Új korszak

(Mirax)

IX.

Karácsony előtt

Novemberben eljött az esős időszak. Szinte minden áldott nap mennydörgésre ébredtek, a nagyteremben pedig az elvarázsolt mennyezet olyan sötéten meredt le rájuk, hogy meg kellett szaporítaniuk a gyertyák számát. A diákok kénytelenek voltak minden szünetet a kastély falai között tölteni - legfeljebb akkor dugták ki az orrukat, amikor átcaplattak a sáros konyhakerten keresztül az üvegházakhoz gyógynövénytanra -, és ezt sokan igen nehezen viselték. A mardekárosok, bizonyára hogy levezessék a feszültségüket, tömegesen gyártották az oroszlánsörényű vagy lapátfülű tanulókat - a többi ház diákjaiból természetesen.
A Hugrabugnak és a Hollóhátnak még hátravolt a kviddicsmeccse, melyet november végére tűztek ki; a csapatok minden délután bőrig ázva vonultak be a kviddicspályáról, hosszú sárcsíkokat hagyva a bejárati csarnokban. Fricsen az idegösszeomlás jelei kezdtek mutatkozni az ötödik ilyen alkalom után, de hiába könyörgött a középkori büntetési módszerek felélesztéséért, a karácsony közeledtével a tanárok még kevésbé hajlottak meghallgatni a hatásos penitenciával kapcsolatos elképzeléseit, mint máskor (legalábbis a többségük...). Így Frics kénytelen volt beérni azzal, hogy az egész hollóhátas, hugrabugos csapatot elküldte a kastély összes kilincsének kifényesítésére. Balszerencséjére a pálcájukat elfelejtette elvenni...
December beköszöntével pedig a hó is leesett, fehér cukormázba vonva az egész Roxfortot; az időjárás pedig igen zimankóssá vált. Ráadásul a falakból szinte áradt a hideg, úgyhogy mindenki morcosan kelt ki az ágyból reggelente, és legszívesebben a meleg takaróba burkolózva indultak volna az órákra. (Jamie egy ízben meg is tette, de Bill még idejében kapcsolt, és a klubhelyiségben sikerült lebeszélnie Jamie-t az ötletről... illetve sikerült levarázsolnia róla a pokrócot, amiért Jamie egészen a nagyteremig szóba sem állt Billel!)
A legborzasztóbb mégiscsak Piton jégveremhez hasonlatos pincetermében volt a helyzet; ott mindenki bélelt köpenyben, két arasznyira az üstök alatt lobogó aprócska tűzhöz húzódva didergett (pedig már maga a terem ura is épp elég fagyos volt mindig...), és meleg teákról, kesztyűkről és kandallókról ábrándozott. Senki sem próbálkozott plusz ruhákat magára venni, miután két különösen fázós hugrabugos az óra kezdetén elfelejtett megválni a kesztyűjétől, és Piton csupa előzékeny kedvességből (hiszen nyakukon volt a karácsony!) büntetőfeladattal lepte meg őket, amely során a bájitaltantanár szakadó hóesésben kiküldte őket havat lapátolni a kastély elé, és feladatként meghagyta, hogy tüntessék el a lépcsőről és az udvar elülső feléről a havat, ami az időjárási körülményeket tekintve kész csoda lett volna, ha sikerül...
A tanárok pedig úgy vélhették, a rengeteg bent töltött időt hasznos dolgokra kell fordítani, és ez szerintük a házi feladatok körmölésében merült ki (érthetetlen, hogy miért feledkeztek meg a köpkövezésről, a varázslósakkról vagy a robbantós snapszliról, ami a diákok egyöntetű véleménye szerint teljes mértékben kimerítette a hasznos időtöltés kifejezést), így amíg még volt rá lehetőségük, a karácsonyi szünetig házi dolgozatok kisebb garmadáját zúdították a diákseregre, akik figyelme az ajándéklistáknál hosszabb szövegekre nem terjedt ki. Ez éjszakába nyúló ásítós-könyvlapozós tanulókörökbe torkollott, reggelente pedig ugyanonnan folytatódott. Egyik gyógynövénytanon a labilis idegzetű Jamie halálra váltan feljajdult, ahogy a virágcserepéből elődugta a fejét egy ádáz, ujjnyi vastag, tíz centis falógiliszta. Bill kuncogva a fejét ingatta, majd a falógilisztát utánozva vaksin Jamie felé csattogtatta az állkapcsát.
- Bimbától engedélyt kérek, hogy elvihessek egy ilyet Pitonnak - Jamie egy rakás sárkánykomposztot nyomott a megilletődött giliszta fejére. - Tuti oda lenne érte. Kirakhatná a polcára a többi izé közé.
A bájitaltanok tényleg rémisztőek voltak. Piton mintha gonosz örömét lelte volna abban, hogy visszarángathatja a karácsonyi vacsora körül kalandozó diákok figyelmét, és válogatott gúnyolódások kíséretében sétálgatott a padok között. Egyik órán egyébként, miután kinyitotta a bájitalterem ajtaját és beengedte a nem túl lelkes csapatot, a terem polcain mindenki újabb üvegeket fedezhetett fel, bennük a kétes kilétű lakóikkal. Billék undorodva megálltak egy különösen visszataszító zöldes valami mellett, ami a griffendéles padokhoz közeli polcokon úszkált az akváriumában. Csupán két dülledt szemféle jelezte, hogy valahai élőlénnyel van dolguk, nem pedig az előző napi ebéd maradékával.
- Soha többé nem mondom Kirklandnek, hogy sötétebb a kerti törpéinknél - dünnyögte bűnbánó arcot színlelve Bill. - Én nem tudtam, hogy Piton kiszedte az agyát és üvegbe rakta.
- Látom, nem volt szüksége Jamie falógilisztájára - fintorgott Medea. - Pedig az lett volna itt a legdekoratívabb.
- Úgy tűnik, Piton már két héttel korábban megkapta a karácsonyi ajándékait... boááh! - nézett szét öklendezve a teremben Ella.
- Képzelem, Pitonéknál milyen a karácsony! - jegyezte meg Jamie sötéten, miközben a helyükre ballagtak. - Gondolom a pukkantós bonbonokból nem varázslósüvegek, hanem mindenféle átkok ugranak elő, és a családtagok karácsony alkalmából bemutatják egymáson az újonnan kifejlesztett rontásaikat és keléskeltő főzeteiket.
Hétvégéken aztán, nem törődve a cseppet sem hívogató házi feladat-hegyekkel, az egész iskola lelkesen a parkba vonult egy össznépi hógolyócsatára, ami általában azzal ért véget, hogy a házak tanulói már meg sem tudták különböztetni egymást a talárjukra tapadt hatalmas hópacáktól, így olyan népszerű célpontokat kerestek, mint az iskolaelsők, a prefektusok vagy Hagrid (- Na de, gyerekek, ne!); ez utóbbi fejvesztett meneküléshez vezetett, amikor Hagrid nevetve lehajolt, hogy sütőlapátnyi kezeivel hógolyót gyúrjon. (- Mint egy lavina! - motyogta havat köpködve egy harmadéves hugrabugos, - aki nem volt elég gyors -, miután társai kacagva kiásták a görgeteg alól.) A többiek aztán olyan veszélytelenebb elfoglaltságba kezdtek, mint a hószobor építés - persze mindezt bűbájjal. Bill bömbölő Griffendél-hóoroszlánja, például, osztatlan tetszést aratott - legalábbis a griffendélesek körében. Mások pedig a befagyott tó jegén mozgatóbűbájjal versenyeztették Hagrid fagyott sütőtökjeit, Bimba professzor sárkánykomposztos vödreit, és mintha lett volna ott egy mágiatörténet könyv is. Az igen jól mulató diákok egészen megszeppentek azonban, amikor McGalagony villámló tekintettel visszaparancsolta őket a kastélyba, kilátásba helyezve egy egész éves büntetőmunkát. Így kénytelen-kelletlen, értetlenkedve a tanárnő nyomában bekullogtak a bejárati csarnokba... hiszen ők csak játszottak... arra mondjuk már senki sem emlékezett, hogy került a száguldozó tárgyak közé egy felháborodottan kalimpáló elsőéves...
A karácsonyi szünet előtti utolsó hét már valóban csak a hógolyócsatákról szólt. Általában minden jól is ment, amíg a Mardekár úgy nem gondolta, hogy kiveszi a részét a mulatságból... ami számukra egyet jelentett azzal, hogy mágikus irányítású hógolyóikkal (hah, hótömbjeikkel!) alaposan megsorozták a vidám társaságot, jól megritkítva a soraikat. Billt, Jamie-t és a csapat fiútagjait persze nem kellett félteni, de a lányok, Ellával az élen, hirtelen nem gondolták megalázónak a menekülést. Hátulról a fiúk fedezték a visszavonulást. Kirkland volt a Mardekár vezére, és ordítva hahotázott utánuk:
- Ha vakmerő vagy és hősi lelkű, a Griffendélben a helyed! Ismerős?! - kornyikálta a Teszlek Süveg dalát, és egy idomtalan hógolyót hajított a tölgyfaajtó felé, melyen épp akkor esett be egymás hegyén-hátán Ella és Medea, utóbbi - szerencséjére - épp lehajolt, így a vállát csak súrolta a görgeteg, mely hangos loccsanással a bejárati csarnok padlóján végezte. Medea mérgesen lerázta a talárját, és felegyenesedett. Tőle két méterre ott állt Piton egy másik ember társaságában, akit Medea még sosem látott, és a bájitaltantanár lábaitól alig egy arasznyira a hógolyó fehér csíkja virított, amire Piton eltorzult arccal meredt le. Közben a többiek is befutottak. (Azaz Jamie hátulról belement Ellába.)
- Lizard!? - nézett fel a lányra Piton elégedetten hunyorogva. - Tíz pont levonás a Griffendéltől. Az épületben nem hógolyózhat.
Medea biztosan elnevette volna magát ettől az átlátszó indoktól, ha nem lett volna épp teljességgel felháborodva tőle.
- Micsoda?! De hát Kirkland dobta utánunk! Már hogy lehettem...?
- Most pedig hozzon egy rongyot és tüntesse el innen! - vágott a szavába látható élvezettel Piton, mire a mellette csendben álldogáló férfi kísértetiesen hasonló, hideg mosolyra húzta a száját. - Mielőtt a tiszteletlenségéért újabb pontokat leszek kénytelen levonni.
"Leszek kénytelen levonni?... Ó, te szegény, mindjárt megsajnállak!", morogta magában Medea, majd fújtatva a tanárra meredt... Még hogy rongyot!
Mielőtt végiggondolhatta volna, már dacosan a kezében is volt a pálcája.
- Evapores! - reccsent mérgesen, és a tócsa eltűnt a padlóról.
Piton mintha számított volna erre, szokásos idegtépő nyugalmával felvonta a szemöldökét és mézesmázos hangon odasusogta:
- További öt pont a Griffendéltől folyosói varázslásért... Nem, tudom, miért kell mindig erre kényszerítenie, Lizard? - tette hozzá vontatottan, hamis sajnálkozással a hangjában, amitől egy meztelen csigának is felforrt volna a vére. Ráadásul a csarnokban álló homokórák felől túlságosan is ismerős hanggal szállingózni kezdtek a golyóbisok felfelé a Griffendél órájában.
Medea dúlt-fúlt mérgében, majd nem túl tiszteletteljes pillantást küldve Piton felé a márványlépcső felé indult. Ahogy megkerülte Pitonék kettősét, szemtelenül, feltűnően végigmérte a másik férfit, aki Pitonnál néhány évvel lehetett idősebb. Soha nem találkozott még visszataszítóbb, hátborzongatóbb alakkal... pedig Piton is ott állt mellette. A férfi hófehér arcából csak úgy sütött a lenézés és a rosszindulat és valami felsőbbrendű beképzeltség. Az arcát keretező ezüstszőke, félhosszú haj csak még inkább kiemelte kemény vonásait. De leginkább a szemei borzongatták meg Medeát. Hideg, szürke szem volt, és sokkalta rosszabb volt belenézni, mint Piton ugyancsak hátborzongató fekete szemeibe. A férfi viszonozta a pillantást, ami nem kevésbé volt undorodó, mint Medeáé.
A márványlépcső tetejéig csendben, gondolataikba mélyedve haladtak, Medea csak akkor tudott nyugodt hangon megszólalni.
- Micsoda alakok járnak Pitonhoz... brrr... még most is kiráz tőle a hideg, pedig Piton mellett igazán edzettek lehetünk!
- Csodálod? Azt hiszem, tudom ki volt ez - szaladt ráncba Bill szemöldöke. - Legalábbis a külsejéből ítélve egy Malfoy lehet.
- Uhh - ugrott egyet Ella. - Az tényleg lehet.
- Aha, csak nem az öreg, hanem a fia.
- Lucius... ha jól emlékszem - bólogatott az ajkait harapdálva Ella.
- Egyszer mintha láttuk volna az apját, nem, Bill? - kezdte Charlie és a bátyjára nézett.
- Igen. Onnan gondolom, hogy ez ő volt. Szakasztott mása az apjának... Apánál voltunk benn a Minisztériumban. Ő jól ismeri a családot, egyfolytában ott alkalmatlankodnak a miniszternél. Hallanátok, apa mennyire ki tud akadni rajtuk!
- Aha! Amikor azokat a mugli pirítóspirítókat néztük meg... vagy mik is azok.
- Kenyérpirító a neve - fűzte bele Medea.
- Na igen. Állítólag az csinálja a mugliknak a pirítóst. Ezek viszont... amikor apa beletette a kenyeret, hangosan elcsámcsogták. Nagy poén volt.
- Főleg, amikor böfögtek a végén. Valaki megbűvölte, mindig ezt csinálják - vigyorgott nosztalgiázva Bill.
- Aha, Percyt akkor hagytuk benn véletlenül, mert annyira matatott apa iratai között, hogy teljesen eltűnt a kupac alatt - sóhajtott Charlie. - Milyen kár, hogy apa észrevette, hogy nincs meg!
- Na igen. Szóval akkor láttuk az öreg Malfoyt. Biztos épp lefizető körúton volt.
- Malfoy... nem ezek keveredtek valami halálfaló ügybe? - kérdezte Jamie.
- De... csak aztán jöttek a népszerű dumával...
- Jamie kedvencével, mi? Az Imperius-átokkal - bólintott most Medea, miután eszébe ötlött, hogy ő is olvasott a Reggeli Prófétában egy-két dolgot a családról.
- Úgy bizony, persze - legyintett Bill. - Az apja megvett mindenkit, akit lehetett, hogy tisztára moshassa a fiacskáját meg persze a dicső családi nevet.
- És felmentették a tárgyaláson? - kérdezte Medea homlokráncolva.
- A fenét! Még tárgyalásig sem jutottak. Már szinte azelőtt elejtették a vádat, mielőtt megfogalmazhatták volna. Most pedig az öreg, gondolom, átadja a helyét ennek a Lucius pofának.
- Te jó ég! Ki nem hiszi el róla, hogy halálfaló?! - siránkozott Medea.
- Az, aki Pitonról sem hiszi el - nézett jelentőségteljes mosollyal barátnőjére Ella.
- Na, az... én... más! - hebegte zavartan a lány, és mérgesen a kuncogó társaira nézett.
- Látszik, hogy jól ismerték egymást - helyeselt Jamie. - És biztos nem az abszol úti patikából...
Végül véget ért a karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási nap is, és a diákok zsibongva pakolták a holmijukat a ládáikba (ezt a tevékenységet egyébként már a hét közepén elkezdték, ugyanis a klubhelyiség általános gyűjtőhelyévé vált a személyes tárgyaknak, így több napot is igénybe vett ennek szétválogatása - a fiúk hálószobájáról nem is beszélve, ahol Jamie és Charlie három napon keresztül vitatkoztak egy lyukas, sárga zokni tulajdonjoga felett - a pletykák szerint a szagminta lett végül a perdöntő.) Az utolsó este vidám mulatozással telt, mely során Jamie egy fagyöngyágat a feje fölé tartva sorra rohangált a lányok között pusziért kuncsorogva... addig még talán sikere is volt, amíg balszerencséjére Ellát nem vette célba, aki pusztán egy medvepuszira volt fogható, arra viszont annál lelkesebben.
A nagyteremben felállították a szokásos tizenkét karácsonyfát. Az egyikre valaki füzérre kötött üres vajsörös üvegeket aggatott - és nem Flitwick volt az. Ugyancsak egy hasonlóan mókás kedvében lévő tanuló Frics ajtaja előtt hagyott egy szépen becsomagolt ajándékot, melyből mikor a gondnok kinyitotta, a képébe robbant egy kisebb raktárnyi trágyagránát. A Piton ajtaja elé került csomagban állítólag egy hamisítvány Év Mosolya díj rejtőzött... - a professzor a vacsora alkalmával be is mutatott néhányat méltán elhíresült mosolykészletéből, amivel kiérdemelte eme becses elismerést.
Másnap délelőttre az iskola aztán egyik percről a másikra kiürült, és olyan mély csönd ereszkedett rá, hogy az már-már hátborzongatónak hatott; hogy aztán amikor a diákság megint visszasereglik, annál fülsüketítőbb legyen a zajongásuk.

*

A röpke két hét alatt annyi új élménnyel gazdagodott mindenki, hogy még a több órás vonatút sem volt elegendő mindezek elmesélésre, így a vacsoraidőre is jutott épp elég mondanivaló, bár ott többnyire lefoglalta az éhes nebulókat a töméntelen mennyiségű ínycsiklandozó falat.
- Most hogy már varázsolhatok otthon, besegítettem anyának egy-két háztartási bűbájjal... igaz, nem volt épp katasztrófamentes - kuncogott a szedermártása felett Medea. - A zöldséghámozást még tovább kell fejlesztenem...
- Már én is alig várom, hogy büntetlenül varázsolhassak otthon - kortyolt egy nagyot a sütőtöklevéből Ella. - És... mit szóltak a szüleid?
- Ó, el voltak ragadtatva! Szerintem észre sem vették, hogy többet hámoztam le a burgonyából, mint amennyi megmaradt. Még sohasem láttak varázsolni senkit, úgyhogy képzelheted! Viszont bevásároltam néhány dolgot az Abszol úton, és főztem a nagyapámnak egy erősítő főzetet.
- És... hm... túlélte? - pislogott óvatosan Ella.
- Persze! - csattant fel sértetten Medea, de rögtön el is nevette magát Ella ravasz mosolyán. - Nagyon hálás volt. Olyan furcsa volt így készíteni bájitalt, otthon!
- Így, hogy Piton nem ugrott rád a szemeit villogtatva a sarokból?
Medea elfojtott egy mosolyt a szemléletes megjegyzést hallva.
- Valahogy úgy. Komolyan, már majdnem hiányzott.
- Uh! Jó nagy betűkkel azt a majdnemet! - vonta össze a szemöldökét Ella. - Véletlenül nem fejlesztettél ki neki valami szeretet-főzetet?
- Sajnos nem, de egy kondérral se lett volna elég belőle neki - Medea hátrasandított a válla felett a tanári asztalra, ahonnan messziről kitűnt Piton fekete alakja és a sötét haj sátorából kifehérlő sápadt, mogorva arc. - De úgy látom, ő sem nagyon kísérletezett ilyesmivel.
- Hja! Nem mintha el tudnám képzelni hétrét görnyedve a kacagástól, vagy szerelmesen andalogva a naplementében!
A kép annyira abszurd volt, hogy Medea majdnem visszaköpte a tányérjára a szájában lévő falatot.

 

Folyt. köv.

Vissza