Harry Potter és a Tükrök Labirintusa

(Katie Giorgessa)

XXI.

Sirius levele

Beköszöntött a június. A közeledő vakáció vidámságot csalt a kastély falai közé, azonban még előttük álltak a vizsgák okozta megpróbáltatások.
Ronban és Hermionéban nem hagyott különösen nagy nyomokat a démonnal való kellemetlen találkozás emléke, sőt már szinte el is felejtették, azonban Harry nem tudta kiverni fejéből a Dívával való találkozást, de álmát sem. Akár már be is jelölhetné naptárában, hogy a következő év júniusában, ha már elvégezte a Roxfortot, meg fog halni. Legalábbis ha a Díván és Voldemorton múlik. Nem mondta el senkinek, reménykedett benne, hogy valami történik, hiszen addig még egy év volt. Remélte, hogy Voldemort terve nem jár sikerrel, és megmenekül, s abban is, hogy álmai csak rémes hallucinációk, mindenféle valóságos alap nélkül.
Hermione legnagyobb problémája az volt, hogy kihagytak két átváltoztatástan órát is, a három sötét varázslatok kivédése óráról nem is beszélve, de a lemaradást gyorsan behozta, így legalább volt valaki, aki segíthetett Harrynek és Ronnak is. Június első napján olyan dolog történt, ami az utóbbi kilenc hónapban még soha: kisütött a nap, mintha egy hét alatt próbálná kárpótolni a diákokat egész évi kimaradásáért. A vizsgáikra is verőfényes napsütésben indultak.
Gloom professzor egy feladatlappal lepte meg diákjait a hétfői sötét varázslatok kivédése vizsga alkalmából. Harry ahogy végignézett a pergamenen elbizonytalanodott, hogy vajon ugyanarra az órára járt-e be a professzor, mint ő? Hermione persze aggódott hogy húsz sor vajon elég lesz-e az eltérítő bűbájról, de Harry megnyugtatta, hogy ő ötöt írt. A gyakorlati rész már nehezebb volt, a professzor a pajzs bűbájt kérte számon a diákoktól. Sorra megátkozott mindenkit. Ez alkalommal is a vidítóvarázst alkalmazta, így minél jobban vigyorgott valaki, amikor kilépett a teremből, a többiek tudták, hogy annál rosszabb jegyet kapott. Harry igyekezett savanyú képet vágni, de a tanárnő talán túlságosan is szögletes jegyet írt noteszébe, vagy csak egy egyenest? Hermione csak mosolygott rajta. (Harryt elgondolkoztatta, hogy a lánynak csak nem sikerült a bűbáj, vagy őt találta ilyen nevetségesnek.)
Ron azonban még akkor is vihogott, mikor ebéd után az átváltoztatástan vizsgára indultak. McGalagony szokásosnál is nehezebb vizsgafeladatot adott ki. Meztelen csigákból kellett volna kutyákat varázsolniuk. Egy pillanatig félő volt, hogy a vizsga botrányba fullad, mivel Neville kutyája hangosan nyávogott, és a többi kutya utána iramodott (bár némelyiknek nem is volt lába), de a végén McGalagony megfékezte a csigalényeket.
Másnap bűbájtanon Flitwicknek a lebegtető bűbájt kellett bemutatniuk, Harrynek eszébe jutott, hogy szerencse, hogy ez alkalommal nem egymást kell felreptetniük, mondjuk húsz láb magasra egy lávafolyam felett, mivel volt, akinek ez a bűbáj nem ment tökéletesen. Seamus Finnigan például Flitwick professzorra ejtette a könyvkupacot, amin megpróbálta bemutatni a varázst.
A délutáni számmisztika teljes egészében abból állt, hogy Vektor professzor találomra rámutatott valakire, mondott neki egy számot, és annak jelentéseit meg kellett magyaráznia. Harrynek fogalma sem volt, honnan fog a professzor emlékezni rá, ki hogy szerepelt.
Mágiatörténeten mindenkinek a saját házának alapítójáról, és a Roxfort történetéről kellett esszét írnia, az alapítók nevéig mindenki eljutott.
Másnap délelőtt Piton sem kímélte a diákokat. A professzor úgy döntött, a tanulók kipróbálhatják ellenmérgeiket. Neville tíz percet késett a Gyógynövénytan vizsgáról, miután a nagyszünetet a gyengélkedőn töltötte.
Bimba a szakállfüveket adta ki feladatnak. Mint a négyesszámú üvegház minden növénye, ez is éles kis agyarakkal rendelkezett. A feladat az volt, hogy mossák meg a szakállfüvek fogsorát, amit nem túl nagy lelkesedéssel, de mindenki véghez tudott hajtani.
Csütörtökön az asztronómia vizsgán csillagtérképeken kellett berajzolniuk a csillagképeket, mint kiderült, Harry rossz helyre, és rossz alakban rajzolta be az egyiket.
Majd délután, az év utolsó vizsgáján, a legendás lények gondozásán O'Donell professzor csoportokra bontotta őket, és a legkülönbözőbb varázslények jellemzését kapták feladatul. Hagridnál is megérdeklődte, milyen lényekkel foglalkoztak az évben, így az aranycikesz, a tűzemlékező, a fwooper és a lobalug mellett a kruppok, knezlék, impek, morphének és a sellők is szerepet kaptak. Harryéknek a morphénekről kellett volna írniuk, de a fiúnak csak az jutott eszébe ezekről a különös, emberszerű lényekről, hogy minél hosszabb a hajuk, annál nagyobb a varázserejük…
Péntekre kiderültek az eredmények: Harry őszintén csodálkozott, hogy még Piton professzornál sem sikerült megbuknia. Sötét varázslatok kivédéséből ugyanolyan jó osztályzatot ért el, mint Hermione. Bűbájtanból szokásos eredményét hozta, csakúgy, mint mágiatörténetből. Legendás lények gondozása jegyét meglepően jónak találta. Átváltoztatástan jegye sem hozott különösebben nagy meglepetést, számmisztikából elért gyenge teljesítményét pedig a tantárgy és a tanár unalmasságára fogta.
A Roxfortban töltött napjai közül Harry számára mindig is a vizsgák utáni néhány, még a kastélyban töltött nap volt a legvidámabb, így ebben az évben is. Bár a nap újra fátyolfelhők mögött rejtőzött, s időnként az eső is eleredt, a három jó barát jókedvét semmi nem szeghette.
Az előcsarnokba kikerült a pergamen, melyre azok a diákok írhatták nevüket, akik a nyáron a Roxfortban kívántak maradni. Harry épp készült felírni nevét a listára, amikor Hedvig röppent a vállára, s méltóságteljesen kinyújtotta jobb lábát, amin egy levél lógott.

Kedves Harry!

Talán örülsz a hírnek, hogy Dumbledore beleegyezett abba, hogy az idei nyarat nálam töltsd.
A King's Cross Pályaudvaron találkozunk!

Üdvözlettel:

Szipák

- Sirius írta - mondta Harry. - Sirius írt, hogy nála tölthetem a nyarat.
- Siriusnál? De hát… Hogyan? És hol? És Dumbledore? - kérdezte Hermione.
- Siriusnál, nem tudom hol, és hogyan, de Dumbledore beleegyezett.
Ekkor azonban betolakodott Harry fejébe egy másik gondolat. Önkéntelenül is eszébe jutott az a lehetőség, hogy Sirius nevében írt valaki, valaki, aki Voldemort kezére akarja játszani őt. Bár ennek ellent mondott a tény, hogy Hedvig hozta a küldeményt, aki már korábban bebizonyította, hogy hamarabb hagyja egyenként kitépni a tollait, mint idegen kezébe adni egy levelet, így Harry nem sok valószínűséget látott rá, hogy egy idegen kézbesítethessen vele. De ez új gondolatot szült:
- "És ha nem idegen?"
De ezt a lehetőséget gyorsan elhessegette magától, inkább kért egy pergament Hermionétól, és gyorsan megfogalmazott egy levelet.

Kedves Szipák!

Ne haragudj, de honnan tudjam, hogy valóban te vagy, és hogy nem csak csapdába akarsz csalni, ha mégsem te vagy?
Ha tényleg te vagy te, akkor bocsáss meg a gyanakvásomért!

Üdvözlettel:

Harry

Ui.: Egyébként nagyon örülök, ha tényleg te vagy te, és igaz, amit írtál.

Harry, miután Hedvig kiröppent levelével az ablakon kicsit úgy érezte, hogy üldözési mániája egész szép méreteket öltött. De Sirius erről nem így vélekedett:

Bravó, Harry!

Végre használtad a fejedet is, kezdetnek nem rossz, de most valóban én vagyok én, vagy hogy is mondjam…
Hogy ezt hogy tudnám bizonyítani, nem tudom. Talán ez elegendő lesz!

Szipák

A pergamenen egy sáros mancsnyom volt, ami elég biztosítékul szolgált Harrynek, hogy elhiggye, valóban Sirius írt.
Így az utolsó nap délutánján a három jó barát jó kedvűen indult a vadőrlak felé, hogy megszegjék a kijárási tilalmat, Hermione engedélyével, és meglátogassák Hagridot.
- Harry? Hogy kerültök ti ide? - kérdezte a vadőr, miközben nagy sietséggel beterelte őket a vadőrlakba.
- Hozzád jöttünk - mondta Hermione.
- De hát… a kijárási tilalom!
- Hagrid, ez volt az első évem a Roxfortban, amikor engem senki nem akart megölni, úgyhogy ha már itt vagyunk, még te sem tudsz elkergetni minket!
- Ha valaki ezt megtudja… - mondta Hagrid. - Bár, tanítani már úgysem taníthatok, a vadőrnek meg a gyerekekhez semmi köze, ráadásul, ugyanakkora veszély fenyeget titeket, ha most mentek vissza, vagy ha egy órácska múlva, úgyhogy akkor talán teázhatunk is egyet - mondta és nekiállt a teakészítésének. - A Roxfortban töltöd a nyarat, Harry?
Harry már épp el akarta újságolni Hagridnak, hogy Sirunál lesz, amikor eszébe jutott, Hagrid nem hisz Sirius ártatlanságában, és ez így van jól, nagy baj lenne, ha elkotyogná a varázslóról…
- Nem - mondta.
- Visszamész Dursleyékhez? Azt hittem kapva kapsz majd az alkalmon, hogy a Roxfortban maradhatsz!
- Öhm… Dumbledore szerint hazamehetek… - roppant kényelmetlenül érezte magát, hogy hazudnia kell Hagridnak, de végül is nem mondott valótlant, csak nem volt teljesen őszinte, bár ez lényegtelen volt, ugyanolyan rosszul érezte magát miatta.
- És te, Hermione, gondolom hazamész, ahogy Ron is.
Hermione bólintott.
- Süteményt? - váltott témát Hagrid, bár valószínűleg érezte, hogy Harry nem mondott el mindent. - És milyen az új legendás lények tanárotok?
Ez egy újabb kellemetlen téma volt, egyikőjük sem akarta azt mondani Hagridnak, hogy "Csodálatos! Végre nem kell életveszélyes lényekkel bajlódnunk, és egy csomó érdekes lényről tanultunk!", de azt sem akarták hazudni, hogy "Borzalmas, ilyen unalmas óráink még sosem voltak, és az a sok, teljesen ártalmatlan lény…".
- Jó tanár - szólalt meg végül Hermione. - Ért a gyerekekhez. És a múltkor megmondta Malfoynak, hogy ha a semminél kicsit többet tudna a varázslényekről, nem is haragudna a megjegyzései miatt, de így sajnos le kell vonnia néhány pontot a Mardekártól…
- Jól hallottam, hogy idén a Mardekár nyeri a pontversenyt?
- Sajnos - sóhajtott Ron.
Így aztán nem túl nagy kedvvel indultak el késő délután a vacsorára, a Hagrid által emlegetett órácska elég hosszúra nyúlt.
A nagyterem a Mardekár színeibe öltözött, a falakat zöld zászlók díszítették, rajtuk a ház jelképével, az ezüstkígyóval.
- Hát, nem nyerhetünk mindig mi - jegyezte meg Hermione, de arca elárulta, mennyire csalódott.
- Úgy bizony - mondta Félig Fej Nélküli Nick, aki a lány mellett foglalt helyet. - De én mégis jobban szeretem, ha a mi zászlóink vannak a falakon. A Szürke Hölgy szerint, a Véres Báró szóba sem fog velünk állni.
Dumbledore szólásra emelkedett, és a terem elcsendesedett.
- Eltelt egy újabb év. Kudarcok és sikerek egyaránt értek bennünket, s ez így van jól. Örvendetesnek találom, hogy újabb tragédiákról nem kell beszámolnom. Továbbra is szeretném hangsúlyozni, gyengeségünk a széthúzásban van, s az összetartás lehet az erősségünk! Külön örülök annak, hogy idén még a gyengébbeknek is sikerült osztályt lépniük. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy közöljem a szokásos évi házverseny eredményét: negyedik lett a Hollóhát háromszázötvennyolc ponttal. Harmadik a Hugrabug, háromszáznyolcvankilenc ponttal. Második a Griffendél háromszázkilencvenhat ponttal, és az első a Mardekár háromszázkilencvennyolc ponttal. Eredményéhez mindenkinek gratulálok! De, nem akarom tovább untatni a társaságot egy öregember szavaival. Még csak annyit, jó étvágyat!
Mikor már a desszert maradványai is eltűntek az asztalokról, a szokásosan vidám este után Harry, Ron és Hermione, fáradtan baktattak fel a Griffendél-toronyba.
Harry miután lefeküdt, még sokáig nem bírta lehunyni a szemét az izgatottságtól: holnap találkozik Siriusszal, s biztos volt benne, élete legszebb nyara áll előtte…

*

Másnap reggelre borús, szürke felhős nap köszöntött a hazainduló diákokra, de Harry jókedvét ez sem tudta letörni. Újra és újra elolvasta Sirius levelét, még mindig nem tudta elhinni, hogy keresztapjánál töltheti a nyarat. Ott állt a roxmortsi vasútállomás peronján, kezében tartotta a levelet, a pergamen már gyűrött volt és a tinta is megkopott rajta, annyit nézegette, olvasgatta már. Mikor a fák mögött felbukkant a Roxfort Expressz, talárja zsebébe rejtette a lapot.
Felszálltak a vonatra, és kerestek egy üres kupét. Ronnak le kellett takarnia Pulipinty kalitkáját, mivel a lelkes kis madár olyan izgatott lett az utazástól, hogy egy pillanatra sem bírta abbahagyni kalitkájában a röpködést és a csipogást. Ellentétben Csámpással, Hermione macskájával, ő nyugodtan ült gazdája ölében és dorombolt. Hedvig is talán meg akarta mutatni, hogyan kell egy rendes bagolynak viselkednie, mert egy huhogás nélkül tűrte a kalitkát, pedig máskor mindig hisztizett, ha Harry hosszabb időre zárta a rácsok mögé.
Alig indult el a vonat, hívatlan látogatók érkeztek a kupéba.
- Jé, Potter… Nos, milyen volt elveszteni a pontversenyt? - Draco Malfoy állt meg a kupé ajtajában, két oldalán elmaradhatatlan "testőrsége", Crack és Monstro vigyorgott bárgyún.
- Te igazán tudhatnád, a mardekárosoknak ebben nagyobb gyakorlatuk van - válaszolta Harry.
- De a griffendéleseknek közelebbi élmény… - egy rántással kiszabadította Pulipintyet a sötétségből, mire a kis bagoly még izgatottabban kezdett verdesni szárnyával. - Weasley, ezt a baglyot én letagadnám a helyedben…
Crack és Monstro bután heherésztek. Ron gyilkos pillantásokat vetett Malfoyra, Harry a biztonság kedvéért Harry megfogta a fiú karját. Ekkor azonban megjelent egy szőke hajú lány Malfoy mellett, megköszörülte torkát, majd továbbment.
- Még találkozunk - vetette oda Malfoy és követte Anabellt.
Délben megjelent a büféskocsis boszorkány. Miután elegendő édességet vásároltak tőle még lejátszottak több parti robbantósdit és varázslósakkot.
Harry emlékei szerint soha nem volt ilyen hosszú a hazaút, de lehet, hogy csak azért, mert soha nem várta még ennyire, hogy megérkezzenek, mihamarabb szeretett volna találkozni keresztapjával. Már alacsonyan járt a nap, mikor újra elővette Sirius levelét, és átfutotta, aztán még egyszer, és még egyszer…
"Dumbledore beleegyezett abba, hogy az idei nyarat nálam töltsd" - mondogatta újra meg újra magában.
Életében egyetlenegyszer volt ilyen boldog, amikor néhány percig azt hihette, hogy keresztapjánál lakhat majd, hogy otthagyhatja Dursleyéket.
Mikor Harry már rongyosra olvasta Sirius levelét, a vonat lassítani kezdett, majd néhány perc múlva megállt.
- Gondolom, idén hiába hívlak meg - vigyorgott Ron.
Harry mosolyogva bólintott. Elköszönt Rontól és Hermionétól, és ládáját hurcolva leszállt a vonatról. És akkor meglátta a mozdony füstpamacsai közt a hatalmas, fekete kutyát. Odaszaladt hozzá. A kutya megnyalogatta kezét, és vadul csapdosott farkával. Barna szeme önfeledten csillogtak.
Harry hátrafordult, és mosolyogva intett barátainak, Hermione a szüleivel állt a peronon, Mr és Mrs Granger a King's Cross pályaudvar többi részén tökéletesen beleillett volna a képbe, azonban a kilenc és háromnegyedik vágányon ők tűntek ki a tömegből teljesen szokásos, mondhatni már-már normális öltözködésükkel a sok színes taláros, köpönyeges varázsló és boszorka közül, akik mind-mind boldogan üdvözölték az iskolából hazatérő fekete taláros csemetéiket.
Tőlük néhány lépésre Ron vigyorgott felé Mr és Mrs Weasley, Ginny valamint Charlie társaságában.
A fekete kutya, felemelte jobb mancsát, mintha intett volna, majd Harryre nézett, fejével a kijárat felé bökött, s szökdécselve indult el a muglik világa felé.
Harry boldogan követte most még négylábú, időnként izgatottan csaholó vezetőjét. Fogalmas sem volt róla, hova mennek, de tudta, élete legboldogabb két hónapja áll előtte…

 

- Vége -

Vissza