Hepzibah Smith és az ő rózsaszín ruhakölteménye akár egy olvadó  fagylaltkehely :-)20. fejezet

Voldemort nagyúr kívánsága

Harry és Ron hétfő reggel hagyhatták el a gyengélkedőt. Az esetnek az lett az egyik legszerencsésebb következménye, hogy Hermione és Ron újra barátok voltak. Miközben a hetedik emeleti folyosókon haladtak, a lány elmesélte, hogy Ginny és Dean összekaptak valamin, mire Harry reményei újult erővel támadtak fel. Kiderült, hogy Dean kinevette Harry balesetét a gurkóval, és Ginny ezért haragudott rá. Miközben Hermione mesélt, elmentek egy megszeppent kislány mellett, aki meglátva őket elejtette a kezében tartott mérleget, ami hatalmas csattanással összetört, a lány azonban rögtön megjavította neki.
Luna kézbesítette ezúttal Dumbledore levelét Harrynek a következő órájuk időpontjáról, mely aznap estére lett betervezve. Összefutottak Lavenderrel, és Ron ezúttal nem menekülhetett előle, pedig a gyengélkedőn mindig úgy tett, mintha aludna, valahányszor meglátogatta a lány.
Este Harry Dumbledore irodájába sietett, és ott találta Trelawneyt. Firenze miatt panaszkodott, majd hisztizni kezdett, amiért Harry megérkezése után az igazgató "ki akarta dobni" az irodájából, végül elviharzott a szokásos sherry szagot árasztva magából. Harry leült szokásos helyére, szembe az asztallal, melyen most is ott pihent a merengő és két kristályfiola kavargó emlékekkel.
Dumbledore rákérdezett, mire jutott Harry a feladattal, amit rábízott. A fiú bevallotta, hogy nem foglalkozott túl sokat a dologgal, bár megpróbálta elkérni Slughorntól az emléket, de ő elutasította. Dumbledore csalódottsága bűntudatot ébresztett Harryben, és szégyellte magát, amiért nem fordított elegendő figyelmet a feladatra. Az igazgató ráébresztette, hogy ha nem lenne elengedhetetlenül fontos ez az emlék, akkor nem kérné Harryt, hogy legjobb tudása szerint próbálja megszerezni, mire a fiú megígérte, hogy minden energiájával azon lesz, hogy rávegye Slughornt, hogy adja ki a teljes emléket. Ezután az óra tényleges témájára terelődött a szó.
Dumbledore elmondta Harrynek, hogy Tom Denem kitűnő eredménnyel végezte el a Roxfortot. Mindenki nagyszabású terveket várt tőle, a tanárai - köztük Slughorn is - úgy vélték, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban fog majd dolgozni. Megpróbálták kapcsolatba hozni fontos emberekkel, de ő minden ajánlatot visszautasított. A következő dolog, amit megtudtak róla, hogy a Borgin és Burkes-ben vállalt munkát.
Ám nem ez volt az első állás, amit Voldemort megpályázott. Elsőként az akkori igazgatóhoz, Dippet professzorhoz fordult azzal a szándékkal, hogy sötét varázslatok kivédését szeretne tanítani Roxfortban. Ő azonban arra kérte, térjen vissza néhány év múlva, mert még nagyon fiatal ahhoz, hogy tanár legyen.
Az igazgató feltételezése szerint Voldemort azért szeretett volna Roxfortban maradni, mert jobban kötődött az iskolához, mint bármilyen élő személyhez, és mert itt töltötte élete legboldogabb időszakát; ez volt az egyetlen hely, amit valaha is otthonának nevezett. Harry ezeket a szavakat hallva roppant kényelmetlenül érezte magát, hiszen ő is így volt ezzel.
Másrészt a kastély ősi mágiával volt átitatva, és Voldemort már diákként is többet fedezett fel a titkaiból, mint egy átlagos tanuló. Ha pedig tovább maradhatott volna Roxfortban, valószínűleg még jobban elmélyülhetett volna a kutatásban. És rájött arra is - többek között éppen Slughorn sugallatára, - hogy tanárként hatalmas befolyással lehet az ifjú varázslókra és boszorkányokra. Ezek pedig elég nyomós indokok voltak arra nézve, hogy visszatérjen Roxfortba a tanulmányai végeztével is.
Az aznap esti első merengőbeli látogatásukat egy Hokey nevű házimanó emlékébe tették, aki egy Hepzibah Smith nevezetű idős asszonyt szolgált. A fiatal és roppant jó modorú Tom Denem - aki ekkor már a Zsebpiszok közben lévő bolt alkalmazottja volt, - hamar a boszorkány bizalmába férkőzött, és Hepzibah végül megmutatta neki családja legféltettebb kincseit: egy kelyhet, mely valaha Hugrabug Helgáé volt, s egy medált, mely Mardekár tulajdonában állt. Voldemortot szinte mágnesként vonzották a kincsek, és úgy tűnt, hogy egyenesen fizikai fájdalmat okoz neki, ha meg kell válnia tőlük.
Két nappal Tom látogatása után Hepzibah meghalt. Hokeyt, a manót vonták felelősségre a gyilkosságért, s ő részletesen be is vallotta tettét, miszerint megmérgezte az idős asszony kakaóját. Mire a család észrevette, hogy a két legnagyobb kincs, melyet a család őrzött, eltűnt, a Borgin és Burkes fiatal kisegítője, aki oly nagy hatással volt Hepzibah-ra, szintén köddé vált.
Dumbledore felhívta Harry figyelmét arra, hogy a Denem-gyilkosságoktól eltérően Voldemort itt már nem bosszúból ölt, hanem célja volt a gyilkossággal. Mégpedig az, hogy megszerezze a két mágikus erejű ereklyét, mely a Roxfort alapítóihoz, s ezáltal az iskolához kapcsolódott.
A második emlék Dumbledore sajátjai közül való volt: Voldemort megfogadta Armando Dippet tanácsát, és néhány évvel később visszatért Roxfortba, hogy tanári állást vállaljon ott. Csakhogy addigra már Dumbledore töltötte be az igazgatói posztot, ő pedig nem akarta neki adni az állást.
"A tetteidről szóló híresztelések elérték a régi iskoládat is, Tom" - mondta Dumbledore. - "Az is elszomorítana, ha csak a fele lenne igaz."
Fény derült a kettejük közti nézetkülönbségre, ugyanis Dumbledore a szeretet erejét minden erő felett állónak tartotta, míg Voldemort a mágia végső határait feszegette. Az igazgató megkérdezte, mi lesz az irányítása alatt állókkal, azaz a halálfalókkal, ha tanítani fog. Voldemort meglepődött, hogy Dumbledore ennyire jól értesült, de csak annyit válaszolt, hogy a "barátai" meglesznek nélküle is.
Dumbledore arra is rákérdezett, hogy miért jött el, és miért akar elvállalni egy olyan munkát, amivel nyilván nem is akar foglalkozni, hiszen nem a tanítás a célja. Az igazgató arra kérte Voldemortot, hogy végre egyszer beszéljen egyenesen, ám a varázsló visszautasította a feltételezést, miszerint nem a tanítás lenne a célja, és a társalgás hamarosan be is fejeződött közöttük. Dumbledore ugyanis nem volt hajlandó neki adni az állást.
"Rég elmúlt már az az idő, amikor még meg tudtalak ijeszteni egy lángoló szekrénnyel, és rá tudtalak kényszeríteni, hogy vezekelj a bűntetteidért... De azt kívánom, Tom, hogy bárcsak még mindig megtehetném."
A merengőben tett séták után Dumbledore még egyszer hangsúlyozta, hogy minden felmerülő kérdésre választ kapnak majd, ha Harry megszerzi Slughorntól az emléket, majd megjegyezte, hogy mióta visszautasította Voldemortot, egyetlen sötét varázslatok kivédése tanár sem maradt Roxfrtban egy évnél tovább.

(Katie Giorgessa)