A Sötét Jegy27. fejezet

A villámsújtotta torony

(Avada fordítása)

Amint kiértek a sötét, csillagos égbolt alá, Harry felsegítette az igazgatót a legközelebbi sziklára. Miközben didergett a nedves ruháiban, és Dumbledore súlya még mindig ránehezedet, Harry erősebben koncentrált, mint eddig valaha a céljára: Roxmortsra. Lehunyta a szemét és megragadta Dumbledore karját olyan szorosan, ahogy csak tudta, készen a hoppanálásra.
Mielőtt még kinyitotta volna a szemét, tudta, hogy sikerült: a só illata elillant, nem érezte már a tengeri szellő fuvallatát. Ő és Dumbledore ott álltak csuromvizesen, vacogva Roxmorts főutcáján. Egy pillanat erejéig Harry azt hitte még több Inferius kúszik feléjük, ám pislogott egyet és látta, hogy nem mozog semmi a közelben; néhány utcai lámpa fényén kívül teljes sötétség volt.
- Megcsináltuk, professzor! - suttogta Harry egy kissé nehézkesen, mert hirtelen szúró fájdalmat érzett a mellkasában. - Megcsináltuk! Megvan a horcrux!
Dumbledore nekitántorodott, és Harry egy pillanatig azt hitte, rosszul hoppanált és ez billentette ki a professzort egyensúlyából, de aztán meglátta az arcát, ami a távoli lámpa fényében sápadtabbnak és reménytelenebbnek tűnt, mint eddig valaha.
- Uram, jól van?
- Voltam már jobban is - válaszolta Dumbledore erőtlenül, bár a szája csücske mosolyra húzódott. - Az a bájital... Nem kifejezetten használt az egészségemnek...
Harry rémületére Dumbledore a földre rogyott.
- Professzor! Minden rendben lesz, fel fog épülni, ne aggódjon...
Kétségbeesetten nézett körül segítség után kutatva, de senkit sem látott a közelben, így csak arra tudott gondolni, hogy el kell valahogy juttatnia Dumbledore-t a gyengélkedőre.
- Fel kell mennünk az iskolába professzor... Madam Pomfrey...
- Nem - mondta Dumbledore. - Piton professzor az, akire szükségem van... De nem hiszem... hogy túl gyorsan tudnék most haladni...
- Professzor figyeljen, bekopogok valahova, keresek egy helyet, ahol lepihenhet, én pedig felrohanok és szólok Madam...
- Perselus - mondta Dumbledore határozottan. - Perselusra van szükségem...
- Rendben, akkor Piton, de itt kell hagyjam egy pillanatra, hogy...
Ám mielőtt Harry akár csak egy mozdulatot tehetett volna, futó lépteket hallott. A szíve nagyot dobbant: valaki észrevette, valaki tudta, hogy segítségre van szükségük, s amint hátranézett látta, hogy a sötét utcán Madam Rosmerta siet feléjük magas sarkú, bojtos papucsban és sárkányhímzéses, selyemköntösben.
- Éppen a függönyöket húztam be, amikor láttalak benneteket hoppanálni! Hál’ istennek, már nem tudtam, hogy mit gon... de mi történt Albusszal?
Zihálva megtorpant és tágra nyílt szemmel bámult le Dumbledore-ra.
- Megsérült - mondta Harry. - Madam Rosmerta, bevihetnénk őt a Három Seprűbe, amíg én felrohanok a kastélyba segítségért?
- Nem mehetsz fel oda egyedül! Hát nem vettétek észre...? Nem láttátok...?
- Ha segít betámogatnom őt - folytatta Harry rá se hederítve, - akkor be tudnánk vinni...
- Mi történt? - kérdezte Dumbledore.- Mi a baj, Rosmerta?
- A... a Sötét Jegy, Albus...
Azzal felmutatott az égre Roxfort irányába. Harryn úrrá lett a rémület e szavak hallatán... Megfordult és odanézett.
És ott volt. Az iskola fölött lebegett az égen a zölden izzó koponya kígyónyelvvel; a jegy, melyet a halálfalók hagynak maguk után, valahányszor behatolnak egy épületbe... Valahányszor gyilkolnak...
- Mikor jelent meg? - kérdezte Dumbleodre, miközben Harry vállába kapaszkodva talpra küzdötte magát.
- Csak néhány perce történhetett, hiszen még nem volt itt, amikor kiengedtem a macskát, de mire felértem...
- Azonnal vissza kell mennünk a kastélyba - mondta Dumbledore. Annak ellenére, hogy kissé szédült, teljesen ura volt a helyzetnek. - Rosmerta, szükségünk van valamilyen járműre... Seprűkre...
- Van néhány a pult mögött - mondta a nő rémülten. - Futok és idehozom...
- Nem, Harrynek is menni fog.
Harry azon nyomban felemelte a pálcáját.
- Invito Rosmerta seprűi!
Egy másodperccel később hangos durranással kicsapódott a bejárati ajtó, és két seprű száguldott ki rajta Harryék felé, majd a fiú oldalán kellő magasságban megálltak.
- Rosmerta, kérem, küldjön egy üzenetet a Minisztériumnak - mondta Dumbleodre, miközben felszállt a hozzá közelebbi seprűre. - Valószínűleg senki nem vette még észre Roxfortban, hogy baj van... Harry, vedd fel a láthatatlanná tévő köpenyedet!
Harry kivette a zsebéből a köpenyt, és magára terítette, még mielőtt felszállt volna a seprűre; amikor a levegőbe emelkedtek, Madam Rosmerta már visszafelé sietett a fogadóba. Útközben a kastély felé Harry figyelte Dumbledore-t készen arra, hogy ha leesne a seprűről, elkapja, ám a Sötét Jegy látványa élénkítően hatott a professzorra: ráhajolt a seprű nyelére, szemeit a Jegyre szegezte, hosszú, ezüst haja és szakálla pedig úszott utána a levegőben. Harry is felnézett a koponyára, és a félelem úgy járta át a belsejét, mint valami mérgező buborék; összepréselte a tüdejét, és minden más kellemetlenséget kitörölt az agyából...
Milyen sokáig voltak távol? Vajon Ron, Hermione és Ginny szerencséje mostanra elfogyott? Talán egyikük miatt került a Jegy az iskola fölé? Vagy Luna, Neville, vagy valamelyik másik DS tag miatt? És ha így van... Ő kérte arra őket, hogy járőrözzenek a folyosókon, hagyják ott a biztonságos klubhelyiséget... Talán megint Ő lesz a felelős egy barátja haláláért?
Amint a sötét, kanyargó út fölött repültek, amelyen néhány órával korábban gyalogoltak, Harry a fülében fütyülő szél ellenére is halotta, amint Dumbledore ismét egy különös nyelven mormol valamit. És úgy érezte, hirtelen megértette, miért, a seprűje ugyanis megingott egy pillanatra, amikor a birtok határának fala fölött repültek el: Dumbledore semlegesítette a védővarázslatokat, amikkel körülvette a kastélyt, hogy mielőbb beérjenek. A Sötét Jegy a kastély legmagasabb tornya, a csillagvizsgáló torony fölött ragyogott. Ez vajon azt jelentette, hogy ott történt a gyilkosság?
Dumbledore időközben átért a bástya mellvédjén és leszállt a seprűjéről. Harry néhány másodperccel később landolt mellette, majd körülnézett. Minden kihalt volt. Az ajtó, ami mögött a csigalépcső a kastélyba vezetett, zárva volt. Semmi jelét nem látták küzdelemnek, halálnak, holttestnek.
- Mit jelent ez? - kérdezte Harry Dumbledore-tól, miközben a zöld koponyára nézett, melynek kígyónyelve gonoszul villogott felettük. - Ez a valódi Jegy? Valaki tényleg... Professzor?
A Jegy tompa, zöldes fényében Harry látta, amint Dumbledore sérült kezét a mellkasához szorítja.
- Menj és ébreszd fel Perselust - mondta Dumbledore erőtlenül, de határozottan. - Mondd el neki, mi történt és hozd ide nekem. Ne csinálj semmi mást, ne beszélj senki mással és ne vedd le a köpenyt! Itt foglak várni.
- De...
- Azt ígérted, engedelmeskedsz Harry. Menj!
Harry az ajtó felé sietett, ám amint megfogta a kilincset, futó lépteket hallott az ajtó túloldaláról. Dumbledore-ra nézett, aki intett, hogy hátráljon. Harry hátrébb lépett s közben felemelte a pálcáját.
Az ajtó hirtelen kivágódott, valaki kitört mögüle és elkiáltotta magát:
- Capitulatus!
Harry teste azonnal mozdulatlanná dermedt, nekiesett a torony falának, mint egy megbillent szobor, és képtelen volt megmozdulni, vagy akár csak megszólalni. Nem értette hogy történt mindez, hiszen a lefegyverző bűbáj nem szokott bénítani...
Majd miután a Jegy fényében látta, hogy Dumbledore pálcája nagy ívben kirepül a kezéből, át a bástya falán, megértette... Dumbledore egy hangtalan varázslattal megbénította Harryt, ám az az idő, amit ezzel töltött, megakadályozta abban, hogy megvédje magát.
Dumbledore a mellvédnél állt, arca rendkívül sápadt volt, aggodalomnak vagy pániknak azonban nem mutatta jelét. Pusztán csak ránézett a lefegyverzőjére és ennyit mondott:
- Jó estét, Draco.
Malfoy előrébb lépett és gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, Dumbledore egyedül van. Tekintete megakadt a második seprűn.
- Ki van még itt?
- Ezt a kérdést én is feltenném Neked. Vagy önálló akcióról van szó?
Harry látta, amint Draco szemei újra Dumbledore-t kémlelik.
- Nem - mondta, - van segítségem. Halálfalók vannak az iskolájában ma éjszaka.
- Lám, lám - mondta Dumbleodre, mintha Malfoy épp egy igényes házi feladatát mutatná be neki. - Ez igazán nagyszerű. Sikerült őket bejuttatnod a kastélyba?
- Igen - mondta Malfoy zihálva. - A maga orra előtt csináltam és nem vette észre!
- Zseniális - mondta Dumbledore - Ám... megbocsáss, de hol vannak most? Ugyanis meglehetősen védtelennek tűnsz.
- Találkoztak néhány őrével. Éppen lent harcolnak. De nem tart már sokáig... Én előrejöttem. Van... van egy feladatom.
- Hát akkor gyerünk, tedd meg fiam - mondta nyugodtan Dumbleodre.
Szünet állt be a párbeszédben. Harry megbénított testének börtönében nézte kettőjüket, miközben próbálta kivenni a halálfalók küzdelmének távoli zaját, Draco Malfoy pedig nem tett mást, csak bámult Dumbledore-ra, aki mosolygott.
- Draco, Draco, te nem vagy gyilkos.
- Honnan tudja? - mondta azonnal Malfoy.
Úgy tűnt rájött mennyire gyerekesen hangzottak a szavai, a zöldes fényben ugyanis Harry látta, amint elpirult.
- Fogalma sincs, mire vagyok képes! - mondta Malfoy erélyesebben. - Fogalma sincs, mit tettem!
- Oh, dehogynem, tudom - mondta Dumbledore szelíden. - Majdnem sikerült megölnöd Katie Bellt és Ronald Weasleyt. Egész évben egyre elkeseredettebben próbáltál megölni engem. Bocsáss meg, Draco, de gyenge próbálkozások voltak... Őszintén szólva olyan gyengék, hogy nem hinném, hogy a teljes szívből kívántad volna a sikerüket...
- De igen, kívántam! - mondta Malfoy indulatosan - Egész évben ezen dolgoztam, és ma este...
Valahol a kastély mélyén Harry egy tompa sikolyt hallott. Malfoy megdermedt és a válla fölött hátrapillantott.
- Valaki igen derekasan küzd - jegyezte meg Dumbledore társalgó hangnemben. - De éppen arról beszéltél, hogy... igen, hogy sikerült bejuttatnod a halálfalókat az iskolámba, amit, elismerem, lehetetlennek hittem... Hogy csináltad?
Malfoy nem válaszolt, még mindig a lenti zajokat hallgatta, s ugyanolyan megkövülten állt ott, mint Harry.
- Meglehet, hogy egyedül kell véghezvinned a feladatot - vetette fel Dumbledore. - Hiszen mi van, ha az őreim feltartják a támogatóidat? Ahogy valószínűleg magad is rájöttél, a Főnix Rendjének néhány tagja is itt tartózkodik ma este. De végül is, nincs szükséged segítségre... Nincs nálam a pálcám... Nem tudom megvédeni magam.
Malfoy csak bámult rá.
- Látom - mondta kedvesen Dumbleodre, - hogy félsz lépni addig, amíg nem csatlakoznak hozzád.
- Én nem félek! - mordult fel Malfoy, bár még mindig nem tett semmit, hogy ártson Dumbledore-nak. - Maga az, akinek félnie kellene!
- De hát miért? Nem hinném, hogy meg fogsz ölni, Draco. A gyilkolás messze nem olyan könnyű, mint azt sokan hiszik... Tehát amíg a barátaidra várunk, meséld el nekem, hogyan csempészted be őket ide. Úgy gondolom, hosszú időbe telt, mire sikerült kitalálnod a módját.
Malfoy nyelt egyet, majd jó néhány mély lélegzetet vett, és Dumbledore-ra bámult pálcáját pontosan a professzor szívére szegezve. Majd, mintha nem tudta volna megállni, válaszolt:
- Meg kellett javítanom azt a törött "eltüntető fülkét", amit évek óta senki sem használt. Amiben tavaly Montague eltűnt.
- Áh...
Dumbledore lehunyta a szemét egy pillanatra.
- Ez okos ötlet volt... Egy párja is van, ha jól sejtem.
- A másik a Borgin&Burkes-ben található - mondta Malfoy, - valamiféle átjáró köti össze őket. Montague elmondta nekem, hogy amikor beragadt az ittenibe, néha hallott hangokat a kastélyból, néha pedig a boltból, mintha a szekrény valamiféle kapocs lett volna a kettő között, de bárhogy próbálkozott, őt senki sem hallotta... A végén aztán sikerül kihoppanálnia, bár nem volt vizsgája. Majdnem belehalt. Mindenki úgy gondolta, hogy ez egy remek sztori, de egyedül én voltam az, aki rájött, hogy mit jelent ez - még Borgin sem tudta, - én voltam az egyetlen, aki rájött, hogy be lehet jutni a Roxfortba a szekrényeken keresztül, ha megjavítom azt, amelyik elromlott.
- Nagyszerű - mormolta Dumbledore. - Így a halálfalók a Borgin&Burkes-ből be tudtak jutni a Roxfortba, hogy segítsenek neked... Agyafúrt terv, nagyon agyafúrt... És ahogy mondtad, az orrom előtt...
- Igen - bólintott Malfoy, akit furcsamód úgy tűnt, mintha bátorságot és magabiztosságot merített volna Dumbledore szavaiból. - Igen, pontosan!
- De volt olyan pillanat, nemde - folytatta Dumbleodre, - amikor nem voltál benne biztos, hogy sikerül megjavítanod? S ekkor más módszerekhez folyamodtál, mint például az elátkozott nyakék, ami végül rossz kezekbe került... Vagy a mérgezett ital, amiből szinte esély sem volt rá, hogy inni fogok...
- Igen, de sosem jött rá, hogy ki áll a dolgok hátterében, nem? - mondta megvetően Malfoy, miközben Dumbledore egy kissé lejjebb csúszott a bástyán; a lábából mindinkább kiszállt az erő. Harry pedig kitartóan próbálkozott megtörni a rábocsátott bűbájt, ám sikertelenül.
- Ami azt illeti, tudtam - mondta Dumbledore. - Biztos voltam benne, hogy te vagy az.
- Akkor miért nem állított meg? - vonta kérdőre Malfoy.
- Próbáltam, Draco. Piton professzor felügyelt rád az utasításomra...
- Ő nem a maga utasításait követte, ígéretet tett anyámnak...
- Persze, hogy neked ezt mondta, Draco, de...
- Ő egy kettős-ügynök, maga vén bolond, csak hiszi, hogy magának dolgozik!
- Ebben különböző véleményen vagyunk, Draco. Én történetesen bízom Piton professzorban...
- Akkor kicsúsztak a dolgok a kezéből! - vetette oda Malfoy. - Rengetegszer ajánlotta fel a segítségét, saját magának akarta a dicsőséget, vágyott egy kis akcióra. "Mit tervezel? A tiéd volt a nyakék? Ostoba ötlet volt, mindent elronthatott volna..." De nem árultam el neki, hogy mit csinálok a Szükség Szobájában. Mire holnap reggel felkel, addigra vége lesz, és ő nem lesz többé a Nagyúr kedvence, ő semmi sem lesz hozzám képest!
- Ez igazán örvendetes - mondta Dumbledore kedvesen. - Mindannyian szeretjük, ha elismerik a munkánkat, természetesen... De kellett, hogy legyen egy cinkostársad... Valaki Roxmortsban, aki oda tudta adni Katie-nek a... a... áh...
Dumbledore megint lehunyta a szemét, majd lehanyatlott a feje, mintha aludni készült volna.
- Hát persze... Rosmerta. Milyen hosszú ideig volt az Imperius átok hatása alatt?
- Rájött végre? - gúnyolódott Malfoy.
Újabb sikoly hallatszott lentről, ám most sokkal hangosabban, mint az előbb. Malfoy újra idegesen hátrapillantott, majd megint Dumbledore-ra nézett, aki folytatta:
- Tehát szegény Rosmertának lesben kellett állnia a saját mosdójában, hogy átadja azt a nyakéket egy roxforti diáknak, aki egyedül ment be oda? És a mérgezett ital... Természetesen Rosmerta bele tudta tenni a mérget, mielőtt elküldte a palackot Slughornnak azt gondolván, hogy az lesz a karácsonyi ajándékom... Valóban, nagyon ügyes... Nagyon ügyes... Szegény Fricsnek persze eszébe sem jutott ellenőrizni egy Rosmertától származó palackot... Áruld el, hogyan tartottad vele a kapcsolatot? Azt hittem, hogy a kommunikáció minden formáját a megfigyelésünk alatt tartjuk.
- Megbűvölt érmékkel - mondta Malfoy, mintha arra kényszerült volna, hogy tovább beszéljen; a pálcát tartó keze közben rettenetesen remegett. - Nálam volt az egyik, nála a másik, így tudtam neki üzenni...
- Nem ezzel a módszerrel üzentek egymásnak tavaly a Dumbledore Serege elnevezésű csapat tagjai? - kérdezte Dumbledore. A hangja ugyan könnyed volt, de Harry látta, hogy beszéd közben ismét néhány centivel lejjebb csúszott a fal mentén.
- De igen, tőlük vettem az ötletet - mondta Malfoy fanyar mosollyal. - Az ital megmérgezésének ötlete is attól a sárvérű Grangertől származik; hallottam, amint a könyvtárban arról beszélt, hogy Frics nem ismeri fel a bájitalokat...
- Kérlek, ne használd ezt a durva szót a jelenlétemben - mondta Dumbleodre.
Malfoy élesen felkacagott.
- Az zavarja, hogy sárvérűnek nevezek valakit, miközben épp meg akarom ölni?
- Igen, az - mondta Dumbledore, és Harry látta, hogy a lába egy kissé megcsúszott, miközben megpróbált állva maradni. - De ami a megölésemet illeti, Draco, számtalan hosszú perced lett volna rá. Teljesen egyedül vagyunk. Védtelenebb vagyok, mint azt álmodni merted volna, s te még mindig nem léptél...
Malfoy szája akaratlanul is megrándult, mintha valami keserűt ízlelt volna.
- Ami a ma estét illeti - folytatta Dumbleodre, - szeretném tudni, hogyan történt... Tudtad, hogy elhagytam az iskolát? Hát persze - válaszolt a saját kérdésére, - Rosmerta látta, amikor távoztam... Az érme segítségével figyelmeztetett...
- Igen - mondta Malfoy, - de azt mondta, csak egy italra megy, aztán visszajön...
- Valóban egy italra mentem... És azután visszatértem... - motyogta Dumbledore. - Tehát úgy gondoltad, csapdát állítasz nekem?
- Úgy döntöttünk, megidézzük a Sötét Jegyet a torony fölé, hogy visszasiessen megnézni, mi történt - felelte Malfoy. - És így is lett!
- Hát... igen is meg nem is... - mondta Dumbledore. - De jól értem, hogy ezek szerint senki nem halt meg?
- Valaki meghalt - mondta Malfoy egy kicsit vékonyabb hangon, - Az egyik embere... Nem tudom, hogy ki az, túl sötét volt... Csak átléptem a testén... Az volt a dolgom, hogy itt fent várjak magára, amíg visszatér, csak a Főnix csapata közbelépett...
- Igen, közbeléptek - bólintott Dumbleodre.
Egy korábbinál sokkal hangosabb durranás hangzott fel, mint az eddigiek, majd kiáltások hallatszottak lentről; úgy tűnt, a harc már itt folyt a toronyhoz vezető lépcsőnél. Harry szíve csak úgy dübörgött... valaki meghalt... Malfoy átlépett a testén... De ki lehetett az?
- Kevés időnk van, bármit tervezel is - mondta Dumbleodre, - beszéljük meg a lehetőségeidet, Draco.
- A lehetőségeimet! - kiáltotta Malfoy. - Itt állok pálcával a kezemben, készen arra, hogy megöljem...
- Drága fiam, ne játsszunk tovább. Ha arra készültél volna, hogy megölj, megtetted volna akkor, amikor először lefegyvereztél, s nem álltál volna le beszélgetni velem.
- Nincs más lehetőségem! - mondta Malfoy, aki hirtelen ugyanolyan fehér lett, mint Dumbledore. - Meg kell tennem! Különben meg fog ölni! Megöli az egész családomat!
- Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy - mondta Dumbledore. - Szerinted miért nem állítottalak le eddig? Mert tudtam, hogy Voldemort megölt volna, ha megtudja, hogy téged gyanúsítalak.
Malfoy összerezzent a név hallatán.
- Nem mertem beszélni veled a feladatról, amivel megbíztak, tartva attól, hogy legilimenciát használ ellened - folytatta Dumbledore. - De most végre nyíltan beszélhetünk egymással... Nem történt még semmi, nem sérült meg senki, bár csak a szerencsén múlt, hogy az áldozataid túlélték... Én segíthetek neked, Draco.
- Nem, nem tud - vágta rá Malfoy, a pálcát tartó keze vészesen remegett. - Senki sem tud! Meg kell tennem, vagy megöl! Nincs más választásom.
- Állj át a jó oldalra, Draco, és jobban el tudunk rejteni, mint azt képzelnéd. Ezen felül a Rend néhány tagját elküldhetem édesanyádért ma este, hogy őt is elrejtsék. Édesapád most biztonságban van Azkabanban... Ha úgy hozza a sors, őt is meg tudjuk védeni... Állj át a jó oldalra, Draco... Te nem vagy gyilkos...
Malfoy rábámult Dumbledore-ra.
- De eljutottam idáig, nemde? - mondta lassan - Azt hitték, meg fogok halni a próbálkozásaim közben, de itt vagyok... És maga az uralmam alatt áll... Nálam van a pálda... Az én könyörületességemen múlik az élete...
- Nem, Draco - mondta halkan Dumbledore. - Az én könyörületem az, ami számít most, nem pedig a tiéd.
Malfoy nem válaszolt. A pálcát tartó keze még mindig remegett. Harrynek úgy tűnt, mintha valamivel lejjebb engedte volna.
Ám hirtelen léptek dübörögtek a lépcsőn felfelé, majd egy pillanat múlva négy fekete taláros alak jelent meg a bástyán, félrelökve Malfoyt. Harry bénultan, tágra nyílt szemmel, rémülten nézte a négy alakot: ezek szerint a halálfalók nyerték a lent zajló csatát.
Az egyik rendetlen külsejű férfi zihálva kuncogott.
- Dumbledore sarokba szorítva! - mondta egy köpcös kis nőhöz fordulva, aki kinézetre a testvére lehetett, s aki szintén vigyorgott. - Dumbledore fegyvertelenül, Dumbledore egyedül! Bravó, Draco, bravó!
- Jó estét Amycus! - mondta nyugodtan Dumbleodre, mintha egy teára hívta volna a férfit. - Látom, Alectót is elhoztad... Milyen kedves...
A nő mérgesen felnevetett.
- Azt hiszi, hogy az ostoba kis viccei kisegítik a halál küszöbén? - gúnyolódott.
- Viccek? Oh nem, ez jó modor - felelte Dumbledore.
- Tedd meg - mondta a Harryhez legközelebb álló termetes, gubancos szürke hajú, pofaszakállas férfi, akin kényelmetlenül szűknek tűnt a halálfaló talár. Olyan reszelős, morgásszerű hangja volt, amilyet Harry még sohasem hallott. Kosz, izzadság és vér szagának erős keverékét érezte a férfi felől. Piszkos kezén hosszú, sárgás körmök voltak.
- Te vagy az, Fenrir? - kérdezte Dumbleodre.
- Igen - válaszolta a férfi. - Örülsz, hogy látsz, Dumbleodre?
- Nem, ezt nem mondanám...
Fenrir Greyback vigyorgott, kivillantva éles fogait. Vér csörgedezett az állán, és egy lassú mozdulattal végignyalta a száját.
- De tudod, hogy mennyire szeretem a gyerekeket, Dumbleodre.
- Értsem úgy, hogy most már telihold nélkül is támadsz? Ez nagyon szokatlan... Az emberi hús iránti vágyadat már nem tudod kielégíteni havonta egyszer?
- Pontosan - válaszolta Greyback. - És ez megijeszt téged, nemde, Dumbleodre? Ugye, félsz?
- Valóban, nem tudok úgy tenni, mintha nem találnám ezt förtelmesnek - mondta Dumbledore. - És igen, egy kissé megrémít, hogy Draco idehívott téged az iskolába, ahol a barátai vannak...
- Én nem - suttogta Malfoy. Nem nézett Greybackre, úgy tűnt, még csak egy pillantást sem kíván vetni rá. - Nem tudtam, hogy jönni fog...
- A világért sem hagytam volna ki egy roxforti kiruccanást, Dumbledore - recsegte Greyback. - Ahol annyi harapnivaló torok van... Mennyei, mennyei...
Azzal felemelte a kezét, és az egyik sárga körmével piszkálni kezdte a fogait, miközben Dumbledore-ra kacsintott.
- Téged is bevehetlek a sorba, Dumbledore...
- Nem - mondta a negyedik halálfaló élesen, akinek durva, kegyetlen vonású arca volt. - Parancsunk van. Dracónak kell megtennie. Gyerünk, Draco, siess!
Malfoy még az eddigieknél is jobban elbizonytalanodott. Rémület lett úrrá rajta, amint Dumbledore-ra nézett, akinek az arca jóval sápadtabb és beesettebb volt a szokottnál, miközben ismét lejjebb csúszott a bástya mentén.
- Ha engem kérdezel, már amúgy sincs neki sok hátra - mondta a rozzant férfi, a húga pedig vihogni kezdett. - Nézz csak rá! Hát mi történt veled, Dumbi?
- Oh, gyengébb ellenálló-képesség, lassabb reflexek, Amycus - felelte Dumbledore. - Röviden öregség... Talán egyszer veled is megtörténik... Ha szerencsés vagy...
- Mit akarsz ezzel mondani, ha? Mit? - kiáltotta a halálfaló ingerülten - Te mindig ugyanaz maradsz, nemde, Dumbi? Csak beszélsz és semmit sem teszel; nem is értem, miért törődik azzal a Sötét Nagyúr, hogy megöljön! Gyerünk Draco, tedd már meg!
Abban a pillanatban újra dulakodás hangjait hallották bentről:
- Lezárták a lépcsőt... Reducto, REDUCTO!
Harry szíve nagyot dobbant. Ezek szerint ez a négy halálfaló nem verte le az ellenállást, csak áttörtek küzdők között, hogy feljussanak a toronyba. És a hangokból ítélve valamilyen akadályt állítottak a többiek útjába.
- Most, Draco, gyorsan! - mondta mérgesen a durva arcú halálfaló.
Ám Malfoy keze annyira reszketett, hogy nem tudott rendesen célozni.
- Majd én megteszem - morogta Greyback Dumbledore felé közeledve felemelt kézzel, vicsorítva.
- Azt mondtam, hogy nem! - ordította az előbbi férfi. Fény villant, és a vérfarkas hátratántorodott, majd a falnak vágódott. Rettentő dühösnek tűnt. Harry szíve olyan hangosan dobogott, hogy szinte elképzelhetetlennek tartotta, hogy senki sem hallotta meg. Bárcsak meg tudna mozdulni; ha csak egy átkot tudna küldeni a köpeny alól...
- Draco, tedd meg, vagy állj odébb, és valamelyikünk... - rikoltotta a nő, ám abban a pillanatba az ajtó ismét kivágódott, és megjelent Piton. Pálcáját a kezében szorongatta, fekete szemei pedig végigpásztázták a tornyot a falnak dőlt Dumbledore-tól a négy halálfalón át egészen Malfoyig.
- Van egy kis gondunk, Piton - mondta Amycus, akinek a szeme és a pálcája is Dumbledore-ra szegeződött. - Úgy tűnik, a fiú nem képes...
Ám valaki halkan, erőtlenül Pitont szólította.
- Perselus...
Ez a hang jobban megrémítette Harryt, mint bármi más aznap este. Most először Dumbledore könyörgött.
Piton nem mondott semmit, csak előrébb lépett és félrelökte Malfoyt az útból. A három halálfaló szó nélkül hátrébb lépett, még a vérfarkas is meghunyászkodott.
Piton egy pillanatig csak nézte Dumbledore-t, arcának kemény vonásain undor és gyűlölet tükröződött.
- Perselus... Kérlek...
Piton felemelte a pálcáját és pontosan Dumbledore-ra szegezte.
- Adava Kedavra!
Zöld fénysugár tört elő Piton pálcájából, és egyenesen Dumbledore mellkasát találta el. Harry száját néma kiáltás hagyta el; csendben és mozdulatlanul volt kénytelen végignézni, amint Dumbledore felrepült a levegőbe: egy pillanatig úgy tűnt, mintha a fénylő koponya alatt lebegne, majd lassan hátraesett, mint egy rongybaba, és eltűnt a párkány mögött.

(Fordította: Avada)