Harry Potter és a Remény Szelencéje

(Katie Giorgessa)

V.

Fehér tollak

Úgy kezdődött az egész, mint a többi álom. A szikla, a lépcsősor, a szél, a zuhanás, és a fájdalmas landolás. Azonban Harry szemei előtt egy eddig nem látott jelenet bontakozott ki, melynek két szereplője volt: természetesen Corell Jonnes, és egy fekete taláros, fekete hajú, görbe orrú varázsló, aki jóval fiatalabbnak tűnt, mint ahogy ismerte, s akit Harry ritkán talált ilyen szimpatikusnak. Perselus Piton állt előtte.
Úgy tűnt valamin vitatkoznak.
- Csak nem új pártfogóra találtál? - kérdezte Piton gúnyosan.
- Ugyan miért érdekel az téged? - hallatszott fenyegetően a válasz.
Piton gúnyos mosollyal csak a fejét csóválta.
- Nevetséges, ahogy átvágsz mindenkit… De azt legalább tudod, hogy férkőzhetsz bárkinek a közelébe… - mondta Piton szinte suttogva, majd hozzátett valamit, olyan halkan, hogy Harry nem érthette. Annyira azonban rájött, valami sértőt vágott a boszorkány fejéhez, mivel a Díva felemelte jobb kezét, s a fekete körmű kéz a magasba lendült, de Piton elkapta, mielőtt lesújtott volna, megragadta a csuklójánál. Mindkettejük karjáról lecsúszott talárjuk ujja, s Piton karján láthatóvá vált a Sötét Jegy. Mindketten ránéztek a jelre, majd a Díva Piton arcát fürkészte, s végül nagy sokára ő szólalt meg:
- Szóval túljátszod a szereped… - susogta, s kirántotta a férfi kezéből csuklóját.
- Nem értem, miről beszélsz - Harry megfigyelte, hogy Piton elfordította pillantását.
- Ne tettesd magad hülyébbnek, Perselus, mint amennyire vagy… Nagyon jól tudod, miről beszélek…
Ekkor azonban hirtelen valahol egészen máshol találta magát Harry. Egy sötét helyiségben volt, a Díva fekete köpenyének csuklyáját hátracsapva, a falnak dőlve ott állt közvetlenül Harry mellett, úgy tűnt egész hosszú idő eltelt azóta, bár ezt csak a nő hajának hosszúságából tudta megállapítani. A fiú a sebhelyébe hasító fájdalomtól rögtön tudta, a Díva nincs egyedül…
- A kém túl jól játssza a szerepét - jegyezte meg szinte közömbösen. - Főleg azt a részt, hogy Dumbledore-hoz pártolt át…
Egy vörös szempár villant feléjük.
- Piton - hallatszott a fagyos, kegyetlen hang.
- Ki más - mondta, s sárga szeme megvillant.
- Tudod, mit kell tenned.
- Természetesen, de… ha Piton elmondta, akkor James Potter is megtudja előbb vagy utóbb…
- Az auror?
A Díva egy szó nélkül lassan bólintott. Harry kezével megkapaszkodott a jéghideg és nedves, göcsörtös falban.
- Egy aurort megölni viszont már kockázatosabb… És már a felesége sem tudja rábeszélni, hogy hagyjon békén téged…
- Lily Potter sem mindenható - helyeselt a Díva. - És nem is teljesen bolond…
Harry kezei ökölbe szorultak.
- Pláne, hogy olyan egyszerűen át lehet verni…
- Hiszékeny - szögezte le a Díva -, de van benne valami különös, nem olyan egyszerű hatni rá. Ráadásul bosszantóan gyanakvó, mióta megszületett a fiuk.
- Újabb Potter? Újabb auror…
- James Potterből egy is elég. Így is több halálfalót juttatott már Azkabanba, mint az összes többi együtt véve - a Díva különös pillantást vetett a hang irányába.
- Az azért nem olyan sok, viszont elég ok rá, hogy ne legyen szükség rájuk… Egyikükre sem.
- Mindet nekem kell? - kérdezte a Díva kissé nyafogva, de teljesen tárgyilagosan, olyan hangsúllyal, mintha nem is emberi életekről lenne szó.
- Te csak foglalkozz Pitonnal, ezt majd én elintézem…
Ez volt az egyetlen álom, ami után Harry hosszú órákig ült az ágyán, s csak bámult a sötétbe, nem tudta és nem akarta felfogni, amit látott, amit hallott. Nem akart tudni az egészről. Eddig nem tudta, miért ölte meg Voldemort a szüleit, de soha nem gondolta volna, hogy tulajdonképpen a semmiért kellett meghalniuk. Az apja auror volt, nyílván a Díva után nyomozott, talán rá is tudta volna bizonyítani, de megakadályozták benne. Végül Corell Jonnes így is börtönbe került.
A szülei a semmiért haltak meg. A semmiért, de a Díva miatt… Ő akarta, hogy meghaljanak!

*

Napok teltek el azóta, de Harry nem tudott túllépni rajta. Próbálta elhitetni magával, hogy ez nem a valóság, csak a saját képzeletének félresikerült terméke, mely csak rémálmaiban érhette utol, de a többi álom, melyben a Díva is szerepelt, nagyon is valóságos volt.
Azonban szerencsére Hermione elterelte figyelmét egy rövid időre, mikor a kezébe adott egy pennát és egy darab pergament, s eszébe juttatta, hogy megígérte Siriusnak, hogy megír mindent, ami a Roxfort falai közt történik.

Kedves Szipák!

Kérted, hogy írjam meg a tanári karban történt változásokat. Gemeni professzor helyett Aryan Ferisse tanítja a mágiatörténetet. Elég furcsán tanít, ráadásul sziléz, Hermionénak nagyon nem szimpatikus, és Gloom professzor sem kedveli túlságosan. A mugliismeretet még nem tudom, ki fogja tanítani, eddig elmaradtak az óráink. Képzeld, kilenc sötét varázslatok kivédése óránk van.

Üdvözlettel:
Harry

Harry még sokáig nézett Hedvig után, figyelte, ahogy a hófehér madár a sötét felhőkkel takart ég felé szárnyal, kecsesen megbillenti szárnyát, leír egy félkört a Tiltott Rengeteg fái felett, mintegy búcsúzásként, majd eltűnik a horizonton…
Aznap az összes tanár még a szokásosnál is mogorvább volt. Rögtön az első órára, a sötét varázslatok kivédésére Gloom úgy jött be, hogy lecsapta a fekete borítású könyvecskéjét az asztalra, megállt mellette, s kezeit karba fonva durcásan nézte a diákokat.
- Ez nevetséges - mondta végül és végighúzta mindkét kezét talárján.
Talárján, mely valószínűleg a Mrs Figg által beígért egyenruha lehetetett. Szürke volt, s bár Harry valószínűnek találta, hogy Gloom nem sokat próbálgatta korábban, úgy tűnt mintha már ezerszer felvették és kimosták volna. Gallárján fekete bojt díszelgett, ujjain fekete szegéllyel. Tehát a Gloom professzor által viselt talároknak tökéletes ellentéte volt.
- Ugye megbocsátanak nekem egy pillanatra… - mondta azzal kiment a teremből.
- Hát, azt hiszem, ez egyszer egyetértek vele - motyogta Hermione sötéten.
- Majd ha a mi egyenruhánkat változtatja meg ilyenre! - szörnyülködött Harry.
- Asszem, akkor átiratkozom valahova máshova!
Ekkor azonban be kellett fejezniük a beszélgetést, mert Gloom visszatért. Átöltözött. Harrynek volt egy olyan érzése, hogy pusztán dacból választotta ki a legfeltűnőbb talárját, azt amelyet akkor viselt, mikor a medalion miatt ő és Mrs Figg meglátogatták őket, a fekete-fehér kockásat. Harrynek nem volt szüksége különösebb jóstehetségre ahhoz, hogy megjósolja, ebből nagy veszekedés lesz…
A nagyterembe érve azonban érdekes kép fogadta a három jó barátot. A megjósolt vita ugyanis nem Gloom és Mrs Figg között zajlott, hanem McGalagony és Mrs Figg között. Úgy tűnt, egy tanár sem volt hajlandó felvenni a nevetséges öltözetet, de csak Gloom, Lady Ferisse és Miss O'Donell tűntek ki közülük színes talárjaikkal.
Hermione mosolyogva megcsóválta fejét.
- Azért elég vicces, hogy a tanárok a viselet miatt vannak ennyire felháborodva - jegyezte meg nevetve.
- Azért Gloom elég röhejes volt azokkal a bojtokkal! - nevetett Harry.
- Pitont azért megnéztem volna benne…
Végül Mrs Figg (elsősorban kollégái kérésének engedve) letett arról, hogy az egyenruhát minden nap viseljék a tanárok, de azt különös volt látni, hogy, bár Gloom és Ferisse nehezen viselték el a másikat, ha érdekeik egyeztek, kiálltak egymás mellett, s tökéletesen kiegészítették egymást, és persze Miss O'Donell is segítette őket… A három grácia együtt az egykori csoportvezető ellen!

*

Néhány nappal később Harry egy hosszú, tanulással telt este után álmosan ballagott fel a hálóterembe. A szoba még üres volt, társai még odalent bújták könyveiket. Harry kinézett az ablakon, a sötét fellegek eltakarták a csillagokat, s a hold ezüstszínű sugarai is csak halovány világosságot festettek a fekete felhőkre.
A szoba közepén azonban megjelent valami sárgás fény, egyre nagyobb lett, majd megnyúlt, mint valami szalag, legvégül pedig betűket formált:


Figyellek!


Ekkor hófehér tollak hulltak alá egy nem létező fellegből, mely a szoba közepén úszott, s a fehér pihék körbevették Harryt, aki szörnyedve vette észre, hogy bagolytollak úsznak körülötte a levegőben… Hófehér bagolytollak…
Végül, mikor már egy kört rajzoltak a pihék Harry körül, azok lángra lobbantak, minden nyom nélkül elégtek, és a felirat szertefoszlott. Ez volt az utolsó.
Harry kinézett az ablakon, szemével a horizontot kutatta, de az üres volt, nem volt az égen semmi, s most valahogy vészjóslóan üresnek látszott. Harry hosszú órákig figyelte az eget, várta, hogy történjen valami, hogy megjelenjen valami. Hogy felbukkanjon, amit várt, meglibbentse szárnyát, csőrével belecsípjen vállába, bármit megadott volna azért, hogy újra hallja a jól ismert huhogást, lássa a villogó szemeket, várta, hogy berepüljön az ablakon. Mindhiába.
Hedvig soha nem tért vissza.

 

Folyt.köv. :-)

Vissza