Harry Potter és a Tűz Serlege

Képes összefoglaló a HP4 főbb eseményeiről Tipca tollából

Nyolcadik rész

Harry boldogan szaladt le a lépcsőn. Belökte a Nagyterem ajtaját, de a helyiségben koromsötét volt, épphogy csak ki tudta venni az egyik hosszú asztal végét. Valahol egy tücsök ciripelt.
- Hahó! - szólt bizonytalanul, de nem kapott választ.
Elszomorodott. Kezével végigsimította tökéletesen szabott dísztalárját, amit valami furcsa oknál fogva a muglik egész egyszerűen frakknak neveznek, majd hisztisen dobbantott egyet a lábával, és sarkon fordult.
Úgy látszik, elszámolta magát, és a bál mégsem pár másodpercen belül kezdődött, ahogy azt ő remélte. De vajon mit hagyhatott ki? Míg ezen morfondírozott, vagyis kábé három másodperc alatt valahogy felkerült a Griffendél klubhelyiségébe, a hálótermük ajtajába. Egy pillanatra döbbenten meredt maga elé, aztán megvonta a vállát, és belökte az ajtót.
Ron kétségbeesve forgott a tükör előtt. Láthatóan nem tetszett neki, amit látott. Hirtelen megfordult, Harry felé pillantott, és elüvöltötte magát.
- Mi az?
- Ez az én dísztalárom. Tudod, mivel én veled ellentétben gazdag vagyok, hordhatok dísztalárnak nevezett közönséges frakkot, sőt, ezek után még fogkefére is telik - hallatszott a válasz, és Harry felmutatta az említett használati eszközt.
- Nem az, hanem AZ! - kiáltotta Ron, és Harry háta mögé mutatott.
Ártatlan kis hősünk hátrafordult, de sajnos már nem láthatta, amint egy ötméteres hegyi troll bemászik Neville ágya alá.
- Te most miről beszélsz?
- Áh, mindegy - legyintett Ron, majd visszafordult a tükör felé. Vetett egy pillantást a mására, egyet a szására is, majd felsóhajtott. - Ölj meg, Harry!
Megrázta a fejét, ismét sóhajtott egyet, majd a barátja felé fordult, aki éppen ekkor élesítette a Siriustól kapott, összecsukható, minden zárat nyitó aknavetőt.
- Csak ironikusan mondtam, nem komolyan.
- Ó, értem - biccentett Harry, és zsebre dugta a szerszámot.
- Most nézd meg! Ezekben a fodrokban teljesen úgy festek, mint Tessy nénikém. - Összevonta a szemöldökét, majd a levegőbe szagolt. - Sőt, a szagom is olyan, mint Tessy nénikémé.
- Milyen helyre kis legény vált belőled, Ron - károgta egy idős hölgy, és járókeretével a döbbent fiúkhoz robogott. Ujjai közé csípte a vörös fiú arcát, és megrángatta. - Eszem a zúzádat, kicsikém.
- Tessy néni? Mit keresel te itt? - hebegett Ron.
- Semmit, semmit, édeském, csak beugrottam köszönni - felelte a hölgy, és kicsoszogott a szobából. Ron újra a levegőbe szagolt, és az arca felderült.
- Úgy látszik, nem is nekem volt Tessy néni szagom.
Ebben a biztos tudatban mentek le az előcsarnokba.
- Szegényke... Biztos holtrészegen sírdogál valamelyik eldugott sarokban - jegyezte meg Ron, és sajnálatát kifejezve megrázta a fejét.
- Ugyan már! - legyintett Harry. - Mégis miből gondolod, hogy Hermione hazudott?
Ron megtorpant, és Harryre meredt.
- Ki beszél itt most Hermionéról?
- Akkor te kiről...?
- Hát Winkyről, ki másról?
Harry értetlenül meredt a barátjára.
- Kiről?
- Winkyről.
- Az ki?
Ron olyan arccal meredt Harryre, mintha biztos volna benne, egy diliházból szökött meg. Pedig mennyire igyekezett palástolni ezt a gyanúját!
- Hát Kuporék házimanója.
- Ő nem is szerepel a filmben.
- Hát pont azért. Szegény biztos szomorú, amiért kivágták.
Harry megrázta a fejét, és a bejárati ajtó felé pillantott. A kastély előtt épp ekkor állt meg egy ló nélküli, de annál inkább thesztrál-húzta fogat. Persze ezt akkor még nem sejtette tudatlan kis hősünk. Most sokkal fontosabb dolog körül forogtak a gondolatai. Vajon kik érkeztek, és érkeznek folyamatosan a hintókkal, ha a bált csak az iskola tanulói számára rendezik, meg vendégiskolásoknak? Ez teljesen olyan, mintha egy fizetős bálba menne az ember hintóval, ahol aztán az előtérben kérik a kabátot, pezsgőt és kaviárt szolgálnak fel, és...
- ÁÁÁ!!!
McGalagony professzor megrovón hátrahőkölt, ahogy Harry beleüvöltött az arcába. A tanárnő éppen akkor ütögette meg a fiú vállát, mikor az elmélyült a gondolataiban, így egy csöppet megrémült a hirtelen érintéstől. Mikor a kép kitisztult, és Harry megpillantotta a tanerő megrovó arcát, szégyenlősen elmosolyodott.
- Sajnálom, egy kicsit elkalandoztam.
- Azt látom - jegyezte meg McGalagony megrovón, majd legyintett. - Készüljenek Miss Patillal a táncra!
- De hát én nem is hallottam még a kötelező táncról - jegyezte meg Harry, és Parvatira pillantott támogatásért, aki ki tudja, honnan került oda.
- Már hogy ne hallott volna? - méltatlankodott a tanárnő megrovón. - Épp most közöltem magával. Maga meg menjen be, Weasley, mielőtt még olyan megjegyzéssel illetném a ruháját, amit maga is megbánna.
Harry tekintete elkalandozott. Miután visszatért Kubából, végül Cho Changen állapodott meg, aki szintén ki volt öltözve. Japán-kínai-mongol-kóreai beütésű ruhája olyan szorosan passzolt nádszál alakjához, hogy nem tudott benne mozogni, csak mint egy féreg vánszorgott, és tolta magát előre. Mellette Cedric feszített hosszú kabátjában, és éppen arról áradozott barátainak, hogy ő mennyire hasonlít Keanu Reevesre a Mátrixból.
- Olyan gyönyörű - szólt Parvati elbűvölve.
- Igen, az - bólintott Harry. - De Cho se semmi!
Valahol felhangzott a Csaj nem jár egyedül zenéje, mire Harry megfordult. A fehér márványlépcső tetején, mely ez esetben sárga volt, és kő, Hermione állt rózsaszín ruhácskájában.

Szempilláival lágyan, nőiesen pislantott egyet, megnyalta vérvörösre rúzsozott ajkait, megrázta ragyogó hullámokban leomló gesztenyebarna haját, majd tett egy lépést. Pislantás, ajaknyalás, hajrázás, majd még egy lépés. Harry összevonta a szemöldökét, és várt. Már éppen azon volt, hogy inkább bemegy a Nagyterembe, mikor a lelassított Hermione végre leért a lépcső aljára.
Valaki elcsörtetett Harry mellett, és megragadta a lány kezét. Hermione felsikoltott, majd - jobb dolga nem lévén - tovább sikoltozott.
- Belle, hát ennyire megrémiszt zord külsőm? - kérdezte a Szörnyeteg elszoruló torokkal.
- Én nem Belle vagyok, hanem Hermione - felelte a lány félénken. - Talán...
Befejezni azonban már nem tudta, ugyanis hátulról meglökte valaki, és a Szörnyetegnek esett.
- Hát ez neked a szerelem? - kiabálta magából kikelve a gyönyörű, sárga estélyit viselő lány. - Na ezek után próbálj csak visszaváltozni. Gyomirtóba áztatom azt a nyamvadt rózsádat is. Egy pillanatra lépek... azaz nézek félre, és te máris más lányokkal kavarsz? Ráadásul olyanokkal, akik képesek egy ilyen ruhát felvenni?
- Hé! - méltatlankodott Hermione, de nem sok sikerrel. Végül a szépség, és a Szörnyeteg kimentek a bejárati ajtón.
- Hermijjóni - kiáltotta egy mély hang, és a vörös huszárruhába bújt Krum jelent meg valahonnan.
- Hányszor mondjam még, hogy a nevemet úgy kell ejteni, hogy Hör-máj-jó-ni. Igazam van, Rowling néni?
- Igazad, kis drágám - hallatszott egy női hang valahonnan a lapokon kívülről.
- Ez ki volt? - kémlelte az eget Krum.
- Senki. Akkor, bemegyünk?
- Be! - kiáltotta kórusban mindenki, és bementek.
Elkezdődött a bál.

Amikor kitárult a nagyterem ajtaja, a bent lévők vékony folyosót hagytak a tusa résztvevői, és a partnereik részére. Gyönyörűséges szimfonikus zene csendült, ők pedig arcukon boldog mosollyal bevonultak a Nagyterembe. Ahogy egyre előrébb haladtak, még három alak csatlakozott hozzájuk. Egy furcsa, dzsúdó ruhára emlékeztető köntöst viselő fiú, egy mellényt, és pisztolytáskát hordó férfi, fején egy kalappal, oldalán pedig ostorral, valamint Csubakka.
A diákok összesúgtak, de nagy találgatásra nem volt idejük, ugyanis fanfárok szólaltak meg, egy aranyszínű robot izgatottan tapsolt, egy kukára emlékeztető kis droid pedig büszkén csipogott. A csapat egy nő előtt állt meg, akinek a kellékesek kakaós csigát szögeztek a feje két oldalára.
Az lézerpisztolyos, kalapos férfi oldalra pillantott, és meglátta Mordon professzort, aki éppen egy üveg lángnyelv whisky elfogyasztásával volt elfoglalva.
- Ott van a féllábú! - ordította hirtelen. - Ő ölte meg a feleségemet. Miatta vagyok szökevény.
- Nem úgy van az, Han - hallatszott Tommy Lee Jones hangja, aki Will Smith-szel az oldalán ekkor sétált be az ajtón. Fekete öltönyt, és napszemüveget viseltek.
- De ő tehet mindenről - rimánkodott a Hannak nevezett férfi. - Miatta lettem szóló. Megölte a páromat.
Tommy Lee cüccögött egyet, majd előhúzott egy fényképezőgépet.
- Kérem, nézzenek a fénybe! - mondta hangosan, majd villantott egyet a vakujával.
Amíg a tömeg retinavizsgálaton volt, addig ők szépen meglógtak az egyik oldalajtón. Mikor végre azt a pár gyereket is lekezelték, akik epilepsziás rohamot kaptak a nagy villózásban, a rend visszatért a normális kerékvágásba.
- A bált a bajnokok és partnereik nyitják meg táncukkal - jelentette be Dumbledore, majd leült egy bársonyszékbe, és pattogatott kukoricát, meg egy üveg kólát húzott elő a talárja öbléből.
Harry oldalra pillantott. Parvati éppen leült az egyik közeli székre.
- Mit csinálsz? Táncolnunk kell!
- Tudom, nyugi - nyugtatgatta a lány. - Megyek, csak előbb felveszem a legújabb divatot követő báli cipellőmet.
És valóban. Ahogy felállt, szoknyája alól kivillant a fél méteres talppal büszkélkedő bakancs.
- Bocs, egy kicsit magasabb lettem, mint voltam - szabadkozott Parvati.
- Nem baj, táncoljunk - legyintett Harry. - Elég jó a kilátás.

Ahogy a tánc befejeződött, Jarvis Cocker sétált be a színpadra.
- Szervusztok, gyerekek. Én a Walpurgis leányai zenekar énekese vagyok, de teljesen mindegy, mivel a filmben úgysem említik meg az együttes nevét. Igazából női ruhában kéne lennünk, és teljesen más hangszerekkel játszanunk, de teljesen mindegy, mivel a filmben úgyis csak fél másodpercre látszunk. De ha már ilyen szépen összejöttünk, azt javaslom, játszunk valamit. Benne vagytok?
Döbbent csend.
- Jól van, akkor játszunk. Először is játsszunk olyat, hogy mindenki tegye össze a két tenyerét, és emelje őket az állához.
Döbbent csend, aztán a kezek szép lassan megindultak.

- Ha! - kiáltott fel az énekes. - Ott az az úr, Piton professzor negatívja...
Karkarov rémülten csavargatni kezdte a szakállkáját.
- Én?
- Igen, maga! Kiesett, mert nem tette össze a tenyerét.
Piton halkan felkuncogott, ahogy Karkarov durcásan odébb vonult.
Dumbledore eközben oldalra pillantott, és a szeme megakadt McGalagony professzoron.
- Minerva, feltűnően csinos ma. Milyen anyagból készült a ruhája?
- Mosogatószivacsból. Legalább ötvenet össze kellett varrnom, mire ez az egész összeállt.
- Ó, cseles - vigyorgott az igazgató, majd tovább nézelődött. Az énekes éppen egy újabb játékot készített elő, melyben egy iszapos medence és két hugrabugos lány volt a főszereplő, a vidám zsivajt azonban Dumbledore hangja szakította félbe. - Itt van Mógus! - üvöltötte. - Visszatért a halálból, és meg akarja hódítani a világot! Na várj csak, nyomorult!
Azzal a Karkarov mögött álldogáló turbános férfira vetette magát, és egy Adava Kedavrával lenyugtatta a kapálózását.
- Na de Albus - rázta a fejét McGalagony megrovón. - Az nem Mógus, hanem az iraki vendégtapsoló művész, akit a bál idejére szerződtettünk.
- Jaj, bocs! - tápászkodott fel az igazgató, és kényszeredetten vigyorogva megveregette a vendégtapsoló hátát, mire az előre bukott, arccal egy jégszoborra. - Azért remélem, nincs harag.

A lágy keringő után az együttes kőkemény heavy metalba kezdett. A diákok, akik eddig melankolikusan topogtak egy helyben, egy pillanatra összenéztek partnerükkel. Nem egészen értették a hirtelen váltást, de aztán megvonták a vállukat és pogózni kezdtek.
Az első sorokban lökdösődők felkapták Flitwick professzort, aki eddig a karmesteri pódiumon szerencsétlenkedett, és a fejük fölött egészen a hömpölygő tömeg széléig adták kézről kézre. Ott aztán gyengéden a földre hajították.
Miután a pöttöm tanerő már nem csak színes karikákat és pöttyöket látott az enyhe agyrázkódás következtében, egy rakás embert látott föléje hajolni.
- Ne aggódjon! - mondta az egyikük. - Megőrizzük a titkát.
- Maga miről...? - kezdte volna sipítva Flitwick, de a férfi a fejére húzott egy Pókember álarcot.
Ezalatt hőseink is sajátos módon buliztak. Hermione vadul ropta, kéjesen vonaglott Krum előtt, majd bepucsított, a világhírű kviddicsjátékos pedig vonyítva paskolni kezdte a lány... sejhaját. Ezután Hermione felpattant a közelben álló bárpultra, kikapott a mixer, Tom Cruise kezéből két üveg abszintot, majd lelocsolta magát vele. Gyufát gyújtott, s miközben a lángok a testét emésztették, érzékin visongva egy iszappal teli medencéhez lejtett, és ott is előadta magánszámát.
- Mekkora tökfej - fintorgott Ron, miközben Krumra meredt. A világhírű kviddicsjátékos nagyokat hörögve szorongatta a fényes csövet, melyet Hermione érzékien nyalogatott, s néha-néha pördült egyet rajta.
Harry nem felelt, inkább tovább elmélkedett azon, hogy vajon mi a fenéért vonták be a terem összes falát alufóliával. A két fiú partnere, Parvati és Padma sokatmondó pillantást váltottak Ronék háta mögött.
Hirtelen Karkarov segédje lépett oda Parvatihoz. A fiú olyan jelentéktelen volt, hogy az anyjáék nem is fáradtak sokat a névadással. Ezért lett "Karkarov segédje" a neve.
- Szabad a kezedet? - kérdezte Parvatit, aki vetett egy dühös pillantást Harryre, majd a fiú felé nyújtotta kacsóját.
- Kezem, lábam, mindenem - szavalta.
- Nem, kösz, a kezed elég lesz - villantott fel a segéd egy alattomos vigyort, majd előkapta mágikus körfűrészét, és egy gyors nyisszantással megszabadította a lányt az említett végtagjától.
Parvati felsikoltott, és mindenfele vért spriccelve a kijárat felé rohant. A fiúk csak egy unott pillantásra méltatták, aztán újra a táncoló tömeg felé fordultak.
- Olyan furcsa ma este Hermione, nem? - morfondírozott Ron.
Harry hunyorogva meredt a lányra, aki éppen ekkor harapta le egy denevér fejét, aztán pedig a színpadra szökellt, és neki kezdett, hogy ledaráljon egy élő csirkét.
- Igen - bólogatott álmatagon Harry. - Tudom, mire gondolsz. Jobban áll neki a leeresztett haj.
Miután ebben megegyeztek, újabb hosszú hallgatás következett. Harry már éppen kezdett volna elszenderedni, mikor Hermione és Krum izgatott visongás közepette kiváltak a tömegből, és egy olyan helyre szaladtak, ahol még véletlenül sem fordulhatott volna elő, hogy Ronék ne vegyék őket észre. Ott aztán vad csókolózásba kezdtek. Krum éppen feldobta Hermionét a legközelebbi asztalra (Harryékére), és kezdte előpakolni a frizsiderből az epret, tejszínt, jeget, vérkonzervet, mustárt, tabascót, mikor is Piton arra járt, és elkérte a vért. Ez aztán kizökkentette őket a ritmusból. Hermione lemászott barátai asztaláról, visszarángatta magára a ruhadarabokat, amik mintegy véletlenül lecsúsztak róla, aztán megengedte, hogy Krum kezet csókoljon neki.
Ettől aztán annyira bezsongott, hogy kezeit a fejéhez kapta, repesve levágott egy spárgát, majd belekezdett egy piruettbe. Azonban a cipője megcsúszott a Parvati hagyta vérnyomokban, végigszánkázott a Nagytermen, majd kecses mozdulattal lefejelte az egyik asztalt. Ahogy lecsúszott a padlóra, végig a terítőt szorongatta, így még a Tajmahal 1:1 arányú jégszobrát is sikerült magára rántania.

Mikor végre kikászálódott egy Titanic nagyságú jégtömb alól, ami valaha a szobor egyik kupolája volt, odaugrándozott a fiúk asztalához.
- Meleg van itt, nem? - kérdezte álmodozva, ahogy lehuppant Harry mellé.
Harry elszakította a pillantását az alufóliás falról, ami egyébként valami morbid oknál fogva kezdte meghozni az étvágyát, és a lány felé fordult.
- Hermione, te begyulladtál! - kiáltotta rémülten.
- Még hogy én? - nevetett a lány. - Nem tudom kinek esett olyan nehezére párt találni...
- Nem úgy értem! Te égsz...
- Ugyan már, Harry - legyintett Hermione. - Annyira azért nem rossz ez a ruha.
- Kigyulladtál, te szerencsétlen! - ordított Harry a lány arcába, mire az lepillantott a szoknyájára, amin valóban vidám lángocskák játszadoztak.
- Ó, biztos csak az abszint - nevetett, majd hátradőlt a székén, meghúzott egy vécélehúzó láncot, mire egy vödör víz borult rá, eloltva a tüzet.
- Úgy látom, jól érzed magad - vetette oda Ron epésen.
- Ó, igen, nem csatlakoztok hozzám és Viktorhoz?
- Ó, nem... - kezdte volna Harry, de Ron közbevágott.
- Azt hiszed, csatlakozunk hozzád, meg ahhoz a szívdöglesztő, jóképű, izmos Viktorhoz egy jó kis gruppenben? Hát nem!
Harry Ronra meredt. Egy pillanatra elgondolkozott azon, amit a barátja mondott, majd visszafordult a lány felé.
- Ha gondolod, én szívesen... - kezdte volna, de most Hermione hagyta figyelmen kívül.
- Mégis mi bajod van, Ron?
- Ő egy Durmstrangos. Ő a közellenség.
Hirtelen felcsapódott az egyik oldalajtó, és Will Smith rohant be a terembe az előbb látott fekete öltönyében, és napszemüvegében, nyomában számtalan tankkal és helikopterrel.
- Nem - rázta a fejét Hermione. - A közellenség ő - mutatott a menekülő férfira. - Ennek a tusának épp ez a lényege. Nemzetközi mágikus együttműködés.
Ron értetlenül meredt rá.
- Barátkozás - segítette ki a fiút Hermione.
- Szerintem Viktornak több jár a fejében, mint barátkozás - jegyezte meg megvetőn Ron, majd Krumra pillantott, aki az egyik sarokban egy egész helyre kis szentélyt rendezett be gyertyákkal, baldachinos ággyal, meg ilyenekkel. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy rózsaszirmokat hintsen a lepedőre.
Hermione felpattant, pörgött párat helyben, majd elsietett. Ron egész addig dühösen meredt maga elé, míg Padma Patil közelebb nem hajolt hozzá.
- Az ott Hermione Granger Viktor Krummal?
Ron arra pillantott, amerre a lány mutatott. A világhírű kviddicsjátékos éppen Millicent Bullstrode-ot húzta be egy takarítószeres szekrénybe, majd magukra csukta az ajtót.
- Nem, az kizárt - felelte Ron.

Nem sokkal később Ron és Hermione ismét összefutott.
- Te, annyira viszket az orrom - nyöszörögte a lány, és izgatottam mozgatni kezdte a orrát, hogy elmúljon a viszketés.
Ront azonban nem Hermione orra kötötte le.

Amíg ők így beszélgettek, a háttérben leszállt egy monumentális űrhajó, melynek furcsa, gömb alakú kitüremkedések voltak az oldalán, és porító halálsugarával pusztítani kezdte a diákokat. Tom Cruise kiugrott a bárpult mögül, felkapta a lányát és a fiát, és futásnak eredt.
- Mellesleg pedig semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok Viktorral - vetette oda Hermione, miközben ügyesen átlépte a kéjesen vonagló Hagrid és Madam Maxime kettősét.
- Igenis, van.
- Na és mi lenne az?
- Hát, az, hogy... izé... testvéremként szeretlek téged, és csak meg akarlak védeni - vonta meg a vállát Ron.
- Tényleg?
- Igazából nem. Szerelmes vagyok beléd, és féltékeny vagyok Krumra, de neked ezt még nem szabad tudnod, mert csak a hetedik részben jöhetünk össze... már ha meg nem hal valamelyikünk.
- Ja, értem... - bólogatott Hermione elgondolkozva, majd ismét felemelte a hangját. - Akkor meg tudod, mi lett volna a legelső dolgod?
- Na mi? - kérdezte Ron.
- Engem kellett volna elhívnod, mielőtt más megteszi!
- Itt egyáltalán nem erről van szó! - ellenkezett Ron, majd a tekintete a távolba meredt. - Harry...
Harry a semmiből tűnt elő. Elmélázva rágcsált egy alufóliába csavart faldarabot. Mikor odaért a barátaihoz, Hermione megragadta a torkát, és a falhoz szorította.
- Hát te meg hol jártál? - ordította az arcába.
- Én csak... - hörögte Harry, és fuldokolva felmutatta a becsomagolt finomságot, amit a kezében tartott.
- Felejtsd el, menjetek csak lefeküdni! - sírta kétségbeesetten a lány.
- Ebbe meg mi ütött? - suttogta Harry, ahogy felszaladt a lépcsőn.
- Biztos a ruha miatt van - felelte Ron. - Azt a rongyot még én sem venném fel.
- Leromboltál mindent, Ron! Érted? Mindent! - zokogta Hermione a fiúk után.
Ron felháborodottan fordult meg, és egy pillantást vetett a Nagyterem felé, ahol az űrhajó háromlábú robotszerű lakói éppen a holttestek eltakarításával foglalatoskodott.
- Hé, az nem én voltam, hanem azok a tricepszek, vagy mik egy másik bolygóról.
Azzal ő és Harry elvonultak.
Hermione ismét felzokogott, majd leült a lépcsőre Julia Roberts mellé, és lelökte lábáról a cipőjét. Egymásra néztek Juliával, aztán összeborultak, és egymás vállán sírták ki magukat. Egyszer, mikor Julia éppen kiment a mosdóba, egy fehér limuzin parkolt le a kastély előtt, és Richard Gere rohant be.
- Julia! Julia! Miért vagyok én Richard, és nem Romeo?
Hermione vetett egy pillantást a mosdóajtóra, majd visszafordult a férfihoz.
- Ha jól tudom, Julia a Nagyteremben tartózkodik.
- Az én Juliám? - kérdezett vissza Richard Gere.
- Hát, ha arra az oltári nőre gondolt, akkor igen.
- Köszönöm! - kiáltotta a férfi, és berohant az említett helyiségbe. Hermione hallotta, ahogy felzakatol a halálsugár, aztán már nyílt is a mosdó ajtaja, és ismét összeborultak Juliával, hogy együtt sirassák meg a szeretett férfi hiányát.

Harry rosszat álmodott. Nagyon rosszat. Olyan rosszat, hogy az már nagyon rossz. Olyan rosszat, hogy még a rendező is megszidta érte. Valami félelmetest, és kétségbeejtőt kellett volna álmodnia, ehelyett ő Chóról, és furcsamód az alufóliával bevont falról képzelgett.
Miután felverték, majd leverték, ráparancsoltak, hogy most már olyasmit álmodjon, ami a forgatókönyv részét képezi. Aláfestésül egy koromfekete holló megkocogtatta az üveget, odakint hajnali 3 óra 12 percet ütött az óra.
Harry rosszat álmodott. De most jól álmodott rosszat. Most félelmetest, és roppant kétségbeejtőt álmodott. Egy pókhálós, elhagyatott házban sétálgatott. A Denem ház volt, habár ezt Harry nem tudhatta. Ő mindössze annyit tudott, hogy az előtérben egy tábla hirdette: "Ez a ház a Denem család tulajdona." Semmitmondó tábla. Harry nem is értette, miért rak ki ilyesmit valaki a saját előszobájába.
Fellépdelt a korhadt kőlépcsőn. A fa vészjóslón nyikorgott a talpa alatt. Ahogy felért az emeletre, és elhagyta a márványlépcsőt, egy hosszú folyosón találta magát. Egy hosszú, ablaktalan folyosón. Egy hosszú, ablaktalan folyosón, melynek csupán egyetlen ajtó volt a végén. Mintha valami vonzotta volna az ajtó felé. Ahogy közelebb ért, már azt is sejtette, miért. Az ajtó mágneszáras volt, és szinte szívta magához a Harry zsebében lapuló temérdek aprópénzt.
Hogy az ajtó mágneses, arról akkor bizonyosodott meg, mikor egy éles csattanással egy izmos, fekete bőrruhába öltözött férfi csapódott neki, akinek éles adamantium karmok álltak ki az ökléből. De nem ő volt az egyetlen. Volt ott még egy zöld-piros csíkos pulóvert viselő kalapos férfi, akinek kések voltak az ujjai helyén, egy kalózszerű férfi ollókkal a keze helyén, valamint jó pár hajó és repülő, köztük a titokzatos múltú 815-ös járat is.
Ezek mind-mind hozzá voltak ragadva az ajtóhoz. Na ebből gondolta Harry, hogy mágneses.
Harry összevonta a szemöldökét, és félretolt egy helikopterroncsot. Alatta egy papír rejtezett.

Misztériumügyi Főosztály. Belépni tilos!
Nyitás várható ideje: egy év múlva

Harry megrázta a fejét. Nem, ez nem az az álom, amiben lennie kéne. Most legalábbis még nem. Megfordult, és egy oldalajtót választott, ami az ajtótlan, ablaktalan folyosó bal oldalából nyílt, közvetlen egy ablak mellett.
Ahogy kilépett rajta, egy játszótér közelében találta magát. A tér kerítésénél egy hosszú hajú nő állt. Harry odalépett mellé, és figyelni kezdte.
A nő egyre csak rázta a kerítést, és közben némán sikoltozott, és kiabált. Harry a gyerekekre pillantott. Még jó, hogy nem hallják a nőt, mikor az egy hangot sem ad ki a torkán! Megrázta a fejét, és elfordult. Ez sem az az álom.
Megindult a következő álom felé, így azt már nem látta, ahogy a játszóteret és a nőt elsodorja egy nukleáris robbanás. A robbanás szele azonban elérte. Erejétől leszakadt körülötte a föld, és ő egy mélységes szakadék szélén találta magát. A két partot egy keskeny sziklahíd kötötte össze, ami azonban már le volt omolva. Az omladék végén egy szakállas öregember lógott, a parton pedig furcsa törpék álltak. Még odavetett az alacsony emberkéknek, hogy "Takarodjatok a fenébe, hülye barmok", aztán az öreg lezuhant.
Harry megrázta a fejét. Hol van már a saját álma?
Ismét ment egy darabig. A nukleáris tél beállta után szinte üdítő volt, ahogy a lába márványlépcsőn kopogott. Körülötte rengetegen álltak, szegények, gazdagok, egy hajókapitány, pár tengerész, a lépcső tetején pedig, egy hatalmas óra alatt egy fiatal fiú állt, furcsa vasálarccal a fején.
Harry ismét megrázta a fejét, és megfordult. A helyszín időközben újra megváltozott. Egy romos ház falai között járt. Úgy érezte, közeledik a lényeghez.
Egy ajtóhoz ért. Előre nyúlt, és lenyomta a kilincset. Az ajtó hatalmas nyikorgás közepette kinyílt, és Harrynek elakadt a lélegzete. Egy óriási jakuzzit látott, benne az összes kedvencével. Ott volt Miss Április, Miss Május, sőt még Miss November, és Donald kacsa is. Azonban a kép nem volt a legvidámabb, hiszen ennek egy félelmetes és kétségbeejtő álomnak kell lennie. A Playboy nyuszik között ott fürdőzött még valaki. Valaki félelmetes. Valaki kétségbeejtő. Egy véres metszőolló-ember. Hát itt a megfejtés a kérdésre, ami már év eleje óta gyötörte. Így került a metszőolló a nyuszik közé.
- Ez félelmetes - motyogta maga elé Harry. - És kétségbeejtő is.
Harry éles sikolyra riadt. Először azt hitte, ő maga ragadtatta el kissé magát, de aztán rájött, hogy csak Neville sikoltozik.

- Bocs - mosolyodott el a fiú, abbahagyva a sikoltozást. - Nem akartalak felébreszteni. Képzeld, eddig buliztam. Ginnyvel. Csak táncoltunk, és táncoltunk, és olyan boldog volt minden. Megnéztünk két napkeltét, és öt naplementét, kiálltunk egy hatalmas gőzös elejébe, és sikoltoztunk, egyébként azt idéztem fel az előbb, ellovagoltunk egy hatodik naplementébe, repülőgépeket kapdostunk el az Empire State Building tetején, duettet énekeltünk a Moulin Rouge-ban, aztán...
Neville hirtelen elhallgatott, és a mellkasára meredt, amiből egy kábító lövedék állt ki.
- Mi a jó büdös... - Eddig jutott, ekkor azonban felakadt a szeme, és eldőlt, mint egy fahasáb.
Harry visszadugta a matrac alá a Siriustól kapott mágikus íjpuskát, amit a biztonság kedvéért mindig magánál tartott, majd visszahanyatlott a párnáira. Eszébe jutott az álma, és kétségbe esett a félelemtől.

Harry akkorát zökkent, hogy meg kellett kapaszkodnia a fahíd korlátjában, nehogy elessen. Ahogy visszanyerte az egyensúlyát, kihúzta magát, és megigazította a szemüvegét. Rég nem ugrott már ekkorát az időben. Előbb még karácsony sem volt, most meg már január végére jártak.
- Azt mondtad, már rég megfejtetted a rejtvényt - háborgott Hermione.
- Mikor mondtam ezt?
- Még a két ünnep között.
Harry összevonta a szemöldökét.
- Én erre már megint nem emlékszem. Miért van az, hogy ha ugrunk az időben, mindenki emlékszik rá, mi történt közben, csak én nem?
- Mert feledékeny vagy. Tehát? Megfejtetted, vagy nem?
- Most már fogalmam sincs. Lehet, hogy megfejtettem, csak elfelejtettem az időugrás miatt, de az is lehet, hogy csak azért mondtam, hogy megvan, hogy békén hagyj végre. Krum rájött már valamire?
- Nem tudom. Sosem beszélünk ilyesmiről. Igazából nem is beszél, mióta Millicent Bullstrode kiharapott egy darabot a nyelvéből.
- És ez téged nem zavar?
- De. Rémesen. Mindig nevethetnékem támad, mikor smárolunk.
Harry felvonta a szemöldökét, majd a távolba meredt. A lány folytatta.
- Egyébként Viktor több mint fizikai lény. Az a tojás pedig tesztel téged, olyan durván, hogy az szinte már kegyetlen. Ki kell találnod, mi köze van hozzád!
Harry hosszan meredt a lányra. Döbbenetében még a szája is tátva maradt.
- Te úgy egyébként mindig tudod, hogy miről beszélsz?
- Hát, nem mindig - ismerte be Hermione. - És...
Hirtelen elhallgatott. Bekapta a mutatóujját, majd ellenőrizte a szélirányt, kimérte a tökéletes megvilágításhoz szükséges reflektorállásokat, feldobott még némi púdert az arcára, majd átment Harry másik oldalára, és kidugta a fejét az oszlopok közül úgy, hogy az arca merőleges legyen a fiúéra.

- Féltelek, Harry - mondta, miközben a szél látványosan belekapott a hajába. Egy kis ideig még a távolba bámult. - Az lenne a legjobb, ha most mondanék valami olyat, ami a film szlogenje lehetne, mert az tuti, hogy ez a jelenet benne lesz az előzetesben, de most nem jut az eszembe semmi. Majd még gondolkodom rajta.
- Rendben - legyintett Harry.
- Hé, Potter - kiáltotta egy rettentően ismerős hang.
Harry visszahúzta a fejét, és igyekezett úgy elsétálni Cedric mellett, mintha nem venné észre, hogy a fiú az ő nevét kiáltozza, és neki integet. Végül mégiscsak kénytelen volt megfordulni, mikor Cedric egy kétélű szablyát vágott az egyik oszlopba az orra előtt.
- Jé, szia, Cedric, észre sem vettelek.
- Bárcsak én is elmondhatnám ezt rólad - jegyezte meg a hugrabugos fiú, majd sóhajtott egyet. - Na mindegy, csak azt akartam megkérdezni, hogy megfejtetted-e már a tojás titkát.
- Hát, állítólag igen, de nem tudom, hogy csak hazudtam, vagy tényleg rájöttem-e. Egyébként ha rá is jöttem, teljesen mindegy, mert az időugrás következtében elfelejtettem. Szóval most fogalmam sincs.
Cedric döbbenten meredt rá, végül megrázta a fejét.
- Mindegy. Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a sárkányos fülest.
- Nem kell. Biztos te is megtetted volna.
Cedric elgondolkodva meredt maga elé egy pillanatra.
- Ööö... nem. Nem hiszem - rázta a fejét. - De teljesen mindegy. Még annyit, hogy fürödj meg.
Harry szeme izgatottan felcsillant.
- Valamit megtudhatok fürdés közben a tojás titkáról?
- Ezt nem mondtam. Ezzel csak burkoltan arra akartam célozni, hogy büdös vagy, de ha már így szóba hoztad, vidd a tojást is! Menj a harmadik emeleti prefektusi fürdőbe!
Cedric elégedetten bólintott, aztán sarkon fordult, és elsietett.

Harry aznap este, miután három és fél órán keresztül hiába próbált bejutni a prefektusi fürdőbe, véletlenül ráhibázott a jelszóra, amit Cedric, valószínűleg teljesen akaratlanul, elfelejtett megadni.
El kellett ismernie, valami jobbra számított. Hatalmas márványmedencét várt fehér márványcsempével, és színes csapokat. Ehelyett kapott egy óriási márványutánzatú kádat, ami bár, mint mondtam, óriási volt, de azért távol állt egy medencétől, csupasz kőfalakat, egy elég megviselt állapotú tükröt, és egy rakás rozsdás csapot, amiből ugyan színes víz folyt ki, de a lehető legfurcsább módon.
Megrázta a fejét, majd egy nagy sóhajtás kíséretében ledobta a köpenyét, és elmerült a vízben. Ebben a pillanatban a falon felvilágított egy sellőt ábrázoló, festett üvegablaknak álcázott festmény. Harry ismét sóhajtott, majd szétnyitotta a tojást.
A dübörgő tuc-tuc zene alig pár másodpercre hangzott fel, Harry mégis úgy érezte, maradandó halláskárosodást szenvedett. Az immáron bezárt tojásra meredt, aztán pedig a vécére pillantott, amiből Myrtle lógott ki, a Roxfort egyik bentlakó kísértete, akit a háta mögött és előtt is Hisztis Picsának hívtak.
- Helló, szépfiú - köszöntötte a szellem nagyokat pislogva, majd megnyalta a szája szélét.
Kirepült a vécéből, majd a higiéniára ügyet sem vetve belecsobbant a vízbe. Pontosabban csak csobbant volna, ha lett volna teste. De nem volt neki. - Már megint rosszalkodsz?
- Miből gondolod ezt, Myrtle?
- Valaki százfűlé főzetet öntött Mordon professzor lefolyójába. Azt hittem te főzted, mint a múltkor.
- És miért pont Mordon lefolyójában tüntettem volna el?
- Honnan tudjam, hol töltöd az éjszakáidat? - mosolygott pajkosan Myrtle, majd besiklott a fiú mellé.
Harry alaposabban szemügyre vette a kísérteten, és észrevette, hogy legutolsó találkozásuk óta igencsak megváltozott a lány ruházata. Az egyszerű iskolai egyentalár azóta díszes kisestélyire változott, a nyakában pedig legalább fél kilónyi gyémánt nyaklánc lógott.
- Myrtle, mi ez rajtad?
- Jaj, hát észrevetted, édes? - kérdezte búgó hangon a kísértet. - Nemrég vásároltam a Guccinál. Interneten rendeltem.
- De honnan volt rá pénzed?
- Képzeld, picim, valami hülye lehúzott 23 milliárd galleont a vécén.
Harry a távolba meredt. Mintha most is hallani vélte volna Piton professzor szavait, amit még a bajnokok kiválasztásának estéjén mondott.
- ...a 23 milliárd galleont inkább lehúzzuk a vécén...
- Professzor! Mit keres maga itt? - rémüldözött Harry, ahogy Piton kilépett a paraván mögül, ami az ajtó mellett állt.
- Ó, hát én csak... sétálgatok...
- De pont a prefektusi fürdőben? Pont, amikor fürdök?
- Igazából be sem szabadna jönnöd ide - duruzsolta a professzor az ajkait nyalogatva. - Büntetést érdemelnél...
- Inkább elmegyek büntetőmunkára, de most tűnjön el innen.
- Olyan durva vagy, Potter - kapta fel az állát Piton sértődötten, majd megperdült és távozott.
Harry visszafordult a kád felé, ott azonban Myrtle pajzán arcával találta szemközt magát.
- Tudod, ebben a ruhában akár vacsorázni is elmehetnék egy drága étterembe, de sajnos nem ehetek, mivel halott vagyok... - Megnyalta a száját, és a Harry öle előtt összegyűlt habra pillantott. - Pedig szívesen bekapnék... valamit.
- Ööö... Myrtle, inkább ide nézz, a szemembe... légyszi... - kérlelte Harry, és mutatta, hogy hova nézzen a lány.
- Ó, jól van - sóhajtotta a kísértet, majd erővel elszakította a tekintetét a habról. - Én a vízbe tenném a helyedben a tojásomat.
- De hát ott van - értetlenkedett Harry.
- Jaj, olyan huncut vagy - simított végig a fiú mellkasán Myrtle, mire Harry görcsösen rángatózni kezdett a hidegtől. - Az arany tojásra gondoltam.
Harry megfogta az első próbán nyert tojását, és bedugta a vízre.
- Semmi.
- Nyisd is ki, butus - kacagott a lány.
Harry kinyitotta.
- Semmi.
Myrtle arca elkomorult. Sóhajtott egy nagyot, majd ismét az arcára erőltetett egy mosolyt.
- Dugd a fejedet a víz alá!
- Most nem tudom, miért kell ilyen bunkónak lenni - sértődött meg Harry.
Myrtle arca ismét elkomorodott, de most úgy is maradt.
- Csak akkor hallod, ha te is a víz alá mész.
- Ja - nevetett Harry. - Én meg már azt hittem, hogy...
Myrtle arca elhallgattatta, és inkább lebújt a víz alá. Odalent, a várt tuc-tuccal ellentétben kellemes komolyzene hallatszott. Harry szívesen hallgatta volna a zenét, de valami eszement monoton hangon belepofázott.

Gyere a víz alá, ott vár rád a halál,
Vedd vissza, mi kell, vagy szárazon maradjál.
Egy óra csupán, s a túszunk bemurdelt,
Egyéb infóért lásd az alábbi URL-t.

www.trimagustusa.com

Harry összevonta a szemöldökét, és valami támogatásért Myrtle-re pillantott, aki viszont valahova a fiú dereka alá fixálta a tekintetét, miközben a tojást simogatta. Az aranyat. Aztán észrevette, hogy Harry őt nézi, mire pajkosan felvonta az egyik szemöldökét.

Harry fel akart kiáltani, de aztán, mikor már legalább három liter vizet belélegzett, rájött, hogy víz alatt van. Amikor átszakította a vízfelszínt, úgy spriccelte fülén, száján a vizet, mint egy tudathasadásos kék bálna.
- Myrtle! - ordította. - Azonnal gyere fel a víz fölé!
- Bocsika, nagyfiú, de nem tudtam magam türtőztetni - súgta kéjesen a kísértet.
- Jól van, most fordulj el, amíg én felöltözöm.
- Jaj, ne! Pedig olyan jól szórakoztunk - kacagott a lány visongva.
A visongás még sokáig elkísérte Harryt, aki viszont már egészen máson törte a fejét. A fejét a Tekergők térképébe dugta, és ott keresett valamiféle árulkodó nyomot, ami esetleg utalhat arra, hogy Barty Kupor a kastélyban van. Meg is találta Kuport, de nem Piton szobájában, ahogy azt remélte, hanem Mordonéban. Megrázta a fejét. Hogy ez a Mordon mindenkit beenged az ágyába...
Az egyik lépcsőn direkt belelépett a lyukas fokba, de hiába várt, hogy Frics, vagy Piton lebuktassa, látszólag mindketten az igazak (vagy mik) álmát aludták. Csak másnap szabadult ki, mikor Neville átesett rajta, és kirángatta a csapdából.

- Mondd el még egyszer! - kérlelte Hermione.
Ekkor már a könyvtárban ültek, és már csak egy éjszakájuk volt a második próbáig.
Harry felsóhajtott, majd belekezdett.
- Gyere a víz alá, ott vár rád a halál...
- Nem ezt, hanem azt a viccet, amit délelőtt meséltél. Tisztára elfelejtettem, pedig el akarom mondani Ginnynek.
- Hermione, alig van már időnk a próbáig.
- Jól van - sóhajtott a lány. - Akkor mondd azt a hülyeséget, bár abban semmi izgi nincsen, pláne poénos.
- Gyere a víz alá, ott vár rád a halál...
- Lehet, hogy a tóban egy emberevő űrlény vár - találgatott Hermione.
- Vagy talán maga a kaszás - elmélkedett Harry.
- Az is lehet, hogy egy óriási, vérszomjas zöldmoszattal kell megküzdened - mondta Ron.
Harry és Hermione döbbenten meredtek rá.
- Most mi van? - kérdezett vissza Ron értetlenül. - Nem először fordulna elő a történelem folyamán...
- Na mindegy - legyintett Hermione, majd ismét Harry felé fordult. - Folytasd, kérlek!
- Vedd vissza, mi kell, vagy szárazon maradjál.
- Valamit el fognak rabolni tőled - következtetett a lány. - Tovább.
- Egy óra csupán, s a túszunk bemurdelt...
- Ez elég egyértelmű.
- Egyéb infóért lásd az alábbi URL-t.
- Megnézted?
- Már hogy a fenébe néztem volna meg, mikor ennek a béna sulinak még egy nyavalyás számítógépterme sincs, nemhogy internet hozzáférése? - méltatlankodott Harry.
- Akkor valami mást kell kitalálnunk - biccentett Hermione.
Mindnyájan a távolba meredtek.

- Nincsen a polcokon semmi könyv, ami segíthetne rájönni, hogy hogyan lélegezhet Harry a víz alatt?
Ron megrázta a fejét, és olvasgatni kezdte a könyvek címét.
- Semmi. Csak ilyen címek vannak, hogy Gyűrűk ura, avagy a történelmi tévedések kötete, Hogyan csaljunk az 1994/95-ös Trimágus Tusán, avagy sárkány ellen sárkányfű, víz alatt szuszogni, és a halál labirintusa, és Barbi és Ken igaz története. Semmi használható.
- Granger, Weasley, McGalagony várja magukat az irodájában - mondta egy hang.
Ron, Harry és Hermione megpördültek, de aztán rájöttek, hogy Mordon professzor eddig is előttük volt, ezért visszafordultak.
- De tanár úr, segítenünk kell Harrynek, hogy...
- Potter bizonyára maga is boldogul. Menjenek.
Ron és Hermione akadékoskodni akartak, de ekkor három fekete overallba bújt kommandós ugrott elő a polcok mögül, leütötték, majd belegyömöszölték őket egy zsákba. Mordon egy percig még némán meredt Harryre, aztán megesett rajta a szíve.
- Tessék, tanár úr - adta vissza a professzornak Harry a szökevény belsőséget, de ezzel nem jutottak előrébb.
- Longbottom! - ordította hirtelen a tanár, mire azonnal megjelent Neville.
Harry elgondolkodott egy pillanatra rajta, hogy vajon miért lófrál mindenki a könyvtárban az éjszaka közepén, de aztán megvonta a vállát, és inkább Mordonra figyelt.
- Segítsen elpakolni Potternek a könyveket! Aztán mutassa meg neki azt a könyvet, amit a Bingón nyert - dörögte, aztán elment.
- Mit kell segíteni, Harry?
- Semmit, jól megleszek, de azért kösz.
- Pedig az a könyv nagyon érdekes, az a címe, hogy Olyan könyv, amiben olyan növénye...
- Bocs, Neville, de baromira nem érdekelsz, szóval kopj le.
- De a víz alatt lélegezni...
- Tűnés!
Így hát Neville önmagával vitatkozva elkullogott.

 

- tovább -