Mikor a fény az árnnyal összecsap

(Katie Giorgessa)

XVII.

Temetés

- Hermione?
- Hermione?
- Hermione!
- Ébredj már, szerencsétlen!
Hermione kinyitotta a szemét. Egy hatalmas fenyőfa gyökere közt feküdt. Tőle nem messze egy kövön ült Nayra, hozzá tartozott az utolsó, kedves megjegyzés. Felette pedig Rita és Ginny álltak, s felváltva szólongatták. Mindkettejük talárja elszakadt itt-ott, s kezük és arcuk is sártól volt mocskos.
- Bocs, hogy leütöttelek - nézett rá Rita sárfoltos szemüvege mögül.
- Neville-lel... mi van? - kérdezte vékony hangon Ginny, meg sem várva a választ az előző kérdésre.
Hermione megingatta a fejét, majd felült, és nagy levegőt vett.
- Meghalt... Az antrox ölte meg.
- Antrox? - nézett rá zavartan Ginny.
- A Szörny... ami repked, és aminek a hangjától te is megijedtél.
Ginnyt azonban nem érdekelte túlzottan, hogy mi is az antrox. Nagy, mélységesen szomorú barna szemeivel a fa gyökerei felé nézett.
Hermione azonban nem törődött vele, nem akart részt vállalni gyászában, nem akarta még ezt a terhet is a vállára venni, úgyhogy inkább sietve felállt.
- Hol vannak a halálfalók? - kérdezte.
- Azt hiszed, figyeltük őket? - kérdezett vissza Rita. - Örültünk, hogy meg tudtunk lógni előlük... Mikor elváltunk... huh, van egy olyan érzésem, hogy az ikerpár valamelyik fele üldözött minket... Csodálkozom, hogy a Díva ilyen nagy erővel akart elkapni minket. Nagyon fontos lehet neki - mondta Rita, s kifejezetten gyanakvón pillantott Hermione felé.
- Gyertek utánam, el kell bújnunk valahol - terelte el a szót a lány. - Félek, hogy ránk akadnak.
- Hová akarsz menni? - kérdezte Ginny, aki bár nem sírt, látszott rajta, hogy csak egy hajszálnyi választja el ettől.
- Találtam fönt egy barlangot... Ott elbújhatunk. Aryan? Bírod még?
- Engem megölni sem lehet... te mondtad - rántotta meg vállát a boszorkány, azonban arcán látszott, hogy ennél sokkal súlyosabbak sebesülései.
- Neville testét el kellene temetni - szólt hirtelen Ginny.
- Oh, Ginny - nyögte Hermione. - Nem kockáztathatjuk hogy...
- Oda akarok menni! - emelte meg hangját a lány. - Legalább temessük el - szólt aztán jóval halkabban, s szemei egyre jobban csillogtak. - Nem akarom, hogy temetetlen feküdjön valahol...
Hermione némán nézett a lányra, és mert érezte, így helyes, rövid gondolkodás után ezt mondta:
- Rendben, Ginny. Eltemetjük.

*

Fekete madár szállott a komor sziklák és az éjben rejtező fák fölött, s a hold arcát eltakaró felhők egyetlen fénysugarat sem engedtek át, hogy végigsimogathassa a madár valaha oly színes, tarka tollait.
Aztán a szikla megnyílt, barlang szája körvonalazódott rajta, s a madár önként repült bele, hogy aztán elnyelje a hegy gyomra, hogy ne engedjék el őt, a Remény szárnyaló szépségét soha többé a zordon sziklafalak.

Így ébredt Hermione, elszántan, reményvesztetten. Aztán Ginnyvel némán kaptattak fel a hegyre a hajnal sötétjében. Lelkét egyre borúsabb, elkeseredettebb hangulat ülte meg, s ezzel egy időben szeméből fokozatosan tűnt el a fény.
Olyanná kellett válnia, mint ellenségei, ha fel akarta ellenük venni a harcot.
Hiszen hogy állhatott volna szembe az a naiv kis fruska, aki volt a Dívával, minden idők egyik leghatalmasabb boszorkányával, Voldemort első számú hívével?
Emlékezett, pontosan emlékezett még rá, milyen volt akkor, s tisztán látta, mennyit változott azóta.
Néhány hét... rövid idő, mégis, ennyi borzalom még az ő törékeny lelkét is megedzette, s csoda, hogy nem roppant össze a teher alatt.
Néhány héttel korábban még sírt, őrjöngött, zokogott volna, ha valamelyik barátját megölik - ahogy az meg is történt.
Most higgadt és nyugodt volt, s nem zaklatott, mint Ginny, aki akkor is könnyezett, mikor mellette lépkedett.
A könnyek a gyengeség jelei, s e gyengeség maga a szeretet. Ez veszett ki belőle. Mert ő már nem szeretett semmit, egyedül a bosszút áhította, mindennél jobban.
S a rengeteg áldozat mellett már nem számított, mit veszít el. Csupán azt akarta, hogy bűnhődjön érte, akinek kell, hogy az igazság helyre álljon. S nem érdekelte, hány életet kell feláldoznia vagy elvennie érte!
Bosszút állni...
Bosszút állni mindenkiért akit a Díva elvett tőle!
Bosszút állni Harryért. Bosszút állni Ronért. Bosszút állni Siriusért, McGalagonyért, Twaddyért, Neville-ért. Bosszút állni Gemeniért, Pitonért, Dumbledore-ért. Bosszút állni a Weasley-családért. Bosszút állni mindenért és mindenkiért, amit vagy akit a Díva elpusztított és megölt, amitől vagy akitől valaha is elvett valamit vagy valakit! Bosszút állni saját magáért, tévedésből kapott, s ellopott életéért.
Már nem érdekelte. Már nem érdekelte semmi, csak hogy megkapja, amit akar. Látni a Dívát a porba hullani. Látni a szemében a csalódottságot, hogy egy sárvérű lány rácáfolt elveire. Látni akarta, hogy még a halálfalók is elbizonytalanodnak. Látni akarta, hogy hal meg a halhatatlan, s vele együtt az örökkön élő is!
Bosszút akart állni a barátaiért, a tanáraiért, mindenkiért! Bosszút akart állni a Díván s vele együtt Voldemorton.
Bosszút akart állni, amiért életre keltették őt, a Díva ellentettjét, negatívját. Bosszút akart állni ezért rajtuk az öccséért is, aki igazi életet kapott, s őmiatta nem tudott élni vele!
Bosszút akart állni, amiért egy ilyen szerencsétlen, szomorúságos életre hívták őt, az egyetlent, akit nem Manassé teremtett, de akit az Örök Álmodó szeszélyes kedve irányított.
Az Álmodó, aki kedvét leli a világ nyomorúságában. Az emberek szenvedésében. Aki csak játszik a hatalommal, mely megadatott neki.
Ha ő bírna vele...! Ha ő lenne az Álmodó...! Ha emberek sorsa felett rendelkezhetne...! Első dolga lenne eltörölni a föld színéről mindazt, aki valaha is halálfalónak vallotta magát, vagy csak kapcsolatba került velük. Mindazt, aki a régi hitükben osztozott velük.
Mindenkit!
A Dívának meg van a hatalma hozzá... Ő élet s halál felett dönt. S él is ezen jogával, hiszen ezért is tehetett rá szert. Ő el merte venni mások életét, ha érdekei úgy kívánták.
Az is csoda, ha bejutnak a Díva búvóhelyére, s ő mégsem akart meghátrálni. Rita, Ginny és Nayra. Felesküdtek rá, hogy követik, s ő most kész volt feláldozni életüket s a sajátját is az ügyért.
Nayra elhagyja őket, amint lehet, s visszatér úrnőjéhez. Hű és elhivatott - még ha rossz ügyet szolgál is. Ha mást nem, ezt becsülte benne a lány. Hogy akarata hajlíthatatlan volt, s bár kegyetlen büntetésre számíthatott, vissza akart térni, hogy tisztára moshassa becsületét saját mércéje szerint. Hermione még akkor sem értette, hogy mit jelent az: "a Díva kegyet gyakorol".
Rita... Ritának semmi vesztenivalója - senkije és semmije nincs egy megtagadott múlton kívül.
Ginny... Ginny megállíthatatlan, ebben biztos volt. Minél inkább próbálná lebeszélni, annál inkább vele akarna tartani. Pláne most, hogy Neville is meghalt. Így most tagadhatatlanul is okot kapott a bosszúra. S bár a jövő szempontjából mindnyájuk közül ő volt a legfontosabb, ezt nem mondhatta el neki.
Egyébként is, Hermione úgy döntött, az Álmodó kezébe helyezi életét, immáron tudatosan. Teszi, amit kell, és nem tölti idejét felesleges elméletek gyártásával, s hagyja, hogy a Sors kedve szerint sodorja magával.
Hetekkel ezelőtt még érzett. Sírt, örült és dühös volt. Most - most csak létezett, és döntött. Higgadtan és tárgyilagosan. Nem számolva vele, kit veszített el, és kit fog még ezután.
Már nem volt veszteni valója. Lemondott már mindenről, ami ő maga volt korábban.
Akkor, hetekkel ezelőtt, még forrt benne a düh, s ő bosszút esküdött anélkül, hogy tudta volna, mit kell feladnia ezért: az életét.
Akkor és ott, mikor a laza földet Neville Longbottom véres testére dobálták, már nem érzett semmit, csupán kötelességét teljesítette, mikor Ginnynek segített.
Mikor a lány egy görbe ágat szúrt a sír végébe fejfaként, s levelekkel hintette be azt, könnyeket ejtett. A fájdalom, s egyben a szeretet könnyeit is. Lehajolt, letérdelt a rögtönzött sírhoz, s vállát hosszú percekig rázta a zokogás.
Ő azonban csak állt, messze onnan, a sziklafal árnyékában. Csak állt és nézte a testet, a sírt, s magában azon töprengett:
Vajon miért nem tüntették el ezt az árulkodó nyomot a halálfalók?

Bár mindenki azt hitte, nem Neville-t temették azon az éjjelen.
Hermione temette saját magát.

 

Folyt. köv.

Vissza
18. fejezet