Harry leveszi a polcról az üveggömböt34. fejezet

A Rejtélyek Ügyosztálya

Kisebb nehézségek árán felkászálódtak a különös lovak hátára Harry megnevezte az útirányt, és a láthatatlan lények szárnyra kaptak. Meglepően gyorsan, szárnyukat alig mozgatva szelték az esti égboltot. Harry még gyorsabb haladásra ösztökélte lovát, és közben aggódva figyelte, hogy mennyire fáj a sebhelye. Tisztában volt vele, hogy ha sajogni kezd, azonnal tudja majd, hogy Voldemort megölte Siriust vagy megszerezte, amire vágyott.
Az utazás a nagy sebesség ellenére is sokáig tartott, és az esti hideg, valamint a görcsös kapaszkodás miatt elgémberedtek a tagjaik. Aztán a lovak hirtelen ereszkedni kezdtek, és nem sokkal később kecsesen landoltak a kis londoni mellékutca kövezetén a viharvert telefonfülke mellett.
Harryék sietve bezsúfolódtak a telefonfülkébe, ahol kisvártatva meg is szólalt a női diszpécser hangja. Mindannyian kaptak egy kis névtáblát, amire ezúttal látogatásuk céljaként a "Felmentősereg" megnevezés került. A lift ezután elindult velük a Minisztérium föld alatti épületébe.
Az átrium teljesen kihaltnak tűnt, a kandallókban nem égtek a tüzek, és még a biztonsági őr sem volt a helyén, amitől Harrynek rossz érzése támadt. Annak viszont örült, hogy minden további nélkül átjutottak a kapun. Nemsokára elérték a Rejtélyek Ügyosztályának folyosóját, ami szintén teljesen néptelen volt. Végigmentek a számára oly ismerős úton egészen az ajtóig, és Harry úgy döntött, innen egyedül megy tovább, mert nem akarta a barátait veszélybe sodorni. De ők nem hallgattak rá és követték.
Együtt léptek be az ajtón, és egy fekete, kör alakú helyiségbe jutottak, ahonnan megannyi, kilincs nélküli ajtó vezetett tovább. A falakon kék fényű fáklyák lobogtak. Harry az álmában mindig gondolkodás nélkül ment tovább a megfelelő ajtón, de most nem tudta eldönteni, melyiket válassza. Becsukták az ajtót maguk mögött, és ekkor a szoba hirtelen forogni kezdett. Az ajtók Harry előtt teljesen összekeveredtek, és most már azt sem tudta, hol jöttek be.
Találomra benyitottak az egyiken, hátha mögötte rejlik a villódzó fényekkel teli szoba. De a helyiségben fények helyett egy hatalmas üvegtartályt találtak, benne sötétzöld folyadékkal és kedélyesen úszkáló emberi agyakkal. A szobából több ajtó is vezetett tovább, de ők ott mentek vissza, ahol bejöttek, hogy szerencsét próbáljanak a következőn.
Mielőtt Luna becsukta volna maguk mögött a szoba ajtaját, Hermione egy fénylő x-szel megjelölte. A fekete terem ekkor újra forogni kezdett, de amikor megállt, már tudták, hogy hol jártak korábban. A következő terem, ahová benyitottak, halványan volt megvilágítva, és egy antik színházteremre hasonlított; a szélén körkörösen kőpadok helyezkedtek el, minden sora egyre mélyebben, a közepén pedig egy emelvény állt, rajta egy ősréginek tűnő, kőből készült boltíves árkád, melynek átjáróját fekete, fátyolszerű függöny takarta.
A függöny erősen lobogott, mintha valaki megérintette volna, pedig ők nem láttak a közelében senkit. Harry közelebb ment, mert az az érzése támadt, hogy van mögötte valaki. De hiába kerülte meg az emelvényt, egy lélek sem volt ott. Siriust szólongatta, miközben Hermione idegesen hajtogatta, hogy menjenek ki innen és keressék meg a helyes ajtót. De Harry nem figyelt rá. Hirtelen erős késztetést érzet, hogy átsétáljon a boltív alatt.
Feszülten figyelt, és ekkor suttogó, mormoló hangokat hallott a fátyol mögül. Rajta kívül csak Luna hallotta a hangokat, aki ezt azzal magyarázta, hogy emberek vannak a túloldalon. Hermione erre szörnyen dühös lett, és nagy nehezen elrángatta Harryt az emelvénytől. Neville és Ginny szintén megbabonázva bámulták a boltívet, de Ron és Hermione végül kituszkolták őket a szobából. Harry kérdőre vonta Hermionét, hogy mi lehetett ez a boltív, és a lány azt mondta, nem tudja, de azt biztosra veszi, hogy valami veszélyes dolog volt.
A fekete szoba ismét forogni kezdett, a következő ajtó pedig nem nyílt semmilyen varázsszóra, Harry mágikus zsebkését pedig, amit Siriustól kapott, egyszerűen megolvasztotta. Egy másik ajtón viszont be tudtak jutni, és ekkor végre abban a szobában voltak, amit Harry keresett. A szoba tele volt órákkal, ezek okozták a furcsa, kattogó zajt, a táncoló fények pedig egy hatalmas kristályharangból származtak. A belsejében úgy tűnt, mintha örökös szél fújna, és hirtelen egy ragyogó tojás jelent meg. A tojásból egy madárfióka kelt ki, és ahogy a kristály csúcsához közeledett, kifejlett madárrá vált. De tollai kisvártatva kopottak lettek, és mire visszaért az üveg aljára, a tojás újra összezárult körülötte.
Az egyetlen ajtón mentek tovább, ami a helyiségből nyílt, és végre abba a hatalmas és magas terembe jutottak, mely polcok sorából állt, tele kis, poros üveggömbökkel. A csendből ítélve a terem kihalt volt, ők pedig óvatosan közeledtek a 97. sor felé. Amikor elérték, sietve a sor végére mentek, ahol Harry Siriust látta, de most egy lélek sem volt ott. Harry kétségbeesetten kezdte keresni keresztapját a szomszédos polcsoroknál, és közben arra gondolt, hogy talán fölöslegesen sodorta veszélybe a barátait.
Ezalatt Ron felfedezte a 97. sor végén, hogy az egyik üveg címkéjén Harry neve áll. Hiába kérték a többiek, Harry nem hallgatott rájuk és levette a gömböt a polcról. Semmi nem történt, és egy darabig érdeklődve forgatta kezében a hideg levegő ellenére is meleg tárgyat, amikor is a háta mögött egy férfi hangja csendült: "Nagyon jó, Potter. Most pedig fordulj meg szép lassan, és add azt ide nekem."

 

Vissza 35. fejezet