18. fejezet

 

Albus Dumbledore élete és hazugságai

 

Harry soha életében, egyetlen sérüléséből lábadozva sem érezte még annyira legyengülve magát, mint most, hogy a pálcáját elveszítette. Hiába tudta, hogy egy pálca csak olyan erős, mint a varázsló, aki használja, nem tudta elképzelni, hogy valaha talál még olyan jót, mint a régi, amelynek darabjait Hagrid erszényébe süllyesztette. Ahogy az ujjai hozzáértek a Dumbledore-tól kapott cikeszhez, hatalmas kísértést érzett, hogy messze hajítsa a haszontalan örökséget. Végtelenül dühös volt az igazgatóra.

Hermione – még mindig szégyellve, hogy eltörte Harry pálcáját – csak óvatosan, teával a kezében merte megközelíteni Harryt. Rita Vitrol könyvének egy példányát vette elő, amelyet még Bathilda Bagshot házából hozott el. A képeket nézegetve Harry rábukkant egyre, amelyen Dumbledore és a szőke varázsló nevettek valami régi, közös tréfán. A kísérőszöveget olvasva Harry nem akart hinni a szemének:

 

Gellert Grindelwald és Albus Dumbledore; nem sokkal az édesanyja halála után.

 

A többi fotóra rá sem pillantva keresték meg a könyv azon részét, amely magyarázatot adhatott. Hosszas keresgélés után bukkant fel újra Grindelwald neve, a Nagyobb Jó című fejezetben.

 

Ahogy eddig is tudtuk, Dumbledore a Roxfort után világ körüli útra indult volna barátja, Elphias Doge társaságában, amikor Kendra Dumbledore halálhíre utolérte őket. Dumbledore visszatért Godric’s Hollow-ba, hogy vigyázzon a testvéreire. Egy helybeli elmondása szerint azonban Dumbledore semmit nem tett az öccse megfékezéséért, viszont átvette édesanyjától Ariana börtönőrének szerepét.

Minden valószínűség szerint akarata és tudta nélkül a már idősödő Bathilda Bagshot is hozzájárult a könyv elkészültéhez a saját beszámolóival. Tőle tudta meg Rita Vitrol, hogy Dumbldeore nem csupán ismerte Gellert Grindelwaldot, minden idők második legveszélyesebb fekete-mágusát, de igen jó barátságban is voltak. (A fiatal Grindelwald sötét varázslatok iránti szenvedélyét  még a Durmstrangban sem tudták tolerálni, ezért kísérletei miatt, melyek majdnem több diáktársa életébe kerültek, eltanácsolták. A fiatal mágus meglátogatta a Godric’s Hollow-ban élő nagynénjét, Bathildát. Itt ismerkedhetett meg Dumbledore-ral.)

A két fiatal, zseniális mágus olyan jól megértette egymást, hogy gyakran megesett még az is, hogy egy-egy átbeszélgetett nap után még leveleket is küldözgettek egymásnak az éjszaka folyamán. A könyvben meg is jelent egy ezek közül, melyben Dumbledore kifejti, hogy a varázslóknak a muglikat saját érdekükben az irányításuk alá kell vonniuk. S bár a Nagyobb Jó érdekében teszik mindezt, csak a lehető legminimálisabb erővel szabad fellépniük az esetleges ellenállásukkal szemben.

Hónapokig tartott azonban csak a barátság, Ariana Dumbledore temetését már nem is volt jelen Grindelwald. A lány halálakor jelen volt, de másnap azonnal hazautazott. Pedig talán megakadályozhatta volna a két testvér veszekedését, amelynek végén Aberforth eltörte Dumbledore orrát, őt tartotta ugyanis felelősnek a húguk haláláért.

Nem is találkoztak többet, egészen addig a napig, amikor Dumbledore legyőzte Grindelwaldot, és a saját börtönébe, Nurmengardba zárta.

 

Harry a sorokat olvasva mélységesen csalódott Dumbledore-ban. Hermione hiába próbálta meggyőzni, hogy talán csak Rita Vitrol rosszindulata áll az egész mögött, és hogy a Dumbledore, akit ők ismertek, minden bizonnyal törődött Harryvel és szerette. Az sem hatotta meg Harryt, hogy a két varázsló csak hónapokat töltött egymás társaságában, hogy fiatalok voltak, és hogy Dumbledore nem sokkal korábban veszítette el az édesanyját. Dühös volt mindazért, amit Dumbledore tett, de még inkább azért, hogy oly sok mással együtt ezt sem mondta el neki soha személyesen.

Olyan vitát kavartak kettejük közt az olvasottak, hogy Harry jobbnak látta távol maradni Hermionetól. Megköszönte a teát, és vállalta az őrködést. A lány érette a célzást, és Harry haját megborzolva vonult vissza a sátorba. Egyedül maradva Harry csak még rosszabbul érezte magát. Szerette volna elhinni, hogy Dumbledore tényleg törődött vele.

 

(Morgan Le Fay)