Sárkányfogvetemény

(Árnyékmacska)

II.
A torony

- Harry! Harry!
A fiú majdnem előrebukott a bableveses tányérba, ahogy feje lecsúszott támasztó kezéről.
- Harry, mi bajod van? - hajolt felé Ron aggódva. Hermione is nyugtalanul nézett rá.
- Reggel óta csak tengsz-lengsz.
Harry nem válaszolt. Megrázta a fejét, hogy kijózanodjon. Nemigen sikerült neki; még mindig nem tudott szabadulni az éjszakai álom emlékétől. Alig aludt utána, így úgy lézengte végig a napot, mint egy kísértet. A sebhelye már nem fájt annyira, de annál idegesebb volt. A tányércsörgés és a diáksereg zajongása az ebédlőben mindenesetre jót tett neki, de még így sem nyugodott meg.
Sehogy sem tudott választ adni álma nyomán felröppent kérdéseire. Amikor elmesélte barátainak, sem Ron, sem Hermione nem tudott mit kezdeni vele. Hermione ugyan mosolyogva viharzott be a Griffendél-torony klubhelyiségébe délután, de ő is csak annyi hírt hozott, hogy kiderítette, a rokka és a szövőszék a mágikus világban már vagy két évszázada nincs általános használatban, előtte pedig igen bonyolult és nehéz varázslatok nélkülözhetetlen eszköze volt, többek közt igazi láthatatlanná tevő köpenyt is csak ezek használatával lehetett készíteni; továbbá, hogy a muglik világában az ipari forradalom óta idejétmúlt eszköznek számít, ami körülbelül egy időben volt a varázsvilágban való elévülésével. Tovább is szónokolt volna, de Ron rámordult, hogy ennyit még ők is tudtak, mire Hermione sértődötten elvonult egy sarokba és vacsoráig tüntetően nem állt szóba Ronnal. Harry csipetnyi iróniával gondolt arra, hogy ami őt illeti, fogalma sem volt a lány által kiásott dolgokról - már ami azok első felét illeti-, de mással volt elfoglalva ahhoz, hogy megkövesse Hermionét. Ha a rokkát és a szövőszéket kétszáz éve nem használják, miért azon dolgozott az a nő? Talán valami régi Roxfort-beli históriát álmodott újra?
- Sir Nicholas, kérdezhetek valamit? - fordult a mellette helyet foglaló Félig Fej Nélküli Nickhez, aki melodramatikus önsajnálattal az arcán nézte a falatozó diákokat, de a kérdésre készségesen fordult Harry felé.
- Parancsolj, ifjú Potter.
- Mondja, van tudomása arról, hogy kísért-e a Roxfortban egy nagyon hosszú hajú, fehér ruhás… nagyon-nagyon szép nő szelleme? - Harry egy kicsit elpirult, ahogy kimondta az utolsó pár szót. Nem tudta, hogyan jött ez a szájára, hisz nem is látta a nő arcát… de visszagondolva a képre, nem is lehetett másmilyen az az asszony. Ron és Hermione is kíváncsian hajolt közelebb, hogy hallja Sir Nicholas válaszát, amiből azonban nem tudtak meg sokkal többet.
- Ha kísértene ilyen fehérszemély itt, biztos lehetsz benne, fiacskám, hogy nem egyedül ülnék itt az asztalnál…-Sir Nicholas felsóhajtott. - De sajnos valamirevaló nőkből soha nem lesz kísértet… csak az ilyen Hisztis Myrtle-félékből - morogta megvetően.
Ron annyira lehajtotta a fejét, hogy a nagy nevetésben kis híján kiprüszkölte a babot a tányérjából. Harry épp csak elmosolyodott - a nevetéshez is álmos volt-, de kényszeredetten úgy döntött, nem törődik tovább az üggyel. Körülnézett a teremben.
Már túl voltak a beosztáson és javában folyt a vacsora. A tanulók vidáman beszélgettek, de a tanári asztalon, úgy tűnt, eléggé fagyos a hangulat. Azon Harry cseppet sem csodálkozott, hogy Piton professzor arcán sötét árkok gyűrődnek, vagy hogy McGalagony mozdulatlanul ül a székén, mintha karót nyelt volna, és hozzá sem nyúl semmihez, ez nem volt idegen viselkedés a két tanártól - de hogy a birkatürelmű Flitwicket, vagy Hagridot, sőt magát Dumbledore-t is idegesnek látja, az már nyugtalanította.
- Nézzétek csak, két hely is üres - mutatott oda Hermione. - Lehet, hogy nem sikerült embert szerezniük a sötét varázslatok kivédésére?
- Vagy megint Mordont választották - vágat rá Ron, utalva rá, hogy amikor legutóbb ő volt kijelölve tanárnak, az öreg auror erősen elkésett az évnyitóról- még ha nem is ő volt az igazi Mordon… Harrynek valahogy elment az étvágya, ahogy eszébe jutott a história.
- És Ogma professzor is eltűnt! - jött rá hirtelen Hermione.
Ron értetlenül nézett rá.
- Hát az meg ki?
- A rúnaismeret-tanár - felelte Hermione kétségbeesetten. - Jaj, ugye nem küldték el? Annyira jó tanár volt…
Mielőtt Ron megjegyzést tehetett volna, hirtelen csendülés hatolt a fülükbe - McGalagony kocogtatta meg késével a poharát.
- Egy kis figyelmet kérnék!
Dumbledore felállt, és megvárta, amíg elhallgat a diákság..
- Köszöntök mindenkit ezen az estén! - Hangja kierősítő varázs nélkül is bezengte a hatalmas csarnokot. - Új tanév veszi kezdetét, bár sajnos nem olyan gondtalan, mint az elmúltak.
Szavaira halk mozgolódás volt a válasz. Mindannyian tudták, miről beszél az igazgató.
- Minden szükséges óvintézkedést megteszünk, amit csak lehetséges, hogy biztonságban legyetek. A házvezető tanárok el fogják nektek mondani az új szabályokat, de elöljáróban megteszem én is. Először is, a hálókörletekbe este hatra vissza kell érni, onnan azon túl senki el nem mozdulhat. A tanórákra mindig tanár fog kísérni titeket, és folyamatos lesz a felügyelet, tanítás alatt csakúgy, mint a szabadidős tevékenységekben. A fegyelmi kihágásokat fokozottan fogjuk büntetni, tehát kérném a gyakorlottabbakat is- e mondatánál élesen a Griffendél asztala felé nézett -, hagyjanak fel szívderítő szokásaikkal.
- És akkor ki fogja megint megmenteni az iskolát? - mormolta Ron az orra alatt. Közel ülő társai alig tudták visszafojtani a nevetést, csak Hermione vetett a fiúra szigorú pillantást, de nem jutott ideje megszidni, mert hirtelen ajtócsapódás hangja hasított a levegőbe.
A tanári asztal mellett nyíló oldalajtón egy fiatal lány lépett be. A diákság egy emberként mordult fel-nem volt még rá példa, hogy egy tanuló használja a tanári ajtót (márpedig a lány ilyen messziről nem tűnt idősebbnek egy gyereknél), de a következő pillanatban elnémultak. A lány nem a diákok asztala felé vette az irányt, hanem a tanárokéhoz ment, vagy inkább futott gyors léptekkel. Kikerülve a tanári asztal végét, Dumbledore-hoz ment, aki viszonylag mély főhajtással üdvözölte. Úgy tűnt, mond valamit a nőnek, aki fejét finoman ingatva válaszolt. Harry nem hallotta ilyen messziről, de arra esküdött volna, hogy nem angolul beszélnek. Dumbledore bólintott és invitáló mozdulattal intett egy üres szék felé. A lány helyet foglalt, Bimba professzor és Madame Pomfrey között- ugyanott, a tanári asztalnál. A diákok kikerekedett szemmel nézték a jelenetet.
- Hát ez meg kicsoda? - susogta Hermione az orra alatt.
- Kit érdekel… Harry, minek neked kísértet, ha ez a nő itt van! - jegyezte meg Ron tátott szájjal. Az első megdöbbenés után Harry is észrevette, mire céloz barátja- az újonnan érkezett jövevény kifejezetten csinos volt. Dumbledore azonban nem hagyott sok időt, hogy szemügyre vehessék.
-Ezenkívül be kell jelentenem néhány változást a tanrendben - folytatta. - Tekintettel arra, hogy nem sikerült megfelelő személyt találnunk a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatására, az órát töröltük a tanmenetből.
Ezen, ha lehet, még jobban meglepődtek a diákok. Harry észrevette, hogy Piton arca dühös grimaszba rándul.
- Hogy lehet ez? - sopánkodott Hermione. - Hiszen az nagyon fontos tantárgy!
Máskor egyöntetűen lehurrogták volna a többiek, de most valahogy mindenki igazat adott neki.
- Még mindig biztos vagy benne, hogy Dumbledore tudja, hogy mit csinál? - morgott Ron, de olyan halkan, hogy csak Harry hallotta.
Dumbledore várt egy kicsit, csak azután intett csendet.
- A másik fontos hír: kiváló rúnaismereti tanárunk, Ogma professzor nyugdíjba vonult.
- Jaj, nee…! -nyafogta Hermione, Dumbledore azonban még nem fejezte be.
- Helyét a magyarországi Sámánegyesület igen érdemes tagja, Ferenczy Réka kisasszony veszi át.
Az imént leült lány felé bólintott, aki biccentéssel viszonozta köszöntését. A terem gépiesen kezdett tapsba - a fiatal lány, vagyis: tanárnő megjelenése által kiváltott döbbenet újra ráült a társaságra.
Ron az első pillanatban köpni-nyelni nem tudott, de aztán megtalálta a hangját.
- Na szép, ettől féltem-kapunk egy tanárt, aki nemhogy a varázspálcát nem tudja használni, de ráadásul az elemiből is éppen most szabadult! - jegyezte meg epésen. - Fe.. és még a nevét sem lehet kimondani.
- Most már nem is esik neked akkora súllyal latba, hogy szép? -sziszegte felé Hermione dühösen- neki az első pillanatban szimpatikus volt a nő.
Harry nem felelt. Jobban megnézte magának a nőt, már amennyire ellátott odáig.
Ferenczy Réka közepes magasságú, de nagyon karcsú lány volt, alakja olyan törékeny, hogy attól lehetett félni, az első széllökés elfújja. Az arcát ilyen messziről Harry nem tudta kivenni; csak annyit látott, hogy feltűnően finom vonású, elefántcsontfehér bőre lágyan csillámlott. Fején sötétkék alapon fehér mintás kendőt hordott, ami hátrafogta rakoncátlankodó, hosszú vörhenyesbarna hajának tincseit. Öltözéke még ennél is furcsább volt: fehér, a karján virághímzéses inget, rajta rövid bőrmellényt viselt; a derekán veretes övet, hosszú bőrnadrágot és térde aljáig érő, szintén veretes csizmát, talárt viszont egyáltalán nem. Második ránézésre is nagyon csinos volt, azt meg kellett hagyni, de inkább tűnt bulizós kedvű tinilánynak, mint felnőttnek, neadjisten tanárnak. Harry biztos volt benne, hogy nem több húsz-huszonegy évesnél és akkor már nagyon messzire tolta ki a korát. Figyelmét nem kerülte el, hogy milyen ellenségesen tekint rá Piton. Az okot ugyan még csak nem is sejtette, de elég volt, hogy máris rokonszenvet érezzen a nő iránt, és együtt érezzen vele- neki is valahogy így kezdődött a Pitonnal való kapcsolata…
Harrybe hirtelen belehasított felismerés.
- Ron! - kapott barátja karjához. -Hiszen ez az a nő, akit tegnap láttunk a csarnokban!
Ron már csak hivatalból is tovább vágta az undormány képet, de ahogy ő is jobban megnézte Ferenczy Rékát, leesett a szája.
- Tényleg! Akkor azért volt neki olyan köpenye! Pont olyan virághímzés volt azon, mint most a blúzán- tette hozzá gorombán. Harry majdnem elnevette magát. Ronon látszott, hogy azért sem fogja feladni a véleményét a nőről.
A vacsora további része hamar eltelt. McGalagony és a többi házvezető tanár kiosztotta az órarendeket, aztán a diákok elindultak hálókörleteikbe. Harry komótosan baktatott-olyan fáradt volt, hogy ha Ron nem fogta volna a karját, bizony orraesett volna párszor.
- Csak nem álmos a mi Potterünk? - csattant fel hirtelen egy jól ismert, gúnyos hang- a mardekárosok, pechükre, egy darabon velük együtt mentek a folyosón. Draco Malfoy persze halkan csúfolódott, nehogy a kísérő tanárok meghallják.
- Neki csak karikák vannak a szeme alatt, de neked naplemente lesz mindjárt! - fenyegetőzött ugyanolyan halkan Ron, de Harrynek még ahhoz sem volt kedve, hogy visszavágjon Malfoynak. Draco persze nem hagyta annyiban Harry zrikálását, és látványosan forgatta órarendjét. - Szegény, álmos Harry Potter, pedig még el sem kezdődött a tanítás… bezzeg, ha belenézne az órarendjébe… Héé, mi ez? - csattant fel hirtelen, dühösen. - Miért van nekem rúnaismereti órám, amikor nem is vettem fel?
Egyszerre mindenki forgatni kezdte az órarendjét.
--És nekem? - tódította Lavender Brown, ahogy jobban megnézte az órarendjét.
- Na és nekem? - kiáltotta Parvati Patil majdnem hisztérikusan.
Egyre-másra jöttek a felháborodott kiáltások, amíg a hátul lépdelő Piton le nem zárta az ügyet. Hangjából, Harry megdöbbenésére, csak úgy csöpögött az undor.
- Hallhatták, hogy a sötét varázslatok kivédését törlik a tantervből- kénytelenek voltunk beszúrni valamit helyette, hogy meglegyen a szükséges óraszám, különben a minisztérium nem fogja engedélyezni az év végi vizsgák letételét.
- Tragédia lenne - jegyezte meg Seamus, egészen mély gyomorhangon. Hermione villámló pillantást lövellt rá, de megint nem jutott szóhoz; Piton ugyanis még nem fejezte be.
- És mínusz öt pont a Griffendéltől hangoskodásért. - vetette oda, még mielőtt befordult volna diákjaival egy folyosóra.
A griffendélesek megtorpantak a döbbenettől, de McGalagonytól, aki nem hallotta a szóváltást, mert egészen elöl ment diákjaival, hiába várták a segítséget.
- Zseniális. Mínusz tizenöt pontról indul a Griffendél az idén! - mondta Hermione dühösen.
- Mit bánom én, de legalább ne rúnaismeret lenne! Halál unalmas - fakadt ki Lee Jordan, de aztán magába fojtotta további szitkait és ment tovább.
Ron egy kis ideig nézett utána.
- Nem is unalmas. - mondta aztán. - Én csak tudom.
Harry erre nem szólt semmit.


Az ágyában is álmatlanul forgolódott. Az álma és Ferenczy Réka túl sok volt neki egy napra. Végül annyira összetekeredett körülötte a lepedő, hogy kénytelen volt kikelni az ágyából és megigazítani. Ahogy állt újravetett ágya mellett, annyit tudott, hogy nincs kedve visszabújni. Bár előző éjjel alig aludt, egyáltalán nem érezte álmosnak magát. Tekintete kitévedt az ablakon és ide-oda cikázott az ódon tornyok közt, majd az egyiken megállt… A következő pillanatban magára kanyarította láthatatlanná tevő köpenyét és elhagyta a hálószobát.

- Ki az… ki az ilyen későn? - kérdezte a Kövér Dáma, rémülten-álomittasan a semmit-ami nem is válaszolt neki. Harry csak arra vigyázott, el ne nevesse magát, látva a Dáma hajcsavarós, éjszakára hajhálóval befedett fejét. Lassan lement a Griffendél-toronyból és remélte, hogy nem fut bele Fricsbe - annyira még nem volt késő éjjel. Akadálytalanul haladt végig a lépcsőkön és vágott át az udvaron. Egy-egy ablakban még látott fényt derengeni. Lehet, hogy más se tud aludni, gondolta.
Végigment a pincerészlegen. Már elmehetett a mardekárosok klubhelyiségének bejárata előtt- másodéves korából emlékezett rá, hogy erre van valahol, de most nem azt kereste. Időről időre kinézett a falba vágott pici ablakokon, hogy jó irányba halad-e. Lassan, de biztosan közeledett a komoran emelkedő torony felé.
Átvágott még pár folyosón-egyiken dohosabb szag terjengett, mint a másikon. Elhagyatott része volt ez Roxfortnak. Harry félve tekintgetett előre a sötét folyosókon. Biztosra vette, ha kiabálni kezdene, innen már nem hallaná meg senki.
Hirtelen megtorpant. Mintha neszezést hallott volna. Hátrafordult, de alapos nézelődés után sem látott semmit, hát továbbindult. Ettől kezdve azonban sokkal gyorsabban haladt.
Egyszer csak elfogyott a folyosó. Harry egy kicsi, de vastag, vassal vert faajtó előtt találta magát. Odafutott egy ablakhoz, hogy megnézze, hol járhat.
A toronyból épp csak azokat a hatalmas köveket látta, amelyek a talapzatát alkották - az építmény pontosan szemben volt vele. Harry nyaka majdnem beletört, ahogy a torony tetejét kereste, de végül feladta a próbálkozást. Ahogy visszafordult az ajtóhoz, már tudta, ezt a helyet látta álmában is.
- Alohomora! - suttogta a zárnak, ahogy előhúzta a varázspálcáját. A lakat kattanását a környező falak messze vitték, csak mintegy két perc múlva hallgatott el teljesen. Harry addig mozdulni sem mert. Tudta, hogy ha erre is tévedne valaki, úgysem látná őt a köpenyében, de mégis félt. Mintha mozgást látott volna az egyik sarokban. Nem tudta eldönteni, hogy ez csak felfokozott képzeletének játéka-e, vagy valóban van-e ott valami.
Hirtelen mozdulattal nyitotta ki a toronyba vezető ajtót, berohant és ugyanilyen hirtelenséggel is csapta be maga után. Így, ha volt is valaki a nyomában, nem tudta követni.
Vaksötét volt a toronyban. Harry tudta, hogy már felesleges a köpeny, de a pizsamáján kívül semmi nem volt rajta és meglehetősen fázott a huzatos helyiségben, így a köpenyt a hátára terítette. Furcsa látvány lehetett volna annak, aki erre jár: egy lebegő fej. Főleg miután Harry "Lumos"-t suttogott varázspálcájának.
A torony valóban ugyanaz volt, mint az álombeli helyszín. A csigalépcsőn vastagon állt a por és nagy felhőkben szállt, ahogy Harry elindult felfelé. Most már nem akart visszakozni, ha eddig eljutott. Egy idő után azonban átfutott a fején, talán mégsem volt ez bölcs gondolat. Ahogy egyre feljebb ért, annál undorítóbban cuppogott papucsa alatt az egyre csúszósabb nedvesség, annál hidegebben süvített a szél- és a tériszony is annál jobban elővette a fiút a korlát nélküli lépcsőn. Már nem látott le a torony aljáig pálcája fényénél.
És megint az a hang… Mintha valaki csoszogva lopakodna…
A hang elállt, amint Harry is megállt, nem tudta hát mire vélni. Jó ideje mászott már, hát leült pihenni egy lőrésnél. Ahogy kipillantott, megállapíthatta, annál is magasabban van, mint képzelte. A Griffendél-torony csúcsa a távolban körülbelül egy magasságban volt vele. Felnézett és megkönnyebbülten látta, hogy már nincs sok a torony tetejéig. Csak aztán találjak is ott valamit…
Ekkor tisztán hallotta. Suhogó hang a mélyből… Rémülten lepillantott, de még mindig nem látott senkit. Képzelete ekkorra azonban már túl sok olajat kapott. Futva indult a torony teteje felé, számolva a lépcsőket, amik hátravannak. Hirtelen megbotlott. Ahogy felkapta a fejét, látta, a biztonságot adó toronyszoba nincs messze, és ajtaja is tárva-nyitva áll…
Hörgés csapta meg a fülét, és látta, valaki közeledik felfelé a lépcsőn… mintegy a semmiből tűnt elő…egy fekete csuklyás férfi.
Aki megölte a nőt!
Harry felrohant a toronyszobába. Körül se nézett, az ajtót kezdte rugdosni, de hiába, az évek és a rozsda már teljesen elkorhasztották annak anyagát - meg se mozdult. A fekete taláros alak pedig egyre közeledett. Semmi nem látszott belőle, kezére, amely a pálcát markolta, lelógott a talár ujja.
Harry kiáltva zuhant a földre- sebhelyébe pokoli fájdalom hasított…
Az alak magasra emelte a pálcáját és Harry a fájdalom felhőjén át hallotta, ahogy megszólal, lassan és kegyetlenül:
- Adava Ke…
Ebben a pillanatban kék villanás töltötte be a tornyot. Sikoltás hallatszott - Harry nem tudta megállapítani, hogy férfi vagy nő sikolya-e- és valaki hirtelen eléje ugrott. A kék fény egyre erősödött, a csuklyás megtorpant és hörögve kapta a karját a szeme elé. Harry ekkor meglátta hófehér, holttesthez hasonló színű karjait, amikről hátracsúszott a talár… de többet nem is látott. Mire a fény elhalt, a csuklyás eltűnt- Harry mellett pedig egy nő állt.
- Tanárnő? - kérdezte Harry, döbbenten felismerve Ferenczy kisasszonyt.
A nő mindeddig cövekként állt mellette, arcán mérhetetlen döbbenet tükröződött, de ahogy Harry megszólalt, felé fordult és letérdelt mellé, nem törődve a koszos padlóval.
- Mi volt ez, fiam? Mit keres idefenn az éjszaka közepén? - kérdezte szigorúan. Különös, de érthető akcentussal beszélte az angolt. -Mi a neve?
- Harry Potter vagyok…Tudja, tanárnő… - kezdte Harry habogva, de többet nem tudott kinyögni. Nem csak azért, mert álmára nem akart hivatkozni, nem is azért, mert a tanárnő mérgesen villanó szeme fojtotta volna belé a beszédet, de a szó legszorosabb értelmében mellbevágta a nő látványa. El sem tudott volna képzelni harmonikusabb arcot, mint amilyen Ferenczy Rékáé volt. Bőre halvány elefántcsontszínű volt, szinte ragyogott a toronyszoba ablakán betűző gyenge holdfényben, csodás kontrasztot alkotva hullámos, aranyosbarna hajával. Kibontott hajjal és arcának komor méltóságot kölcsönző, alig észrevehetően kiálló járomcsontjaival három-négy évvel idősebbnek tűnt, mint a nagyteremben. Szemöldökei lágy ívben kanyarodtak csillogó, szürkéskék, gyönyörű szemei fölé, melyeket hosszú szempillái szinte fátyolként árnyékoltak be. Finoman metszett orra alatt mályvaszínű, szép formájú ajak piroslott, kék hálóköntösével beburkolt alakja pedig légiesen karcsú volt, kecses, mégis erőteljes. Harryt egy unikornisra emlékeztette. A fiú nagyot nyelt. Tátott szájjal bámult rá. Eddig egyszerűen csinosnak hitte… ehhez képest most rá kellett jönnie, soha nem látott még ilyen lélegzetelállítóan gyönyörű nőt. És mégis… valahogyan ismerős volt neki, de sehogy sem bírt rájönni, honnan.
Ferenczy Réka, Harry leesett állát látva, végül elnevette magát- hangtalan nevetéssel, csupán az ajka húzódott mosolyra. Harry rögtön magához tért.
- Tanárnő kérem, én… - Most sem tudta azonban folytatni. Még bolondnak nézné a nő, hogy egy álom után kutat.
Réka egy ideig figyelte meddő hebegését, aztán elmosolyodott.
- Ne erőlködjön, Potter. - tette a kezét Harry vállára. A fiú úgy érezte, már nem is fázik, ám ekkor a tanárnő felállt, s miközben Harrynek is segített felállni, folytatta: - McGalagony professzor tájékoztatott az iskolai pontozási rendszerről, amit én még mindig nem értettem meg egészen, mert engem teljesen más osztályozási rendszer szerint neveltek az iskolában… Annyit mindenesetre sikerült felfognom, hogy ha pontot adok, az jó maguknak; ellenben, ha levonok, az nem.
Harry még szorult helyzetében is elcsodálkozott. Soha nem hallott még tanárt ilyen öniróniával beszélni.
- Tanárnő… kérem… - kezdte, a nő azonban egy intéssel elhallgattatta.
- Mivel a tanév hivatalosan csak holnap kezdődik, megússza öt pont levonással. De most takarodjon le a lépcsőn, mielőtt meggondolom magam!
Harry mérhetetlenül megkönnyebbült. Egy ilyen kihágásért McGalagony legalább ötven pontot vont volna le tőle. Felvette a pálcáját, és a köpenyét-mindkettőt leejtette, mikor elesett- és gépiesen indult le a lépcsőn, követve a tanárnőtől.
Csak a lépcső alján jutott eszébe valami. A nő felé fordult, aki épp akkor lépett le az utolsó lépcsőfokról. Ha eddig kételkedett is volna benne, most meggyőződhetett róla, hogy ugyanazzal a nővel áll szemben, akit Dumbledore tegnap este fogadott. Olyan éteri járást, amilyen az övé, nem felejt el egykönnyen az ember.
- Tanárnő… mit keresett a toronyban? - kérdezte Harry.
A nő -vagy inkább lány? Még azzal a plusz három évvel is szinte gyereknek tűnt…- egy pillanatra megtorpant.
- Ahol én tanultam a mágiát, ott alaptananyag volt a veszélyérzet kiteljesítése. - felelte végül kurtán. Harry kíváncsiságát ez csak felkorbácsolta.
- Miért, hol tanult a tanárnő?
Rékán látszott, hogy nincs ínyére a kérdezősködés, de azért válaszolt.
- Kétlem, hogy valaha hallott volna róla, Potter. Szépmező Szárnya Sámán-és Táltosakadémiának hívják az intézményt.
Ekkor kezével egyet intett az ajtó felé, ami nyikorogva kinyílt. Harrynek, akinek már a nyelvén volt a következő kérdés, elakadt a szava.
- Ezt meg hogyan csinálta? - kérdezte döbbenten.
Réka halványan elmosolyodott.
- Mi, magyar mágusok, nem varázspálcával varázsolunk.
Előreengedte Harryt, aki magában elhatározta, erről feltétlenül beszámol Ronnak.
A tanárnő visszakísérte a nagyteremig, onnan Harry maga is tudta az utat. Csodálkozott, hogy a nő máris ilyen jól kiismeri magát a Roxfortban, amikor neki hetekre volt szüksége, hogy a Griffendél-toronyból egyáltalán a nagyterembe letaláljon. Ekkor eszébe jutott még valami.
- Tanárnő… az a kék fény… azt sem varázspálcával idézte elő?
Réka, aki már visszafelé indult a lépcsőn, megállt és újra elmosolyodott, azzal a furcsa mosollyal. Harry sejtette, hogy a válasz igen.
- Jó éjszakát, Potter. - A nő hátat fordított Harrynek és visszaindult az emeletre. A fiú elgondolkozva nézett utána, és ő is elindult a torony felé. Biztos, ami biztos, azért beleburkolózott a láthatatlanná tevő köpenybe.
Csak a Kövér Dáma portréja előtt jutott eszébe gondolkozni azon, vajon kivel találkozhatott a toronyban. Utólag átgondolva, eszébe jutott, hogy a sikoly, amit hallott, nem a fájdalom sikolya volt. A kékes fényű varázslat időnyerés volt a tanárnő részéről, nem okozott fájdalmat a csuklyásnak, csupán elvakította, de az sem lett volna kivédhetetlen… Harry emlékezett a döbbenetre a tanárnő arcán, mikor felnézett rá. A csuklyás nem támadott rá, pedig megtehette volna… ezért volt meglepődve. Harry ezt a cselekedetet a taláros férfi részéről nem tudta összeegyeztetni sebhelye hirtelen megfájdulásával.
Ki lehetett ez a férfi?

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 3. fejezet