Harry Potter és a Tűz Serlege

Képes összefoglaló a HP4 főbb eseményeiről Tipca tollából

Harmadik rész

Másnap reggel Harry vidáman ébredt. Érezte, hogy van esélye bejutni a versenyre, és ehhez még csak csalnia sem kellett. Ronnal és Hermionéval lesétáltak a Nagyterembe, aminek a közepén ott virított a Tűz Serlege.
A diákok többsége a hasát szorongatva toporzékolt, mivel a tanári kar úgy gondolta, ha az étkező kellős közepére teszik a Serleget, a padokat széttolják, az asztalokat pedig elsuvasztják valahova, akkor a gyerekeknek nem fog eszébe jutni, hogy ebben a teremben bezzeg máskor reggelit szoktak felszolgálni. Hát nem!
A rengeteg éhes nebuló térden állva esdekelt a Nagyterem közepén, valami ehetőért könyörögve. Fejüket körbezsongták a legyek, akik meg időközben elhaláloztak a rettentő éhezés következtében, ami már majdnem tizenkét órája tartott, azok szép csendben elvoltak a sarkokban.
Harry és a galerije odacsoszogott cimborájukhoz, akit sosem említettek meg egyik könyvben sem, de nagyon jóban voltak. Eme egyén is az utóbbiak közé tartozott, vagyis szintén belepusztult a szüntelen étlenségbe.
- Szia! - köszöntek neki. - Mit csinálsz?
A fiú szemei üvegesen meredtek a semmibe.
- Az nem rossz! - bólogatott Ron.
A fiú arcára rátelepedett pár megtermett döglégy.
- Na, ne bomolj már! - kacagta Hermione.
Hirtelen kicsapódott a Nagyterem ajtaja, és egy csapat fiatal rontott be rajta. Nevetgélve lökdösték maguk előtt Cedricet, mivel azt szerették volna, hogy benevezzen a versenybe. Mikor a lökdösés már nem használt, párszor bele is rúgtak. Mikor végül Cedric vette a fáradtságot és erőt, felállt és a Serleg felé fordult.
- Esik odakint az eső? - kérdezte Hermione a fiúra meredve.
- Nem, nem hiszem - rázta meg a fejét Ron. - Miért?
- Nem látod, hogy tiszta víz Cedric haja? Másoké tök száraz. Neki miért vizes?
- Beteg szegény - hajolt oda hozzájuk Fred Weasley, hatalmas, ősz bozonttal, és szakállal, bajusszal.
- Megpróbáltatok bejutni a korhatár-határon belülre mi? - nézett rajtuk végig Hermione gúnyosan.
- Dehogy - felelte George, aki ugyanúgy festett, mint a testvére, és láthatóan felháborította a lány feltevése. - Egyszerűen csak beöltöztünk Einsteinnek. Már azt sem szabad?
- De, persze! - sütötte le a szemét Hermione. - Mit is mondtatok? Hogy beteg Cedric? Súlyos?
- Halálos - hajtotta le a fejét Fred.
- Tényleg? - derült fel Harry arca.
- Nem - vigyorodott el George. - Igazából a betegsége annyiból áll, hogy stressz helyzetben az összes verejtékmirigye gőzerőre kapcsol, és izzadni kezd. Elég ciki. Nézd meg, szegényt. Fel sem bírja dolgozni ezt a problémát.
Cedric még valóban ugyanúgy állt ott, mint az előbb. Végül lassan felemelte a kezét, és a nevét beledobta a Serlegbe.

Ebben a pillanatban derült égből villámcsapás sújtott le, és telibe kapta szegény ártatlan, beteg, izzadós hősünket. Teste hátrarepült, levágott egy triplahátraszaltót, majd éles szögben, kecsesen becsapódott.
- Jíííhááá! - ordította Harry vidáman, felpattant, és őrült táncba kezdett. - Nincsen többé Ced-ric! Nincsen többé Ced-ric! - dalolta, majd a tömeghez fordult, és integetve bíztatta őket. - Csatlakozzatok! Nincsen többé Ced-ric!
Néhol felhangzott egy-egy bizonytalan "Nincsen többé...", de azonnal elhalt, mikor a sarokban mocorgás támadt. Cedric kormos arccal, és pár törött foggal feltápászkodott.
- Jól vagyok! Nincsen semmi bajom! - motyogta halkan.
Harry elnémult, majd lassan Cedric felé fordult. Végignézett a fiún, majd elfintorodott.
- A picsába! - kiáltotta, majd toporzékolva kivágtatott a teremből. Nem is látták újra egészen az esti eredményhirdetésig.

Mikor este felbukkant a Nagyteremben, Harry sokkal vidámabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnt. Lehet, hogy a nap közben elfogyasztott bifidusz eszenzisszel teletömött joghurtok elfogyasztásának hatása volt, de inkább annak a darabka gyutacsnak, és némi plasztiknak volt betudható, amit akkor tömködött be a zsebébe, mikor belépett az ajtón. Ron és Hermione odaintettek neki az egyik emelvényről.
Az asztalokat még mindig nem helyezték vissza, viszont a holttestek eltűntek, amiből Harry arra következtetett, hogy a rendezőség nem szeretné még a szaggal is felforgatni, az amúgy is izgatott, gyereksereg gyomrát. A terem közepén még mindig ott derengett a serleg kékes fénye. Harry körülnézett a helyiségben.
Cedric mostanra teljesen felgyógyult a reggeli sajnálatos balesetéből. Fleur, a lány, akit elég érdekes pozícióban láttak a világkupa után, éppen Cho Changgel beszélgetett, Harry titkos szerelmével. A fiú annyira meghatódott ennek a két gyönyörű lánynak a látványától, hogy olyan szép sugárban köpött ki egy liter tejet, hogy azt még az Ördögűző sztárja is megirigyelhette volna. Páran, leginkább azok, akik a tejsugár hatótávolságán belül ültek, felháborodottan kiabáltak, de Harry nem igazán törődött velük. Letörölte a szája szélét, majd tovább nézelődött. Krum egy nyugágyon ücsörgött, kezében egy koktéllal. Napszemüvegén meg-megcsillant a fáklyák lobogó fénye. Mellette Karkarov állt egy junosz tévét szorongatva, melyen az Esmeralda legújabb epizódját kísérte figyelemmel. Dumbledore elmélyülten beszélgetett Piton professzorral, és közben lapos pillantásokat vetett Harryre. Ezen alkalmakkor általában halkan és gonoszan felkaccantott, majd visszafordult tanártársához.
Mikor a toronyóra elütötte az időt, majd alaposan cserbenhagyta azt, Dumbledore professzor felállt, és odalépett a serleghez. Néma csend volt és hullaszag. Harry megállapította, hogy habár a tetemeket alaposan elrejtették, a szagokat nem sikerült megelőzni.
- Elérkezett hát az idő, hogy sorsoljunk! - kiáltotta az igazgató, mire a serleg lángja lobbant egyet, és egy papírlapot lövellt az ég felé. Dumbledore elkapta azt, majd felolvasta. - B6! Ismétlem: Béla hatos!
- Bingó! - ordította Neville teli tüdőből.
Mordon professzor odasántikált hozzá fémfafél lábán, és hozzávágott egy vastag, "Olyan növényeket tartalmazó könyv, melyek segítenek a víz alatt lélegezni" című kötetet.
- Itt a nyereményed - morogta, majd visszabaktatott a helyére.
Dumbledore némán figyelte ezt a közjátékot, majd megrázta a fejét, és visszafordult a serleg felé. Újabb lángcsóva, újabb cetli.
- 67! Hatvanhetes! - olvasta fel ezt is az igazgató.
- Gazdag vagyok! - kiáltott fel Ron, és meglobogtatta a kezében szorongatott lottószelvényt.
Piton professzor felállt, majd odasuhant hozzá denevérszárnyhoz hasonlatos köpenyében.
- Mutasd! - darálta, és előrenyújtotta a kezét. Ron tépődve bár, de átadta neki a szelvényt. A professzor vetett rá egy pillantást, majd elővett egy fiolát, és belőle kénsavat csöpögtetett a papírosra. Mikor a lottóból már semmi nem maradt, a fiolát zsebre dugta, majd széttárta a karjait. - Amint láttad a szelvényt véletlen baleset érte, így nem tudod bizonyítani, hogy te nyerted meg a főnyereményt, ezért a 23 milliárd galleont inkább lehúzzuk a vécén - vigyorodott el gúnyosan, majd sarkon fordult, és visszaült a székére.
Dumbledore ismét megcsóválta a fejét, majd elkapta a levegőben a parázsló papírost, amit a Serleg lökött ki magából. Hirtelen halk suhanás hallatszott, és égővörös lángnyelv futott végig az igazgató karján, majd tovaterjedt a szakállára, és a lábára is. Pár percig élő fáklyaként rohangált a teremben, míg Piton meg nem tudta állni a röhögést, és egy jól irányzott oltóbűbájt mondott rá. Mikor imígyen megoldódott a helyzet, Dumbledore ismét kezébe vette a veszélyes papírost, majd felolvasta.
- A Beauxbatons bajnoka Fleur Delikát!
- Delacour! - sziszegte a lány, miközben széles mosollyal integetve eltűnt a balfenéken.
Újra felvillant a serleg, majd a parázsló lapot elkapva Dumbledore bejelentette:
- A Durmstrang bajnoka Viktor Krum!
Krum felpattant a nyugágyból, és hosszú léptekkel Fleur után indult. Miközben elhaladt az igazgató mellett odamorogta neki:
- Nem mintha kétséges lett volna, öregember!
Dumbledore megvonta a vállát, majd az új cetliért nyúlt.
- Roxfort bajnoka Cedric Diggory!
Cedric felállt, és odalépett az igazgató mellé.
- Szeretném megemlíteni, hogy mindezt az apámért teszem. Hogy bebizonyítsam, én is vagyok olyan jó, mint Harry Potter, aki nem került be a tusába. Hiszen ő nem nyerheti meg, csak én, és...
- Kussolj már! - elégelte meg Dumbledore, és kirugdosta Cedricet a képből.
A fiú megindult az oldalajtó felé, amin a többiek is távoztak. Ahogy lépkedett, egyszer csak sípolás hallatszott, és egy akna vált láthatóvá a padlóba építve. Cedric épp akkor lépett le róla, mikor felrobbant, így karcolás nélkül úszta meg a dolgot. További lépések, további robbanások. Legalább egy tucat aknát sikerült kikerülnie a vakvéletlen segítségével. Senki nem értette, hogy Harry eközben miért borul zokogva a térdére, és átkozza a lejárt szavatosságú plasztikot.
Mikor az ajtó becsukódott Cedric mögött, hirtelen rendkívül feszült lett a hangulat. Dumbledore visszafordult a serleg felé, de csak csend hallatszott. Semmi suhogás, semmi szikraeső, parázsló cetli meg pláne nem. Piton tett pár lépést előre, hogy jobban lássa a serleget, és közben értetlen arckifejezéssel meredt maga elé.

Karkarov, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy a Trimágus Kupánál melengesse a kezét, szintén a serlegre meredt. Hagrid felemelkedett ültében, Harry is előrébb dőlt. Rémszem Mordon szeme vadul pörgött a lyukában. Dumbledore közelebb lépett a serleghez, és mutatóujjával megkocogtatta azt.
Hirtelen újabb kék lángcsóva csapott fel, és egy újabb cetli emelkedett a levegőbe. A teremben hat torkot egyszerre hagyott el a megkönnyebbülés sóhaja. Dumbledore elkapta a papírost.
- Harry Potter!
Harry elvigyorodott, majd büszkén feszítve felállt a helyéről. Ebben a pillanatban a serleg újra felszikrázott, és újabb öt cetlit hányt ki magából. Az igazgató felvette a földről, majd alaposan átnyálazta őket.
- Harry Potter! Harry, kérlek, csatlakozz a többiekhez! - szólt, majd az ajtó felé intett.
Harry egy pillanatra megtorpant ugyan a további öt cetli látványától, de azért tovább indult. Mikor azonban a serleg ismét szikrázni kezdett, újra megállni kényszerült. A serleg nem egy, nem kettő, még csak nem is öt papírost dobott ki, hanem folyamatosan dobálta körbe-körbe a kisebb-nagyobb Harry Potter feliratú lapokat. Dumbledore ijedten rávetette magát a fakupára, és erősen birkózva vele az egyik szekrény felé vette az útját.
- Te menj csak le a többiekhez, Harry! - kiáltotta vissza, miközben további lapok csapódtak az arcába. - Mindjárt én is követlek.
És Harry ment.

Harry kíváncsian lépett be a kis helyiségbe, ahova a többi versenyzőt is zárták, és körbenézett. Elégedetten látta, hogy Cedric mégiscsak megsérült az elaknásított folyosón, és éppen a sebeit gyógyítgatta. A kandallónál Krum és Fleur álldogált. A lány éppen a táskája tartalmát pakolta ki a kandallópárkányra.
- Pedig itt kell, hogy legyen valahol! - motyogta, és a szőrmével borított bilincset letette egy szíjra erősített piros gumigolyó mellé, ami egyébként kísértetiesen emlékeztette Harryt Mordon szemére. - Á! Itt is van! - kiáltott fel Fleur, és egy korbácsot húzott elő. - Már nagyon régen megvan, és mindenhová magammal hordom. Sárkánybőrből készült, a végén pedig karmok vannak. Nagyon szeretem. Te hogy állsz az ilyen dolgokkal?
Krum unottan ásított egyet.
- Nem igazán az asztalom. Egyébként meg az orvosom eltiltott minden fejre mért ütéstől, szóval...
Ekkor megpillantotta Harryt, és felegyenesedett. Fleur követte a példáját, és előrébb lépett.
- Kell visszamenni terembe? - kérdezte. Harry elgondolkozott rajta, hogy vajon miért használ néha akcentust, miközben máskor folyékonyan beszéli az angolt, majd megrázta a fejét.
- Nem.
- Hát akkor?
Ebben a pillanatban kicsapódott a szoba ajtaja, és heves robbanásokkal kísérve a fél tanári kar vágódott be rajta. Egészen pontosan Karkarov, Madame Maxime, Mordon, Piton, Kupor, McGalagony, végül pedig Dumbledore. Ilyen sorrendben. Egymás után. Egymásra. Mikor végül elült a füst, az igazgató lekászálódott az emberhegy csúcsáról, és leporolta a talárját.
- Ki az ördög telepített aknákat a folyosóra? - mérgelődött, majd körülnézett. - Hol is tartottunk? Á! Tudom már!
Azzal nekifutásból megragadta Harry torkát, és hozzá vágta a falhoz.
- Harry! Te dobtad bele a serlegbe a nevedet? - üvöltötte az arcába.
- Nem! - ellenkezett a fiú levegő után kapkodva.
- Biztos? Én felelősséget vállalok irántad! Meg is mondtam a többieknek, hogy ha te voltál, én öngyilkos leszek! - kiáltotta Dumbledore, és hogy kihangsúlyozza elszántságát, a halántékához szorította a pálcája hegyét.

Harry hosszan meredt rá, végül mentegetőzve megvonta a vállát.
- Én akartam! Igazán! Tényleg! Bele is dobtam a nevem a serlegbe, de az kilökte magából, mert megtelt a memóriája - próbálkozott.
- De végül nem tetted meg - sóhajtotta az igazgató, és elvette a fejétől a pálcáját. - Rendben. Tudtam, hogy megbízhatok benned.
- De én tényleg...
- Csendet! Ne is beszéljünk róla többet! - legyintett Dumbledore, azonban Karkarov nem hagyta annyiban.
- Mi ez az egész, Dumbledore? A Roxfort két diákot indít, akkor a Durmstrang is kettőt akar?
- És mégis ki volna a másik jelöltje? - kérdezte az igazgató enyhe éllel a hangjában. - Ugyanis, tudtommal, Krum volt az egyetlen a diákjai közül, akinek megengedte, hogy beledobja a nevét, így biztos volt, hogy ő győz majd.
- Hát... valakit majdcsak találunk... - vonta meg a vállát Karkarov szégyenlősen.
- Ez csalás! - emelte fel a hangját Madame Maxime is.
Dumbledore megfordult.
- Kedves Olympe, erre csak azt tudom mondani... basszus, de magas maga!
- Hosszúak a csontjaim - igazgatta meg a haját az igazgatónő elpirulva.
- Biztosra veszem, hogy Potter a bűnös, hiszen ő kényszeresen áthág minden szabályt - vetette közbe Piton, és egy fiolát húzott elő a zsebéből. - Máris hozzálátok a méreggel való kivégzésének előkészítéséhez.
- Arra nem lesz szükség, Piton - dörögte Mordon, és előre bicegett fémfafél lábával. - Bizonyos, hogy nem Harry a tettes, hiszen rendkívül erős zagyváló átokra volt szükség, hogy valaki átba... azaz becsapja a serleget, hogy ne tudja, hány cetlit kell kiadnia, és ráadásul előtte bingó- és lottószámokat is kilökött, ami rendkívül szokatlan. Egy diák nem lett volna rá képes. Aki ezt tette, az egyszerűen zseniális. Legalább 800-as IQ-ra van szükség, és szívdöglesztő külsőre, hogy valaki véghezvigye ezt a gonosz tervet. - Végezetül megköszörülte a torkát, és mutatóujjával a saját mellkasára bökött, ezt azonban senki nem vette észre.
- Akkor most mit tegyünk? - kérdezte McGalagony professzor megrovón. - Barty?
A szólított előre lépett, és a távolba meredt.
- Entschuldigung, de a szabályok köteleznek. Wir müssen versenyeztetni a jungere Pottert is. Nincs kibúvó a tusa alól.
"Ezek a kemény szavak" - gondolta Piton. "Milyen céltudatos ember! Ő bezzeg nem hágja meg... vagyis át a szabályokat. És az a gyönyörű, hátrafésült haj... Azt hiszem, szerelmes vagyok!" Azzal belecsípett Mr. Kupor hátsójába.
- Ííííí! - vinnyogott fel a férfi, mint egy vérszomjas hiéna, ám Dumbledore nem figyelt oda rá.
- Ejnye, Barty! Hogy magának milyen hatalmas füle van! - dünnyögte maga elé. - Hát nem, Minerva?
- De, de! - helyeselt a professzorasszony megrovón. - Majdnem olyan hatalmasak, mint az én szemeim.

- Na jól van! Elég volt a csacsogásból! - türelmetlenkedett Mordon. - Akkor tehát Potter versenyzik. Nem gondolja, hogy ezt be kéne jelentenünk a többi diáknak?
- Valóban! - rázta meg a fejét az igazgató, és erővel elszakította a tekintetét Kupor füléről. - Menjünk fel, és jelentsük be.
A kis-nagy csapat úgy vonult be a Nagyterembe, mint valami gyászoló tömeg. Lehajtott fejjel, vállukon egy koporsót cipelve. Mikor beértek középre, csak akkor jöttek rá, hogy potyautast is hoztak magukkal. A koporsót ledobták a földre, mire abból azonnal egy sápadtfehér arcú, hegyes fogú alak mászott ki szitkozódva.
- Hát már utazni sem lehet anélkül, hogy belekötnének az emberbe?
Piton előre furakodott, és mikor meglátta az alakot, elvigyorodott.
- Vlad bácsi! Hát mégis meglátogattál? Milyen volt az út Romániából? Biztos fárasztó lehetett a hajóút!
- Hát igen! - felelte a férfi, miközben megölelte Pitont. - Elég nagy szívás volt, de sikerült agyonütnöm az időt.
Az alak és Piton elvonultak az egyik sarokba, és beszélgetni kezdtek. Dumbledore kikerülte a koporsót, és a diákok elé állt.
- Kedves gyerekek...
- Kussolj!
- Enni akarunk!
- Álmos vagyok!
- Szorít a cipőm!
Ilyen és ehhez hasonló bekiabálások hallatszottak, és hirtelen rohadtparadicsom-zápor árasztotta el az igazgatót. Dumbledore egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy vajon honnan szerezték a romlott zöldséget, de végül elordította magát.
- Pofa be, vagy holnap sem lesz kaja!
Hirtelen az összes diák elhallgatott.
- És akkor kiszívtam annak a nőnek a vérét, és... - Piton bácsikája elnémult, s ahogy elhalt a szavai visszhangja, felnézett a tömegre. - Csak képletesen értettem, természetesen - magyarázkodott.
- Tehát, mint mondtam, kedves gyerekek! Mint magatok is láthattátok, a serleg Harry Potter nevét is kidobta... párszor. Nem tudjuk, mi üthetett a serlegbe, de a szabályok kötelezik Harryt, ezért ne bántsátok szegényt...legalábbis ne nyírjátok ki...azt hagyjátok rá a verseny feladataira. Tehát Harry az iskola második bajnoka!
A gyerekek csendben ültek.
- Na, hajrá, drukkoljunk annak a kis féregnek... akarom mondani Harrynek!
Egy-egy diák kényelmetlenül mocorogni kezdett.
- Hadd halljam! Kérek egy P-t! - Dumbledore összetette a két kezét, így a testével p betűt formált.
Csend.
- Kérek egy O-t! - A feje felett karikába fonta a kezeit.
Valahol a tömegben felsírt egy csecsemő, a távolban kutyaugatás hallatszott.
- Kérek egy T-t! - folytatta Dumbledore, de mikor ismét nem volt válasz, dühösen belerúgott az otthagyott koporsóba, és az ajtó felé indult. - Áh! Le vagytok ti szarva! - morogta, és becsapta maga után a tíz méter magas, fél méter vastag ajtót.

 

- tovább -