Harry Potter és a Tűz Serlege

Képes összefoglaló a HP4 főbb eseményeiről Tipca tollából

Negyedik rész

Pár pillanatig még síri csend volt a teremben, majd mindenki a dolgára indult. Pár perccel később Ron és Harry már a szobájukban voltak, barátaikkal egyetemben. Vidáman beszélgettek, nevetgéltek, mikor Ron egyszer csak bebújt a takarója alá, és ijedt arcot vágott. Mikor megszólalt, a levegő apró párafelhőként hagyta el a száját.
- Halott embereket látok! - nyöszörögte.
Pár pillanatig még síri csend volt a teremben, majd mindenki a dolgára indult. Pár perccel később Ron és Harry már a szobájukban voltak, barátaikkal egyetemben. Vidáman beszélgettek, nevetgéltek, mikor Ron egyszer csak bebújt a takarója alá, és ijedt arcot vágott. Mikor megszólalt, a levegő apró párafelhőként hagyta el a száját.
- Halott embereket látok! - nyöszörögte.

A szobában hirtelen mindenki elhallgatott. Ijedten néztek Ronra. Végül Félig Fej Nélküli Nick törte meg a csendet, aki eddig Dean Thomasszal beszélgetett.
- Ahogy a kastélyban, mindenki, ifjú Weasley. Mi szellemek vagyunk, ergo: halottak.
- A fenébe! - fakadt ki Seamus dühösen, majd felegyenesedett a szoba közepén álló kályha mellől. - Már megint elromlott ez a vasdarab. Azt hiszem, hideg éjszakának nézünk elébe.
A fiúk egyöntetűen morgolódni kezdtek. Az egyetlen, aki magába roskadva ült az ágyán, az Harry volt.
- Igent kellett volna mondanom - motyogta maga elé elkeseredetten. - Hát olyan nehéz lett volna? "Te dobtad bele a serlegbe a nevedet?" Igen! Persze! Milyen egyszerű így utólag!
Ron elnézte egy ideig a barátját, majd odalépett hozzá.
- Harry!
- Igen, én dobtam bele a serlegbe a nevemet! - mondta Harry.
- Tényleg?
- Na ugye, hogy el lehet hinni? Csak ennyit kellett volna mondanom!
- Akkor most te dobtad bele a nevedet, vagy sem?
- Nem! Akartam, de nem sikerült.
- Nem baj! Ha te dobtad is bele, én tudom, hogy ez csak Voldemort újabb gonosz terve. Megbízom benned.
- Jaj, Ron, olyan kedves vagy! Én tényleg nagyon... Hé! Várjunk csak!
Harry benyúlt az éjjeliszekrénye fiókjába, és ez zöld borítójú vastag könyvet húzott elő belőle, aminek az elején egy szemüveges kisfiú álldogált egy aranytojással a hóna alatt, a háttérben pedig három másik alak, két fiú és egy lány. Gyorsan felütötte a könyvet, lapozott párat, majd beleolvasott. Mikor becsapta a kötet fedelét, felnézett Ronra. - Te most nem hihetsz nekem, össze kell vesznünk, emiatt szörnyű lelki kínokat kell kiállnom.
Ron összevonta a szemöldökét.
- De én hiszek neked. Biztosan nem hazudnál nekem.
- Ez így nem lesz jó - rázta a fejét Harry. - Nincs más lehetőségem. Csórók a szüleid, Kenny... izé, Ron!
Ron dühösen csípőre tette a kezét.
- Rohadj meg! - kiáltotta Harrynek, és mérgesen befeküdt az ágyába, mintha ezzel elzárkózott volna a külvilágtól.
Harry abban a megnyugtató tudatban hajtotta álomra a fejét, hogy ezzel a tettével is előrébb vitte a cselekményt, és ráadásul hozzájárult saját törékeny kis lelke fejlődéséhez és erősödéséhez.

Másnap Harry éppen Piton óráján volt, mikor bekopogtattak a terem ajtaján, és Colin Creevey lépett be.
- Bocsánat, Piton professzor, de azért küldtek, hogy elkérjem Harry Pottert - mondta félénken.
Piton, aki az egyik kezével éppen a torkánál fogva szorította a falhoz hősünket, míg a másikkal egy működő kézi fúrót tolt egyre közelebb az áldozata... akarom mondani a tanítványa szeméhez, most hirtelen megdermedt.
- Nem látod, hogy Potter pillanatnyilag nem ér rá?
- De a többi bajnok már mind összegyűlt.
- A fenébe! - kiáltotta Piton, és a földre hajította Harryt. - Jól van, Potter, tűnj a pokolba!
Nem sokkal később Harry már egy aprócska teremben ücsörgött a másik három bajnokkal. Hirtelen pukkanás hallatszott, éles fény villant, és a füstölgő fényképezőgép mellől egy színes, felcicomázott nő lépett elő.
- Micsoda karizmatikus... khörr... khm... hörr...
- Tessék? A végét nem értettem tisztán? - hajolt előre Fleur.
A nő addigra a földön fetrengett, és a torkát kaparászta. Pár perc szenvedés után szusszantott egy utolsót, majd nem mozdult többé. A teremben halk hawaii zene hallatszott, és a folyosóról lassított futás hangja érkezett. Még mielőtt azonban bármi történhetett volna, Bozo, a fotós odalépett a nőhöz, és belerúgott egyet az oldalába.
- Hé, Rita! Ebből így nem lesz Pulitzer-díj!
A nő szemei felpattantak, és azonnal felült.
- Jól vagyok! Nincs semmi bajom! Én vagyok a legjobb újságíró! Te meg máskor kevesebb füsteffektet használj, ha megkérhetlek! Tehát akkor térjünk rá a bajnokokra. Micsoda csapat!
Azzal fel, s alá kezdett járkálni a négy fiatal előtt, mint az áldozatát cserkésző ragadozó. Egyszer csak a szeme megállapodott Fleurön.
- Penna, írd! - A táskájából egy zöldes színű penna ugrott elő, és egy jegyzetfüzet. A tollszár lelkesen jegyzetelni kezdett, ahogy Rita folytatta. - Fleur Delacour a bajnokcsapat egyetlen női tagja. Felmenői között véla is található az anyai nagyanyja révén, habár ez vajmi kevésbé látszik meg a csinos, mégis teljesen átlagos pofikáján. - Fleur mérgesen szólni akart, de az újságírónő belefojtotta a szót. - Hobbija a szado-mazo eszközök gyűjtése és használata. Gyűjteménye mára túllépte a mágikus százezres határt. Remélhetőleg egyszer majd személyesen is láthatom. - Rita Fleurre kacsintott, majd a tekintete tovább vándorolt Krumra. - Viktor Krum, a világhírű kviddicsjátékos a Durmstrang iskola színeit képviseli. A pletykák szerint a nyári vesztes meccs utáni verekedésből adódóan enyhe agykárosodás lépett fel nála, minek következtében egyetlen fejre mért ütéstől távozhat a normálisak világától. - Most Cedric Diggory következett. - Cedric Diggory a Roxfort iskola egyik bajnoka. Apját a nyár folyamán Ludo Bumfolt főosztályvezető megölte, és felvette az alakját. A hírek szerint...
- De hát az apám él! - rázta meg a fejét a fiú.
- Jaj, de drága! - mosolyodott el Rita csillogó szemekkel. - Az áldott tudatlanság. Tehát a hírek szerint Cedric életét vesztette a harmadik próba után, mikor is ő és a kis túlélő egy távoli temetőbe teleportálódtak. Egyes vélemények szerint...
- De hát én is élek!
Rita döbbent csendben meredt rá. Kikapta a noteszét a penna alól, és belelapozott. Mikor elolvasott pár sort, mézes-mázos mosoly ült ki az arcára.
- Jaj, bocsika! Ezek az év végi hírek lesznek. Mindegy! És itt van Harry Potter! Beszélhetnénk valahol nyugodtabb körülmények között?
- Én jobb szeretném, ha itt maradnánk.
- Ne csacsiskodj! - ragadta meg a torkát Rita, és behajította a legközelebbi ajtón, ami történetesen éppen egy takarítószeres szekrénybe nyílt. Mikor körülnézett, Harryt egy ládára taszította, míg ő maga egy vödrön foglalt helyet.

- Megengeded, hogy Purlitzer-pennát használjak? - kérdezte, de választ sem várva már újra a zöld toll alá tolta a jegyzetfüzetet. - Tehát, Harry, beszéljünk a szüleidről. Hiányoznak?
- Persze, habár nem ismertem őket.
- De gondolom, néha elszomorít, mikor arra gondolsz, milyen szörnyű végük lett. Mikor Tudodki belépett a házatokba, az apád védeni akart titeket. Valószínűleg véres és kegyetlen halált szenvedett. Halálsikolyai talán még akkor is betöltötték a levegőt, mikor a Sötét Nagyúr berobbantotta a szobád ajtaját, megerőszakolta az édesanyád, majd különös kegyetlenséggel végzett vele. Emlékszel rá, hogy az egész szoba vérben fürdött, mikor rád találtak? Szomorú vagy emiatt?
Harry döbbenten meredt a nőre. Nem szólt semmit, de látta, hogy a penna lelkesen körmöl.
- Jól van! És miért nevezted be magad tizenkét évesen...
- Tizennégy.
- ...rendben, tizenhat évesen a tusába?
- Mondom, tizennégy.
- De hiszen tizenhat éves vagy, nem?
- Nem, az csak a mugli alteregóm, Daniel Radcliffe. Én, Harry, tizennégy éves vagyok.
- Hát nem pompás a sztárvilág? - tárta szét a karjait Rita vidáman.
Harry szeme a noteszre siklott.
- Hé! Miért írja azt a penna, hogy "a nő keze a férfi duzzadó tagja köré kúszott, és élvezettel fogadta a másik örömének kiteljesedését"?
- Hogy mi? - kérdezte értetlenül Rita, majd átfutotta a sorokat. Mikor végzett, felháborodottan csípőre tette a kezét. - Ejnye, Penna! Hát szabad az ilyen? Most azonnal viszlek a szervizbe.
Azzal faképnél hagyta Harryt a szekrényben.

Harry vidáman kocogva szaladt fel a magas bagolyházba, ami valójában egyetlen hatalmas torony volt, de hogy minek, azt senki nem tudja, mert csak a legfelső öt méterét használták a postabaglyok elszállásolására. Magyarán mondva az egész épület értelmetlen volt, hiszen ki építene egy baromi magas tornyot, hogy aztán ne használja ki. Hát persze! A varázslók! Hiszen ők hónapokig építenek egy óriási stadiont a semmi közepén a kviddics világkupadöntőre, hogy aztán az ötpercnyi játék után lebontsák. Tőlük kitelik.
De szegény ártatlan kis Harrynket nem ez az egyébként roppant fontos és érdekes téma foglalkoztatta. Valami sokkal, de sokkal égetőbb problémája volt.
- Még hogy tokás! - morgolódott magában teljesen jogosan.
A kastélyban ugyanis találkozott Madame Pomfreyval, aki azonnal aggodalmaskodni kezdett, hogy "ugyan, hova hízik ez a gyerek?", meg "mikor idejött, csont és bőr volt, most meg szinte már gurul." Csoda, hogy szegény Harry kiborult. Ezért is tervezte el, hogy fellépcsőzik az irdatlanul magas bagolyház legcsúcsabb csúcsára, aztán vissza... aztán megint fel, majd megint le. Aztán gyorsan eszik valamit, mert majd éhen halt. Szerencsére a konyha azóta újra megkezdte a működését.
Mikor felért a mérhetetlenül magas bagolyház legtetejére, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érezte, neki mindenképpen be kell mennie a baglyokhoz, hiszen talán most érkezik levél sorozatgyilkos keresztapjától, Sirius Blacktől. És lőn!
Mikor belépett a mocskos kis odúba, majd hanyatt döntötte a szag. Körülnézett, és látta, hogy minden tele van bagolyürülékkel. Hirtelen valami nagyot roppant a talpa alatt. Ijedten lenézett, de kissé megnyugodott, mikor látta, hogy csak egy bagolyköpet volt az, és a benne lévő macskakoponya.
Kíváncsian végigment az eltakarított kis folyosón, majd átlépte a térdig érő ganajhalmot, majd szemét végigfuttatta a bagolyház lakóin. Éppen elgondolkozott rajta, hogy vajon annak a húsz madárnak miért csináltak egy külön tornyot, ami ráadásul az égig ér, mikor hirtelen szárnysuhogást hallott, és megfordult.

Egy hatalmas uhu volt az, egy lábához kötözött levéllel. Harry gyorsan elkapta a madarat, leoldotta a lábáról a pergament, és gyorsan kibontotta. Öröme kissé visszaesett, mikor meglátta, hogy a levél neki szól, nem pedig valaki más titkaiba ütheti bele az orrát, de aztán türelmesen átolvasta a levelet.

Kedves Harry!

Én vagyok az, a keresztapád, Sirius Black. Tudod, aki beárulta a... vagyis hát meg volt vádolva, hogy beárulta a szüleidet. Azért írok, mert te is írtál nekem. Nem tudtam Hedviget visszaküldeni, mert... izé... nem lett volna biztonságos.

Ebben a pillanatban a nagy uhu krákogni kezdett, majd egy hóbagoly csontvázát köhögte fel, némi fehér toll kíséretében. Harry visszafordult a levélhez.

Nagyon sürgősen beszélnem kell veled, legyél ma éjfélkor a Griffendél kandallója előtt egyedül. Ne késs.

Üdvözlettel: Sirius

Utóirat:

Hirtelen a bagoly feje háromszor megfordult a nyakán, sugárban kezdett babfőzeléket hányni, és közben valami idegen nyelven kántált.

A madárnak valami baja van. Lennél olyan szíves, hogy kivégzed?

A lépcsőn lefele Harry még hallotta, amint megperdülnek a dobok, és a kivégzőosztag elsüti a puskáját.

Harry alig várta a az éjfélt, de a klubhelyiség nem volt olyan üres, mint kellett volna. A sarokban Dennis és Colin Creevey ücsörgött, és valamiféle medálokkal bíbelődve. Rajtuk kívül azonban mindenki eltakarodott Harry legnagyobb elégedettségére. Már csak azt kell kitalálnia, mit tegyen a két nyomorulttal.
- Hé, srácok! - szólt oda hozzájuk.
- Igen, Harry?
- Nem mentek lefeküdni?
- Nem, még nem vagyunk fáradtak.
Harry felállt a foteljéből, és odalépkedett hozzájuk.
- Akkor legalább a gyengélkedőre menjetek le.
- De hát miért? - nézett fel rá a két fiú. - Nincsen semmi bajunk.
Harry megfogta Dennis és Colin fejét, és egy kecses mozdulattal összecsapta azokat. A két fiúnak azonnal eleredt az orra vére, és Dennis még enyhe agyrázkódást is szenvedett.
- Probléma megoldva - vigyorodott el Harry. - Most már van okotok lemenni a gyengélkedőbe.
A Creevey testvérek botladozva kimentek a portrélyukon, és Harry végre egyedül maradt. Lenézett a kis asztalkára, és felemelte az egyik kitűzőt, amivel ügyködtek. Azon a "Potter egy balfék" felirat díszelgett.
- Azt hiszem túl kedves voltam hozzájuk az előbb - morogta, majd a kandalló felé indult, és közben megakadt a szeme a Reggeli Próféta legfrissebb számán. A címlapon az ő képe díszelgett.

"- Ne meneküljön senki a rajongói elől - üzeni Harry Potternek Rita Vitrol, a legendás riporternő, aki legújabban a friss erotikus regényével került a bestseller listák élére. A Trimágus Tusa kapcsán javasolja ezt a halálosan gyönyörű Rita. A harmadik legnépszerűbb riporter kerek e világon, próba az próba alapon készített interjút a Cedric Diggory roxfortos vetélytársával, Harry Potterrel, a kis túlélővel, kinek életében nincsenek titkok, és bármely megmozdulásával a címlapokra kerül. Folytatást és az interjút lásd az 5. oldalon..."

- Nevetséges! - fújtatott Harry, és a tűzre dobta az újságot.
- Au! - kiáltott fel a parázs.
- Mi a fene? - kiáltotta ártatlan hősünk, és előkapott egy gázsprayt és egy viperát a zsebéből. De igyekezete hiábavalónak bizonyult, ugyanis Sirius hangja szólalt meg.
- Levennéd ezt a szennylapot a fejemről?
- Persze - felelte döbbenten Harry, és egy kissé arrébb lökte az újságot, így látható lett a keresztapja arca. - Szia, Sirius.
- Szervusz, Harry. Először is szeretnék tőled valami komolyat kérdezni, de, kérlek, őszintén válaszolj. Rendben?
- Persze.
- Előfordult már, hogy csípett, mikor pisilsz?
Harry döbbenten meredt a fejre.
- Ööö... nem. Miért?
- Áh, mindegy! Szóval, te dobtad be a neved a serlegbe?
- Nem - prüszkölte Harry, és sikertelenül próbálta visszafojtani az előtörni készülő vihogását.
- Mi a fenét nevetsz?
- Bocs, de a fejed... meg a parázs... az egész olyan...
- Tudom, de hát tehetek én róla, ha az a nyavalyás világkupadöntő, meg a sárkány elvitte az összes pénzt, amit CGI-re szántak?
- Sárkány? - komorodott el Harry. - Miféle sárkány?
- Semmi! Visszatérve az álmodra...
- Hé! Én nem is mondtam el neked az álmomat - akadékoskodott Harry.
- Már hogy ne mondtad volna el? Még a vonaton...
- Én nem is emlékszem a vonatútra! - kiabálta a fiú magából kikelve. - Miért van az, hogy mindenki világosan emlékszik, hogy mit mondtam, és tettem a vonaton, csak én nem?
- Hermione nem mondta, hogy...
- De igen, mondta, hogy attól még megtörténtek az események, hogy nem mutatják, de akkor is!
- Na mindegy! Nincs sok időnk! - rázta meg parázsfejét Sirius. - Ki volt a harmadik ember? Nem mondtak nevet?
- Valami Barty, de ez elég gyakori név, nem hiszem, hogy köze lenne Barty Kuporhoz.
- Szerintem sem, hiszen ő olyan tisztességes és becsületes, hogy Azkabanba küldte a saját fiát.
- A saját fiát?
- A saját fiát. Meg aztán ott van Karkarov, aki egy volt halálfaló.
- Volt halálfaló?
- Volt halálfaló. Ők mind rendkívül gyanúsak, és talán ők dobták bele a serlegbe a nevedet, hogy veszélybe sodorjanak.
- Hogy veszélybe sodorjanak?
- Hogy veszélybe... mondd, muszáj ezt?
- Bocs! - vigyorodott el Harry. - De ezt nem tudtam kihagyni!
- Mindegy! A lényeg, hogy az ellenség az iskola falai között van...
- Úgy érted befalazták? De szörnyű!
- Harry, te beteg vagy... Igaz is! Mi lett a madárral?
- Tényleg elég furi dolgokat művelt. Képzeld, egyszer csak fogta magát, és a feje megfordult a nyakán valahogy így...

Hirtelen léptek hallatszottak. Harry lélegzetvisszafojtva várta az érkezőt. Ron jelent meg a lépcső alján.
- Kivel beszélgettél? - kérdezte.
- Senkivel.
- Harry szeretném, ha kibékülnénk... de én fogadni mernék rá, hogy hallottam valakit.
- Ugyan miből? Csóró vagy, öcsém! - vihogott Harry, majd felkapta a kitűzőt, amit az asztalkáról csent el, és Ron felé hajította. A vörös hajú fiú Négykézlábra vetette magát, felugrott a levegőbe, szájával elkapta a repülő fémdarabot, és csillogó szemekkel, farkcsóválva odalépkedett Harryhez.
- Szánalmas vagy... és undorító! Teszed el, de rögtön? - ripakodott rá Harry, mire Ron eltette, és felháborodottan felügetett a lépcsőn.
Harry visszafordult a kandalló felé.
- Sirius! Sirius, ott vagy még?
Hirtelen a pernye felsípolt, és egy nő gépies hangja hallatszott.
- A kért kandalló pillanatnyilag nem kapcsolható. Próbálkozzon később!
Harry tekintete a lassan elporladó újságra siklott. Az szinte már teljesen elfeketedett, csak néhány szó maradt meg az eredeti állapotában.

"XXXX meneküljXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Harry PotterXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX A Trimágus Tusa XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX halálosXXXXXXXXXXXXXXXXX A harmadik XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX próba XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Cedric Diggory XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX életébeXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX kerülXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX"

Harry megrázta a fejét.
- Bárcsak tudnám, mit hoz a jövő! - mondta, majd felment a szobájába, és hosszas álmatlan forgolódás után végül elaludt.

 

- tovább -