Harry Potter és a Remény Szelencéje

(Katie Giorgessa)

XII.

Rémálom fényes nappal

A szikla, a hatalmas erejű szél, a lépcsősor, a csuklyás, a zuhanás… Harry újból a korábbi álmaiból már ismert, rideg márványpadlós folyosón találta magát. Többen is álltak a közelben, mind-mind fekete, a Durmstrang címerével ellátott talárban. Legközelebb Harryhez három lány állt, két magas, vékony, fekete hajú, talán tizenhét évesek, s harmadik egy alacsony, szőke hajú, talán tizenöt éves lehetett akkor, de Harry úgy vélte, szinte semmit sem változott azóta. A harmadik lány Lady Aryan Ferisse volt.
Valamin vitatkoztak, ezt arcukról rögtön leolvasta, de a zsivajban nem hallotta, miről. Közelebb lépett. Corell Jonnes egy gúnyos mosoly kíséretében odavetett valamit Lady Ferissének, de Harry nem értette. Aryan egy hosszú pillanatig felháborodva nézett rá, majd Corell Jonnes befejezte a mondatot, mire a lány felpofozta. Végigkarmolta az arcát, s a csík mentén kék színű vér csillant meg a lány hófehér márványarcán. Corell Jonnes azonnal odakapta kezét, s megpróbálta eltakarni a sebet.
- Áh, szóval ezért vagy olyan biztos benne, hogy te nem lehetsz sárvérű… - vigyorgott Aryan.
Ekkor azonban feltűnt egy világosbarna hajú boszorkány is, egyszerű, fekete talárban, arca ráncos volt, haját kontyba tűzte a fiatalabb Mrs Figg.
- Mi folyik itt? - állt meg csípőre tett kézzel a három lány mellett.
- Semmi, professzor - mondta kényszeredett mosollyal Corell Jonnes, s megpróbálta haját arca elé fésülni.
- Már megint a szegény Miss Ferissét zaklatják?
- Na de professzor - válaszolt tettetett felháborodással a húga.
- Lady Ferisse - kotyogott közbe Aryan.
- Bocsánat. Miss Jonnes, vigyázzon… Nem tudom, mire készül, de ne feledje, tudok magáról mindent - lehelte, s egészen közel hajolt a nála sokkal magasabb lányhoz.
Corell Jonnes komoran a nőre meredt, nyelt egyet, majd halkan kimondta:
- Bizonyítsa be… Nem mintha lenne mit - s az arcába nevetett.
- Nos azt ajánlom, vigyázzon. Egyszer elkapom, ezt megígérhetem - mondta, s közelebb hajolt a lányhoz, hogy csak ő hallja, amit mond. - Ne várja meg, amíg bizonyítékot szerzek, mert akkor repül az iskolából, de egyenesen az Azkabanba!
- Nem tud olyan bizonyítékot találni, amivel ezt elérhetné - válaszolta szemtelenül.
- Ne legyen abban olyan biztos…
Azzal a boszorkány otthagyta a három lányt. Aryan homlokráncolva nézett előbb Corellre, majd Deborah-ra, majd csak annyit mondott:
- Inkább nem akarom tudni - mondta aggodalmasan csillogó szemekkel, azzal ő is otthagyta őket.
Harry körül megfordult a világ, s az éjszaka közepén felébredt álmából. Lady Ferisse ártatlanságában eddig is biztos volt, s ez az álom után sem változott meg. Viszont egy valami nagyon felkavarta. Mrs Figg tudott mindent a Díváról, csak bizonyítani nem tudta. Viszont tisztán emlékezett arra, amit a Díva mondott: "A parancs egyértelmű, senki nem maradhat életben, aki ismeri valódi kilétemet." Ezzel nyílván Mrs Figg is tisztában volt. Harry pedig egyre jobban aggódott amiatt, hogy esetleg újabb igazgatóváltásra lesz szüksége a Roxfortnak…

*

- Most mi jön? - kérdezte Lady Ferisse egy csütörtöki mágiatörténet óra alkalmával.
A tanárnőről már kiderült, hogy valószínűleg az óra előtti öt percben deríti ki, mit is kell tanítania.
- Kik a halálfalók, au… - mondta, majd lecsapta a könyvet, így láthatóvá vált ő maga, ahogy a tanári asztalon könyököl. - Valaki jelentkezne a magyarázatra?
Hermione keze (legalább olyan lelkesen, mint Gloom óráján szokott), a magasba lendült.
- G… öhm… Granger kisasszony? - szólította fel a tanárnő, s fehér kesztyűs kezével megdörzsölte jobb szemét. Lady Ferisse legalább olyan fáradtnak tűnt, mint aki egy hete nem aludt. Különböző árnyalatú szőke tincsei egészen lelapultak, a boszorkánynak nyílván sem ideje, sem kedve nem volt hajkoronája szándékos összeborzolására, s mintha egy kicsit el is aludta volna.
- Halálfalónak Tudjukki hívei nevezték magukat - mondta fel a tankönyv szövegét Hermione.
A tanárnő ásított egyet, majd kijavította:
-… nevezik magukat, Granger, nevezik… - bármily fáradt volt is, arcán megjelent a jól ismert vigyor, hogy kijavíthatta a lányt. - Múlt időben nem lehet róluk beszélni… Sötét Jegy? Pot… Jaj, ne, ki fogja mondani… Na jó, Potter!
- A halálfalók bal karján… ha V… Tudjukki megérinti, pirosból feketére vált, és akkor meg kell jelenniük…
Lady Ferisse bólogatott, ujjait egymásnak támasztva sétált az ablak felé.
- Pontosan. Amint az ujja megérinti a Jegyet, az elszíneződik, és égeti viselője karját.
- Mégis honnan tudja ilyen jól? - kérdezte Hermione támadóan, felszegte fejét, s a tanárnőre meredt, aki megtorpan félúton az ablak és a katedra között, majd lassan, nagyon lassan megfordult, s közelebb lépett Hermionéhoz. - Biztosan ott van a maga karján is.
- Ne nevettesse ki magát, Granger kisasszony - sziszegte fenyegetően.
- Akkor mutassa meg a karját… Mutassa meg, hogy nincs rajta semmi!
- Mégis miért kellene megmutatnom? Mert egy diákom azt mondta? - gúnyosan nevetett, s száját oldalra húzta, úgy folytatta. - Nem tudom, mit akar ezzel elérni, kisasszony, de azt tudom, mit fog vele: a saját eltanácsolását.
- Ez egyetlen könyvben sincs benne. Ha nincs ott a karján, mégis honnan tudná?!
Lady Ferisse ökölbe szorított keze megremegett.
- Kifelé! - mondta, s remegő kezét görcsösen szorítva, kinyújtott karral, mutatóujjával az ajtóra mutatott. - KIFELÉ!
Hermione, aki újabban meglepően szemtelen volt a tanárokkal, hátracsapta haját, s felszegte fejét, felkapta táskáját, kirohant a teremből, és bevágta maga mögött az ajtót. Lady Ferisse egy hirtelen mozdulattal maga mellé kapta kinyújtott karját, majd visszament az asztalhoz.
Harry kábán bámult az ajtóra, amelyen egy pillanattal korábban Hermione rohant ki. Nem értette, hogy mert Hermione így neki esni egy tanárnak, bármennyire utálta is Lady Ferissét, most egyetértett vele, ez már több volt a soknál, meggyanúsítani egy tanárt. Kába merengéséből végül a tanárnő dühödt hangja rázta fel:
- A történtekről tájékoztatni fogom McGalagony professzort, és természetesen hatvan pontot levonok a Griffendéltől.

*

Január tizenkettedike borongós, hétfő reggelén Harry kedvtelenül piszkált egy szem mazsolát müzlijében.
Igen zavart volt aznap reggel, mert tisztán emlékezett rá, hogy az előző éjszaka is a Díváról álmodott, csak épp azt nem tudta, mit. Mintha valaki emléktörlő bűbájjal sújtotta volna, egy körülmény, egy halovány, elmosódott kép, egy érzés sem maradt meg az álomból.
Oldalán Ron ült, sértődötten nézett jobbra-balra, mivel velük szemben Hermione és Kyra foglaltak helyet.
Természetesen ezen a napon is lezajlott a már megszokottá vált beszélgetés:
- Még mindig nem ismered be, Hermione?
- Még mindig nincs mit beismernem, Ron!
- Hagyjátok már abba! - vágott közbe a szokásos Harry-Kyra kórus.
Megérkezett a posta, több száz bagoly röppent be a terembe. Harry is körülnézett, szemével Hedviget keresve, még mindig reménykedett benne, hogy a bagoly csak eltévedt, vagy szabadságra küldte magát, még ha biztos volt is benne, hogy soha többet nem láthatja viszont hóbaglyát, lelke mélyén még mindig élt a remény. Hermione fejére pottyantotta egy vörös macskabagoly a Reggeli Próféta legfrissebb számát. A lány szórakozottan megfordította az újságot, megnézve az időjárás jelentést a hátlapon, mivel mindig azt találta a legérdekesebbnek az egészben…
Visszafojtott nevetés hangzott fel a teremben, s erre Harry is felkapta fejét. A tanárok asztalánál azonnal megpillantotta, mi a nevetség tárgya. Lady Ferisse kétségbeesett arccal, ismétlődő szempilla rebegtetéssel ült, s megrökönyödve nézte az előtte, reggelijében fekvő madarat. Úgy tűnt, egy túlsúlyos pingvin kézbesítette neki a zöld pergamenborítékba bújtatott levelet, mely végül zuhanórepülésben vágódott a címzett elé.
Mrs Figg rosszallóan csóválta a fejét, míg McGalagony egy finom mosoly után visszatért reggelijéhez. Gloom először egy széles vigyorral vette tudomásul a különc postás érkezését, majd kezét szája elé tartotta, végül pedig kezén könyökölve nézte maga előtt az üres asztal, és csak nevetett, nevetett, de nem a baglyon, inkább a tanárnő arcán. Lady Ferisse volt az egyetlen a teremben, aki nem találta ilyen viccesnek a dolgot, meg persze Kyra, aki csak annyit mondott, "Milyen mennyire gyerekes", (nyelvtudása korántsem volt még tökéletes).
- Harry! - csengett Hermione zavart hangja.
- Látom…
- De Harry!
- Hagyd már, Hermione… Kész kabaré ez a csaj…
Hermione fejbe csapta Harryt az újsággal, majd a lap nagyot csattanva ért földet előtte az asztalon. A fiú futó pillantást vetett a szalagcímre, s már el is fordult, hogy láthassa mit művel Lady Ferisse, de azonnal visszafordult, amint fel is fogta, amit látott, felborítva a müzlis tálkát. Az abból kiboruló tej özönvízként borította be az asztalt, de Harryt pillanatnyilag nem tudta érdekelni, mi történik körülötte, valójában tudatáig el sem jutottak az események.

 

Sirius Black újra rács mögött!

Elfogták a körözött gyilkost, aki tizenkét mugli és egy varázsló haláláért felelős

1981. november 14-én a világ egy új korszak hajnalára virradt. Mindenkihez eljutottak a hírek, miszerint a Sötét Nagyúr eltűnt, a rémuralmának vége.
Peter Pettigrew egy volt azon kevesek közül, akiknek sötét gyász borította szívét még ezekben a napokban is, mivel legjobb barátait, Harry Potter szüleit vesztette el. Mélységes gyászában elkeseredett tettre szánta el magát, s megkereste Sirius Blacket, az árulót, aki eladta a Potter házaspárt Tudjukki Nagyúrnak, s aki már roxforti évei alatt törvényen kívül helyezte magát.
Black és Pettigrew egy mugli utcán vívták meg végzetes kimenetelű párbajukat, melyben tizenkét mugli is életét vesztette, mikor Black pálcájával felrobbantotta a szerencsétlen fiút.
Mikor az aurorok odaértek, már nem találtak meg mást az elkeseredett fiúból, csak egyetlen ujját, végül özvegy édesanyja ezt temethette el, s Black csak állt a vértócsák, s mugli járókelők tetemei között és nevetett.
Életfogytiglani azkabani fogságra ítélte a Mágustörvényszék, de büntetése letöltésének tizenkettedik évében megszökött, kijátszva Azkaban rettegett őreinek éberségét. Szökése után majd' három évvel újból elfogták, egy mugli lakossági bejelentés alapján. A dolog érdekessége, hogy a rajtaütéskor vele találták Remus J. Lupint, a Roxfort iskola volt sötét varázslatok kivédése tanárát, James Potter, Sirius Black és Peter Pettigrew diákkori jó barátját. Lupint letartóztatták.
"Black csak azért úszta meg a csókot - nyilatkozta lapunknak Cornelius Caramel Mágiaügyi Miniszter -, mert már nem a dementorok védik Azkabant… Azokért a gaztettekért, melyeket véghez vitt, megérdemelte volna, hogy dementor váljon belőle. A Minisztérium a helyzet magaslatán áll, kézben tartunk mindent." Kérdésünkre, hogy Albus Dumbledore és a Roxfort egy másik tanárának halála is a Minisztérium tudtával és beleegyezésével történt-e, Caramel csak annyit mondott: "Szerintem Dumbledore megint csak játszik… Hiányoznak neki a sötét évek, amíg mindenki benne bízott, szerintem csak elment nyaralni valahová, és valahogy rávette azt a tanárt is, hogy tegyen hasonlóképpen…" Miután lapunk emlékeztette a Miniszter urat, hogy mindkét holttestre rátaláltak, valami olyasmit dörmögött: "Humbug".
Sirius Black megerősített védelem alatt áll, celláját három auror őrzi éjjel-nappal. Remus Lupin ügyének tárgyalását a Mágiaügyi Törvényszék e hét péntekre tűzte ki.

 

- Ez nem igaz… Ez nem lehet igaz… Hogy történhetett ilyen? Még hogy lakossági bejelentésre! - Harry dühében teljes erejéből az asztalra csapott, mellyel elért egy-két felháborodott "Hé!"-t és huhogást.
- Mi van? Lecsuktak egy sorozatgyilkost, és te sajnálod, mi több, mérges vagy, hogy elfogták? - háborgott Kyra szokatlan nyelvhelyességgel.
- Tessék? - Harry egy pillanattal később kapcsolt, mint kellett volna. - Ja, nem, én Lupin miatt mondtam. Lupin miatt, igen…
Harry, Hermione és Ron felugrottak az asztaltól, s a folyosón folytatták a beszélgetést.
- Ez is a te műved? - kérdezte felháborodott hangnemben Hermionétól Ron, és megrántotta a lány karját, hogy felé forduljon.
- Tessék? - Hermione teljesen ledöbbent, s megszorított karjára tette kezét.
- Ez is a te műved? Mugli lakossági bejelentésre… Biztos vagyok benne, hogy te árultad el Siriust! - mondta emelt hangon.
- De Ron! Hermione nem is tudta hol lakik!
- És egyébként sem árultam volna el őt soha!
- Harryt sem, mi?
- Ron én nem tudom, mit akarsz ezzel elérni, de én nem árultam be se Siriust, se Harryt, viszont az utóbbira legalább van egy tippem, ki volt! - kiabálta. - De nem fogom elárulni, ahogy Harryt sem árultam el!
Hermione arcán egy könnycsepp futott végig, majd hátrafordult, s elszaladt. Lépteinek kopogását még sokáig lehetett hallani a folyosón, majd a zaj elült.
Ahogy ott álltak a félhomályba burkolózó folyosón, s mindketten Hermione után néztek, Harry egyszerre rádöbbent, hogy szinte teljesen egyedül maradt. Egyetlenegy felnőtt mágus, vagy, mivel egyik barátjáról sem tudta már mit gondoljon, csak egyszerűen egyetlenegy mágus maradt a világon, akiben megbízott, akiben meg mert bízni, akinek bármit is el mert mondani: Selma Gloom.

 

Folyt.köv. :-)

Vissza