A néhai Aragog22. fejezet

A temetés után

A nyár közeledtével az idő is egyre szebb lett. Harry, Ron és Hermione éppen a parkban ültek, amikor egy lány levéllel a kezében odalépett hozzájuk. Harry azt hitte, Dumbledore írt neki a következő összejövetelük időpontjáról, ám tévedett: A levél feladója Hagrid volt, aki hatalmas könnycseppektől elmaszatolódott kusza írásával tudatta, hogy Aragog a múlt éjjel meghalt, és kérte őket, hogy jöjjenek el napnyugtakor a temetésére, mert egyedül nem lesz képes végigcsinálni. Mindhármukat megdöbbentette ez a kérés, hiszen Hagrid maga is tisztában volt vele, hogy a biztonsági előírások megszegését kéri tőlük, ami Harryre nézve különösen veszélyes. Nem kellett hát sokat tanakodniuk ahhoz, hogy eldöntsék: nem mennek.
Mivel aznap délután volt Ron és Hermione hoppanálási vizsgája, amire rajtuk kívül még sok hatodéves jelentkezett (mindazok, akik betöltötték már a tizenhetet), a lány úgy vélte, Harrynek ki kell használnia az alkalmat, hogy kevés diák lesz ott a bájitaltan órán, és ha most szerencséje lesz, talán ki tudja végre szedni Slughornból azt a kincsként őrzött emléket. Ron a "szerencse" szó hallatán azonnal a fejéhez kapott és azt javasolta Harrynek, hogy igya meg a Felix Felicist, úgy biztosan sikerrel jár. Az ötletet Hermione is támogatta, Harry azonban húzódozott, ugyanis Ginny meghódítására akarta tartogatni a bájitalt. Ám végül beleegyezett, hogy ha délután nem boldogul Slughornnal, akkor iszik belőle és újra megpróbálja.
Amikor egy újabb csapat lány közeledett feléjük, Ron ijedten bújt el a hátuk mögé attól tartva, hogy köztük van Lavender. Ám ő nem volt ott, és ahogy a lányok közelebb értek, látszott rajtuk, hogy szomorúak. Hermione suttogva el is mesélte a fiúknak, hogy ők a Montgomery nővérek, és az öccsüket nemrég megölte egy Fenrir Greyback nevű vérfarkas, ami meglehetősen ritka esetnek számít, hiszen a vérfarkasokra nem jellemző, hogy elpusztítják az áldozatukat. Harryben ennek hallatán még inkább megerősödött az elhatározás, hogy megszerzi Slughorn emlékét, mert ezzel talán gátat szabhatnak Voldemort rémuralmának.
Az aznap délutáni bájitaltan órán valóban nem voltak sokan; Harryn kívül csak Draco és Ernie McMillan jelent meg. Slughorn ezért úgy döntött, "pihenőórát" tart, és azt adta ki feladatul, hogy mindhárman készítsenek neki egy tetszés szerinti bájitalt; valamit, amivel meglephetik. Draco ezt nem fogadta kitörő lelkesedéssel, és ahogy Harry jobban szemügyre vette, feltűnt neki az is, hogy a fiú még sápadtabb és soványabb, mint volt, ráadásul eltűnt a viselkedéséből a korábban olyannyira jellemző felsőbbrendűség és gőg is. Harry ebből arra következtetett, hogy nem boldogul a feladatával, melyet a Nagyúr adott neki, és ez a gondolat jóleső kárörömmel töltötte el.
Harry talált a Félvér Herceg könyvében egy eufórikus boldogságot okozó receptet, melyet a könyv néhai tulajdonosa alaposan átírt. Ezt választotta annak érdekében, hogy ha Slughorn megkóstolja, jókedvében talán közlékenyebb lesz. A professzorra valóban nagy hatással volt a továbbfejlesztett bájital, ám az fel sem merült benne, hogy igyon belőle, az óra végeztével pedig pánikszerű gyorsasággal távozott a teremből.
Ron és Hermione késő délután érkeztek vissza. A lánynak természetesen sikerült a vizsgája, Ron azonban hoppanáláskor hátrahagyta az egyik szemöldökét, ezért megbukott. Az viszont sokat javított a kedélyállapotán, hogy Hermione hangosan háborgott, amiért ilyen csekélységen fennakadtak a vizsgabiztosok, Harry pedig azzal bíztatta, hogy a legközelebbi alkalommal már együtt mennek.
Harry úgy döntött, csupán egyetlen korty Felix Felicist fog inni, ami épp elég lesz neki néhány órára, és így marad még a bájitalból későbbre is. Tudta, hogy Slughorn szeret sokáig vacsorázni, ezért megvárta a naplementét, majd barátaival együtt felment a hálótermükbe és bevette a szert. És azon nyomban úgy érezte, hogy tudja, mit kell tennie. Magára vette hát a láthatatlanná tévő köpenyét, majd elindult Hagridhoz. Ron és Hermione aggódva követték, ám a fiúk hálóterméből kilépve Lavenderrel találták szembe magukat, aki - Harryt nem látva - azt hitte, kettesben voltak, és ez nem használt különösebben Ronnal való kapcsolatának.
Ahogy Harry a portrélyukhoz ért, az abban a pillanatban feltárult. Ginny és Dean igyekeztek rajta éppen befelé, és ahogy Harry elhaladt mellettük, véletlenül hozzáért a lányhoz. Ginny erre ingerülten felcsattant, hogy Dean folyton át akarja támogatni a portrélyukon, holott át bír ő menni egyedül is, és ebből már nagyon elege van. Dean felettébb morcosan fogadta a szóáradatot.
Harrynek sima útja volt a kastélyban, semmi nem akadályozta, hiszen a szerencse végig vele volt. A parkba kiérve a zöldségágyások felé vette az irányt, és ott találta Slughornt, aki éppen Bimbával beszélgetett. A tanárnő néhány perccel később távozott, Harry pedig felfedte magát a professzor előtt és elmondta neki, hova készül. Slughorn egészen fellelkesült annak hallatán, hogy egy nemrég elpusztult acromantula van a közelben, annak mérge ugyanis vagyonokat ér, hiszen élő példányból szinte lehetetlenség kinyerni. Így aztán ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje Harryt, de előbb még visszasietett a kastélyba, hogy felvegyen egy alkalomhoz illő nyakkendőt, valamint hogy magához vegyen néhány üres üveget és egy kis koccintani valót is.
Miután Slughorn visszatért, elindultak Hagrid kunyhójához. Az óriás kisírt szemekkel fogadta őket, majd megmutatta a háza mögött fekvő Aragogot és a hatalmas gödröt, amit ásott neki. Azt mondta, alig tudta kihozni a tetemet az erdőből, hiszen a többi pók csak Aragog parancsára nem bántotta őt, így aztán szó sem lehetett arról, hogy ott temesse el. Slughorn érdeklődése egészen meghatotta Hagridot, és a professzornak csakhamar alkalma nyílt közelről is szemügyre venni a fenevad holttestét - az üvegek csörrenéséből pedig Harry biztosra vette, hogy az áhított méreg begyűjtésre került.
Hagrid hamarosan bedobta a gödörbe néhai kedvencét, majd zokogástól kísérve hallgatta végig Slughorn gyászbeszédét - aki az értékes szerzemény feletti örömében igencsak kitett magáért. A szertartás végeztével aztán betámogatták az óriást a házába, majd teletöltötték a kupákat. Harry érezte, hogy nem szabad innia, ezért csak úgy tett, mintha. Slughorn és Hagrid azonban alaposan felöntöttek a garatra, aminek eredményeképp a professzor megkapta ajándékba azt a nagy csomó unikornisszőrt is, amit Hagrid az erdőben szedett össze és sebkötözésre használt - és ami mellesleg szintén vagyonokat ért a varázsszerek piacán.
Mialatt a két férfi részletes eszmecserét folytatott a különféle varázslényekről, Harry egy non-verbális varázsigével (ami rendes körülmények között nem sikerült volna neki) rendre újratöltötte a poharaikat. Ahogy telt az idő, úgy emelkedett a hangulat is: Slughorn és Hagrid egy óra múlva már fennhangon mondták a tósztokat, majd nótára gyújtottak, és az óriás végül az asztalra rogyva elaludt.
Harry csak erre várt, és ahogy a szomorú dal kapcsán a szülei halálára terelődött a szó, beszélgetni kezdett Slughornnal. Érezte, hogy ez a téma célravezető lesz, ezért részletesen kezdte taglalni a szülei halálát. A professzor kezdetben itta minden szavát, de egyre inkább elszörnyedt a hallottakon. Harry feltette neki a kérdést, hogy ha annyira kedvelte Lilyt, miért nem akar segíteni a fiának, mire Slughorn azt mondta, megtenné, ha ezzel valóban segítene, de tudja, hogy nem érne semmit.
Harrynek megsúgták az ösztönei (köszönhetően a Felix Felicisnek), hogy a beszélgetésükre Slughorn másnap nem fog emlékezni, ezért kijelentette, hogy ő a kiválasztott és meg kell ölnie Voldemortot, ehhez pedig elengedhetetlenül szüksége van az emlékre. És Sluhgorn ha vonakodva is, de beleegyezett. Azt mondta, szégyelli magát azért, amit akkor tett, mert nagy kárt okozott vele, és reméli, hogy Harry nem fog rá nagyon haragudni, amikor majd megtudja. A fiú azzal bíztatta, hogy bátor dolog lesz, ha elmondja, és ezzel talán jóváteheti azt a bajt is, amit annak idején okozott.

(Severyn Snape)