Sárkányfogvetemény

(Árnyékmacska)

IV.

Réka elégedetten ment végig a folyosókon, miután a diákokat lekísérte az ebédlőbe. Nem volt annyira éhes, hát inkább a szobája felé vette az útját, elintézni a maradék kicsomagolást, amit esze ágában sem volt a házimanókra bízni. Ezt a szokását már a sámánakadémián se szerették, emlékezett vissza sandán mosolyogva. Az ottani házitörpék se nyúlhattak soha a csomagjaihoz-, de hát az iskola első tanulóinak, mint Rékának is, mindig jártak előjogok. Főleg, ha ennél többet nem is vettek igénybe.
Réka gyors léptekkel futott fel a harmadik emeletre, még éppen átugorva egy folyosóra, mielőtt az egyik önállósodó lépcső végleg elfordult volna. Nem kellett sokat mennie a szobájáig, rögtön a harmadik ajtón benyitott.
Ha valaki belesett volna a válla felett, ugyancsak elcsodálkozott volna a kissé vadóc kinézetű, de mégis elegáns tanárnő rendtartási szokásain. Rékát ugyanaz a kreatív összevisszaság fogadta, mint ami sugárzott róla-nemhiába utálta, ha a csomagjait piszkálják, önmaga szerette a rendetlenséget csinálni. Ismerősei csak azt csodálták mindig, hogy képes mégis mindent megtalálni. Két bőrönd az ágyára dobva, az egyik félig kinyílva, éjkék útiköpenye hanyagul ledobva az ablak melletti nagy ébenfa íróasztal székére… egyedül jegyzetei voltak rendesen sorba állítva az íróasztalon. Réka körülnézett. Már tegnap este is tetszettek neki a középkori drapériák, amikor Dumbledore professzor megmutatta a szobát. Egészen otthonosan érezte magát. A szoba meleg hangulatához illett a káosz, ami a lányt körülvette. A lány az íróasztalhoz sietett. Lerakta a magával vitt papírokat, és gyors mozdulatokkal átválogatta őket. Csak akkor szisszent fel mérgesen, amikor ingének véres ujja piros csíkot hagyott az egyik papíron- a ruháját ért szennyeződésről teljesen elfeledkezett. Rezignált sóhajjal lerángatta, és kopogtatott a falon, majd felugrott a nagy ágyra, és egyik bőröndjét kinyitotta. Turkált benne egy kicsit, majd jobb híján előrántott egy fehér pólót és belebújt, míg visszament az íróasztalhoz.
Kopogás riasztotta fel.
- Tessék! - szólt ki, mire egy beteges kinézetű házimanó lépett a szobájába.
-Hívott, kisasszony? - kérdezte szolgálatkészen.
- Ó, igen… - kapott észbe Réka és a földön heverő véres ujjú ingre mutatott. - Tegyél róla, kérlek.
Visszafordult papírjaihoz, de el kellett telnie egy kis időnek ahhoz, hogy feltűnjön neki a csend, hát újra ránézett a házimanóra. Az úgy állt az ajtóban, mint a cövek, meredten nézve Rékát.
- No, mi a baj? - mordult rá a lány, mire a manónál hirtelen eltörött a mécses és hangosan zokogni kezdett.
- Jaj, jaj, szegény Merry ennyi év után… ennyi év után ruhát adnak neki… jajajaj, szegény anyukám milyen szomorú lesz…
Réka értetlenül meredt rá, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy is szokás errefelé kirúgni a házimanókat… Gyorsan felkapta az inget és letérdelt vele a házimanó elé.
- Kedvesem, én mindössze azt szeretném, ha kimosnád! - kiáltott rá, hogy a jajveszékelésen keresztül meghallja a manó. Meg is hallotta. Egy pillanatra szoborrá merevedett, aztán határtalan megkönnyebbülés látszott a szemeiben.
- Jajjistenem, kisasszonyom…
- Csak mosd ki, kérlek, jó? - Réka gyorsan a manó kezébe nyomta az inget, és elfordult tőle, jelezve, nem óhajtja végighallgatni a hálálkodását. A manó ezt is megértette, de nem törődött vele; fellélegezve hagyta el a szobát.
Réka szemforgatva-mosolyogva ment vissza az íróasztalhoz. Amikor úgy találta, rendben vannak a jegyzetei, visszamászott az ágyra, és elheveredett a két bőrönd mellett, a plafonra bámulva.
Érdekesen érezte magát a Roxfort, az egyik legnagyobb hírű mágusiskola tanáraként. Ő, aki már a Szépmező Szárnya Sámánakadémia felvételijénél közölte a bizottsággal, hogy esze ágában sincs tanári pályára lépni. Dumbledore hívását sem vállalta lelkesen… főleg nem akkor, amikor a munkakör egészére fény derült. Rúnaismereten keresztül megismertetni a diákokat a sötét varázslatok kivédésével. Adott volt a feladat nehézsége, Dumbledore azonban bízott magyar kollégái ajánlóleveleiben. A Sámánszövetség volt az egyetlen varázslóegyesület, ahova Voldemort soha nem tudott beférkőzni, noha nem kis erővel próbálta. A magyar sámánoknak és a kevés táltosnak, ha levetkőzték legendás széthúzási hajlamaikat, Voldemort nem volt ellenfél. Réka maga is csak egy bukott sötét varázslóként gondolt rá, akit nem is vett igazán komolyan - véleménye csak azért változott meg, mert látta a félelmet roxforti kollégáin. És egy akkora boszorkánynak, mint például McGalagony, biztosan megvan az oka a félelemre. És féltek a gyerekek is. Réka némán bámulta a drapériát és hirtelen azon kapta magát, hogy szégyelli magát. Noha akkor neki még bakfis elemistaként nem sok beleszólása volt a történésekbe, szégyellte magát a Sámánegyesület helyett is- ahelyett, hogy segítettek volna angliai társaiknak, begubóztak és tudomást sem vettek Voldemortról, pedig nagyon jó eséllyel állhattak volna ki ellene, s akkor talán ma nem itt tartanának, rettegve mindentől és mindenkitől…
Erről eszébe jutott valami. Felült az ágyán, lábait maga alá húzta. Beszélnie kell Dumbledore-ral az éjszakai eseményekről. Ugyan tudta, hogy legálisan járnak kísértetek a Roxfortban, mégis érezte, itt nem erről lehet szó. Abból a feketeköpenyes férfiból csak úgy áradt a gonoszság, túl kézzelfoghatóan ahhoz, hogy kísértet legyen. Ugyanakkor nem értette a viselkedését. Amikor meglátta a lépcső aljáról - miután végigrohant a fél kastélyon-, nem úgy tűnt, hogy bárkit is engedne megakadályozni őt a céljában: abban, hogy megölje Pottert. Réka azonban úgy gondolta, a tanári szerződéssel jár, hogy felelősséget vállal a gyerekekért, hát, miután sebtiben nem jutott eszébe más, végrehajtotta az egyik legnagyobb koncentrációt igénylő varázslatot, a bilokációt, melynek során a csuklyás elé idézhette saját asztráltestét. Ez a művelet járt a nagy erejű kék villanással. Réka azalatt akart elbánni a köpenyes varázslóval, míg az döbbenten meredt visszképére, ami máris oszladozni kezdett, ahogy Réka futva igyekezett fölfelé- hisz ez a varázslat mozdulatlanságot igényel. Ám mielőtt bármi történt volna, a varázsló egyszerűen eltűnt. Réka nem ért rá töprengeni rajta akkor, Potteren kellett segítenie… most azonban, ahogy a dolgok apránként eszébe jutottak, végigfutott rajta a hideg. Felkapott magára egy kötött, barna pulóvert, és kiment a szobájából.
Biztos léptekkel sétált egészen a nagyteremig, onnan viszont már egy kissé elbizonytalanodtak a léptei. Merre is kell innen menni? A nagy folyosó felé vagy át az udvaron? Tétován indult el az előbbi irányba, oda se figyelve a rábámuló diákokra.
Hosszan ment, itt befordulva, ott befordulva, de hiába. Néhány útvonalat meg tudott jegyezni- hogy kell eljutni a szobájától az ebédlőig, a rúnaismeret-teremig, onnan az ebédlőig és vissza… No meg az út az északi toronyig, a révület alatt szerzett információkat akkor sem tudná elfelejteni egy vérbeli pannoni táltos, ha akarná. Még akkor sem, ha híresen rosszul tájékozódik, mert folyton elábrándozza azt az időt, amíg a hely úti adottságairól magyaráznak neki…
- Khm, khm, csak nem rosszban sántikál egy ifjú diák?
Réka rémülten fordult a hang irányába, de a következő pillanatban megvető ránc gyűrődött az arcán. A folyosókanyarból Piton professzor sötétlett elő- a maga démonikus valójában, gondolta a lány epésen, ámbátor némi elismerés is csillant a tekintetében, végigmérve a tetőtől talpig feketébe öltözött férfit. Nem volt ellenszenves neki, amikor először találkoztak, viszont a férfi időközben olyan gyerekes utálatról tett tanúbizonyságot, hogy Rékában az a cseppnyi tisztelet is elpárolgott lassan, amit érzett iránta, hiába értette meg McGalagony professzor jó szándékú beszámolóját Piton vonzódásáról a rúnaismeret mögé rejtett eredeti tárgyhoz. Csakhogy rosszul gondolkodott, amikor ezt készpénznek vette- Piton nem azért érezte magát megalázva, mert ismét nem neki jutott a tárgy, hanem azért, mert egy nála tizenöt évvel fiatalabb, szinte még gyerek tanerőre bízták az emberpróbáló feladatot. A tanári karban köztudott volt: nem tudja elképzelni erről az éles nyelvű kis fruskáról, aki pimaszságával és a szabályokra való fittyet hányásával túlzottan is emlékeztette egynémely nem túlságosan szeretett tanítványára, hogy eleget tudna tenni a kihívásnak.
- Maga így szokott udvarolni? Eredeti formula, nem mondom, de tudja, a nők utálják, ha a korukat emlegetik előttük. - vágta oda a lány.
Piton ekkorra már rájött tévedésére, s bár láthatóan elpirult, nem esett ki a szerepéből.
- Tudja, kedves Réka kisasszony, ha valaki a Roxfortban nem az előírásoknak megfelelően viselkedik, illetve öltözködik, arról könnyen hihetik azt, mint én hittem magáról… hogy valamit forgat a fejében.
Réka majdnem elnevette magát az indokon, és eszébe sem jutott, hogy fékezze a nyelvét.
-Tanár úr kérem, ne tegye a paranoiást… Nem hiszem, hogy sokat von le a képességeimből, hogy engem már a sámánakadémián is a két lábon járó kötött pulóverként ismertek!
Pitonnak megrezzent a szeme sarkában egy izmocska, kérdő kifejezést kölcsönözve amúgy meglehetősen fitymáló kinézetű arcának.
- Elárulná, hogy ez hogy jön ide?
Réka vállat vont. Válaszát már csak a válla felett dobta át, továbbindulva a folyosón:
- Ott is talár volt az egyenruha, ott is utáltam.
Piton lenézően elmosolyodott, miközben fekete árnyékként követte a nőt, nem véve tudomást Réka ezt követően gyorsuló lépteiről.
- Márpedig, szerény véleményem szerint, előnyére válna egy csinosan szabott talár. -jegyezte meg.
Réka nem tudta megállni, hogy meg ne torpanjon, és vissza ne kérdezzen:
- Ugyan minek?
Piton kivárt pár másodpercet a válasszal.
- Talárban legalább kinézne valahogy. Esetleg még egy valahová igyekvő tanár benyomását is kelthetné. - A "tanár" szót szándékosan gúnyos éllel ejtette. - Így viszont nem több mint egy céltalanul rohangáló kamaszlány.
Rékánál betelt a pohár. Alighanem rögtön nekiesett volna Pitonnak, ha ebben a pillanatban nem szólal meg egy hang a háta mögött:
- Jó estét kívánok!
A hang elég ércesen szólt, hogy Réka észbekapjon és megpördüljön- és szembenézzen Dumbledore professzor vidámsággal átitatott szigorúsággal csillogó tekintetével.
- Estefelé már nem tanácsos mászkálni a folyosókon… ha másért nem, hát Frics úr kedves természete miatt. - mondta az igazgató kedélyesen és Réka esküdött volna, hogy futólag rákacsint. -Ugye nem bánják, ha megérdeklődöm, mit keresnek?
- A szobám felé menet futottam össze Ferenczy kisasszonnyal. - morogta Piton, Réka azonban megkönnyebbülten felsóhajtott, Dumbledore keresve sem tehetett volna fel jobb kérdést.
- Én meg épp önhöz indultam, igazgató úr. Szeretnék beszélni önnel.
- Ó, örvendek, ugyanis én is hasonló szándékból indultam önhöz - mosolygott Dumbledore, majd Piton felé bólintott. - Köszönöm, Perselus, most már rám bízhatja a hölgyet.
Piton valamit morgott az orra alatt, azzal tüntetően sarkon fordult és eltűnt a folyosó végén. Réka dühvel vegyes keserűséggel nézett utána, amíg fel nem riasztotta Dumbledore hangja:
- Jöjjön, Réka!
A lány a mosolygó Dumbledore felé kapta a fejét és gyors léptekkel indult utána. Hosszan mentek, jó pár folyosót hagytak maguk mögött, mikor Réka megszólalt:
- Igazgató úr, csak egyet áruljon el… - kezdte morogva.
- Réka, nagyobb nehézségekkel is szembe fog még nézni, mint Piton professzor. - szakította félbe Dumbledore határozottan, de kedvesen. -Fölösleges a tanár úr miatt idegeskednie. Egyszerűbb, ha hozzászokik. A professzor eddig még egyetlen, ezt a tárgyat vivő kollégájának sem tudta megbocsátani, hogy egyáltalán megszületett; hát akkor magának, aki még ráadásul tetszik is neki, még úgy se fogja. -fejezte be hamiskás kacsintással.
Rékának tucatnyi kérdése lett volna hirtelen, többek között, miért nem adja a sötét varázslatok kivédését Pitonnak az igazgató, miért akarja neki megmondani Dumbledore, hogy viseltessen a professzor irányában, arról nem is szólva, honnan veszi, hogy ő tetszene Pitonnak, de végül egyiket sem tette fel, hisz mindre egyértelmű volt a válasz. Réka elégszer hallotta már azt a szót, hogy halálfaló, és tudta, hogy Piton is az volt, Dumbledore döntése tehát logikus; bosszankodnia valóban felesleges, amíg Piton az egyetlen nehézsége az iskolában; azon pedig a lány nem csodálkozott, hogy Piton szépnek találja - noha nem volt különösebben hiú, de azért ő is nő volt, pontosan tudta, hogy szép, és megszokta már az elismerő pillantásokat.
Némán mentek tovább, amíg egy folyosó végén el nem érkeztek a falba vájt griffmadárhoz. Réka tudta, hogy itt van Dumbledore szobájának bejárata, járt már itt a tanév elején.
- Pilótakeksz! - mondta Dumbledore, majd rámosolygott Rékára, aki alig tudta visszafojtani a nevetését a jelszó hallatán, és a kezét nyújtva neki, felléptek az emelkedő lépcsősor legfelső lépcsőjére.
Pár perc múlva a lépcső megállt, Dumbledore és a lány pedig átmentek az igazgatói szobába. Az öreg varázsló leült egy karosszékbe és Rékának is intett, hogy foglaljon helyet. A lány kissé megilletődötten huppant le, Dumbledore szobája, mely tele volt olyan érdekes varázstárgyakkal, amelyeket eddig csak könyvekből ismert, még mindig nagy hatást gyakorolt rá. A professzor köhintése rántotta vissza a valóságba.
- Mielőtt elmondja, miért keresett, én is szeretnék magának mondani, sőt, adni is valamit… mihelyt megtalálom… - Dumbledore bőszen kotorászott íróasztalán és húzogatta a fiókokat, amíg a kezébe nem akadt egy kicsi, selyempapírba csomagolt tárgy, amit rögtön át is nyújtott Rékának. - Ma reggel küldte a Sámánegyesület Főtáltos Ura, akinek fájdalom, még mindig nem sikerült megjegyeznem a nevét - fűzte hozzá mosolyogva.
- Nem is csodálom. - jegyezte meg a lány, amíg átvette a csomagot. Egy pillanatra felrémlett előtte a sváb származású, mogorva, undok, de azért alapjában véve jószívű Főtáltos Úr, Landsknechtschild Ajtony szakállas-vén arca, amíg bontogatta a csomagot. Az öreg már kissé szenilis volt, több, a Sámánegyesület által külföldre kiküldött varázslóval előfordult, hogy napokkal később küldött utánuk fontos papírokat, igazolványokat. Réka is valami ilyesmire számított, ám attól, ami a papírból az ölébe fordult, megállt benne az ütő. Magasra emelte a bőrszíjra akasztott függőt. Egy apró tükör csillogott a rátétes, gyöngyökkel díszített bőrfonat közepén, belőle három vörös fonalfonat lógott, azok is gyöngyökkel elcsomózva. Réka szájtátva bámulta.
Dumbledore professzor tapintatosan hagyta, hogy a lány kinézegesse magát.
- Bár nem rám tartozik, de azért vehetem a bátorságot, hogy megkérdezzem, mi ez? - érdeklődött szelíden mosolyogva. Réka ránézett.
-Egy lélektükör, igazgató úr… - mondta, szinte lehelte áhítatosan. - Ilyet csak a legmagasabb szintű beavatottak viselhetnek. Csak nekik van elég tudásuk és erejük hozzá, hogy arra használják, amire való: a fekete mágia kivédésére. Épp ezért nem értem, miért küldött nekem ilyet a Főtáltos…
- Nos, bár tudomásom van a Főtáltos Úr adminisztrációs ügyeinek nehézkes intézéséről, azért a szakmai tudása szerintem még nem hagy kívánnivalót maga után- Dumbledore arcán továbbra is ott ült a mosoly. - Ha ő ilyet küldött magának, akkor azt ön nyilván megérdemelte, hiszen már átlépte a legmagasabb szintet, nem?
- Igen, két hónapja… - vont vállat a lány és már majdnem elkeseredetten nézte a lélektükröt, de azért a nyakába akasztotta.
Dumbledore csendesen nézte.
- Higgye el… a Főtáltos Úrnak minden oka megvolt rá, hogy ilyet küldjön magának. - mondta halkan, de hangja acélkeményen csengett.
Réka ránézett, kissé furcsállva a professzor hangnemét.
- Ezt hogy érti, igazgató úr?
Dumbledore egy pillanatig némán ült, majd halványan elmosolyodott.
- Harry Potter alig volt egyéves, mikor legyőzte Voldemort Nagyurat - jegyezte meg csillogó szemekkel. Réka megrázta a fejét. Hirtelen rápillantott Dumbledore-ra.
- Éppen ilyesmiről szerettem volna beszélni önnel, igazgató úr.
Töviről hegyire beszámolt a tegnap éjszakai eseményekről. Dumbledore érdeklődve hallgatta és most először látszott az arcán komorság.
Egy darabig némán nézte Rékát, mielőtt megszólalt volna.
- Varázspálcával nem lehet bilokációt végrehajtani, a Roxfort területén pláne nem. Márpedig ez az illető sem lehetett ott egész testével, ha eltűnt. - mondta, félig magának, félig Rékának. -Még annál is körültekintőbbnek kell lennünk, mint amilyenek eddig voltunk… Ne csináljon magának programot holnap estére - összehívom a tanári kart. - fejezte be szárazon.
Réka érezte, hogy nem megbántani akarta az igazgató, de azért egy kissé megbántódott. Sok dolga lesz, amíg el tudja feledtetni a tantestülettel fiatal korát.
Dumbledore észrevette, hogy tapintatlansága a lány elevenébe talált, és nem habozott bocsánatot kérni, ám mielőtt megszólalhatott volna, irodájának ajtaja kivágódott-méghozzá olyan erővel, hogy megugrottak a falon a képek, a néhai igazgatók pedig öklüket rázva szidalmazták a belépőt, aki nem volt más, mint Lucius Malfoy.
Réka ekkora modortalanság láttán döbbenten nézett az igazgatóra, Dumbledore azonban már megszokta Malfoy meglehetősen egyedi ajtónyitási szokásait és eszébe sem jutott helyretenni az urat.
- Üdvözlöm, Mr. Malfoy - köszöntötte szívélyes, ám tartózkodó mosollyal. - Minek köszönhetem újfenti látogatását?
- Nehogy azt higgye, hogy önszántamból vagyok itt. - Malfoy még tettetni sem próbálta az udvariaskodást, látszott rajta, hogy olyasmit fog mondani, ami helyett szívesebben ivott volna Százfűlé-főzetet, például pont Dumbledore hajszálával. A fogai közt szűrt minden egyes szót: - A mágiaügyi miniszter és a felügyelőtanács sokáig tanácskozott ezen a kérdésen, de végül úgy határozott a nagy többség - amiben Malfoy, a hangsúlyból és az arckifejezésből, aminek kíséretében a szót ejtette, nyilvánvalóan nem volt benne-, hogy nagy vétek lenne az etikett ellen, ha idén nem hívnánk meg magukat az éves varázslóbálra… így hát eleget teszek szomorú kötelességemnek és a minisztérium nevében átadom a meghívást. - Az utolsó szavakat már olyan undorral ejtette, hogy Réka majdnem elnevette magát. Malfoy rosszallóan rápillantott, ám alig fordult el tőle, szemei szinte azonnal, tágra nyílva perdültek vissza a lányra.
Réka érezte, hogy elpirul a jegesszürke tekintet kereszttüzében, de állta a férfi pillantását. Meg kellett állapítania, hogy nagyon jóképű, hiába tiltakozott minden idegszála ez ellen. Hiába volt olyan udvariatlan a belépője, mégis látszott daliás termetén, hogy arisztokrata. Arca határozott, már-már kegyetlen vonású, haja vállára omló ezüst, melyről nem lehetett megállapítani, hogy az öregség ősz színe-e, vagy csak nagyon világos szőke árnyalat. A férfi maga mindenesetre nem tűnt öregnek, legfeljebb harmincöt-negyven év körülinek- és valahonnan nagyon ismerősnek tűnt a lánynak- és pár pillanatnyi gondolkodás után rá is jött, miért.
Rékának, mint akadémiát végzett varázslónak, képesnek kellett lennie átlátni a mágikus környezetben keltett dimenziók között - esetünkben Ármány Fiának felvett alakját. A szörny, amit alig egy órája idézett meg, ennek a férfinak vette fel az alakját. A lánynak két pillanatába sem telt, hogy rájöjjön, Draco apja áll előtte, annyira hasonlított rá. Felismerése után kissé különös látványt nyújthatott megnyúlt arcával: pontosan úgy nézett a férfira, ahogy olyasvalakire nézne az ember, aki egy ideje a szó legszorosabb értelmében a tenyeréből ivott…
Dumbledore pár pillanatnyi csend után, hangjában alig rejtett vidámsággal megszólalt:
- Kedves Lucius, alighanem még nem találkozott Ferenczy Rékával, aki iskolánk új rúnaismeret-tanára.
Mr. Malfoy csak egy másodpercig habozott, de aztán kezet nyújtott a nőnek.
- Lucius Malfoy. Üdvözlöm, tanárnő. -mondta fojtott hangon, arcán az ösztönös megvetés és -minő meglepetés! - a rosszul titkolt csodálat keverékéből kivilágló zavar tükröződött.
Réka természetesen látta, milyen hatással van a férfira, mégse használta ki a helyzetet- hálás volt az égnek, amiért Malfoy saját elképedésétől nem vette észre az ő illetlen megdöbbenését. - Üdvözlöm - nyújtott viszontkezet és beleborzongott Mr. Malfoy kemény kézfogásába. - Ha megérzéseim nem csalnak, az ön fia Draco Malfoy?
Lucius meglepettnek látszott.
- Jól érzi, hölgyem.
- Rendkívül intelligens gyerek- jegyezte meg Réka.
Mr. Malfoy akkor sem vette volna ezt jó néven, ha történetesen Piton dicsérte volna a fiát. Zavara egy pillanat alatt elszállt.
- Rúnaismeretből még Neville Longbottom is színjelesre fog vizsgázni, nemhogy az én fiam. - vetette oda lenézően.
Réka újra elpirult, ezúttal a dühtől. Már épp visszavágott volna Malfoynak, amikor megérezte magán Dumbledore tekintetét. Nem akarta az igazgatót kellemetlen helyzetbe hozni, ezért lassan elszámolt magában tízig, aztán biccentett egyet Dumbledore felé, majd kiviharzott az igazgatói szobából.
Hosszú, kínos csend követte Réka távozását. Majd Lucius Malfoy megszólalt, hideg gúnnyal, ám határozottan az ajtóra bámulva:
- Újabban csitriket is felvesz a tanári karba, Dumbledore?
Az igazgató kedélyesen megigazította orrán a szemüveget.
- Túlzás lenne Ferenczy Rékát csitrinek minősíteni - mondta csevegő hangon, de kék szeme fenyegetően villant. - Az a sámánképző, ahol tanult, a legjobb mágusiskolák közt van számon tartva. A képzés elején körülbelül ötszázan kezdik meg a tanulmányaikat; ebből a különböző - bizton állíthatom, hogy kőkemény, sőt kegyetlen - vizsgák és próbák miatt legfeljebb tíz ember marad az ötödik év utolsó, nagy próbatétele előtt. Réka ebben a maroknyi társaságban is osztályelsőként végzett. A képzettsége semmivel sem múlja alul a Roxfort bármelyik másik tanáráét. - Szemüvege fölül futóan rámosolygott Mr. Malfoyra. - És hogy micsoda paprikáscsirke-receptet bocsátott a házimanók rendelkezésére… Ha már úgyis itt van, meghívom ebédre, megkóstolhatná.
Malfoy úgy nézett az igazgatóra, mintha Dumbledore közveszélyes őrült lenne.
- Köszönöm, már ebédeltem - vágta oda, azzal kiviharzott az igazgató irodájából. Hatalmas fekete köpenye hevesen suhogott utána.
Dumbledore még sokáig nézte utána az ajtót. Arcán furcsa mosoly terült szét lassan: szomorú, keserű mosoly.

 

(Folyt. köv... :-)

Vissza 5. fejezet