Mikor a fény az árnnyal összecsap

(Katie Giorgessa)

XIV.

Tanácskozás

- Hogy mit kell tennie? - ráncolta szemöldökét Hermione. Igazából nem tudta, mit vár el a nőtől. Azt sem, hogy miben lehetne a segítségükre. Mindenesetre minél többen voltak, annál nagyobb lehetett reményük, hogy sikerrel járnak, így a következőket mondta. - Csak tartson velünk, ne áruljon el minket, és tegyen meg mindent a sikerünkért.
- De tulajdonképpen mi is a célotok?
Újabb csend következett. Ginny és Neville érdeklődve pislogtak Hermione felé, ahogyan Nayra is, végül tekintetüket követve Rita is a lány felé fordult.
- Megölni a Dívát - felelt rekedten.
Nayrából kitört a röhögés, Rita viszont komoly maradt.
- Úgy gondolod, sikerülhet?
Hermione sóhajtott.
- Én vagyok az egyetlen, akinek sikerülhet - válaszolta a lány, s Nayra is elhallgatott.
- Szóval tudod - bólintott fejével finoman Nayra.
- Tudom.
- Kérdés, hogy mit - vigyorodott el. - Én ugyanis még két egyforma variációt nem hallottam a Dívától.
- Miről is van szó? - lépett közelebb Ginny.
- Arról, hogy a mi drága Corellkénk…
- Corell? - vágott közbe Rita. - Csak nem Corell Jonnesról beszélünk?
- De igen… - sóhajtott Nayra. - Arról a Corell Jonnesról, aki elviekben meghalt az Azkabanban, évekkel ezelőtt.
- De a valóságban él, igaz? És ő a…
- Ő a Díva - bólogatott Aryan.
- Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel azzal a nővel - csóválta a fejét Rita. - Valahogy furcsa volt, hogy mindig pont ott volt, ahol történt valami…
- Nagy vetélytársak voltak - magyarázta Nayra. - Rita és Ő. Szóval a lényeg, hogy Hermione és Corell… Szóval a lényük lényege ugyanaz. Azt hiszem.
- De hogy mit jelent ez pontosan, azt te sem tudod, igaz? - kérdezte Hermione teljesen érdektelen hangon.
- Az értelmét nem, de a jelentőségét igen - válaszolt a nő.
- Nos? - szólalt meg néhány másodpercnyi várakozásteljes csend után a lány. - Mi a jelentősége?
- Te vagy a kulcs. A kulcs két világhoz is, s csak rajtad áll, melyik jön el. Ha teljes győzelmet aratsz a Díva felett, akkor követői, az ősi hitet vallók szétszélednek, felmorzsolódnak, s hamarosan beolvadnak a többi közé. De ehhez az kell, hogy a saját fajtádból egyet magad mellé állíts, s hogy megmentsd a Jövőtöket. De ha kudarcot vallasz bármiben is, akár legyőzted a Dívát, akár nem, már nem nyerhetsz.
- Ennél ködösebben már nem is tudtál volna fogalmazni.
- Nem vagyok bolond. Segítenem kell neked, mert ebben állapodtunk meg. Mert az érdekeim ezt szolgálják. Most. De azt már nem, hogy a szádba rágjam, mit kell tenned, és mire ügyelj.
- Végül is logikus - felelte könnyedén a lány, bár igazából fogalma sem volt róla, mit jelentettek Nayra mondatai.
- Már csak egyetlen kérdés - emelte fel fejét Rita. - Mégis hogy akarjátok megölni? Egyáltalán… hogy akarjátok megtalálni?
Nayra színpadiasan sóhajtott, majd helyet foglalt azon a széken, amin ülve már többször kikérdezték.
- Szerintem üljetek le ti is, mert hosszú éjszakánk lesz.
Hermione leült a nővel szemben, majd Ginny és Neville is hasonlóképp tett, nyugtalan pillantásokat váltva egymással.
- Szóval - vette át a szót Hermione. - Hol kell keresnünk őt?
- Kat… katakombák - nyögte a nő, majd mellkasa jobb oldalához kapott.
- Mi baja van? - ráncolta szemöldökét Neville.
- Protestare Parola - nézett körbe Aryan. - Nem tudom, hogy mondják a nyelvünkön. Talán úgy lehetne fordítani, Tiltakozó Szó. Egy bűbáj… jóval hasznosabb, mint az emléktörlés, ugyanis a személy emlékszik rá, mindenesetre nem tudja elmondani senkinek.
- Tehát, ha jól értelmezem, akkor barkóbázni fogunk egész éjjel - sóhajtott Ginny.
- Valahogy úgy… Nem óhajtok meghalni azért, hogy segíthesselek titeket…
- Elmesélhetné nekem valaki, hogy Aryan mégis mi a halált keres itt? - nézett körbe Rita.
- Te sem mondtad el, mit kerestél a sövény alatt - jegyezte meg epésen Hermione.
- Sztorit… Roxmorts óta követlek… Mármint, azóta követtelek ide…
- És elmondtad valakinek? - szólt keményen Hermione.
- Ugyan minek nézel te engem? - tárta szét a kezét a boszorkány. - Jó cikk születhetett volna belőle… Bár azt mondod, nem vették volna meg? Na mindegy… Szóval csak ezért. De nem akartam semmi rosszat írni… csak a tényeket.
- Kicsit későn jöttél erre rá - morogta Hermione.
- De Aryan hogy került ide? - makacskodott Rita.
- Nos… Aryan egyetlen mozdulattal meg tudja ezt magyarázni. Nayra, kérlek.
A boszorkány engedelmesen talárja ujjához nyúlt, és felgyűrte azt a könyökéig, majd alkarja belső oldalát fordította felfelé.
Rita felsikoltott, s Ginny is elkapta tekintetét. A nő hófehér alkarján ugyanis kirajzolódott a Sötét Jegy, de nem feketén, ahogy normálisan szokott, hanem égő vörösen. Nayra arca kissé megrándult, ahogy végigtekintett rajta, s összeráncolta szögletes, fekete szemöldökeit, s szemei, melyek a kandalló halvány fényében most egészen sötétnek tűntek, villámként cikáztak jobbra-ballra, s egyértelműen idegességről árulkodtak.
- Szóval halálfaló voltál… te is.
- A Díva nem halálfaló - rázta a fejét Nayra. - Igencsak ideges lesz tőle, ha valaki annak nevezi - tette hozzá a nő, s Hermione figyelmét nem kerülte el, hogy elkezdte a nyakát dörzsölgetni.
- Nem csodálom - mondta sötéten a nő.
- Hé, azért ha ti nem is tartoztok közénk, én még azért hiszek egy pár dologban… - tiltakozott a nő.
- Például? - szólt oda undorodó arccal Neville. - A hatalomban? Mások életének megkeserítésében? A vér fontosságában?
- A születés fontosságában - javította ki Aryan, s bár szemei dühödten villogtak a fiúra, hangja halkan, nyugodtan csengett. - A Sorsban.
Hermione elgondolkozva pillantott a nőre. Sors… Eleve elrendeltség… Korábban nem hitt ilyenekben. Babonásságnak tartotta őket, s őszintén hitte, hogy az ember maga dönthet sorsa felől, s alakíthatja azt cselekedeteivel kedve szerint.
Most azonban elbizonytalanodott, s újból eszébe jutott a napfényben fürdő csónakázó tó, a saját dühödt arca, és a hisztiző kisöccse, aki… aki azóta halott.
Kezei ökölbe rándultak, torka összeszorult, de nem sírt. Most nem sírhatott.
- Hermione? Hermione, hallod, amiről beszélünk? - csattantak ostorcsapásként fülében Ginny szavai. - Hermione?
- Öh, igen, igen, persze. Mit is mondott és ki?
Rita sóhajtott.
- Azt mondtam, hogy teljesen mindegy ő miben hisz. Mert mint tudjuk, a halálfalók saját magukon kívül nem akarnak másnak jót, nem törődnek senkivel. Élni és élni hagyni, ebben nem hiszel, ugye Aryan?
- Én abban hiszek, hogy bár az életet ajándékba kapjuk, ki kell azt érdemelni -jelentette ki komolyan.
- Ez kissé ellent mond neked… - húzta ajkait szögletes mosolyra Rita. - De a lényegen nem változtat.
- Bizony nem - vette át a szót Hermione. - Most az a fontos, hogy hogyan találhatjuk meg a Dívát. Hol van ő? Miféle katakombák?
- Alagutak - suttogta halkan, rekedten Nayra. - A föld alatt.
- Hogy juthatunk oda? A halálfalók hogy érik el?
- Halálfaló oda nagyon ritkán teszi be a lábát. Kivéve azok, akik tanácsot adnak… Meg akik… nos, akik "elbeszélgetésre" mennek oda… De azok általában nem élik túl… Kivéve persze Corell, aki többször járt ott mint az összes többi együtt véve… Ő túlélte, de senki más nem… Bár… ha meggondolom Debra és én is voltunk ott egyszer…
- Ne erről fecsegj - szólt közbe Hermione. - Azt mondd, hogyan juthatunk oda.
- Hát… Elég problémás megközelíteni… Mert ugye feltérképezhetetlen. Így hopponálni sem lehet oda, mert előfordulhat, hogy a Szaharában kötsz ki… Egy térképet kaphatok?
Ginny felugrott, és a kandallópárkányon sorakozó könyvek felé intett, melyek közül az asztalra röppent az egyik legvékonyabb. Ginny felcsapta a vastag bőrkötést, s kiderült, hogy a könyvben mindössze egyetlenegy dupla lap van. A lány rászegezte pálcáját, majd jól érthetően ezt mondta:
- Nagy-Britannia domborzata.
A lapon zöld, kék, barna és sárga foltok és vonalak kezdtek kavarogni, s hegyeket, dombokat és alföldeket formáltak, tengert, tavat és folyókat, majd fekete csíkocskák úsztak be a képre, s foglalták el helyüket a formák mellett betűkké formálódva.
Nayra nagy levegőt vett, majd kezét újra mellkasa jobb oldalára szorította, s Hermione kezdett egyre biztosabb lenni abban, hogy a nő szívére teszi ilyenkor balját. Attól, hogy az emberek a baloldalon tartják, attól még a szilézeknek lehet, hogy jobboldalt van.
- Szóval ez a valami valahol itt van - mutatott a lap közepére Nayra, nem messze Widra St. Capdel nevétől.
- Kivételesen megbocsátjuk, hogy értelmetlen mondatokat mondasz, azt hiszem - nyugtatta meg a nőt Hermione, hogy érti, amit mond.
- Legkönnyebben úgy juthatunk oda, ha gyalog megyünk olyan tizenöt kilométer mindössze.
- Tizenöt kilométer? - csattant fel Ginny. - Tizenöt kilométerre van a Díva a házunktól?!
- Igen.
- És a Díva is ennyit gyalogol?
Nayra sóhajtott.
- Ő oda tud menni - mondta, de látszott rajta, hogy a lány tudatlansága megőrjíti.
- És mi miért nem tudunk?
- Mert varázserő és tudás dolgában sehol sem vagy hozzá képest, nagyszájú kis vakarcs, azért! - Nayra izmai megfeszültek, s előrébb csúszott székén. Hermione keze még szorosabban kulcsolódott a pálcájára, de végül nem kellett használnia, mert a nő inkább folytatta.
- Az utolsó dolog, amiben segítenem kellene nektek a megállapodásunk szerint az az, hogy hogyan jussatok be. A válaszom rövid. Lehetetlen.
- Miért? - kérdezett rá Hermione.
- Mert egyetlen bejárat van. Azt pedig őrzik. Sokan. Meg aztán a járőrök is ott vannak…
- Ki lehet játszani bárkit. Ráadásul azt mondtad, nem sokan mennek oda.
- Hát nem is… De vannak egy páran, akiket fogva tartanak.
- Fogva tartanak? Például?
- Ezt én sem tudom. Nem az én dolgom.
- Hát akkor mi a tiéd?
Aryan megemelte fejét. Eddig leginkább az asztalnak, vagy maximum Hermione vállának beszélt, most azonban a lány szemébe nézett.
- Azt nem kötöm az orrotokra.
Hermione kissé oldalra fordította fejét.
- Nem? - szólt, bár inkább mondta, mint kérdezte. Közben felemelkedett a székről, és pálcáját ujjai közt forgatva lassan Nayra felé lépdelt. - Biztos vagy benne?
- Igen. Mert nem tartozik sem rád, sem senki másra - szólt aránylag nyugodt hangon a nő, bár pillantását egy pillanatra sem vette le a pálca felé közelítő, fenyegető végéről. - Azt azonban kinézhetnéd belőlem, hogy nem egyszerű őrboszorkány vagyok, hanem a legjobbak egyike.
- Szóval a leggyengébbek őrzik a kijáratot? - vonta le a következtetést Hermione.
- Ezt sem mondtam - tiltakozott a boszorkány. - Látom, még mindig nem érted a hierarchiánk lényegét, alapelveit. Minél nagyobb varázserőd van, minél jártasabb vagy a mágiában, annál előrébb vagy, és annál fontosabb feladatokkal bíznak meg. Mindazonáltal ha belegondolsz, rájöhetsz, hogy a katakombák őrzése nagyon is fontos feladat. Így nem a legalacsonyabb rangúak végzik. Igaz, nem is közülünk kerülnek ki az őrök.
- "Közülünk"? - vonta magára a boszorkány figyelmét Ginny.
- A már oly sokszor említett néhány ember többek közt. Akik a tanáraitok is voltak - magyarázta Nayra.
- Akik szintúgy a Dívát őrizték - vonta fel szemöldökét Hermione, s közben visszasétált helyére.
- Személyesen őrizni a Dívát… Az egészen más. Az roppant megtisztelő feladat állítólag…
- De persze maga nem őrizte, hanem ellenőrizte - mondta Hermione elgondolkodva. - Mégis, hányan őrzik a kaput?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy a Díva mit parancsol. Ha úgy gondolja, akár húszan is lehetnek ott. Ha biztonságban érzi magát… akkor lehet, hogy csak néhány ember. De persze attól is függ, kiket állít oda.
- Szóval nem lehet tudni.
Nayra némán megrázta a fejét.
- Most már elmehetek? - arcán csak most látszott igazán, hogy mennyire megviselték a fogságban töltött napok. - Teljesítettem a megállapodás rám eső részét. Most te jössz!
- Azt mondtam, elengedlek, ha már ott leszünk. És mint látod, még nem sikerült eljutnunk oda.
Nayra hallva Hermione válaszát, mely cseppet sem tetszett neki, karba fonta kezeit, és hátrébb csúszott a széken, majd mintha valami különös zaj csapta volna meg fülét, kissé megemelte fejét. Hermione követte pillantását, s az egyik fenti ablakban meglátott valamit. Valamit, ami mozgott, s most eltűnt onnan.
Összeráncolta szemöldökét, s elfordította tekintetét. Hátán végigfutott a hideg, izmai megfeszültek, szemei káprázni kezdtek, annyira koncentrált, hogy bármilyen idegen hangot kihallhasson az éjszakai csendből. Egész lényében szétáradt valami megmagyarázhatatlan feszültség, idegszálai a pattanásig feszültek.
- Ginny - szólalt meg halkan. - Hol lehet még kijutni a házból?
- Az ajtón kívül? - nézett rá értetlenül a lány. - Van egy hátsó kijárat is, a hátsó kert felé, de azt nem…
- Gyertek - vágott közbe Hermione, s azonnal felállt, majd Nayrahoz lépett. - Tartsd ki a kezed.
- Minek? - nézett rá a nő.
- Add a kezed! - mondta idegesen, de még mindig suttogva a lány, majd megragadta és összefogta a nő mindkét csuklóját, hogy erős kötelekből bilincset varázsoljon rájuk.
- Csendben. Feltűnés nélkül. Meg se próbáljatok világítani - mondta a lány nyomatékosan, majd Ginny és Neville nyomában elindult a nappali szoba mellett futó kivilágítatlan folyosón.
- De Hermione, minek…
- Csss. Nem érdekes. Remélem, hogy tévedek - suttogta a lány, majd Nayrára nézett.
A boszorkány szemei tompák voltak, s semmilyen érzelemről nem tanúskodtak. Kábán meredt maga elé, mintha már nem is érdekelné, mi fog történni.
Ginny az ajtóval bajlódott. Csak hosszas küszködés után sikerült rábírnia, hogy utat engedjen a kis csapatnak. Ginny kinyitotta az ajtót, s előreengedte társait.
Neville lépett ki először a szabadba, s ahogy lábai átlépték a küszöböt…
Vhom!
Egy hatalmas, sötét alak, ennyi látszott, semmi más, magával ragadta a fiút, majd velőtrázó sikoltást hallatott.
- Futás! - kiáltotta el magát Hermione. - Az erdőbe! Mindenki!

 

Folyt. köv.

Vissza
15. fejezet