11. fejezet

 

Megvesztegetés

 

 

 Harry biztos volt benne, hogy ha Sipornak kétszer is sikerült elmenekülnie Voldemort barlangjából, Mundungus Fletchert is előkeríti néhány óra alatt, de a manó napokon át váratott magára. A borongós hangulatot pedig csak tovább rontotta, hogy odakinn, a Grimmauld téren két köpenybe burkolózó férfi cövekelt le a házzal szemben. Az ajtajuk előtt strázsáló halálfalókat nézve nem csoda hát, hogy amikor Remus Lupin állított be váratlanul, Harry, Ron és Hermione is pálcát rántva sietett a bejárathoz, és csak azután álltak el a megátkozásától, hogy illedelmesen felmondta nekik az összes létező nevét és a rövidített önéletrajzát is, és egykori SVK tanárukként meg is dicsérte őket az óvatosságért.

A konyhában letelepedve a Trió elmesélte Lupinnak, mi mindenen mentek keresztül, amióta elhagyták az Odút. A varázsló megnyugtatta őket, hogy a Minisztérium a tizenhetedik születésnapja után már semmiképp nem követheti Harryt, hogy az esküvőn senki nem sérült meg komolyabban, hála Kingsley Shackelbolt figyelmeztetésének, és hogy bár a halála előtt megkínozták, Rufus Scrimegour nem árult el semmit Harryről.

Az ezt követő hírei azonban közel sem voltak ilyen jók: a Halálfalók átkutattak minden a Renddel összefüggésbe hozható házat, és a hatalmat is gyakorlatilag átvették a Minisztérium felett, aminek köszönhetően többé nem kell félniük használni még a tiltott átkokat sem.

Sőt, az Imperius átok hatása alatt álló új Miniszter, Pius Thicknesse körözést is kiadott Harry ellen, hogy kihallgathassa Dumbledore halálának ügyében. (Hiába szörnyűek azonban a hírek, még Lupinnak is el kell ismernie, hogy okos lépés volt Voldemorttól egy bábot ültetni a miniszteri székbe maga helyett, hiszen az emberek így legfeljebb suttognak arról, hogy talán Harry gyilkolta meg Dumbledore-t, és a hirtelen jött változásokról, mint például a mugli-származásúaknak kötelező regisztrációról, még ha képtelennek indoknak tűnik is, hogy varázstalan felmenők híján esetleg lopták a varázslás képességét.)

A Roxfort sem kerülhette el Voldemort hatalomra-kerülésének következményeit, minden iskoláskorú varázslónak és boszorkánynak kötelezővé vált megjelennie, és a megjelenés előtt igazolnia a származását. Voldemort így a teljes felnövekvő varázslótársadalmat befolyása alá vonta.

A hírek azonban közel sem zaklatták fel annyira Harryéket, mint Lupin ajánlata. A varázsló megértette ugyan, hogy nem mondhatják el neki, milyen feladatot bízott rájuk Dumbledore, szerette volna, ha velük tarthat, hátrahagyva Tonksot, és a születendő gyermeküket is. Elképzelhetetlennek tartották, hogy valaki önként vállalja, hogy velük bujkáljon, amikor otthon a családja várja, még akkor is, ha Lupin szerint több bajt hozna a fejükre, ha velük maradna, olyannyira, hogy Harry egyenesen gyávának nevezte.

Mire Harrynek sikerült feltápászkodnia az őt ért átok után, ami a falnak csapta, Lupin rég elviharzott, de még Ron is megharagudott rá az elhangzottakért. Hiába próbálta elmagyarázni, hogy szerinte egy szülőnek mindig a saját gyermeke mellett a helye, és hogy csak azért nevezte gyávának, hogy visszakergesse a családjához, ahol a helye van.

Hogy a veszekedés után beállt nagy csend ne legyen olyan kellemetlen, Harry levetette magát az egyik székbe, és elkezdte azt a Prófétát olvasgatni, amiben Lupin az imént megmutatta nekik a körözését. Rögtön a második oldalon ráakadt egy régi képre Dumbledore-ról és a családjáról. Dumbledore szülei, a karonülő húga, a bátyja és ő maga is boldognak, átlagosnak tűnt a cikk címe ellenére:

 

„Sosem látott részletek Albus Dumbledore hamarosan megjelenő életrajzából!”

 

Rita Vitrol írása, amelyből a cikk idézett, hosszasan taglalta Kendra Dumbledore, az egykori igazgató édesanyjának jellembeli hibáit, a családfő letartóztatása utáni költözésüket Godric’s Hollow-ba, az ottani elzárkózó életüket. Kimerítően elemezte a kegyetlen bánásmódot is, amiben Dumbledore minden valószínűség szerint kvibli húgának, Ariana-nak állítólag része volt, az elzárattatását, és a halálát övező rejtélyt is, sőt, a következő heti számban már Dumbledore Roxfortban töltött éveinek részleteivel is kecsegtetett.

Harrynek csalódnia kellett, a cikk mégis képes volt még tovább rontani a kedvét, és olyan mélyre taszította ismét a kétségeibe, hogy amikor Sipor hangos csattanással hoppanált a konyha közepére, először azt hitte, Lupin tért vissza.

Mundungus, látva, hova került, megpróbált elmenekülni, ám Hermione lefegyverezte, Ron pedig a földre teperte. Riadtan próbálta kimagyarázni magát, a hirtelen ijedtségre fogta, hogy elhoppanált, amikor a halálfalók rájuk támadtak, és még azzal sem átallott érvelni, hogy őt tulajdonképpen csak belekényszerítették az egészbe. Amikor kiderült, hogy a Black házból ellopott tárgyakat keresik rajta, azzal próbált védekezni, hogy Sirius sosem törődött a szanaszét heverő szeméttel, ám ezzel sem járt túl jól, hiszen a feldühödött Sipor agyba-főbe verte egy palacsintasütővel. Miután nagy nehezen sikerült leszedni róla a feldühödött manót, Harry kiszedte a még mindig a földön fekvő varázslóból, hogy egy ismeretlen, béka-arcú, masnis-hajpántos nő kobozta el tőle, amikor feketén próbálta meg eladni az Abszol úton. A hallottakon Harry úgy meglepődött, hogy ahogy felpattant Mundungus mellől, elejtette a pálcáját, és a kicsapó szikráktól lángra kapott varázslót Hermione-nak kellet eloltania.

 

(Morgan Le Fay)