A legalsó pincében, a hetedik ajtónál

Írta: Ebony Hyphen

A legalsó pincében, a hetedik ajtónál…
Piton hátratúrta a haját. Emlékek kavarogtak a fejében. Pillanatnyi villanások. Talán meg sem történtek, egyszerűen csak ő képzelte ezt az egészet…
A kulcsot itt hagyom… beteszem ide…
Emlék egy arcról… talán többről is. Jelentéktelen arc, akárkié lehetne. De szokatlanul szomorú tekintet, különös fájdalom. Üres szemek. Furcsa gondolatok a szokványos ábrázaton… Mégis megszokott, az arc semmit sem veszít ezáltal mindennapiságából.
Minden elvész, amit egyszer is képes leszel megszokni, ami az életed részévé válik… vagy csak egyszerűen már eleve az életed része, egyértelműen hozzá tartozik, és valahogy mégsem, mert túlságosan is nehéz ez az egész lét. És az átlagos vonások is a leggyönyörűbbekké válhatnak, ha olyan szemmel nézed őket, amilyennel azt kell. Rengeteg szép arc létezik, de minden arc csak egyetlen szempárnak mutatja azt az igazi szépséget, azt a megérthetetlen csodálatosságot, amit más soha nem fog látni, csak az, akinek az a bizonyos szempár a fejébe költözött. Még ha vak is. Mert a vakok is látnak valamit. A dolgok mögé látnak.
Jobban teszed, ha nem keresed, de a te döntésed…
Keresni, egyszerűen meg kell keresni. És a te arcod is széppé válhat, csak hagyd, engedd látni, érezni ezt a szépséget! Aztán úgyis elveszíted. Minden elvész, amit megszeretsz.
A te döntésed. Én megadom neked a lehetőséget, de tudod, hogy bele fogsz őrülni.
Persze, és bele is őrülsz. De teljesen mindegy, őrültség… vagy szomorúság. Csak a bolondok lehetnek igazán boldogok, őket soha nem fogja megrontani a világ és a kín. Ők önmaguk lesznek. Groteszk, eltorzult lelkek, akiket a romlás csak a tökéletes összeomlás felé irányított. Ők nem a bánatot választották, nem az önsajnálatot. Tökéletesség… ez az, amit épeszű ember soha nem fog elérni, de egy őrült, egy bolond már eleve tökéletes. Tökéletes elmezavar, tökéletes világ. Nem a hiba, vagy a hiba hiánya a lényeg. Az abszolút gonosz és az abszolút jó alapvetően ugyanaz. Csak a szempont más, csak mást lát szépnek. Egyébként pedig ugyanolyan kegyetlen.
A legalsó pincében a hetedik ajtónál találod. Jobban teszed, ha nem keresed, de a te döntésed. A kulcsot itt hagyom… beteszem ide, ebbe a fiókba. Megjegyezted, Perselus?
Miért van így? Miért az ártatlanok szenvednek azért, hogy téged büntessenek? Miért kell olyanokat eltűntetni… kivégezni, akik nem hibásak? Egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen. Miért kell egy ártatlan gyermeket tönkretenni, csak hogy az anyját szenvedni lásd?
Igen… ezt soha nem tudnám elfelejteni.
Miért kell mindig olyan kérdésekre válaszolni, amikre nem lehet? Nem jó így ez a világ. Rossz. Túl zajos, túl sokat kérdez, és túl sok kielégítő választ vár. És ha nem kapja meg rögtön, hát megkínoz, de végül úgyis válaszolnod kell! Vagy pedig feladod. De előbb vagy utóbb úgyis beleőrülsz, teljesen mindegy. Az élet olyan, mint egy halálig kísértő rémálom, amiből sohasem ébredhetsz fel. Az öregedés lassú és fájdalmas halál. Végül pedig úgyis rá fogsz jönni, hogy ennek az egésznek semmi értelme.
Gondold meg előbb. Tudom, hogy nem egyszerű…
Mégis mit tudsz te? Ha annyira bölcs vagy, akkor akár meg is menthetted volna!

Egy régi társalgás emlékei… két professzor: Piton és Dumbledore. Egyetlen titok.
A legalsó pincében a hetedik ajtónál találod… A kulcsot itt hagyom… beteszem ide, ebbe a fiókba. Megjegyezted, Perselus?
Megjegyezte. Évekkel később is szó szerint vissza tudta idézni az aznap hallottakat. A legalsó pincében, a hetedik ajtónál. Egy arc, ami hétköznapi volt, megszokott. Nagyon hasonlított egy másikra… Üres, vak szemek… Kétfajta vakság. Az egyik láthatna, de nincs mit. A másik sohasem látott, és soha többé nem is fog. Egy élő és egy halott, de a kettő között nincs is akkora különbség… Mindkettőt eltemették, az egyiket élve, a másikat holtan.
A legalsó pincében, a hetedik ajtónál…
Piton remegő kézzel kihúzta az egyik asztalfiókját. Szinte teljesen üres volt, egyetlen kicsiny kulcs lakott benne. A professzor felemelte az apró tárgyat és a gyertya lángjához emelte. Ártatlan kis kulcs… akár egy gyermek, aki nem tehet semmiről. A bolondság és a boldogság nem bűn… mégis meglakol érte az ember. A legalsó pincében, a hetedik ajtónál… és a hetedik ajtón túl. Piton a markába rejtette a kulcsot, majd kirohant a folyosóra. Végigfutott pár lépcsősoron. Végül meglendítette a karját. Egy apró, a rozsdától fényét vesztett tárgy messzire repült és örökre elkallódott a fűben. A Nap vérvörösre festette a felhők alját. Piton elmélázva nézett az égre. Alkony. Köztes állapot.