Csendélet a Roxfort Expresszen :-)7. fejezet

A Csiga Klub

Harryt nem hagyta nyugodni, hogy vajon miben sántikált Draco Malfoy a Zsebpiszok közben: különösen az a szétterülő, elégedett arc zavarta, amivel kilépett az üzletből. Hermionét és Ront viszont a legkevésbé sem érdekelte a kérdés, türelmetlenül leintették Harryt, sőt Ron még ki is röhögte, amikor azt állította, hogy Draco az apja nyomdokába lépett, halálfaló lett, és a bal alkarján lévő Sötét Jegy miatt tiltakozott olyan hevesen, nehogy Madam Malkin felhúzza a talárja ujját. Biztos ezt mutatta meg Borginnak is - attól ijedt a boltos halálra!
Másnap minisztériumi autókkal indultak az állomásra. A King's Crosson azonban mosolygós Hagrid helyett két, sötét mugli öltönyt viselő, szoborarcú, szakállas auror várta őket, akik szó nélkül a 9 és 3/4 vágányhoz kísérték őket (Harryt a karjánál fogva, ami roppant mód irritálta). Mielőtt felszálltak volna, Harry félrevonult Mr. Weasleyvel, és beszámolt neki Draco különös viselkedéséről. Elmondta, hogy Malfoy megfenyegette a boltost, aztán azt firtatta, hogyan lehet megjavítani valamit, majd ráparancsolt Borginra, hogy őrizzen meg számára valamit, és Harrynek úgy tűnt, mintha ez a dolog a megjavítandó tárgy párja lenne. Megemlítette azt is, hogy Draco feltehetően megkapta a Sötét Jegyet, Mr. Weasley azonban elképzelhetetlennek tartotta, hogy Voldemort tizenhat évesekkel bajlódna, és nem tartotta valószínűnek, hogy Draco birtokában olyan sötét varázslat alatt álló és veszélyes tárgy lehet, amelyről nincs tudomásuk, hiszen amikor Lucius Malfoyt letartóztatták, az egész házát átvizsgálták, és minden gyanús tárgyat lefoglaltak. Harry úgy érezte, Arthur Weasley nem vette komolyan, azonban már indult a vonat, fütyültek, fel kellett szállnia neki is.
A vonaton mindenki megbámulta, és összesúgtak a háta mögött. Hiába, ez a reflektorfény a sorsa annak, akiről a Reggeli Próféta megírta, hogy ő a Kiválasztott. Ron és Hermione a prefektusi kocsiba mentek, Ginny lerázta azzal, hogy Dean Thomast várja, így nem maradt más választása, mint Neville-lel és Lunával utazni egy fülkében. Neville-t zavarta, hogy őket is megbámulták Harryvel együtt (Potter szerint azért, mert ők is ott voltak a Minisztériumban), de büszkén mutatta új varázspálcáját, amelyet a nagymamájától kapott annak örömére, hogy talán mégis az apja vére. A pálca cseresznyéből és unikornis sörényből készült, és valószínűleg a legutolsó darab volt, amit Ollivander még a rejtélyes eltűnése előtt eladott. Amikor a DS órákra terelődött a szó és Harry kijelentette, hogy az Umbridge-veszély elmúltával már nem látja értelmét folytatni, ezt Luna és Neville is csalódottan vette tudomásul.
A folyosón egy csapat vihogó negyedéves lány sugdolózott Harryt bámulva, mígnem kivált közülük a legbátrabb, a hosszú, fekete hajú, sötét szemű Romilda Vane, és megkérdezte Harryt, nincs-e kedve átülni hozzájuk. Meggyőzésképp egy lekicsinylő célzást is tett Harry útitársaira, mire a fiú hidegen elutasította.
Luna a tőle megszokott kendőzetlen őszinteséggel meg is jegyezte, hogy az emberek elvárják, hogy menőbb alakokkal mutatkozzon, nem pedig velük, Neville pedig elmesélte, hogy a nagymamája is folyton Harryről áradozik, és szívesen elfogadná őt unokájának. Harryben erre önkéntelenül is felvetődött, mi lett volna, ha Voldemort annak idején nem őt, hanem Neville-t választja ki, és a gondolat zavarba ejtő, különös érzéseket váltott ki belőle.
Hamarosan Ron és Hermione is csatlakozott hozzájuk, és elmesélték, hogy Malfoy tojik a prefektusi teendőire, és a többi mardekárossal lebzsel az egyik fülkében. Harry rögtön furcsállni kezdte, hogy Malfoy, aki annyi örömét lelte korábban az alsóbb évesek szívatásában, kiaknázatlanul hagy egy ilyen lehetőséget. Mielőtt azonban csomót köthetett volna Malfoy szokatlan viselkedésének a végére, egy harmadéves lány lépett a fülkéjükbe, és átadott Neville-nek és Harrynek egy-egy pergament: Slughorn professzor írt nekik, hogy sok szeretettel várja őket ebédre a C fülkébe.
A kopasz, nagy ezüstös bajszot viselő Slughorn azonban nemcsak őket hívta meg. Évfolyamtársuk, a mardekáros Blaise Zabini úgy tett, mint aki nem ismeri őket. Cormac McLaggen, egy nagydarab, dróthajú fiatalember üdvözlésképp megemelte a kezét, a vékonydongájú, idegesen pislogó Marcus Belby viszont csak kényszeredetten mosolygott. Slughorn háta mögül pedig Ginny mosolygott rájuk.
Slughorn sorra vette őket: Belby nagybátyját, a farkasölőfű főzet feltalálóját, a Merlin-díjas Demoklészt tanította annak idején; Belby azonban rögvest kiesett a kegyeiből, amikor a fácánhúst félrenyelve elárulta, hogy nem igazán tartják a kapcsolatot a híres nagybácsival.
Következett Cormac McLaggen, akit Slughorn már sokszor látott Tiberius bácsikájával egy Norfolkban készült közös vadászfényképen. McLaggen ráadásul megjegyezte, hogy legutóbb Bertie Higgs és Rufus Scrimgeour (a jelenlegi mágiaügyi miniszter) is velük tartott - jó pont Slughornnál.
Zabiniről kiderült, hogy az édesanyja messze földön híres a szépségéről, és már hétszer ment férjhez, azonban mindegyik férje titokzatos körülmények között távozott az élők sorából busás örökséget hagyva hátra.
Aztán Neville került sorra. Slughorn tíz kínos percen át faggatta a szüleiről, akiket Bellatrix Lestrange és néhány halálfaló addig kínzott, amíg az őrületbe nem hajszolta őket. A professzor nyilvánvalóan csak azt akarta kipuhatolni, hogy szorult-e Neville vénájába is valami szüleinek tehetségéből.
Slughorn ezután Harryhez, a Kiválasztotthoz fordult. Megpróbálta kihúzni belőle, mit tud a jóslatról, ami olyan nagy port kavart a Minisztériumban, és csak féligazságokat tudnak róla. Ginny azonban kijelentette, hogy az egész Kiválasztott-mítoszt csak a Reggeli Próféta fújta fel. Ám Slughornot nem lehetett ennyivel elintézni, és habár hosszú csönd telepedett rájuk, Harry érezte, hogy a professzor egyáltalán nem fejezte be vele a dolgot. Türelmetlenül hallgatta, amikor Slughorn anekdotázni kezdett a mára híressé vált kedvenceiről, akik mind boldogan léptek be annak idején a Csiga Klubba, ám társaival együtt csak nem sokkal az út vége előtt szabadult a fülkéből.
A vonat folyosóján Ginny elmesélte, hogy a professzor azért hívta el őt is, mert szemtanúja volt, amikor épp megátkozta a hugrabugos Zacharias Smith-t, aki megállás nélkül bombázta a kérdéseivel, hogy mi történt a Minisztériumban.
Harrynek, miközben Zabini mögött haladtak a folyosón, hirtelen vakmerő ötlete támadt: Eszébe ötlött, hogy Zabini egy percen belül visszatér a hatodéves mardekárosok fülkéjébe, oda, ahol Malfoy is ül. Nem magyarázkodott hát a barátainak; magára kanyarította a láthatatlanná tevő köpenyét és a kiürült folyosón Zabini nyomába eredt. A fülkébe azonban nem sikerült beslisszolnia mögötte, ezért kiékelte az ajtót a lábával. Zabini próbálta behúzni, és a nagy erőlködésnek az lett a vége, hogy beesett Monstro ölébe. A kavarodás közben Harry Zabini üres helyére felállva felkapaszkodott a csomagtartóra, bár egy borzalmas pillanatra azt hitte, hogy Malfoy észrevette a félrecsúszott köpeny alól kivillanó cipőjét. Malfoy azonban visszafeküdt, keresztbe két ülésen, fejét Pansy Parkinson ölében nyugtatva. Harry kényelmetlenül összegömbölyödött, és úgy nézte, ahogy Pansy kisimítja Malfoy szőke haját a homlokából, olyan mosollyal, mint aki azt hiszi, hogy bárki szívesen lenne az ő helyében.
Malfoy megkérdezte Zabinit, mit akart Slughorn és kik voltak még ott, és azonnal felült, amikor meghallotta, hogy Longbottomot is meghívta. Azt sem értette, a Weasley lány mit keresett ott, de a legrosszabbul az esett neki, hogy ő maga kimaradt a sorból. Az apja ugyanis Slughorn kedvencei közé tartozott, és Lucius is elismerően nyilatkozott a professzorról. Zabini viszont gyanította, hogy Draco is ugyanazért maradt ki a meghívásból, amiért Nott, hiszen mindkettőjük apját elkapták a Minisztériumban.
Malfoy próbálta fellengzősen elütni a dolgot és megjegyezte, hogy őt nem érdekli holmi hájas akárki véleménye, hiszen lehet, hogy jövőre már nem is fog a Roxfortba járni. Harry szíve a köpeny alatt egyre hevesebben vert: témánál voltak.
- Talán nagyobb és jobb dolgokkal fogok foglalkozni - mondta Draco.
- Úgy érted, Vele? - kérdezte Pansy.
- Ha a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat, kit érdekel majd, hogy hány RFB-ed meg RAVASZ-od van? Őt nem érdekli más, csak az érte tett szolgálat és elkötelezettség mélysége.
- És úgy véled, te képes vagy bármit is tenni érte? - kérdezte Zabini maró gúnnyal. - Tizenhat évesen és felkészületlenül?
- Talán a küldetés, amelyet nekem szán, nem olyan, amihez szükség van képzettségre - válaszolta Draco sejtelmesen.
A fülkében megállt a levegő. Crak és Monstro tátott szájjal lestek, Pansy pedig úgy, mint aki életében nem hallott ehhez fogható félelmetes sugallatot. És ekkor megérkeztek Roxmortsba. Harry annyira elmerült Draco megfigyelésében, hogy nem látta, ahogy Monstro a ládájáért nyúl, amivel jól fejbe verte. Önkéntelenül is felkiáltott. Malfoy szemöldökét összehúzva felnézett. Harry a pálcájáért nyúlt és lélegzetvisszafojtva várt. Megkönnyebbülésére azonban Malfoy látszólag úgy döntött, biztos csak képzelgett, és öltözni, majd csomagolni kezdett, ahogy a többiek.
Megállt a vonat és a diákok elkezdtek kiszállni. A fülkében már csak Malfoy és Pansy maradt, ám a fiú előreküldte a lányt, mondván: ő még leellenőriz valamit. Harry és Draco egyedül maradtak. Malfoy a fülke ajtajához ment és leeresztette a függönyöket, hogy senki ne láthasson be, aztán a ládája fölé hajolt és kinyitotta.
Harry óvatosa lenézett, hogy vajon mit rejtegethet Malfoy Pansy elől.
- Petrificus Totalus! - kiáltott ekkor váratlanul Draco.
Harry megbénult, és mint egy lassú felvételen, lezuhant a csomagtartóról hangos, fájó puffanással, egyenesen Malfoy elé. Lábai kényelmetlen térdelő állásba dermedve, köpenye fennakadva a háta mögött. Mozdulni sem tudott.
Draco durván az arcába taposott. Harry érezte, hogy eltörött az orra, vér ömlött mindenfelé.
- Ez az apámtól. És most lássuk...
Azzal kiráncigálta Harry láthatatlanná tévő köpenyét a háta mögül és beterítette vele.
- Kétlem, hogy megtalálnának, mielőtt a vonat visszaér Londonba - mondta halkan. - A viszontlátásra, Potter... vagy a viszont nem látásra.
És ügyelve arra, hogy Harry ujjaira is rátaposson, elhagyta a fülkét.

(Expelliamus)