Ginny a könyvtár felé veszi az irányt25. fejezet

A kihallgatott Látó

A hír, hogy Harry és Ginny összejöttek, futótűzként terjedt az iskolában, ám a fiú számára kifejezetten üdítően hatott, hogy kivételesen egy olyan eset kapcsán pletykáltak róla, ami őt végtelenül boldoggá tette.
"- Ki gondolta volna, hogy az embereknek nincs jobb témájuk - jegyezte meg Ginny a klubhelyiségben, mialatt a földön ülve, hátát Harry lábának vetve olvasgatta a Reggeli Prófétát. - Egy hét alatt három dementortámadás is történt, Romilda Vane-t pedig csak az érdekli, hogy tényleg hippogriff tetoválás van-e a mellkasodon.
Ronból és Hermionéból kitört a nevetés, de Harry nem törődött velük.
- Mit mondtál neki? - kérdezte.
- Hogy egy magyar mennydörgő van rajta - felelte Ginny, miközben ráérősen lapozott egyet. - Az sokkal menőbb."
Legnagyobb bánatukra azonban nem sok idejük maradt egymásra, Ginnynek ugyanis közeledtek az RBF vizsgái, és a tanulás rengeteg idejét elvette. Egy este, amikor a lány szintén a könyvtárban tanult, Harry pedig a klubhelyiségben álmodozott éppen, Hermione odaült hozzá és Ronhoz és közölte, hogy beszélni akar Harryvel az úgynevezett Félvér Hercegről. A fiút különösen irritálta a téma, mióta a könyve a Szükség Szobájában lapult, és ő nem mert érte visszamenni, mert biztosra vette, hogy Piton még mindig nem adta fel, hogy megkaparintsa. (Slughorn a látványosan romló órai teljesítményét a szerelmi mámora mellékhatásának titulálta.)
Kiderült, hogy Hermione nyomozást folytatott azokról a személyekről, akik kedvtelésből fekete mágiás varázsigéket fejlesztettek ki, és eredményeképp egy megsárgult újságkivágást nyomott a fiúk orra alá. A rajta lévő képről egy tizenöt év körüli sápadt, vézna és mogorva lány nézett vissza rájuk, a fotó alatt a következő felirattal: "Eileen Prince, a Roxforti Köpkő Csapat kapitánya" (Prince = Herceg - a szerk.)
Ám Hermione hiába bizonygatta, hogy Eileen Prince a Félvér Herceg, barátai kinevették. Harry azzal magyarázta erős kétkedését, hogy teljesen biztos benne, hogy a könyvet teleirkáló illető fiú, mert ez látszik az írásából. Hermione azonban nem nyugodott bele és úgy döntött, tovább kutat a fotón lévő lány után.
Harry csakhamar ismét elmélázott, ám kizökkentette a gondolataiból egy levél, amit Dumbledore küldött neki. Az állt benne, hogy amilyen gyorsan csak tud, menjen fel az irodájába. Harry azonnal elindult, és a hetedik emeleten járt már, amikor sikolyt és csörömpölést hallott az egyik folyosóról. Odarohant és meglátta Trelawney professzort, amint épp a sherrys üvegeit igyekezett összeszedni a földről.
Harry felsegítette a tanárnőt, és ekkor vette észre, hogy épp a Szükség Szobájának bejárata előtt állnak, így hát rögtön rá is kérdezett, hogy oda akart-e bejutni. Trelawney megdöbbent, hogy diákok is tudnak erről a helyről, de elmondta, hogy néhány "személyes tárgyát" szerette volna elhelyezni ott, ám amikor belépett, már volt bent valaki. Nem látta az illetőt és a hangjáról sem ismerte fel, de amit hallott, az örömujjongás volt - méghozzá férfihangon. Miután a tanárnő megkérdezte, ki van ott, hirtelen minden elsötétült, őt pedig kilökték a folyosóra.
Harry úgy gondolta, jelentenie kellene az esetet Dumbledore-nak, ám Trelawney azt felelte, az igazgató nem értékeli a gyakori látogatásait, és még azt sem akarja tudomásul venni, hogy tragédia közeleg, hiszen akárhányszor kártyát vet, mindig ugyanaz a lap jön ki: a villámsújtotta torony. Harry azonban végül meggyőzte, így együtt indultak el az irodába.
Útközben a tanárnő folyamatosan csevegett, és azt fejtegette, hogy látói képességeinek hiányáról szóló híresztelések tévesek, hiszen Dumbledore máskülönben nem is alkalmazta volna. Felidézte a felvételi beszélgetését is az igazgatóval, amire a Szárnyas Vadkanban kerítettek sort, ahol akkoriban megszállt. Elmesélte, hogy először az volt a benyomása, hogy Dumbledore semmire sem becsüli a jóslástant, egy idő után azonban furcsán kezdte érezni magát, mivel aznap nem evett túl sokat. Ám egyszer csak megzavarta őket valaki: Perselus Piton.
Dulakodás hallatszott az ajtó túloldaláról, ami hirtelen kivágódott, és ott állt a fogadós Pitonnal, aki épp azt magyarázta, hogy eltévedt a folyosón. Trelawney azonban meg volt győződve arról, hogy kihallgatta a beszélgetésüket, hiszen ő maga is tanári állást keresett akkoriban és tippeket akart szerezni. Ezután Dumbledore örömmel alkalmazta az iskolájában a tanárnőt, és ő meg volt győződve arról, hogy sikerét a jó modorának és a szerényen viselt tehetségének köszönhette ellentétben a törtető és kulcslyukakon hallgatózó Pitonnal.
Harry ekkor faképénél hagyta Trelawneyt és rohanni kezdett az igazgatói iroda felé. Csak az zakatolt a fejében, hogy Dumbledore elhallgatta előle azt a tényt, hogy Piton volt, aki kihallgatta annak idején a Voldemortról és róla szóló jóslatot, és ő szállította az információt a Nagyúrnak. És Piton volt Peter Pettigrew mellett az, aki Voldemortot Jamesre, Lilyre és a fiukra uszította.
Dumbledore irodájába érve kiderült, hogy az igazgató rátalált az egyik horcruxra, és most hajlandó magával vinni Harryt is, ha a fiú úgy akarja. Az úti céljuk az a tengerparti barlang lesz, ahova Tom Denem még gyerekkorában becsalta két mugli társát az árvaházból. Harry természetesen beleegyezett, hogy vele tart annak ellenére, hogy az igazgató figyelmeztette rá, hogy igen veszélyes kalandnak néznek elébe.
Dumbledore-nak feltűnt, hogy Harryt aggasztja valami, és unszolására a fiú végül kibökte, hogy Pitonról van szó, és elmondta, amit megtudott. Az igazgató ezután sokáig hallgatott, Harry pedig alig tudta fékezni indulatait. Végül Dubmledore így szólt:
"- Harry, kérlek, figyelj rám. (...) Piton professzor elkövetett egy szörnyű...
- Ne mondja nekem, hogy hibát követett el, hiszen hallgatózott az ajtón!
- Kérlek, hadd fejezzem be - mondta Dumbledore, majd megvárta, amíg Harry bólintott és így folytatta: - Piton professzor elkövetett egy szörnyű hibát. Még Voldemort Nagyúr befolyása alatt állt, amikor azon az estén kihallgatta Trelawney professzor jóslatának első felét. Természetesen sietett elmondani a mesterének a hallottakat, mivel az igen nagy mértékben érintette őt. Azt azonban nem tudta - hiszen egyáltalán nem is tudhatta, - melyik fiúra fog Voldemort attól kezdve vadászni, illetve hogy a szülők, akiket gyilkos tervei közben megöl majd, olyasvalakik lesznek, akiket Piton professzor ismert - az édesanyád és az édesapád.
Harry keserűen felnevetett.
- Ugyanúgy utálta apámat, mint Siriust! Nem vette még észre, professzor, hogy azok az emberek, akiket Piton utál, sorra meghalnak?
- El sem tudod képzelni, Harry, mekkora lelkiismeret-furdalást okozott Piton professzornak, amikor rájött, hogyan értelmezte Voldemort a jóslatot. Meggyőződésem, hogy ennél jobban semmit nem bánt meg életében, és ez vezette oda, hogy visszatérjen...
- De ő egy kiváló okklumentor, nem igaz, uram? - kérdezte Harry, és a hangja remegett a visszafojtott indulattól. - És Voldemort nincs ugyanúgy meggyőződve róla, hogy Piton az ő oldalán áll még most is? Professzor... hogy lehet ennyire biztos benne, hogy Piton velünk van?
Dumledore nem válaszolt azonnal; úgy tűnt, mintha fontolgatna valamit. Végül így szólt:
- Biztos vagyok benne. Tökéletesen bízom Perselus Pitonban.
Harry vett néhány mély lélegzetet, hogy kissé lecsillapítsa az indulatait, de nem használt.
- Én viszont nem! - kiáltotta. - Most is készülnek valamire Draco Malfoyjal, itt a maga orra előtt, és ön mégis...!
- Eleget beszéltünk erről, Harry - vágott közbe Dumbledore, és a hangja szigorúan csendült. - Megosztottam veled a nézeteimet.
- De ma el fogja hagyni az iskolát, és le merem fogadni, hogy nem gondolt rá, hogy Piton és Malfoy talán épp most fognak...
- Mit fognak? - vonta fel a szemöldökét Dumbledore. - Pontosan mire gondolsz, mit terveznek?
- Valamire... készülnek! - vágta rá Harry ökölbe szoruló kézzel. - Trelawney professzor most járt a Szükség Szobájában, hogy elrejtse a sherrys üvegeit, és hallotta Malfoyt ujjongani! Ünnepelt! Meg akar javítani valami veszélyes dolgot ott bent, és ha engem kérdez, szerintem most végre sikerült neki, maga pedig egyszerűen kisétál az iskolából anélkül, hogy...
- Elég - vágott közbe Dumbledore. (...) - Feltételezed rólam, hogy idén akár csak egyszer is védelem nélkül hagytam az iskolát a távollétemben? Mert nem hagytam. Most, miután távozunk, a pótlólagos védelemi rendszer ismét működésbe lép. Harry, kérlek, ne gondold rólam, hogy nem veszem a diákjaim biztonságának kérdését elég komolyan."
A témát ezután lezárták. Ám mielőtt útra keltek volna, Dumbledore még megígértette Harryvel, hogy minden utasításának engedelmeskedni fog habozás és kérdés nélkül még akkor is, ha szét kell válniuk, és az igazgatót esetleg magára kell hagynia a veszélyben. Ezután felküldte a fiút a láthatatlanná tévő köpenyéért, és megbeszélték, hogy találkoznak a bejárati csarnokban.
A klubhelyiségbe visszatérve Harry odaadta a Tekergők Térképét és a maradék Felix Felicist a barátainak, és a lelkükre kötötte, hogy figyeljék Malfoyt és Pitont, és próbáljanak meg riasztani annyi volt DS-tagot, amennyit csak tudnak, a szerencsehozó főzetet pedig osszák el hárman Ginnyvel.
Az előcsarnokba érve Harry Dumbledore kérésére felvette a láthatatlanná tévő köpenyét, azután elindultak. Nem sokkal később elértek Roxmortsba, ahol összefutottak Madam Rosmertával, ám nem tértek be a fogadójába, hanem a Szárnyas Vadkan felé vették az irányt. A kocsma előtt pedig hoppanáltak - egyenesen a tengerpartra.

(Severyn Snape)