Harry Potter és a Tükrök Labirintusa

(Katie Giorgessa)

IX.

A varázslóiskolák története

Egy hét is eltelt az újságok olvasásával, de semmiből nem tudták kikövetkeztetni, mit tudnak egymásról a professzorok. Hermione persze nem találta meg újból azt a cikket, aminek a felolvasásában Gloom megzavarta. Szerdán Piton odalépett ahhoz az asztalhoz, ahol Harry és barátai dolgoztak, és megkérdezte Harrytől, hogy milyen volt az éjjeli kirándulás, és tájékoztatta, hogy legközelebb elkapja. Gloom és Piton viszont szinte versengve küldték el őket valami értelmeset csinálni, bár legtöbbször szavaik annyit jelentettek, „Mindegy mit csinálnak, csak ne itt rontsák a levegőt az újságok közt!”.
Hétfőn késő délután Harry az ablakból látta, amint Hagrid végigballag a parkon az esőben, ami még mindig kitartóan hullott, és belép a vadőrlakba. Másnap ebédnél Harryt nagyon megnyugtatta a tény, hogy Dumbledore professzor is ott ült a tanárok asztalánál, és elmélyülten beszélgetett McGalagony professzorral, ezt persze mindenki –majdnem mindenki – mosolyogva vette tudomásul.
Ebéd után a csepergő esőben a griffendélesek és mardekárosok levonultak a vadőrlakhoz, ahol már várt rájuk Hagrid.
- Szervusztok! Gyertek csak, gyertek utánam! –mondta, elindult a Tiltott Rengeteg felé, és bement a fák közé.
Draco Malfoy és néhány mardekáros megtorpant a legszélső fánál.
- Be a Tiltott Rengetegbe?
- Csak párlépésnyire! –mondta Hagrid és folytatta útját a fák közt.
- Menj már! Vagy ilyen gyáva vagy? –mondta Hermione a fiúnak, mikor elment mellette.
- Hogy én gyáva? –Malfoy, kicsit megkésve, de magabiztos léptekkel követte a többieket.
A fák alatt nem áztak, a sűrű lombkoronán nem tudtak áthatolni az esőcseppek. Hamarosan egy magas deszkakerítéshez érkeztek. Harry attól tartott, Hagrid valami szörnyeteggel akarja elkápráztatni őket, de tévedett. Mikor beléptek az elkerített részbe, csak néhány nagyobbacska dobozt pillantott meg. A ládák felől halk motoszkálás hallatszott. Bár Ron cseppet sem volt ilyen nyugodt, még mindig élénken emlékezett a durrfarkú szurcsókokra.
- Itt vannak az idei feladataitok. Mindannyian választhattok egy lényt. Háromféle bestia közül dönthettek, ki mivel szeretne foglalkozni. Választhattok egy újabb kutyaforma faj példányai közül, ezek a kruppok. Vannak macskaszerűek is, a knezlék, és az impek, amik a tündérekhez hasonlítanak, csak épp barnák, vagy feketék. Mielőtt választanátok, jobb, ha megismeritek a lényeket, és csak utána döntetek! A krupp Anglia délkeleti részéről származik. Villás farkától eltekintve úgy néz ki, mint egy terrier. A kruppot valószínűleg mágusok tenyésztették ki, mivel varázslókkal szemben végtelenül engedelmes, a muglikhoz viszont ellenszenvesen viszonyul. Kiváló háztáji „tisztogató”: a kertitörpétől kezdve a gumiabroncsig mindent megeszik.
- Fúj! –mondta Pansy Parkinson.
- Ez nagyon hasznos tulajdonsága –folytatta Hagrid, s egy pillanatra megállt, a lány belekeverte előre betanult előadásába. –A gazda köteles hat-nyolc hetes korban fájdalommentes metszőbűbáj segítségével levágni a kruppkölyök villás farkát, nehogy az feltűnjön a mugliknak, ettől mi eltekinthetnénk, mivel ide nem jönnek bűbájtalan népek, de a törvény előírja, hogy a tenyésztőktől csak farok mentes kölykök kerülhetnek ki.
Hagrid felnyitotta az egyik ládát, és kivett belőle egy apró kis lényt.
A kruppkölyöknek szürke bundája és csillogó, nagy fekete szemei voltak. Harry rögtön eldöntötte, bármilyen is lesz a többi lény, ő kruppot nevel majd.
- Az imp kizárólag Nagy-Britanniában és Írországban előforduló kisbestia. Gyakran összekeverik a tündérmanóval, de az imp nem tud repülni, és fekete vagy barna, esetleg szürke, de korántsem olyan színpompás, mint a tündérmanó, humora azonban éppolyan közönséges, ezért vigyázzatok velük. Mocsarakban, lápokban, folyópartokon él. Kedvenc foglalatossága az arra járók bosszantása.
Hagrid bemutatta az impet, ami úgy festett, mint egy nagyra nőtt bogár, csak épp nem volt szárnya, és a kezeivel is kicsit jobban kapálózott.
- A knezlét Nagy-Britanniában tenyésztették ki. Bundája foltos, pettyes, vagy tarka, füle feltűnően nagy, farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos, önálló, esetenként agresszív állat. Különleges képességei közé tartozik, hogy felismeri az alattomos, gyanús egyéneket, ebben nem lehet megtéveszteni, és biztos ösztönnel hazavezérli eltévedt gazdáját. Ugyanazt eszi, mint egy közönséges házimacska.
Hagrid felnyitott egy másik dobozt is, és kiemelt belőle egy kifejlett macska méretű knezlét. Ez a példány tarka volt, farka végén bozontos pamacs lógott, fülei aránytalanul nagyok voltak, nyakát, mind egy prémes sáv, vörös színű sörény díszítette.
- Értelmes lényt az idén sem gondozunk –mondta Malfoy.
- Hiányzik a rózsaszín szirvmányod? –gúnyolódott Harry.
- Kékeslila volt! –csattant fel. –Mármint.. izé… Szóval nem mintha azokat az idétlen lényeket
normálisnak lehetne nevezni!
- Elég volt! –mondta Hagrid, így Harry inkább elfordult, hogy elrejtse vigyorát. –Válasszatok a lények közül! Mindenki! Álljatok sorba! Gyerünk! Egy, kettő! Szépen, sorban!
Harry is beállt a sorba, és amikor odaért a ládákhoz, kivette a dobozból a szürke kruppot, aminek olyan nagy, fekete szeme volt. Hermione egy knezlét választott, Ron szintén kruppot.
- Etessétek meg őket, aztán pedig barátkozzatok össze velük! –adta ki az utasítást Hagrid és gyönyörködve nézte a lények színes kavalkádját.
- Barátkozni, ezzel? –mondta Malfoy és a cipőfűzőjével harcoló knezlére mutatott. – Au! –a lény teljes erejéből beleharapott a lábába, a fiú megpróbálta leszedni, sikertelenül.
Ekkor Hermione öléből kiugrott a macskaformájú lény, aminek épp nevet készült adni, nekiugrott a fiúnak, belekapaszkodott a talárjába és nyávogva, prüszkölve elkezdte módszeresen széttépni.
Hermione utána lépett és megpróbálta a megvadult knezléket megnyugtatni, igaz kevés sikerrel.
Ron közben odasúgta Harrynek, hogy ő Hermione helyében inkább Pansy Parkinson knezléjét is rádobná Malfoyra.
Hagrid is közbelépett, határozott mozdulattal leszedte a két lényt a fiúról, igaz a talárja szegélyével együtt.
- Ez az állat közveszélyes –szólalt meg Malfoy talárja véres maradványaira meredve.
A dulakodást kihasználva több imp is elszökött gazdájától és elszabadult a pokol: Hagrid a ládák felé menet megbotlott egy teljesen véletlenül odakerült ágban és elesett, Nevillnek Seamus lábához kötötték a cipőfűzőit, Ron és Hermione talárjának csücskét összecsomózták, Harrynek pedig egy pajkos kis imp megfújta a szemüvegét, így alig látott valamit. A kruppok vadul csaholtak, a knezlék pedig megpróbálták kiszabadítani társukat a ládából, így most Hagridnak estek neki, illetve a többi diáknak. Harry megpróbált segíteni a vadőrön, de mint utólag kiderült, szemüvege nélkül legtöbbször a szakállát kapta el és cibálta. Talán egy fél óra is eltelt, míg sikerült visszazárni a ládákba a megvadult, fújtató, csaholó, vihogó impeket, kruppokat és knezléket.
- A mai órának vége! –jelentette be Hagrid, miközben megtörölte verejtékező homlokát terítőnyi zsebkendőjével.
Az összes diák örült, hogy végre kiszabadulhatott a katasztrófa sújtotta területről, de Harry, Ron és Hermione ott maradtak segíteni Hagridnak a romeltakarításban.
- Általában nagyon nyugodtak! –magyarázkodott a vadőr miközben egy kapálózó impet rakott vissza a ládába.
- Örülhetsz, ha Malfoy apja most nem jelent fel! –mondta Hermione sötéten. –Bár nem hiszem, hogy a kruppokról bárki is elhinné neki, hogy vérengző fenevadak, bár ki tudja…
- Talán nem volt jó ötlet a különböző lényeket így összeengedni. Még két karámot fogok építeni, és három csoportban dolgozunk majd, remélem, jobban fog sikerülni…
- Sajnálom, hogy nem sikerült az óra –mondta Harry, miközben megpróbált megnyugtatni egy knezlét. –Pedig ezekkel a lényekkel igazán élvezetes lehet dolgozni.
- Ideje visszamennetek a kastélyba –mondta Hagrid s lapátkezeivel az iskola felé terelte őket.
Harry és barátai elköszöntek a vadőrtől és elindultak a kastély felé. Az előcsarnokba érve a fiú észrevette, hogy Gloom professzor lemegy azon a lépcsőn, ami arra a folyosóra vezetett, ahol Piton pinceterme és dolgozószobája volt.
- Pszt! –mondta barátainak és intett, hogy kövessék. –Gloom erre ment…
- Követni akarod? –Hermione megbotránkozva nézett rá.
- Pszt! –ismételte a fiú, s ajkára szorította mutatóujját.
Gloom végigment több, gyéren kivilágított folyosón, s már rég elhagyta Piton irodáját, majd egy sötét, tágas folyosóba, vagy talán terembe ért. Harryék követték, s a fiút egyre jobban érdekelte, hova igyekszik.
- Hova lett?
- Nem fogunk visszatalálni –aggodalmaskodott Hermione.
- Sehol sem látom –mondta Ron.
- Mennyire van igazam, ha azt mondom, követni próbáltak –Harry érezte, ahogy egy kéz megszorítja a vállát.
- Ah… pro-professzor, mi… mi csak…
- Ne magyarázkodjon Granger… Weasley, Potter, ugye emlékeznek a múltkor tett ígéretemre?
Harry nagyot nyelt és bólintott.
- Most mit csináljak magukkal? Nem tudom, miért nyomoznak utánam, de azt hiszem, jobb, ha nem akarom tudni. Mindenesetre figyelmeztetem magukat, ha még egyszer követnek, vagy a könyvtárban nyomoznak utánam, nagyon megüthetik a bokájukat. Ne lepődjenek ennyire meg, épp egy könyvet kerestem, és véletlenül kihallgattam a beszélgetésüket. Potter, jól tudja, milyen könnyű véletlenül hallani egy beszélgetés részletét, bár én legalább nem értek semmit félre… Piton professzor arra célzott, hogy nem csak az ellenvarázslatokról, hanem magukról a fekete mágia varázslatairól is szót ejtek az óráimon. Ő ezt nem helyesli. Élénk fantáziájukra utal, hogy kész kis bűnügyet alkottak ilyen csekély, és pontatlan információból. Most pedig kérem, fáradjanak vissza a klubhelyiségükbe… de most rögtön!
- Igen professzor –mondta Hermione kissé remegő hangon, és barátaival együtt szinte futva elindult a sötét teremben.
- Granger! – szólt utánuk a professzor. – A Griffendél-torony –ki szünetet tartott -, arra van –mondta és a háta mögé mutatott.
- Oh, igen, bocsánat –mosolygott kényszeredetten a lány.
Gloom gyanakvóan vizsgálta őket, mikor elhaladtak mellette, Harryt hátán végig futott a hideg.
A professzor tehát magyarázatot adott a beszélgetésre, de Harryben ez újabb kérdést vetett fel: hogy láthatta őt meg a professzor? Talán egy pillanatra lecsúszott arcáról a köpeny? Ez elképzelhető volt, hiszen azt is elfelejtette, hogy rajta van. De ezzel nem sokat tudott foglalkozni a következő napokban. Leginkább az nyugtalanította, hogy a Mardekár vezetett a pontversenyben, ráadásul ötven ponttal előzte meg a Griffendélt. Harry tartott tőle, hogy idén megszakad az öt éves sorozat, amikor minden évben a Griffendél nyerte meg a házak versenyét.
- Ma Mardekár Malazár életútjával foglalkozunk –jelentette be Gemeni professzor a pénteki Mágiatörténet órán. – Vágjunk is bele! Mardekár egy ingoványos erdőben élt, ennyit tudunk lakhelyéről feljegyzései alapján. Életét annak szentelte, hogy a különböző átkokat és rontásokat tanulmányozta, s némiképp a varázslényeket is, kifejezetten egy különleges fajt, a baziliszkuszt, kedvtelésből tartott is egyet. Ezt a kígyófajt Hitvány Herpón tenyésztette ki. A Kígyók királyának pillantása halálos, és csak annak engedelmeskedik, aki a saját nyelvén szól hozzá, a kígyók nyelvén. Mardekár párszaszájú volt, így tudott parancsolni
kiskedvencének. A párszaszájúság, vagyis a kígyókkal való beszéd képessége öröklődő tulajdonság. Régen is csak nagyon kevesen tudták, de azóta ezek a máguscsaládok már kihaltak, kivéve egyet, ma már csak Mardekár leszármazottai tudnak párszaszóul.
Harry megpróbált minél lejjebb csúszni a padban, legszívesebben láthatatlanná vált volna, hiszen ő is párszaszájú.
- Tud valaki olyan mágust említeni, aki párszaszájú? –folytatta Gemeni professzor.
Hermione keze a magasba lendült.
- Granger kisasszony?
- Hát… Tudjukki.
- Pontosan. Tíz pont a házának. Menjünk tovább. Mardekár…
Ekkor azonban újabb kéz emelkedett fel.
- Van még egy –szólalt meg a kéz tulajdonosa.
- Kire gondol, Malfoy?
- Valakire, aki itt ül közöttünk… –folytatta vigyorogva, kiélvezve Harry zavarát.
Harry érezte, most az lenne a legjobb, ha pöttömnyire zsugorodna, és elbújna a padlót fedő hideg kövek közti rések valamelyikében. Lassan hátrafordult, és Malfoyra nézett, azonban rajta kívül mindenki más őt figyelte.
- Mint mondottam –folytatta a professzor. –, Mardekár fiatalabb volt, mint iskolaalapító társai –a diákok tekintete lassan újra rászegeződött. – Griffendél Godrikhoz igen ellenszenvesen viszonyult. Azt akarta, hogy az iskolába csak a varázslócsaládok gyermekei kerülhessenek, ellentétben Griffendéllel, aki maga is félvér volt, azaz egyik szülője nem a varázslók közül került ki. A kettejük tanítványai is rivalizáltak egymással, ebből alakult ki a házak közti pontverseny, ami ma már szigorú szabályok közt zajlik. A rivalizálás odáig fajult, hogy Mardekár halála előtt egy évvel elhagyta az iskolát, de maga után hagyott egy helyiséget, ahova, mint néhány éve kiderült, bezárta kedvenc állatát, a baziliszkuszt. A Kamrát kétszer nyitották ki, de ez nem kötődik Mardekár nevéhez. A diákok közül azokat választotta ki, akiket agyafúrtnak, ravasznak talált, és a róla elnevezett házba ma is az ilyen diákok kerülnek.
- Professzor úr, mikor tanulunk Griffendélről? –kérdezte Neville szégyenlősen.
- Hát, talán egy vagy két hét múlva, de ha akarjátok, most is lemondhatom az életútját, de a következő órákon Mardekárral kell foglalkoznunk. Rendben, lássuk csak… Griffendél Godrik. Norwichben élt, gazdag varázslócsaládból származott, de szinte minden pénzét jótékonykodásra fordította, az árvák és a szegénynek született gyermekek taníttatását tartotta a legfontosabbnak. Ezen kívül nagyon szerette a különböző lényeket, velük foglalkozott. Elsősorban a sárkányokat kedvelte. Nem szimpatizált Mardekár Malazárral, mint ahogy említettem is. A bátor és tettre kész ifjoncokat gyűjtötte maga köré. Élete végéig tanította diákjait, s nagy szerepe volt az első kastély felépítésében, bár ez a mainál jóval kisebb épület volt, később sok-sok emeletet és tornyot építettek hozzá. Ő oldotta meg a diákok házakba osztásának problémáját. A Négy Bölcs gondolni akart az utódokra, akik majd haláluk után tanítják a gyermekeket, így Griffendél kalapjából megalkották az iskolai Teszlek Süveget, akivel már mindannyian találkoztatok. A következő órákon először Mardekár, aztán Griffendél életével foglalkozunk kicsit részletesebben. Addig is olvassátok el A varázslóiskolák története című művet, mert szeretném, ha mielőtt a Roxfort történetével foglalkoznánk, képet kapnátok a világ többi mágusiskolájáról! Az órának vége, legközelebb hétfőn találkozunk!
Ebéd után a három jó barát a könyvtárba ment és kikölcsönözte a Gemeni professzor által kért könyvet. Persze Ron azt mondta, elég lesz a jövő héten elkezdeni olvasni, de Hermione nem engedett.
- Amilyen lassan olvasol, csoda, ha két hét alatt végzel vele!
- Én lassan? –méltatlankodott Ron, de választ nem kapott.
- Hippogriff! –mondta Hermione és a Kövér Dáma utat engedett.
Leültek az egyik asztalhoz. Harry és Ron a varázslóiskolákról szóló könyveket az asztalra tették.
- Azt hittem hosszabb lesz a könyv –mondta Hermione, és ő is odatette könyvét a másik kettő mellé.
- Hosszabb?
- Feleakkora sincs, mint az a kviddicses könyv, amit újabban mindig nézegetsz a könyvtárban!
- Öhm, de a kviddics az nem olyan! Szóval, úgy értem, az érdekes!
- De nem kell belőle vizsgáznod, és ez nagy különbség!
- Vizsgák! Mindig csak a vizsgákra gondolsz! Lazíts már egy kicsit!
- Lazítsak? Lazítsak? Tavaly is, tavaly is elszúrtam egy csomó mindent, amit tudtam, de…
-… évfolyamelső lettél! –vetette közbe Harry.
- Lehet… Azt hiszem, elkezdem olvasni, nem akarom az utolsó pillanatokra hagyni.
- Jobb túl lenni rajta – mondta Harry, és ő is felkapta az egyik könyvet, majd Ron is követte.
Harry gyanította, hogy Ron valami izgalmasabb olvasmányban mélyült el, mert a kék selyemkötéses könyvet fordítva tartotta. Harry belekezdett az előszóba, de úgy döntött, ezt inkább átugorja, és lapozni kezdett. Könyvéből kiesett egy megsárgult pergamenlap, amin nevek voltak: egy családfa. Azonban az egyik ág hiányzott, a lapot eltépték. A pergamen alján csak annyi állt: gemini, azaz ikrek, de az utolsó betűje ennek is hiányzott, épp úgy, mint az apa teljes neve. Az anya Nadine Sailor volt.
- Nézzétek –az asztalra fektette a lapot.
- Mi ez? Családfa? –kérdezte Hermione.
- Úgy néz ki, valaki biztos benne felejtette.
- Miért használja valaki a családfáját könyvjelzőnek? –kérdezte Ron értetlenkedve.
- Talán csak nem akarta, hogy összegyűrődjön, aztán pedig benne felejtette.
- Nem úgy néz ki, mintha valaki nagyon vigyázott volna rá. Egyébként akkor miért nem kereste meg?
- Fogalmam sincs, Harry. Mindegy, majd talán egyszer megtalálja –mondta Hermione és visszatért könyvéhez.
Harry visszacsúsztatta a pergament, és tovább olvasta a könyvet.

*

Másnap reggel elállt az eső és kisütött a nap, azonban még hidegebb lett, mint addig volt, a napsugarak nem tudták felmelegíteni a park deres füvét. A fehérre festett fákon és fűszálakon megcsillant a nap aranyos fénye. A polip feljött a tó mélyéről, hogy napfürdőt vegyen. A baglyok is élvezték a hirtelen jött jó időt, és a park felett repkedtek kisebb csapatokban. Öröm volt kilépni a nedves fűre, mikor a griffendélesek és mardekárosok a legendás lények gondozása órára indultak a Tiltott Rengeteg felé. Hagrid a fák alatt várt rájuk, és bevezette őket a karámokhoz, majd megállt, és a diákokhoz szólt.
- Akik kruppot választottak, azok az egyes számú karámba menjenek be, akik knezlét, azok a kettesbe, és akik impet, azok a hármasba! De mielőtt bármit is csinálnátok, elmondom, mit kell tennetek: a mai órán készítenetek kell egy külön ládát a lényeteknek. Alapanyagokat és szerszámokat találtok a karámokban. Hogy melyik lénynek pontosan milyen lakhelyre van szüksége, azt megtaláljátok a könyveitekben!
- Ezt értsük úgy, nekünk kell építeni? –Malfoy teljesen megrökönyödve bámult Hagridra.
- Pontosan.
- Na de… Én nem építek semmit!
- Pedig építeni fogsz!
- Ha apám megtudja, mire kényszerítenek…
- És ha megtudja, hogy milyen szánalmas jegyed lesz ebből a tantárgyból?
- Akkor sem építek.
- Nem akarod összepiszkolni a kezedet, Malfoy? –gúnyolódott Harry.
Hagrid közbelépett, mielőtt Malfoy válaszolhatott volna.
- Jól van, na. Malfoy, te is építeni fogsz, éppúgy, mint a többiek. Lássatok hozzá!
Harry felcsapta könyvét a kruppoknál, és talált egy rajzot a krupplakról. Úgy érezte, Hagrid olyat kér, amit ő nem tud teljesíteni. Megpróbálta összeeszkábálni a kép alapján a feladatát, de az a képpel ellentétben csak egy nagy doboz lett, amin kisebb ablakok voltak, meg egy nagyobb, amin ki tudott mászni a krupp. Bár a kis szürke lénynek nagyon tetszett lakosztálya. Ron sem haladt valami fényesen, az ő kruppja ugyanis inkább ráült volna házára, mintsem, hogy belemerészkedett volna. A többiek sem jutottak semmire.
Harry elindult, hogy segítséget kérjen a vadőrtől. Mikor kilépett a karámból, összeütközött Malfoyjal.
- Nem látsz a szemedtől, Potter? –kérdezte a fiú és elsietett a kastély felé.
A hármas számot viselő ajtó előtt ott állt Hagrid.
- Mi történt? –kérdezte Harry. –Hova ment Malfoy?
- Elzavartam, nem volt hajlandó hozzálátni…
Harry nagyon meglepődött.
- Pedig olyan egyszerű… –folytatta Hagrid.
Harry nem akarta azt mondani, hogy „nem is olyan egyszerű”, így hát jobbnak látta, ha visszamegy a kruppjához.
Óra végén Hagrid megnézte, ki mit alkotott. Arca csalódottságot tükrözött, s talán érezte, túl nagy feladatot rótt a diákokra.
Harry, Ron és Hermione miután a többi diák visszament a kastélyba ott maradtak Hagriddal, és segítettek neki a karámok lezárásában.
- Az összes órám kudarcba fulladt… –mondta a vadőr és megtörölte szemét. –Én nem vagyok tanárnak való.
- Ugyan Hagrid, ez butaság! –mondta Hermione. –Attól hogy Malfoy nálad sem hajlandó azt csinálni, ami mondasz, még jó tanár vagy!
- Senki nem tudta megcsinálni a ketreceket!
Harry és barátai bekísérték barátjukat a vadőrlakba. Hermione hozzálátott, hogy főzzön egy kis teát.
- Hagrid, ezek a lények csodálatosak, és te csodálatos tanár vagy! –vigasztalta Harry.
- Csak gúnyolódsz te is. Az én óráimon mindig megsérül valaki, más tanárnál ilyen nem fordulhat elő!
- Mindig csak Malfoy sérül meg, mert nem hallgat a figyelmeztetéseidre! –vetette ellen Ron.
- Vadőrnek sem vagyok jó, nem hogy tanárnak!
- Miért ne lennél jó?
- Megöltek egy unikornis a Rengetegben.
- Erről nem tehetsz! Nem őrködhetsz minden állat fölött!
Hagrid elővette lepedőnyi kockás zsebkendőjét és kifújta az orrát.
- Egy unikornis? –kérdezte Harry.
Jól tudta, az unikornis vére életben tartja a haldoklót, de ezért súlyos árat kell fizetnie: ha egy ember megöl egy ilyen ártatlan lényt az egész életében átkozott lesz, fél életet él.
- Ki tehette? –kérdezte, remélve, hogy el tudja terelni behemót barátja gondolatait.
- Fogalmam sincs, és ez a legnyugtalanítóbb.
- Különös.
- Nézzétek! –Hermione az ablakra mutatott. –Esik a hó!
- Októberben? –kérdezte gyanakodva Hagrid.
Nagy pihékben szállt a hó a park felet. Hagrid visszakergette a gyerekeket a kastélyba „Még megfáztok nekem itt” felkiáltással. Harry az ablakból nézte, ahogy csak esik és esik, és a hópihék fehérré varázsolják a fákat, a gyepet. Figyelte, ahogy a hópihe ráesik a tó vizére, és elolvad.
„-Milyen szép, de milyen rövid az élete…” –gondolta Harry.
A klubhelyiség kandallójában vidáman pattogott a tűz. A három jó barát késő estig üldögélt a kandalló előtt álló székekben. A helyiséget vidám zsivaj töltötte be, amilyet az utóbbi hetekben nem hallottak a falak. Mindenkit jókedvre derített a korán jött hóesés.
- Jó éjt! –mondta Ron a baldachinos ágy függönye mögül Harrynek, és fejére húzta a takarót.
- Lent felejtettem a könyvemet, egy pillanat és itt vagyok! –mondta Harry, kiugrott ágyából, halkan kinyitotta az ajtót és a lépcsősor felé szaladt.
Ahogy fokról fokra haladt egyre lejjebb a kacskaringós csigalépcsőn a klubhelyiség felé észrevette, hogy egy zöldessárgán világító felirat lebeg tőle néhány foknyira.

Ifjú Potter a véggel vívsz ádáz csatát,
De a Hatalom keze lecsap rád!
Feledés homályába halálhír nem veszik,
Harry Potter Sötét Erő csapdájába esik.

Miután elolvasta a felirat szertefoszlott. Felkapta könyvét és visszaszaladt a hálóterembe. Leírta egy pergamenre a verset, felébresztette Ront, és a kezébe nyomta a fecnit.
- Újabb üzenet! –súgta izgalomtól remegő hangon.
Ron végig futotta a verset.
- Ugyanolyan, mint az előzők… Aludj Harry, késő van! –mondta félálomban, és visszahúzta fejére a takarót.
Harry nem tudta megfogadni barátja tanácsát, nem tudta behunyni szemét. Újra lement a lépcsőn, és leült egy karosszékbe a kandalló mellet, amelyben még lobogott a tűz.
A lányok hálóterméhez vezető lépcső felől lépések zaja hallatszott.
- Hermione? –kérdezte Harry.
- Harry, hogy kerülsz ide ilyenkor?
- Újabb üzenet –mondta és a lány kezébe adta a fecnit, amit még mindig a kezében szorongatott.
- Ebből sem derül ki semmi. Vajon milyen halálhírről beszél? Nem értem… Jobb, ha lefekszel, Harry, fáradtnak látszol.
Harry bólintott. Elköszönt, majd felment a hálóterembe, és lefeküdt ágyára. Még néhány percig bámulta a baldachinos ágy behúzott, vörös függönyét, miközben azon gondolkozott, kinek a halálhíréről szólhat a vers, majd álomba merült.
Álmában a Roxfort ablakából látta az egész világot, sok-sok apró ház, és apró ember, muglik, varázslók és boszorkányok, mind az utcákon voltak. Egy sötét árnyék közeledett, és ő meg akarta állítani, de az árny legyőzte, nem bírta tovább a nap fénye nélkül. Ájultan hullott a földre, de még hallotta, ahogy a sok száz ember, akik mind bíztak benne, mind tőle remélték, hogy megállítja az árnyat egyszerre kiáltott fel. Hallotta segélykérő kiáltásaikat, de nem tudott megmozdulni, nem tudott felállni és segíteni az embereknek. A kiáltásokat már visszhangosan hallotta, egyre halkabban, mígnem megszűntek. Ekkor egy éles, hideg kacaj hallatszott, egy zöld villanás hasította át a sötétséget, s ekkor Harry verejtékező arccal és fájó sebhellyel felriadt nyugtalan álmából.
Még sötét volt a szobában, s hallotta, ahogy egy óra kettőt üt. Visszafeküdt hát, és megpróbált nem gondolni semmire és senkire, s hamarosan újra álomba merült, s fogalma sem volt róla, mi történik addig valahol messze, túl hegyeken, völgyeken és tavakon, valahol messze, ahol talán valaki az életéért küzd ezekben a a percekben…

 

Folyt.köv. :-)

Vissza