Harry Potter és a Tűz Serlege

Képes összefoglaló a HP4 főbb eseményeiről Tipca tollából

Hetedik rész

Másnap reggel Harry, Ron és a mostanra teljesen tollatlan Hermione a griffendéles asztalnál fogyasztották a reggelijüket, mikor a lány hirtelen felkárogott. Harry már azt hitte, hogy ismét varjúnak készül, de amikor felpillantott, meglátta, hogy Hermione csak az újságot olvassa.
A lány először is nagy szemeket meresztett a lapra, majd felváltva huzigálni kezdte a szemöldökét, szinte elképzelhetetlen magasságokba. Harry éppen elszédült volna tőle, mikor a taktika megváltozott. Hermione felpattant a hosszú padnak álcázott székéről, majd a haját tépve jajveszékelni kezdett. Megragadta Ron talárjának a nyakát, erőteljesen megrázta a fiút, majd körbecigánykerekezte a Nagytermet. Mikor végre visszatért, és leült az asztalhoz, Harry közelebb hajolt Ronhoz.
- Egy kicsit túljátssza a szerepét, nem?
- Ahogy mindig - vonta meg a vállát a másik fiú.
Hermione még egy utolsót sikoltott, majd kihajtotta a Reggeli Prófétát.
- Nem hiszem el! Nézzétek meg!
A két fiú közelebb hajolt, és átfutotta a címlapot.
- Ne is törődj vele, Hermione! - vigasztalta Ron. - Vitrol mindenkiről hazudozik, miért pont te maradnál ki?
- Én... mi van? Miről beszélsz? - értetlenkedett a lány.
- Miért, te miről?
- Hát terhes a Britney Spears! Most mondjátok meg! De te miről beszélsz?
- Hát arról a cikkről, ami az oldal kétharmadát elfoglalja. Amiben Vitrol téged pocskondiáz, amiért Krummal, és Harryvel is összeszűröd a levet.
- Jó ég! Ilyet ír rólam Vitrol? - cincogta Hermione elkerekedő szemekkel, majd éktelen hangos visítozásba fogott, levetette magát a földre, és elhalón nyöszörögve vergődni kezdett. Ron, hogy segítsen rajta, nyakon öntötte egy pohár vízzel, de ezzel csak súlyosbodott a helyzet. Hermione elzöldült, majd sivító hangon azt ismételgette: - Elolvadoooook! Elolvadoooook!
Magánszámának egy rém idegesítő arcú fiúcska, Nigel érkezése vetett véget, aki egy nálánál kétszer nagyobb ládát cipelt. Mikor megérkezett, ledobta az asztalra, és a recsegve darabokra hulló bútordarabra ügyet sem vetve odavetette:
- Ezt Ron Weasleynek küldik. - Aztán olyan elkerekedett arccal, és vágytól izzó szemekkel meredt Harryre, akár egy kölyökkutya.

Harry, aki éppen egy falat zabpehely bekanalazásával volt elfoglalva, oldalra pillantott, és pillantása találkozott Nigelével. Abban a minutumban ledobta a kanalát, és oldalvást pajkosan rámosolygott. Nigel szeme még nagyobbra tágult, mint előtte bármikor. Harry kisepert egy kósza hajtincset a szeméből, így láthatóvá téve a legendás sebhelyet. Utána megnyalta a szája szélét, és az ujjával, melyet előzőleg belemártott a zabpelyhet áztató tejbe, pajkosan végigsimította az ajkait. Nigel még nagyobbra tátotta szemét, száját, fülét, orrát.
Hirtelen cuppanó hang hallatszott, és Hermione sikoltozva ugrott fel a földről.
- Fúj! Fúj, egy szem!
- Hoppá! - kuncogott Nigel, és visszatette a szemgolyóját a kitágult gödrébe.
- Velem is megesik néha - szólt oda Mordon professzor, aki ekkor sétált el mellettük.
Ron, aki ez idő alatt már félig kicsomagolta a dobozt, most hirtelen észbekapott, és Nigelhez fordult.
- Ne most, Nigel!
- Hö? - kérdezte a fiú, le sem véve a szemét Harryről, aki éppen kéjesen vonaglott egy tál olajos halban.
- Mondom, ne most! - türelmetlenkedett Ron, majd egy ügyes fogással tenyerét Nigel arcába nyomta, és áthajította őt két asztallal arrébb.
- Naaa! Mos' mééér'? - búslakodott Harry, és zsebre dugott pár uborkát és egy répát.
- Megígértem neki, hogy kap tőled egy autogramot - magyarázta Ron.
- Csak ennyi? - szontyolodott el Harry, majd bekapott egy kanál zabpelyhet. Tekintete az asztal romjai között heverő dobozra vándorolt. - Egyébként ezt a csomagot miért Nigel hozta, és nem baglyok?
- Fogalmam sincs - vonogatta a vállát Ron. - Talán máshogy nem tudták bevezetni Nigel szerepét.
- Remélem, a következő filmben már nem fog szerepelni.
- Ne reménykedj! Fog.
Mikor végre Ron kicsomagolta a dobozt, és a szögeket is felfeszítette, szokatlan látvány tárult a szeme elé. Gondosan vatta közé bújtatva egy fekete bőrruha hevert a ládában. Azaz nem is ruha, mint inkább bőrcsíkokból összetákolt izé, ami többet mutatott, mint amit fedett. Mellette egy szöges végű korbács, és egy bőrszíjra szerelt piros gumigolyó hevert.
- De jó! Anya megküldte a karácsonyi ajándékot!
- Ez nem karácsonyi ajándék - vélekedett Hermione.
- Hát mi?
- A dísztalárod.
Ron a lányra meredt, majd a láda tartalmára. Ezután ismét a lányra, majd az égre pillantott.
- Köszönöm, Uram! - suttogta összetett kezekkel, ekkor azonban egy ismerős hang harsant.
- Hé, Weasley! Add ide a csomagomat!
Draco Malfoy erőszakosan utat törve magának közeledett egy dobozt markolászva, melyből egy gyanús fodor lógott ki.
- Mit akarsz, Malfoy? - értetlenkedett Ron. - Ez az én csomagom!
- Akkor miért van ráírva tíz centis betűkkel, hogy Draco Malfoy tulajdona?
- Nem t'om. Elírták.
- Nem valószínű, mert erre meg az van írva, hogy Weasley. Szóval add szépen ide.
- Nem adom!
- Dehogynem.
Végül Malfoynak pár szép szóval, és erős balegyenessel sikerült rábeszélnie Ront, hogy váljon meg a ládától. Ezután a vörös fiú szemrevételezte a másik, valódi csomagot, amelyben egy rózsaszín tornadressz, és egy fodros, hálós tüllszoknya volt.
- Mi a fene ez? - kérdezte Ron szörnyülködve.
Hermione rögtön felelt.
- Hát a díszta...
- Ronald Weasley! - sikoltotta valaki, majd egy vörös hajzuhatag suhant el a társaság mellett, és egy szépívű ugrást követően Ginny, pankrációs fogásokat vetve be, leterítette a bátyját.
Harry elnézte a lágyan ringatózó vörös hajzuhatagot, a formás orrocskát, a csillogó szemeket, és összerázkódott. Furcsa érzés kerítette hatalmába. De nem! (Denem? Hol? Hol van az a megátalkodott? Ja, hogy csak én gondolok rá! Milyen buta vagyok!) Nem lehet, hiszen ő most a forgatókönyv szerint Cho Changbe van belezúgva. Meg különben is. Ő a legjobb barátja, és mellesleg ő Hermionét szereti. Megrázta a fejét, és Ginny további visongására figyelt.
- Teszed el azt rögtön! Az az enyém! - kiáltotta a lány, és kitépte Ron kezéből a dresszt és a tüllt.
- A tied? - lélegzett fel megkönnyebbülten Ron. - De akkor hol van az én csomagom?
- Nálam! Itt van, nesze - hajított oda egy másik dobozt Ginny, majd elvonult.
Ron azt a csomagot is kinyitotta, majd a szeme elkerekedett.
- Ööö... Ginny! - szólt a húga után. - Nem cserélünk?
- Majd ha hülye leszek - legyintett a lány.
Ron kiemelte a barnásvöröseslilás ruhakölteményt a dobozból, és jól láthatóan magára próbálta, majd integetni és zajongani kezdett, hogy ha esetleg még nem látta volna valaki, és nem nevette ki, hát azok se maradjanak ki a mókából.
- Mi a fene ez? - ismételte Ron.
Hermione szólásra nyitotta a száját, de hirtelen becsukta azt. Körbepillantott, majd felmászott az asztal tetejére, és két ujját a szájába kapva élesen elfüttyentette magát, aztán megköszörülte a torkát.
- Van még olyan mellékszereplő, aki részt kíván venni a történetben, most?
Csend.
- Biztos?
Halk sutyorgás.
- Utolsó figyelmeztetés...
Hirtelen kivágódott a Nagyterem ajtaja, és a Patil ikrek rohantak be kézen fogva. Elrobogtak az asztalok mellett, s mikor Harry mellé értek, olyan sietve és olyan hangosan akarták köszönteni, hogy végül az lett belőle, hogy az arcába ordítottak.
- Szia, Harry!
Azzal, mint aki jól végezte dolgát, kisétáltak a képből, és helyet foglaltak a griffendéles asztalnál. Pár hetedéves Padma Patilt átrugdalta a hollóhátasokhoz, aztán újra csend lett.
- Még valaki? - kérdezte Hermione, s mikor senki nem válaszolt, leugrott a padlóra, és mintha nem is történt volna semmi közjáték, megfelelt Ron kérdésére. - A dísztalárod.
- Dísztalár? - szörnyedt el Ron. - Minek?
És azzal szépen átúsztak a következő jelenetbe.

Halálsikoly hallatszott, ahogy a kamera képe eltávolodott a lemezjátszónak álcázott húsevő növény szirmaitól. Pár percnyi szünet után, mely alatt lecserélték a pórul járt operatőrt, a forgatás folytatódott.
McGalagony sétált ki megrovón egy hatalmas terem közepére, amely valaha sötét varázslatok kivédése teremként funkcionált, de azóta kiürítették, és csak azt a tükrös ajtajú szekrényt hagyták meg, ami Lupin professzor idején még teleportkapuként működött.
- Mivel most van a Trimágus Tusa, ilyenkor szokás, hogy tartunk egy bulit így karácsony táján. Ezt úgy hívják, hogy karácsonyi bál, ahol nyomatjuk a dance-et.
A teremben ülő gyerkőcök egy emberként hördültek fel.
- Kuss, büdös bagázs! - dobbantott egyet megrovón az igazgatóhelyettes. - Táncolni fogtok, és punktum. Nincs ellenkezés, nincs nyivákolás, nincs más, csak a rocki.
- Jee! Igeeen, csak éééén! - kiabálta egy furcsán csálészájú, hatalmas, debella állat, aki a sarokban egy fél marhát püfölt bokszkesztyűvel.
A húsevő növény megérezte a marha szagát, így egy gyors nyammintással eltüntette. A fél tehén ezután búsan lógott tovább a szélben, várva a folytatást, amiben talán nagyobb szerepe lesz.
- Ez van, ezt kell szeretni - folytatta a megrovó beszédét McGalagony. - Mellesleg pedig fekete bikapata kopog a pepita patika kövezetén.
- Ezt mondd ki gyorsan! - fordult oda Fred önmaga szakasztott másához, majd mikor rájött, hogy csak a tükrös szekrénybeli képével néz farkasszemet, a másik oldalára fordult, ahol George állt. - Ezt mondd ki gyorsan!
McGalagony professzor ügyet sem vetett az őt kifigurázó ikrekre, ehelyett megrovón összeráncolta a szemöldökét, és tovább beszélt.
- A tánchoz engedjék, hogy felkapja magukat a szellő... - intésére a stáb bepöccintette a szélgépet, mire a termen keresztülszáguldott a fél tehén, azt követve pedig egy sárga terepjáró, melyben egy férfi és egy nő valami F5-ös tornádót emlegetve nézelődött. Ahogy elhalt a motorzúgás, a fal visszaépítette önmagát, és már a terem ablakai alatt elterülő tóban lakó óriáspolip is jóllakott (a terepjárót később megtalálták), az igazgatóhelyettes vett egy mély levegőt, és megrovón folytatta. - Mélyen belül minden lány egy kecses hattyú...
A terem ajtaja kicsapódott, és egy egész baletti kar libegett be, önfeledten ropva a hattyúk dalát. Helyenként egyikük-másikjuk pottyantott egyet, de azt a takarítószemélyzet gyorsan feltörölte, így a professzorasszony folytathatta megrovó monológját.
- És minden fiú egy üvöltő oroszlán...
Az ablakon felkelő nap fénye áradt be, afrikai dal harsant, és egy hegyes hegyoromra két oroszlán, és egy pávián sétált ki. Aztán egyszerre a nap fénye kialudt, és a hegy makettjét felborította a rendező.
- Na nem! Ezt azért nem! - rázta a fejét. - Még csak az hiányzik, hogy a Disney perbe fogjon.
McGalagony vetett egy megrovó pillantást a férfira, majd a diákokhoz fordult.
- Mr Weasley, legyen olyan szíves, fáradjon ki hozzám - mondta, mire a megszeppent Ron felállt, és közelebb lépett. - Kérem, tegye a...
A professzorasszony megrovó hangját egy újabb elkeseredett kiáltás szakította félbe. McGalagony hátrafordult, és még éppen látta, ahogy az eddig lemezeket nézegető Fricset felfalja a növény.
- Hát ez nem igaz! - kiáltotta Mike Newell, és odaszaladt a sikoltozva kapálózó Fricshez. Megragadta a talárja szélét, de már nem tudta megmenteni a férfit. A növény egy erőteljes nyelési reflexszel megszabadította őt a földi élet minden nyűgétől. De a rendező diadalmasan felordított. - Ha! A talár legalább megmaradt. Nem kell újat varratni.
És valóban. A gondnok talárja ott virított Newell markában, aki most a stábot pásztázta a szemével.
- Te ott! - intett a súgógépet kezelő férfi felé. - Gyere ide!
Elhaló sikoly hallatszott, majd ajtócsapódás, és távolodó léptek zaja.
- Akkor te!
- De én a mikrofont kezelem, és ha én nem vagyok, nem lesz hang - védekezett a másik férfi.
- Nem baj, majd én lógatom a mikrofont. Vedd fel ezt a talárt.
- De hát nem is hasonlítok Fricsre...
- Kit érdekel, úgyis a táncra figyel majd mindenki!
- Én...
- Vedd fel, különben nem kapsz jegyet a premierre!
- Apa, apa, kérlek, vedd fel, ott akarunk lenni a premieren - szaladtak oda a mikrofonoshoz a gyerekei.
- Na jó - sóhajtott a férfi, és belebújt a talárba, és beállt a lemezjátszónak álcázott húsevő növény mellé. Mrs Norris gyanakvó tekintettel figyelte őt.
A kavarodást kihasználva McGalagony kaján arckifejezéssel magához rántotta Ront, és odasúgta neki:
- Gyere csak, kicsim, tapadj a testemhez!

- Ugye nem hagyjátok, hogy erről valaha is megfeledkezzem? - fordult hátra Harry az ikrekhez, akik azonban egy "rendező" feliratú székben ücsörögtek, és egy-egy kamerába bámultak.
- Tessék? Mit kérdeztél? - néztek ki a fiúk a felvevőgép mögül.
- Semmi - legyintett Harry. - Nem számít
A pót-Frics, miután megküzdött Mrs Norrisszal, aki még mindig nem akarta őt elfogadni újdonsült gazdájának, feltett egy lemezt, ami ezután hetekig visszhangzott a Roxfort folyosóin, Harryék bármerre is mentek.
Pedig mentek elég sűrűn, ugyanis báli partnert kellett találniuk maguknak. Miután pár hollóhátas lány undorodva figyelte őket, Harry odahajolt Ronhoz.
- Te Ron! Hogy lehet az, hogy senki nem szeretne a partnerem lenni? Elvégre híres vagyok, de ez a csapat lány olyan finnyásan fennhordta az orrát, mintha valami kis hetedrangú senki lennék. Szerintem te vagy a hibás.
- Na de Harry! Tudom, hogy gáz a séróm, de ha egyszer nem volt pénzünk a nyáron fodrászra... Mellesleg pedig te magad sem nagyon mersz odamenni a lányokhoz, pedig egy sárkánnyal már elbántál.
- Most is jobb lenne inkább a sárkány - vonta meg a vállát Harry.
- Helló, szépfiú - búgta egy mély hang.
A két fiú oldalra kapta a fejét. A sarokban egy hatalmas, zöldpikkelyű sárkány hevert vörös bársonykanapén, kirúzsozott szájából füstkarikák szálltak fel. Karmos mellső lábával egy martinis poharat emelt Ronék felé. Harry szeme elkerekedett.
- Na jó, inkább mégsem.
Eközben Hagrid és a transzvesztita igazgatónő, Madame Maxime a kastély egy sötét folyosóján sétálgatott.
- Én anyámtól örököltem. Még meg sem születtem, mikor elhagyott engem és apámat. Nem volt éppen a legjobb anya, de én nem hibáztatom ezért - rázta meg a fejét a vadőr. - Ha látta volna az apámat!
Madame Maxime ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve beleröhögött Hagrid arcába, majd nyerített egyet és tovább rágcsálta a zabot a magával hozott tarisznyájából.

- Ezen most mi volt a vicces? - értetlenkedett a vadőr. - Na, mindegy. Miután öt évig magányosan éltünk az erdő közepén, egy napon egy kék-fehér kockás kislány járt arra egy szénakazallal, meg egy bádogdobozzal, és Gyáva oroszlánnak nevezett. A két fickót elintéztem, de a csaj elszaladt a kutyája után. De ez másik történet. Térjünk vissza anyámra. Még szerencse, hogy nem örököltem az agresszivitását. Mézet?
Madame Maxime vett egy kicsit az édes-ragacsos nedűből az ujjára, és pajkosan lenyalta azt róla, de Hagrid továbbment, mintha észre sem vette volna.
- Aztán egy másik napon... mellesleg magát nem zavarja ez a hülye keringő zene? Engem nagyon. Na, mindegy. Tehát egy másik napon aztán feldühített, és én betettem őt a sarokba, és rátettem a szekrényt. Nem nevetett rajta, pedig szerintem rém vicces volt. Nézd már! Itt van egy bogár ezen a szobron.
Hagrid félretolta az igazgatónőt, aki éppen egy epret, és jégkockát nyalogatott, majd közelebbről is szemügyre vette a poloskának tűnő rovart. Azon olyan folt volt, mint Rita Vitrol szemüvege.
- Utálom a bogarakat - mondta Hagrid, és lecsapta azt. Azóta sem tudják hova tűnt Vitrol, pedig az ötödik részben szerepelt volna, de kénytelenek voltak kiírni őt a filmből. - Tehát, mint mondtam, én az anyámtól örököltem.
- Ööö... mit is? - kérdezte Madame Maxime, miután befújta magát tejszínhabbal.
- Hát... én nem tudom. Azt hittem, maga igen. A forgatókönyvben nem volt benne, de arra gondoltam... hát, nemtom. De már eleget beszéltünk rólam. Mi van veled?

Pár nappal később, ami szinte csak másodperceknek tűnt, a Potter Team tanulószobán ücsörgött. Nagyban rótták az írott sorok kusza halmazát. Magyarul: olvastak. Kivéve, aki nem. Nevezetesen Harry és Ron. Az igazat megvallva: csak Hermione olvasott. A még igazabbat: ő sem. Zavarta a tévés stáb zörgése, csattogása.
- Szerintetek mire készül a stáb?
- Nyilvánvaló - vonta meg a vállát Harry, miközben egy kis kézitükröt, és sminkkészletet varázsolt elő a zsebéből. Vagyis egyszerűen csak elővette, nem varázsolt az semmit. - Interjút akarnak velem készíteni. Elvégre híres vagyok.
- Ez majd biztos feldobja a partnertalálási esélyeidet - vélekedett Ron, de hirtelen dzsúdó ütést érzett a nyakszirtjén, amitől elájult.
- Cendeszebben olvasszatok - sziszegte Piton, aki valami különös oknál fogva vámpírfogakat, és kígyónyelvet varázsolt a szájába.
Harry követte a szemével a tanárt, majd megrázta a fejét.
- Rém frusztrált egy fickó. Csak néhány barát kellene neki.
- Ugyan minek? - horkant fel Ron, aki ekkor tért magához.
- Hogy forró nyárson sütögetve őket fejlessze a szociális hozzáállását a világ dolgaihoz.
Ron furcsán nézett Harryre, aki teljesen komoly arccal nézett vissza rá. Ron arca még furcsább lett, Harryé pedig még komolyabb. Mielőtt Ron arca még annál is furcsább lett volna, így átlépve egy groteszk dimenzióba, egy döglött bagoly esett a vörös fiú elé az asztalra.
Ron összevonta a szemöldökét, és a tőle fél méterre ülő bátyjára, Fredre pillantott. A másik fiú fejével a madár felé bökött, mire Ron észrevette, hogy a lábához egy pergamen van kötve. A bagoly lábához. Leoldotta hát, és széthajtotta a pergament. A levélben ennyi állt:

Csiribá kárikittyom adala badala kuttykurutty sutty.

Ron felvonta a szemöldökét, és a bátyjára pillantott.
- Mi van? - kérdezte.
- Mondom: gyorsan szerezz csajt, mielőtt csak a selejt marad.
- Te kivel mész? - kíváncsiskodott Ron.
Fred felemelte a mutatóujját, és egy újabb döglött baglyot húzott elő a talárja alól, amihez ezúttal egy papírgalacsin volt kötözve. Egy pillanattal később a madár szárnyra kapott, hogy aztán egy elegáns ívű zuhanást követően egyenesen fejbe találja Angelina Johnsont. Angelina szolidan beájult az asztal alá, majd rövid nyögdécselés és szitkozódás után visszaült a helyére, és mérgesen Fredre suttogott.
- Mit akarsz?
Fred, aki nem akarta, hogy Piton esetleg őt is ledzsúdózza, úgy döntött, elmutogatja azt, amit akar, és csak némán ejti ki a szavakat.
- Angelina!
Némán meglegyintette a pálcáját, mire 143 harsányan villogó, és sípoló óriási nyíl jelent meg a levegőben, melyek mindegyike a lányra mutatott.
- Akarsz...
Fred felállt, pár hátraszaltóval a lány mellett termett, és fél térdre ereszkedett előtte.
- ...velem...
A nyilak most irányt váltottak, és még harsányabb sípolás és dudálás keretében Fredet vették célba.
- ...jönni...
Fred felpattant, és az asztal mögött úgy tett, mintha egy lépcsőn menne le, s fel.
- ...a bálba?
Fred kicigánykerekezett a Nagyterem közepére, némán füttyentett egyet, mire zene csendült, legalább ötven testhez tapadó ruhás fickó ugrott elő a semmiből, elhelyezkedtek a fiú mögött, majd egyszerre szteppelni kezdtek.
Végül visszaült a helyére és várakozón nézett Angelinára. Az elgondolkozott, majd bólintott egyet. Fred elégedett arccal Ron felé fordult.
- Na látod!
- De hogy lehet az, hogy engem már arra figyelmeztetsz, hogy húzzak bele, mert már elfogytak a jók, te meg most kéred el a suli legjobb nőjét?
Fred összevonta a szemöldökét.
- Ööö... fogalmam sincs - vonta meg a vállát. - Ez volt a forgatókönyvben.
- Aha - biccentett Ron, majd éppen mondani készült valamit, mikor hirtelen egy 38-as Magnum öblös csöve szorult a homlokához.
- Mondom, hogy ne beszélgesszetek, mockok! - sziszegte Piton. Szemében őrült tűz égett. Már majdnem meghúzta a ravaszt, mikor a másik keze előre lendült, és megszorította a pisztoly csövét. Próbálta elhúzni, de a fegyveres keze kiszabadult, és újra célba vette Ron fejét. A szabad kéz azonban ismét elhúzta a gyilkos szerszámot. Végül a fegyveres kéz belenyugodott, és zsebre dugta önmagát. A tanár közelebb hajolt Ron arcához, és ismét sziszegni kezdett. - Cendeszebben!
Azzal odébb lebegett patyolatfekete talárjában. Harry szomorúan látta, hogy a tévések mégsem miatta jöttek, hanem a bájitaltan tanára miatt, aki végül odaállt a kamerák elé, a különböző bájitalhozzávalókkal terített asztal mellett.
Valahol egy láthatatlan hangszóróból mély bariton szólalt meg.
- Éééééés most köszöntsék sok gyűlölettel a sötét pincék urát, a bájitalok mesterét, Perselus Pitooooont! Ez itt a Főzőcske gyorsan, gonoszan.
- Rossz napot kívánok a kedves nézőknek. Újra jelentkezik minden bájitalfőző kedvenc műsora, a Főzőcske gyorsan, gonoszan - darálta Piton, aki, Harry megdöbbenésére, már nem volt pösze. - Először is, a legfontosabb szabály, hogy az ember ruhája makulátlan maradjon, így elsőként mindenki tűrje fel a ruhaujját.

Eközben Ron odahajolt Hermionéhoz.
- Hermione, de hisz te lány vagy!
Hermione megrökönyödve meredt a vörös fiúra.
- És ezt a következtetést ugyan miből vontad le?
- Hát... hosszú a hajad... - próbálkozott Ron.
- Neked is.
- Ööö... akkor... a fanficekben össze szoktak hozni Harryvel meg Dracóval...
- Téged is.
Ron elvörösödött.
- Láttalak fürdés közben...
- Én is téged.
Egy pillanatra némán meredtek egymásra, végül mikor felfogták, hogy mit is mondtak, és mit mondott a másik, szinte egyszerre felsikoltottak, és Hermione felkapta a füzetszerű izét, amibe eddig körmölt.
Elrobogott Pitonhoz, odaadta neki a füzetet, illegett egy kicsit a kamera előtt, miközben a haját igazgatta, integetett, és pironkodva rugdalta a földet, majd visszarohant Ronhoz, és beleüvöltötte az arcába.
- Mellesleg pedig már megyek egy olyan személlyel, aki miatt téged majd megesz a fene, és ez adja a film fő romantikus bonyodalmát! - Kinyújtotta a nyelvét, és elszelelt.
Ron Harry felé fordult, de csak sötétséget látott, először azt hitte, a barátjában lakozó ész öltött fizikai formát, de aztán rádöbbent, hogy egy rakétavető csövébe mered, ami olyan széles, hogy az egész feje elfért benne.
- Nem megmondtam, hogy kusszoljatok, büdösz kisz férgek! - ordította Piton professzor, és meghúzta a ravaszt.
A rakéta elhagyta a csövet, elrepült Harry és Ron feje között, betört egy üveglapot, amit két munkásember cipelt, átment egy fiatalokkal teli iskolabusz alatt, amely véletlen arra vetődött, és becélozta Cedric Diggoryt. Cedric észre sem vette, mikor lehajolt a táskájához, hogy egy gyilkos, nukleáris fejjel felszerelt rakéta húz el a feje fölött, hogy aztán kirepüljön a kastélyból, és hatalmas bonyodalmakat okozzon, melynek eredményeképpen egy hatalmas, mutáns őshüllő rombolja le New Yorkot.

Harry, miután szerencsésen átvergődte magát az aknamezőn, és a lézeres irányzékú hőkövető rakétákat is kicselezte egy éppen akkor, éppen ott kitörő vulkán segítségével, úgy döntött, inkább hagy egy kis időt Pitonnak, hadd nyugodjon meg, aztán majd egyik este leülnek, és megbeszélik, hogy kinek milyen problémája van a másikkal. Hirtelen megtorpant. Hátranézett, és arcára elképedés ült ki.
- Milyen hosszú lett ez az első mondat - morfondírozott, majd megvonta a vállát, és továbbindult. Némán, céltalanul rótta a métereket, s csak ritkán nézett fel. Egyszer, mikor felnézvén egy haldokló sivatagot látott maga előtt, két csontsovány keselyűt, egy furcsa csontvázat a homokban, meg egy utolsókat rúgó kaktuszt, hümmögött egyet, és megfordult.
Alig fogta fel, mikor a talpa alatt ropogó homok hóvá változott, majd kővé. Lépcsővé. Felnézett, és megállapította, hogy a bagolyház lépcsőjén baktat. Elgondolkozott azon, hogy vajon mi a fenéért mássza újra meg ezt a tömérdek fokot, hiszen most úgysem fog levelet kapni, sőt nem is ír, de végül nem törődött vele.
Felérvén a lépcső tetejére majdnem dobott egy spárgát, de az utolsó pillanatban sikerült visszanyernie az egyensúlyát. Ahogy befordult a sarkon, egy sötét árny jött szembe vele, és elzárta a toronyba vezető egyetlen bejáratot. Harry, nemhiába akarták eddig minden egyes tanévben megölni, előbányászta a talárja ujjából a híres neves reflexeit, és egy elegáns balegyenessel padlóra küldte ellenfelét. Ráadásul még éles hangon fel is visított, hátha az ismeretlen gonosz elvesztvén hallási képességét, megriadva a tájékozódó-képtelenségtől esetleg rituális öngyilkosságot hajt végre. Persze ezt csak később ő mesélte mindenkinek így. Valójában csak megijedt, és azért sikítozott.
A titokzatos idegen halkan felnyögött, és hatalmas sóhajtozások és jajgatások közepette tápászkodott fel a halom bagolyürülékről, amit a kedves takarítók otthagytak, nehogy keményre essen.
- A Titkos Tűz szolgája vagyok! Én táplálom Anor lángját! A Fekete Tűz nem segít neked! Takarodj vissza a homályba! Itt úgysem jössz át! - kiabálta Harry az első mondatokat, ami az eszébe jutott, majd egy a sarokban talált göcsörtös bottal, melynek a végébe valamilyen furcsa oknál vezérelve egy 100-as izzót csavartak a kellékesek, még alaposan fejbe is vágta a nyöszörgőt.
- Harry... - nyöszörögte az árny.
- Tudod a nevem! - rikoltotta Harry, és egy szenteltvizes palackot kapott elő az egyik belső zsebéből, és jól meglocsolta vele a földön fekvőt. - Távozz tőlem sántán! - Azzal jól sípcsonton rúgta az alakot, mire az panaszos hangon felvonyított. - Áhá! Szóval egy vérfarkas tévedt a birtokra. Majd adok én neked! - Egy másik belső zsebéből egy ezüstgolyókkal töltött Smith-and-Wessont rángatott ki, és maga elé szegezte.
- Harry, én vagyok az... - nyögdécselte Cho Chang, és kikúszott a fényre.
Harry egy pillanatig döbbenten meredt rá, aztán észbe kapott. Előrehajolt, megragadta Cho karját, és egy erőteljes rántással kipenderítette az ajtón kívülre. A lány átzuhant az alacsony párkányon, de előtte még odasúgott valamit egy éjjeli lepkének. Ahogy zuhant lefelé, egy hatalmas szirti sas jelent meg, és visszavitte őt a bejárat előtt.
- Cho, jól vagy? Elkapott az a bestia? - kérdezte Harry izgatottan.
- Igen, de az a sas a barátom, és...
- Miféle sas? Én a vérfarkasról beszélek - rikkantotta a fiú, és visszaugrott a fény és árnyék találkozásához. - Gyere elő, te dög! Van ezüst golyóm, meg pisztolyom is hozzá.
- Harry...
- Ne most, Cho! Vérfarkasra vadászom.
- De Harry...
- Csitt!
- Harry, az én voltam.
A mozdulat olyan gyors volt, hogy szinte észre sem lehetett venni. Fél másodperc múlva már egy nagy kaliberű pisztoly csöve nyomta Cho homlokát.
- Sosem gondoltam volna, hogy vérfarkas vagy... - mondta szomorúan Harry.
- Nem is.
Harry arcára olyasfajta döbbenet ült ki, mint a rómaiakén lehetett, mikor rádöbbentek, hogy elfelejtettek ajtót szerelni a trójai faló prototípusára.
- Ja - kuncogott szégyenlősen, és eltette a fegyvert. - Akkor mit keresel itt?
- Levelet adtam fel.
- Aha.
- Megyek is, szia! - integetett a lány. - Ja, és vigyázz a felső lépcsőn. Csúszik.
Harry bólintott, majd az arca elkomorodott. Vajon miért figyelmezteti Cho erre, ha egyszer tudja, hogy ő is azon a lépcsőn jött fel?
Megvonta a vállát, majd sepregetni kezdett. Jó fél órás munka után hirtelen az eszébe jutott valami.
- Cho! - szólt hátra, mire a lány, aki ez idő alatt két lépcsőfokot tett meg, izgatottan megfordult.
- Igen?
Harry egy hirtelen ötlettől vezérelve szavalni kezdett.

- Cho, Cho,
Finom lecsó,
Oly furcsa a neved,
Mint ferde a szemed.

Cho összevonta a szemöldökét.
- Bocs, de nem értettem.
- Bah - legyintett Harry. - Mit neked művészet. Na mindegy! Azért megyünk együtt a bálba?
Cho rendkívül, nagyon-nagyon, sőt végtelenül szomorú arcot vágott. Legalábbis már amennyire tőle tellett.
- Jaj, bocs, Harry. Igazából én nagyon szeretlek, sőt szerelmes vagyok beléd, de nem vártam meg, míg megkérsz, ami elég valószínűnek tűnt, hogy előbb-utóbb bekövetkezik, hanem inkább a hátad mögött összejöttem jelenlegi legnagyobb riválisoddal és ellenfeleddel, Cedric Diggoryval.
- Ó - nyögte Harry, akit nem is a hír döbbentett meg igazán, hanem hogy egy ember hogy tud ennyi mindent mondani egyetlen szuszra.
- De azért remélem, nincs harag - mosolygott sugárzón a lány.
- Dehogy van! - legyintett a fiú, s hogy erről biztosítsa is Chót, mikor az megfordult, és óvatosan a legfelső, csúszós lépcsőfokra lépett, barátiasan a hátára csapott. A lány lába alól kifordult a talaj, és ő pörögve-forogva lebucskázott a bagolyházból. Sikoltása még akkor is ott visszhangzott az értelmetlenül magas torony ódon falai között, mikor Harry a jól végzett munka elégedettségével dörzsölve a kezét a baglyokat nézegette.
Ahogy ott lézengett, hirtelen egy óriási gorilla jelent meg a torony tetején, egyik kezében egy sikoltozó, szőke nővel, aki folyton valami gyilkos videokazettát, meg halott kislányt emlegetett, másikban pedig egy borítékot szorongatott. Repülők jelentek meg a Roxfort egén, géppisztolytűz tépte fel a tél csendjét, és a nagy majom lezuhant, és egyenesen ráesett a torony aljában heverő Chóra, aki ettől szusszantott egy utolsót, majd szundikált egy kicsit. A levél azonban ott maradt.
Harry lehajolt, és felemelte. Legnagyobb meglepetésére a levél neki jött. Tehát mégis volt értelme feljönni a bagolyházba. Feltépte a borítékot, és elolvasta a szöveget. Valami Peter Jackson írt neki, hogy be fogja perelni plágium vádjával.
- Kit érdekel? - dörmögte Harry, és széttépte a levelet.
Azzal a gondolattal hagyta el a tornyot, hogy most már tényleg ideje lenne valami nőt szereznie, mert a végén még egyedül kell keringőznie a bálon.

Harry gyönyörűen megszerkesztett, drámai hatású módon feküdt a kanapén a kandalló lángjainak táncoló fényében. Azon morfondírozott, milyen kár, hogy ebben a negyedik részben olyan sok gyönyörűen megszerkesztett, drámai hatású jelenet van, hogy így szinte teljesen elveszti az értelmét az egész.
Bezzeg a kanapénál ácsorgók nem ezen morfondíroztak, hanem azon, hogy hiába ő a korunk hőse, hiába Trimágus bajnok, hiába ő a kis túlélő, azért még nem kellene elfoglalnia az egész kanapét, elvégre más is le szeretne ülni.
Hirtelen kicsapódott a klubhelyiség ajtaja, és Ron esett be rajta, akit körülzsongtak a lányok. Harry boldogan pattant fel, és tárta szét a karját. Gondosan átlépte a két félájult diákot, akik közelebbi ismeretséget kötöttek a rejtvényként szolgáló aranytojással, majd a vörös hajú fiúhoz sétált. Az magába roskadva meredt maga elé.
- Ron! Mi a baj?
Ron felpillantott, és halkan felzokogott. Mikor végre összeszedte magát, felitatta a könnyeit, és vett egy mély lélegzetet.
- Nem adtak repetát a konyhán! - zihálta. - Mondtam, hogy nem lesz jó vége Hermione MAJOM-kodásának.
Harry összevonta a szemöldökét.
- Nem is lett megalapítva a MAJOM. Az egész történetszál ki lett vágva a filmből.
Ron horkantott egyet.
- De akkor nincsenek házimanók sem?
- Nincsenek.
A vörös fiú maga elé meredt.
- Szóval akkor ezért világított a hasa, és akart hazatelefonálni. Nem is Dobby volt az - motyogta.
Harry felnézett a lányokra.
- Szereztél partnert?
- Mi? Ja, nem, csak erkölcsi támaszt nyújtanak, pedig felét sem ismerem.
- Elhívta Fleur Delacourt a bálba - magyarázta Ginny Harrynek, miközben ide-oda dobálta a haját, és villámgyorsan rezegtette a szempilláját. A fiú azonban most még nem vette észre, mivel nem volt benne a szerepkörében.
- És mit mondott? - kérdezte Harry.
- Nemet, mi mást? - vélekedett Hermione, aki olyan hirtelen jelent meg a karosszék mellett, amiben Ron terpeszkedett, hogy Harry hanyatt esett ijedtében.
Ron morogva megrázta a fejét.
- Igent mondott? - sikoltott fel Hermione, a homlokához kapott, és elájult.
Miután megállapodtak, hogy a lány már megint túljátssza a szerepét, Ron beszélni kezdett.

- Az egész úgy kezdődött, hogy éppen sétáltam a folyosón...
Fehér villanás.
A kép fekete-fehérre vált. Fekete cipők kopognak a kövön. A kamera fentebb kúszik egy ballonkabáton, majd megállapodik ott, ahol az emberünk szeme kell, hogy legyen, ám semmi nem látszik belőle. Keménykalapja a szemébe van húzva, a kabát gallérja pedig fel van hajtva. Az arc sötétségbe borul, csupán a szem fehérje villog gyanakvón, és a cigaretta parázslik a szájában.
Kinyílik egy ajtó, valahol szaxofonszóló csendül fel, majd az ajtószárny mögül egy harisnyás láb tűnik elő. Majd még egy kis láb. Még egy kicsi. Aztán egy test. Fleur Delacour az, bártáncosnő ruhában.
A ballonkabátos alak ujjával fentebb pöcköli a keménykalapot. Az arcára fény vetül. Ron Weasley borostás, kialvatlan képe néz a kamerába.
- Anyukám mindig arra tanított, hogy vigyázzak a nőkkel - hallatszik Ron hangja, habár a szája meg sem mozdult. - Sajnos, amint meglátok egy nőt, mindenre gondolok, csak anyámra nem.
Fleur észreveszi Ront, majd fogva fekete retiküljét odakopog hozzá tűsarkú cipőjében, és esdeklő arcát a férfira veti.
- Weasley detektív - nyöszörgi elhalón, miközben megnyalja ajkait, és fentebb húzza a harisnyáját. - Segítenie kell.
- Nyugalom, kislány - feleli a sármos magánnyomozó, és végigsimítja az imádnivaló pofikát. - Mondd el, mi a helyzet!
- Nindzsák üldöznek - suttogja a rémült lány.
Mielőtt Weasley bármit felelhetne, fekete ruhás harcmesterek támadnak rájuk. Egy ütés, egy rúgás, egy pisztolylövés, és tiszta a terep. Fleur a bátor férfi karjaiba omlik a lemenő nap fényében.
- Köszönöm, detektív! Kérjen tőlem bármit!
A rettenthetetlen hős, a fekete-fehér félisten kiveszi szájából a cigarettát, és elhajítja. Belenéz a lány csillogó szemeibe.
- Eljönnél velem a bálba, kedvesem?
- Tessék? - néz vissza a lány értetlenül.
- Eljönnél velem a bálba? - ismétli a detektív kissé hangosabban.
- Tessék?
Hirtelen olyan hang hallatszik, mint mikor az ember elrántja a lemezjátszóról a tűt. A kép hullámozni kezd, kiszínesedik. Ron ott áll Fleur Delacour előtt.
- Mondom: eljönnél velem a bálba? - ordítja a lány arcába. - Süket vagy?
A folyosót csend üli meg. Valahol a távolban farkas vonyít, és felsír egy csecsemő.
Fehér villanás.
- ...és aztán elszaladtam - fejezte be Ron.
Harry pislogott párat, hogy végre lásson is valamit a nagy villogás közepette, majd nagy nehezen ráfókuszált Ron arcára.
- Biztos vagy benne, hogy minden pontosan így történt? - kérdezte.
Eközben a Parvati ikrek sétáltak el Harry mellett egy harsány "Szia, Harry!" üdvözléssel. Padma Patil már megint belógott valahogy.
- Igen - bólintott Ron. - Mellesleg meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól esik, hogy meghallgatsz. Úgy érzem, igaz barátok vagyunk, és...
Harry a többit nem hallotta, ugyanis felállt, és a lányok után eredt.
- Hé, csajok!
- Igen, Harry? - fordultak meg kórusban a lányok.
- Csak azt akartam megkérdezni, hogy miért köszöngettek állandóan.
- Ez a szerepünk - vonták meg kórusban a vállukat az ikrek. - Ezt kell tennünk, hogy észrevegyél, és minket válassz báli partnernek.
- Ja, tényleg! A bál! Akartok velünk jönni?
- Igen - bólintott kórusban a Patil duó.
- Le van vajazva - biccentett Harry, majd felszaladt készülődni, hiszen pár másodpercen belül kezdődött a bál. Így már annak sem volt tanúja, ahogy Ron az utolsó nindzsát (aki ki tudja, hogy húzta ki idáig) is elintézte egy elegáns pisztolylövéssel, majd megigazította a kalapját, és új kalandok után nézett.

 

- tovább -