5. fejezet

Az elesett harcos

 

Harry és Hagrid Tonks szüleinek kertjében ér földet, és bár mindketten megsérültek, sikerül megmenekülniük, hiszen a ház köré vont védő-bűbáj távol tartja a rájuk támadó Halálfalókat és Voldemortot is. Hagridnak nem nyílt alkalma egy csontropogtató öleléssel újra eltörni Harry épp csak összeforrasztott bordáit, Harry ugyanis a szomszédos szoba félhomályában Bellatrix-ot pillantja meg.

Épp a pálcája után kapna, amikor a nő közelebb lép hozzájuk, és láthatóvá válik, hogy csupán a fény és a gének játékának esett áldozatul, hiszen Andromeda Tonks csak első pillantásra hasonlított félelmetesen a testvérére, jobban megnézve már senki nem téveszthette volna össze kettejüket.

 

A tervnek megfelelően Harry és Hagrid zsupszkulccsal indul tovább az Odú felé, ahol Ginny és Mrs. Weasley várja őket a rossz hírrel: se Ron és Tonks, se Mr. Weasley és Fred nem érkeztek még vissza, csak a zsupszkulcsaik bukkantak fel az előre megbeszélt időben.

Lupin és George ugyan időben érkezik, félbeszakítva Harry beszámolóját a történtekről, az örömöt mégis beárnyékolta George súlyos sérülése: Piton vette őket üldözőbe, és a Sectumsemprával lemetszette a fiú fülét.

Lupin még arról is meg akar bizonyosodni, hogy Harry csakugyan Harry, és megkérdezi, mit látott az irodájában, amikor évekkel ezelőtt először találkoztak a Roxfortban. Nem marad azonban sok idejük azon tanakodni, hogy derülhetett fény a tervükre, ki lehetett az árulójuk, mert Kingsley Shakelbolt és Hermione is megérkeznek. Az auror is olyan kérdést tesz fel Lupinnak, amire csak ő maga tudhatja a választ, nevezetesen hogy Dumbledore a Rendhez intézett utolsó szavaival arra kérte őket, hogy bízzanak Harryben, hiszen ő a legjobb esélyük.

Fény derül rá, hogy az utóbbi időben többen megszökhettek az Azkabanból, hiszen nem csak Stan Shunpike volt a támadók között, hanem több olyan Halálfaló is, akiket letartóztattak. Lupin kifakad: „A Capitulatus hasznos bűbáj, Harry, de úgy tűnik, a halálfalók egyfajta névjegyedként könyvelték el.”Figyelmezteti Harryt, hgoy ezentúl inkább kábítsa el támadóit, ne lefegyverezze őket, ha megölni nem is akar senkit.

Ahogy Fred és Mr. Weasley is megérkezik, hosszú várakozás veszi kezdetét, és a feszült hangulatot még azt sem enyhíti, hogy George-nak láthatóan csupán a füle sérült, hiszen már viccelődni is képes azon, hogy most legalább már meg lehet különböztetni a testvérétől:

„Legalább most már meg tudsz majd minket különböztetni, anya!”

Az óráknak tűnő késlekedés után végül megérkezik Tonks, Ron, Bill és Fleur is, és megtudjuk, hogy Bellatrix minden erejével az unokahúgára támadt, hogy Ron kiválóan küzdött, hogy Mundungus Fletcher hoppanálva menekült, amikor rájuk támadtak, és hogy Rémszem Mordont megölte Voldemort.

Megrendülve emlékeznek a halott aurorra, de a gyászt Lupin szakítja félbe, akit nem hagy nyugodni a gondolat, hogy áruló lehet közöttük. A legkézenfekvőbb megoldást, miszerint Mundungus szivárogtathatta ki a tervet, elvetik, hiszen ő maga javasolta a Százfűlé-főzetet megtévesztésként, a Halálfalók látszólag mégsem számítottak rá, hogy hét Harry Potterrel kell majd megküzdeniük. Hagridra pillantva Harry kissé elbizonytalanodik, hiszen a vadőr fecsegett már ki fontos titkokat régebben is, ám úgy dönt, a gyanúját nem osztja meg a többiekkel, sőt, igyekszik meggyőzni mindenkit róla, hogy nem lehet áruló közöttük, akárki miatt is került veszélybe a tervük, az minden bizonnyal csak véletlenül játszhatott a Halálfalók kezére.

Lupin nem igazán hisz Harrynek, azt mondja: „…olyan vagy, mint James, aki egyenesen gyalázatnak tartotta a barátai elleni bizalmatlanságot.”, de nem száll vele vitába, inkább Bill kíséretében felkerekedik, hogy megkeresse Mordon testét. Harry is útnak indulna, hiszen rájön, hogy mindenkit veszélybe sodor maga körül, ám a többieknek sikerül maradásra bírniuk: ha most elmegy, felesleges volt minden erőfeszítés és áldozat, amivel az Odúba sikerült juttatniuk. Senki nem tud azonban választ adni arra, miként cselekedhetett látszólag magától Harry pálcája, amikor Voldemort rá támadt, és nem is hiszik el igazán, hogy nem csupán a küzdelem hevében használ olyan varázslatot, amit addig nem is ismert.

Ahogy lassan mindenki megnyugszik, Harry sétára indul a kertben, és ismét látomása támad, amelyben Voldemort nagyúr kínozza a fogságába esett Ollivandert.

„- Azt mondtad, a probléma megoldódik, ha egy másik pálcát használok!

- Ne! Ne! Könyörgöm, könyörgöm…

- Hazudtál Voldemort Nagyúrnak, Ollivander!

- Nem… Esküszöm, hogy nem…

- Megkíséreltél segíteni Potternek, hogy megmeneküljön!

- Esküszöm, hogy nem… Azt hittem, egy másik pálca működni fog…

- Akkor magyarázd el, mi történt? Lucius varázspálcája megsemmisült!

- Nem értem… A kapcsolat… csak a két… pálca között létezik…

- Hazugság!

- Kérem… Könyörgöm…”

A látomás olyan gyorsan tűnik el, ahogy érkezett, és Harry a sötét kertben találja magát Ron és Hermione között. Elmeséli nekik, hogy mit látott. Hermione nem érti, hiszen ennek nem szabadott volna még egyszer megtörténnie, és emlékezteti Harryt, hogy le kell zárnia az elméjét.

„Már beférkőzött a Minisztériumba, az újságokhoz és a fél varázslóvilágba, Harry! Ne engedd be még a fejedbe is!”

 

(Morgan Le Fay és Tipca)