pergament, ami így az egyik hajtás mellén végigszakadt, és ő is átfutotta a levelet.
- Még hogy semmi? Több dolog is kiderül belőle! Egyrészt, nincs semmi baja. Másrészt, ha Dumbledore-nak segít, akkor Dumbledore szándékosan akarja, hogy eltűntnek higgyék! Harmadrészt, nem egy levél volt Hedvignél, tehát aki elfogta, nem akarta, hogy a másik levél a kezedbe kerüljön, az viszont célja volt, hogy tudj a létezéséről! Mindenesetre most azonnal írnod kell Siriusnak, de nem Hedviggel, túlságosan feltűnő jelenség. Az egyik iskolai baglyot kell használnod.
Leültek az egyik asztalhoz, Hermione Hedviget pátyolgatta, Ron pedig összeráncolt szemöldökkel meredt a tűzbe, amíg Harry megírta a levelet.

Kedves Szipák!

Remélem, nem írtál semmi olyat, a leveledben, aminek titokban kellene maradnia, mert valaki elkapta Hedviget. Egy másik levelet is hozott, amit felbontottak, és le volt benne írva, hogy volt egy másik levél is. Ezentúl váltott baglyokat küldök majd. Nem tudom, ki foghatta el Hedviget.
A másik nyugtalanító esemény, hogy már kétszer is megtörtént, hogy amikor fel akartam menni a hálóterembe, a lépcső felett egy-egy felirat lebegett, de amint elolvastam, eltűntek Ron sem láthatta őket, pedig ott állt mögöttem.


Ifjú Potter, vigyázz jól!
Barátod is hátba szúr,
Ha lelkét élteti a hatalomvágy,
Melyet nem gyöz le barátság!

A másik:

Ifjú Potter, a vész elöl menekülni nem tudsz!
A vég közeleg, bármennyire is futsz!
Hatalmába keríti a rettegés lelkedet,
Bármennyire is rejtegeted félelmedet!


Úgy gondoljuk, nem lehetnek közük Voldemorthoz, mert ő miért próbálna figyelmeztetni? De szerintem olyasvalaki áll mögöttük, aki közel áll hozzá. Ne haragudj, hogy nem írtam meg hamarabb, de nem akartam, hogy feleslegesen aggódj értem!
Remélem, jól vagy és Csikócsőr is.

Üdvözlettel:
Harry

- Kész! -mondta Harry és végigtekintett művén.
- Megírtad a feliratokat is? -kérdezte Hermione gyanakvóan.
- Meg.
- Rendben. Akkor fel kell vinned a bagolyházba, most rögtön.
- És a kijárási tilalom? -vetette ellen Ron.
- Most az egyszer nem tartjuk be, de csak mert sürgős az ügy! De egyedül kell menned, Harry, és a láthatatlanná tévő köpönyeggel!
Harry felszaladt hálóterembe, és szobatársai elől gondosan takargatva elővette ládájából a köpenyt, amit még az apja hagyott rá. Egy fotóalbumon kívül ez volt az egyetlen emléke a szüleiről…
- De hogy jutok ki? -kérdezte, mikor már újra az asztalnál ült barátaival.
Ebben a pillanatban nyávogás és huhogás zavarta meg a halk beszélgetéseket.
Egy nagy, szürke macska rávetette magát Hedvigre, de a bagoly felreppent, és cikázni kezdett a teremben méltatlankodó huhogás közepette, a macska követte, így leborítottak jó pár könyvkupacot, varázslósakk táblát, Hedvig sokakat megijesztett, ahogy röpködött ide-oda, és nagy hangzavar támadt a helyiségben.
- Most! -mondta Hermione. -Mi elkapjuk Hedviget!
Harry kihasználva a felfordulást kimászott a portrélyukon, és vigyázva, hogy ne csapjon zajt, szaladt a folyosón. Egyenesen felment a bagolyházba, remélve, hogy most nem találja ott egyik tanárát sem. Kiválasztotta az egyik barna, egyáltalán nem feltűnő iskolai baglyot és a lábára kötötte a levelet. A bagoly huhogott és kiröppent az ablakon.
Harry már nem szaladt, sétálva ment végig az átjárókon. Egész barátságosnak találta a sötét, kivilágítatlan folyosókat. Mikor az egyik rejtekajtót takaró függönyt elhúzta, szemben találta magát Frics, a gondnok porszürke macskájával, Mrs Norrisszal. Futásnak eredt.
A gondnok és macskája közt különös kapcsolat állt fenn, így ha az állat bárkit észrevett, azonnal megjelent a gondnok is. Percekig futott, már maga sem tudta, merre jár a kastélyban, de Friccsel nem találkozott.
Megállt hát, hogy meghatározza hova jutott. Úgy gondolta, az egyik legfelső emeleten van. Léptek zaját hallotta. Beugrott egy szobor mögé, de mikor a léptek tulajdonosa közelebb értek, nagyon meglepődött: nem Frics volt, hanem Piton. Harry óvatosan kimászott a szobor mögül és követte a professzort. Piton a következő átjárón befordult, Harry végigtekintett a folyosón, ahol a falakon zöldes lánggal égő fáklyák égtek.
- Állj! -mondta hangosan Piton, s hangja különös visszhangot vert a folyosó márványpadlója és a falak között.
Harry elfehéredett. Észrevették.
- Igen? -kérdezte egy női hang.
Harry most jött rá, hogy rajta van a láthatatlanná tévő köpönyeg. Ezért nem követte Frics sem, és Piton sem láthatja.
A hang tulajdonosa közelebb lépett ahhoz a fáklyához, amelyik Pitont is megvilágította. Gloom professzor sziluettje rajzolódott ki a sötétben.
- Lám, lám, Piton… -mondta tettetett meglepődéssel mély hangján. - Követsz? Nyomozol utánam? Talán valami rosszat tettem? -sértődött pillantást vetett a bájitaltan tanárra, olyan arccal, mint a Weasley-ikrek szokták, amikor Mrs Weasley rájuk gyanakodott, ha valami furcsa "baleset" történt a házban.
Harry nagyon meglepődött, még soha nem hallotta Gloom professzort tegeződve beszélni senkivel, diákjaival sem, s azon végképp csodálkozott, hogy Pitonnal ilyen jó viszonyban van, főképp, hogy ekkor úgy néztek egymásra, mintha egy kiskanál vízbe is bele tudnák fojtani a másikat.
- A célom az, hogy ne derülhessen ki rólad semmi meglepő, hogy ne tehess semmi olyat, ami váratlan lenne tőled.
- Na de Perselus! A kedves kollégát így meggyanúsítani! Ráadásul alaptalanul! Mi rosszat tehetnék én?
- Túlságosan jól ismered a fekete mágiát…
- Csak épp annyira, mint te, Perselus! Vagy inkább, kevésbé…?
- Mire célzol?
- Tudod azt nagyon is jól…
- Ha megteszed, én is…
- Ugyan, hinne neked bárki is?
- És neked…?
- Nincs bizonyítékod ellenem…
- Ahogy neked sincs!
- De én legalább magamnak merek hinni…
- Figyellek… -mondta Piton, sarkon fordult és elindult Harry felé.
- Én is téged… -Gloom professzor még megvillantott egy gúnyos mosolyt, majd az ellenkező irányba lépett.
Harry most nem ért rá a kihallgatott beszélgetéssel foglalkozni, hiszen még néhány lépés, és Piton beleütközik. A szűk folyosón itt nem voltak szobrok, csak egy lovagi páncél. Harry gyorsan közelebb lépett, de megbotlott, és nekiesett a poros páncélzatnak.
- Ki van ott?
Piton kezével tapogatózva közeledett a páncélhoz. Gloom is meghallotta a csörömpölést és már ő is ott állt Piton mellett, finoman összeráncolt szemöldökkel meredve a lábai előtt heverő páncél darabjaira.
- Potter… ez Potter… -sziszegte Piton, s mint a vakok, elkezdett tapogatózni a sötétben, Harrynek nem kis fáradságába került kikerülni kezét.
- Ugyan már… Mit keresne itt Potter -mondta Gloom nyugodt hangon, olyan hangsúllyal, mintha nem bízna Piton épelméjűségében, de közben egyenesen Harry szemébe nézett, bár a köpeny miatt nem láthatta őt.
Piton hátra lépett, Harry kihasználta a lehetőséget, talpra ugrott, a falnak tapadva elosont Piton mellett, és futásnak eredt. Csak a klubhelyiségben mert megállni, ahol néhány diák különösnek találta, hogy magától kinyílt az ajtó…
Harry leült az asztalhoz barátai mellé és beszámolt a két tanár beszélgetéséről.
- Hogy Gloom tud valamit Pitonról, és Piton is tud valamit Gloomról? -kérdezte Hermione. -De vajon mit?
- Szerintem nem lehet nagy dolog, mert akkor más is tudná… -mondta Ron.
- Szerintem sem. Mindenesetre Gloom valószínűleg azt tudja, hogy Piton halálfaló volt, vagy valami ehhez kapcsolódót -mondta Harry. -Viszont… Lehet, hogy Gloom is… Piton azt mondta, túlságosan jól ismeri a fekete mágiát -tette hozzá lassan, meggondoltan, továbbra sem akarta elmondani álmát.
- Gloom halálfaló lett volna? Nem hiszem, mert akkor nem kaphatta volna meg a sötét varázslatok kivédését… Mindenesetre jobb, ha utánanézünk. Holnap lenne Hagriddal óránk, akkor lesz egy kis időnk bemenni a könyvtárba.
- Jaj, már megint órákig ücsörgünk a könyvek közt! -mordult fel Ron. - Persze, más lehetőség nincs, ugyebár, úgyhogy kész örömmel… -tette hozzá, miután elkapta Hermione rosszalló pillantását.
Pár perccel később mindhárman felmentek a hálóterembe. Harry még sokáig forgolódott, nem tudott aludni. Azon gondolkozott, mi lehetett abban a levélben, amit Sirius küldött neki. Talán valami fontosat írt, és most illetéktelenek kezébe került a levél! Valahol egy óra tizenegyet ütött. Mit csinálhat Hagrid? Talán valami veszélyes dolgot? Tizenkét óra. Éjfél. Már kedd van. Vajon honnan olyan ismerősek a feliratok? Ki írhatja őket? Egy óra. Mi lenne, ha élnének a szülei? Vajon mi minden történt volna másképp? Két óra. Kipp-kopp, esik az eső, reccs, fúj a szél, hajladoznak a fák, zutty-zutty, valami leesik az ágyról…
- Ki van ott? -Harry felugrott.
- Csak Dobby az, uram! Dobby, a manó! -sipította egy magas hang.
A manó visszamászott az ágyra és nagy zöld szemeivel Harryt fürkészte.
- Mit keresel itt, Dobby?
- Dobby csinálja dolgát. Dobby takarít!
- Éjjel?
- Éjjel, uram! Éjjel, mikor mindenki alszik, házimanó dolga nem az, hogy lássák! Harry Potter miért nem alszik?
- Nem tudok aludni.
- Harry Potter, uramnak kell aludni! Dobby kitakarít, uram aludjon!
Harry igazat adott a házimanónak. Lehajtotta a fejét a párnára, behunyta a szemét, megpróbált semmire sem gondolni, és végre elaludni. Egy ideig még hallgatta, ahogy Dobby motoszkált a sötétben, aztán a csend puhasága töltötte be a szobát, így Harry végre elaludt, de álma nem tartott sokáig.
Még sötét volt mikor felébredt. Magára húzta talárját, óvatosan az ajtóhoz osont, és elfordította a kilincset. Lement a lépcsőn, kimászott a portrélyukon és a sötét folyosón lépdelt. Minden lépésnél egyre világosabb lett. A folyosó végén egy fényes pont látszott, vakító fehérség. Ahogy odaért, látta, hogy a fényben egy csúcsával lefelé fordított háromszög izzik vörösen. Kezét felemelte, és megérintette a háromszöget. Eltűnt minden, amit eddig látott és csak zuhant és zuhant a sötétségben.
PUFF!
Lesett az ágyról, és ráébredt, csak álmodta, hogy felébredt. Óvatos léptekkel az ablakhoz ment. Még mindig esett az eső. Az acélszürke tó tükrén sötét felhők úsztak át. Az égen villám cikázott át, és Harry sebhelyébe fájdalom nyilallt egy pillanatra, de rögtön el is múlt. Nem foglalkozott vele, az elmúlt hónapokban sokszor előfordult már. A Tiltott Rengeteg fái alatt egy macska szaladt el. Harry visszabújt az ágyába, és újra álomba merült. Nem tudván, hogy perceknek tűnő órák múltán arra ébred majd, hogy valaki bökdösi…

 

Folyt.köv. :-)

Vissza