Harry Potter és a Tükrök Labirintusa

(Katie Giorgessa)

XIX.

A Tükrök Labirintusa

Futva indultak tovább, de rögtön meg kellett torpanniuk, Harry Ron karjába kapaszkodott bele, hogy ne zuhanjon le. Egy vékony sziklaperemen álltak, alattuk vagy húsz láb mélyen, vörösen izzó láva fortyogott. A peremről néhány lépésnyire tőlük egy keskeny kis kőhíd vezetett a túloldalra, ahol egy hatalmas kőszobor állt, mely fekete kőből készült. Egy varázslót mintázott, talárja rongyokban lógott rajta, kezeit az égre emelte, szemeiben örült fény tükröződött. Lábánál ott állt a démon, mellette a teljesen legyengült Hermione feküdt, arccal a forró földre borulva.
- Hermione! - kiáltotta kórusban a két fiú, és a hídhoz rohantak.
- Ron! Harry! - sikoltott a lány, s kezét feléjük nyújtotta.
A lány minden erejét összeszedve megpróbált elszökni, de a szörny talárjánál fogva visszarántotta. A démon hatalmasat dobbantott lábával, a híd megremegett és beomlott. A szikladarabok belehulltak a lávába, s a kisebbek azonnal elolvadtak.
A perem, ahol Harry és Ron is állt, megrepedt, majd leomlott. A két fiú a kövekkel együtt zuhant a mélybe.
- Neeeee! - hallatszott Hermione rekedt sikolya.
Harry arra gondolt, ha Hermione látta, ahogy leestek, biztosan feladja majd a reményt, hogy valaha viszontláthatja őket, hogy élve kijuthatnak a lávából. Pedig pillanatnyilag a remény volt az utolsó, ami még megmaradt számukra.
Harry az eséskor valószínűleg eltörte kezét, hasogató fájdalmat érzett bal karjában, s nem bírta mozdítani. Ron kevésbé volt szerencsés: ő a lábára esett, nem tudott ráállni, így fél lábon egyensúlyozva állt talpra a súlyuk alatt egyre gyorsabban és gyorsabban a lávafolyam mélyére süllyedő sziklán.
Harry végignézett a lávafolyamon. A túloldalon keskeny kis perem volt, ha azt elérnék, biztonságban lennének egy időre.
A közelben levő jókora sziklára nézett. Ron őrá. Szó nélkül megértették egymást. Harry átszökken a másik sziklára. Ron ökölbe szorította kezét, úgy hogy ujjai elfehéredtek. Átugrott, Harry mellett esett a forró sziklára.
- Jól vagy?
- Igen - zihálta Ron, de arca zöldes volt a fájdalomtól.
Harry a következő szirtre lépett, barátja követte. Próbált várni kicsit, hogy Ron pihenhessen, de nem tétovázhattak soká, súlyuk alatt a sziklák egyre gyorsabban merültek alá a forró lávában.
- Tarts ki, Ron, már csak néhány ugrás! - bíztatta barátját.
- Hagyj itt, Harry! Ha ki is jutok a partra, nem bírok felmászni! - nyögte Ron verejtékező arccal.
- Nem hagylak itt! Veled kerültem ide, veled is megyek el! Meg kell mentenünk Hermionét! Szedd össze magad! - kiabált rá türelmét vesztve Harry.
Ron megremegett, majd átugrott a következő sziklára is Harry nyomában, s onnan lendületből rögtön a következőre.
Megszenvedtek minden egyes ugrásért. A forró levegő szinte égette Harry tüdejét, ahogy beszívta az elviselhetetlen meleget.
Egyetlenegy ugrás volt hátra, de Ron egyre kevésbé bírta. Harry átugrott, de megcsúszott, s törött kezére kellett támaszkodnia. Aztán Ron is utána rugaszkodott, de az ugrás túlságosan rövid volt, lába a perem szélén ért földet, de teste a láva felé dőlt. Harry odaugrott, s elkapta barátja karját, majd magával rántotta a sziklafal felé.
Harry elővarázsolt egy kötelet, felreptette a magasba, s ott ráerősítette egy sziklára. Körülbelül húsz lábat kellett volna felfelé mászniuk.
- Én felmászok, utána pedig felhúzlak téged - közölte tervét Ronnal, aki fájdalomtól eltorzult arccal, csak bólintott.
Harry megfogta a kötelet, és felhúzta magát. Annak idején a mugli iskolában soha nem tudott felmászni a kötélre, mindig leesett, sőt volt, mikor már meg sem próbálta. De most muszáj volt, fel kellett másznia, hogy felhúzhassa Ront, és megmenthessék Hermionét. A szikla szinte teljesen sima volt, sehol egy repedés, vagy kiszögellés, ahol megvethette volna a lábát, s egy pillanatra pihenhetett volna. Sietni próbált, de ennek csak az lett az eredménye, hogy megcsúszott, s több métert visszaesett, de végül is megállt, kezét azonban végighorzsolta a durva kötél. Ez után lassan, de biztosan haladt, s jó néhány perc múlva felért a kötélen. Erejét megsokszorozta a félelem, hogy későn találnak Hermionéra.
- Kösd a derekadra a kötelet! - kiáltott le Ronnak.
- Harry, biztos vagy ebben?
- Van jobb ötleted?
Harry nem érzett magában annyi erőt, hogy elbírja barátját, sőt tudta, hogy nem bírja el a fiút, hiszen a fiú jóval magasabb volt nála, s akkor eszébe jutott valami…
- "Varázsló vagy!" - mondta magának és a homlokára csapott.
Elővette pálcáját, melynek szerencsére nem esett baja. Egy hosszú pillanatig kutatott fejében a megfelelő varázsszó után, majd Ronra szegezte és elkiáltotta magát:
- Mobilicorpus!
Ron lassan emelkedni kezdett. Arca elárulta, hogy semmi kedve egy tűzforró levegőjű barlangban egy lávafolyam felett röpködni.
Harry minden erejével arra koncentrált, hogy épségben felhozza barátját. Tudta, ha egy pillanatra is elkószálnak gondolatai, Ron egyenesen az olvadozó sziklák közé esik. De bármennyire is próbálkozott, eszébe jutott a démon karmai közt vergődő Hermione, s Ron hirtelen lefelé kezdett zuhanni. Harry megmarkolta pálcáját, s összeszorította szemét, barátja zuhanása lelassult, majd megállt, s újból emelkedni kezdett. A fiú egyre közelebb volt, s nemsokára már ott lebegett Harry mellett, a sziklapereme felett. Így Harry le merte engedni pálcáját.
- Ez meleg helyzet volt - Ron kényszeredett mosolyt erőltetett arcára, és megtörölte verejtékező homlokát.
Harry rátette kezét a háromszögre. A kő hűvös volt, szinte hideg. Roppant különösnek találta, hogy ilyen forróságban sem melegedett fel.
Ron eltökélten bólintott. Nagy levegőt vettek, és mindketten nekidőltek a háromszöggel díszített sziklafalnak.

*

Egy kivilágítatlan, márványpadlós folyosóra jutottak. Arcukat hűvös levegő csapta meg. A folyosó mindkét oldalán hatalmas, embernyi magas bárdok álltak a fal mellett, pengéjükön megcsillant valamilyen kísérteties, földöntúli fény.
Harry és Ron futásnak eredtek, de néhány lépés után, a folyosó közepén megtorpantak.
A bárdok élükkel a folyosó belseje felé fordultak, s mindketten megérezték, ha csak egyetlenegy lépést is tesznek, a bárdok kegyetlenül lesújtanak.
Harry ekkor megfogta Ron vállát, hogy felhívja barátja figyelmét arra, amit megpillantott. A folyosó végén egy fekete alak feküdt a földön, kócos haja falfehér arcába lógott, de ami fontos volt, mellkasa szaporán süllyedt és emelkedett…
Sátáni kacajt hallottak, s a folyosó túloldalán megjelent a démon. Sárga szeme kegyetlen, gyilkos tűzben égett. Csak kacagott, amikor megpillantotta a két fiút, amint kétségbeesve nézik prédáját. Megállt néhány lépéssel Hermione mögött, s mocskos kezében magasra emelte a fénytelen, szürke szablyát.
Harry és Ron azonnal Hermione felé futottak, mögöttük sorban csapódtak a földhöz, s törték fel a követ a bárdok. Harry talárjának szegélyét az egyik éles penge le is vágta, de sem ez, sem Ron törött lába nem gátolhatta meg őket abban, hogy Hermionéhoz jussanak. Az utolsó néhány métert csúszva tették meg. Hermione rájuk nézett nagy barna szemeivel, melyekben könnycseppek csillantak meg, s futottak végig arcán.
A lány még élt, s semmi látható sérülést nem szenvedett. Felállt, lába remegett, de lábon tudott maradni.
- Stupor! - kiáltotta Harry.
Pálcájából vörös fénysugár tört elő, s a démon felé repült. Kék bőre visszaverte a támadást, az átok lepattant róla, s az egyik bárdnak ütközött, az szilánkokra tört.
A démont láthatóan felbőszítette a támadás és a három jóbarátra vetette magát, aki félreugrottak, Hermione pedig a szörny lába alatt csúszott át. Mindhárman odaszaladtak a folyosó végén égő, falba vájt, vörösen izzó háromszöghöz, s felkészültek egy újabb barlangra, mely talán újabb borzalmakat zúdít rájuk…

*

Harry saját magával találta magát szemben. Egy hatalmas tükör előtt álltak, s amerre csak néztek, minden felé tükröket, s azokban saját tükörképüket látták, olyan benyomást keltve, mintha egy hatalmas terem telis tele lett volna kócos, zilált külsejű Harrykkel, Ronokkal, és Hermionékkal.
- Ez… Ez egy labirintus! - mondta Hermione, miközben elindultak két tükör között, s kezét végighúzta az üveglapokon.
Ordítást hallottak, mely jelezte, hogy a démon is megérkezett. Tovább szaladtak, de akkor a szörny ott volt közvetlenül előttük.
- Csak tükörkép! - kiáltotta Harry és továbbszaladt.
Ekkor csörömpölést hallottak. A démon összetört egy tükröt valahol. Majd újra ordítás zengett a tükörfalak közt, s egy tűzgolyó száguldott el felettük, majd eltalált egy tükröt és lepattant róla, hogy újabbaknak ütközzön neki.
- Hogy jutunk ki innen? - kiáltotta Hermione, megpróbálta túlharsogni a démon velőtrázó üvöltését.
Harry csak fejét csóválta. Ekkor újabb ordítás, csörömpölés, és a csobogó víz moraja zengett a tükörfalak között. Lélekszakadva futottak tovább a bokáig érő vízben. Egy tucat tűzgömb húzott el mellettük. A víz már a térdükig ért. Egyre lassabban tudtak haladni, talárjuk maradványai a víz tetején úsztak mögöttük. A betóduló víz már a derekukat érte, amikor az egyik tükör előtt Harry megpillantotta a démont, az igazit, nem a tükörképet.
Mindhárman a falig hátráltak. A szörny megállt előttük, gonosz szeme gyilkos fényben égett, sárga agyarakkal teli szája kéjes vigyorra húzódott. Felemelte széles pengéjű, fénytelen, szürke szablyáját, s lesújtott vele.
A tőr valamivel Harryék feje felett csapódott a tükörbe, s az azonnal szilánkokra tört, darabjai Harryre, Ronra és Hermionéra szóródtak. A lyukon víz tódult be a labirintusba, ami így már a vállukig ért.
Ez volt az utolsó esélyük. Nagy levegő után kaptak, s újabb darabokat törve ki a tükörből kitörtek a Tükrök Labirintusából, és kétségbeesetten elkezdtek kifelé úszni a lyukon. Felfelé próbáltak jutni, talán ezúttal nem víz alatti barlangba jutnak… Harrynek különösen ismerős volt ez a helyzet…
Már úgy tűnt, megmenekültek a démon elől, amikor valami megfogta Harry lábát és a mély felé rántotta.
- Eressz el! - próbálta kiáltani Harry, de csak egy nagy buborék lett belőle. - Stupor!
A démonban nem tett kárt az átok, de megzavarta, így Harry ki tudta szabadítani a lábát, és barátai után úszott.
Harry érezte, ahogy a levegőt próbál venni, tüdejébe víz áramlik. Valami fényeset látott megcsillanni odafent.
- Tarts ki! - mondta egy hang valahonnan messziről. - Képes vagy rá! Bízz magadban! Tarts ki!
Harry látta, hogy barátai is küzdenek a víz ellen. Hermione széttárt ujjakkal, glóriaszerűen lebegő hajjal, levegőt keresve tátott szájjal kapálózott. A fiú már alig látott, szeme előtt elsötétült a víz alatti világ. Ott voltak mellette barátai, s mégis, még soha életében nem volt ennyire egyedül, elzárva mindentől a halál előtti csendben. Már fel akarta adni az egészet, történjen bármi, nem bírja tovább, mikor egy utolsó karcsapás, és fejével áttörte a láthatatlan falat víz és levegő között.

 

Folyt.köv. :-)

Vissza