Harry Potter és a Tükrök Labirintusa

(Katie Giorgessa)

X.

Boldog karácsonyt!

Másnap reggel Harry arra ébredt, hogy egy bagoly kopogtat a hálóterem ablakán. Felugrott, és kinyitotta az ablakot. Hermész volt az, Percy baglya. Ron is kiugrott ágyából és ott állt Harry mellett. Kioldotta a levelet a bagoly lábára rögzítő csomót, és felbontotta a pergamenborítékot.
- Anya írta –mondta a fiú.
A levelet bizonyára kapkodva írta Mrs Weasley, mindenesetre nagyon remeghetett a keze, a betűk itt-ott lejjebb vagy feljebb csúsztak a többinél, és a fehér pergamenen jó pár paca is éktelenkedett.

Kedves Ron és Ginny!

Percyt tegnap éjjel megtámadták a hivatalban. Még nem tért magához. Nem tudjuk, mi történhetett vele. A medimágusok azt mondják, ne aggódjunk, nincs komoly baja, fel fog épülni.
Vigyázzatok magatokra!

Ölel:
Anya

Ui.: Apátok és az ikrek üdvözölnek benneteket!


Harry barátja gondterhelt arcát figyelte, aki még egyszer átfutotta a levelet. Érezte, barátja csak most fogta fel a helyzet valódi komolyságát. Ginnyt nagyon megijesztette a levél, sírni kezdett. Hermione csitítgatta a klubhelyiségben.
- Nem gondoltam… –kezdte Ron, s időről időre ajkába harapott. –Nem gondoltam, hogy… hogy ilyen lesz… Nem gondoltam, hogy baja esik valakinek, akit ismerek… nem gondoltam, hogy a családom is… hogy bárki… Én… Én..
- Nyugodj meg –mondta Harry, látva, barátja a könnyeivel küszködik. –Percy jól van, magához fog térni…
Harry csak remélni tudta, hogy igaza lesz, s végül nem kellett csalódnia: Percy valóban magához tért, azonban részlegesen elvesztette az emlékezetét. Sok mindenre, például hogy ki és miért támadta meg, nem emlékezett.
Hermionét a Percyt ért támadáson kívül az is nyugtalanította, hogy a Reggeli Próféta egy szót sem írt az esetről.
- Kezdem azt hinni, hogy felesleges járatnom! –tört ki a reggelinél. – Bármilyen eseményről tudunk, soha nem írják meg, vagy csak néhány mondat van róla a legvégén. Nézd meg! Egy Bubógumószépségversenyről szól a vezércikk!
- Amikor elfogták azt a nőt, azt címlapon közölték… Lehet, hogy Caramel ráijesztett a szerkesztőre, hogy ne rakja bele azokat a híreket, amelyek ellentmondanak annak, amit ő állít –mondta Harry keserűen.
- Lehet…

*

Teltek a napok. Megérkezett a november, a korán jött hó elolvadt, újra esős napok következtek, s a ködtől nem lehetett ellátni a tóig sem, de a nap továbbra sem mutatta meg arcát.
Hermione az eddiginél is többet tanult, és egyre jobban dühítette, hogy Ron nem hajlandó könyvet venni a kezébe, legalábbis nem olyan gyakran, mint ő. Ron talán éppen ezért, egyre többször tűnt el, de rövid időn belül visszatért. Sirius válasza még mindig váratott magára. Hamarosan beköszöntött a december, és dérrel vonta be a park fáit, de Harry még mindig nem kapott hírt keresztapjáról. A tanítás utolsó hetében Ron levelet kapott otthonról, melyben Harry számára is örömteli hír volt: Weasleyék meghívták őt magukhoz Karácsonyra, és ő persze örömmel fogadta el a meghívást, azonban volt egy akadály: Sirius engedélyére volt szüksége ahhoz, hogy elutazhasson Ronnal az Odúba, Weasleyék otthonába. Hermione tanácsára azonnal levelet írt Siriusnak, s kérte, hogy minél hamarabb válaszoljon.
Harry egyik óráján sem tudott a tanagyagra koncentrálni, újból és újból kibámult az ablakon, és próbálta elképzelni, milyen is lehet egy máguscsalád Karácsonya. Harry biztos volt benne, hogy nem hasonlítható össze azzal, ahogy Dursleyék ünnepelték. Petunia néni nem engedett be fenyőfát a házba, mert leperegnek a tűlevelei, és összekoszolja a szőnyeget, ezért minden évben műfenyőt állítottak, ami egész évben Harry gardróbjában porosodott az egyik polc alatt, és a Karácsony előtti napon mindig az ő feladata volt, hogy tűlevelenként eltávolítsa róla az év során rárakódott vartag porréteget. Dudley mindig hatalmas hisztit csapott, mert Szenteste nem nyithatta ki az ajándékait, csak másnap reggel. Petunia néni és Vernon bácsi ezért minden évben engedélyezett egy meglepetést. Harry persze soha nem kapott igazi ajándékot, csak Vernon bácsi egy-egy régi, lyukas zokniját, vagy Dudley már kinőtt és elnyűtt ruháját.
Harry szabadon maradt perceit az ablakban töltötte Sirius baglyát várva. Már majdnem feladta a reményt, mikor a szünet előtti utolsó előtti napon egy apró fekete baglyot pillantott meg a láthatáron. Cikázva repült ide-oda, majd a magasba emelkedet, megbillentette szárnyát, és egy kanyart írva le a levegőben megállt Harry előtt az ablakpárkányon, csőrével megkopogtatta az üveget, majd miután Harry „ajtót nyitott” elegáns mozdulattal Harry felé nyújtotta lábát a levéllel. Harry leoldotta róla, megköszönte a szállítást, majd a bagoly egy huhogással újra szárnyra kapott, és leírva egy félkört a téli park felett a bagolyház felé vette az irányt.
Harry kibontotta a lepecsételt küldeményt.

Kedves Harry!

Bocsáss meg, hogy ilyen sokáig kellett várnod a válaszomra, de rengeteg dolgom volt.
Azt kell hinnem, soha nem fogod valójában felfogni, mekkora veszélyben forogsz nap mint nap! Dumbledore állítólag eltűnt, és te el akarod hagyni az iskola területét, mondván úgysincs ott Dumbledore?! Ellenben ott van egy tanári karra való szakképzett varázsló, akik mind tisztában vannak a téged fenyegető veszéllyel! (Ellentétben veled!) Mindenesetre az engedélyt megadom, Dumbledore jól van, él és virul, de sokadszorra kérlek, ne keresd a veszélyt!
Nyomoztam kicsit az új tanáraitok után.
Gloom professzort külön megnéztem, a sötét varázslatok kivédése tanárokat az utóbbi időben kicsit rosszul sikerült kiválasztani. A babonások szerint átok ül a tantárgyon, emiatt senki nem akarja elvállalni az állást. Mindenesetre Selma Gloom miatt nem kell aggódnod, a Roxmortsi Levéltárban (ne haragudj, hogy nem néztem be hozzád, de szorított az idő, ráadásul majdnem elkaptak), szóval belenéztem az aktájába, semmi gyanús dolgot nem találtam. Nincsenek szülei, nincs benne a nevük az iratai közt. Egy mágusárvaházba került, alighogy megszületett. Ha kicsit jobban belegondolsz, a vezetékneve valamire utalhat, mivel a neve homályt, sötétséget, szomorúságot, gyászost jelent. Később a Durmstrangban tanult, kiváló eredménnyel végzett, viszont nem lett iskola első, és a roxforti prefektusoknak megfelelő tisztséget sem nyerte el. Ebből talán következtethetünk, hogy nem volt épp mintagyerek. Sajnos itt megzavartak, és nem tudtam tovább olvasni az aktáját. Azt mondtad a Durmstrangban tanított? Tudnod kell, a Durmstrang vezetése mindig is úgy vélekedett, hogy a fekete mágia is fontos része a varázsoktatásnak. A fekete mágia oktatására nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a védekezésére, úgyhogy nem csodálkoznék, ha ő is Sötét Varázslatokat tanított volna, nem sokra becsülik a Védekezést tanító tanárokat. Dumbledore újabban szintén úgy véli, ismernetek kell azt, amitől védekeztek, valószínűleg ezért hívott egy durmstrangos tanárt. Úgy tűnik, teljesen tiszta, mindenesetre továbbra is különösnek találom, hogy a három jelentkező közül az egyik visszalépett, a másikra pedig ráesett az üstje, szegény ördög.
Gemeni szintén árva, érdekes, hogy majdnem ugyanakkor születtek, nem emlékszem pontosan… Árvaházba viszont az ország másik felébe került, több száz mérföldre Gloomtól. Az ő neve kísértetiesen hasonlít a gemini (ikrek) szóra, talán neki is csak adtak egy nevet. Gondolom, Gloom és Gemeni közt nem fedeztél fel megtévesztő hasonlóságot. Gemeni roxfortos volt, hugrabugos, jó tanuló, jeleskedett a kviddicsben is, ő volt a Hugrabug csapatkapitánya annak idején. Emlékeim szerint, soha nem volt vele semmi probléma. Azért mondom, hogy emlékeim szerint, mert ugyanakkor jártunk a Roxfortba, évfolyamtársak voltunk. Apád is jóban volt vele, annak ellenére is, hogy vetélytársak voltak, mint két különböző ház csapatkapitányai, úgyhogy szerintem nem kell tőle tartanunk.
Azt hiszem, minden fontos dolgot leírtam, ne haragudj, be kell fejeznem, így is túl sokat időztem ennek a levélnek a megírásával.

Üdvözlettel:
Szipák

Harry mindenhol megnézte, de nem találta az engedélyt.
- Ez nem igaz! Annyit foglalkozott a levéllel, mindent leírt Gloomról, Gemeniről, és elfelejtette beletenni az engedélyt! –bosszankodott Harry.
- Bocsáss meg –szólalt meg Hermione. –Kivettem a kezedből, amíg te a levelet olvastad. Itt van, elengedett… Viszont szerintem megeskette Mr Weasleyt, hogy két szeméből hárommal figyel rád! –nevetett a lány.
Harry szívéről nagy kő esett le, de hirtelen olyan izgatottság fogta el, mint még soha. Elmehet Weasleyékhez, ahol talán élete első igazi Karácsonyát élheti majd át.
- Elengedett? Szuper! –mondta Ron de örömébe valami szomorúság is vegyült.
- Írt valamit Gloomról? –kérdezte Hermione. –Mit?
- Tessék, olvasd –Harry a lány elé tette a levelet.
- A Levéltár! Hát persze! Hogy pont ez nem jutott az eszembe!
Harry Ronra nézett, aki ugyanolyan értetlennek látszott, mint ő.
- Roxmortsban van egy levéltár, ahol minden élő és valaha élt mágust számon tartanak, mindegyiknek van egy aktája, ahol életének minden fontos eseményét feljegyzik születésétől egészen a haláláig!
- De gondolom, nem kószálhat be oda akárki…– jegyezte meg Harry.
- Persze, akárki nem, de egy köpönyeggel… –mondta Ron.
-… bárki –Hermione szemében ritkán látott fény csillant: a lány szabálysértésre készült.

*

Másnap Harry Átváltoztatástan óra után odalépett McGalagony asztalához és átadta az engedélyt.
- Potter… –csóválta a fejét a professzor. – Remélem, Black tudja, mit csinál. Bár kétségtelen, Weasleyék mindent megtesznek majd a biztonsága érdekében. Mindenesetre legyen észnél, ne vállaljon felesleges kockázatot semmilyen téren.
- Nem fogok.
- Nos, akkor jó pihenést, és kellemes karácsonyt kívánok –nyújtotta át az általa is aláírt engedélyt egy mosoly kíséretében a professzor.
- Önnek is, professzor.
Pár perccel később Harry és Ron fülig érő szájjal szaladt a folyosón a Griffendél-torony felé. Bekanyarodtak az egyik mellékátjáróra, amikor Harry hirtelen egy magas könyvkupaccal találta magát szemben. Azonnal megállt, Ron viszont átesett a lábán, fellökve a könyvtorony mögött levő valakit. A sok-sok bíbor- és aranykötéses könyv a fölre hullott.
- Weasley! Potter! Nem tudják, hogy a folyosókon tilos rohangálni?! –csendült Gloom professzor ingerült hangja.
- Bocsánat.
A nő ajkába harapott, bal keze talárja zsebébe nyúlt, s kirántotta hófehér, fekete motívumos pálcáját. Harry egy pillanatig azt hitte, hátralevő életét varangyként élheti le, de a professzor a könyvek felé intett, s azok tornyokba rendeződve visszarepültek a kezébe, illetve megálltak lábai mellett. A szétszóródott könyvek alól előkerült Anabell is, aki igen haragos pillantásokat vetett a két fiúra kék szemeivel, s halványrózsaszín ajkait és rosszallóan összehúzta.
- Tíz pont a Griffendéltől a házirend megsértéséért. Élvezzék tovább a téli szünetet, lehetőleg kicsit kevésbé sietősen, van idejük bőven. Malfoy kisasszony.
Gloom válla fölött hátrapillantott a lányra, fejével intett, és elindult a könyvtár irányába. Mikor elment Harry mellett, karján lecsúszott talárja ujja, így a fiú megpillanthatta a két egyszerű kígyót a csuklóján, mely éppen olyan volt, mint a másik kettő a nyakán. Harry megdöbbenve látta, hogy azok nem valami titokzatos anyagból készült láncok. Rá voltak festve a testére, s a szemük helyén fekete kis kövecske csillant meg egy közeli fáklya fényében. Gloom rántott egyet talárján, így a Harryre meredő kígyók a sötét bársony mögé bújtak.
Miután felértek a klubhelyiségbe, Harry összeszedte a holmijait, majd négy órakor Ron és Hermione társaságában lementek az előcsarnokba, és csatlakoztak a hazafele tartó diákok kígyózó sorához.
A roxmorts–i vasútállomáson nagyon hideg volt, Harry és barátai dideregve álldogáltak a vonatra várakozva a peronon egy pocsolya szomszédságában, mikor csodálatos dolog történt: elkezdett hatalmas pelyhekben hullni a hó, és hamarosan beterítette az egész vidéket.
- Varázslatos! –nevetett Hermione és az égre nézett. –Esik a hó!
Hamarosan felbukkant a fák között a Roxfort Expressz fehér gőzfelhője, majd hamarosan feltűnt a piros mozdony is.
A három jó barát keresett egy üres kupét. Hermione kivette kosarából Csámpást, aki az út hátralevő részében a lány ölében ült, és dorombolt. Harry hosszú ideig csak figyelte a tájat. Fenyő és tölgyerdők, hegyek, völgyek, tisztások váltották egymást, a vonat elrobogott egy félig befagyott kis patak mellett, majd újra az erdőben haladt, s hamarosan behavazott szántóföldek terültek el előttük ameddig csak a szem ellátott. Mikor a szürke felhők sötét liláskékre váltottak elállt a hóesés, és az égen itt-ott felbukkantak a csillagok, fényük szikrázva, villogva tört meg a havon. Néhány beszélgetéssel eltelt óra után a Roxfort Expressz befutott a King’s Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányára. Harry kinézett az ablakon, s rögtön kiszúrta a mosolygós Mrs Weasleyt a peronon állva férjével, arcát megcsípte a hideg. Sietve leszálltak, elköszöntek Hermionetól és szüleitől, majd üdvözölték a vastag kabátba, és bojtos sapkába öltözött boszorkányt és a hosszú, fekete taláros Mr Weasleyt, s hamarosan Ginny is csatlakozott hozzájuk.
Alig léptek ki a pályaudvarról a kivilágított utcára újra esni kezdett a hó. Mikor Weasleyék az utca szélén parkoló új Fordjához értek, az autó villantott lámpájával.
- Csodás, már megismer minket! –örvendezett Mr Weasley. – Úgy értem, meg kell néznem a lámpát, nem értem, hogy villanhatott föl… –tette hozzá, miután elkapta felesége rosszalló pillantását.
A Widra St. Capdel falutól nem messze álló házacskát már messziről kiszúrta Harry. A falakon és a környező bokrokon, fákon mindenhol színes világító díszek villogtak. Mikor közelebb értek, Harry szemügyre vehette közelebbről is a „díszítést”. Nem a mugli világban megszokott égősorokat látta, hanem apró kis lényeket pillantott meg, aki ahogy egymásnak ütköztek más és más színben szikráztak.
- Elgánok –mondta Ron Harry meglepett arcát látva.
- Csodálatos! –mondta a fiú a csodálkozástól tátva maradt szájjal..
- Áh, hát megérkeztetek? –Az Odú feliratú tábla mellett ott állt Percy, úgy tűnt, kimért modorát nem vesztette el. –Boldog Karácsonyt!
- Ha megint valami ostobaságon törik a fejüket… –kezdte Mrs Weasley, de már nem tudta befejezni mondatát, mert ebben a pillanatba az Odú nyitott ajtaján négy fénycsóva röppent ki, emelkedet a magasba, majd kupola alakban körbevette Mr és Mrs Weasleyt, Ginnyt, Ront, Harryt és Percyt. Aztán apró, színes csillagok tűntek elő, és cikáztak ide-oda a kupola alatt. Utána mintha víz venné körül őket, kezdett örvényleni a fény körülöttük és a csillagok liliomokká nyíltak szét, majd a tajtékzó vízbe csobbantak. Után a hullámok felcsaptak a magasba és a káprázat eltűnt.
- Boldog Karácsonyt! –mondták kórusban a Weasley-ikrek.
- És milyenek az új tanárok? –kérdezte az időközben előkerült Bill a vacsoránál, miközben épp zöldborsókat gurított tányérjára.
- Jobb lett volna, ha ott maradsz –mondta Ron.
- Gloom rosszabb, mint a fúriafűz! –kapcsolódott be a beszélgetésbe Ginny.
- Ugyan Ginny. Nem hiszem, hogy olyan rossz lenne, egy tanárról ne mondj ilyeneket
–figyelmeztette lányát Mrs Weasley.
- Miért olyan szörnyű? Rosszul tanít? –folytatta Bill.
- Annyira nem tanít rosszul… –mondta bizonytalanul Harry.
- Hát akkor? Kivételez, vagy miért nem szeretitek?
- Igen! –vágta rá Ginny.
- Nem! –mondta ugyanakkor Harry és Ron.
A két fiú Ginnyre meredt, aki viszont rájuk.
- Szóval, hogy is van ez? –kérdezte Mr Weasley.
- Az úgy van, hogy… –mondta egyszerre a három gyerek.
- Mond te…
- Szóval –folytatta Ginny –, Gloom mindenkit egyformán utál, vagy nem is, nem ez a jó szó, nem utál senkit, de mintha alantas dolognak érezné, hogy a Roxfortban tanít, pedig ez szerintem egy nagyon megtisztelő dolog, de az egyik lánnyal nem úgy bánik, mint másokkal. Ráadásul úgy néz ki, mint egy vámpír!
- Annyija ijeftő vagy annyija tyúnya? –mondta Fred, szájában két szál sült krumplival: kétségtelenül egy vámpírra próbált hasonlítani.
- Nem csúnya, nagyon szép, de… Fekete haja van, sötét szeme, a száját vörösre rúzsozza, sötét talárban jár, a körmei feketék és hegyesek, és nagyon hosszúak, és a nyaklánca…
- Az nem nyaklánc –közölte tárgyilagosan Harry. – Tetoválás.
- Miről van szó? –kérdezte Mrs Weasley.
- Két kígyó van ezek szerint rajzolva a nyakára…
- És a csuklójára is –toldotta meg Ron.
- És suttogva tartja az óráit! –mondta a kislány.
- Ki a kedvence? –kérdezte Harry Ginny felé fordulva.
A kislány fülig elpirult.
- Anabell Malfoy. Az a lány sem teljesen normális…
- Malfoy? Nem tudtam, hogy Malfoynak lánya is van… –vetette közbe Mr Weasley.
Harry nagyot nyelt.
- Nem a lánya –szólt.
- Jaj, tudod Arthur, akiről tavaly cikkeztek az újságok. Tényleg, azóta sem írták meg, mi lett a vége… Nem tudom, miért fogadott örökbe egy mugli származású kislányt –csóválta a fejét Mrs Weasley.
- Mert nem mugli –Harry érezte, ahogy a hangulat szinte megfagy körülötte.
Mr és Mrs Weasley valamint Bill kíváncsian fordultak felé, Ron mintha egyszerre kétfelé próbált volna nézni, az ikrek pedig feszülten figyelték, hogy menti meg a helyzetet Harry.
- Nem mugli? –Mrs Weasley összehúzta szemöldökét. –Ha nem Malfoy-lány, akkor kinek a gyereke? Árva?
- Nem árva, legalábbis, a szülei közül, az egyik biztosan él… sajnos… –folytatta Harry, remélve, hogy a még mindig mosolygó, ám értetlen Mrs Weasley valahonnan mégis tudja a dolgot, és nem kell kimondania a nevet…
- Harry, ugye nem azt akarod mondani, hogy… –Bill jókedve is szertefoszlott hirtelen.
- Sajnálom, hogy szóbahoztam –mondta Ginny sietve.
- De mit hoztál szóba? Nem értem –Mrs Weasleyt láthatóan idegesítette, hogy rajta kívül mindenki tud valamit…
- Harry, ha jól értem, arra akar célozni, hogy ez a lány, jól
tudod, hogy kinek a gyereke… –mondta Bill, az utolsó néhány szót külön hangsúlyozva.
Mrs Weasley a szája elé kapta a kezét.
- Úgy érted… Úgy érted… Hogy az Ő lánya… és a Roxfortba jár?
- Nyugodj meg, Molly! –nyugtatta feleségét Mr Weasley. – Ha Dumbledore engedélyezte, hogy diák legyen, akkor nem kell miért aggódnunk!
- Biztosan igazad van, de én mégsem örülök neki, hogy egy évfolyamra jár a lányunkkal!
- Alatta jár –motyogta Ron.
- Akkor is.
Harry úgy érezte, most már jobb, ha nem fecseg többet aznap este.
- Elnézést kérek, fáradt vagyok, szeretnék lefeküdni –mondta.
- Én is megyek –állt fel Ron.
Harry követte a fiút. Felbaktattak a kacskaringós lépcsőn, amely bejárta az egész házat, majd csakhamar megérkeztek Ron szobájához, melyen megsárgult pergamentábla hirdette: „Ronald Rezidencia”. A szobát még mindig a Chudley Csúzlikat, Ron kedvenc kviddicscsapatát ábrázoló poszterek borították. Harry mikor lefeküdt, és csend borult a házra, kiverte a fejéből az esti eseményeket. Még soha nem érezte magát ennyire boldognak és szerencsésnek, hogy Weasleyéknél töltheti a Karácsonyt.

*

Karácsony reggelén Ron már kora hajnalban felverte Harryt. Lerohantak a lépcsőn az Odú nappalijába, ahol egy csillogó-villogó színes díszekkel teleaggatott, hatalmas fenyőfa állt.
- Ho-hó-hó, jó reggelt! –hallatszott egy vidám, igen mély hang a fától.
- Jó reggelt Fa! –köszönt Ron.
Harry a meglepetéstől meg sem tudott szólalni.
- Ohó, hát te ki vagy, ki nem köszönsz a vén Fának?
- Öhm, Harry –nyögte a fiú. –Harry Potter.
- Hó-hó, hát vendég is van a háznál? Üdvözöllek Harry, Harry Potter! Hó, az én nevem Kékerdei Fenyves Fa, de a családnak csak Fa, szólíts nyugodtan te is így.
- Jó reggelt! Szervusz, Fa! – Ginny is megérkezett rózsaszín köntösében.
- Hó-ohó, szervusz kicsi Ginny, hát nem felejtetted el az öreg Fát? –a fa, pontosabban Fa egyik ágával végigsimított Ginny kócos, vörös üstökén, amitől frizurája csak még ziláltabb lett.
- Mi ez a hangzavar? –Percy lépkedett a lépcsőn. –Áh, Fa. Jó reggelt –üdvözölte a fiú a fenyőfát, mintha régi ismerősét látta volna viszont.
- Fa? –Harry gondolta, hogy sok minden más lesz a varázslók Karácsonyában, de azt nem gondolta, hogy a fenyő beszélni fog.
- Ron, őt, mármint Fát, már
ismeritek? –kérdezte bizonytalanul.
- Persze, amennyire emlékszem, mindig Fa volt a karácsonyfánk. Gondolom Dursleyék sem kerestek mindenévben új fát.
- Nem, ők sem, de csak, mert műfenyőjük volt.
- Műfenyő? Jó reggelt, gyerekek, Fa! Mire használják pontosan? –Mr Weasley jelent meg sötét talárjában a lépcső alján.
- Hát, az olyan, mintha igazi lenne, csak műanyagból van –magyarázta Harry.
- Áh, és ugyanúgy társalog, mint az igazi fák? Különös, hogy mit ki nem találnak a muglik…
- Nem, a muglik fenyői nem beszélnek, sem az igaziak, sem a műanyagok.
- Nem? Persze, el is felejtettem, hogy tanítanák meg őket…
- A varázslóknál minden fenyő beszél? –érdeklődött Harry.
- Persze –kapcsolódott be a beszélgetésbe Percy is. –Még csemetekorukban meg tanítják őket beszélni, azaz, elvarázsolják őket, hogy embernyelven susogjanak. Aztán mind egy-egy családhoz kerülnek, és az már rajtuk múlik, hogy viszonyul majd az emberekhez a fa.
Harrynek sokkal jobban tetszett a varázslók fája, mint a mugliké. Fa egész nap karácsonyi dalokat énekelgetett, mindenkihez volt egy kedves mondata, mikor elment mellette, sőt, Harry azt is megfigyelte, Fa időnkén lassan átcsoszogott a szoba egyik végéből a másikba, időnként nagyobb volt, időnként pedig kisebb, és előfordult, hogy táncolt is a karácsonyi énekekre, amiket dúdolgatott.
Hamarosan újabb érdekes dolog derült ki a máguskarácsonyról: a varázslók karácsonykor a fényt ünneplik, ezért van minden kivilágítva.
Harry csodálatosan érezte magát élete első igazi Karácsonyán. Harry Siriustól és Hagridtól még délután megkapta karácsonyi üdvözlőlapját. Mrs Weasley Harry összes kedvenc ételét felsorakoztatta a karácsonyi vacsorán. Fát megkérték, hogy táncoljon az asztal mellé, így a szűk kis konyha még meghittebb lett. A zsúfolt helyiségben a polcok tetején, az asztalon, a kandallópárkányon és az ablakban sok-sok színes lánggal égő gyertya égett. Hedvig talán az ünnepre való tekintettel megengedte, hogy Pulipinty, Ron izgága kis baglya a közelében legyen, s kivételesen nem akarta megfogni a túlságosan lelkes kis postást. Az óra már a tizenkettőt is elütötte, mikor asztalbontásra került a sor. Harry fáradtan felment Ronnal a szobájába, lehuppant ágyára és már aludt is.

*

Az elkövetkező néhány nap jóval gyorsabban eltelt, mint Harry szerette volna, bár annak örült, hogy semmi rossz dolog nem történt. Így a Karácsony utáni hét szombatjának reggelén Harry bedobta az utolsó tiszta zoknit és pennát is ládájába, hogy elindulhasson Ronnal, Ginnyvel, valamint Mr és Mrs Weasleyvel a londoni King’s Cross pályaudvarra.
Harry nézte, ahogy hófehér mezők suhannak el a vonat mellett, majd jöttek az erdők, s mikor már lilás színben játszottak az égen úszó felhők, s a csillagok fénye ezer kis csillanásban tört meg a szikrázó hórétegen, a vonat lassítani kezdett, majd megállt. Harry Ronnal és Hermionéval együtt leszállt a vonatról, és a fiákerek velük együtt elindultak a lankás emelkedőn, és a három jóbarát megláthatta a Roxfort kastélyt.
Harry nagyon kedvelte Weasleyéket, és örült, hogy időnként meghívták magukhoz. De otthonának mégis a Roxfortot érezte, a sok titkos átjáróval, a rejtett termekkel, a klubhelyiséggel, a nagyteremmel, a diákokkal, a tanárokkal, a kísértetekkel, a mozgó festményekkel, a parkkal, a növényházakkal, a vadőrlakkal, Hagriddal, a Tiltott Rengeteggel, a tóval és a polippal. Hiszen ez mind-mind a Roxforthoz tartozott, része volt a varázslatos hangulatnak, amit a kastély sugárzott, tornyaival, világító ablakaival, s a hatalmas tölgyfaajtóval.

 

Folyt.köv. :-)

Vissza